A jelenleg különböző országokban és különböző klímákon termesztett gyümölcsfajok java része más őshazából származik, mint ahol napjainkban üzemi méretekben termesztik. Ha csak a már évszázadok óta Magyarországon általánosan elterjedt gyümölcsfajokra, szőlőre, almára, körtére, cseresznyére, szilvára, barackra gondolunk, és utánanézünk ezek földrajzi eredetének, azt találjuk, hogy közülük csak nagyon kevés őshonos a Kárpát-medencében. Ezen fajok terjedése a történelmi események (népvándorlások, háborúk, hódítások) révén zajlott. Miután évszázadokkal és évezredekkel ezelőtt a fajok terjedését ellenőrző intézmények nem léteztek, ezek akár távoli földrajzi helyekről más földrészekre is könnyedén eljuthattak humán segítséggel, működőképességüket pedig az adott helyen maga a valóság igazolta vagy cáfolta.
tormaföldei fügeültetvény légi felvételen az ültetést követő évben
A 20. század jelentős változást hozott ebben, oly módon, hogy létrejöttek a fajok meghonosíthatóságát, termeszthetőségét tanulmányozni hivatott intézmények. Így – szerencsés esetben – tudományos alapon honosodhattak meg újabb fajok, amelyek az említett intézmények rutinja szerint kísérleti termesztési próbákon estek át.
A kommunizmus évei alatt nagyon sok elhibázott, félresiklott, rosszul értelmezett intézményi próbálkozás kudarca olyan következményekkel járt, hogy jelentős számú meghonosításra érdemes és üzemi termesztésre alkalmas gyümölcsfaj került téves módon a termeszthetetlen fajok listájára.
Feltételezhető, hogy a kutatók túlzott óvatossága a meghonosítható fajok tekintetében nagyban köszönhető volt az 50-es évek kommunista parancsuralmi rendszere által diktált, beláthatóan kudarcra ítélt citrom és narancshonosítási kísérleteinek is. Innen kezdve ugyanis az érvényes próbálkozásokra is hajlamos volt az átpolitizált "szakma" rásütni a "magyar narancs" bélyegét. Ennek
is köszönhető, hogy a magyar gyümölcsfaj honosítás az utolsó, több mint fél évszázadban csak nagyon csekély eredményeket tudott felmutatni. Márpedig a versenyképes gyümölcstermesztés megköveteli, hogy lépést tartsunk faj- és fajtahasználatban is a piac követelményeivel a rendelkezésre álló talaj és klímapotenciál maximális
kihasználásával. Ehhez elengedhetetlen, hogy a minél nagyobb hozzáadott értéket és minél nagyobb jövedelmezőséget biztosító fajok kerüljenek telepítésre.
Ha a korábban meghonosodott, hagyományos gyümölcsfajok termőkörzeteit vizsgáljuk Magyarország
térképén, azt találjuk, hogy ezek elsősorban történelmi meghatározottságúak, és nagyon kevéssé vagy egyáltalán nem veszik figyelembe például az adott terület klímaadottságait. Például kajszi és őszibarackból Kecskemét, valamint Szatymaz környékén kiterjedt termőkörzetek találhatók, ahol ezek a fagyérzékeny ültetvények sorozatos téli és tavaszi fagykárt szenvednek hatalmas terméskiesésekkel. Hasonló mondható el Északkelet-Magyarország számos körzetéről is.
A termőkörzetek helyének megítélésében – sajnálatos módon – a felügyelő szakma állásfoglalását hosszú időn keresztül ez a status quo határozta meg, ökológiailag is helyén valónak ítélve ezt a történelem szülte helyzetet.
A valóság pedig könnyűszerrel felfedhető, elég hozzá nyomon követni az adott térségekben kárt okozó meteorológiai események gyakoriságát.
A jelenleg is érvényben lévő "szakmai vélemény" szerint például a zalai, dél-zalai körzetben mindössze az almatermésűek és a bogyósok élveznek támogatást a gyümölcsfajok közül.
