Összefoglaló négylábú barátaimról

E könyv elődje, a Szabadon kapcsán többen jelezték, hogy kicsit nehezen értelmezhető némely történet annak okán, hogy közel se mindenkinek egyértelmű, melyik állatomat hogy hívják, milyen ivarú, stb. Ezért most következzen egy gyors összefoglaló jószágaimról, egyébként is megérdemlik, hogy e fejezet csakis róluk szóljon.

Csenge 2001 tavaszán látta meg a napvilágot nagyapám lovardájában. Apja nagyapám akkori kisbéri félvér csődöre, Csillag, anyja egy magyar félvér-angol telivér keverék kanca, Flört (szerelemre nagyonis hajlamos természetéhez méltón). Én 11 éves se voltam még, s már volt a lovardában egy nekem szánt ló, ezt a csikót nővérem kapta volna ajándékba. Legnagyobb szerencsémre azonban nővérem, bár egy időben sokat lovagoltunk együtt, nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, s így Csengének gazdája helyett gazdája lettem. Sokkal jobban megértettük egymást, mint az eredetileg nekem szánt csikóval, aki azóta is nagypapám hátasa egyébként. A kedves, szelíd kis pej kancacsikóval a legjobb barátok lettünk, 2004 tavaszán elkezdtem belovagolni, mely mindössze annyiból állt, hogy fölültem a hátára, s elindultunk. Kérésnek soha ellen nem szegült, kitartóan dolgozott s dolgozik a mai napig, egyre jobb életkörülmények közt. Mert bár istállós közegbe született, ahol egy homokos karám volt összes mozgástere, most hatalmas legelőn él szabadon, s csak akkor hagyja abba a legelést-pihenést, ha munkára fogom. Csenge nem egyszerű háziállat. Ő az, aki a legelőről minden nap szívesen idesétál a jurta közelébe, s megnézi, tettem-e félre neki valamilyen zöldségmaradékot, kenyérmorzsát. Ő az, aki türelmesen vár, ha ügyet intézek a hivatalban, ha sorban állok a postán, ha beszaladok a városba valamit megvenni. Ő az, aki embert faragott belőlem, akinek a hátán nővé serdültem s asszonnyá értem. Ő az, aki minden mozdulatában hordozza a természet tökéletességét és szelídségét, szilajságát egyaránt. Immár tizenhetedik éve élünk együtt.

enter image description here Pandúr

Pandúr egy fajtatiszta lipicai csikó, 2014 tavaszán született, s 2015-ben került hozzám, heréltként. Amikor életemben először megpillantottam egy (azóta már) barátom legelőjén, megszerettem, s ez a szeretet csak mélyül, ahogy kezdjük megismerni egymást. Ha betévedek a legelőre (vadnövényt gyűjteni, tűzifát szedni, Bodzát fejéshez megkeresni, villanypásztort ellenőrizni, stb), Pandúr elsőnek jön oda üdvözölni. Mindig van hozzám pár kedves gesztusa, s bár semmit nem tanítok neki, nagyon úgy tűnik, már eleve mindent tud. Nem lepődött meg, amikor először nyerget raktunk rá, nem lepődött meg, amikor fölkantáraztuk, nem csinált semmi különöset, amikor először ráültem. Mindent elfogad, mindent megcsinál, és mindig kedves. S remélem, sok-sok évig lesz a társam, ha Csengének megkezdődnek nyugdíjas évei.

