Eredetileg egy mozgáson alapuló nyitott performansz workshopot terveztem a Hangfarmra, de érkezésem után eltolódott az egész ötlet az agyamban és – a közös-séget meghagyva – belekezdtem egy – ugyancsak nyitott – opera “megírásába”. Az opera egy könnyen megjegyezhető szó, amit lehetett mondogatni mindenkinek és valahogy működött a dolog, mert létrejött egy általános lelkesedettség, ami még rám is visszaragadt. Az egész spontán módon jött, mondanom sem kell, soha nem írtam operát, igazából gőzöm sem volt, hogy mégis mik a műfaji keretei, de nem is érdekelt. Egyedül az az egyszerű dolog izgatott, hogyan lehet összefogni pár embert, majd létrehozni közösen valamit, amit mindenki (avagy a többség) élvez. Kapóra jött, hogy a Hangfarm résztvevői között voltak zeneszerzők, akik tanácsokkal/ötletekkel segítették a munkafolyamatot.
Engedjen meg az Olvasó itt egy kis kitérőt nekem az eredetileg tervezett workshoppal meg az országokkal kapcsolatban, melyek közt ingáztam az utóbbi években. Ugyanis nemrégiben érkeztem haza Norvégiából, egy művészeti egyetemről, végzettként. Diplomaprojektem keretében szabad mozgáson alapuló workshopokat tartottam helyieknek Augusto Boal brazil koreográfus/aktivista “elnyomottak színházának” módszerét alapul véve. Aztán itthon is csináltam hasonló performatív műhelysorozatot a fővárosban, ami több szempontból is érdekes tapasztalatokat adott. Norvégiában könnyű volt belecsobbanni csoportosan egy absztrakt helyzetbe, amiből mind mozgásilag, mind performanszilag ígéretes dolgok alakultak már korán, viszont a “skandináv távolságtartás” miatt mégiscsak azt éreztem valahogy, hogy a “sejtek” – emberek – nem állnak össze közössé(ggé). Idehaza keményebb volt a dió, nehezebb volt megtörni a jeget, olykor azt éreztem, hogy egy-egy alkalom alatt nem is igazán sikerült kiengedni. Persze lehet az általánosabb nyomásra, berögzültebb társadalmi normákra gondolni, mindenesetre az itthoni csoporttal könnyebb volt olyan helyzeteket teremteni, ahol a társaság összeállt. Na, de visszakanyarodva az operára – és párhuzamot állítva az eddig itthon tartott workshopokkal – azt kellett észrevennem, hogy idehaza gyakorta tanítva vagyon az embereknek a “feladat-helyesmegoldás-félelem-büntetésalapú-mivanhanemoldommegjól” dodekaéder feszengést segítő együttállása, amivel – úgy hiszem – szembe kellett szállnom. Közös alkotásra és “flow”-ra fókuszáltam – az amúgy is mindenkinek általában viszkető – szubjektív/relatív értékítéletek és “indiviudális remote” helyett.
Opera próba a félholdon
Opera próba a félholdon este
Szóval, arra gondoltam, csináljunk valamit együtt, meglátjuk hogyan alakul, ha nem lesz belőle semmi, akkor is a próbák megvoltak és az már jó. Össze is állt egy lelkes alapcsapat Ármin, Luca, Orsi, Jónás képében és tartottunk is egy nyilvános kültéri hangszeres improvizációs próbát a kert végében, ahol aztán megvitattuk az egymásra-figyelés szükségességét, mit hogyan, s milyen irányban kellene tovább csinálni. Igyekeztem a vitatáskor moderátor és nem vezető szerepben – amit a többség láthatóan elvárt volna – lenni. Aztán a többi próbán gyarapodtunk még Gergővel is, ami a fúvós szekciót erősítette. A próbák során különféle hangszeres felállásokkal kísérleteztünk, végső hangszerelés az alábbi módon alakult ki: két szaxofon, egy klarinét, kontakt mikrofonnal kihangosított perepelocska, szájharmonika, dob, hegedű, furulya, számítógép/szintetizátor és T.Bali csodás saját készítésű hangszere, ami Big Wire névre hallgat. A próbák meglehetősen véletlenszerűen történtek, ami nem mindenkinek tett jót, így megesett, hogy nem teljes létszámmal zajlottak. Ennek ellenére alakulóban volt az opera, amiből az énekhang és történet pl. kimaradt és a műfajra utaló jelek is csak nyomokban – jelmez, vetített díszlet, koreográfia – jelentek meg. Kezdetben grafikus kottákkal próbáltuk valahogy összehangolni a csapatot, de világossá vált, hogy egyrészt a kotta, amit én írtam használhatatlanul bonyolult és túlságosan szűkít a kereteken, úgyhogy végül egy egyszerű “kulcsszavas” megoldást használtunk a tételek megnevezésére, amiket improvizációkból kiindulva hozzávetőlegesen begyakoroltunk a próbák során. A résztvevők java részének lett egy-egy tétel-ötlete, amit aztán közösen gyakoroltunk. Minden tétel körülbelül 5 percig tartott.
Az Opera 5 tétele
Bálint tanácsára a teljes szabadság szétfolyó volta ellen, főbb vonalakat vázoltunk fel az improvizációhoz, így tételenként egy-egy ötlet, pici szabály volt az, amit alapul vettünk, ki-ki a maga értelmezésében. Az improvizációs próbákkal párhuzamosan elkezdtem dolgozni a jelmezeken. Helyi növényi eredetű alapanyagokból (kukoricalevél, nyárfalevél, díszbabérlevél, talált fűfélék, virágok) varrtam varrógéppel jelmezeket, illetve kiegészítőket, mint fejre, fülre, szemre, nyakra, hangszerre való ruhadarabokat, amik fokozták az előadók lelkesedését.
Opera díszlet varrás
Az előadásra, amire a viharveszély miatt beltéren a pajtában került sor, Nándi csodás diáit és segítségét használva vetített díszletet használtunk. A pajta tökéletes helyszín volt a vetítéshez, én pedig minden tételhez választhattam diákat, amiket aztán két irányból a zenekarra projektáltak. Ármin – aki igen jól bánik az elektronikával és akivel még a szenzorokkal felprogramozott hangszerjelmez ötlete is felmerült, csak időhiányában nem valósult meg –, madárjelmezében végül az egyik tétel alatt mozgáskoreográfiát is bemutatott mindenki örömére. Úgy alakult, hogy a mozgás workshopból, azaz táncból/koreográfiából nem jutott sok az előadásra, így nagyon boldog voltam, amikor Ármin felbátorodva a helyzeten élesben mégis belevitt egy-két mozdulatsorozatot az egyik tételbe.
Az opera előadása a pajtában - Máté
Az opera előadása a pajtában - Orsi és Jónás
Az opera előadása a pajtában - Luca, Gergő, Máté
Összességében úgy éreztem, sikerült a csapatban és a Hangfarmon mindenkiből végül kihozni egy közös lelkesedést az Operával kapcsolatban, aminek a felvételét aztán Nándi közreműködésével a budapesti Lahmacun közösségi rádióban is leadtak.
Az opera előadása a pajtában - a teljes banda
A felvétel nagy része:
Próbahangok és egyebek a Havizaj #030. sz. adásában:
