Kedves Olvasó, szeretnélek bevezetni a kovászos kenyerek, péksütik alapjának elkészítésébe, az anyakovász nevelésbe. Számomra is új ez a terep, de nagyon izgalmas! Mielőtt belemerülnénk a kovászgyártásba ismerjük meg a kovásszal készült kenyerek előnyeit az élesztősével szemben.

­A kovász csak vízből és lisztből áll. A mikroorganizmusok a levegőből kerülnek a masszába és szaporodnak fel benne, órák-napok alatt.

­A hosszú erjedési idő alatt a mikroorganizmusok elkezdik lebontani a tészta fehérje és szénhidrát tartalmát, ez eredményezi, hogy sokkal könnyebb megemésztenünk. Illetve ezen időigényes folyamat eredményeként a gabonák ásványi anyag tartalmához is egyszerűbben hozzájutunk.

­Alacsonyabb a glikémiás index - az egyes élelmiszerek vércukoremelő képessége - értéke és laktatóbb is, ezért tovább érezzük jóllakottnak magunkat.

­Az előemésztés következtében tejsavas erjedés baktériumai is keletkeznek, amelyek erősítik a belek mikroflóráját, illetve az immunrendszerünket is.
­ Az élesztős kenyérrel szemben a kovászos kenyér akár 1,5 hétig is puha marad a benne lévő ecetsav miatt.
Azonban a kovász hátrányát is meg kell, hogy említsem, mert e kenyerek, pékáruk elkészítése nagyon-nagyon időigényes, de egy ügyes háziasszonynak/úrnak ez nem akadály.

Most pedig lássunk neki a kovász készítésnek! Többünk első kérdése lehet, hogy milyen lisztből érdemes kovászt készíteni, hát a válasz az, hogy csak és kizárólag rajtunk múlik. Vannak, akik búza, rozs vagy tönköly lisztből készítik. Akad, aki teljes kiőrlésű liszteket részesíti előnyben a sima liszttel szemben, de kaphatók a boltok polcain lisztmixek is. Én egyszerűen csak BL55 búza fehérlisztet használtam, így ezt fogom bemutatni Nektek. Igaz, azóta beszereztem BL80 fehérlisztet is, kipróbálni, hogy azzal hogyan fejlődik a kovászom.
Szükséges eszközök a neveléshez:
- digitális mérleg,
- befőttesüvegek – 2 darab vagy használhatunk műanyag edényt is kinek mi tetszik,
- befőttes gumi vagy filctoll, ­
- a választott liszt,
- szénsavmentes ásványvíz, természetesen a csapvíz is jó, azonban ha túl klóros, akkor használat előtt 1-12 órával öntsük ki egy pohárba és hagyjuk állni,
- zokni, sapka vagy konyharuha, ha nincs elég meleg a konyhában.

Első feladatunk egy befőttesüveg fertőtlenítése. Alaposan mossuk el mosogatószeres vízben, majd a biztonság kedvéért mikróban melegítsük, csírátlanítsuk azt. Ezt követően pedig várjunk egy kicsit, míg kihűl.

Második feladat a kovászkezdemény kikeverése. A csírátlanított üveget tegyük a mérlegre és mérjünk bele 20 g vizet és 20 g lisztet, majd egy fakanál végével jól keverjük össze. Azért érdemes fakanalat használni, mert azon sok hasznos mikroorganizmus lehet, ami segíti elindítani a folyamatot. Összekeverve nokedli tészta állagot kapunk. Az üveg fedelét csak éppen helyezzük rá, hogy ne száradjon ki a kovász teteje. Erősen rácsavarni semmi esetben sem szabad, TILOS, mert a keletkező széndioxidtól szétrobbanhat az üveged. Ami balesetveszélyes és ráadásnak nagytakarítást is von maga után. Ezután ráigazítjuk a befőttes gumit, hogy meddig is ér a massza, majd 24 óra múlva kell újra megnéznünk. Addig is helyezzük a konyhapultra az így készült keverékünket, de betehetjük a szekrénybe is, ha nincs elég meleg a pulton, mert a kovász fejlődéséhez 24-26 fok az ideális. Ennél hűvösebb konyhában erőtlen és egyre savanyúbb szaga lesz. Tehát ha nincs elég meleg, akkor érdemes konyharuhába, sapkába vagy zokniba csomagolni, hogy ne fázzon. Viszont semmi estere se tegyük közvetlenül a radiátorra vagy az mellé, mert megölhetjük a fejlődő mikroorganizmusokat.

