Az ért/zelmes vidék
Már megszokott tájképi elemmé váltak a mindenfelé futó erősáramú villanyoszlopok - szakadás a természeti közegben, vegetáció tekintetében pedig a pionír bozótalkotók és invazív növényegyüttesek melegágya - mindegyik szúr, kanyarodik, csavarodik, ezzel védve az elfoglalt területet. Ritkán ápolják útjukat, vagy csak a stratégiailag kiemeltebbeket, ami egyszerűen a növényzet kaszálásából áll(na).
Zene: Kovács Jónás
Kis meténg és nagy meténg, sokszor egyszerűen csak vinka: Vinca minor és major.
Kis meténg
Örökzöld árnyéktűrő talajtakaró évelők, általában lila, liláskék, kék, ritkán fehér virágokkal, melyeket tavasz közepétől kezdve egész nyáron át hoz, igaz, egyre lassulóbban.
Nagy meténg
Minor: kis meténg, major: nagy meténg.
Benapozás szempontjából legideálisabb helye a félárnyék, de azon hálás növények sorába tartozik, amik tulajdonképpen szinte bárhol jól képesek érezni magukat - csak az extrém szélsőségek viselik meg. A nagy meténg fagytűrés szempontjából icipicit érzékenyebb kisebb társánál - de nem annyira, hogy a mi klímánk ne felelne meg neki.
Árokpart
Nem igazán szép dolog, de azért és úgy használjuk, mint a muskátlit: kevés törődés és gondozás mellett is látványosan díszít. Az emberlány ha körbenéz, először azt látja, hogy mindenhol látja. Kipróbál ezt, kipróbál azt, aztán ő is muskátlit tesz az ablakba és meténget használ talajtakarásra. Indáival gyorsan terjed és határozottan jól tűri a szárazságot. Én a játékosság kedvéért - az amúgy szegélynövényként nagyon szeretett (de gombaételekhez fűszerként és télen-nyáron frissen szedett teafűként is gyakran használatos) - kakukkfűvel társítottam, úgy, hogy a ház előtti árokpart aszályosan napos részére került a kakukkfű, a megörökölt ecetfa árnyékába pedig a meténgek. Nemcsak a szárazságot, hanem a sovány talajt is mindkettő jól tűri, virágzásuk pedig egy időben történik.
Szinte mindenhol lehet növényzettel szépséget teremteni.
A cipőhöz, mint használati és esztétikai tárgyhoz ambivalens a viszonyom: nem a lábat, hanem csak a lábfejet fejezi ki. Egy cipő általában se nem csinos, se nem praktikus, se nem szemet gyönyörködtető, de még csak nem is kényelmes. Átlagos, semmitmondó. Benne vagy általa, sem maga a tárgy (a cipő), sem maga a láb nem érvényesül teljes szépségében: az önmagában, azaz tárgyként létező cipő a lábtól ritkán kap pluszt, egyéb ruhadarabok összhangjában tud csak igazán funkcionálni. De lehet, hogy csak megint optikai a problémám: önmagában egy lábfej kevésbé vonzó esztétikailag, mint a láb teljes hossza.
Van csizmám: egy elmenős piros (húsz év alatt három ugyanolyat használtam el, ühhümm) és egy dolgozós fekete.
Van szandálom: egy elmenős bőr (húsz év alatt most koptatom a harmadik ugyanolyat, ühhümm) és egy dolgozós itthoni. Mindig van egy lótifuti klumpa: vizes fűbe kiszaladok, kertből valamit gyorsan behozok használatra - de ez nem érdemli meg a viselet nevet, betöltött funkciója adja meg legitimitását.
A csizma vonalvezetése magának a lábnak az idealizált formája: maga a tárgy, az esztétikai objektum teljes valójában érvényesül - alatta a láb rejtőzködik, innen ered izgalmassága: mit rejt, milyen is az, amit látványilag csak sejtenünk lehet.
(Itt a zárójelben próbálom meg kicsit körbetapogatni, hogy miért van az, hogy mind egy női, mind pedig egy férfi alak vonzóbb, teljességet sugárzóbb, egységesebb - főleg vertikálisan - megjelenésű csizmában, mint cipőben. Azt hiszem az egyik fő bajom a cipővel, hogy vízszintesen hangsúlyozza ki a test kiterjedését. A cipő és a hosszú nadrág viszonyában esztétikailag megint az a nehéz, ahogyan a nadrág szára libeg a boka körül, vagy tapad, feszül, csavarodik rá a bokára.
