A Romonya-dombi kisfenyves Ellend felől
A Romonya-dombi kisfenyves jellegzetes pont a tájban: sokféle privát történet őrzője. Hazafelé tartva itt dobban meg először az ember szíve, hogy mindjárt otthon vagyok, elfelé pedig itt tudatosul, hogy innentől már vége a természeti környezetnek és egyre lakottabb részeken vezetődünk be a közeli nagyvárosba.
A környező szántókat őrizve és az út szélére árnyékot hajolva itt csapódik le a hideg nedvesség: az óvatlan, figyelmetlen autósok kisiklató helye.
A nagyváros mocska idáig merészkedik: Romonyát elhagyva és felkanyarogva a dombra az aszfalton guruló embernek ez már a végtelennek tűnő természet. És itt kidobja, lerakja, elhagyja: szemeteszsákot, monitort, alaktalan bútort és számtalan megunt ebet.
Mindenki csak Andinak szól, hogy ott, hát ott - tudod, a fenyvesnél... - ül az út szélén egy ilyen és ekkora kutya. Vár. No már nem a gazdira, hanem Andira, aki a pusztáról elmegy érte, hazaviszi, biztonságban elkülöníti, szelídíti és eteti, majd addig keres, míg gazdát nem talál. Két világ találkozása.
Andiék esti otthona
(kép: Oláh Andrea)
