A változatosság gyönyörködtet,
mondják, ezért az eddig cinóberpiros, napsárga, narancs- és bíborszínű, érett gyümölcsökben és az alkony fényes, meleg színeiben tobzódó, de lassan lebegően párássá szürkülő őszünkben lássunk egy valódi zöld témát: beszéljünk a csalánról!

Bár gyümölcsnek nem lenne mondható, de a gyümölcsöskert növénytársadalmának egyik fontos tagjaként Gyümölcsoltó Boldogasszonyunk oltalma alatt áll a csalán is. Hűséges, háttérbe húzódó, észrevétlen kísérője életünknek. Ritkán gondolunk vele, jelenlétére általában csak akkor eszmélünk, amikor csupasz lábszárunkon érezzük csípős üzenetét; talán bosszankodunk is ekkor, pedig mennyi minden jóságot, hasznot kínál az emberiségnek ez a szerény növény, csak a (kesztyűs) kezünket kell kinyújtani érte!
Rostjából például régen szövet készült (Andersen meséjében az egyik szereplő csaláninget sző), gyógyteaként rengeteg bajra orvosság, de még a csípése is jótétemény! Igénytelen, vadon nő mindenfelé, de érdemes tartanunk a kertben is: ha vágjuk, szorgosan friss hajtásokat hoz és minden évszakban gazdag klorofill-, vitamin- és ásványianyag-forrásunk lesz; gyógynövény, hajnövesztőszer, bio trágyalé, levéltetű-űző permetszer és nitrogénjelző növény a kertben, gyümölcsfák csurgójában növekvő védőnövény, étel- és textilfesték, darával keverve kiskacsák tápláló eledele, sőt embernek is étele. Hamvas Béla például a 100 könyv című írásában ezt mondja: „Milarépa költő volt, szent, misztikus, aszkéta, tanító. Negyven évig élt a Himalájában csalánlevélen, de olyan tudást szerzett, hogyha száját szóra nyitotta, még az égben lakó istenek is elcsendesedtek, és őt hallgatták.” Ha tehát Milarépának jó volt a csalánlevél negyven évig, akkor talán mi is élhetünk vele, étekként is. Egész évben, de különösen decemberben, januárban, februárban, amikor másféle zöldnek erősen híján vagyunk a kertben!
Ehhez néhány konyhai ötlet:
Legegyszerűbben nyersen, salátának készíthető el – állítólag összevagdalva a szájat már nem csípi. Még nem voltam teljesen indíttatva a kipróbálására – akinek volt már ilyen tapasztalata, ossza meg velünk, legyen szíves! Kipróbáltam azonban – és családunkban jól be is vált! – az egyszerű ételek skálájának a következő fokozatát: a párolt csalánt hidegen is, melegen is; jól illik hozzá a fokhagyma és egy kis só, bors, olaj. Kiegészíthető krumplival, joghurttal, tejföllel vagy (füstölt!) sajttal. Kemencében sült, friss lángossal, kenyérrel fölséges téli-koratavaszi eledel!
Egy fokkal „bonyolultabb” a csalánfasírt, aminek a kiinduló anyaga a fent már leírt párolt csalán, lecsöpögtetve, a fölös vizet kinyomkodva, apróra vagdalva. Ehhez hozzáadunk némi maradék beáztatott száraz zsömlét vagy kenyeret, esetleg tojást, sajtot, kedvünk szerint fűszerezzük, majd zsiradékban pogácsa alakban, vagy tepsiben szétterítve a sütőben megsütjük.
Csalánnal – és sajttal vagy túróval, esetleg tojással – töltött sós lepény, aminek az alapja lehet akár omlós, akár kelt tészta.
Párolt, apróra vágott vagy összeturmixolt csalánlevél, vagy szárítottcsalán-por ételek színezésére, gazdagítására: pl. csalános zöld palacsinta vagy csalános zöld nokedli, zöld gyúrt tészta, zöld kenyér, (csalános tojásrántotta?, csalános bableves?, sós-csalános fagyi?)... Csak a képzelet szabhat határt konyhai alkotókedvünknek!
Örüljünk hát neki és gyűjtsük a csalánt, amikor van!