Hasonló látványproblematika a zokni kérdése: egy cipőben nadrágban ülő férfi/nő kivillanó lábcsíkja nem vonzó (a térdzokni tulajdonképpen csizma-betét: térdig futva szépíti a lábat). Nem is játékos, hanem egyszerűen bizarr. A ruha-összeállításban rés jelenik meg, olyan, mint egy szakadás: nem felvillant, nem megmutat, hanem hasadás jellegélből adódóan hanyagságot sugall.)
A szandál a láthatósággal operál: a láb íve, formája teljes szépségében szabadon van - kitárulkozik, nem árul zsákba macskát, megmutatja, hogy mit tud. Felszabadítása a titoknak, a női identitásnak, a láb esztétikájának. (Ennek a fajta felszabadultság érzésnek a mai napig az egyik legnagyobb dizájnere Bernard Rudofsky és a Bernardo Sandals.)
Mindezek önmagukban ugyebár nem érdekesek, de amint viszonyrendszerbe helyezem a fenti kijelentéseket, máris izgalmasakká válhatnak. A szandál - nyári ruha olyannyira klisé jellegű, hogy megint még csak írásba hozni sem érdemes. A csizma - miniszoknya párosítás már kicsit sokatmondóbb (még ha elcsépelt is): itt már belép a diskurzusba mindenféle női/férfi sztereotípia, kifejezés és vágyakozás játéka - de amíg ez városi környezetben jelentéssel bír, addig a vidéki valóságban már nem: reggel még nyáron sem nagyon lehet csizma nélkül kimenni a kertbe, olyannyira vizes a növényzet. Az meg ugyebár nem kérdéses, hogy nemcsak a városi hölgyek szeretnek szoknyában járni. Sőt, ha merészebben belegondolok, a szoknyának kertészkedés közben kevésbé vulgáris jellege van, mint a nadrágnak: az átütő (nem átlátszó, hanem kérem teljesen átvonalazódó) bugyigumi vonaltól a teljes ülep megtekintéséig sokféle módozat látható a nadrágon át, igaz legtöbbször csak a nyulak és őzek számára.
Csizmában a nő azért magabiztos, mert nem látszik, aminek nem kell, mégis rejtélyes és kalandos, ráadásul a lábán viselt tárgy esztétikájában a szépet képviseli. Szandálban pedig azért magabiztos, mert a lábból semmi sincs elrejtve, itt maga a testrész szépsége az esztétikum.
A csizma és a szandál a földön jár.
A cipő eredetileg kizárólag benti használatra, főleg táncra kifejlesztett találmány: így tűnt el a magas szár és így emelkedett a sarok egyre magasabbra.
A körömcipő azért nem cipő már, mert ívénél, sarokmagasságánál fogva torzítja a lábat: az idealizált balettmozdulatú formát adja meg a táncolás vad öröme helyett. Légies, nem a földön járó, álmodozóan vágyakozó, miközben hegyessége folytán harciasan lehengerlő is - ebben van a másik nem számára a vonzereje. Ezt irigyli a többi női tekintet. A fizikai és esztétikai billegése pedig jól leplezett titok.
A lábbelik felvételének/levételének megvan a maga módja: még a szandálba sem úgy bújunk bele, mint a papucsba: nem egyenes vonalban, hanem szép ívben halad a láb, aztán már csak a sarokpántokat kell a helyére igazítani. Maga a tárgy alig igényel gondozást, hiszen olyan kicsi felületen jelenik meg a lábon, viszont a láb elkerülhetetlenül piszkolódik.
A csizmába is ívben bújik be a láb, majd a cipzárt húzó kéz szinte a térdig végigsimítja azt. Felületi nagyságából kifolyólag igényesebb ápolást, gondosabb odafigyelést igényel, lassabb elindulást jelent, viszont lábunk bármilyen időben tiszta marad (a közhiedelemmel ellentétben az igazi bőrből készült csizmában nem lesz sem büdös, sem izzadt a láb).
Összegezve talán azt szeretném megfogalmazni, hogy a csizma tudja min akar átmenni, tudja, hova akar menni (hegyen-völgyön, erdőn által) - céltudatosan magabiztos.