Kovász születése

A második napon, miután eltelt a 24 óra, már savanykás illata lehet és előfordulhatnak buborékok a masszában. Amennyiben ezt tapasztaljátok, meg kell etetnünk. Ezt úgy tesszük, hogy a kovász kezdeményből kiveszünk egy üres üvegbe 20 g kovászt és hozzámérünk 20 g lisztet és 20 g vizet, jól összekeverjük, majd ezt tesszük vissza a konyhapultra (bebugyolálva). A maradékot kidobjuk, de erről bővebben lejjebb írok.

Azok, akik nem tapasztalnak, semmi változást 24 óra elteltével, ők hagyják még egy napot pihenni a kezdeményt, és utána, ha van eltérés, akkor etessék meg a fentebb leírtak alapján, de amennyiben nincs akkor érdemes újat kezdeni.

24 órával később megjelentek a buborékok

A harmadik-negyedik nap a legkritikusabb, ekkor kezd érni igazán a kovász. A lúgos közeget kedvelő mikroorganizmusok kezdenek elfogyni, de a savas közeget kedvelők még kevesen vannak, most van az átallás. Az etetés ugyan úgy történik, mint korábban. A befőttes gumit, filc-jelet mindig figyeljük, és ha a kovász a jelöléshez képest duplájára nőtt, majd vissza is esett, akkor éhes, meg kell etetnünk. Amennyiben duplázott az előző etetéshez képest, át kell térnünk a 12 óránkénti etetésekre, amit ugyan úgy csinálunk, mint a legelején leírtak, csak most már 12 óránként. Persze lehet változtatni is az arányokon, hogy kevesebb legyen a maradék és erősebb legyen a kovászunk, így az új arányok: 10 g kovászhoz 20 g vizet és 20 g lisztet teszünk. Fontos, hogy mielőtt megpróbálkoznánk a kenyérsütéssel, 12 óránként 12 alkalommal kell etetnünk a drágánkat, hogy elég erős legyen a feladathoz. Nem szabad türelmetlennek lenni, mert akkor csalódás érhet bennünket.

12 óra elteltével így megnőtt

Szép nagy buborékok vannak benne

Utóirat: a megmaradt kovászt, amit nem használunk, fel azt az első egy hétben még ki kell dobni, mert még nincs stabil mikrobiológiai állapot. Aztán egy hét leteltével elkezdhetjük gyűjteni a hűtőben és kovász chipset, pogácsát, muffin-t lehet csinálni belőle, de fel lehet használni akár nokedli, palacsinta készítéshez is. Le is lehet szárítani, hogyha valami baj érné az anyakovászt/vadkovászt, legyen mihez nyúlni.

Az anyakovász tárolása. A friss anyakovászt, amennyiben van rá lehetőségünk, az első egy hónapban tartsuk a pulton és 12 óránként etessük, a hűtőzés csak legyengítené. Illetve aki gyakran süt, annak is maradhat a pulton, viszont akinek ritkán van alkalma sütni (egyszer egy héten) érdemes betennie a hűtőbe. Ez úgy történik, hogy a meglévő kovászból kiveszünk 25 g-ot és hozzámérünk 100 g lisztet és nagyjából 90 g vizet, ezt jól összekeverjük, néhány órán keresztül a pulton hagyjuk, míg kétszeresére nő, és csak ezután tesszük be a hűvösbe. Nincs is más dolgunk vele, minthogy ha kell a sütéshez kivegyünk belőle és feletessük, vagy legalább egyszer frissítsük fel a héten, ha látjuk, hogy már kezd összeesni, éhezni, de nem tervezünk sütni.

