Ereszcsatorna. Esővízgyűjtés. Víztárolás.
Kiegyenlíteni a változatosságot.

Gyermeki játék az anyagokkal és az elemekkel: Jónás fából eszkábált tutajt, Jolán levelekkel kísérletezett.
Fennmaradni - életöröm.
Utazás. Víz. Hódítás.
Fanni nemrég eljátszott azzal a gondolattal, hogyan élne kétszáz évvel ezelőtt. Hogy én? Nadrágban járnék, rövid hajat viselnék, elszöknék. Tele akarnám írni a fehér könyvtár még meg nem írt lapjait.
Az utazás az élet paradoxonjainak egyik legszebbike: kell a cél, kell az úton levés, kell a haladás, kell a sebesség, kell a valahova eljutás és a megérkezés csodás élménye. Az otthon, mint raktár (kincstár, könyvtár, kerttár....). A nagyvilág lenyomata a saját világunkban: a napfény csillogása a vízen.

Hasonlóságok és különbözőségek markáns színekben és diszkrét ecsetvonásokkal finomítva.
Napsütés, napszemüveg - anya és lánya ketten a kocsiban felváltva beszélget és zenét hallgat, ühüm, na jó, bömböltet. Életigenlés és egymás igenlése.
Az állomáson leadva osztálykirándulásra a nővérének hisznek az osztálytársai - nem tagadjuk le, mindketten büszkék vagyunk rá, hogy így vagyunk: ilyen viszonyrendszerben is leledzünk.
Harsányan nőies nap adatott meg nekünk kettőnknek - őrizzük is magunkban (éljenek a nem érettségizők számára az érettségi szünetek!): délelőtt közös kertészkedés után finom ebéd (amit előre elkészítettem és csak melegíteni kellett), olvasós szieszta (Te Anya, ez a Szentivánéji álom érthető! Részletesen, pontosan van megfogalmazva, olyan kifejező, találó!) - a saját bibliapapíros Shakespeare összesünket a lányunk olvassa, ugyanazokat a lapokat lapozza, amit anno én... (egyre inkább úgy látom, hogy mindenkinek - nemcsak a magunkfajta bolondoknak - szüksége kéne legyen saját könyvtárra. Alapművek. Alapműveltség. Közös tudás. Újraolvasás.).
Aztán fogja magát és buszra száll, hogy vegyen magának egy új szoknyát a városban. Végül hajvágás. Én neki, ő nekem. Kölcsönös bizalom, kölcsönös megértés.
Azt hiszem, egy igazi nő kezd a szemünk előtt kibontakozni. Rakosgatom el a pillanatmorzsákat, hogy mikor kirepül, akkor aranyporként fedje be a mi életünket is.
Isten éltessen Janka!

Fiatalság - bohóság: nyolc évvel ezelőtt ezzel a chevivel autóztunk Kaliforniában...

Az ablakok a helyükön vannak jelentem.
Szerintem telitalálat, de ez ízlés kérdése ugye.