A szandál pedig a természetközeliséget képviseli, egyfajta természet adta szépséget hangsúlyoz ki.
Egyik rossz szokásom, hogy a komposzt felé haladva gyakran történik valami, ami miatt nem érek oda: itt vagy ott elmaradt vödröket lehet aztán összeszedegetni. Ez igazán csak akkor bosszantó, ha pl. az esővíz teljesen poshadtra változott már benne és a bomló anyagok rothadó szaga kíséri - ilyenkor bezzeg hamarost sikerül kiöntenem.
A hiedelemmel ellentétben vidéken nemcsak az időjárásról beszélünk nap mint nap, hanem az változó időjárásról, a furcsa időjárásról, a nem megszokott időjárásról, ebből kifolyólag pedig a zöldség- és gyümölcstermesztési eljárásokról, a régiek hogyan csinálták és mi hogyan csináljuk és miként változtassunk a nem megszokott időjárásban, a furcsa időjárásban, a változó időjárásban. Praktikák, ötletek, nyitottság a változás megoldására, mert egy a közös cél: egészséges, finom és gusztusos ételeket szeretnénk családjaink asztalára tenni. Meg kell termelni, be kell tározni, fel kell dolgozni. És néha a szinte semmiből kell teremteni.
Ani pár napja mesélte, hogy a nagyszülei a krumpli héját csíráztatták ki és azt tették le a földbe. Na, itt érünk el a komposzt felé haladó vödrömhöz: a krumplihéj és egyéb mindenféle jó sokáig ázhatott a kőrisfa alatt... Balázs megtalálta az ominózus vödröt és döbbenve kérdezi, hogy miért ültettem bele krumplit. Naugye, nem kell mindig elsietni a dolgokat. A növénykéket felvittem a krumpliföldre és betettem a társai közé. Ennivaló!
Kis meténg
Kép: Kovács Jónás
Zene: Kovács Jónás
LAJOS KIRÁLY LEESETT A LOVÁRÓL...
(Gondolatok egy ormánsági "ballada-hősi ének" nyomán...
...Tisztelettel ajánlva, Andrásfalvi Bertalannak...)
https://www.youtube.com/watch?v=Gx727d6dRBs
Fiatalkoromban - (talán az 1970-es években ) - hallottam Kobzos Kiss Tamástól e két verses tömör "balladát" Lajos Királyunk haláláról...
Lajos király leesett a lovárul
Beléesett Csele patak árkába
Csele patak Csele patak sűrű szeder indája,
Ott veszett el a Magyarok Királya
Szállj le madár a Duna fenekére
Két szárnyaddal vágd kétfelé a vizet
Két szárnyaddal, két szárnyaddal vágd két felé a vizet
Hozd fel onnan Lajos Királyt ha lehet
Nagyon megragadott ez a tömörség akkor...
Az első vers a történeti Király halálát mondja, a második a Lélek kívánságát, a Király feltámadását....
...Történet és Mítosz együtt két versben... Nagyon megragadó ez így...
A forrást ormánsági népdalként említették...
Nem néztem utána mely gyűjtésből való lehet...
Elfogadtuk ezt a közlést úgy ahogy volt, megtanultuk, énekeltük... szerettük e fájó emléket.....
Teltek az évek... és nemrég egy két éve a youtube-on Kátai Zoltán egy koncert dalára lettem figyelmes...
https://www.youtube.com/watch?v=14Vm4hNkTXY
...Itt rögtön az első szám az, amely lakodalmi dalként Mohácsot és Lajos Király Szép Személyét idézi... Barsi Ernő kutatásai nyomán.
Ezt szintén csodálattal vettem megtalálásakor, és gondolatokra ösztönzött...
...máig se jutottam nagyon előre a gondolatokban, de a minap véletlenül, az Ethnográfia folyóirat 1926. évfolyam 92. oldalán érdekes közlésre akadtam...
Ozdi János uradalmi gazda Siklóson énekelte a közölt négy verset, ami az ormánsági balladának bővített eleje... mondhatni, a történeti rész bővebb meséje...
Ez a kis közlés utal arra, hogy itt egy "elfeledett"???... elveszett???... hősi ének nyomaira akadtunk?... Megint indulhatnak a gondolat kerekek...