Vince egy 2007-es születésű magyar félvér herélt ló, aki mára csupán vendégeskedik legelőmön. Tulajdonosa kedves lovastársam és egykori párom, Áron, aki idén nyáron maga után vitte a távoli Gödre, hogy több időt tölthessenek együtt. Ettől függetlenül számtalan kalandnak volt részese, s jó barátja Csengének, így nem megemlíteni nem volna tisztességes.

enter image description here Bodza

Bodza 2006 tavaszán látta meg a fényes napkorongot egy hatalmas legelőn, mint egészséges, zsemleszínű magyar tarka borjú. Azon szerencsés szarvasmarhák közé tartozik, akiket sosem zaklatott ember, 6 éves koráig szabadon élt pár másik tehénnel és egy bikával a legelőn, cserébe minden évben adott a tulajdonosának egy borjút, ami aztán kevésbé szerencsés helyen folytatta és fejezte be életét (de ez Bodza lelki nyugalmát cseppet sem zavarta). Aztán 2012 tavaszán úgy határozott a gazda, hogy nem vesződik tovább a tehéntartással (bár igazából nem a tehenei, hanem a bika okozott sok bonyodalmat, mint azt később olvashatjuk is), s a teheneket vágóhídra vitte (volna). Erről értesülve egyből úgy éreztem, eljött az idő, hogy tehenet tartsak, ami régi álmom volt, s vágóárban megvettem Bodzát. (Akit akkor még nem hívtak sehogy, mivelhogy nem beszélgettek vele soha.) Nálam aztán kénytelen volt föladni teljes szabadságát, s fejőstehénként helytállni, cserébe, hogy életét jó magyar forint ellenében megváltottam. Ez nem ment teljesen simán, de két hét alatt végülis megszokta, hogy naponta kétszer meghúzkodom a csöcseit, s hamar rájött, hogy ez neki is jó. Cserébe mindig kap valamilyen csemegét, simogatást, csutakolást, egyszóval mindenki számára előnyös üzlet ez. A lovakkal osztozik szabad, legelő életében, s naponta megosztja velünk a sok fűből előállított tejét, melyből aztán sajt, túró, vaj, tejberizs, tejbegríz, vajkaramella, pizza, kalács, palacsinta meg száz más finomság készül.

enter image description here Bogyó és Vilmos

Bogyó 2015 őszén született Pécsen, egy kedves házaspár magyar vizsla párjának kölykeként. Karácsonyi ajándékként vettem magamhoz, s mint kiderült, ez nem csak nekem lett ajándék, de Bogyónak is, és mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Vele terveztem kikísérletezni a szorosabb kötődéssel tartást, nevelést. Szerettem volna kipróbálni, miként alakul a kapcsolatunk, ha együtt élünk, egy fedél alatt, mindent együtt csinálunk, mindenhová együtt megyünk (nagyon ritka kivételtől eltekintve). Annak előtte csak kinti kutyákat tartottam, mert a családom szigorúan kintikutya-párti. A nevelés célja, hogy olyan kutyát kapjak, akihez Csenge lovamhoz hasonló mély kapcsolat fűz, s aki úgy ragaszkodik hozzám, és csakis hozzám, mint Csenge. Sokan nem szeretik az „egygazdás” állatokat, én viszont csak így tartom érdemesnek nevelni és tartani őket. Bogyót egész kis korától fogva szoktattam, hogy jöjjön velem sétálni, lovagolni, kirándulni, buszozni, autózni, vonatozni, biciklizni. Földutakon, erdőben nem ismer pórázt, mégsem megy el, mégsem fut vadak után. A városban (minden aszfaltozott, lakott területet ide sorolok) azonban szebben jön lábnál pórázon, mint iskolában oktatott társai. Amerre megyünk, mindenkinek eláll a lélegzete: „Milyen gyönyörű, és milyen engedelmes!”, „Hol tanította, hogy ilyen jólnevelten viselkedik?”. Itt tartunk most. Átcaplathatunk egy egész városon, a póráz egyszer meg nem feszül, a kerítésen belül tomboló kutyák ugatására rá se hederít. Átlovagolhatok a fél megyén, egyszer sem marad el vagy tér le az ösvényről, a főúton is a lovam lábához igazodik. S csak úgy, mint Pandúr esetében, remélem, sok-sok évig lesz a társam.

In.: A szabadság íze: Összefoglaló négylábú barátaimról https://www.facebook.com/zakadominika


Szerző: Zaka Dominika

A 24. Faluság-szerző!