A reggeli gyerekébresztő előtt szedett virág-egyveleg: szerény egyéni köszönömök.
Fehér borzaskata, törökszegfű, zsálya, konkoly, tűzeső, kólacserje, menta, bazsarózsa, veronika.
Az őszinte adás gesztusa kerti virágnyelven.

hang: Kovács Jónás

Ha egy tál lencséért nem is adnám el elsőszülöttségi jogomat, pár lencsevirágért viszont adok egy egész kilónyit. Pillangósvirágú: botanikai szó-költészet.

A cicáknak és a lustaságomnak hála! https://falusag.hangfarm.hu/2021/06/lila-pipacs

Falucskánkig vezető, híresen kátyús közutat most újítják fel - és egyszer majd bicikli út is lesz! Csillogó gyerekszemek, lelkes hangulat, hogy nem kell majd bemenni a városba azért, hogy gördeszkázhassanak - vagy egy jó bringával tíz perc alatt bent lehet lenni. Közlekedési szabadság.

Jónás deszkái

Janka és Jónás állandóan szerelik, alakítják, javítják, festik a deszkáikat. A nyár eleji hétvégi nyugiban pedig már eljutottak odáig is, hogy ne csak a felfüggesztéseket és a sztenderd lapokat variálják, hanem (végre!) saját deszkalapokat is szabjanak maguknak.

Janka deszkafestése

És persze ha deszkázás, akkor megint a kaliforniai élményeink.... és az egyre többször kimondott vágy: ahogyan az ottani fiatalok a vizet és a szárazföldet összekötötték azzal a gesztussal, hogy szörfdeszkáikra egyszerűen kerekeket szereltek, úgy lenne jó itthon a várost és a falut összekötni. Egy hídhoz nem is kell olyan sok deszka.

Vacsorára várakozva megszületett az új találmány: lapba vágott fogó a vagány kényelemért

A reggeli pipacsos bejáratú ösvényen kissé dideregve elindulva éppen nem lépek bele.
Bosszús csodálkozás, hogy nálunk még zöld a cseresznye, de ez a piszok valahol másutt már legalább félig érettet talált.

Zita Nyestkaland írását (https://falusag.hangfarm.hu/2018/08/nyest-kaland) újraolvasva hálásan állapítom meg, hogy nálunk a ligetig, néha a komposztig merészkednek le, amúgy nem találkozunk se velük, se a nyomaikkal. De miért az ösvény közepére?!?

Nyestkaki írás

Nagylány egy országos esszépályázaton megnyeri a hozzávalókat, fiúk kitalálják, kislány pár órás gyakorlás után felnő a feladathoz, együtt pedig megcsináljuk: röplabdapálya. Azaz majdnem együtt, mert Balázs egész nap felvételiztet, így ő csak láttamozza és engedélyezi a következő, guggolva bevitt és - hogy ne látszódjon a kamerában - alulról az asztalra helyezett levelemet: elkezdhetjük lenyírni a pályához a füvet?
Fűkaszás pályakijelölés, fűnyírós polírozás, összegyűjtött mulcsanyag kiszórása a veteményesbe.
Az együttmozgás csapat öröme.

Benti vagy szellemi munka után bármilyen kinti mozgásosat csinálni természetesnek tűnik, de mindig meglep, hogy akár egy egész napos kinti tevés-vevés, munkálkodás után is hajlandó az ember labdajátékozni, legyen az kosár, tollas, ping-pong, vagy röpi. Merthogy nem munkaként, hanem játékként gondolunk rá. Rugalmas felszabadultság izomnak és léleknek egyaránt. Már majdnem tánc. És ilyenkor nem jutnak eszembe azok a rosszindulatú, félelmet és aggodalmat elültető megjegyzések, amik a következő kérdések mentén szoktak minket elérni: nem gondolod, hogy mivel túl jól érzik magukat veletek, nem akarnak majd kirepülni? Nem fognak ám saját barátokat és párt találni, ha mindig együtt vannak! És paradox módon egy jó együtt játszás után még inkább úgy látom, hogy nekik igazán könnyű lesz, mert minden hozzávalót (álmokat, hitet, tudást, bizalmat és szeretet) megkapnak ahhoz, hogy amikor eljön a pillanat, akkor csak önmaguk lehessenek. Megérlelés.

Kosárkötő fűz határolta területünkön túl agrokultúra táj fekszik. A lucerna-aratás rendje által megtört monokulturás kinézetnek mennyiség és méret esztétikai ereje van: az emberkéz léptékéből kilépő grandiózusság. Az átölelhetetlen, ehetetlen táj belakhatatlanságától lenyűgöződni. A friss és az elszáradt határvonalai. Zöldtakarmány.