Aki gondolja, vegye a fáradtságot és nézzen ezeknél tovább!
Bizonyára érdemes...
Két dolgot tudok még inspirációnak mondani...
Szoba a kertben.
Ani kinti szobája
Szobavilágítás
Miért építünk falun téglából? Hát kérem azért, mert az van kéznél, azaz a házaknál. Valami összeomlik, az anyag megmarad, az előző tulaj akart valamit, ami elmaradt.... Felhasználni mindent, ami elérhető, ami itt van. Inspirálódni a már meglévőből, meglátni az anyagban a formát, a semmiben a teret, amit meg lehet alkotni.
Miért az elementáris vágy arra, hogy legyen egy szoba kint? Mit is jelent a kinti szobaság?
A kinti szoba nem terasz, nem veranda, nem télikert, nem üvegház, nem pavilon, nem pergola, nem menedék, hanem egyszerűen a kertbe berendezett szoba hatású rész, tehát nem fedett, nincs egy vagy két vagy több szélfogó fala, nem csatlakozik a házhoz, nem is titkosan megbúvó hely. Olyan szoba, amit minden oldalról, innen-onnan körbejárhatunk, megfigyelhetünk, élvezhetünk. Tehát nemcsak benne lehetünk, nemcsak egy ajtón vagy egy ablakon mehetünk be, nézhetünk be, hanem úgymond körbenézhetjük.
A kinti szobának nincsen bejárata, csak határvonalai: innen az, onnan már nem az. Markáns vonal, ami anélkül léphető át, hogy bármit ki kéne nyitni vagy be kéne csukni. Átláthatóság. A kint levés, a kint-nek, a kertnek olyatén tökéletességre történő belakása, ami évszaktól és időjárástól függően korlátozott intervallumban birtokolható, innen is ered különleges státusza, és főként a berendezése miatt kapja a szoba titulust: tudniillik nem kinti, nem kerti bútorokkal, hanem alapvetően bentre tervezett berendezéssel dolgozik: anyagában nem időtálló, hanem az elemektől védendő: faanyag, textíliák, stb.
A kinti szoba tulajdonosa nem akar kint úgy lenni, ahogyan kint szoktunk: dacol a kintlevőség határaival és a kinthagyható/kintfelejthető bútorzat helyett inkább vállalja a pakolást, takarást, egyéb védelmet.
A mi kinti szobánk kora reggel még nincsen nyitva
Nem a kezelhetőségi kényelem a fő motiváció, hanem a szépség és a meghittség. Az otthonosság olyan megteremtése, amihez csak benti körülmények között szoktunk hozzá.
Ühüm, még hálóingben....
Tulajdonképpen ez is egyfajta kint/bent határelmosás, a benti miliőt hangsúlyozva, azt az atmoszférát megteremtve, miközben annak falait kitoljuk és ezzel egyszersmind a végtelenségbe tágítjuk, szó szerint egyfajta benti határtalanságot tudunk megteremteni.
Én fél óra kedvéért is hajlandó vagyok ki- és bepakolni, egy röpke órányi tanulás kedvéért is érdemesnek tartom spontán úgy átrendezni a teret, hogy abban minden szereplő jól érezhesse magát. Ugyanilyen okból fontos minden étkezéshez az asztal alkalomszerűen igényes megterítése is: lelkünk táplálása egyenrangú testünk vagy szellemünk feltöltésének fontosságával.
A kinti szoba látványelemei a benti dizájnt követik, az anyag és formaválasztás szintén - olyan egy ilyen térben a szabad ég alatt ülni, mint mikor egy illatos fürdő után a pehelypaplanba burkolózol, csak itt a levegő az, amibe a megteremtett miliő segítségével beletakarózol.
Tudjuk, néha pillanatnyi csak a kapcsolódás, de az átitatódás élménye sokáig elkísér.
Megfigyeltétek már, hogy a vadrózsa (Rosa canina) virágainak tökéletesen szív alakú szirmai vannak?
Magát a virágot mi nem szoktuk fogyasztani, eddig még a csipkebogyójából sem volt türelmem lekvárt főzni, de pár maroknyi termésből szívesen készítek csipke-chipset a gyerekeknek: tulajdonképpen tisztítás után csak aszalom és (túlontúl is) népszerű mennyei csemegeként tálalom (addig meg el kell rejtsem a gyerekek elől).
