Akác-, bodza- és mentaszörp.
Tavasszal, akác- és bodzaérés idején még szinte felfoghatatlanul messzinek tűnik az a pillanat, amikor a szüret eredményét élvezni fogjuk. A tavaszt megelőző nyár munkálatai után életmentőként legurított sör üvegei kimosva kerülnek a nekik kialakított polcra. Kérlek, vegyél még csatos üvegű sört!
Őrzi az ember a kamra polcain ücsörgő teli üvegeket, pakolja jobbra-balra a lefagyasztott csemegéket és vár: még nem, most még nincsen rá szükség, most még van más is, mára mást találtam ki, van még a meggyből?, és akkor eljön a pillanat, amikor a kamrából a konyhába érkezik a kiszemelt áru.

Meggyespite.
Tavaly nyáron Jankával puttyogattuk a cigánymeggyet - minden második szemnél megállapítva, hogy jó dolog a nemesítés: nagyobb szemű, könnyebben feldolgozható gyümölccsel hamarabb elkészül az ember (lánya).
A munkát megosztottuk: a fiúk leszedték a gyümölcsöt, a lányok kimagozták, én pedig eltettem - tegnap csak elővettem, és feldolgoztam. Megettük.

Tavasztól tavaszig - nyártól nyárig kiszámítani az évadot: ősszel már kísértésbe esik az ember, télen könnyedén kapkod a teli befőttes üvegek után, tavasszal pedig ünnepnapnak számít egy-egy csemegés üveg felbontása: sakkozás, kitartson a készlet a frissig.

Tanítunk és tanulunk.

Balázs órát tart, azt hiszem itt éppen webszerkesztést.

Az élet él és élni akar. Lenyűgöző számomra, ahogyan egy apró mag kicsírázik és elindul egy új élet. Ez maga csoda!
A körforgás misztériuma és egyben végtelen egyszerűsége.
A mag beérik, lehull, kicsírázik, a kis növény fejlődésnek indul, és évek múlva ott áll egy fa, ami akár több száz évig is élhet, ő is magot érlel és kezdődik minden elölről. Gyönyörű!

Kicsírázott kajszimagok

De mi indítja el a csírázás folyamatát? Hogyan indul el a csíranövény? Mire van szüksége a fejlődéshez? Mik a növényi élet feltételei?

Csírázásnak indult kajszimagok

A szárazföldi hajtásos növények különböző szervekre tagolódnak (gyökér, szár, levél), melyek a megtermékenyített petesejtből, vagyis a zigótából alakulnak ki. Osztódások és differenciálódások hosszú sora után fejlődik ki a csíra vagy embrió, melyben idővel létrejön a gyökérrendszert kialakító gyököcske, az egy vagy több sziklevél és a hajtásrendszert létrehozó rügyecske.
A harasztoknál még a csíra egycsúcsú, vagyis csak a hajtáscsúcs fejlődik ki, és ennek oldalán alakul ki a gyökérkezdemény. A magvas növények esetében viszont már kétcsúcsú az embrió, az egyik vége a gyököcske, ezzel szemben pedig a rügyecske jön létre. A sziklevelek száma lehet 1 (egyszikűek), 2 (kétszikűek) vagy több (sokszikűek vagy fenyők).

Kajszimagok kicsírázott állapotban, átültetésre várva

Miután a csíra szövetei osztódással kialakultak, további osztódás csak a gyököcske, illetve a rügyecske csúcsain megy végbe, ezzel megindítva a későbbi gyökér- és hajtásrendszert. És mindez még a zárt magház védelmében zajlik - a zárvatermő növények esetében.
Ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon, két akadálynak kell elhárulnia. Először a fizikai gátként az embriót körülvevő magháznak kell átengednie az oxigént és a vizet. A mag egészen addig nyugalomban van, amíg a talaj mikroorganizmusai és az időjárás meg nem gyengítik a maghéjat. Másodszor pedig a magban természetesen jelen levő csírázásgátló anyagoknak kell megszűnniük, ami a mag utóérésével megy végbe. Ez az idő megegyezik a kertészeti gyakorlatban alkalmazott nyirkos hideg tárolással vagyis a rétegezéssel.

Még mindig kajszimagok

Csírázáskor az oxigén és víz mellett megfelelő hőmérsékletre is szükség van. Ha ez mind együtt van, a mag kicsírázik. Kétszikűeknél az egyik lehetőség, amivel például a ricinus, a paprika vagy a paradicsom él, hogy a tartalék tápanyag főként a mag belső táplálószövetében halmozódik fel, a sziklevelek lemezszerűen vékonyak. A már említett differenciálódás során az embrió tengelye megnyúlik, majd a gyököcske lép ki először a maghéjból, mert az előrébb van ebben folyamatban, és hamarosan oldalgyökereket is fejleszt. Eközben a rügyecske hajtástengelye is megnyúlik, legyőzi a talaj ellenállását, kampószerűen kiemelkedik a felszínre, magával húzva a szikleveleket és a rügyecskét. A csíranövény kijut a fényre, a sziklevelek bezöldülnek, kifejlődnek az első lomblevelek, elkezd fotoszintetizálni és önálló, önellátó növénnyé alakul. A másik lehetőség, ami többek között a babnál jelenik meg, hogy a tartalék tápanyag kizárólag a két vastag sziklevélben tárolódik. Itt is a gyököcske lép ki először a maghéjon át, kialakul a gyökér, a sziklevelek és az őket takaró halvány lomblevél kijut a felszínre, a sziklevelek átadják az összes tápanyagot a fejlődő lombleveleknek, amik ezután elkezdenek fotoszintetizálni, újabb önálló növényt hozva létre.
Mindez szintén kétféle módon történhet az egyszikűek esetében is. Az egyik esetben a csírázás megindulásakor itt is a gyököcske tör ki először a magból, ezzel egyidőben a hajtástengely is megnyúlik, a felrepedt szemtermésen megjelenik a csírahüvely. Ezt az első lomblevél áttöri, és beindul a fotoszintézis. Ebben az esetben a sziklevél bent marad a magban, onnan táplálva a csíranövényt a fotoszintézis beindulásáig. Ez a folyamat például a kukorica vagy a búza esetében figyelhető meg. A másik eset ugyanígy zajlik, annyi különbséggel, hogy a sziklevél kibújik a magból, mint például a hagyma esetében.

Szilvamagok csírái

És hogy mindez miért lett érdekes számomra? Mert a Judit által tavaly ősszel rétegezett gyümölcsmagok elkezdtek kicsírázni, külön edényekbe ültettük őket, és csodálatos fázisokat figyelhettem meg a kezeim között. Egyik-másik kis csíranövény lenyűgözően szép volt! Erős gyökerek, szép, egészséges sziklevelek, és már fejlődésnek indult lomblevelek.
Csak néztem a növénykéket, és mosolyogtam.

Szecsuáni bors

Felhasznált irodalom:
Haraszty Árpád: Növényszervezettan és növényélettan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1978
Dr. Szalai József: A növényi élet feltételei a kertekben, História Alapítvány, Budapest, 2009

Balázs a kovászfelelős: leadom a rendelést, átveszem az anyagot, és elkészítem a kenyeret, zsemlét.
A kovászkészítés folyamata olyan, mint a veteményes körforgása: táplálás liszttel/trágyával, hogy aztán elvehessem belőle azt, amire szükségem van, hogy táplált legyek és tápláló tudjak lenni. Arányok, egyensúly, ami a folyamatot fenntartja. A folyamatot irányítani kell: haszonnal bíró fenntartása az ember felelőssége.
Bomlások, erjedések, átalakulások - másként levés.

A kredenc tetején alakul a víz és a liszt kovásszá - szigorú arányok, anyagismeret és rutin

Az alapanyagok széles választéka helyett újra az elkészítési módozatok és eljárások különféle variációi biztosítják a változatosságot: ha több a víztartalom, akkor hagymalevesnek nevezem, ha sűrűbbre készítem, akkor hagymamártásnak hívjuk. Megnevezés, fogalomalkotás: nem sűrű levest vagy híg mártást készítünk ebédre, hanem levest vagy mártást. Mindegyik más menüsorba illeszthető - változatosság....

A növénycsoportosítások is hasonló elven működnek: ugyanaz a növény más és más jelentést, jelentőséget, szimbolikát kap környezetétől függően.
Mahóniánk Balázs keresztanyjától érkezett, egy székesfehérvári nagypolgári, villaszerű kertből - ott a kaputól a házig vezető út reprezentatív szegélynövény sora volt: itt szoliterként érvényesül teljes egyediségében.

Mahónia habitusa

Mahónia virágzata

Nemrégiben néhányan közvetlenül is megtapasztalhattuk, hogy irodalom és süti kéz a kézben járnak. Ebből a párosból a süti természetrajzát górcső alá véve azt láthatjuk, hogy egyfelől jól olajozza az eszek kerekét és a beszélgetés menetét, másfelől viszont igen tünékeny, állhatatlan természete van! Sajátosságait élesen megvilágítja egy kedves barátnőm felettébb találó mondása, miszerint „Minőségét sokáig megőrzi, de mennyiségét nem!”. A süti e tünékeny természetéből következik tehát, hogy előállítását újra és újra, állhatatosan meg kell ismételni. És itt el is érkeztünk a „konyhai minimál” fogalmához. Mai rohanó világunkban bizony üdvösnek találjuk, ha olyan receptre bukkanunk, aminek megvalósítása a lehető legkisebb fáradságot, eszközparkot, felhajtást igényli, a végeredmény mégis finom. Nemrégiben ilyen receptre bukkantam az interneten. Azóta is csak ezt sütöm, ha valamivel gyorsan elő szeretnék rukkolni, így gondoltam, elkészítésének módját megosztom, hátha mást is efféle törekvések vezetnek.

Az interneten vagy máshol talált recepteket általában azonnal, az első próba során átírom a saját ízlésem szerint. Fő oka ennek, hogy a grammra és egyéb aprólékos mértékegységekre kicentizett-kimilliméterezett mennyiségeket nem találom elég életszerűnek a konyhai térben. Sokkal közelebb áll életszemléletemhez és -gyakorlatomhoz, ha – példának okáért – különböző, mindig kéznél levő kanalakkal méregethetem ki a lisztet, a cukrot, a sütőport; a folyadékokat pedig vagy „gondolomra”, vagy pedig bögre- vagy pohár-mértékben adhatom a hozzávalókhoz (azonban a precízségnek is meg kell adnom, ami jár: azt azért így is szeretem tudni, hogy egy-egy ilyen pohárnyi vagy bögrényi mennyiségnek az SI mértékegységrendszer szerint is mi a megfelelője…).

Igyekszem a hozzávalókat is már eleve logikai sorrendben, a felhasználásuk szerint felsorolva, szétosztva felírni, hogy kicsiny gondolati energiával követhető, de biztos szamárvezetőm legyen a későbbiekben. A mosogatnivaló minimalizálása szintén fontos szempont! Nem csak amiatt, mert „lustaság – fél egészség”, de időnk végessége és – kivételesen napjaink elterjedt, de szerintem szörnyen csúf szóhasználatával élve: – „ökológiai lábnyomunk” „mérete” miatt is. E gondolatmenethez tartozna a konyhai eszköztelenség ideája is, gondoljunk csak Fekete István Matulájának egy „táblából”, egy bicskából és egy lábosból álló férfikonyhájára a Tüskevár gunyhójában – amivel minden étek elkészült azért, vagy arra a falusi szokásra és mozdulatra, ahogy – a különféle dizájnos (és majd aprólékosan elmosogatandó) fokhagymanyomókat elegánsan mellőzve – a fokhagymagerezdet kézben tartva először szépen, függőlegesen, két merőleges síkban bevagdalják, majd továbbra is kézben, a harmadik, a vízszintes síkban is apróra metélik, miközben közvetlenül a fövő ételbe potyognak a darabkák.

Nos, e vezérelvek szerint átírva és szervezve így hangzik a finom, egyszerű csokiskeksz receptje (hozzá kell tennem, hogy a fényképeken dupla adag szerepel, mert a hétvégére hazaérkezett család részére nem aprózhattam el a mennyiséget!):

1) Először is kezdd el a sütődet bemelegíteni. Olyan gyorsan összeállítod majd a sütnivalódat, hogy ennek épp most van itt az ideje.

Száraz hozzávalók

2) Pakold össze a „száraz” hozzávalókat egy tálban: vagdalj vagy tördelj apróra tíz deka étcsokoládét, adj hozzá tizenkét púpos evőkanál lisztet (teljes kiőrlésű is, finomliszt is jó), egy teáskanál sütőport, egy „késhegynyi” szódabikarbónát, majd reszelj bele narancshéjat ízlés szerint (és/vagy tegyél kandírozott narancshéjat). Ha van, tehetsz bele durvára vagdalt diót, mogyorót, mandulát, de anélkül is finom.

Nedves hozzávalók

3) Egy nagyobb lábasban fakanállal keverve állítsd össze a „nedves” hozzávalókat: langyosra olvassz fel tizenöt deka vajat, tegyél bele hét (nem túlzottan) púpos evőkanál kristálycukrot, egy csomag vanillincukrot (vagy megfelelő vaníliát), egy jó csipet (vagy fél kávéskanál) sót, egy egész tojást – jól keverd össze, majd add hozzá a szintén összekevert száraz hozzávalókat. Jól formázható állagú masszát kapsz. Ha mégsem, tégy róla, hogy az legyen: adhatsz még lisztet, vagy esetleg kis vizet, ezt-azt (tej, joghurt, tejföl, kinek mi van kéznél). Ezt már kézzel is célszerű gyúrni, de előtte a még nem ragacsos kezeddel vedd elő a sütőpléhet és tedd rá a sütőpapírt, hogy kéznél legyen.

Minden egyben

4) Ha szépen összeállt, még ugyanabban az edényben el kell felezgetni a mennyiséget úgy, hogy a végén harminckét kis gombócot kapjál (ez ugye felezgetéssel könnyen teljesíthető, mert harminckettő épp a kettő ötödik hatványa). Ez egyben pont egy sütőlapnyi mennyiség. A sütőpapírra helyezd rá szellősen a harminckét tésztagolyót. Ha akarod, picit lapítsd le a golyókat a tenyereddel (nem szükséges), és azon nyomban teheted a sütőbe. Nem kell túl nagy hő, mondjuk úgy százhetven-száznyolcvan celziusz fokon úgy tíz-tizenöt perc alatt szépen megsül. Ellapul. Ha kivetted a sütőből, csak akkor nyúlj hozzá, miután kihűlt, mert ekkor már szépen le tudod szedegetni a papírról.

Sütés előtt

Előnyei:
- Finom: kellemes harmóniába és ellenpontokba szerveződik a csokoládé keserűsége, olvadt darabossága, a cukor édessége, a vanília kedvessége, a narancshéj citrusos fanyarsága és üde aromája, no és az édes-sós izgalmassága! Mindennek megbízható, kiegyensúlyozott alapot ad a ropogós tészta.
- Csupán kettő-három (kényesebbeknek: négy-öt) konyhai darab vár elmosogatásra.
- Nem kellett elővenned majd letisztítanod a gyúródeszkát.
- Könnyű enni és minőségét hosszabb időn át is képes megőrizni (ha lehetőséget kap rá).
- Gyors, egyszerű, gyakran előfordulhat, hogy megvan otthon minden hozzávalód, vagy könnyen beszerezhető.

Sütés után

Kellemes sütögetést, kellemes eszegetést!

Lányaim

Csalán, tavalyi cékla, amit frissen szedtem fel a reggelihez, pitypang levél, és találtam snidlinget is

Az egér is a képen!

Holdvilágban Horkával

Csontos boldogság

Az ablaknak repült, aztán útjára bocsátottam

Az otthon: Dombay-tó

Vajon az utcáról hogyan lehetett meglátni, hogy az Okos-ház fölötti ligetes pinceteraszon immár két, a föld fogságából kiszabadított borona ácsorog?
Vajon miért akkor látja meg mindenki az értéket, amikor az napvilágra kerül, amikor már megtisztították a kosztól?
Vajon miért akkor tűnnek el a dolgok, amikor a fél falu farsangol a művelődési házban?

Hóvirág (Galanthus)

Pécs – Ellend: 15 km. Az egyetemről, teljes csinosban sietünk haza kicsiny falunk meghitt ölelésébe egy tizenegyedik generációs japán keramikus-teaművész teaszertartási bemutatójáról. Egy idézet és a mellette álló virágkompozíció által megteremtett értelmezési mező, melyben minden mozdulatnak, minden gesztusnak és mimikának szimbolikus kifejeződése és jelentése van.

Hunyor (Helleborus)

Átöltözés, rohanás a kultúrba: pogácsa és fánk. Cukrozott üdítő. Ismerős kedélyesség. Jelmezes gyerekek, akik már nem is értik, mire ez a felöltözés, de így szoktuk....
Közösségeink, ahova tartozunk lakóhely vagy születés által, és megalakítandó közösségeink, ahová szellemileg és lelkileg szeretnénk tartozni.
Még mindig nem tudom, hogy falusi vagyok-e.

A gazdálkodás, önellátás irányába elindulni vágyó sokszor szembesül azzal a problémával, hogy mihez fog kezdeni (elegendő) pénz nélkül. Én erre mindig azt felelem, hogy nem lesz szüksége pénzre, mire mindig azt kapom vissza, hogy a számlákat valamiből ki kell fizetni. Csak nagyon kevesen érzik úgy, hogy lemondanának a közművekről, pedig a közművekre alapozott élet, bár kényelmesnek látszik, hatalmas csapda.

Eszembe jut az idei tél, amikoris végre újra hó volt és hideg. Sok városban átmenetileg megszűnt az áramellátás, a fűtés, leállt a közlekedés, a falvakban sokszor nem volt víz, mert elfagyott minden vezeték. A megszokottól egy kicsit eltérő időjárás tízezrek, százezrek életét keserítette meg, hatalmas vagyoni károkat okozott a városi infrastruktúrában, ellehetetlenítette az emberek életét. (Nem túlzok, baráti beszámolók alapján, voltak városok, ahol komplett városrészek maradtak közműellátás nélkül, télen, mínusz tíz fokban.) Szinte minden nap megcsörrent a telefonom, aggódó barátok és családtagok hívtak, nem szigetelődtünk-e el a világtól itt kint a hegyen. Mi „itt kint a hegyen” már kiköltözésünkkel elszigetelődtünk minden ilyen problémától (de nem Istentől, mert tőle elszigetelődni nem lehet), mert ha jobban belegondolunk, az egy darab napelem pont ugyanúgy tölt (vagy nem tölt... napsütés és köd kérdése), mint bármikor máskor (csak mostanság viszonylag gyakran kell leseperni róla a havat). A kútból is ugyanúgy feljön a víz, mint az év összes többi napján.

Hogy közművesített vagy komfort nélküli életet választunk-e, az attól függ, hogy a rendszer megingathatatlanságában bízunk jobban, vagy önmagunkban és a természetben. Én tudom, hogy akkor is meleg étel lesz az asztalunkon és meleg víz a lavórban, ha másfél méter hó esik váratlanul, sőt, még talán egy kis áramunk is lesz, ha megtaláljuk a hó alatt a napelemet. Ehhez persze vállalni kellett azt, hogy az év minden egyes napján kézzel húzzuk a vizet, lemondunk az elektromos kütyük kilencvenöt százalékáról és hajlandóak vagyunk kézzel kaszálni, kézzel mosni és sok szempontból a mai szemmel nézve puritánul élni.

Az, hogy a karomban holnap is lesz erő, biztosabb, mint bármilyen közműellátás a földön. "Fejlődhet" a világ, ameddig csak akar, csak annak a pár embernek legyen joga az egyszerűséghez, aki jobban bízik több tízezer év természetes tapasztalatában, mint párszáz év mesterséges rendszerében.

In.: A szabadság íze - Közművesített kiszolgáltatottság

A tél vége felé járva eljött az idő a nyírvíz gyűjtésére! Ez az értékes anyag csak ilyenkor, a nyírfák rügypattanása körüli néhány hétben csapolható. A művelet egyszerű, a képek alapján könnyen kivitelezhető :-)

A fának nem árt, mert a tartalékainak csak kis hányadát veszíti el, s ezt a lombfakadást követően gyorsan pótolja.
A kicsi, fúrt seb pedig a növekedéssel hamar beforr.

Ha a nyírfáknál járunk és egy vékony kis vesszőt metszőollóval megvágva azt tapasztaljuk, hogy a seb nedvesedni, csöpögni kezd, akkor itt az idő!

Miért érdemes kihasználnunk ezt a lehetőséget?
Mert ez a folyadék, mely a nyírfák által az előző évben elraktározott rengeteg értékes anyagot tartalmaz, igen jó hatással van szervezetünkre, közérzetünkre! Segíti a tavaszi fáradtság leküzdését, erősíti az immunrendszert, gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, vértisztító hatású és az allergiás tüneteket is mérsékli.

Ha a nyírvizet lassú tűzön melegítjük, a víztartalom nagy részét elpárologtatjuk, akkor egy besűrűsödött édes szirupot kapunk, ami szinte megegyezik a juharsziruppal! Hogy a nyírvizet eltarthassuk, vagy pasztőröznünk kell, vagy mélyhűtőben fagyasszuk le.
Hajrá, jó gyűjtögetést kívánunk!

A képek 2017 március 5-én készültek.

Kb. 3-4 cm mély lyukat fúrunk a nyírfa törzsébe kb. 1 méter magasan:

A lyukkal azonos vastagságú műanyagcső végeit kissé hegyesre levágjuk:

A műanyag palack tetejét is átfúrjuk ugyanazzal a fúrószárral:

A műanyag cső egyik vége a törzsbe, másik vége a palack kupakjába kerül:

Megcsapolt nyírfa törzsek, különböző gyűjtőpalackokkal, melyeket pár óránként ellenőrzünk, s, ha telnek, kiürítjük őket:

Nagyobb ballonban a már begyűjtött nyírvíz:

Kisebb műanyag palackokba töltve mehet a mélyhűtőbe, ahol jéggé fagyva akár évekig is eláll:

Pesten jártam, s az új metróra szálltam. Ezt, ha csak lehet, elkerülöm, és inkább görkorcsolyával, gyalog vagy kerékpárral oldom meg. A tömegközlekedés drága, zsúfolt, az új metró megállói különösen ridegek, lélektelenek. Mivel a bliccelés nem egészen etikus (a tömegközlekedést mégiscsak érdemes fenntartani), ezért kidolgoztam egy számomra is elfogadható jegyhasználati módszert ezen ritka alkalmakra. Egy bkv-jegynek két oldala van, tehát legalább kétszer kezelhető. Ha egy jeggyel kétszer-háromszor utazunk, már nagyjából magyar bérekhez viszonyítva reális árat fizetünk egy utazásért. Miért fontos ez?

A bkv jegyeknek, csak úgy, mint minden másnak (többek közt jelen kötetnek), adomány alapúnak kellene lennie. Értem ezalatt, hogy nem szabadna szabott árának lennie. Az állomás területén mindenki annyit dobna a perselybe (kezelőkapuba, automatába, vagy bármi másba), amennyit rá tud szánni az útra. Akadna, aki sokkal kevesebbet dobna, s akadna természetesen, aki többet. Biztos vagyok benne, hogy ilyen kezdeményezés növelné a tömegközlekedésre való hajlandóságot, ezáltal csökkentené az autók által kibocsátott környezetszennyező gázokat, s mindenki elégedett lenne, hisz sem többet, sem kevesebbet nem adott, mint amennyit helyesnek érez.

Nem ezért kezdtem el azonban ezt a fejezetet megírni. A négyes metró egy kocsijában ülve, egy nem túl forgalmas vasárnap este, egy légy került a szerelvénybe. Jól olvasták: egy légy. Egy tanyákon, természeti közegben megszokott, állatokat és embereket egyaránt idegesítő, trágyát és dögöt evő légy. Figyelni kezdtem utastársaimat. Egy-egy oldalpillantást mindenki engedélyezett magának, volt, aki tett egy óvatos hessegető mozdulatot is. A légy nem igazán érezte otthon magát. Föl-alá repkedett, egy pillanatra nem volt nyugodása. Ezt meg tudom érteni. Mit is találhatna egy légy egy tisztára suvickolt metrókocsiban, öblítőillatú emberek ruháján, amin bizalommal elhelyezkedhetnék? Elindult hát a légy a metró egyik végéből, fölborzolva a kedélyeket, s én mosolyogva figyeltem az embereket. Aztán egyszercsak csoda történt. Miután a velem szemben ülő férfi odébbtessékelte őt, a legközelebbi felület én magam voltam. S ekkor fogta magát, leszállt – érkezése óta először – a bal lábon keresztbe tett jobb lábfejemre, a szandál lóillatú bőrpántja mellé, s ott csendesen és láthatatlanul zihált. Mennyi ismerős illat ebben a betonszagú, élettelen közegben! A szandálomban ott volt az összes tanyasi zamat. A pár nappal azelőtti lekvárfőzés illata, a lószerszámok zsírozásához használt rongy szaga, mellyel a bőr lábbeliket is törölgetni szoktam. Az út porából fölszedett megszáradt lótrágya, a nap kezdetén, az erdei ösvényen rátapadt rothadó avar szaga. Az emberi, vegyszerrel soha nem érintkező bőr jellegzetes illata, a rászáradt kutyanyál (mely Bogyótól való búcsúzásomkor került rá) íze. Egész napos verejtékem sója.
Mennyi ismerős illat és íz egy idegen lábán egy idegen közegben. Le is csillapodik a légy. Nem akar már sehova repülni. Míg be nem mondja egy géphang a hangszórókba, hogy szíveskedjünk elhagyni a kocsit, mindketten mozdulatlanul ülünk, a többi ember értetlenkedését próbáljuk megérteni. A Légy és én.

In.: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika

Ma anyu talált a hűtőben egy 150 éves élesztődarabot. Megkért, hogy gyúrjak buktát. Vagyis, hogy gyúrjak kelt tésztát, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.

Már a kovász is nagyon nehezen akart feléledni. Aztán amikor végre megdagadt, gyúrtam, gyúrtam, beraktam a kelesztőbe. És nem történt semmi. Közben megebédeltünk, apuval barkácsoltunk, de a tészta még mindig nem dobta le a tetőt. Anyu gondolta utolsó esélyt kap, és feltette a kályha tetejére. Ez megtette a hatását, végre megdagadt.
Ekkor szabad kezet kaptam anyutól, azt mondta, azt csinálok belőle amit akarok. Az órák óta tartó kínlódás, hogy elég jó tésztánk legyen, elvette a kedvem, hogy újabb fél órát töltsek azzal, hogy egyenként lekvározott buktácskákat hajtogassak. Így elsodortam, megkentem szilvalekvárral és megszórtam kakaóval. Föltekertem, és vastag csigákat vágtam. Szorosan megraktam vele egy tepsit, és még kicsit kelni hagytam a langyos sütőben.
Ismételten nem történt semmi. Ekkor ráadtuk a meleget. Szerettünk volna már visszaindulni Pécsre, de a csigák igen lassan akartak megsülni. Ott gugorásztunk a sütő előtt.

Aztán a forró tésztából csomagolt anyu. Elköszöntünk tőlük és elindultunk. Az első faluig sem jutottunk, amikorra a gyerekek már két pofára tömték magukba a forró édességet. A csoda, ha sokára is, de megtörtént, és rajtam újra úrrá lett az a buja életöröm, amit mindig érzek, ha kelt tésztát készítek.

Ahogyan azt már korábban is mondtam:
A kelt tészta minden sütemény ősanyja.
A piskóta, vagy a kevert tészták a sütemények arisztokratái. Kényesek (nem nyitogatod a sütőajtaját, nem leskelődsz). A linzerek a polgárság. Egyaránt töltheted gyümölccsel, zöldséggel, mindenhogyan finom.
De a teremtés, az maga a kelt tészta. Az alapesszenciákból (liszt, só, cukor, tej és élesztő) teremtesz új életet. Ahogy gyúrod, a ragacsos "sár" átváltozik épp-egésszé. A lisztezett gyúrótáblán cipó formálódik. Pont olyan mint a nagymamám melle volt. Hófehér, kerek és puha. És ahogy megkel! Egyszerűen életre kel!

Korábban elkövettem azt a hibát, hogy rémmodernül a kenyérsütőbe szórtam az alapanyagokat, és megdagasztattam a masinával. Szép és tiszta munka volt. Nőtársaim! Ne adjuk ki a kezünkből a teremtés képességét! Legyünk könyékig lisztesek és ragacsosak, de élvezzük a csodát (játszunk istent), gyúrjunk porból és sárból életet!