Kosárkötő fűz füzérvirágzata, nemsokára fehéren pamacsosodik

Valamelyik agrogép-vezető levert egy ágat, kiszáradásos védekezés: gyors magérlelés-repítés

A tájban közlekedve a mozgás vonaláról és ritmusáról messziről látszik, hogy a majd kiszálló sofőr szimpatikus figura-e vagy sem. Vannak szelídek és vannak agresszívek. Vannak játékosak és vannak brutálisak. Van, akivel integetést váltunk, van, amelyik elől a növényzet takarásában maradunk.
És olyan is van, aki odaszarik a határra. Nem elvonulva, nem védelemben székel, hanem a nyílt, belátható terep közepébe - a szaga és formája messziről felismerhető az emberi ürüléknek, fehér papírszoknyájának szélben lebegése pedig csak még hihetetlenebbé teszi a látványt. Munkahely.

Nyugágy, takaró. Egyik itt hever, másik ott. Gyógyulni a nappal, a zölddel, a kerttel. Valaki kikúszik, hogy leszedje az epret. Én felküzdöm magam a fenti mosókonyháig: teregetés és még egy mosás betevése. Erős a kísértés, hogy hosszabb mosásidőt állítsak be, hogy legyen időm kipihenni az utat.
Lelassult és csendesebb családi élet: olvasnak, festenek, rajzolnak, építenek. Közben kacsingatnak ránk a kert-feladatok. Valaki mindig összeszedi magát, hogy éppen a leglátványosabbat megcsinálja: átszaladás a géppel a füvön, az odahasogatott fából legalább egy kört eltalicskázni, az ablakmuskátlikat megöntözni.... Aztán holtfáradtan visszadőlni és csak pihegni. Furcsa körfolyamat: egyfolytában ott van körülöttünk a cél, amiért fel kell kelni, meg kell csinálni - az elerőtlenedett test ösztökélése feladatokkal. Gyógyulás.

A fűben fekve a kert:

Fehér lóhere

Snidling

Fekete nadálytő a szilvafa alatt

Nemesített palástfű

Petrezselyem

Gólyaorr

Harangvirág

Évelő len

Szibériai nőszirom

Joli csigagyűjteménye mögött kaukázusi nefelejcs

Körülöttünk a mezőkert:

Olasz és Hásságy között a lekaszált útszél

Kovács Jónás: Májusi eső

Marcipántorta csokirózsákkal.
Tizenhat éve sütök tortát: először egyet, aztán kettőt, aztán hármat.... hatot - és még az egyéb ünnepek és vendégségek.

Amikor az orvos negyedszer is úgy kiáltott fel a szülőszobában, hogy Juditka, már megint egy ugyanolyan!, akkor már sejtettem, hogy Janka lesz a minta. Vagy talán a nővérem gyerekei? Egyetemistaként lógás az előadásról vagy rohanás haza, hogy vigyázzunk rájuk. Balázs minden reggel meglepetés toronnyal várta Botondot, aki felébredve húzott ki engem az ágyamból, hogy menjünk ledönteni.

Amikor veszekednek egymással, hogy vajon melyiküket szeretem jobban, és üvöltözve arra jutnak, hogy mindegyiküket egyformán gyémánterősen, csillagmagasan, aranyhajhosszan, akkor Jankának egy fontos adu van csak a kezében, amit előszeretettel ki is játszik: engem a legrégebb óta, és fél éven át csak engem, mert ti még nem voltatok!

Amikor módszeresen tapossa az élet lehetőségeinek útját, akkor a többieknek is célokat vagy irányokat jelöl ki. Gyertek utánam, ha tudtok, vagy legyetek elég bátrak ahhoz, hogy másfelé menjetek. Sokszor annyira egy összeköttetésben élnek, hogy egyikük-másikuk meglepődik azon, ha nem tudja azt, amit a másik igen.

Amikor számba veszem, hogy amíg ő eljutott a mai születésnapjáig, addig mit is csináltam én magam, akkor egyrészt vannak a csak ezt-aztok, de szerencsére vannak az eztis-aztisek - innen nézve Balázzsal néha nem értjük, hogyan volt mellettük bármi egyébhez is erőnk. A fiatalság, ugye.

Amikor három éve írtam neki szülinapi bejegyzést (https://falusag.hangfarm.hu/2018/05/13-evesen-a-vilag), akkor még csak reméltem, hogy olyan lesz, mint amilyen most. Gyönyörű.

Íróasztal pillanatkép....

Tereptárgyakról (talajjal összeköttetésben lévő mesterséges létesítmény) megszokottan beszélünk - nyilvánvaló elkülönülésükkel és egyedi megjelenésükkel tájékozódási pontokként jelennek meg a tájban és annak értelmezésében.
A test általi finom-motoros navigálás mindennapi funkciójának mélységeiről a napi ritmusú alkalmazás során egyszerűen meg is feledkezünk: behuppanunk az autóba és már megyünk is.
Az egy helyben maradni és mégis cselekedni a valós térben élmény ma reggel adatott meg a skacoknak: a szennyvíz-megoldási technikák, lehetőségek, problematikák és előrelépési megoldások, illetve ezek ökológiai vonatkozású kérdésfeltevései állandóan visszatérő témák. Testközelből érintenek minket: egyedi tisztítású rendszer készül az udvarunkban.
Talán azért, mert egész jó kávét főzök, vagy inkább azért - a jófej felnőttekkel mindig ez a tapasztalatom, - mert az ember ösztönösen észreveszi, ha a másik - főleg, ha az gyerek - kíváncsi és érdeklődő. Tudásunk megmutatásának elementáris vágya. Terepgyakorlati élmény.