Legnagyobb szolgálatot amúgy tüskés vesszői tesznek: a frissen ültetett csemetéket ezzel vesszük körbe, így védendő meg őket az őzektől és nyulaktól, az eredményessége kb. kilencven százalékos (az is inkább a mi hibánk: nem rögzítettük rendesen, stb.).
A vadrózsa mellett virágzik már a bodza és az akác is: virágaikból szörp és szárítmány (teának) készül téli fogyasztásra. A zöldek közül a citromfűből és a mindenféle fajta mentából lesz szörp, szárított formában ezek túl sokat veszítenek jótékony hatásukból, a citromfű még az ízéből is.
Szörpkészítéshez (de sok egyéb gyógynövény-feldolgozási praktikákhoz is) a "német vonalat" szeretem: a minél gazdagabb beltartalmi értékek megőrzése érdekében hidegvizes áztatással és minimális hevítéssel járok el, azaz a virágzatok, levelek két napot sötét helyen sötét lábasban lecukrozva-megcitromozva ázódnak (közben ha eszembe jut nagyritkán megkevergetem őket), ezután csak annyi hevítést kapnak, hogy éppen csírátlanítsam őket (az üvegeket - főleg a szájukat - se felejtsük el forró vízbe tenni), és már mehetnek is csatos vagy csavaros üvegbe, kinek milyen a felszereltsége. A maradékot pedig az esti gyümölcsteába lehet löttyinteni. A jeltáblázás pedig a gyerekek dolga.
Tegnap beüvegezett bodzaszörp
Tegnap annyit játszottak velünk az égiek, hogy már azt sem tudtuk, menjünk-e vagy ne: érdemes-e kimenni, vagy mire elindulunk, már jöhetünk újra be. Hangulatok, képek, viszonyok szédítő sebességű váltakozása.
Fénytörés és víztörés klasszikus esetét viszont jól lehetett tanulmányozni a begónia levelén:
Esőszem....
Csepp-tükör
Ui.: a fotókat tegnap egy órán belül készítettem: napsütés fölöttünk, felhő mellettünk - nem hittünk neki, felmentünk hát hintázni, közben észrevettük a vadrózsa szirmait a földön, hintázás közben elkezdett szakadni, lerohanás, berohanás a házba, ázott gyerekek szárítása, melegítése közben szörplezárás, utána kinézés az ajtó melletti begóniára....
Az egyik klasszikus nézet szerint „a virág a hajtással homológ képződmény, mégpedig korlátolt növekedésű, törpe szártagú, módosult leveleket viselő, szaporító hajtás” – olvasható az egyik növényszervezettan könyvemben (Haraszty, 1978). Persze. Biológiai szempontból.
Metélőhagyma (Allium schoenoprasum)
De az emberi nézőpont ennél sokkal színesebb. Egy vibráló, élettel teli, jövőbe mutató színes csoda, ami lehet légiesen könnyed vagy robusztusan nehéz, de mindenképpen gyönyörű a maga nemében. Maga a csoda. Forma- és színgazdagsága hihetetlenül sokrétű, éghajlatot, fényviszonyokat, a beporzás lehetőségeit maximálisan figyelembe vevő növényi rész. Kialakulásának okát az egyre jobb alkalmazkodás esélyének növelésében kell keresnünk. Hiszen sok olyan növény is él, mely virág nélkül is képes szaporodni a gyökér, a szár vagy a levél módosulásával. Viszont ez a fajta, ún. vegetatív szaporodás csak az egyedszámot növeli, jobb tulajdonságokat nem tud létrehozni. A két szülő jellemzőit ötvöző új kombináció - generatív szaporodás - egy jobb életképességű új egyedet alkothat, aminek nagyobb a túlélési esélye, és új területeken is gyökeret verhet.
