Július 19.
Nem tudom mi lesz, nem tudok gondolkodni.

Várkonyi Gyuri és Peták hívtak sörözni. Nem tudtam menni, féltem, hogy észreveszik.

Holnap kezdődik a Hangfarm. Muszáj ott lennem. Megpróbálok félrevonulni a többiektől. Majd azt hazudom, hogy nagy koncentrációjú munkában vagyok. Németországban ez működött: ha egy üres papírlapot nézegetve sétáltam a folyosón, akkor a többiek azt hitték, hogy dolgozom, pedig csak pihentem. A pihenés most is kéne. Örök pihenés.
Ich will nur sterben, weiter gar nichts.
A Premier Plan egyelőre nem megy. Az utóbbi három évben ebből mutattam be a Hangfarmon. Nem készült el. Idén, folytatva a hagyományt képet és zenét csinálok. Guriga workshopjára jelentkeztem. A tervem szerint nem lesz nálam digitális kamera, csak a telefon. A dokumentációt filmre csinálom. Három kamerát viszek: két kisfilmeset és az instaxot. A zene pedig a Müpa-pályázathoz készülő fotókból lesz. A darab munkacíme. Billentyűs kettősverseny. Jónás segítségében reménykedem.

Vigasztaló volt, hogy ma eljött Bambusz. Vigasztalt az is, hogy Pálca bejött a szobámba és órákig velem maradt. Nem szokott ide bejárni.

Július 20.
Végre tudtam aludni. Benéztem Janó szobájába: itthon van. Újabban minden este társaságba jár. Alkoholt is éreztem rajta.

Ellendre utaztam a Hangfarm alkotótáborba. Két projektben is benne vagyok: analóg fotózásban, és a szokásos audiovizuális munkámban.
Bogit próbálom hívni, azt ígérte szabad lesz. Nagyszerű volna, ha a környék inspirálni tudná.
Ma Guriga tartott analóg fotós workshopot.
Sokat beszélgettem Boda Vincével, értelmes fiú.
Bodonyi lyukkamerával készített fotót instax mini filmre. Ez fotótörténeti jelentőségű mű, szerintem. Éjfél körül kerültem ágyba.

Július 21.
Figyelem az éjszaka hangjait. Ellend nagyon más, mint Mezőszemere. Ott pacsirta, macskabagoly és fülemüle hallatszik. Itt cinegék, kuvik és vészmadár. Ott ürgék kotornak, itt őzek csörtetnek. Ellend vad, Szemere szelíd.

Róka jelzi, hogy a vadászterületén sátraztam le.

Napközben dögmeleg. Nem tudunk dolgozni, piálunk.
Hívtam az otthoniakat, nem nagyon hiányzom.
Közben azon gondolkodtam, mit kell nekik elviselniük tőlem.
Kezdem a betegségekkel.
Nagyothalló vagyok. Gyakran nem hallom meg, amit mondanak.
Insomnia. Emiatt éjszaka fölkelek, mászkálok.
Cukorbetegség. Pisilni kell tőle éjjel, és gyakran vagyok hiszterikusan éhes.
Neuropátia. Ami miatt bottal járok.és fájdalomcsillapítókat szedek. Azoktól pedig horkolok alvás közben, ha sikerül elaludnom.
Magas vérnyomás. Gyakran vagyok dekoncentrált, és sok időt kell ágyban töltenem.
Depresszió. Fogalmam sincs, mi történik egy-egy depressziós időszak alatt. A külvilágot érzékelem, de reakcióim nincsenek.
COPD. Ez a legrosszabb. Sokat kell krákognom és harákolnom, gyakran éjjel is. Ez nagyon nagy zajjal jár. Hamar elfáradok, csak kevés fizikai aktivitásom van. Egész nap unatkoztam. Ám úgy éreztem, áldozatot hozok azzal, hogy mentesítem a családomat magamtól.

Július 22.
Úgy gondolom, egy igazi művész nem a múltból táplálkozik, hanem a múltat táplálja.

Rengeteg látogató van, ennyien még nem voltunk. Itt van Bolcsó Bálint, Baracskai Zlatko, és Borosi Gábor természetesen. Jó társaság. Nagyon sok a jókedvű fiatal.

Próbálok a háttérben maradni, a közös étkezéseken sem veszek részt. Volt egy kis eső, nagyon nehéz a légzés.
Távolodom az élettől, egyelőre nélkülözöm azt a szépséget és megrendülést, amit ettől a folyamattól vártam.

Nem beszélek. Ismerősökkel csak a szükséges minimumot. Ismeretlenekkel annyit sem.

Szilvamag hasította fel az ujjam. Miközben Sevcsenko szobrára gondoltam.
Micsoda fegyver.

Nagyon finom volt a vacsora. Kaincz Orsi csinálta, ő egy új felfedezés. Tehetséges, sőt csinos is, talán érdekelne, ha nem vezetne autót. Beszereztem egy műanyag tejfölös vödröt, abban vittem a vacsorát a sátorba. Csirke becsináltleves.

Július 23.
Érkezett 15 ezer forint jogdíj az Angelic Hill Slope után. Fogalmam sincs, hogy ebből mennyi jár Lellének a műcímért. Emiatt megpróbáltam felhívni. Nem vette fel. Nem merek neki utalni, nem tudom, mit tart kevésnek. Soknak biztos nem fogja tartani akkor se, ha az egészet utalom.

Ma megérkezett Bogi. Évek óta csábítgatom a Hangfarmra, most lejött. Nagyon fontos az ittléte, integráló személyiség. Beszélgettünk az Anima Musicae versenyéről. Két darabot adtam be, mindkettőt unalomból írtam. Mivel nincs semmi vonószenekari rutinom, nem tartom magam esélyesnek. Benedek Zsigát rábeszéltem az indulásra, és még írja, izgulok érte. Sajnos nem vagyok versenyző típus. Nem tudom kitalálni, mit szeretnének a kiírók, nem vagyok empatikus, makacsul megyek a fejem után, és próbálom azokat az érveket erőltetni, amik nyilván csak a saját elefántcsonttornyomban relevánsak.
Hagyom Bogit bulizni, én korán fekszem. Holnap elkísérem Hásságyra a tervek szerint, ahol egy akvarellt fog festeni.