Most titkot árulok el: annak is megvan ám a módja, hogy a csípős leveleket hogyan szedhetjük fájdalommentesen! Kesztyűs kézzel kell bánnunk vele, mégpedig bőrkesztyűssel, mert a vékony, kertben is használt gumikesztyűn is áthatolnak a csípős csalánszőrei. A négy-ötleveles hajtáscsúcsot szakítsuk le olyan magasságban, ahol még zsenge, jól szakad a szára. Ezután vagy rögtön megszárítjuk, vagy fakanállal mozgatva átmossuk, majd praktikus okokból előbb pároljuk, aztán lecsöpögtetve aprítjuk és különféle módokon felhasználjuk.
Örömmel és érdeklődve várom mások ötleteit is a csalán felhasználásáról!

Néhány hivatkozást ajánlok a témához – köszönettel az írások szerzőinek:
http://gyorgytea.hu/gyorgyteak/egyedi-teak/csalan http://gyogyszernelkul.com/a-csalan-es-hatasa/ http://prozsa53.blogspot.hu/2011/02/gyapjufestes_26.html

A csalán (és minden egyéb levél, gyümölcs, zöldség) gyors, és a napjainkban pénzért kapható energiát szükségtelenné tevő szárításához leginkább ez a házilag is elkészíthető aszalótípus ajánlható (de nagyon hatékony aszalószerkezet a napon álló autó is, ha módunkban áll kissé lehúzott ablakokkal otthagyni, hogy a pára eltávozhasson szárítás közben!): http://www.gyeregyalog.hu/dox/aszalas.pdf?fbclid=IwAR3N5tPrWzC0FsTu8v_LF2NcqG86oNmLa53weX2mYpKnxQZOiYw2OMXpKB8

És végül két mesteri felvétel! Szemléletesen mutatják a hangyasavat tartalmazó, a csalán felületén mindenhol előforduló csalánszőröket (tudományos nevén: trichomákat). A benne lévő, maró hatású, szúrós szagú, színtelen hangyasav-folyadékot a tűhegyes csalánszőr a bőrszövet alá juttatja, és ez az, ami a csípős, hosszan tartó viszkető érzést okozza. Gratuláció és köszönet a fotósoknak! https://www.photomacrography.net/forum/viewtopic.php?p=87351&sid=57471aa4ac090e5ad43faaac1766d8a1 és https://imgur.com/gallery/5AklheX

Etnobotanika. Azaz népi növényismeret.
Átlagosan tíz növényt ismernek, tudnak megnevezni az emberek.

A dísznövények gyönyörködtetnek, díszítenek, ihletnek.

A piros len hozott egyetlen egy utolsó virágot.

A nagy kedvenc borzaskata még mindig borzolódik a szélben-esőben.

A krizantém sokféle árnyalatú őszi színei is szépek, az ünnepi fehér méltóságot ad a változásoknak.

Az oroszlánszáj mintha elfelejtene elhervadni.

A kokárdavirág már csak kifakulva piroslik.

A szarkaláb mintha virágosan dermedt volna meg.

A borágó, a gilisztaűző varádics másodvirágzása halványulóban.

A kert a körömvirágtól még mindig sárgállik. Ilyenkor már nem tanácsos gyógynövénynek gyűjteni: a benne lévő drogok koncentrációja töredéke a tavaszi virágzaténak. Viszont kiváló zöldtrágya és talajtakaró, ráadásul minden évben visszaveti magát - épp egy picit kell kordában tartani önállóságát. A kert, mint kompromisszum a természettel.

A fenti virágcsokrot egy röpke őszi napocska-felvillanásban összeszedtem, de mire reggel kimentem, már behavazódtak a virágok.
Őszi fények. Téliesülő hangulatok.

Ezüstcseresznye

Málnafa

Pekándió

Naspolya - mondjuk, ez tényleg hagyományos

Méghozzá elég régóta! Ugyanis a legkorábbi fajta, az Early Golden már augusztusban finom volt.

Kellett ugyan egy emberöltő e gyümölcs népszerűsítésére, de lassan a magyar kertbarátok is „beletörődnek”, hogy kiválóan termeszthető hazánk adottságai mellett is. A fajták tűrőképessége között vannak ugyan különbségek, de gyakorlatilag minden kert számára megtalálhatók az ott hibátlanul működő változatok.