Csomós harangvirág (Campanula glomerata)
1937-ben Oroszországban látott napvilágot az az elmélet, mely szerint van egy virágzási hormon, ami minden növényben azonos. Újabb kutatások sem tudták bizonyítani azt, hogy csak ez lenne felelős a virágzásért. Sokkal valószínűbb, hogy ez is egy összetett, sok tényezőtől függő dolog, amit az ember még nem tudott teljesen kiismerni. Az viszont már biztos, hogy a virágrügy kifejlődése, majd a virág kinyílása sok időt vesz igénybe. A Pompás tulipán (Tulipa gesneriana – a legtöbb ma termesztett tulipán őse) esetében ez 25 hétig tart. A hőmérsékletnek nagy hatása van a három szakaszra bontható folyamat mindegyikében (Szalai, 2009). Emellett a fény erőssége és hossza is jelentősen befolyásolja a virágzást, gondoljunk csak a rövid vagy hosszú nappalt igénylő növényekre. Vannak fajok, melyek mindkét környezeti hatásra (hőmérséklet, fény) érzékenyek, vannak, akik csak egyik vagy másik változására reagálnak.
Cserjés hortenzia (Hydrangea arborescens 'Annabelle')
Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla)
A virág színének kialakulása általában már kinyílás előtt végbe megy. Persze itt is vannak kivételek, pl. a kertünkben pompázó Cserjés hortenzia egyik fajtájának (Hydrangea arborescens ’Annabelle’) gömb virágzata eleinte halvány zöld, majd hófehérré változik, végül újra visszazöldül. Sőt, ha már a hortenziáknál tartunk, a Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) virágának színét a talaj pH értéke is befolyásolhatja, hiszen alacsony pH esetében kék, magas értéknél rózsaszínű lesz.
Krókusz (Crocus sp.)
A színek mellett egy másik érdekesség a kinyílás/becsukódás kérdése. Többségük a kinyílás után már nem csukódik be. Vannak azonban olyanok, mint pl. a tulipán vagy a krókusz, melyek a hőmérséklet változására reagálva nyitódnak illetve csukódnak. A másik csoport azoké, akik a napi ciklikus változások szerint működnek, ilyen pl. a hajnalka (Ipomoea purpurea), amely csak a délelőtti órákban tartja nyitva virágait, vagy az estefelé szirmokat bontó estike (Matthiola bicornis).
Évelő len (Linum perenne)
Persze mindennek a végső célja az, hogy termések, magok szülessenek, amik tovább vihetik az életet. Elképesztő fegyvertára van a növényvilágnak ahhoz, hogy a megtermékenyítés létrejöjjön. A lényegében ugyanolyan virág-felépítések szinte csak a beporzás különböző módjai miatt térnek el egymástól.
A virág részei
Bár kevés van, de léteznek vízporozta növények, pl. a hínárok, ahol a vízáram sodorja a bibéhez a virágport. Rengeteg növény használja a szelet beporzáshoz, hazánkban nagyjából 400 ilyen faj van. Általában nagyobb csoportokban élnek együtt, lombfakadás előtt virágoznak, apró virágúak, nektárt nem tartalmaznak, de rengeteg pollent termelnek. Már egy gyengébb szellő is lerázza a hosszan kilógó porzókról a virágport, ami nagy tömegben szóródik szét a levegőben. Fenyvesek fölött lehet látni néha egész pollen-felhőket lebegni. Óriási mennyiségű virágpor kis helyen, arra várva, hogy eljussanak a bibékre, amik általában nagyok, tollas szerkezetűek, így könnyen befogadják a pollent. Pollenszámolások kimutatták (Bárcsak pollenszámoló lehetnék!), hogy a „szélporozta kukorica egy porzójában 3000, egy virágában 15 000, egy egész virágzatban 18 500 000 pollenszemecske termelődik" (Haraszty, 1978).
Paradicsom (Lycopersicon esculentum)
A harmadik nagy csoportot a rovarporozta növények képviselik, itthon kb. 82%-a a növényvilágnak ide tartozik. Méhek, darazsak, lepkék, legyek és bogarak látogatják az általában élénk színű, nektárt termelő virágokat. Szemben a sima felületű, ragasztó nélküli szélpollenekkel, a rovarpollenek tüskés felületűek, a pollenszemek összetapadnak a rajtuk levő ragacs miatt, így csomókban tapadnak a rovarok testéhez, akik egyébként csak éhségüket szeretnék csillapítani a nektárral vagy pollennel. Az istenek eledeléül is szolgáló nektár nem más, mint cukros víz. Vannak édesebb virágok, pl. a vadgesztenye nektárjában 69% cukor van, míg az almáéban csak 21%.