Időközben a ház még jobban néz ki, sokat számít, hogy az elkorhadt léceket leszedtük a korlátról és lefestettük az oszlopokat is szürkére. Ebben Panni és Vince 300-300 forintért partner volt.
Leszedtem benn a tapétát is az egyéves gyerek mellett 8 kiutazással (mert kétszer a gyerek felébredt, mire kiértem vele), 6szor egy órában (mert annyit aludt max. a kocsiban). Valamelyik elvetemült ős öntapadós famintás tapétát ragasztott a falakra, és hm... azok nem jönnek le könnyen. Remélem már nem él az édesanyja annak, aki ezt elkövette, mert ha igen, halálra csukladozhatta most magát.
A nem látványos dolgok nagyobb szabásúak.
A Villanyosjózsi például a teljes áramhálózatot kicserélte. Kezdetben azt hittem, hogy talán nem is kell az egészet, mert voltak piros drótok a falban, gondoltam azok már biztos újak. Amikor azonban ezt mondtam a villanyszerelőnek, jót derült rajtam. Azok kedves Asszonyom robbantókábelek. Hm. Ez van, ha az építő bányász.
A falakat a Kőműveslacibácsi lejavította, a szinteket összeengedte, az ablakokat körbeépítette. Ide tartozik még, hogy a Kőműves és csapatának átlagéletkora 70 év, és iszonyatosan lassan, de egész nap állandó lendülettel - cigi, kávé és egyéb - szünet nélkül dolgoznak. Amikor megláttam, hogy kit hozott a falujából a kőműves culágernek, majdnem kivettem a zsákot a kezéből, úgy látszott nekem kell eltámogatni a verandáig. De Béla egész nap gürcölt, ő már rutinból emel meg egy 50 kg-os zsákot, és nem gondolkodik elbírja-e. Szóval nagyon szeretem őket. Megbízhatóak, kedvesek, jönnek - tudnak, mernek, akarnak.
A Festőerik leglettelte szépen a falakat, mert a Férj ugyan nekilátott, de azt mondta pont olyan volt a végeredmény, mintha egy festő vezetett volna munkaügyi nyilvántartást helyette. Festeni mi fogunk, meg a gyerekek. Ettől függetlenül, én büszke vagyok Petire, mert igaz nem tökéletesen, de megtanult glettelni.
A férjet amúgy is dicsérni kell. A plusz szobához megvásárolt olyan szinten minden hozzávalót, hogy se több nem lett, se kevesebb. Ez nekem az ebédfőzésnél még sosem sikerült. És ki merem jelenteni, hogy lassan mindenhez ért. Az elmúlt 10 évben megtanult villanyszerelni (jó nem komplett házakban, de kisebb helyeken), vakolni, parkettázni, (nem tökéletesen), de glettelni, és még sok minden mást, amikről nem is tudom micsoda. És ugyebár földig lerombolni bármit.
Apró hibák kijöttek a házon. Például, hogy nincs egy egyenes, függőleges, vízszintes benne, amitől a szakik előbb csendesen könnyeztek, majd hápogtak, majd majdnem elinaltak. Ez mondjuk nem tudom miért lep egy 60 éves szakembert, amikor - már elnézését - de ez a generáció építette meg ezeket az épületeket.
Megjegyzem, életemben először élek olyan házban (az otthonunk), amiben most éppen nem dülöngélnek a falak jobbra-balra, kifelé-befelé, és az előző otthonainkat is szerettem, és élhetőek voltak, szóval nem értem mi a probléma. Tereprendeztünk is. Jött Markolósjózsi és két óra alatt, le sem merem írni, milyen olcsón, de megoldotta azt, amit hetekig áshattunk volna. Rengeteget spóroltunk azon, hogy találtunk egy helyi markolóst és egy orfűi konténerest. A fele pénzünk fuvarosokra megy el.

Szépen haladunk, csak ne lennénk ilyen türelmetlenek. Jó tipp építkezéshez, sose tervezz végdátummal, mert összeomlasz, ha nem sikerül. Mi valamiért kitaláltuk az elkészültének június 15-öt, és ezért állandóan hajtanánk mindent. De olyan jó lenne már kinn lenni!
Felteszek egy fotót például egy szép májusi napunkról. Amíg apa valamit dolgozott a házon, én az 5 gyerekkel elmentem horgászni a stégünkre. Oké a halat nem mi öltük meg, de ott találtuk a nádasban. Így kifogni már mi fogtuk ki. :-)

Néhány tulipánhagymával kezdődött, amit tizenkét éves koromban az akkor 80 éves szomszéd nénitől kaptam ajándékba, hogy ültessem csak el, majd meglátom, mi lesz tavasszal…
Kissé talán kelletlenül, de elültettem őket, aztán el is feledkeztem róluk.
Tavasszal viszont megtörtént a csoda!: gyönyörű piros tulipánok nyíltak a kis hagymákból!

Ezután lekerítettem egy kb. 3x3 méternyi kis darabot apám kertjéből, amit szépen karban is tartottam és elkezdtem ültetni az akkor egyszerűen beszerezhető kis dísznövényeket. Sorra ajándékoztak meg szépségükkel ezek a kis varjúhájak, kövirózsák, nárciszok, íriszek és mások, sőt, még földimogyorót is termesztettem 1-2 év múltán…
Gimis koromban aztán már rendszeres olvasója lettem a Kertészet és Szőlészet szaklapnak, bújtam a cikkeket és a hirdetéseket, melyekben mindenféle érdekességet kínáltak az akkori kertészek! Hatalmas élmény volt, amikor néhány szem hóvirághagymáért egy gyönyörű császárkorona hagymát küldött cserébe egy kedves kertbarát! Gimi után bevonultam katonának, de ha kimaradásra mehettem ott Budapesten, akkor is számos kertészetet látogattam meg, főleg kaktuszokkal foglalkozókat (Fierer, Balogh, Szutorisz…)!