A gyümölcsök minősége szerint is több csoportra oszthatók: vannak magos és mag nélküli, illetve csak puhára érve édes (keményen még fanyar), illetve beszíneződés után, ropogósan is mézédes fajták. Érdekesség, hogy az egyébként magnélküli fajták egy része is bemagosodik, ha bizonyos másik fajta beporozza virágzáskor. Ettől viszont egyes, ropogósan még fanyar változatok már keményen is elvesztik fanyarságukat.

Még van mit megtapasztalni ennek a gyümölcsnek a hazánkban már fellelhető, mintegy 30 változatáról, melyek szerencsére egyre népszerűbbek.

Ebben komoly szerepe van a Letenyén élő Varga Jánosnak, akinek hatására Zala és Baranya megyékben is létesültek ültetvények, s ezek már tonnaszám adják a gyönyörű minőségű termést. A gazdák már több, szedd magad típusú akcióval is hozzájárultak az ismeretek terjesztéséhez.

Nagyon értékes gyümölcsről van szó, hiszen tápanyagok, vitaminok tömkelegét tartalmazza, s a teljes érés előtt leszedett, kemény gyümölcsök ragyogóan eltarthatók hűvös helyen. Itt a tél folyamán folyamatosan érnek, s néhány naponta ellenőrizve, a puhulókat elfogyasztva egész télen biztosított a család vitaminszükséglete. Fontos megjegyezni, hogy a keményen fanyar gyümölcsök megpuhulva teljesen elveszítik fanyarságukat. Az érés siettethető a szokásos almás trükkel…

(Hasonló lehetőség a szintén főleg Varga Jánosnak köszönhetően elterjedőben lévő kivi is, mely ugyanígy tárolható és fogyasztható. A kivi támot igénylő kúszónövény… )

A datolyaszilva, mely szerepel ébenszilva, kaki, khaki, káki, hurma és még ki tudja milyen neveken, a hagyományos gyümölcsökhöz hasonlóan fel is dolgozható.
Legegyszerűbb az aszalvány készítése, de lekvár, dzsem, velő előállítására is tökéletes. Teljes érésben sok fajta gyümölcse leginkább egy puhára érett kajszi állagára hasonlít: csurranóan lédús, mézédes, ez sokakat ihlet pálinka készítésére… A süteményes receptek sora sem rövid: itt a lehetőség a felhasználás egyéb módjainak kiötlésére.

Ha egy tiszta (vagy zavart?) pillanatunkban úgy döntünk, hogy ültetünk a kertbe ilyen gyümölcsfát, érdemes figyelembe venni területünk adottságait. Mély fekvésű, fagyzugos helyen a fajták jelentős része rendszeresen károsodhat a szélsőségesebb teleken, de vannak változatok, melyek itt is ragyogóan működnek, például a cikk elején említett Early Golden, de más amerikai fajták, illetve hibridek is.

Itt muszáj egy kicsit megismerni a számunkra érdekes fő fajokat:
Az ázsiai datolyaszilva (Diospyros kaki) legtöbb fajtája ún. korlátozottan téltűrő, a legzordabb helyeinken bizonytalanul működik, viszont ide tartoznak a világszerte termesztett legismertebb, legszebb minőséget adó fajták. Átlagos, vagy annál kissé kedvezőbb termőhelyeken teljes biztonsággal termeszthető.
Az amerikai datolyaszilva (Diospyros virginiana) sokkal jobb télállóságú, hazánkban szinte bárhol megél, gyümölcse kisebb és lényegesen másabb ízvilágot képvisel: sok változatnak van rumos aromája, de ezek is mézédes, kiváló gyümölcsök.
A kínai datolyaszilva (Diospyros lotus) télállósága szintén jó, de gyümölcse apró, sokmagvú, csak nagyon kevés, fogyasztásra alkalmas változata van. Ez a faj leginkább a többi fajta szaporításánál érdekes, mert azokat a legtöbb esetben D. lotus csemetékre oltják. Természetesen a többi faj magoncára is olthatunk…

Számosan keresztezték és keresztezik továbbra is az ázsiai és az amerikai fajok legjobb változatait abban a reményben, hogy a legjobb tulajdonságokat egyesíthetik az utódokban: kiváló minőség és télállóság. Vannak is szép számmal ígéretes eredmények, de ezen fajták legtöbbjéhez még igen nehéz hozzájutni. Legismertebb és az egyik legszebb gyümölcsű az orosz előállítású Nikita’s Gift.