Források:
https://mit-ehetek.hu/miert-egeszsegesebb-a-kovaszos-kenyer-mint-az-elesztos-kenyer-446b
https://sobors.hu/gasztro/elesztos-vagy-kovaszos-kenyer/
https://egy.hu/gasztro/igy-lehetsz-profi-kovaszolo-buktatok-amikre-erdemes-odafigyelni-ha-kovaszkeszitesbe-kezdesz-106995#
https://smuczerhanna.com/tag/kovaszneveles/
https://www.cukorbetegkozpont.hu/glikemias-index Laborka – KovászLabor Alapozó facebook csoport
https://receptvadasz.hu/kovasz-frissitese-etetese/

Úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább arra, hogy elkészüljön Anitáék új pajtája és ott tartsunk majd igazi nyári mulatozást, hanem azt megelőzően nekünk bizony újra táncolnunk kell. Most is a Szabadkikötőben, most is Janka és Balázs zenélnek, remélem, megint nagyon jól fogjuk érezni a zenét és persze magunkat is.

Janka már el is készítette a plakátot, először egy konformistábbat, aztán Balázs biztatására egy merészebbet. Felvezetőnek Eszelős meszelős (avagy a romantikus xrc) kávéházba való kedvencei fognak szólni, aztán kipörgettetjük a bakelit lemezeket!

Gyorsan én is aktualizáltam a legutóbbi meghívó szövegét:

A Faluság blog és a Hangfarm hangművészeti zöldmező közös szervezésben ismételten hív minden kedves táncolni és zenét hallgatni szeretőt 2023. július 1-jére egy fergeteges együttlétre a Szabadkikötőben.
A zenei palettán Janka és Balázs tolmácsolásában electro-swing, mindenféle wave, jazz, indie, gumipop és természetesen népi-gépi zenék.
A belépés ingyenes, a hangulat szokás szerint tökéletes!

A gyógyfürdőzésről mindig a tespedtség, a statikusság, a lomhaság jut eszembe. A tehetetlen testek felázott bőrének öregen kipárolgó langyos szaga. A mozdulatlanság. A halál.

Gyerekkori elűzhetetlen kép: valószerűtlenül csupasz, ruhás méltóság nélküli, komikus-lebegő műanyagbabákká vált ismeretlen felnőttek. Ugrálni tilos!

Szeretem a víz áramlását, szeretek benne mozogni: csobbanni, úszni, szeretem a bemerülés és kibukás dinamikáját, az önmaga súlyától megkönnyebbült testem ficánkoló játékosságát, a félrenyelések és fröcskölések féktelen figyelmeztetését saját levegőtlenségemnek való kiszolgáltatottságra. Szeretem az elfáradó-elzsibbadó rongybaba érzést, az elementáris éhséget, ami egy hatalmas fürdőzés után rátör az emberre.

Megtartani a fiatalságot, megtartani kertünkben a vizet - nem kihívás, hanem inkább meghívás az itt-létre.

Egyelőre egyre inkább úgy látom, hogy a mozgás minden életnek a kulcsa.

Lemezborító készítés, Independent Label Fair Budapest (Független Kiadók Vására), 2021 - Pontoon állóhajó

Balázs éppen (már megint, még mindig) A rész és az egész-t olvassa, megkértem, citálja ide ehhez a gondolatmenethez illeszkedő beszélgetést a könyvből:

"Na de ha igazán elütnénk egy bálnát? kilyukadna a hajónk is meg a bálna is. Csakhogy itt a nagy különbség: a bálnán ütött lyuk begyógyulna szépen magától, a hajó meg roncs maradna. Különösen ha a tenger fenekén kötne ki. Mert egyébként persze ki lehet javíttatni." Itt már Niels [Bohr] is közbeszólt: "Korántsem ilyen egyszerű az élő és a holt anyag kötötti különbség. Nem vitás, a bálnában valóban dolgozik egy formatív erő, hogy így nevezzem; ez az erő biztosítja, hogy a sérült rész kiegészüljön. A bálnának persze fogalma sincs erről az erőről. Az sem kétséges, hogy erre a biológiai örökségre még nincs magyarázat. Ugyanakkor azonban a hajó sem teljesen élettelen tárgy. Olyan viszonyban áll az emberrel, mint a pókháló a pókkal, vagy a fészek a madárral. A hajó formatív ereje az emberben gyökerezik, és a javítás folyamata valamiképp analóg a gyógyulási folyamattal. Ha ugyanis nem volnának élőlények - jelen esetben emberek -, akik meghatározzák a hajó formáját, nem lehetne megjavítani sem. Természetesen az a tény, hogy az ember esetében ez a formatív erő tudatos, már nem jelent lényeges különbséget."

(Werner Heisenberg: A rész és az egész - Beszélgetések az atomfizikáról, Gondolat, Budapest, 1975, ford. Falvay Mihály, 148-149. o.)

Ezek a virágtartók nagyon különlegesek, nem a tipikus műanyagból készültek, hanem fonálból lehet megalkotni, így viszont saját kezűleg is lehetőségünk van az elkészítésükre.
Nagyon jól mutatnak mind a lakásban mind pedig az udvarban fellógatva. Elsőre ugyan nehéznek tűnik, de gyorsan belelehet jönni, nem olyan bonyolult, ezt szeretném most nektek bemutatni, hátha más is kedvet kap hozzá.

Illetve ha mégsem boldogulsz a csomók elkészítésével az általam leírtak alapján, akkor nézd meg ezt a videót:
https://www.youtube.com/watch?v=J_7NysgapIY&ab_channel=Gy%C5%91rPlaza

Szükségünk lesz ollóra, mérőszalagra, kampóra, amin rögzítjük és persze a fonálra, ha bentre csináljátok, akkor célszerű lehet makramé fonalat választani, ami általában fésülhető. Amennyiben az udvar dísze lesz, például muskátlihoz, akkor kenderzsineg vagy szőlőkötöző is teljesen megfelel erre a célra.

Először vágjunk 8 darab 3 méter hosszú és 2 darab 50 centiméter hosszú fonalat. Ezt követően a 8 darab fonalat hajtsuk félbe és tegyük rá a kampóra, így lesz 16 szálunk. Vegyük az egyik rövidebb fonalat és hurokban tegyük a hosszúakra majd kezdjük el körbe tekerni, ha majdnem elfogyott, akkor a hurkon húzzuk át és ennek a rövid fonálnak szoroson húzzuk meg mindkét végét így kapunk egy csomót, de ez nem látszik. A két végét pedig vágjátok le.

Válasszunk szét 4 darab fonalat a többitől, most ezekkel dolgozunk. Lapos csomót fogunk készíteni. A két középső szálhoz nem nyúlunk, csak feszesen tartjuk. A bal oldali fonalat a két középső előtt elvisszük jobbra. Most jön a neheze, a jobb oldali fonalunkat ráhelyezzük erre, majd a két középső szál mögött előre dugjuk baloldalon a bal szál felett, és jól meghúzzuk. Ezután a jobb oldali szálat visszük el a két középső előtt balra és a bal oldali fonalat fogjuk hátulról előre dugni jobb oldalt a jobb szál felett. Összesen 12 darab lapos csomót készítünk.