Július 24.
Judit elvitt minket a tóhoz, előtte boltba mentünk. Bogi a tónál csinált két akvarellt. Közben próbáltam a telefonomba jegyzetelni. Figyeltem Bogit, és eszembe jutott, hogy a Premier Plant kiválthatná egy second plan, ha megzenésíteném, ahogy plen airt fest. Mondjuk elég unalmas opera lenne.

Közben megjelent Fábián Laci is a hatalmas Pentaxával. Hozott vagy két liter fröccsbort, megittuk. Lacival szívesen dolgoznék együtt a Hangfarmon.

Július 25.
Megjelent Peták, Bernáth Gábor Ádámmal. És jött Döme Attila, nagyon régen láttam. Ármin fia - egykori tanítványom -, részt vett a Hangfarm programjában. Hozott egy powerbankot, ami nagyon jól jött a sátorban. Árminnak mindig vannak jó ötletei. Remélem az egyetemen is fogom majd tanítani. Igazi húzóember lehet.

Ma vannak a bemutatók. Mivel Jónás egy másik programban dolgozott, a Kettősverseny improvizációs szólamait Borosival játszottuk. Túl nagy sikert nem arattunk vele, de a többi bemutató színvonalasan pótolta a közönség igényeit.

Július 26.
Vége a Hangfarmnak. Most jön az üresség. Ha nem tudok komponálni, nem élem túl. Márpedig kánikula lesz, a szellem nem fog működni. Remélem a test se. Valahogy nem vagyok elégedett az elmúlt héttel. De mentesítem magam azzal, hogy az időjárás nem volt kedvező: elmúltam 60, már hivatkozhatok erre. Amúgy már most tudom, mit szeretnék jövőre. Nem írom le, adok lehetőséget a felejtésnek. A rossz memória Isten adománya. Segíti a felejtést, nem kínoz a közelmúlt gyönyörűsége.

Rumann Gábor vitt haza. Vele is kéne dolgoznom, de erre sincs energia.

Eredetileg egy mozgáson alapuló nyitott performansz workshopot terveztem a Hangfarmra, de érkezésem után eltolódott az egész ötlet az agyamban és – a közös-séget meghagyva – belekezdtem egy – ugyancsak nyitott – opera “megírásába”. Az opera egy könnyen megjegyezhető szó, amit lehetett mondogatni mindenkinek és valahogy működött a dolog, mert létrejött egy általános lelkesedettség, ami még rám is visszaragadt. Az egész spontán módon jött, mondanom sem kell, soha nem írtam operát, igazából gőzöm sem volt, hogy mégis mik a műfaji keretei, de nem is érdekelt. Egyedül az az egyszerű dolog izgatott, hogyan lehet összefogni pár embert, majd létrehozni közösen valamit, amit mindenki (avagy a többség) élvez. Kapóra jött, hogy a Hangfarm résztvevői között voltak zeneszerzők, akik tanácsokkal/ötletekkel segítették a munkafolyamatot.

Engedjen meg az Olvasó itt egy kis kitérőt nekem az eredetileg tervezett workshoppal meg az országokkal kapcsolatban, melyek közt ingáztam az utóbbi években. Ugyanis nemrégiben érkeztem haza Norvégiából, egy művészeti egyetemről, végzettként. Diplomaprojektem keretében szabad mozgáson alapuló workshopokat tartottam helyieknek Augusto Boal brazil koreográfus/aktivista “elnyomottak színházának” módszerét alapul véve. Aztán itthon is csináltam hasonló performatív műhelysorozatot a fővárosban, ami több szempontból is érdekes tapasztalatokat adott. Norvégiában könnyű volt belecsobbanni csoportosan egy absztrakt helyzetbe, amiből mind mozgásilag, mind performanszilag ígéretes dolgok alakultak már korán, viszont a “skandináv távolságtartás” miatt mégiscsak azt éreztem valahogy, hogy a “sejtek” – emberek – nem állnak össze közössé(ggé). Idehaza keményebb volt a dió, nehezebb volt megtörni a jeget, olykor azt éreztem, hogy egy-egy alkalom alatt nem is igazán sikerült kiengedni. Persze lehet az általánosabb nyomásra, berögzültebb társadalmi normákra gondolni, mindenesetre az itthoni csoporttal könnyebb volt olyan helyzeteket teremteni, ahol a társaság összeállt. Na, de visszakanyarodva az operára – és párhuzamot állítva az eddig itthon tartott workshopokkal – azt kellett észrevennem, hogy idehaza gyakorta tanítva vagyon az embereknek a “feladat-helyesmegoldás-félelem-büntetésalapú-mivanhanemoldommegjól” dodekaéder feszengést segítő együttállása, amivel – úgy hiszem – szembe kellett szállnom. Közös alkotásra és “flow”-ra fókuszáltam – az amúgy is mindenkinek általában viszkető – szubjektív/relatív értékítéletek és “indiviudális remote” helyett.

Opera próba a félholdon

Opera próba a félholdon este

Szóval, arra gondoltam, csináljunk valamit együtt, meglátjuk hogyan alakul, ha nem lesz belőle semmi, akkor is a próbák megvoltak és az már jó. Össze is állt egy lelkes alapcsapat Ármin, Luca, Orsi, Jónás képében és tartottunk is egy nyilvános kültéri hangszeres improvizációs próbát a kert végében, ahol aztán megvitattuk az egymásra-figyelés szükségességét, mit hogyan, s milyen irányban kellene tovább csinálni. Igyekeztem a vitatáskor moderátor és nem vezető szerepben – amit a többség láthatóan elvárt volna – lenni. Aztán a többi próbán gyarapodtunk még Gergővel is, ami a fúvós szekciót erősítette. A próbák során különféle hangszeres felállásokkal kísérleteztünk, végső hangszerelés az alábbi módon alakult ki: két szaxofon, egy klarinét, kontakt mikrofonnal kihangosított perepelocska, szájharmonika, dob, hegedű, furulya, számítógép/szintetizátor és T.Bali csodás saját készítésű hangszere, ami Big Wire névre hallgat. A próbák meglehetősen véletlenszerűen történtek, ami nem mindenkinek tett jót, így megesett, hogy nem teljes létszámmal zajlottak. Ennek ellenére alakulóban volt az opera, amiből az énekhang és történet pl. kimaradt és a műfajra utaló jelek is csak nyomokban – jelmez, vetített díszlet, koreográfia – jelentek meg. Kezdetben grafikus kottákkal próbáltuk valahogy összehangolni a csapatot, de világossá vált, hogy egyrészt a kotta, amit én írtam használhatatlanul bonyolult és túlságosan szűkít a kereteken, úgyhogy végül egy egyszerű “kulcsszavas” megoldást használtunk a tételek megnevezésére, amiket improvizációkból kiindulva hozzávetőlegesen begyakoroltunk a próbák során. A résztvevők java részének lett egy-egy tétel-ötlete, amit aztán közösen gyakoroltunk. Minden tétel körülbelül 5 percig tartott.