Némi felkészüléssel Magyarországon gyakorlatilag bárhol termeszthető ez az értékes, tápanyag- és vitamindús gyümölcs. A fajták gyakorlatilag öntermékenyek, hihetetlenül bőven teremnek, téli tárolásra, feldolgozásra kiválóak. A lényeget a végére hagytam: semmilyen vegyszeres kezelést, permetezést nem igényelnek, abszolút bio-módon nevelhetők!

Telepítésükhöz ajánlom az itt található útmutatót: http://www.dmkert.hu/cikkek-publikaciok/novenynevelesi_tanacsok/hogyan_ultethetunk_novenyeket Illetve növények beszerezhetők itt: www.dmkert.hu

ÚTON LENNI,
ez nekem mindig a szemlélődés csendes örömét jelentette. Ez volt a módszer, mellyel ismerni tanultam a környezetemet: a tájat és természetet. A tudományt és a művészetet. A várost, a szokásokat, embereket.
S általában önmagamat is.
Hisz olyan keveset mond az ember önmagáról, mikor a nevét mondja. A név az, amit mindenki tudhat rólunk. Adat, ami mögé elrejtőzhetünk gondolatainkkal, vágyainkkal, érzelmeinkkel.
Épp így a természetben is. A név az általánosságok gyűjtőháza. Fogalom, mely mesterséges rendszerbe tömöríti távoli múltak, területek és kapcsolatok szükségszerű örökségeit. Ezen belül kell keresnünk a titkot, melytől egy fűszál is emlékezetessé és egyetlenné válhat. Olyan pótolhatatlan barátunkká, mint a "Kis herceg rózsája".
Richter Ilona Úton-útfélen kötetét ezekkel a szavakkal ajánlotta a kezünkbe - növényakvarelljei a botanika tudás és a művészi szemlélet találkozásai. Ani fotóihoz a tűz előtt ülve ajánlom.

Réten lenni: felismerni, megismerni, ismerkedni. Az aranyvessző elvirágozva és újra hajtva. A komócsin már megbarnulva.
A titok mindig a kapcsolatokban van.

Az őszi kert, az őszi virágzás érzelmileg mindig nagyon bonyolult viszonyrendszer.
Idén különösen. Csalóka.
Rengeteg szín mindenütt, sokféle virág még virít (kúpvirág, sisakvirág, büdöske, porcsinrózsa, oroszlánszáj, muskátli, sudárzsálya) vagy újra virágzik (levendula, körömvirág, borzaskata, évelő len, borágó). Az elsőbálozók és az érett szépségek együtt a kertben.
Akiknek most van itt az első idejük, azok erősek, teltek, harsogók, akik pedig másodszor húznak virágköntöst, azok kisebbek, törékenyebbek, fáradtabbak, letűntebbek.
Az elnyílt japán szellőrózsa mellett hercigen pompázik a sisakvirág (mindkettőt Erzsinek köszönhetem, köszönöm!) Szépen mutatnak együtt, színben és habitusban is jól összeillenek. Teljesen természetesen hatnak a kertben.

A sisakvirágról nekem mindig a Grimm testvérek meséiből az erdei manók jutnak eszembe. Rejtőzés. Kergetőzés. Vihogás.
A sisakvirág vonzó és félelemmel telítő is egyszerre. Jogosan, mert mérgező!

Egyed Emese: Virágének

Az vagy-e, ki voltál?
Aki szépen szóltál.
Az vagy-e (voltál-e),
akinek láttalak, véltelek?

Nem féltelek akkor,
nem kerestem
a mindenképpen tetsző, tetsz-
hető hangot;

nem lestem a tükröt;
hogy mi lett rútabb, hol arcát-
lanabb a női öregség,

nem kellett sem mentség, sem festék;
nem kellett az étel, mert mindenre jó volt
az a reggeli-napvilág-fényű
szerelmes bizonyosság.

Úgy véltem: bizonyosság.

Élj boldogan, elhagytál.
Fölsérti a csók is az ajkunk.
Felzaklat az álom, a józanság megnyugtat.