Miután a "szakma" (csak idézőjelbe téve vagyok képes említeni) által ajánlott és támogatott fajokon kívül nem is létesült a térségben olyan, számottevő méretű, eltérő fajt képviselő ültetvény, amely egyszerű módon megadhatta volna ennek a téves állításnak a cáfolatát, kénytelenek
vagyunk ezt szórvány-referenciákkal és a térségben regisztrált meteorológiai adatokkal pótolni.
Elöljáróban egy nagyon fontos megjegyzés: a legfontosabb tudnivaló a témában, hogy a klíma nem két dimenzióban, hanem három dimenzióban értelmezendő!
Nézzük meg ezt részletesebben!
Tudvalevően, a zalai, dél-zalai térséget nagyon változatos domborzat jellemzi. A megye déli területének határát a Mura folyó képezi, itt ér véget a Zalai-dombság és ereszkedik le lassan a Mura síkjára.
A gyümölcstermesztés egyik legmeghatározóbb klímaeleme a meteorológiában az 'éjszakai minimum'-nak nevezett hőmérséklet. Ez azt jelenti, hogy az éjszaka folyamán milyen abszolút értékig süllyed a levegő hőmérséklete. Ez a tényező az, amely a téli időszakban korlátot szabhat egy adott növényfaj túlélésének.
Közismert, hogy bizonyos hideg teleken olyan alacsony hőmérsékletek fordulnak elő, amelyek korlátozottan téltűrő fajok túlélését veszélyeztetik. Ez abban nyilvánul meg, hogy a fás szövetek is visszafordíthatatlan károsodást szenvednek a tűrőképességüket túllépő mértékű, kritikus hideg hatására.
virágzó kivi
Az ilyen alacsony hőmérsékleteket okozó helyzetek jellemzően az alább leírt légköri történések következményei: egy havazást eredményező, sarki eredetű hidegbetörést követően nyugalomba jut a nagyon hideg levegő.
Az ilyen eseményt követő derült, szélcsendes éjszakákon a hótakaró felett az akadálytalan kisugárzás miatt a levegő oly mértékben hőt veszít, hogy -15, -20,- 25 fokos hőmérsékletek alakulhatnak ki.
Itt lép be a gyümölcstermesztés legfontosabb eleme, a kisugárzási inverzió.
Miről is van szó?
A szélcsendes, derült éjszakákon a kisugárzással energiáját vesztő, kihűlő levegő sűrűbbé válik, fajsúlya megnő, a gravitáció hatására kiülepszik. Kitölti a terepalakulatok legmélyebb pontjait, míg ettől függőlegesen felfelé haladva méterről méterre ritkább, magasabb hőmérsékletű levegőrétegek maradnak fenn.
Ez a légköri jelenség oda hat, hogy a völgyekben, sík területeken, mély fekvésekben kritikusan alacsony hőmérsékletek, -20,-25 fokok alakulnak ki, míg a dombokon, így a dél-zalai térség dombi fekvéseiben is a
hőmérséklet jellemzően nem süllyed -15 fok alá.
Ez olyannyira igaz és törvényszerűségként fogadható el, hogy a tágabb térség meteorológiai adataiból és az indikátor növényeink (például füge vagy fűszerbabér) sértetlensége alapján az elmúlt 30 évben a dél-zalai térség megfelelő szintjein/fekvéseiben a hőmérséklet soha nem érte el a -15 fokot, mindig -15 fok felett maradt. A telek legeslegalacsonyabb értékei a dombokon jellemzően -12,-13 fok körül szóródtak.
Ezt a tényt, a maga életkorával, 30 éves múltra vetíti ki ez a több mint 2 emelet magas, Murafölde egyik dombján található óriási fügefa, amely láthatóan soha nem károsodott. Ez annak tükrében értékelendő, hogy a füge számára a halálos küszöb -15 fok.
Az ehhez hasonló méretű fügefa-klímaindikátorok a térségben, a dombi fekvésekben tucatjával fordulnak elő.