Az Opera 5 tétele

Bálint tanácsára a teljes szabadság szétfolyó volta ellen, főbb vonalakat vázoltunk fel az improvizációhoz, így tételenként egy-egy ötlet, pici szabály volt az, amit alapul vettünk, ki-ki a maga értelmezésében. Az improvizációs próbákkal párhuzamosan elkezdtem dolgozni a jelmezeken. Helyi növényi eredetű alapanyagokból (kukoricalevél, nyárfalevél, díszbabérlevél, talált fűfélék, virágok) varrtam varrógéppel jelmezeket, illetve kiegészítőket, mint fejre, fülre, szemre, nyakra, hangszerre való ruhadarabokat, amik fokozták az előadók lelkesedését.

Opera díszlet varrás

Az előadásra, amire a viharveszély miatt beltéren a pajtában került sor, Nándi csodás diáit és segítségét használva vetített díszletet használtunk. A pajta tökéletes helyszín volt a vetítéshez, én pedig minden tételhez választhattam diákat, amiket aztán két irányból a zenekarra projektáltak. Ármin – aki igen jól bánik az elektronikával és akivel még a szenzorokkal felprogramozott hangszerjelmez ötlete is felmerült, csak időhiányában nem valósult meg –, madárjelmezében végül az egyik tétel alatt mozgáskoreográfiát is bemutatott mindenki örömére. Úgy alakult, hogy a mozgás workshopból, azaz táncból/koreográfiából nem jutott sok az előadásra, így nagyon boldog voltam, amikor Ármin felbátorodva a helyzeten élesben mégis belevitt egy-két mozdulatsorozatot az egyik tételbe.

Az opera előadása a pajtában - Máté

Az opera előadása a pajtában - Orsi és Jónás

Az opera előadása a pajtában - Luca, Gergő, Máté

Összességében úgy éreztem, sikerült a csapatban és a Hangfarmon mindenkiből végül kihozni egy közös lelkesedést az Operával kapcsolatban, aminek a felvételét aztán Nándi közreműködésével a budapesti Lahmacun közösségi rádióban is leadtak.

Az opera előadása a pajtában - a teljes banda

A felvétel nagy része:

Próbahangok és egyebek a Havizaj #030. sz. adásában:

A telek felső végében álló hintára már akkor szemet vetettem, amikor a házigazdák részéről Balázs először körbevezetett a végeláthatatlannak tűnő területen. Nem volt konkrét tervem, amikor megérkeztem a Hangfarmra, de azt erősen éreztem, hogy a helyszín adottságaiból kiindulva kellene kitalálnom valamit, mégpedig talán egy hanginstallációt. Mivel a szóban forgó hinta – mint minden hinta – már eredendően, definíció szerint egy interaktív, kinetikus installáció, kézenfekvőnek tűnt, hogy ezt a jól működő rendszert egészítsem ki valamiféle hangzó aspektussal.

Itt most álljunk is meg egy kis magyarázkodásra: a kiegészítés mint művészi aktus (mondjuk a semmiből való létrehozáshoz képest) elsőre amolyan nem-eredeti, energiatakarékos, lustaságból fakadó hozzáállást sejtethet; ne feledjük azonban, hogy a létező dolgok kisebb-nagyobb gesztusokkal történő átértelmezése/továbbgondolása hatásos eszköz tud lenni és komoly hagyományokra tekint vissza (public art, intervenció, helyszínspecifikus installációk).
Itt nekem a morális dilemmát és a művészi-technikai kihívást nem is ez, hanem sokkal inkább az okozta, hogy hogyan tegyek hozzá a meglévő struktúrához anélkül, hogy túlságosan beleavatkoznék az ökoszisztémába, elfedve vagy elrontva benne valamit, ami jó. A hinta ugyanis szervesen kapcsolódik a környezetéhez, amely jelen esetben különösen hangsúlyos és gazdagon tagolt: mögöttünk erdős rész, előttünk egy dús és változatos növényzetű rét, körben szántóföldek és gyümölcsfák, a távolban hegyek. Mindezeknek ráadásul hangjuk is van: a közelben rovarok, szél, távolabb harangozás, közeledő vihar hangjai. Maga a hintázás mint tevékenység is ebben a kontextusban teljesedik ki és válik multiszenzoriális élménnyé.

A hinta két, egymástól függetlenül mozgó ülőkével rendelkezik; bár egyedül is élvezhető, a benne rejlő teljes potenciál csak társas felhasználás során mutatkozik meg – ilyenkor a két személy nemcsak a környezethez, hanem egymáshoz is viszonyítja a saját mozgását: törekedhetnek szinkronra vagy függetlenségre, versenyezhetnek, hogy ki tud nagyobb kilengést produkálni vagy extrémebb hintázási technikát bevetni. Ez adta az ötletet, hogy a hanginstalláció-hintát is csak ketten lehessen maradéktalanul kihasználni – egyébként is régóta foglalkoztatnak olyan művészeti projektek, amelyek felfedezéséhez több látogató közötti együttműködésre van szükség.