Félhetsz, mint elhunytat:
rosszul temettél;
félvállról vettél -
árokba ejtettél.

Furcsa ősz! Virágzik a rózsa.
Kökény színe, könnyű bogyója,
sáfrány lila kelyhe, halála.
(Ének - hiába.)

Helyesebben mediterrán arborétum.
És én kérem benne sétáltam, sőt gyönyörködhettem, szívhattam magamba a növénycsodák látványát és illatát!
A Villányi-hegység déli lejtőinek mediterrán mikroklímájában immár tíz éve nemcsak szőlőbirtokok vigadoznak, hanem a világ különböző helyeiről származó mediterrán fásszárúak is!
Gyűjteményes kert - próbálom magamban is analizálni, mi hajtja az embert, amikor elkezd növényeket gyűjteni. Ki fákat, ki dísznövényeket, ki pozsgásokat, a szúrósabbak pedig kaktuszokat. Mi végre is?
Témák, tematikák. Mélyülő tudás? Tudásmaterializáció? Talán.
Szeretem.

Annyit emlegettük mostanában a gránátalmát, hogy én is ültetek, mégpedig az üzbég gránátalmát fogom magunknak becserkészni.

Tövisessége ellenére még a vadcitromot is határozottan szépnek láttam ebben a kertben.

Itt láttam először élőben paratölgyet:

A kivi is új megvilágításba került a számomra:

Itt a rozmaringot sem kell takargatni - elképzeltem, elég vicces lenne....

Kálmán, köszönöm a lehetőséget!

200 fős faluban lakni a falun kívül azt jelenti, hogy összetartozunk. A városban még azok is köszönnek egymásnak, akik amúgy látványosan (mivel falun nem lehet láthatatlanul) elslisszolnának egymás mellett/mögött. Viszonylag ritka buszjáratoknak köszönhetően gyalogló ember az első arra járó autóba már be is szállhat.
Fanni tegnapi írásában azt kérte, gondoljunk vissza 20, 30 évvel ezelőttre. Minden stoppos láttán ezt teszem, hiszen akkor, anno megfogadtam, amikor csak tehetem, persze megfelelő biztonsági szűrőt használva, felveszem, akit csak lehet. Tehát felveszem. Olyan emberi törvény ez egyébként, mint a hegyekben túrázva mindenkinek köszönni: lehet, hogy ő az utolsó ember, akit láttam, de az is lehet, hogy öt perc múlva ő fogja megmenteni az életemet. Vagy én az övét. Kiszolgáltatottság. Egymásra utaltság. Bizalom.

Fanni a minap küldött nekem Jánossomorjai cikóriakávét (mivel elpanaszoltam, hogy sehol sem lehet jó cikóriát kapni - a postás Lalit külön szeretem, mert amorfabbnál amorfabb érkező/induló csomagjainkat mindig a kellő tapintattal és humorral kezeli), amivel prousti magaslatokba emelkedtek prózai gondolataim - átröpül az ember az időn!

A cikória a mezei katáng nemesített változata

Gyerökkori kedvenc reggelim a langyosra melegített, tejes cikóriakávéba áztatott kiflikarikák voltak. Közben pedig a Nők lapját olvastam, természetesen nagyanyáméknál. A nőiség, a család, a gyereknevelés akkoriban még nem volt számomra központi téma, de a bennük lévő meséket mindig elolvastam. A keresztrejtvényt pedig úgy fejtettük a mamámmal, hogy én kérdeztem, ő pedig válaszolt - én voltam az íródeák, mivel ő már az ebédet készítette.

Nos, hogy Fanni tündérkezeivel még nekem is csomagolt, ki kell jelentenem, hogy gránátalmát ültetni pedig igencsak jó ötlet!

Pécsett két gyönyörű, idős bokorról is tudok, melyek jókedvűen hoznak termést: az egyik a Belvárosi Óvoda kertjében, a másik pedig a Ferencesek utcájának egyik belső udvarában található. Tényleg finom! Ültetek!
Itt az egyik megfelelő alkalom előkészíteni az unokák uzsonnacsomagját!