A legnagyobb hatással Borgulya Gyula zebegényi kertje volt rám, aki egy, abban a korban szinte álomszerűen gazdag gyűjteményt hozott létre, főleg nyugat-európai beszerzésekből! Leszerelés után, már az egyetem elkezdése előtt 1 hetet töltöttem nála, hogy némi zsebpénzért és főként szép növényekért segítsek kertjének karbantartásában.
Eközben és ezután magától értetődően haladtam végig azon az „evolúción”, mely a varjúháj, kövirózsa – télálló kaktusz – nőszirom, sásliliom, bazsarózsa (stb!!!) állomásokon keresztül elvezetett előbb a dísznövények, majd pedig egyre inkább a gyümölcstermő növények elképesztően gazdag világába.

Szerencsés voltam, mert már az egyetemi évek alatt is eljuthattam számos európai országba és az USÁ-ba is. Persze sehonnan sem jöttem vissza üres kézzel, mindig igyekeztem hazajuttatni valamit az adott ország növénygazdagságából.

Egyetem után, mintegy 20 évnyi kőkemény munka következett, hogy a semmiből megalapozzam egy olyan gazdaság felépítését, ami a beszerzett növények otthonául szolgálhat. Világjárásaim során ráébredtem, hogy a szinte korlátlan lehetőségek parányi töredékét sem használjuk ki, és elhatároztam, hogy ezt nem hagyom annyiban, már amennyire a lehetőségek engedik. Egészen elképesztő mennyiségű növényféleség áll rendelkezésre ahhoz, hogy magyar családok tízezreinek adjon boldog életformát és színvonalas megélhetést!

Több, mint száz külföldi út során (USA, Európa, Oroszország, Kis- és Közép-Ázsia, Kína…) igyekeztem a világ érdekes és hasznos növényeiből minél többet hazajuttatni a kertészek lehetőségeinek bővítése, boldogulásuk elősegítése céljából.
Nem lehet elfogadni, hogy az áldott magyar termőföldet olyan szántóföldi „kultúrákra” pazaroljuk, melyekben szinte emberek nélkül, milliárdos gépparkkal „művelnek” megyényi területeket, borzalmas mennyiségű vegyszer és műtrágya szétszórásával, amikor megfelelő ismeretekkel, ésszel, hatékony alkotómunkával, vegyszerek nélkül(!) 1-2 hektáros terület is könnyedén eltarthat sokgyermekes, több nemzedékes családokat!
Azt sem lehet elfogadni, hogy az élelmiszerünk állat- és növény-„gyárak”-ban készüljön, mesterséges anyagok tömkelegének felhasználásával, megbetegítve egész társadalmakat, amikor ennek létezik a boldog, egészséges módja is!

A (hazai és külföldi!) barátaim, gyűjtőtársaim segítségével létrehozott növénygyűjteményem célja az, hogy bemutathassuk azokat a fajokat és változatokat, melyek egy boldog, egészséges életforma keretében biztosítanak stabil, bőséges jövedelmet, megélhetést az egyének és kisebb-nagyobb közösségek számára. Eddig mintegy 2500 féle növényt gyűjtöttünk össze, fele-fele részben díszeket, illetve gyümölcstermőket, de ez még mindig csak kicsi része a teljesnek mondhatónak. Arra viszont már most is elegendő, hogy a figyelmet felkeltse, ötleteket adjon, gondolatokat ébresszen, tervezési folyamatokat indítson el…
Folyamatosan zajlik e növények megfigyelése, dokumentálása, illetve a minél megfelelőbb változatok keresése, kiválasztása, szaporítása.
Ezt a gyűjteményt az idei évtől látogathatóvá tesszük: szervezett keretek között, előre bejelentkezéssel fogadunk egyéneket, vagy csoportokat. Kedvcsinálóként elindítottuk a dmkert.hu Instagram oldalt, ahová az aktuálisan érdekes látnivalók kerülnek fel időről időre.
További tájékoztatást Kovács-Parrag Judit kolléganőm tud adni a parragj@periszkopradio.hu, ill. a 20/562-10-61 elérhetőségeken.

Dlusztus Miklós, Egerág, 2019. május 10-én
(Édesanyám 76. születésnapján…)

Judit tekintete a madártejre vetődött (hát nem bánnám, ha én is látnék itt magam előtt egy igazi ehető adag madártejet, akadt a családban egy Margit néni, aki olyan habos-könnyű madártejet rittyentett a névnapokra-szülinapokra, hogy hét nyelven beszélt, na nem a Margit néni, hanem az ehető költeménye, pedig a Margit néni még Kubába is eljutott tisztán csak magyarul, ahova én biztos nem fogok, pedig hú de szeretnék és még nyelvet is beszélek, ha nem is hetet, inkább hetet-havat összehordok, de ne kalandozzunk el), az enyém meg ezzel párhuzamosan most a saját életemet vizslatja éppen.