A kettő mint résztvevői létszám ugyanakkor nemcsak az egyhez, hanem a sokhoz képest is speciális minőséget képvisel, ezt talán nem is kell nagyon magyaráznom. Elkezdtem gondolkozni a ketten létrehozható, kétrétegű, kétszólamú stb. zenei anyagok, illetve általánosságban a párbeszéd és a közös alkotás mentén. A kínálkozó asszociációs mezőből – engedve a kísértésnek – a romantikus-ismerkedős-párkapcsolati tematikára esett a választásom, így született meg a fejemben a szerelmi duett mint a páros hintázás szinte magától értetődő (potenciális) jelentésrétege. Ezzel az is eldőlt, hogy nem absztrakt hangtextúrákat, hanem hagyományos, felismerhető dallamokat fogok használni. Ha már lúd, legyen kövér – gondoltam, és egy kissé szentimentális, de számomra kedves, egyúttal közismert részletet választottam a Bernstein-féle West Side Story-ból. A Somewhere című dal úgy szerelmi duett, hogy valójában egyetlen énekszólam van benne (amelyet hol külön-külön, hol együtt énekel a két főszereplő), viszont a zenekari kíséretben végig jelen van egy második, ellenpontozó szólam. Mivel egyenrangú szerepeket szántam a hintáknak, ezt a két szólamot tartottam meg az eredeti zenéből, minden más kíséretet elhagytam. Hangszínek tekintetében mindenképp szerettem volna eltávolodni az eredetitől és reagálni az új kontextusra, ezért a dúdolás-zümmögés-szél háromszögben keresgéltem szintetikus hangzást, amelyet mesterségesen elbizonytalanított intonációval próbáltam még organikusabbá, életszerűbbé, ember- és állatközelibbé tenni. (Megint nem eredetit alkottam tehát, hanem egy “talált tárgyat” adaptáltam.)

A célként kitűzött felhasználói élmény: minél nagyobb lendülettel hintázok, annál hangosabban szóljon az én hintámhoz tartozó szólam – a mozdulatlan hintához tartozó alapállapot pedig a csend (illetve a környezet által biztosított soundscape). A két résztvevő így behatárolt keretek között ugyan, de változatos helyzetekkel kísérletezhet. Ez első ránézésre két egyforma, egymástól függetlenül működő rendszert feltételez; igen ám, de a romantika érdekében gondoskodni kell arról is, hogy közben a két szólam – még ha az egyik vagy mindkettő olykor teljesen el is némul – mindvégig szinkronban legyen.

A technikai megvalósítás mikéntje csak utólag tűnik magától értetődőnek. Eleinte úgy gondoltam, hogy a vezérlésről egy (vagy két) szenzorokkal felszerelt Arduino és/vagy Raspberry Pi vagy hasonló mikroszámítógép fog gondoskodni, csak aztán jöttek a kétségek a viharbiztosságtól kezdve az áramellátáson át egészen a szenzorokkal kapcsolatos szakértelmem hiányáig. Egy ponton rájöttem, hogy igazából az összes szükséges komponens együtt van a zsebemben lapuló okostelefonban, amelyen ráadásul simán tudom futtatni az algoritmusaimat is. Annál azért gyakorlatiasabb beállítottságú vagyok, hogy túlságosan nehezemre esett volna a barkácsolással járó cool-faktor elengedése – és ekkor még nem is sejtettem, hogy mennyire jól döntöttem.

Vannak különböző telefonos applikációk, amelyek lehetővé teszik számítógépen, a Pd (http://puredata.info/) audiovizuális fejlesztői környezetben összerakott algoritmusok mobileszközön való futtatását. Nekem a MobMuPlat (http://danieliglesia.com/mobmuplat/) app használatával volt már korábbról tapasztalatom, így most is ezen az úton indultam el. Nem mondhatnám, hogy elsőre eltaláltam volna az optimális működési mechanizmust: talán az ötödik-hatodik verzió volt az, amelyik a hintánál való teszteléskor már nagyjából a kívánt eredményt produkálta. A telefonba épített giroszkóp és akcelerométer (gyorsulásmérő) adataival próbálkoztam, először az ülőke maximális dőlésszögéből, majd pedig a maximális gyorsulásból következtetve a hinta kilengésére. Végül ez utóbbi kezdett használhatóan működni, nagyjából akkortájt, amikor az egész Hangfarmot elmosta egy apokaliptikus vihar és a nyomában érkező árvíz.

Mivel a közelgő szombati prezentációs esemény idejére is hasonló időjárást jósolt az összes illetékes szerv, és a szervezők az összes szabadtérre tervezett programot beköltöztették a házba, hamar beletörődtem, hogy itt most semmiféle hintás projekt nem lesz. Az ominózus nap délutánján azonban olyan váratlan optimizmust kezdett sugározni a természet, hogy úgy döntöttem, teszek egy kísérletet az installálásra. És itt jött nagyon jól a technikai setup egyszerűsége: a beépítés gyakorlatilag abból állt, hogy rászigszalagoztam a két mobileszközt (egy iPhone és egy iPad lett végül) az ülőkék aljára, a két bluetooth hangszórót pedig ízlésesen elrejtettem a környező susnyásban – semmi kábel. A szinkront úgy oldottam meg, hogy a lejátszás indításához egyszerre kellett megnyomni egy gombot a két eszközön; egy másik gomb segítségével pedig azt hoztam az adott eszköz tudomására, hogy a mindkét szólamot tartalmazó sztereó hangfájl melyik sávját kell lejátszania a hozzá tartozó hangszórón. A hangszórókat a releváns hinta oldalán, de több méter távolságban, és kifelé fordítva rejtettem el; ezzel nemcsak a páros hintázás inherens sztereóságát kívántam fokozni, hanem azt az érzetet is, hogy az installáció minimál-invazív módon, organikusan simul bele a környezetébe, illetve egészíti ki a meglévő infrastruktúrát. Mivel így az egész technika majdhogynem láthatatlan volt, megszülethetett az elvi lehetősége annak, hogy egy mit sem sejtő hangfarmlátogató (pár) mintegy véletlenül, ártatlan hintázás közben fedezze fel a hozzáadott hangi aspektust.