A dél-zalai térség közelében, a szlovén határtól 30 km-re lévő, szlovéniai Jeruzalem dombi meteorológiai állomása az elmúlt 70 évben egyetlen alkalommal előforduló legalacsonyabb minimum hőmérséklete -18,5 fokos
érték. Ezzel egyidőben, 1985 telén Olaszországban, a mediterrán térségben ennél jóval alacsonyabb hőmérsékleti
értékek is előfordultak, így például Firenzében -23,4 fok.
De Róma közelében, Lazio tartományban is -19,-20 fokok voltak. Ez a Jeruzalem szőlőhegyén 70 év alatt egy alkalommal mért -18,5 fokos abszolút minimumhőmérséklet olyan érték, ami a magyar Alföldön szinte minden télen előfordul.
2010. december 18-án egy nagy havazást követően másnapra, 19-ére virradó éjjel a szélcsendes,
derült időnek köszönhetően a Lenti mellett, völgyben fekvő Iklódbördőce hivatalos OMSZ meteorológiai mérőállomásán -22 fokos minimumot rögzítettek.
Ezen az éjszakán, ugyanakkor, az általunk a tőle légvonalban kb. 6 km-re lévő tormaföldei 6 hektáros fügeültetvény területén egy hitelesített, pontos, szabványos árnyékolóval ellátott, szabályosan telepített hőmérővel -8,1 fokos minimumot mértünk.
A két hőmérsékleti érték között 14 fokos eltérés volt a kisugárzási inverziónak köszönhetően.
Az inverziós olló nem mindig ennyire nyitott, de mindig elegendő ahhoz, hogy a magasabb, dombi szintek hőmérsékletét a biztonsági határon belül tartsa.
Összevetésképpen megjegyzem, hogy ugyanezen az éjszakán az olaszországi Rimini meteorológiai állomása -12,8 fokos minimumot mért, ami közel 5 fokkal alacsonyabb, mint annak a tormaföldei dombtetőnek a minimuma, amelynek közvetlen közelében a völgytalp mínusz húsz foknál is alacsonyabb értéket produkált.
Az elmúlt 15-20 évben számtalan ilyen összehasonlító mérést végeztünk a térségben, hasonló eredményekkel.
Ezek az adatok és tapasztalatok adnak garanciát arra, hogy a téli alacsony hőmérsékletre érzékeny fajok biztonsággal termeszthetők a dél-zalai dombok megfelelő fekvéseiben/szintjein.
A fent leírtak mindjárt arra is rávilágítanak, miért alakulhatott ki a Zalára rásütött „hűvös klímájú"
megye sztereotípia.
Hogy-hogy se, a meteorológiai szolgálat mérőállomásai az elmúlt több, mint fél évszázadban olyan
fekvésekbe kerültek, mint amit a fentebb leírt iklódbördőcei -22 fok jellemez.
A nagykanizsai, a lenti, a letenyei, a zalaegerszegi (Andráshida) és az iklódbördőcei mérőállomás
mind-mind völgyi, patakparti, folyóparti, völgytalpi, mély, fagyzugos fekvésbe került.
Az ezen mérőhelyekről begyűjtött adatok: a középhőmérsékleteket súlyosan lehúzó éjszakai
hőmérsékletek/minimumok, a völgyeket jellemző magas páratartalmak, a korai és késői fagyok
előfordulási mutatóival jellemzett, kedvezőtlen klímát terjesztették ki (két dimenzióban) a teljes
térségre.
Köztudott, hogy Zala megye a napos órák száma vonatkozásában az országban az egyik legalacsonyabbra értékelt terület.