(Aki most Judit írása kapcsán arra számít, hogy Géczi Jánosról és Csányi Vilmosról is szó lesz itt, nyugodtan lapozzon, tekintettel arra, hogy az egy másik bejegyzés lesz - bár mindketten játszanak szerepet az életemben, sokak számára talán meglepő módon az előbbi szellemileg - emberileg aktívabban, mint az utóbbi, pedig Csányinak több könyvét olvastam. Remélem viszont, hogy Géczi tanár úr ezt a bejegyzést nem olvassa...)

Szóval érdekes dolog ez a tekintet meg hogy hova vetődik, mit tud befogni: én azzal szembesültem éppen, hogy az én tekintetem bizony az elmúlt 13-16 évben másokra: a Férjre, a gyerekeimre fókuszált és magamra ebben az időszakban nem mindig, sőt alig voltam tekintettel. Ez sok szempontból szép és helyes, no meg könnyű volt, mert gyerekkorom óta, amikor mindennel, amivel játszottam, házat, családot alakítottam ki, egyfolytában a saját családomra vágytam, ebben akartam kiteljesedni és amennyire lehetett, ez sikerült is.
Gyönyörű, szerethető, értelmes gyerekekkel élem a mindennapjaimat (amelyek általuk többnyire ünnepnapok), meghitt velük a viszonyom és ennél nagyobb ajándékot nem tudok elképzelni az élettől.
Más kérdés, hogy alapvetően rájuk és a Férjre szegeztem a tekintetemet és most csodálkozva veszem észre, hogy mocorog bennem az az Énem, aki eddig a háttérben bólogatott, hogy jaj, de ügyesen táplálod a családodat, (tekintetes) asszony.
Most a bólogatás már nem elég neki, egyszer csak jön nekem, hogy nézzél már ide, anyuskám, légy rám is tekintettel, nekem is vannak vágyaim, szenvedélyeim, elképzeléseim, tessék velem is foglalkozni!
Furcsa érzés, valahonnan régről ismerős, amikor még két kisgyerek mellől mentem el két hétre Angliába egy fantasztikus tanár-továbbképzésre és nagyon ledöbbentem, bár egyben meg is könnyebbültem, hogy még Én is létezem: nemcsak a viszonyaimban, hanem önmagamban is vagyok valaki, sőt, szerethető, vicces, kreatív, elengedett, felszabadult, barátkozó, vidám valaki vagyok, aki még mindig nagyon szeret tanulni.
Most találkoztam ezzel a barátkozó, kedves, örömre és tudásra nyitott önmagammal és amellett, hogy nagy szeretettel megöleltük egymást, az élmény, hogy tekintettel kell lennem magamra (Énre? ;-) is megint, olyan következményeket hozott, amelyeket nehéz annak felvállalni, akinek az élete hosszú időn keresztül mások körül forgott.
Először is nagyon őszintének kell lennem magammal (Énnel? ;-) és aki próbálta, tudja, hogy ez messze nem könnyű. Másrészt meg kell tanulnom adni magamnak is (Énnek? ;-) és aki próbálta, tudja, hogy ez sem mindig egyszerű - könnyebb amögé bújni, hogy másokat szolgál az ember (az asszony), mint felvállalni a saját akaratot, netán szemben más akaratokkal, kialakult rutinokkal, (képzelt vagy valós) elvárásokkal.
Ez egy kísérlet is, bátorságpróba is, kompromisszum-keresés is, de főleg nagyon nehéz és esetenként fájó tud lenni (legalábbis nekem, nyilván vannak ebben is profik). Többek között ezért is vagyok mélyen hálás a barátaimnak ilyenkor, mert abban még sosem kellett csalódnom, hogy ha valaki, ők mindig tekintettel vannak rám, még akkor is, amikor én azzal vagyok elfoglalva, hogy akkor most körbetekintek erről a hegyről/ ebből a völgyből, hogy meglássam, hova induljak tovább - immár magamat (Ént? ;-) is újra tekintetbe véve.
Hogy is írta Judit? "Észlelés, észrevétel, tekintet, megfigyelés, megismerés." Igen, ez az útja a dolgoknak, az embernek (asszonynak). A megismeréssel pedig önmagunkhoz, életünk igaz magjához kerülünk közelebb és sok mostanában elvesző illúziómmal ellentétben ebben még mindig tudok hinni. Hajrá!
(Hú, de csöpögős ez a vége! Bocs! Legközelebb tényleg Gécziről, Csányiról írok inkább!)