Ezt követően jön egy új minta. Itt megint a bal oldali fonalat elöl áttesszük jobbra és a jobb fonalat pedig hátulról dugjuk előre baloldalon a bal szál felett, ebből 25 darabot csinálunk ezzel egy csavart mintát fogunk kapni.
Ezután újból 12 lapos csomót csinálunk itt, felváltva hol bal, hol jobb oldali fonál kerül előre. Ezeket a folyamatokat a másik 3x4 szállal is megismételjük.

Amennyiben megvagyunk, akkor a csomók végétől lemérünk 10 centimétert és oda újabb 4 darab lapos csomót készítünk. Ezután a képen látható módon összefogunk 4 szálat és megint csinálunk 4 lapos csomót az eredeti csomótól 10-15 centiméterre.

Most már a vége fele járunk, fel lehet lélegezni, itt az lesz a feladatunk, hogy a kiválasztott cserepet belemérjük, tudunk rajta igazítani, hogy hogyan álljon, majd az alul összefogott fonalakat a kezdethez hasonlóan az 50 centiméteres fonállal összekötjük, a felesleges fonalat levágjuk és ezzel el is készültünk, mehet bele a virág.

Ha Woody Alent látod, azonnal beugrik, hogy ő NEW YORKI. Csupa nagy betűvel. Ha meghallom Dés László zenéjét, azonnal az jut eszembe, hogy ő PESTI. Csupa nagybetűvel. Tudom, hogy a szövegeit nem ő írja, de az a szenvedély, ami a dalaiból árad, az nagyon pesti. Ennyire szenvedélyesen szerelmesnek lenni, csak második generációs pesti tud. Aki gyermek korában a szüleivel ismerte meg a várost, aztán középiskolásan egyedül bolyongott a körutakon, és tereken. Be nem teljesült szerelmekkel, vágyódó tinédzser versekkel, hogy mire felnő, bátor és szenvedélyes legyen. Mi, vidéki versenyzők sosem leszünk ennyire felszabadultak. Hiányzik a város zsigerekig ható ismerete, és az ebből fakadó önbizalom, ami átjárja szerelmi életünket is.

Ha Dés László dalait hallom, pestinek, és nagyon szenvedélyesnek képzelem magamat. Olyannak, aki ha éppen szerelmi bánata van, hosszú szövetkabátban, feldúltan lépked a Nagykörúton. Olyannak, aki ha éppen szerelmes, vágytól fűtve, hol pattanásig feszülten, a finom érintésektől őrületig fokozza a vágyat. Hol állat módjára, veszettül párosodik. Szerintem Woody Alan New Yorkban pont ilyen volt.

Amikor pedig a cserhalmi-bástijulis dalokat hallgatom, szinte legalizálom a megcsaló viszonyt. Olyan szenvedély vibrál a pár között, hogy megbocsájtom nekik a hazugságot. Persze ez csak addig tart, míg szól a zene. De Dés László zenéjében pont az a jó, hogy szégyentelenül lehet megélni a legbujább érzelmeket is. És a legnemesebbeket is. Nem véletlenül lett a szabadon gondolkodók himnusza a Mi vagyunk a grund. Mert nem szégyen a szégyen, és bátran lehet akár sírva is énekelni, hogy “m’ért félnél, m’ért élnél, ha nem egy álomért”.

A héten a koncertjén voltunk. Négy színész énekelte dalait: Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin, és a csodálatos hangú díva, Básti Juli. Számos új dalt is előadtak, amelyeket még sose hallottunk. Azonban a furmányos szövegek, a finoman kidolgozott zene, és a profi zenészek olyan élményt szereztek, amitől az új dalok azonnal fülbe másztak. És elvarázsoltak. És szerelmesen sétáltam a Nagykörúton. És gátlástalanul csaltam és csalatkoztam. És sirdogáltam amikor régi dalok régi érzéseket idéztek fel bennem. És telitorokból énekeltem, hogy “m’ért félnél, m’ért élnél, ha nem egy álomért”.