Az első talán 1975-ben volt húsvétkor, a második biztosan 1979-ben Fonyódon, a mama teraszán.

Régi fotókat nézegetek, valamikori húsvétok hangulatát idézve. Ezért még kicsit őrizgetem az idei ünnepet is. Azonban van valami, ami közvetlenül összeköt a több, mint 40 éves fotókkal.

A mamám mindig dolgozott, akkor még nem volt divat a gyerekekkel játszani. Húsvét előtt is folyamatosan készülődött, főzött. Azt csak sejtettem, hogy mikor nyertek sárgásbarna vagy egészen sötétbarna színt a hagymahéjjal festett tojások, de látni sose láttam. Azonban az igazi varázslat valamikor nagyszombat estéjén, miután én már lefeküdtem, történt meg. Nem tudom hogyan csinálta, de húsvét reggelére mindig felkerült a lámpára egy tojásmadár. Ez még önmagában nem nagy dolog, de ez a madár repült! Minden alkalommal, amikor valaki ki- vagy bejött az ajtón, a madár le-fölröpült a lámpán. Teljesen elbűvölt a látvány. Képes voltam hosszú percekig lesni, hogy mikor fog le, majd fölszállni a kismadár, amely pufók testét egy kifújt tojás adta, szárnyai és farka harmonikára hajtott újságpapírból volt, mint ahogyan büszke tartású feje is. A legizgalmasabb az volt, amikor megfeledkeztem a csodás tüneményről, és csak a perifériás látásommal, véletlenül vettem észre a repülést. Mindig újult örömmel feledkeztem rá. A sok megfigyelés eredménye, hogy a varázslat minden lépésére rájöttem. A madár testét négy helyen kell áttörni: két vízszintes hasadék az oldalán a szárnynak, amelyet teljesen át lehet fűzni, ha elég ügyes és türelmes az ember. Egy függőleges hasadék a tojás hegyesebbik végén, idejön a nyak és a fej. Végül a tompábbik végre egy vízszintes vagy függőleges hasadék, aszerint, hogy pávás, vagy kakasos farkat szeretnénk hajtogatni. Aztán következik a repülés. Ehhez nincs másra szükség, csak egy jó hosszú cérnára, egy mennyezeti lámpára, vagy kampóra, és egy rajzszögre, amit egy nyitogatott ajtó sarkára tűz az ember. Igen kérem szépen, attól fog a madár leszállni, hogy a ki nyíló ajtó sarka közelít a lámpához, míg záródáskor távolodik, így a madár újra felfelé repül.
A mágia leleplezése azonban nálam semmiféle csalódást nem okozott. Sokkal inkább a megismételhetőség örömét. Némi gyakorlás után, egész könnyen ki lehet fújni a tojást, aztán egy hegyes késsel a kívánt hasadékok is oda kerülnek, ahova szánták. A legmacerásabb a harmonikára hajtogatott szárnyak átfűzése, de azzal is meg lehet birkózni.

Jó ideje készítem a húsvéti tojásmadarakat. Amíg otthon húsvétoztam, volt, hogy több ajtóhoz is kötöttem, így röpült egy, ha valaki bejött, egy másik, ha wc-re mentünk, de akkor is, ha este behajtottuk a konyhaajtót. Raktam már a különböző munkahelyeim, különböző irodáinak ajtajára. De tavaly húsvétkor, amikor először sokkolódtunk a karanténba helyezéstől, az élesztő mellett egy-egy tojásmadarat küldtem anyunak meg a húgomnak, hogy nekik is jusson a régi húsvétok hangulatából. Idén ismét járványügyi ünnep jutott. Azaz nem mehettünk haza. Ez nem csak a bővebb család utáni vágyakozást jelentette, hanem sokkal több munkát is, mert így a készülődés és a főzés összes terhe rám szállt. Este tizenegykor még helyzetjelentő, fényképes üziket váltottunk, hogy hogy fest a szentendrei, meg a pécsi nyúl (és ez most szó szerint). Nagyon fáradt voltam. Aztán eszembe jutott nagyanyám sóhaja, ahogyan egy-egy fárasztó nap után az ágy szélén ülve annyi mondott, na Jézus nevibe jóccakát. És elszégyelltem magamat, hogy az az asszony minden húsvétra elhozta a varázslatot békében-háborúban, szegénységben-bőségben, én meg itt sóhajtozok egy kis panel-házi-munkától. Kifújtam egy tojást, kikopogtattam a réseket, és többszöri nekifutás után átfűztem a szárnyakat. A cérnát az asztal fölötti lámpán vetettem át, és a hűtő ajtajához rögzítettem. Így, ha kinyílt a hűtőajtó, a madárka az asztalunkra szállt. Reggelre a mi lakásunkban is itt volt a varázslat.
Egészen mostanig repkedett, de a héten egy óvatlan pillanatban a salátalében kötött ki. Így leszereltük szegényt, de vele és általa megint velünk volt ünnepelni a mamám, és a gyerekkorom.

És a tojásmadár: