A gazdálkodás, önellátás irányába elindulni vágyó sokszor szembesül azzal a problémával, hogy mihez fog kezdeni (elegendő) pénz nélkül. Én erre mindig azt felelem, hogy nem lesz szüksége pénzre, mire mindig azt kapom vissza, hogy a számlákat valamiből ki kell fizetni. Csak nagyon kevesen érzik úgy, hogy lemondanának a közművekről, pedig a közművekre alapozott élet, bár kényelmesnek látszik, hatalmas csapda.

Eszembe jut az idei tél, amikoris végre újra hó volt és hideg. Sok városban átmenetileg megszűnt az áramellátás, a fűtés, leállt a közlekedés, a falvakban sokszor nem volt víz, mert elfagyott minden vezeték. A megszokottól egy kicsit eltérő időjárás tízezrek, százezrek életét keserítette meg, hatalmas vagyoni károkat okozott a városi infrastruktúrában, ellehetetlenítette az emberek életét. (Nem túlzok, baráti beszámolók alapján, voltak városok, ahol komplett városrészek maradtak közműellátás nélkül, télen, mínusz tíz fokban.) Szinte minden nap megcsörrent a telefonom, aggódó barátok és családtagok hívtak, nem szigetelődtünk-e el a világtól itt kint a hegyen. Mi „itt kint a hegyen” már kiköltözésünkkel elszigetelődtünk minden ilyen problémától (de nem Istentől, mert tőle elszigetelődni nem lehet), mert ha jobban belegondolunk, az egy darab napelem pont ugyanúgy tölt (vagy nem tölt... napsütés és köd kérdése), mint bármikor máskor (csak mostanság viszonylag gyakran kell leseperni róla a havat). A kútból is ugyanúgy feljön a víz, mint az év összes többi napján.

Hogy közművesített vagy komfort nélküli életet választunk-e, az attól függ, hogy a rendszer megingathatatlanságában bízunk jobban, vagy önmagunkban és a természetben. Én tudom, hogy akkor is meleg étel lesz az asztalunkon és meleg víz a lavórban, ha másfél méter hó esik váratlanul, sőt, még talán egy kis áramunk is lesz, ha megtaláljuk a hó alatt a napelemet. Ehhez persze vállalni kellett azt, hogy az év minden egyes napján kézzel húzzuk a vizet, lemondunk az elektromos kütyük kilencvenöt százalékáról és hajlandóak vagyunk kézzel kaszálni, kézzel mosni és sok szempontból a mai szemmel nézve puritánul élni.

Az, hogy a karomban holnap is lesz erő, biztosabb, mint bármilyen közműellátás a földön. "Fejlődhet" a világ, ameddig csak akar, csak annak a pár embernek legyen joga az egyszerűséghez, aki jobban bízik több tízezer év természetes tapasztalatában, mint párszáz év mesterséges rendszerében.

In.: A szabadság íze - Közművesített kiszolgáltatottság

A tél vége felé járva eljött az idő a nyírvíz gyűjtésére! Ez az értékes anyag csak ilyenkor, a nyírfák rügypattanása körüli néhány hétben csapolható. A művelet egyszerű, a képek alapján könnyen kivitelezhető :-)

A fának nem árt, mert a tartalékainak csak kis hányadát veszíti el, s ezt a lombfakadást követően gyorsan pótolja.
A kicsi, fúrt seb pedig a növekedéssel hamar beforr.

Ha a nyírfáknál járunk és egy vékony kis vesszőt metszőollóval megvágva azt tapasztaljuk, hogy a seb nedvesedni, csöpögni kezd, akkor itt az idő!

Miért érdemes kihasználnunk ezt a lehetőséget?
Mert ez a folyadék, mely a nyírfák által az előző évben elraktározott rengeteg értékes anyagot tartalmaz, igen jó hatással van szervezetünkre, közérzetünkre! Segíti a tavaszi fáradtság leküzdését, erősíti az immunrendszert, gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, vértisztító hatású és az allergiás tüneteket is mérsékli.

Ha a nyírvizet lassú tűzön melegítjük, a víztartalom nagy részét elpárologtatjuk, akkor egy besűrűsödött édes szirupot kapunk, ami szinte megegyezik a juharsziruppal! Hogy a nyírvizet eltarthassuk, vagy pasztőröznünk kell, vagy mélyhűtőben fagyasszuk le.
Hajrá, jó gyűjtögetést kívánunk!

A képek 2017 március 5-én készültek.

Kb. 3-4 cm mély lyukat fúrunk a nyírfa törzsébe kb. 1 méter magasan:

A lyukkal azonos vastagságú műanyagcső végeit kissé hegyesre levágjuk:

A műanyag palack tetejét is átfúrjuk ugyanazzal a fúrószárral:

A műanyag cső egyik vége a törzsbe, másik vége a palack kupakjába kerül:

Megcsapolt nyírfa törzsek, különböző gyűjtőpalackokkal, melyeket pár óránként ellenőrzünk, s, ha telnek, kiürítjük őket:

Nagyobb ballonban a már begyűjtött nyírvíz:

Kisebb műanyag palackokba töltve mehet a mélyhűtőbe, ahol jéggé fagyva akár évekig is eláll:

Pesten jártam, s az új metróra szálltam. Ezt, ha csak lehet, elkerülöm, és inkább görkorcsolyával, gyalog vagy kerékpárral oldom meg. A tömegközlekedés drága, zsúfolt, az új metró megállói különösen ridegek, lélektelenek. Mivel a bliccelés nem egészen etikus (a tömegközlekedést mégiscsak érdemes fenntartani), ezért kidolgoztam egy számomra is elfogadható jegyhasználati módszert ezen ritka alkalmakra. Egy bkv-jegynek két oldala van, tehát legalább kétszer kezelhető. Ha egy jeggyel kétszer-háromszor utazunk, már nagyjából magyar bérekhez viszonyítva reális árat fizetünk egy utazásért. Miért fontos ez?

A bkv jegyeknek, csak úgy, mint minden másnak (többek közt jelen kötetnek), adomány alapúnak kellene lennie. Értem ezalatt, hogy nem szabadna szabott árának lennie. Az állomás területén mindenki annyit dobna a perselybe (kezelőkapuba, automatába, vagy bármi másba), amennyit rá tud szánni az útra. Akadna, aki sokkal kevesebbet dobna, s akadna természetesen, aki többet. Biztos vagyok benne, hogy ilyen kezdeményezés növelné a tömegközlekedésre való hajlandóságot, ezáltal csökkentené az autók által kibocsátott környezetszennyező gázokat, s mindenki elégedett lenne, hisz sem többet, sem kevesebbet nem adott, mint amennyit helyesnek érez.

Nem ezért kezdtem el azonban ezt a fejezetet megírni. A négyes metró egy kocsijában ülve, egy nem túl forgalmas vasárnap este, egy légy került a szerelvénybe. Jól olvasták: egy légy. Egy tanyákon, természeti közegben megszokott, állatokat és embereket egyaránt idegesítő, trágyát és dögöt evő légy. Figyelni kezdtem utastársaimat. Egy-egy oldalpillantást mindenki engedélyezett magának, volt, aki tett egy óvatos hessegető mozdulatot is. A légy nem igazán érezte otthon magát. Föl-alá repkedett, egy pillanatra nem volt nyugodása. Ezt meg tudom érteni. Mit is találhatna egy légy egy tisztára suvickolt metrókocsiban, öblítőillatú emberek ruháján, amin bizalommal elhelyezkedhetnék? Elindult hát a légy a metró egyik végéből, fölborzolva a kedélyeket, s én mosolyogva figyeltem az embereket. Aztán egyszercsak csoda történt. Miután a velem szemben ülő férfi odébbtessékelte őt, a legközelebbi felület én magam voltam. S ekkor fogta magát, leszállt – érkezése óta először – a bal lábon keresztbe tett jobb lábfejemre, a szandál lóillatú bőrpántja mellé, s ott csendesen és láthatatlanul zihált. Mennyi ismerős illat ebben a betonszagú, élettelen közegben! A szandálomban ott volt az összes tanyasi zamat. A pár nappal azelőtti lekvárfőzés illata, a lószerszámok zsírozásához használt rongy szaga, mellyel a bőr lábbeliket is törölgetni szoktam. Az út porából fölszedett megszáradt lótrágya, a nap kezdetén, az erdei ösvényen rátapadt rothadó avar szaga. Az emberi, vegyszerrel soha nem érintkező bőr jellegzetes illata, a rászáradt kutyanyál (mely Bogyótól való búcsúzásomkor került rá) íze. Egész napos verejtékem sója.
Mennyi ismerős illat és íz egy idegen lábán egy idegen közegben. Le is csillapodik a légy. Nem akar már sehova repülni. Míg be nem mondja egy géphang a hangszórókba, hogy szíveskedjünk elhagyni a kocsit, mindketten mozdulatlanul ülünk, a többi ember értetlenkedését próbáljuk megérteni. A Légy és én.

In.: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika

Ma anyu talált a hűtőben egy 150 éves élesztődarabot. Megkért, hogy gyúrjak buktát. Vagyis, hogy gyúrjak kelt tésztát, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.

Már a kovász is nagyon nehezen akart feléledni. Aztán amikor végre megdagadt, gyúrtam, gyúrtam, beraktam a kelesztőbe. És nem történt semmi. Közben megebédeltünk, apuval barkácsoltunk, de a tészta még mindig nem dobta le a tetőt. Anyu gondolta utolsó esélyt kap, és feltette a kályha tetejére. Ez megtette a hatását, végre megdagadt.
Ekkor szabad kezet kaptam anyutól, azt mondta, azt csinálok belőle amit akarok. Az órák óta tartó kínlódás, hogy elég jó tésztánk legyen, elvette a kedvem, hogy újabb fél órát töltsek azzal, hogy egyenként lekvározott buktácskákat hajtogassak. Így elsodortam, megkentem szilvalekvárral és megszórtam kakaóval. Föltekertem, és vastag csigákat vágtam. Szorosan megraktam vele egy tepsit, és még kicsit kelni hagytam a langyos sütőben.
Ismételten nem történt semmi. Ekkor ráadtuk a meleget. Szerettünk volna már visszaindulni Pécsre, de a csigák igen lassan akartak megsülni. Ott gugorásztunk a sütő előtt.

Aztán a forró tésztából csomagolt anyu. Elköszöntünk tőlük és elindultunk. Az első faluig sem jutottunk, amikorra a gyerekek már két pofára tömték magukba a forró édességet. A csoda, ha sokára is, de megtörtént, és rajtam újra úrrá lett az a buja életöröm, amit mindig érzek, ha kelt tésztát készítek.

Ahogyan azt már korábban is mondtam:
A kelt tészta minden sütemény ősanyja.
A piskóta, vagy a kevert tészták a sütemények arisztokratái. Kényesek (nem nyitogatod a sütőajtaját, nem leskelődsz). A linzerek a polgárság. Egyaránt töltheted gyümölccsel, zöldséggel, mindenhogyan finom.
De a teremtés, az maga a kelt tészta. Az alapesszenciákból (liszt, só, cukor, tej és élesztő) teremtesz új életet. Ahogy gyúrod, a ragacsos "sár" átváltozik épp-egésszé. A lisztezett gyúrótáblán cipó formálódik. Pont olyan mint a nagymamám melle volt. Hófehér, kerek és puha. És ahogy megkel! Egyszerűen életre kel!

Korábban elkövettem azt a hibát, hogy rémmodernül a kenyérsütőbe szórtam az alapanyagokat, és megdagasztattam a masinával. Szép és tiszta munka volt. Nőtársaim! Ne adjuk ki a kezünkből a teremtés képességét! Legyünk könyékig lisztesek és ragacsosak, de élvezzük a csodát (játszunk istent), gyúrjunk porból és sárból életet!

Lassan két, lassan már három hete, hogy igazi falusi meghívásban lehetett részem a Gyenis tanyán Andinál és Lacinál, no nem teára, hanem kakasvágásra.

Lassan fogtam neki a kakasvágást megírni, mert sok kérdést felvető, napjainkban problematikussá, olykor a kiélesedésig menően nehéz kérdésköröket implikál.
Lassan felülírja bennem a gyerekkori élményeket: már írtam róla egy helyütt, hogy mindenmindent szerettem dédanyámban, kivéve azt, amikor reggel megkérdezte, hogy najány, melyiket együk ebédre? Andival sokat beszélgettünk a régiek és maiak teljesen más viszonyáról nemcsak a háztáji és haszonállatokhoz, hanem a természethez, az ételhez, az éhséghez, egyszóval a táplálkozáshoz.
Családom minden tagja élvezettel cuppogatta, ropogtatta a porcogókat, a nővérem és apukám versenyt licitáltak a kakastaréjra és a disznónyelvre, teljesen természetes volt a velős vagy véres rántotta és a tüdőleves. Soha nem ettem meg ezeket - nevetve renitensnek, idegennek tituláltak, de elfogadták. Tésztás gyerek.
Dédanyám kakas- vagy tyúkvágásából csak annyi maradt meg az emlékeimben, hogy éreztek valamit az állatok, féltek tőle, mikor bement közéjük a késével és kis fehér zománcos edénykéjével, úgy járkált, mintha semmi dolga nem lenne, aztán zsuppsz, megragadott egyet és már nyisszantott is, az állat nyaka alá tartva az edénykéjét. Fröcsögés. Utána már rutinos-ritmusos serénykedés. Az egész délelőtti góréban való játszás után finom volt a rántott csirke.

Az időben odakészített forrázóvíz

Andiéknak fontosak az állatok, nemcsak a jó életük, hanem a jó haláluk is. Nyugalmas természetesség - így tudnám azt a hangulatot a leginkább megnevezni, amiben náluk részem lehetett. Nyugodt magabiztosság, természetesen használt tudás. Én csak kérdeztem és kérdeztem, ők pedig válaszoltak:

Általában a téli időszakra erősödnek meg úgy a tavasztól nevelt fiatal kakasok, hogy nem várhat tovább a levágásuk, mert ilyenkorra már annyira ivarérettek, hogy egymással folyamatosan rivalizálnak (bántják és csipdesik egymást) és a tyúkokat molesztálják. Ez az az idő, amikor már elég méretesek ahhoz, hogy kiadósak legyenek.

Reggel a kiválasztott kakasokat egy kis helyre különzárjuk, hogy minél kevesebb stresszt jelentsen számukra a vágás előtti megfogás. A madarak és az emberek között nincsen olyan jellegű testi kontaktus, mint pl. kutya, macska, ló esetén kialakítható, ezért idegen tőlük, ha a kezünkkel meg akarjuk fogni. Ha a megszokott napi etetésüket végezzük, akkor szívesen vannak a közvetlen közelünkben, mert egyrészt etetjük őket, másrészt pedig nem akarunk hozzájuk érni, ez esetben tiszteletben tartjuk a komfortzónájukat. Miután a kiválasztott szárnyasunkat megfogtuk, a többiektől látótávolságon kívül megyünk, ahol elkezdődhet a vágás.

A pontos vágás érdekében (ott vágjuk, annál az érnél, ahol a leggyorsabban vérzik el az állat), másrészt pedig a vér tisztán felfogása érdekében (amit később nagyon finom hagymás vérként lehet elfogyasztani) az állat nyakán pár tollat eltávolítunk.

A végzetes metszés előtt egy kézrevaló bottal tarkón ütjük a kakast (nyúlvágásnál használt rutinból vettük át), ezzel tulajdonképpen elkábítjuk, így nem érzi a vágás fájdalmát, valamint nekünk is könnyebb, hiszen nem ugrál a kezünkben, amíg kivérzik (a szív akkor áll le, amikor már elvérzett). Judittal már többször beszélgettünk arról, hogy elődeink máshogyan viszonyultak a jószághoz: nem minden esetben volt szempont az állat érdeke.

Egy zsák sarkát kivágtuk, hogy a nyíláson éppen kiférjen az állat feje, ebbe belehúzva könnyedébben és biztonságosabban a két térdünk közé tudjuk fogni. Így egyedül is boldogulunk, nem kell segítő kéz az állat testének megtartásához.

Azért fordulok el, nehogy rám fröccsenjen a forró víz, mert forrázáskor előfordulhat, hogy a szárnyával még csap egyet.

Fontos a forrázóvíz megfelelő hőmérséklete: ha túlhevítjük (forró legyen a víz, de nem loboghat), akkor szakadhat a szárnyas bőre, ha pedig nem elég meleg, akkor nehezen engedi a tollát.

Amikor kiemeljük a forró vízből, akkor gyorsan kell serénykedni, mert a láb bőre és a körmök, valamint a nagy tollak ilyenkor engednek könnyen. Ha elkésünk, küszködhetünk.

Az alapos tollazás után visszamaradó hajszáltollacskáktól pörköléssel tudunk megszabadulni.

A bontást én a combok leválasztásával kezdem. Ilyenkor szépen kirajzolódik a végbélnyílás körül lerakódott aranysárga zsír. Ez a háztáji tartás ajándéka.

A combok és szárnyak óvatos (úgy választom el az ízületek és csontok mentén, hogy ne vágjak bele a hasüregbe) eltávolítása után kezdhetjük a még óvatosabb belezést: a kloákánál és a bordák mentén felnyitjuk a hasüreget. A kezünkkel a bordák belső felületén tudjuk elválasztani - a hártyákat leszakítva - a beleket sérülés nélkül. Ha megsértjük a belet, a nemkívánatos béltartalom érintkezik az ebédünkkel. A még rosszabb esetben az epehólyag megsértésével zöld és keserű is lesz.

Mielőtt kidobnánk a beleket, leválasztjuk az ehető részeket: máj, szív, zúza, esetleg herék.

A máj leválasztása igényli a legnagyobb figyelmet, mivel közvetlenül mellette - sokszor tényleg elbújva - található az epehólyag (sötétzöld, hosszúkás hólyag).

Zúzabontás.

A zúza a madaraknál az emésztést segítendő apró kavicsokkal van tele. De szerencsére ezt a tartalmat egy könnyen leválasztható hártya veszi körül. A zúza egyik oldalát bemetszve és kagylószerűen szétnyitva könnyen kifordíthatjuk a tartalmát. Megmarad a színtiszta finom hús.

A zsírját apróra vágva kisütöm és úgy használom fel.

Hasznosítás szerint különböző csomagokat készítek, felcímkézve kerülnek a mélyhűtőbe.

Egy kakasvágásból a kutyák is jóllaknak: a bél, fej, püspökfalat, láb, szárnyvég az ő tányérjukba kerül.

Most, hogy vészesen közeledik az influenza szezon és ami még aggasztóbb, az egyre szélesebb spektrumban, szélsebesen terjedő korona-vírus, égető szükségünk van, hogy az egyszerű módszereket bevetve hatékonyan tudjunk föllépni a kórokozók ellen.

Antibakteriális hatásuk miatt nagyon sok növényt már évszázadok óta hasznosítanak a népi gyógyászatban, ezek a természetes antibiotikumok. Képesek az egyes fertőzések terjedésének megállítására vagy teljes elnyomására is.

Hajtatásuk, csíráztatásuk elindítása néhány percnyi időt és energiát igényel csak, de hatásuk testet-lelket boldogító. A most felsorolt növényeket csíráztatva, majd frissen, napi szinten fogyasztva jó eséllyel növelhetjük szervezetünk ellenállóképességét a támadó kórokozókkal szemben.

Kerti zsázsa (Lepidium sativum):
Világhírű természetes gyógyszer! Kitűnő a szív-és érrendszerünkre, vérhígító, vérnyomásszabályzó, de jó a bőrnek, helyi kezeléssel pasztaként, emésztésünkre is kedvezően hat. Emellett gyulladásgátló és nyákoldó is. Meglehetősen igénytelen, egyszerűen termeszthető akár lakásban is. Egy napig vízbe áztattam, ezután sekély földbe vetettem. A vetés után már néhány nappal láthatóan hajtani kezd, 6-8 centiméteresre nőnek. Amikor ez megvan, máris szedhető. Folyamatosan, kb. 3 hetente újra vethető. Legegyszerűbben ollóval vágható. Gyerekeknek ez a kis magvetés rendkívül látványos, pár napon belül látják munkájuk gyümölcsét és végigkísérhetik a csírázás, hajtásnövekedés fázisait.

Enyhén csípős íze van. Szendvicsekbe, hideg salátakeverékekhez kiváló. Egy szelet vajas kenyérre szórva például jó kis vitaminbombát alkot.
Én a bio magot az Auchanban vettem, ott a kertészeti részen mindig találtok többféle csíráztatni való magot.

Fokhagyma (Allium sativum):
Azt hiszem, a fokhagyma évszázadok óta köztudott baktérium és vírusölő hatását senkinek nem kell bemutatni. Viszont én ugyanúgy, ahogyan a zsázsát, egy napnyi tiszta vízben való áztatás után (hogy a csírázást gyorsítsuk), egy sekély humusz rétegben meghajtattam. Így a zöld szára apróra vágva, kicsit különlegesebb felhasználásra, szintén friss salátába, egy szelet husira szórva, vagy szendvicsbe rakva szuper ízélményt ad.

Batáta-Édesburgonya (Ipomoea batata):
Itt a kivétel, mert ez a növény nem egyszerűen vethető, hosszadalmasabb folyamat, palánta nevelésével kezdődik. Nálam is ez egyelőre egy kísérlet, ami most úgy néz ki, el is indult.
De kezdjük az elején. Az utóbbi időben nagyon felkapott zöldségféle, de azt gondolom nagyon jó választékbővítő a megszokott krumpli-rizs köret tengelyben. Emellett nagyon jó élettani hatásokkal bír. Csak felsorolásszerűen, mert ez mindenhol megtalálható:
- magas rost és ásványi anyag tartalmú
- A, B, C vitaminban gazdag
- magnézium tartalma miatt szuper stresszoldó
- vas és kálium természetes forrása
- antioxidáns.

Szóval gyökereztetem /hajtatom úgy, hogy a vízbe folyamatosan csak 1-2 cm ér. Nekem már a pici hajtáskezdemények láthatók rajta. Ehhez kb. 1 hét kellett. Ezután meglátom, hogy a levágott gumó elkezd-e alul gyökeresedni. Ha nem, a megnőtt hajtást leválasztva, azt gyökereztetem. Akinek kedve van, tartson velem, kísérletezzetek otthon!
Azonban ha biztosra akartok menni, kertészetünkben májustól isteni lila és narancs húsú palántákat vásárolhattok majd!

Petrezselyem (Petroselinum):
Végezetül egy igazi jolly joker! Gyógyhatásai között olyanok szerepelnek, mint a vértisztítás, lúgosít, teli van flavonoidokkal, vizelethajtó, vesetisztító. Nem is sorolom tovább...

Egyszerűen levágjuk egy fehérrépa csúcsát, ahol a zöldje kezd nőni. Egy lapos tányérra tesszük és éppen csak annyi vizet teszünk a tányérkára, hogy elérje a répadarab alsó részét. Aztán várjuk a zöldikéket. Kb. 1 hét után kezd elindulni. Vigyázzunk: ne lepje el sok víz, mert akkor rohad, viszont mindig tartsuk nedvesen.

Általánosan pedig azt kell tudni, hogy sok-sok fény kell minden növényke életre keltéséhez, így érdemes déli fekvésű ablakba tenni.
Remélem megjött a kedvetek egy kis szobai kertészkedéshez itt a zimankós, ködös januárban is! :))

Balázs legutóbbi egyik cikke (Egyszer lesz, hol nem lesz: művészet az ember után), és egy korábbi cikk (Erdész Fanni: Vissza a jövőbe) is utalt arra, hogy talán az emberiség fenntartható fejlődésének útja egyfajta visszalépés lesz akképpen, hogy visszafogjuk fogyasztásunkat, belátjuk káros szokásainkat, és önmérséklés útján leadunk igényeinkből. Akár visszalépés 200 évvel a múltba.

Vissza a jövőbe

Erre egyszer már nekiláttam írni egy cikket, de aztán abbahagytam, elszégyelltem magam. Volt már ugyanis, hogy egy borocska mellett felmerült a kérdés, hogy ki melyik korban élne legszívesebben, és csípőből azt válaszoltam, hogy egy nappal sem a mosógép feltalálása előtt, és ezt a mai napig fenntartom. Ha az emberiség úgy dönt, hogy kihúzza a dugót, én azok között leszek, aki a mosógép és a KÉZ közé veti magát.

Szerintem a közeljövőben (de az csak eufemizmus, igazából soha) ne számítsunk arra, hogy az ember lead majd az igényeiből. Előbb halunk ki, mint hogy önként és dalolva visszalépjünk 200 évet a múltba.

Egyrészről ne áltassuk magunkat: mi itt a világ fejlettebb részén sokkal jobban, tovább és rossz szokásaink ellenére is szebben élünk, mint eleink, köszönhetően a gyógyszereknek, a fejlett technológiának, a demokráciának, a vízellátásnak, az áramnak, a gépeknek, és még az atombombának is. Gyerekeink nem halnak meg járványban, öt gyermekem közül 95%, hogy 5 megéri a felnőttkort, sőt élete hossza is veri a 70-et biztosan. Élelmünk is van, és az éhenhalás mint rém közvetlenül nem fenyeget. Nem úgy néz ki, hogy háború lenne mostanság, vagy ha igen, ne tudnánk menekülni előle valahova. A klímával kapcsolatos veszélyek pedig (vízszint emelkedés, hőség, száradás) valahogy túl vannak az ingerküszöbön még mindig. Persze szép dolog a világtól elbújva élni, de ha beteg lesz a gyerekem jó ha van kocsi és szaladhatok az árammal, gyógyszerrel, vegyszerekkel, gépekkel ellátott kórházba, és akinek 8 órás munkája van, és hiányzik belőle az önmegvalósítás igénye, annak pontosan megfelel a mirelit zöldborsó, és a bontott csirke és örül, ha van mosógépe. Mit köszönhetünk a Rómaiaknak? Például, hogy most itthon melegben, gyermekeim körében, világítás és áram mellett írhatok egy cikket.

A világ másik nagyobb fele pedig... mégis miről mondana le, amikor nekik az az álom, amiben mi élünk?

Szóval, ha tippelnem kellene a világ fejlődésére - és itt most egy lehetséges forgatókönyv következik -, én arra fogadnék, hogy önként és dalolva visszalépni nem fogunk mi sohasem. Ellenben lehetséges, hogy a mesterséges intelligencia és a technológiai fejlődés majd megoldja minden problémánkat, mert egyszerűen egyesíti a rólunk felhalmozott információkat és átlép felettünk. És nem azért, mert a gép öntudatra ébred, hanem mert a betáplált információk magukban hordozzák minden problémánk megoldását, csak mi az emberi képességeink, érzéseink, érdekeink miatt azokat nem látjuk, vagy nem vagyunk képesek alkalmazni. Például mindenki tudja, hogy ha a világ rendelkezésére álló élelmiszert, vizet, pénzt egyenlően szétosztanánk, akkor azzal megoldódhatna a harmadik világ legtöbb problémája, és hosszú távon mi is jól járnánk, hiszen azt is kimutatták kutatások, hogy a nemzeti boldogtalanság párhuzamosa nő azzal, hogy nő az olló a legszegényebbek és a leggazdagabbak között. De önként soha nem fogunk lemondani javainkról. Ellenben egy számítógép, amely kezeli a pénzügyeinket és rendelkezik ezer olyan infóval mely szerint ez lenne a megoldás, az mechanikusan megoldhatná ezen kérdést kb. 1 perc alatt. Szerintem az alapjövedelem kérdése a hozzá kapcsolt erkölcsi tanítások miatt elfogadhatatlan csak, egy számítógép e kérdéssel egyáltalán nem lacafacázna annyit. Nyilván sarkítok, de lehetne fejlődésünk útja majd ez is. Vagy például veszélyesen nő a széndioxid-kibocsájtás mennyisége majd 30 év múlva, erre egy reggel arra ébredünk, hogy az okosházunk klímája nem indul, és az A-K tartományú rendszámmal rendelkező kocsinkat is fújhatjuk, vitethetjük munkába magunkat a szomszéddal.

Igen, e kérdés felveti majd a szabadsághoz fűződő viszonyunk kérdését. De persze az is elgondolkoztató, hogy az eddigi történelmünk fényében jól éltünk-e azzal, boldogabbak lettünk-e általa.

Addig is a válasz a világmindenség minden kérdésére a 42. Ne essetek pánikba!

Kisgyerek korom óta bennem van a föld szeretete: és ha a földet szereted a kertedet is szeretni fogod. Én szerencsés vagyok, mert olyan gyerekkorom lehetett, hogy érintkezhetett a meztelen talpam és tenyerem a fekete földdel. Családi házunkhoz tartozott egy kis darab földecske, amibe természetesen ültettek a szüleim, de még e mellé volt egy laposi kertünk is, ami fantasztikus módon épp a nagyszüleim kertje mellett volt, szóval mi egy amolyan kertművelő család voltunk, vagyunk. Biztos vagyok abban, hogy nagyapám volt az, aki ennek az alapját megteremtette és mindenki utánozni akarta őt, hogy minél szebb kertje legyen. Ő nagyon sokat volt kint a kertben, szinte nap mint nap kiment a munka után, hogy rendezgesse, kapálgassa a sorokat. Abszolút nem megterhelő kötelező munkának érezte, épp ellenkezőleg pihentetőnek, lelket melengetőnek.

Kocsis mamával, tatával és édesanyámmal

Szóval igen, onnan elindult már bennem valami, ami megtanított szeretni, megbecsülni azt, amit ebből a dologból ki lehet hozni. Voltak gyümölcsfáink, szőlősorok , veteményes rész, amiben az egész évre megtermeltük a burgonyát, céklát, hagymát, répát és petrezselymet. A gyümölcsfák adták a friss gyümölcsöt és a pálinkát, amiből a közös családi szüret alkalmából kortyolgattak a felnőttek. Természetesen volt egy hatalmas nagy diófa is a kert végében, amit nekem 6-7 éves lehettem senki nem mondott, hogy a burok összefogja a kezemet, emlékszem a suliba mindenki nézte miért sötétbarna a tenyerem, amit a jó kis háziszappan sem tudott lemosni.

A kert mindenkié volt a családban, tehát mindenkinek ki kellett venni a részét a munkából, volt, hogy nehezemre esett a folyamatos krumpliszedés, de soha nem volt egy pillanatra sem olyan gondolatom, hogy ne akartam volna újra és újra kijárni a szabadba.

Így volt teljes a család: éppen közös szőlő szüret a Kocsis tata és mama kertjében

Eredendően mind anyai és mind apai ágon a nagyszüleimtől ezt láttam, hogy becsülik és szeretik a földet, a kertet és hihetetlenül jól bánnak vele. Bizony ők sajnos már nincsenek köztünk, de nap mint nap gondolok rájuk és tervezem, hogy azt, amit ők tettek a kertművelés szeretetével, én is továbbadjam az én gyermekeimnek. Kicsit ugye továbbgondolva és nem rejtegetve ezt a receptet, mint a cukrászok teszik a tradícionális hozzávalókat, így hoztuk létre az Öreghegyi Csemete Tanodát, ahol kertészkedni vágyó gyerekek is részesei lehetnek mindannak, aminek én voltam gyerekkoromban.

Az ihletés magáért beszél, és minden egyes lépés a nagyszüleim iránti tisztelettel fejleszti a Tanoda erősségét. Lesz, van minden egyes évszaknak megfelelő virág, idényzöldség és gyümölcs. Tulajdonképpen ma Magyarországon annyiféle csoda van és ültethető, hogy egész Szadát be tudnám ültetni. És ezzel le is rántottam magamról a leplet, én az önfeledt ültető vagyok mindenféle parképítési szabályok nemtudója a legjobb értelemben, egyszerűen nem tudok az ültetési kedvemnek gátat szabni, újabb és újabb növényke kertembe való beengedésének nemet mondani, ami nem feltétlenül baj, főleg most, hogy a gyerekeknek is minél többet meg szeretnék mutatni.

A kert hatalmas mivolta lehetővé teszi az önfeledt kertészkedést, de természetesen vágyakozom már most a bővítésre is. Az alapot édesapám megteremtette, a kert végébe gyümölcsfákat ültetett, amit el is nevezett az unokáiról Édenkertnek. Megtalálhatóak benne a meggy, cseresznye, szilva, körte barackfajták, de tőle kapott helyet néhány homoktövis is. Terveimben szerepel még pekándió, ezüstcseresznye, kivi, pisztáciafa, mandulafa, málnafa és még sorolhatnám.

Kis kezem munkája már a fügék, málnák, ribizlik és a gránátalmák, amik már teremtek is. Nincs szebb és jobb érzés, mikor gyermekeim kis keze a lombok között dolgozva kutatja a gyümölcsszemeket.

Természetesen ültettem fenyőket is, cserszömörcém, lonicéráim, babérmeggyek, aranyesők, különböző rózsák (imádom őket, annyiféle forma és fajta van), korallberkenyék, természetesen különböző fajta levendulák, somok, zanótok, díszfüvek, selyemakácok, cédrusok, kecskerágók, télálló magnóliák, árnyékliliomok, porcsinrózsák, fűszernövények is díszítik a kertet.

Kerítésnek leylandi ciprust és szilt választottam, hogy zöld elhatárolója legyen a kertnek. Van jókora területen csicsóka, hiszek a gyógyító erejében, inzulin rezisztensként nem hiányozhat a kertemből. Volt alkalom, mikor erről a növényről beszélgettünk és szedtünk a gyerekekkel, a mókásabb gumóknak még nevet is adtak, hihetetlen jó nap volt velük!

További célom még a fajtagazdag hagymás rész, ahol a változatos hagymások friss virágait lehet leszedni, valamint tanulmányozni őket.

Mindenkit csak arra biztatok, hogy kertre fel, ültessünk együtt minél többet, élvezzük a kerti munka örömét együtt a családdal, tanítsuk a legkisebbeket!

Ha kint hidegecske, bent levesecske....

Általános immunerősítésre a hibiszkuszt használom, főleg a gyerekeknek, mivel színe gyönyörű mélypiros és igencsak ízletes: a sok C-vitamintól savanykás. Üdítő hatása miatt este én már nem ajánlom, inkább napkezdő teának, vagy délutáni tanulós italnak való. A kasvirág is jó immunerősítő, de egyáltalán nem finom: ízvilága, szaga és színe a csalánéhoz hasonló, érthetően nem a gyerekek kedvence. A hibiszkusznak csak a csészeleveleit szedem, a kasvirágnak pedig a szirmokon kívül a levelét is.

Megfázásra, taknyosságra és az influenzás tünetek kezelésére eddig a bodza és az akác váltak be a legjobban. Nagyon hasonlóak egymáshoz - mindkettő igazi esti tea: fürdés utánra való, mert felhevít, ellazít, nyugtat és jóféle álomba visz. Ráadásul mindkettő ízletes, látványnak is szép: az aranysárga és a borostyánsárga közötti átmenet. Alapvetően is édeskések, én mézet sem teszek bele, nekem azt amúgy is jobban szeretik a gyerekek kanállal, pár csepp citromlével fogyasztani.

Ha beütött a felfázás, vagy kezdődő húgyúti fertőzés, akkor azonnali megkönnyebülést hoz, ha a fürdővízbe előre lefőzött levendulát vagy kamillát és rozmaringot teszek. Illatfürdőnek is pompás, de fizikailag is hatásos. Utána belülre még egy kis bodza vagy akác, és már mese közben el lehet aludni. Begyulladt fitymákra is kiváló.

Köhögésre a klasszikus lándzsás útifű szirupot adom, ha nem elég, akkor lehet lándzsás útifű teát főzni, de mivel gyógyteásan sötét a színe, így ez sem lett gyerekkedvenc, viszont a kakukkfüvet szívesen isszák. Élénkítés vagy nyugtatás szempontjából semlegesnek mondható, a színe kimondottan kellemes zöldessárga, méz nélkül is ízletes. Egyébként gombás ételekhez nálunk elhagyhatatlan fűszer. Ha semmi nem használ, de még nem jött el a gyógyszerszedés ideje, viszont ott a küszöbön, akkor nincs mese, jön a klasszikus vöröshagyma tea....

A megszárított gyógynövények tárolására kiváló a kiüresedett lisztes zacskó (nemcsak apai nagyanyám csinálta így, az Okos-háznál is rengeteg, lapjára hajtogatott, bekötegelt papírzacskót találtunk, gondolom jó lesz még valamikorra indíttatásból).
A lekvárcímke esetemben (be kell valljam nem feltétlen ökologikus indíttatásból, hanem mert idén éppen ez volt kéznél, és mivel mindig van valaki körülöttem és ezért általában gyors tempóban kell dolgozzak) egy kartonlapból kivágott darabka. A kajszit nem címkéztem, azt úgysem lehet összekeverni semmivel. Ha ajándékba adom, akkor madzagból egyszerűen egy masnit teszek rá. És már megint látom anyám nemtetsző ciccegését, hogy a kupakról nincsen leszedve a matrica: mondhatnám, hogy vizet spórolok a letakarításával, de az az igazság, hogy lusta vagyok és sajnálom rá az energiát és az időt. Jó kis matrica az!

A múltheti zúzmarás napok egyikén kint a kertben:

Kerti madárbirs

Közönséges mogyoró barkája

Minden növényünknek van története: honnan került a földünkbe, ki hozta, hogyan utazott, stb. A bejárati kapu két oldalára Pécs belvárosából hoztunk mogyoróbokrokat: az Árkáddal szembeni nagy parkoló növényzetét pucolták ki és hajigálták be egy konténerbe. Balázs meglátta a két mogyorót, megsajnálta őket (és persze a sajnálaton kívül az is munkál ilyenkor, hogy növényesíteni szeretnél, de mivel most vettél házat, ezért nincsen pénzed rá....) és elkérte. Telefon, hogy jöjjek az autóval gyorsan, mert bokrokat szerzett a kertbe! Ők voltak az elsők, amiket elültettünk. Kezdők voltunk, persze, hogy nagyobbak lettek, mint arra számítani lehet (olyan csenevészek voltak, hogy már az is meglepő, hogy nőttek egyáltalán...), de a kezdők szerencséje is velünk volt: télen-nyáron díszítenek, sőt, télen egyszerűen gyönyörűek!, és ráadásul sokrétűen pozitív szimbolikát képviselnek (nagyon nagy általánosságban a gazdagság és a termékenység jelképei). A kaput egyelőre kényelmesen tudjuk használni, de annyi baj legyen, néha majd kicsit fazonírozom őket, ha eljön az ideje.

Levendula

Rozmaring

Kakukkfű

A kánonok mellett és ellen.
A kánonok megtanítanak látni - megtanítják azt, hogy mit és hogyan kell látni. A kánont tanítják - tekinthetjük alapnak, kiindulásnak, sztenderdnek. Mindenki számára megérthető és elfogadható. Nem veszélyes.
Az alternatív kánonok a hivatalos mellett - nem egyetemes, de nem is szubkulturális (más hangok, halkabb hangok - a kanonizálási folyamatra várva, legitimálásra várva).
Az alternatív kánon felfedezése - megelőlegezés. Túl korán kezdtem el fekete-afrikai irodalommal foglalkozni. Senki sem értett, senki sem értette. Az egyetemen már nem volt annyira idegen. Ma már bármelyik irodalmárnak (szerencsére) cikis, ha nem tudja, ki az a Coetzee....

Valahogyan azt várjuk a művészeti ágaktól, hogy alkotásaikkal azonnal és könnyen hassanak. Adjanak.
Azt, hogy a befogadás is munka, hajlamosak vagyunk elfelejteni. Megint a műveltségnél vagyunk....

A művészetpolitika, hja, kérem, az más dolog. Névtelenségben tartani, felfuttatni a nevét - ismerős kifejezések a történelemből, ugye?

Még mindig nem tudom, hogy adottság, szerencse, vagy tanultság - azt hiszem, ez a három együtt - kell-e ahhoz, hogy értsük az új művészeteket. Általában mindegyikünk bátrabb egy-két elolvasott kritika után. Egyénileg, elsőként véleményt mondani - a jó értelemben vett kritikus felkészült szakember. Közvetítő, fordító.

Azt viszont már tudom, hogy döbbenetes mázli egy művésszel együtt élni. Na, ezt kanonizálnám, minden férj figyelmébe ajánlanám.
Nem megszokott.
A hosszú hajú férfiakról is szívesen írnék egy külön bejegyzést. A szakállasokról is. Most érintőlegesen csak annyit, hogy férfias. Szelíden férfias. Vadan férfias. Erő. Sámson.... Ugyebár már megint a néprajznál, az öltözködés- és megjelenés kultúránál vagyunk. Ebben az esetben is az az átértelmeződési aktus a fontos társadalmi jelenség, amin például a haj hosszúságának az elfogadottsága is alakul. Koronként változik. Kulturális kód.
Monogámként (sokak szerint egyszerűen csak hülyeként) nagyritkán még nekem is fennakad a szemem egy-egy kósza férfin. Hosszú haj és szakáll a szemnek szép...
Te még mindig a rózsaszín felhőcskéden ücsörögsz! Igen, és nem vagyok hajlandó leszállni róla. Mert nem kell. Mert nekem udvaroltak, mert nekem térden állva kérték meg a kezem, mert én hatalmas hassal is légiesen lépkedő dámának éreztem magam, mert én szülés után is szépasszony voltam, mert a mai napig, ha belemerülök valamibe, akkor férjkezek észrevétlenül elmosogatnak (jó, azért nem teljesen lila a köd, elég ritkán fordul elő, de akkor is csodás), mert nemcsak minden horgolmányom elismerés tárgya, hanem családanyaságom is minden tiszteletet megkap. Mert nálunk, ha bárki bármit alkot, akkor az elismerést érdemel és kap.

Az alkotáshoz érzékenység kell. Miféle, honnan jön - nem tudni....
Nem érzékenyen, hanem érzékenységgel viszonyulni a másikhoz, az élethez, mindenhez. Cizellált, kiművelt érzékenység. Idő. Termékeny, tevékeny idő. Mód.

Gyermekkori megalapozás. Verbalitás. Megtanítani kimondani, megfogalmazni - megnevezni minél több érzelmet, minél árnyaltabban, minél részletgazdagabban. Példamutatás. Megtanítani megismerni önmagukat, érzéseiket, indulataikat, vágyaikat, álmaikat. Hangsúlyosan a verbalitás által. Egyre fontosabbnak tartom. Minél műveletlenebb valaki, annál kevesebb szava van. Nem tud megnevezni. A kifejezés által megtanuljuk azt és úgy érezni. Oszcillálás. Wittgenstein - Chomsky, mint mindig.

A gyerekek utazás közben többször elő szokták hozni azt a kérdést, hogy miben lenne más az életük, ha milliomosok lennénk? Szeretik hallani a válaszaimat: tulajdonképpen semmiben (nevelési elv - ugyebár a belga királyi család :)), kivéve, hogy akkor bármikor - akár minden nap - lehetne új könyvet kapni, jobb minőségű hangszereken játszani. Na jó, legóból is több jutna. És ruhából? Ha megtervezed, kiválasztod az anyagot és megvarrod, akkor abból is. Hm, ez jó....