A Balázs-féle kertrendezési szemlélet a ház körül - tehát az én területemen - is visszaköszön olyan formában, hogy mindig vannak, akiket beengedek, és vannak, akikből csak egyet-egyet látok szívesen, és persze akad olyan is, akinek abszolúte nem örülök és így megpróbálom be sem engedni a kapun belülre. A klasszikus Édenkert-effektus?

Zárójeles megjegyzés: még mindig vannak a kertben női és férfi munkák, de a jó gépeknek köszönhetően egyre több átfedéses terület van. Én is szívesen fűkaszázok/fűkaszálok, mert csendes, mert tiszta, mert könnyű - utazásaink során tapasztaljuk mindig azt az okosságot, hogy ha megteheti az ember, akkor kicsi, de profi gépekkel dolgozzon. A kertészeti szakirodalmon belül egyre nagyobb teret kapnak az olyan munkák, melyek az idősebbeknek nyújtanak segítséget ahhoz, hogy olyan kertet tervezzenek, vagy olyanná alakítsák át a meglévőt, amit megerőltetés nélkül, tehát az élvezeti faktort kiemelve tudnak ellátni és fenntartani. Örömkert.
Nálunk is tudatos döntés, hogy minden gépünket én is könnyűszerrel és szívesen használok, ha szükséges, az olyan területeken is, ami amúgy Balázs dolga: faaprítás, fűrészelés, stb.

Kert és körülötte lévő természet kapcsolatát jól tükrözi a növények vándorlása egyik térből a másikba: van, ami leköltözik hozzám is és van, ami 'kivadul'. Szél.
A néprajzi lexikon 'népi növényismeret', 'népi gyűjtögetés' címszavai alatt is többször elhangzik, hogy az asszonyok a mezőről behozták a kertjeikbe a szép, nekik tetsző virágokat (a kényes pontja a dolognak nem derül ki, ti. hogy kiásták, vagy csak magot fogtak - én az utóbbit teszem).

A pipacsra hiába vártam, magától nem érkezett meg, hát mentem én és behoztam.

A cickafark jött le először - belőle mindig kicsit hagyok, csak annyit, amennyire a családnak szüksége van. Ha jól érzi magát, akkor könnyen terjeszkedik.

A mezei katáng magától, szintén a legelsők között jött, egyik nagy kedvencem (ugye, aki a borzaskatát és a búzavirágot szereti....), ahogyan kék virágai virítanak a zöld gyepben (pázsitunk sohasem lesz). A fűkaszával szépen, precízen ki lehet kerülni.

Pásztortáska (ami elvileg pionír növény) alig-alig akad.

A pitypangot bár minden tavasszal használom (levelét salátába, virágját italnak), a kerti gyepben nem engedem szabadjára, mert különben előbb-utóbb nem lenne fű. Tavasszal két-három nap alatt megvagyunk a gyeptisztítással - a gyerekek végzik fizetség ellenében. Hm.

A lándzsás útifűnek is van egy kis területe, ott vígan virágként növögetnek a fűben, a legszebbje pedig szirupként kerül a kamrapolcra.

Az ebszékfű is szívesen látott vendég - főleg, hogy a kamillát csak az első évben sikerült becsalogatnom, azóta sem hajlandó nálunk lakni.

A mezei árvácska kecsességével nekem kedvesebb, mint a nemesített verziója.

Milyen esetleges, mennyire szemléletfüggő, hogy egyes növényeket díszítő virágoknak, irtandó gyomnak, vagy pedig értékes gyógynövénynek tekintünk! Nyitottság, rugalmasság.

A nefelejcs is fentről, a ligetből jött le a kertbe - először ott találkoztam vele, de idén már az én parcelláimban is megtalálta magától a helyét.

Az amerikai ibolya kedves szomszédaimtól, Kati nénitől vagy Rozi nénitől érkezett és mindegyik parcellában kivívott magának egy kicsiny foltot.

A petúnia minden évben a téglajárda rései között üti fel a fejét és egész nyáron át édesen illatozik - úgy látszik, lehet gondoskodás nélkül is élni. Furcsa.
A kacsafarkú szender nagy kedvence.

A hajnalka az esővízgyűjtő tartályra szeret felkapaszkodni - minden évben ugyanott, ugyanúgy.

A mezei tikszem piros és kék változatával is szoktam találkozni, de mivel kevés van belőle és nem igazán fojt el semmit, szívesen meghagyom a parcellák szélén.