Ez a meteorológusi körökben elterjedt téves dogma tudati kényszerén túl olyan szerencsétlen körülményeknek is köszönhető, hogy például a nagykanizsai meteorológiai
állomást hatalmas fűzfák vették körül, reggel és késő délután beárnyékolva a napfénymérőt. Nem véletlen ezután, hogy az ilyen körülmények a napfénymérés vonatkozásában is fals eredményekhez vezettek, azaz a térség napfényes óráit is durván aláértékelték. Az állomás azóta nyugdíjba vonult, egykori vezetője bevallotta, hogy a leírt ok miatt a mérendő adatokat becsléssel helyettesítették. Nyilvánvalóan előítéletesekkel.
Ismét a határ túloldalán lévő meteorológiai állomásra kell hivatkoznunk, ugyanis a magyar határtól 30 km-re lévő szlovéniai Muraszombat meteorológiai állomásának 10 éves adatsorából (1997-2006-ig) számított napfényes órák éves átlaga 2068 óra. Ugyanezen időszakban a rendkívül naposnak ítélt Pécs állomása teljesen hasonló értéket mutat.
Megjegyzendő, hogy a pozíciókat tekintve, a pécsi állomás egy dombtetőn, a muraszombati a Mura mentén van elhelyezve. Ez a körülmény a mérőpont fekvéséből fakadó ködhajlam tekintetében Pécset kedvezményezi, ezért térségi értelmezésben a muraszombati akár potenciálisan kedvezőbbnek is értékelhető.
Ezt a sejtést támasztja alá egy másik adat: az 1961-1990 közti 30 évben a zalai Muraföldétől 30 km-re lévő
horvátországi Varasd meteorológiai állomásának éves napfényátlaga, a horvát meteorológiai szolgálat adatai szerint 1997 óra. Ugyanebben a 30 évben, ugyanezen adatforrás alapján a Pécstől délre lévő horvátországi Eszék éves napfényátlaga 93 órával alacsonyabb, azaz 1904 óra. Mindez annak ellenére, hogy a közvetlenül a Dráva partjára helyezett varasdi állomás a ködös napok vonatkozásában nagyobb gyakoriságot tudhat magáénak.
Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a dél-zalai térség teljesen hamis megítélés alá esett.
Elgondolni is szörnyű, milyen gazdasági károkhoz vezetett, milyen elképzeléseket, kezdeményezéseket fojthatott el csírájában a szakmák által Zala megyére kivetített negatív kép az ország favorizált térségeivel szemben.
A fentiekben a gyümölcskultúrákra (különösen a mérsékelten téltűrő fajokra) nézve veszélyes téli minimumhőmérsékletekről írtam.
A másik veszélyes időszak, ami az adott év termését veszélyeztetheti, a tavaszi fagyok időszaka. Ilyenkor is ugyanaz a légkörfizikai folyamat zajlik, értelemszerűen magasabb hőmérsékleti tartományban a március-májusi időszakban. Ekkor viszont már a 0 fok alatti hőmérsékletek is kárt tudnak okozni. Az ilyenkor végzett megfigyeléseink és méréseink azt igazolják, hogy a kisugárzási inverziónak
köszönhető hőmérsékletkülönbség oda hat, hogy a dombok megfelelő szintjei/fekvései gyakorlatilag szinte 100 %-osan fagyveszélymentesnek minősíthetők. Analóg módon a korlátozottan téltűrő fajok vonatkozásában letális küszöböt át nem lépő téli hőmérsékletekkel. Ez nem kevesebbet jelent, mint, hogy egy ilyen, dél-zalai dombra telepített kajszibarack, őszibarack, cseresznye, stb. ültetvény évtizedeken keresztül téli és tavaszi fagykárból származó terméskiesést nem szenvedne.
A füge, mint minden vonatkozásban klímaindikátor egyértelműen bizonyítja, hogy mind a téli, mind a
tavaszi fagykárok, valamint az éréshez szükséges magas hőigény tekintetében a dél-zalai dombok mindazt maximálisan kihozzák, ami Magyarország határain belül a gyümölcstermesztés szempontjából fontos környezeti körülmény lehet.