Mézvirág (Lobularia maritima)
Ritkán, de előfordul denevérek porozta növény is, ilyen például a majomkenyérfa Kenyában vagy egy csavarpálma fajta. Jellemzően ezek éjszaka nyílnak ki, erős illatúak és nagyok. A trópusi égövben léteznek olyan fajták is, melyek beporzását kolibrik végzik. Sőt, vannak elméletek a meztelencsigák ilyen szerepéről bizonyos növények esetében, de ezzel szemben sok a kételkedő gondolat.
Tulipánfa (Liriodendron tulipifera)
Mivel a virág illatát csak egészen közelről lehet érezni rovar szemszögből, így számukra a csalogató inkább a szín és a forma. Sok esetben másként látják a színeket, mint az ember. Pl.: a mézelő méh a vörös színt nem látja, ezért ezeket a virágokat a nappali lepkék látogatják előszeretettel, akik a vörös színre különösen érzékenyek. A méhek csak akkor keresik fel a piros virágokat - például a pipacsot -, ha azok színe kékesen vörös, mert ők azt kéknek látják. Akik viszont nagyon jó színlátók, akár még alkonyatban is, azok a szenderek. Ők még akkor is meg tudják különböztetni a színeket, amikor mi már képtelenek vagyunk rá.
A szín mellett a tagoltság játszik még döntő szerepet a rovarok szempontjából, akik sokkal szívesebben szállnak rá egy tagolt virágra, vagy összetett virágzatra, mint egy egyszerű formára.
Bazsarózsa (Paeonia sp.)
Földünk flórája egy emberi ésszel szinte fel sem fogható világ, ami a mai napig is rengeteg megválaszolandó kérdést rejteget. Hihetetlen részletgazdagság, bonyolult folyamatok, a szivárvány minden színében és árnyalatában pompázó virágok elképesztő sokfélesége. Az már csak hab a tortán, hogy még ehető termések széles választékát is adják, de erről majd legközelebb.
Vadrózsa (Rosa canina)
Rózsa (Rosa sp.)
Többféle viszonyban jól lenni egymással: Ani a kertünkben a kamerájával. Ilyenkor nincs csacsogós összetalálkozás, mindenki teszi a dolgát, aztán már csak küldjük egymásnak az eredményt.
Borzaskata magot mindenkinek szívesen adok: minden adással felvillan a kezdet, az, ahogyan én kaptam. Nemcsak emberi találkozásainknak vannak ugyebár hol banális, hol csodálatos megtörténései vagy folytatólagos történetei, hanem minden más létezővel is: növényekkel, tárgyakkal vagy tulajdonképpen bármi egyébbel.
A környezetünkben már mindenki tudta, hogy sikerült: megvan a föld. Kicsit olyan, mint mikor az ember alig várja, hogy elérkezzen a biztonságos idő arra, hogy bejelenthesse: gyerekünk lesz! Földünk lesz!
Gyerekzsúrra hozzánk - még a belvárosba - érkező egyik anyuka a kezembe nyomott egy dobozkát, amiben koromfekete borzaskata magok voltak. Az első elszórást követő kikelést megértendő bukkantam a magtanra, a levélállástanra, a szelekciós nemesítésre....
A borzaskata (Nigella damascena, ang.: love-in-a-mist) a romantikus egynyáriak sorába tartozik, amit csak egyszer kell ősszel vagy kora tavasszal elszórni és onnantól kezdve már csak irtani szükséges ott, ahol nagyon elszemtelenedne (egyébként zöldszárral és már elvirágzott, elszáradt állapotban is kiváló mulcs illetve talajtakaró anyag).
Liláskéktől az egyre világososodó kéken át egészen a fehérig terjed a színskálája, amit május közepétől igencsak hosszan élvezhetünk. A bazsarózsákkal kissé giccsesen, művien hat, de zsályával, harangvirággal, sőt még körömvirággal is természetes kecsessége és légiessége jól érvényesül. A pipacsok piros kontrasztjában pedig egyszerűen lélegzetelállító.
Szeretem a borzaskata nőiességét: csupa kecs, csupa tánc, csupa illem, miközben kézzel alig eltéphető erős szárain csodaszép összevisszaságban szárnyalnak minden irányban vékony, csupaszeldelés levelei. Lágyságot sugárzó, elringató, de erős, egészséges. Magjait különleges formájú tokba zárja, ami a száradással szép lassan nyílik fel, hogy váratlanul elpergesse addig őrzött mag-kincseit.