Ez meg is maradt az elvi lehetőség szintjén: az időjárás jóindulata rövidtávúnak bizonyult, így történhetett, hogy a beépítésben és a tesztelésben önzetlenül segédkező Orsi, T.Bali és Nándi lettek az installáció optimális verziójának egyedüli tanúi. (Orsi és T.Bali amúgy jó teszterek módjára olyan fokú lelkesedéssel feszegették az konstrukció határait, hogy rajtuk kívül a sorsnak is hálával tartozom, amiért sem a rendszer, sem a hinta nem omlott össze…) Alighogy végeztünk, az eső megint esni kezdett, én pedig begyűjtöttem a hangszórókat a rétről, és mindenféle nejlonokba csomagolva a hinta melletti farönkökre helyezem őket. Miközben menekültünk lefelé a fokozódó esőben, reménykedtem abban, hogy ez az állapot csak ideiglenes lesz, és utána a többi érdeklődő is eredeti pompájában látogathatja majd a műalkotást. Persze nem így lett, de ezzel együtt is nagy öröm volt pozitív élménybeszámolókat hallani mindazoktól, akik az este folyamán a körülményekkel dacolva felzarándokoltak a hintához. (Bónusz meglepetés volt, hogy amikor 3-4 órával később felmentem sötétben és szemerkélő esőben, hogy leszereljem az eszközöket, még mindig tökéletesen működött minden, holott meg voltam róla győződve, hogy minden beázott, tönkrement, vagy legalábbis már régen lemerült.)

Természetesen felmerültek távlati tervek, ötletek a projekttel kapcsolatban; nyilvánvaló, hogy lenne még benne lehetőség azon túl, amit így pár nap alatt összedobtam. Egyrészt nekem már közben eszembe jutott, milyen jó lenne, ha a páros tevékenység nem merülne ki a hangerőarányokkal való játékban: például irányíthatná a hintázás tempója az adott szólam tempóját, és lehetne az a feladat, hogy szinkronba hozzuk (és ott is tartsuk) a zenét. Na, ez volna csak az igazi párterápiás tréning! A másik ötlet Balázséktól jött, akik szemmel láthatóan kedvet kaptak ahhoz, hogy a hintájuk állandó hangi komponenst kapjon. Ebben a kontextusban olyan megoldás is felmerült, amely minden elektronikát mellőzve, teljesen mechanikus módon működne – nem lepődnék meg, ha a jövő évi Hangfarmon már egy ilyen, továbbfejlesztett hinta fogadná a résztvevőket.

Az installáció efemer jellegét csak erősíti, hogy semmiféle videódokumentáció nem készült róla (nekem ugye mindkét kamerás eszközöm be volt építve, és éppen a segítőimnél sem volt ilyesmi). Az itt látható fotókat Zsófi készítette a Gábor által vezetett stop-motion workshop keretében.

Ez pedig egy utólag készített, demonstrációs célú hangfelvétel, modellezett (azaz hamisított) réttel és fiktív hintázási tempókkal.

Címe sokáig nem volt a műnek, de aztán gondoltam, nem ártana, ha mégiscsak elnevezném valahogy. Mondjuk így: Swing for Two, Somewhere.

VOLT ILYEN IS

a víz nem túl szabályos hullási szögét a szélnek köszönhette, viharos, jéggé fagyott vizet sodorva kerítette hatalmába a területet, szokásosnak is tekinthető, ha tengeren hajózol rendszeresen, nekem azonban ritkán fordul ilyen helyzetbe az életem, megmenekülve, érdemes, érdekes volt átélni

nem kifizetődő sátorozni ilyen helyzetben, főleg, ha a másfél méter széles vízmosásba, ami természetesen tudva levő volt, állítod a sátrat, ki gondolta volna, (a házigazda?) nade megtévesztésként, ő szintén itt helyezte el tekintélyes, lakosztály méretű sátrát, alább autó parkolt, kisebb nagyobb farakások, télire eltéve gondosan összetéve, a víz nem áll meg csak folyik a hegyről megindulva, gyűjtve a hordalékot, sodorva mindent, ami alkalmas arra

esik, szakad oldalról veri a házat a tető alatt sincs menekvés, csak bent, csak máshol, csakhogy itt már hideg is van, segít a szél hűteni a kellemes júliusi levegőt, a sátor már libeg, kiszaladni, cöveket kell leszúrni, napernyő, esőkabát, harmadik társon nincs védelem, jól bírja, edzett legény; sikerült, rendben, gyerünk vissza a tető alá, fázós vagyok be kell látnom, ház, kamra, pince, pajta és még tároló, hosszú ház a javából, népies?, hagyományos?, szép, nekem bejön ez a stílus, meszelt falak girbegurba tapasztás, mint egy réges-régi emlék a gyermekkorból, még a dédmamánál vidéken, futás tehát a bejárathoz, bejutni száraz ruháért, meleg hangulatért, bár az itt kint is van, fázok, futás, esik, veri a falat a víz

zárva

ajtóüvegen keresztül gyermekek arcai mögöttük felnőttek, együtt tekintenek a kertre, meghitt kép, el is időznék szívesen, nézve, elmélkedve, azonban itt kint esik, fázok, víz mindenhol, ruhát kell cserélni remegve kopogok, finoman jelezve, bemennék, kérem, szabad lesz, gyermek fordítaná a kulcsot, sikertelen, ne viccelődj itt fagyok meg, te jó ég, hagyd már az esőt, engedjenek be kérem, gyerekek mögűl nyugtató karmozdulatokat és tekinteteket látok, hideg van, kérem, szeretnék bejutni, a gyerekek többszőr próbálják kinyitni a külső, bejárati, szépen kidolgozott ajtót, reménytelen sírás környékez, fojtogat, itt a véghez közel, zárva marad az ajtó?, közöttük segítő kéz nyúlik át, kettő mert nem elég a kulccsal bíbelődni, az ajtót is mozgatni kell,
ééÉÉS

nyitva

éljen, meleg, van törölköző, vizes póló versenyen használható lenne, ami rajtam van, ledobni, szerencsére van másik, véletlenül reggel itt felejtettem az jó lesz, nevetés, öröm, jókedv ez kell ide, csak így lehet

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

ajjajjajj hangzik fel csendesen nyugodt kimért hangon a hátul állók közül, megindult a sátor

hahaha vicces, nézd milyen szép kép, de még sem, viszi már a sátor a másikat, ömlik a sárlavina, folyik a mederben, sodor visz mindent, amit csak lehet, ennyi; szerencsés nap ez; mindkét sátor személytelenül, üresen ázik, csúszik birkózik a sárban neki az autónak, torlasz lesz!, menteni kell, ha van, ha nincs kedv, akkor is jobb csinálni, száraz póló le, futás, a többiek már elindultak , autóval el az útból, nem, már késő, ömlik a sár, sodor döntene le a lábainkról, torlasz, a sátrakat jobbra vagy balra el az autótól, nem mozdul, már tele van sárral, fogjad húzzad toljad, valami lesz, csendes riadalom, megindult jó lesz sikerült dől a farakás ugrás vigyázz, esik még mindig, sárpatak ömlik körülöttünk….