Vajon mikor kezdett el pusztulni Okos Józsi szomszédom?

Visszamehetnék egészen a kezdetekig, de most nem teszem. Amikor az első birodalomépítő elkezdte megvalósítani terveit, .......amikor a sokadik akarta a második világháború előtt felépíteni a saját birodalmát? Vagy amikor az esztelen birodalomépítésben bevitték apját katonának, vagy csak akkor, amikor nemsokára megözvegyült édesanyja, és ő, nyolcéves gyerekként maradt férfinek nagyanyja, anyja, s húga mellett? Akkor, amikor a földekre ki kellett menni szántani a lovakkal, meg kellett tanulni erővel megfogni az ekét? Amikor hajnalban kellett kelni, későig fent lenni, az időjárástól függni, amikor be kellett adni a Tsz-be a földeket, s a lovakat? Amikor nagy nehezen a pécsi munka mellett itthon állatokat kellett tartani, a szinte semmiből, hogy tudjanak enni? Amikor kuporgatta a pénzt, s felépített Pécsett a húgának egy házat? Vagy akkor, amikor valaki, vagy valakik miatt nem lett felesége, családja?

Mikor kezdett el pusztulni Okos Józsi szomszédom, mikor kezdett el pusztulni a lelke, hogy aztán a háza is elkezdjen pusztulni? Mikor kezdett el fogyni az erő, a kreativitás, a célorientáltság, a siker, a motiváció, az öröm a lelkéből, a szelleméből? Mennyire menjünk vissza?

Miért van az, hogy némelyek felállnak, némelyek elesnek, és fekve maradnak? Mérlegre tudjuk vajon tenni az ősei mínuszait, mint vektorokat? Össze tudjuk ezeket adni, hogy aztán mindenkinél kijöjjön egy eredő?
Ez az eredő, ami a szívben van, és sorsformáló erő egyben, látható módon megmutatja magát az egyes emberek életében.
És vajon ismerjük, meg akarjuk-e ismerni az utakat, módokat, hogy az ősöktől kapott rossz örökségtől megszabaduljunk? Hogy a jót megtartsuk, és a rossztól megszabaduljunk? Egyáltalán, ki mondja meg, hogy mi a jó, és mi a rossz? Úgy gondoljuk-e, hogy tudjuk a válaszokat, és mindenki maga dönti el, hogy mi az? Mi van akkor, ha azt sem tudjuk igazán, mi a jó, és mi a rossz? Ha ezt is meg kell tanulni? És elfogadni? És kitől fogadjuk el? Létezik abszolút igazság? És mi a fontos, és kevésbé, vagy egyáltalán nem fontos dolog az életünkben, amire kár időt fecsérelni? Vajon mindenkinek az életében megadatik, hogy válasszon? Döntsön? Mennyire szabad erre?
Mekkora az egyén felelőssége?
És ha valaki tökéletlen, az öröksége folytán, s mert maga sem ismeri a válaszokat (akik magunk sem vagyunk tökéletesek, s nem ismerünk mindent, ahogy kellene), mi hogy vélekedünk másokról, s magunkról?
Ügyészként vádolunk, vagy ügyvédként védünk? Ítélet, vagy irgalom?
Gondolkoztunk már ezen?

Egyre több tudományos kutatás támasztja alá, hogy az átélt traumák konkrét fizikai elváltozásokat létrehozva, az agyban megváltoztatják az ingerekre adott reakciókat, aztán beépülnek/beépülhetnek a génállományba, ezáltal az utódok viselkedésmintáját is meghatározva. A modern biológia egyik ága, az epigenetika foglalkozik ezzel. Olyan öröklődési forma, ami nem jár együtt a DNS szekvencia megváltozásával.

Zitáék nagy átalakítanak, mi pedig még nem nagytakarítunk, de folyamatosan nagy takarítunk.
Nem tudom még igazán gondolatsorba rendezni, amik bennem kavarognak, de leírva....