Egy internetes kertészeti fórumban a korlátozottan téltűrő és egyéb, magas hőigényű gyümölcstermőkről posztoltam dél-zalai dombokról származó képeket 12 éven keresztül minden fenológiai fázisban. A fórumba az ország minden részéről érkeztek ugyanezen növényekkel foglalkozóktól képes hozzászólások. Ezek kivétel nélkül a dél-zalai térség fölényét mutatták minden mutatóban: téli túlélés, tavaszi fagymentesség, korai virágzás, korábbi érés, bővebb termés, gyorsabban fejlődő növények, később jelentkező őszi fagyok.
A meteorológiai adatokból és az összehasonlításokból is kiderül, hogy a dél-zalai térség dombjain a vegetációs időszak kb. 2 hónappal hosszabb, mint akár a közvetlen közelükben lévő völgyekben, sík, lapos fekvésekben, valamint az ország alföldi területein.
A fent leírt klimatológiai tények alapozták meg azokat az elmúlt évtizedekben folytatott sikeres termesztési
kísérleteket, amelyek alapján megállapítható, hogy a füge mellett, megfelelő fekvésekben nagyon eredményesen
termeszthető a kivi és a káki (datolyaszilva) is.
Kísérleteim és kutatásaim több ezer munkaórát ölelnek fel, amelynek keretében nyomon követtem a hobbikertész szinten meglévő kivi és káki növénypéldányok százait. Nemkülönben a különböző településeken működő kertbarát közösségek köreiben végzett terjesztői és oktatási tevékenységem eredményeként települt és szakszerűen művelt növényegyedeket.
Terjesztői munkám kiterjedt a szomszédos Szlovénia határmenti, magyarlakta területére is, ahol a magyar kisebbség köreiben igyekeztem ezt a "tudományt" terjeszteni. Ennek köszönhetően ott is települt már egy kisebb kiviültetvény.
Elmondhatjuk azt is azonban, hogy nem minden egyed van olyan kedvező fekvésben, mint amit mi a biztonság kedvéért üzemi termesztésre ajánlunk, de ennek ellenére nagyon jelentős sikerrel működtetik ezeket is. Ez a tény még inkább megerősíti azt, hogy a klíma szempontjából biztonságos
fekvésekben bőségesen kockázati határon belül mozgunk.
A referencianövények közül nem egy a 20 éves kort is meghaladja, és az elmúlt 20 év időjárási vérzivatarait becsülettel kiállta, bámulatos mennyiségű és minőségű termésekkel.
Az elmúlt évtizedben, terjesztői munkám gyümölcseként több, kisebb ültetvény is létesült az említett fajokból. Miután ezek mind kedvező fekvésekbe kerültek, kiváló eredményekkel dicsekedhetnek, még úgy is, hogy fiatal koruk miatt még nincsenek termőképességük csúcsán.
Az általam kedvező fekvésűnek ítélt dombi területek döntő része kisparcellás szőlő, vagy még működő, de halódóban lévő, régi szőlőterület, vagy már elhagyott, invazív növényfajokkal borított, kivadult bozót, "legjobb"esetben extenzív, szántóföldi kultúrákra elpazarolt(!) terület.
Az ilyen, gyümölcsültetvény létesítésére alkalmas területek többszáz hektárt is kitesznek.
Örvendetes, hogy ötleteim és szaktanácsaim alapján már több, üzemi méretűnek minősíthető ültetvény is született a térségben, amelyek figyelemreméltó referenciát teremtettek.
becsehelyi kákiültetvény
becsehelyi kákiültetvény
becsehelyi kákiültetvény
Mesebeli sikertörténet valósulhatna meg azáltal, ha mindez a jövőben markáns gazdasági valósággá nőne a dél-
zalai térségben.
U.i..:Ez az iromány eredetileg térségi célzattal született, de érvényessége kiterjeszthető bármelyik dunántúli dombvidékre, így a baranyaira is.
Hólyagoscseresznye
Hólyagoscseresznye és Szomolyai fekete cseresznye
Hólyagoscseresznye szüret