és egyszer csak vége lett, édes kellemetlenség ként gondolok vissza erre a délutánra, köszönöm ezt az emléket,

és hogy mi volt még?

HANGFARM 2020, ez volt

fantasztikus összeállás alakult ki a résztvevők között, jöttek, mentek látogatók, váltották egymást a szakácsok volt rendszer, vacsora ebéd reggeli, fürdőkád a bokor takarásában, vásárlás előtti kávé, anélkül ugyan is nem indul a menet,

megtelt a kert, bocsánat, A FARM élettel alkotásokkal élményekkel, mosolyogva lebegő érzésekkel

forrasztás, fénykép előhívás, óriás palacsinta sütése tárcsán, vágás, hanglemez készítés önkezűleg épített berendezésen, fúrás, írás, festés, táncos mulatság, kisfilm fotókból, hangzó installációk elhelyezése a birtokon, muzsikáló hinta, improvizáció, sparhelt az udvaron, rajta bográcsban étel készítés, hangterápia, kalapálás, mese, linómetszés, egyhúron pendülés a saját kézzel készített gitárokon, nyomtatás, lemezborító, öröm, vidámság, alkotás, élő rádióközvetítés, ötletroham, jó, jó, jó, jó, sok jó

szombat

bemutatók, kiállítások, koncertek, 5 tételes opera, művészek, tanárok, résztvevők, siker

és még sok minden amit nem írtam le

ez volt az elmúlt években általam látogatott események közül a legkiemelkedőbb, sok tapasztalattal lettem gazdagabb és segíthettem alkotások létrehozásában, kaptam és adtam ötleteket.

köszönet a házigazdáknak, alkotóknak, gyermekeknek a folyamatos pörgésért, látogatóknak, szakácsoknak és Mankának a kutyának

„így megy ez”

Mielőtt megismertem volna Ellendet és a Hangfarmot, sosem csináltam saját célra vagy kedvtelésből linómetszetet, megelégedtem az egyetemi kurzusra félévente leadott kötelező feladatokkal. Idén nyáron elhatároztam, hogy elmélyedek a témában és a technikában. Olyan személynek tartom magam, aki közösségben szeret dolgozni, így rendkívül jó alkalomnak ígérkezett, hogy sok kreatív emberrel, egy csodásan szép vidéken részt vegyek az alkotótáborban. Külön örültem, hogy újat mutathatok, mivel a legtöbb résztvevő zenész vagy zenével kapcsolatos tevékenységet űz.
Tehát, hogy izgalmasabb legyen a feladat a laikusoknak is, pólónyomtató workshopot terveztem vinni a Hangfarmra az érdeklődőknek, a kis műhelyt pedig be is rendezhettem ellendi házigazdáink mosóhelyiségében (ez a szoba lett az egyik legnépszerűbb workshoptartó hely egyébként, ugyanis több ízben áztatott el minket az eső, amiről senki sem szólt előre, és egyik napról a másikra lett bibliai vízözön).

Linósablon készítés

Izgultam. Kicsit. Gyerekek jöttek el hozzám a foglalkozásra, és nem akartam csalódást okozni nekik. Hiszen folyamatosan zajlottak az események és tennivalók sora; átbicikliztek a szomszéd falu boltjába, főztek, gyümölcsöt szüreteltek, sátor mentettek az esőben - igen, a gyerekek. Persze játszottak is, ahogy a gyerekek szoktak, de nagyon segítőkészen részt vettek a felnőttesebb dolgokban is.
Szóval ebben a pörgős társaságban vállalkoztam megmutatni nekik, hogy vannak dolgok, amikhez le kell ülni és csinálni kell, és ezen belül van a linózás, amihez még többet kell ülni és csinálni, csiszolni, metszeni, nyomtatni... hogy lehet ezt következetesen, miközben vár a kert és a természet? A magam felé alkalmazott következetességemből vissza kellett vennem, mikor velük foglalkoztam, hiszen nem akartam erőltetni, hogy ne muszájnak fogják fel. Nem akartam hajcsárkodni, ha úgy tetszik.

Aztán minden kétségem elszállt, sőt meg is hatódtam, mikor ebédszünet után visszaértem a műhelybe, és dolgoztak, mint a kisangyalok. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, egymást segítettük.
Hozzá kell tennem, hogy a linózás nagy koncentrációt igényel, ami felnőtteknek is elég megterhelő tud lenni. De nagyon ügyesek voltak, az egyetlen többször elhangzott mondat volt a "Ne a kezed felé vágd!", mert még velem is előfordul, hogy beleszalajtom a kést a kezembe. Szerencsére semmi baleset nem történt.
A nyomtatást a megnyitó előtti délután ejtettük meg, mert láttam, hogy azért apad a lelkesedés, fáradnak a kezek, és a többi workshopon is részt akartak venni.

Linózott belső borítók kislemezhez

Közben elkezdett kialakulni egy ötletbörze Balázzsal és Nándival, további elkészítendő grafikai anyagokról, így lett egy plakát, meghívó/programlap, vendégkönyv és bakelit-lemezborító. Az ott található eszközökkel tudtunk dolgozni, igyekeztem bevonni a táborozókat is a projektbe. Akadtak is segédeim, akik kitartóan dolgozgattak velem és adtak kreatív válaszokat a felmerülő kérdésekre. A legkisebbek keze nyoma is ott van például a lemezborítókon.