Megfogadtam magamban (egy hatalmas fekete kukászsákkal a kezemben, egy fekete kesztyűvel a kezemen, egy hajdan volt gazdag, gyönyörű parasztház hajdan volt tiszta szobájának egyik még mindig szép, hajdan tiszta ruhásszekrénye előtt állva), hogy - mivel felmenő nőimmel kalkulálva körülbelül 90 évre kalibrálom magam -, ha betöltöm a hetvenedik életévemet, akkor mindenmindent, de főleg a motyóimat rendbe teszem, a ruhatáramat a következő listára redukálom: 7 váltás alsóöltözet, két szoknya (egy mindennapi és egy ünnepi), négy váltás blúz (három mindennapi és egy ünnepi), két kardigán (egy mindennapi és egy ünnepi), két kabát (egy mindennapi és egy ünnepi), két sapka (egy mindennapi és egy ünnepi). Két csizma: egy fekete mindennapra és egy tűzpiros ünnepre. A piperéimet elnézve már most is a hetveneseknek kijáró mennyiségem van: egy arckrém, egy parfüm (ha majd már nem szagoljuk egymást, ha majd már nem érezzük egymást, de még mindig nézzük egymást simogatva, én akkor is illatos szeretnék lenni, mert akkor is szagolni és érezni szeretném nőiségemet melletted), egy hajkefe és egy hajcsat.
Tisztán meghalni. Nem mocskot magunk után hagyni.

Tündöklések és bukások. Mi az a pont, amikor elkezd egy ház hanyatlani? Hányféle ok és körülményösszejátszás kell ahhoz, hogy a megalkotó és megtartó energia az enyészeté legyen és a gondozási ösztön lenullázódásával kezdetét vegye a pusztulás? Bele sem merek gondolni, milyen lehet egy pusztuló (lényegében maga a lakó ítéli pusztulásra az otthont, a házat, nem?) házban vegetálni. Amikor hiányzik az élet, csak a stagnálás és a az elemi erők kártételének szép lassú rombolása van jelen. Ez nem Isabel Allende Kísértetháza, még csak nem is a Thibault család, ez maga a történés nélküli élet. Az ember kiszakad az otthont jelentő kölcsönös teremtő körforgásból és önmaga életének szemlélője lesz. Történés nélküli megtörténések. Emberi mocsok.

Szerencsére nincs bevezetve a házba, se sehova a víz. Csak a kút. Leroggyant faszerkezettel, de tisztán, függetlenül, egymagában áll az udvaron.
Az emberi szenny talán a vizes blokkokban a legundorítóbb. A természeti és a természethez közeli népeknél mindig is fontos volt, hogy a lakóhelytől (az élet és a spiritualitás szent helyeitől) minél messzebb, diszkréten történjen az ürítés. A víz mindkét értelemben drága volt. Mint manapság. Komposztvécé. Egy lavór mosakodóvíz. Ciklikus fejlődéstörténet?

Ellend, Petőfi utca, menet a házunk előtt - vajon hová mennek? Vajon pontosan mikor?
Mindhárom fotót a tisztaszoba egyik szekrényében találtam.

Kezd véglegesen kikristályosodni bennem az a konceptuális tó, amit az udvarunkon szeretnék megépíteni. Ez a kerttervezési ötletem szép lassan alakulgat bennem, a gondolatok pingpongozása kivételesen teljesen egyértelműnek tűnik. A mű születésének gondolatisága jól nyomon követhető - leírni ezt viszont, már biztosan nehezebb lesz, de persze megpróbálom: 1. az udvaron a kút mellett megszűnt, elhasználódott végre egy, az előző lakóktól ránk maradt sóderhalom. A helyén maradt egy vese alakú mélyedés. Határozottan a természetes tavakhoz ajánlható forma. Sokáig ellenkeztem Balázs ama óhajával, hogy legyen tavunk. Főleg a gyerekek biztonsága, a vele járó macera és valami megmagyarázhatatlan idegenkedés késztetett rá. Aztán kitört rajtam ugyebár a botanika láz, azaz a vizes közeget kedvelő növények iránti tudásszomj lassan utat engedett bennem a 'tó kell a kertbe' gondolatnak. A kútból lehet vizet nyerni, elvezetés nem kell, mert majd jól telepakolom növényekkel, mert azt ugye nem szeretném, hogy a skacok pancsoljanak benne.
2. Szeretek ásni akkor, ha ültetünk. Gödröt ásni, aminek fóliát teszek az aljára, majd a fólia szegélyét hatalmas kövekkel fogatom le - na, ez az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy nem. Felesleges. Pazarlás. Tőlem idegen. Nem kell.
3. Kerttervezésileg megértettem, hogy miért olyan fontos maga a tó megléte vagy hiánya. Érzelmileg és látványilag egyszerűen jó a víz, vagy a minitavak sugallta víz imitáció. Tehát imitálni fogok. Mégpedig vizet.
4. Környezeti elemekkel számot vetettem: ökológiailag jelenleg egy tó nem magyarázható meg nyugodt lelkiismerettel. Viszont a talajvíz elég magas ahhoz, hogy a vízközeli növények icipici öntözéssel kiválóan érezzék magukat. A keleti kertek kőhasználati dizájnja gyönyörűen képes az áramló, lélegző, élő vizet szimbolizálni. Szimbolikus tó, fahíddal, vízparti évelőkkel.
5. Konceptuális száraz tó (száraz tónak nedves partján igenis kuruttyolhat a levelibéka....). Tehát kimélyítem az amúgy is meglévő mélyedést, a partját beültetem sásliliommal, zergeboglárral, réti füzénnyel, szibériai nőszirommal, pettyegetett lizinkával, és ha tudok szerezni, akkor csillagos sással is. Maga a tó medre pedig a szélétől befelé haladva egyre kisebb görgeteg kövekkel lesz berakva.
6. Beadom pályamunkának a konceptuális kertek dizájnpályázatára....