Gyors önellenőrző séta után meg kell állapítsam, hogy úgy tűnik, csak a hólyagos habszegfűt felejtettem el, pedig tavalyi felbukkanásának nagyon örültem.

Mi végre is ezek a lajstromok? Összeírás. Rendszerezés.
Az ember első látásra nem is gondolná, mennyire szemléletformáló, ha összeírja a dolgait. Észrevenni. Tudni. Átlátni.
Egyetemista koromban, amikor még csak irodami szövegekként olvastuk a töménytelen mennyiségű napló mellett a különféle háztartási lajstromokat (kelengye összeírások, báli vengdékönyvek, karácsonyi menüsorok), még nem igazán értettem, hogy miért is írták le ezeket, hogy mi volt a cél, mi volt a motiváció.
Több nagy vendégséget levezénylő családanyaként értettem meg ennek a konkrét, kézzel fogható gyakorlati hasznát.
Anyóskámtól tanultam, hogy az alapos tervezés és a jó előkészítés a kulcsa a sikeres vendégségeknek. A karácsonyi menüsorok (reggeli, ebéd, vacsora - több napon át) átgondolása, megbeszélése, leírása mindig komoly feladat kettőnknek. Tehermegosztás: ki mit szerez be, ki mit készít el, ki mit tárol, stb. Összeírás. Összedolgozás.
Így sikerül, hogy az ünnepeink és együttléteink ne izzadságszagúak legyenek, hanem színesek.
A menüsorok pedig szép lassan gyűlnek a receptkönyvek hátuljában. Kézzel írott fényképek. Emlék.

Szokásos Janka fotók:

mezei katáng

mezei katáng

pipacs

ebszékfű

petúnia

A mi kertünk – bizony, be kell ezt is vallani – sokkal szegényebb egynyári vagy akár évelő virágokban, mint anyósom és Gitta néni idejében volt. Az ő felfogásukban a fű/pázsit/gyep nem létezett, így ahol nem nőtt (volna) semmi, ott virág nőtt vagy föld volt, gondosan kikapálva. A most is meglévő rózsatövek mögött/között mindenféle virág nyílt: rengeteg büdöske/bársonyka, oroszlánszáj/tátika, körömvirágok egész halmaza, búzavirág vagy inkább imola (nem tudom), fátyolvirág, margitvirág, porcsinrózsa (itt bohócvirágnak is hívták, nem tudom, ez valódi neve-e vagy csak családi elnevezés), vadárvácska, Kleopátra tűje és hihetetlen bódító illatú petúniaözön (konkrétan még a mai napig a téglás udvaron nőnek rengetegen, pedig azóta már annyiszor volt felújítás és annyi sitt próbálta elnyomni őket, mégis maradtak – nagy örömünkre). Nyílt még egy sor másik virág is, de nem emlékszem, hogy akár akkor, akár most tudnám a nevüket.

Amikor én óvatosan, lassan, de aztán egyre bátrabban átvettem a terepet Gittuskától, akkor megszületett kb. két négyzetméternyi pázsit és aztán még több, bár ez kemény munka volt és sok energia. Messze van ez a számomra oly üdítő angol gyeptől, de ahhoz képest, hogy ilyen itt nem volt, azért most már legalább van. Fura lehet, hogy nekem ez ilyen fontos, de engem sokkal jobban feltölt a rendezett, szépen nyírt, friss zöld látványa, mint az akkori sok virág, pedig igazán szeretem a virágokat. Ahhoz képest, hogy parasztházban lakunk, talán meglepő, hogy én ültettem először muskátlit is, noha azt például korábban nem szerettem. Rájöttem azonban, ahogy Judit is írta, hogy akár szeretjük, akár nem, a muskátli hűségesen pompázik egész nyáron, csak úgy ontja a virágokat és ez az egyetlen, ami a hetekig tartó 40 fokban is jól néz ki. Annyit variáltam a dolgon, hogy a futómuskátlit vezettem be, először csak pirosban, most meg már szabadon mindenféle színeket vegyítek és gyönyörű, már csak a látvány miatt is az egyik kedvencem lett, nagyon dekoratív. Persze be kellett szereznem angol muskátlit is a helyes kis cirmos virágai miatt, ebből kevesebb van és kevésbé bírja ugyanazt a kiképzést, mint a hagyományos muskátli, de nagyon megéri törődni vele. Beleszerettem nemrég a lobéliába is, ez szépen csüng a létrán és most már háromféle színben van összeültetve, szerintem nagyon kedves virág. Van nálunk még kis télizöld, bazsarózsa, európai zergeboglárka, négyszögletes ligetszépe, napraforgó, bársonyka és rengeteg mézvirág (ebből szintén többféle színű), lett kasvirágunk és a most divatos klemátisz avagy iszalag. Utóbbi szintén nagy kedvencem lett, ugyanis rendkívül szeretem, amikor egy növény szabadon kúszik és szépen benövi a lehetőségeit a falon vagy ahol szeretné. Ezért aztán költözött ide futórózsa (idén már tényleg fut, ahogy én is) és vadszőlő is, imádom őket, fantasztikus, ahogy nőnek, legszívesebben centivel mérném, mekkora utat tesznek meg egy nap. Nem igazán tudom, miért, de nagyon szeretem a futórózsával, vadszőlővel, borostyánnal, klemátisszal benőtt falakat: jó érzés, amikor a természet befogadja és megszépíti az épített életünket, ami ettől aztán kevésbé mesterséges, kevésbé civilizált, talán egy kicsit olyan holiday-feeling is.

Kicsit furcsa nekem, hogy egy parasztkertben nem voltak fűszernövények, de most már vannak. Mentából valahogy lett háromféle is (nem tudom, hogyan, ráadásul egyszer kivettem egy mentahatározót és kiderült, hogy ezerféle menta van, így nem is nagyon sikerült beazonosítanom, hogy ezek itt miféle menták, az egyik nagy valószínűséggel fodormenta, de a másik kettőt nem tudom), sőt, tavaly egy kertészetben találkoztam még érdekesebb mentákkal is: vettem is ananászmentát és mandarinmentát (tényleg ilyen az illatuk, fantasztikus), de volt még ott pl. csokoládémenta is meg már nem tudom, még milyen, csak épp pénz(menta) nem volt nálam több, úgyhogy a többiek maradtak a boltban. A menta mellett van nálunk most már kakukkfű, rozmaring és levendula, valamint a rózsák mellett többféle bazsalikom, ők valahogy szeretik egymást. Ja, és egy érdekesség: a „folytontermő" eprekért cserébe (ezek nem olyan finomak ugyan, mint a "hobbin" a szamócáink, de nyár elejétől kezdve őszig minden reggel van egy maréknyi eper a joghurtunkba, ami azért nem utolsó) nemrég kaptam egy banánfát – na, ilyen se lakott itt korábban! Igaz, hogy banánt nem fog hozni, már csak azért sem, mert cserépben van (télire be kell vinni), de gyönyörűek a levelei. S végül, de nem utolsó sorban, lakik itt három gyönyörű hortenzia, mert a kertnek elég sok árnyékos vagy félárnyékos része is van és ők azt nagyon szeretik, én meg őket. Azt tervezem, hogy minden évben beszerzek egy újabbat (az idei még hátravan), mert nem tudok betelni velük, olyan szépek és annyiféle van belőlük is.

Azt még érdemes elmondani, hogy a korábban virággal teli kert gyepesítése miatt a mostani virágok nagy része cserépben vagy balkonládában él nálunk, aminek az lett az előnye, hogy a téglás udvar sokkal élőbbé vált és az ablakok is tele lettek virággal – korábban ennek itt nem volt divatja. A kertbe pedig immár be szabad menni, mert nem tapossuk le a virágokat, viszont a gyerekek szívesen cigánykerekeznek, hasalnak, olvasgatnak a fűben.

Most nézem, hogy ez a felsorolás azért elég szép olyan valakitől, akinél korábban mindenféle szobanövény kiszáradt, mert elfelejtette öntözni őket (igen, igen szépen vállon veregetem magam)... (Igaz, szobanövény most sincs, az valahogy idegen tőlem, nem egészen érzem, hogy jó lenne nekik bent, de azért lassan megfogalmazódik bennem az igény egy fikuszra...)

A kép nem saját (pillanatnyilag)...