A kiállításra bemutatásra készen állt minden, a kedvencem a turistaösvény jelzéseihez hasonlóan elhelyezett programlapok voltak (Balázs ötlete), amik elvezettek az installációkhoz. Persze esett aznap az eső, így azokat kicsit elmosta. Szerencsére a megnyitónak azért nem tudott keresztbe tenni. Sajnos az esti záróbulira nem tudtunk maradni, és sietősen távoztunk, de annál több élménnyel és új barátságokkal, a szívem kicsit megfacsarodott, hogy vége, de ha lesz jövőre is Hangfarm, akkor nagyon remélem, hogy ott találtok meg ilyentájt egy év múlva.

Fotók: Ruprech Judit / Emberség Erejével Alapítvány

Ahogy már sokan tudjátok, a minap újra Hangfarm volt Ellenden. A vendéglátók szíves meghívására magam is szerencsés résztvevője lehettem az eseményeknek.

Térrendezési előkészületek

Nem fogok most beszélni a Kovács család – Kovács-Parrag Judit, Kovács Balázs, és gyermekeik: Janka, Jakab, Jónás és Jolika – elgondolása és keze munkája által, hosszú évek alatt megteremtett édenkerti környezetről, ahol csak úgy virul minden a csodás kertben, nem szólok az általuk most már sorozatban megtartott előremutató művészeti eseményről, a Hangfarmról, sem a jelzőknek csak a felső fokával leírható vendéglátói odafigyelésről, sem pedig a kedves résztvevőkről, csak néhány jellemző szót vetnék itt papírra: harmónia, szív, okosság, ötletparádé, vidámság, figyelem, fegyelem, alkotás, alkotókedv, szeretet, kedvesség – és még sorolhatnám...

A szerdai műhelyfoglalkozáson egy egyszerű, de nagyszerű gyümölcsábrázolási módot ismerhettek meg a kedves érdeklődők: lenyomatot veszünk a félbevágott vagy felszeletelt gyümölcsről, és körbe is rajzoljuk. Ezzel méretében, alakjában hű képet kapunk az ábrázolás tárgyáról, így e módszer a gyümölcsészetben is nagyszerűen felhasználható - a leírás és a fényképek kiegészítéseképpen. Ugyanakkor – ahogy az elkészült munkák közül több is tanúsítja – esetleg művészi indíttatású képalkotásokra is alkalmas lehet e módszer.

Száradó lenyomatok

Öröm volt jelen lenni, öröm volt látni a figyelő, okos tekinteteket, a megeredt eső ellenére is töretlen, lelkes részvételt, az elmélyült munkát, az alkotóötleteket, és hallani a pontos gyümölcsábrázolás és megfigyelés nyomán felmerült kérdéseket. Sok hasonló élményt kívánok mindannyiunknak. Köszönöm, hogy veletek lehettem! Most pedig az alkotások szóljanak helyettem:

Körte, paradicsom, berkenye, ringló, ringlószilva és szeder

Körte kereszt- és hosszmetszete

Ringló és szeder

Körtére nyomatozott berkenye

Szeder, mahónia, paradicsom, körte, ringló, alma, berkenye és szilva

Berkenye, mahónia, Somogyhárságyi alma, Clapp kedveltje körte

Berkenye

Paradicsom, szeder, berkenye - centiméterben megadott számegyenessel a pontosabb méretérzékeléshez

Berkenye, körte, alma, ringló fügefalevéllel, hangyácskákkal és kicsi döngicsélő zümivel

Somogyhárságyi útmenti alma

Berkenyefürt

Reggel 10-kor még a sparhelt körül molyoltam, amikor Balázs megkérdezte, hogy nem ma van a workshop, amit tartok?

Válaszoltam neki, hogy de igen, de nincs itt még senki.
Ekkor hátrapillantott Boldira és mondta, hogy dehogynem, Boldi amúgy is építő-feltaláló alkat és biztosan benne van. Boldinak több se kellett, már talált is egy darab fát és mellé egy nagyobb paradicsomos dobozt.

Először megmutattam, hogy a flex-szel hogyan kell lecsiszolni a fát szépre - anélkül, hogy bármelyikünk is megsérülne.

Eleinte Ármin is becsatlakozott az építésbe - ő egy citerának látott neki, de az opera és a további teendői miatt egyelőre pihenő szakaszba került a hangszere.

Így Boldival csiszoltunk, fúrtunk-faragtunk, okoskodtunk, csiszoltunk és még egy kicsit csiszoltunk, mígnem sírni tudtunk volna a fa finom csiszoltságától.
Segítségül hívtuk Nándit, mint rezidens ezermestert, hogy mégis hogyan tudnánk egy kerek lapot beilleszteni a konzervbe, ami körbeöleli a gitárnyakat?
Végül segítségülhívottNándi ismét zökkenőmentesen oldotta meg a feladványt, majd mindhárman elmentünk ebédelni.
Ezután Boldival kitapicskoltuk a doboz belsejét, hogy mégis hol szól a legjobban a gitárja, ha hangszedőként beleteszünk egy piezót.

Már a munka vége felé érkeztünk, gondoltam felhívom Levi barátomat, hogy jön-e ő is, mert korábban eztetet meg is mondta úgy.
Emez felveszi és közli, hogy jön - ha be tudják indítani az autót.
Derék ember lévén egy óra múlva meg is érkezett - harmadmagával.
Az ifjak pedig nem voltak restek - előre szabott faanyagomat még csak ki sem csúfolták, már a kertben kutattak a lehető legunortodoxabb alapanyagok iránt.

Levi készülőben lévő banjo-ja és Marci kész minigitárja

Így történt vala, hogy amaz férfiak hosszas bütykölések által manifesztáltak szúette fákból és mini dobból játszható eszközöket.
A munkának csak a vacsora és a sötét vethetett véget - a többi már mjúzik hisztori.

Lecsó formabontó minigitárja:

Nyár, madárcsicsergés, kellemes szellő fújdogál, körülöttünk megannyi szebbnél szebb virág élvezi a délutáni napsütést. Papírok, ceruzák előkészítve, pár mondat az alkotás folyamatába merülés előtt, aztán mindenki szétszéled a kertben, fürkésző tekintettel sétálgatnak, majd ki-ki letelepedik a kiválasztottal szemben és rajzolni kezd…

A Hangfarmon, egy alkotótáborban jártam, ahol lehetőséget kaptam, hogy segítsek másoknak is megtalálni a szépséget, az elmélyülés egyik lehetőségét a rajzoláson keresztül. Nem vagyok rajztanár, hivatalosan csak egy érettségim van ebből a tárgyból, de a ceruza sercegésének, a részletek megfigyelésének és papírra vetésének szeretete talán átadható így is.