A pinterestes képeket nézegetve nagyon megtetszettek a színek a külzeten.

Oké, flamingó nélkül, de ugyehogyugye? Na ez egy pompás kis felújítási ötlet lenne, és hm... van benne lendület, megmarad az eredet, nagyon tetszik.
Továbbá szerintem a homlokzaton az erkélyajtó melletti ablak nagyon ütős lenne, ha kerek lenne. És mindig is vágytam kerek ablakra. Így első körben kitaláltuk, hogy legyenek az ablakok körben sötétkékek, és az erkélyajtó melletti kerek pedig narancssárga.
Azonban az általam megkérdezett ablakosoknál narancs nincs is, a sötétkék pedig olyan szinten feláras, amit nem engedhetünk meg magunknak. Ezért alkut kötöttünk részben. A teraszos ablak marad kerek. Az ablakok színe viszont antracit lesz, ami a majdnem sötétkék szürkét jelöli. Ami mostanában egyébként a minimál dizájnos házakat jellemzi. Mint például ez.

De! Nem azért van a pinterest, hogy egy ilyen fantáziátlan kis házat ne lehetne feldobni.
Íme példák, hogy hogyan lehet teljesen megőrülni színekkel:

Szóval most először lesz kívülről fehér a fal, és lesznek antracit színűek az ablakok, de ha lelkesedésünk kitart, amikor büdzsénk engedi, ráengedünk egy kis eszetlenséget. Az anyagot tekintve egyébként mivel nyugati a nyaraló, és szerintünk a stílusba belefér, műanyag nyílászárókat választottunk. Őszintén szólva látom mit csinál a nap a fa ablakokkal, és én lusti vagyok ötévente átkenni ezzel-azzal. Ha be lesznek rakva az ablakok, fotózok.

Az a pillanat, amikor kifizeted a nyaralót és megkapod a kulcsot, felejthetetlen. Kimondhatatlan az érzés, ahogy birtokba veheted az ingatlant. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd lefekszem a földre, és magamba szívom az élményt, hogy az itt mind az enyém...

A valóság ennél sokkal prózaibb. Férj fogta 5 barátját és szétverte a házat. No nem én dühítettem így fel, hanem belefogott a NAGY ÁTALAKÍTÁSBA. Tudom, tudom. Mi a francnak vettük meg, ha semmi nem jó úgy, ahogy volt? De mielőtt a NAGY ÁTALAKÍTÁSRÓL beszélnék egy külön fejezetben, legyen előbb szó a bontásról.
Lévén apukám kiskoromban meghalt, mindig friss élményként ér a férjem által megtapasztalni, hogy milyenek is ezek a férfiak. Elképesztő. Soha nem hívtam át még barátnőt főzni, és valószínűleg egy nőtől - hacsak nem fizetek érte - kosarat kapnék arra a felvetésre, hogy végezzünk a hétvégén együtt nálam valami házimunkát. De amikor a férjem meghirdette a barátai között, hogy lehet szétverni egy nyaralót a március 15-ei hétvégén, egyből mindenki elkéretőzött otthonról. Persze vonzóbbá tette az ajánlatot sörökkel, pálinkával, és lefőzetett pörkölttel, megsüttetett sütivel. Peti bérelt HILTI réselőt, betonverőt, vitt minden alkalmatos eszközt (a kaján, pián kívül), rendeltem konténert, szóval indulhatott a munka.
És lőn ami (anno) nappal épült, estére leomlott, mert mire leszállt az éj, felszedték a műanyagpadlót, meg az alatta levőt, meg az alatta levőt, meg az alatta levőt...
Lebontották a lambériát, meg az alatta levő mozaik csempét, meg az alatta levő első réteg tapétát, meg a második réteget, és a harmadikat...
Kibontották a leendő zuhanyzó útjában álló kéményt, leverték a csempét, kiszedték az összes ajtót (kivéve a külsőket), a mosdót, a zuhanytálcát, a wc-t, és minden mást, amit találtak.
A második nap kihordták a sittet, felpakolták a lambériát és elhordták a szemetet.
A harmadik nap pedig kibontották a nappali melletti falat (mert az első nap elbizonytalanodtak, hogy tartó fal esetleg, de közben kiderült, hogy mégsem), leszedték a maradék tapétát és feltörték a maradék feltörni valót.
Ami maradt, az jelenleg nem nevezhető nyaralónak, de legalább elő van készítve a jövőre.
Itt vannak fotók az eseményekről:

Köszi Csabi, Misi, Marci, Gurcsi, Gábor, Szaki, és köszi Hilti!

Mindig azt mondtuk a férjjel, hogy ha mi egyszer építkeznénk, tuti elválnánk. Most, hogy úgy tűnik veszünk egy nyaralót, amit majdhogynem mindenben újra kell építeni, ez majd eldől. Veszélyesen élünk. :-)
De addig is amíg kifizettük, álmodoztunk együtt, és meg kell vallanom nekünk az mindig is nagyon ment.
Ennek legszebb példája, hogy házasságunk első öt évében naponta beszélgettünk arról, hogy hogyan gazdálkodnánk egy cuki faluban, és mindig vérre menő vitákat tudtunk folytatni arról, hogy tehenet vagy kecskét tartsunk-e, vagy mindkettőt. Persze soha fel se merült, hogy valóban falun éljünk, mindketten városi majmok vagyunk, és fogalmunk sincs a mezőgazdaságról - ez a tehenek és kecskék szerencséje.
(Zsuppsz - ez egy falusi blog - lebuktam.)

Na de a lényeg: az előkészületek. Márciusban megkapjuk a nyaralót. A tulaj rendes volt, és már odaadta előre a kulcsot. Úgyhogy eddig az alábbiakat tettük meg:
Hívattunk lakatost, aki a fix kerítést megbontotta, mostantól van külön bejáratunk (eddig a szomszédon át jártunk be, ő volt ennek a teleknek is a tulajdonosa).

Megmetszettem a két almafát, mert nagyon el voltak burjánozva. Ez megér egy misét, ugyanis halványlila gőzöm sincs, hogy kellett volna. Na de a youtube-on mindenről van videó. Neki is estem a fának, nyestem, nyestem. Közben megjött az ablakos az ablakokkal, és miközben pakolászott megemlítette, hogy vannak gyümölcsfái. Na akkor irány hátra a kertbe, annyit fizetek, hogy nyugodtan szakértheti a fákat. Hát... izé...... úgy tűnik rossz videót néztem. Legalábbis az ablakos lesápadt és visszaódalgott a házba. Le se merem fotózni. Majd visszanő.
Szóval, mint az kiderült, rendeltünk ablakokat is, március 7-én meg is érkeztek.
És mivel a vízcső nem volt jó, de ennek cseréjét még az előző tulaj vállalta megcsináltatni, át lett húzatva a kertben az ő költségére az új vízcső, és a mi költségünkre egyben a szennyvízcső is. Felhívtuk az összes jól bevált, vagy nagyon ajánlott ismerős szakembert, aki kell a munkákhoz, hogy álljanak rendelkezésre tavasszal, és kértünk is tőlük árajánlatokat.
Addig meg bújjuk az internetet, hogy milyen is legyen a nyaraló. A pinterest a barátunk. Frankó színmintákat már találtunk a házhoz. A művészet majd az lesz, hogy összejátsszuk azt a valósággal, és a pénztárcánkkal. Kérem szépen az alábbi egy színminta retro nyaralókhoz:

Aztán itt van, hogy milyen stílusú bútorban lehet gondolkodni, és hogy a színpalettát, hogyan lehet alkalmazni bútorokban. A retro bútorokban egyébként az a jó, hogy tele van velük a jofogas.hu és a facebook marketplace.

És itt van egy eltisztult szobabelső, ami rendkívül látványos volna. Nem ilyen lesz ugyan a nappalink, mert a tér kb. ennek hatoda, de ha tízszer annyi pénzünk lenne, lehetne :-)

Szóval már csak várni kell, hogy a pénz megjöjjön...