Jobb nő - lesz

Javított kiadásaink a gyerekeink.... /!/?

Női érés - Fanninál én még előrébb megyek: nővé kellett előbb ahhoz válni, hogy már a női érését élhesse az ember.
Nővé szerintem a mi korosztályunkat nem nagyon nevelték: koedukált uniszex. Ha tovább megyek a játékban Fannival és Zitával, akkor kezdhetem akár az óvodai egyen pöttyös nadrágnál is. Mindenkin, lányokon és fiúkon kötelezően pöttyös nadrág.... Miért????..... Mindenkin, lányokon és fiúkon kötelezően? (csak nehogy már írott!?, ebben az esetben felmentés az íratlanság, amit ugye társadalmi nyomásként szokás manapság leírni) lábosfrizura. Nem tudom, mi menti fel őket jobban: hogy csak ilyet tudtak, vagy az, hogy ilyet akartak.... Mindenki egyforma. De tényleg! A testtartás beállítottan kényszeredett akar lenni, csak az arc beszél - már amennyire mer.
Mindig ámultam a hosszú hajú lányokat. Elérhetetlennek tűnő nőiség volt az akkor - egy érthetetlen, vágyott világ, ami csak a mesékben létezett (és dédanyám kendője alatt, de erről a vágy- és példakép szerepről már többször írtam, írunk).
Lányaink óvodai képei szerencsére már nem egyenruhásak, hanem ünneplősek. Változatos gyerekek, egyedi megjelenéssel, ízléses frizurákkal. Hosszú vagy rövid haj, nem számít, már egyéniségeket kezd tükrözni, kibontakozásokat, amik ígérnek és amik már kicsiként is megelőlegezik a jövőt.
Nem tudom, ti mennyire emlékeztek arra a szlogenre (szívesen folytatott korosztályi női diskurzusokban ez rendszeresen visszatérő kínos önröhögés tárgya), hogy a gyerekek haját azért kell rövidre nyírni, hogy erősödjön, vagy mert az olyan könnyen kezelhető, praktikus. Jaj, anyáink tényleg hittek benne? Anya?!

enter image description here
Bölcsődei csoportkép - nem, nem mondom meg, hogy én melyik vagyok, a mondanivaló tekintetében elég csak az első sort jól megszemlélni. Innen indulva egész jól alakultam.... Remélem jobb lett az eredmény, mint az várható lett volna....
Ha szüleim azon merengenének, hogy hogyan és miért is lettem én (az ő szemükben) ilyen furcsán alternatív - otthonhívő - hosszúhajú, szoknyában járó női személy, megnyugtatásukra, azt hiszem elég csak annyit jelezni, hogy nem ők tehetnek róla, egyszerűen így alakult: 1. anyukámat háromszor sírtam vissza a munkahelyéről, mikor három évesen be merészelt tenni engem a bölcsődébe, 2. apukámtól iskoláskoromtól fogva azt hallom, hogy na mi a helyzet az ostobában? (azt hiszem apa, akkor leginkább te vagy a hibás, te tettél bogarat a fülembe), 3. akaratuktól függetlenül, teljesen véletlenül kerültem iskolásként egy reformpedagógia-kísérleti osztályba, 4. hatéves koromtól fogva krónikus olvasási kényszerbetegségben szenvedek - arany szíveim, szóval nyugodtan fogjátok a sorsra!

Másik korosztályi önbörleszk szerintem a tornadressz kérdése. Pedig balettoztam.... de mégis, hogyan gondolhatták tanáraink, hogy normális dolog cseperedő-alakuló nyüzüge vagy éppen túlgömbölyű testformációkat dresszbe bújtatva erősíteni - a szépség szóba sem került, ugye. (Félreértés ne essék, a testre feszülő-tapadó-nájlon viseletnek megvan a maga létjogosultsága a sportban, de nem egy iskolai tornaórán.)
A gimiben én voltam az egyetlen, aki megtagadta (de hát te tájfutsz, akkor miért nem?), hogy tornadresszben szaladgáljon a történelmi belvárosban. És kérem, nem értette a tanárnő, hogy miért. Mi van abban? Jaj, most már szabatosan el tudnám magyarázni, de akkor csak annyit éreztem, hogy megalázó. Nem a városban futkosás, hanem természetesen a tornadresszben való futkosás. Pőre. Csupasz. Perverz. Mert ha szép lány lettem volna: dús keblek, formás combok, hajzuhatagok, kellem és kecs, akkor talán nem zavart volna, de ez nem igaz, akkor lehet, hogy még jobban bántott volna. Nem lecsupaszítani, hanem felöltöztetni kell....

enter image description here
Anyám kisiskolás osztályának tornabemutatója a napközi teraszán. A fellépés kedvéért kapott mindenki fehér masnit, a tornaruha a megszokott.

Szülőként már sikerült diplomatikusan, de határozottan kiállni amellett, hogy a lányom nem fog egyszál feszülő műszál feketeségben tornászni. Egészségesebb, kényelmesebb, esztétikusabb és helyénvalóbb ruhadarabok is rendelkezésre állnak. Aztán persze szép lassan a tornatanárok és iskolavezetők is eljutottak eme remek álláspontra. Hurrá! Haladunk!

Jaj, csak ne belül legyenek ezentúl az uniformisok....


Szerző: Kovács-Parrag Judit

Az első Faluság-szerző