A rajzokon és az azokra fordított időn is látszott, mennyire másként éljük meg a világot mindannyian. A fiú, aki fél óra alatt egy grafit ceruzával lerajzol két kasvirágot határozott, rusztikus vonalakkal, aztán lohol tovább fotózni.

Egy leány, aki napraforgót választott, de bizonytalan volt a rajzban és önmagában is, és aki aztán mégis rátalált az alkotás örömeire és szabadságára egy ollóval a kezében.

Egy tinédzser, aki először a macskát választotta modellnek, de Frici inkább portyázni ment, így a citromfű felé fordult leheletfinom, de mégis határozott vonalaival. Egy srác, akinek első választása a grafit és az oregánó volt, majd színes ceruzákkal a cukkini virága felé fordult, és egy élettel teli, csodás színátmenetű bimbót kanyarított a lapra.

Nagyon jó volt látni azt, ahogy a teljes bizonytalanságból és az ebből fakadó enyhe kedvetlenségből végül született egy rozmaring ág a papíron, ahol megjelent a fény és árnyék játéka is, és talán a satírozás, árnyalás számára új technikája nagyobb magabiztosságot ad a lánynak a jövőben.

Szerettem nézni, ahogy a ceruzarajzban kontúrként megjelent a toll, és a szerelemvirág életre kelt a papíron, vagy ahogy a virágon egyszer csak ott termett egy négylábú birka-szerűség a fantázia világából, majd mindez élénk színekben kezdett pompázni, hangjegyekkel, szivárványokkal tarkítva.

Az elmélyülés, belefeledkezés a pillanat örömeibe csodákat szül. Ez persze nem csak a rajzon keresztül érhető el. Az lenne jó, ha mindenki megtalálná a saját eszközét a saját belső csendjéhez, hogy valóban kikapcsolódás, felüdülés legyen számára az a kis idő. És ha mindez még új, meglepő tapasztalatokat is ad, akkor megérte felkelni aznap. Ki gondolta volna, hogy egy kasvirág rajongónak nehezére esik azt lerajzolni, viszont a körömvirág légiessége és virágzási fázisai azonnali sikerélményt adnak és mindez bebizonyítja, hogy a rajzolás nem is nagy ördöngösség?

Az élmény önmagáért beszél, amikor a kicsit később érkező is bekapcsolódik, hátrahagyva az aznapi munka minden nyűgjét, egy hagymavirág elé ül, a tökéletes színárnyalatokat keresi, rajzol és azt mondja, ez most olyan jól esik neki.

Persze a legkisebbek is ceruzát ragadtak és kitartásuk gyümölcse egy-egy újabb nézőpontját mutatta meg gyönyörű világunknak. Hiszen a vonalrajzos csendélet grafittal és a különböző virágokat színesben láttató rajz is páratlan lett a maga nemében. Majd miután elkészültek a művek, a játszótéren vezették le az egyhelyben üldögélés okozta kényelmetlenséget, így a délután számukra is kerek lett.

Csak remélni tudom, hogy az a néhány óra, amit eltöltöttünk együtt a rajzolás, alkotás szépségeibe merülve, mindenkinek adott hosszú távra szóló emlékeket. Nekem biztosan eszembe fog jutni később is mosoly az arcokon, a pillanat élvezetének illata, és a mondat egy bizonytalan, kétkedő rajzolás után, ami megfizethetetlen:
„Ez most tetszett.”

Szerk. megj.: Csenge és Zsolti vállalták a fiúkkal a vacsorakészítést, így nemcsak fotózhattam, hanem rajzolhattam is!

Készülődés, pakolás, térrendezés. Tervezgetés, várakozás, sertepertélés, privát terek publikussá alakítása.
Találkozások. Játék és munka, feloldódás és átalakulós átalakítás. Gyerekcsapat és felnőttek hol együttes, hol különváló megélés-dinamikája.
Előkészítés. Kezdet. Alkotás: Hangfarm.

https://hangfarm.hu/workshopok-2020.php

Maller Nándi szélcsengője

A Hangfarm kiállítótér és a Faluság blog közös háztartásban él - nemcsak webcímükben -, és mint ahogy egy lakás más-más szobáiban zajló mindennapok, kihatással is van egymásra a művészeti projekt és a szöveg-szövés. Habár résztvevőiben, történeteiknek íróiban nincs is túl nagy átfedés, a szemléletmód közös nevezőre igyekszik hozni a témák és a stílus sokféleségét. Szeretjük belopni egyiket a másikba, legyen az akár az egész évre, esős-havas napokra is kiterjesztett Faluságban egy-egy high-tech dolog, és fordítva.
Az alkotótelep, amit évről-évre rendezünk, a nyári munkák központja, öntörvényű, sokat-beszélős és sokat-étkezős hét, újra és újra kísérlet nyitni a külvilág felé, ide csábítani a lehetséges érdeklődőket. Idén abból indultunk ki, hogy olyan témákban is hirdetünk műhelyfoglalkozásokat, amik az alkotótelepen amúgy nem jelennek meg, de 1. minket is érdekelnek és 2. a műhelyvezetőnek is lehetőséget adnak, így pedig összességükben épp azt a sokszínűséget fejezik ki, amit a két alkotói platform egyenként tesz.
Július 20-25. között tartjuk a tábort, mellyel párhuzamosan lesz tehát mozgás-játék (Labus Máté), gyümölcslenyomat-készítés (Kustos Irma), analóg fotó-laborálás (Horváth Gábor), növényrajzolás (Tamási Kata) majd mindezek leírása (Judit), stop-motion készítő műhely (Rumann Gábor) és az alkotótelephez kapcsolódó témákban hanginstallációs (T.Bali), zeneterápiás (Szőts-Miklán Bianka) és sound hacking (Borosi Gábor) workshop. A részletes leírásaikat itt lehet elolvasni. Várjuk a jelentkezőket (július elejéig), az eredmények iránt érdeklődőket pedig július 25-én, amikor mindenki bemutathatja majd elkészült munkáit.