Már félév telt el amióta új munkahelyen dolgozok. Lassan kiismerem magamat a helyen és az emberek közt. Alakulnak kapcsolatok. Születnek felismerések, nagy egymásra találások. Ahogyan közeledünk egymáshoz, egyre több mindenről beszélünk, egyre nagyobb őszinteséggel. Az egyik munkatársnőm legújabb felismerését osztotta meg velem arról, hogy többször kellene hétközben is kimozdulniuk, hogy kitörjenek a mindennapok egyhangú taposómalmából. Idült vigyorral néztem rá, mert azt számoltam, hogy csak az elmúlt két hétben mennyi spontán, vagy jó előre megtervezett programot csináltunk a hét számos napján. Busójárásoztunk húshagyó kedden, farsangoltunk az iskolába, klasszikus koncerten voltunk, amelyre a Bartók Rádióban nyertem jegyet, kergettük a hóesést a Mecseken, szétválogattuk a gyerekek évek óta összegyűjtött játékait (kiszanáltuk a történelmileg túlhaladottakat), rég nem látott rokonokat láttunk vendégül, Dés László koncertre mentünk, péntekre pedig négy fogást sütöttünk a munkahelyi piknikre. Azt hiszem mi már korábban észrevettük a hétköznapok száguldó monotonitását. Néha kicsit túl lövünk az élmények hajszolásával, ez fárasztó, és nem segíti az “év háziasszonya” díj elnyerését, mert általában a házi munkán spórolok, de pont a koncerten idéztem fel harminc évvel ezelőtti énem, és az elszáguldott időt meghazudtolóan friss volt az érzés. Mintha nem is harminc éve lettem volna álmokkal teli fiatal felnőtt.

Nincs már újabb harminc évem, de megvan a képességem, hogy a hétköznapokban is találjak emlékezetes pillanatokat. Az ünnepekkel pedig feldíszítsem a száguldó vonatunk. Hiszen “egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk”.

Disznóvágás alkalmával összegyűlik a család apraja-nagyja, hogy kellemes hangulatban, de nagy munkával feltöltésre kerüljön a fagyasztó hússal, csonttal. A felkészülést már a vágás előtti este megkezdjük, ilyenkor összekészítjük a szükséges eszközöket, mint például üst, üstház, tűzifa, rénfa, kések, kaparók, forrázáshoz kád és lánc, vödrök, ládák, daráló, hurkatöltő. Ezek után jöhetnek a fűszerek és megpucoljuk a vörös- és fokhagymát is. Ha ezekkel megvagyunk, akkor irány aludni, mert másnap korán kell kelni.

Általában szombat a disznóvágás napja, ilyenkor már 6 óra körül begyújtjuk a tüzet az üstök alatt, hogy legyen forró víz a forrázáshoz és a mosogatáshoz. Mire lobog a víz, a disznó már az örök sárban dagonyázik. Az állat vérét mi csak azért szoktuk felfogni, hogy sült vérként savanyúsággal, kenyérrel elfogyasszuk.
A forrázás az első lépes a vágás után, hogy a szőrtől megszabadítsuk a sertést. Ez úgy zajlik, hogy a kádba bele tesszük a láncokat, majd erre a jószágot, aztán mehet a forró víz. Apukám egyik oldalon, bátyám másik oldalon húzza, majd ereszti vissza a láncot, és így szépen forog a disznó, minden részét éri víz.

Ezután jön a neheze, valahogy ki kell szedni a kádból egy raklapra. Ha sikerült, akkor előkapjuk a kaparókat és igyekszünk minél több szőrt levarázsolni róla, ami az esetek többségében sikerül is. Ezután következik a pörzsölés. Amikor már szép fekete lett az állat egyik fele, akkor megfordítjuk és mehet ugyanolyan sötétre a másik oldala is. Fordítás előtt hideg vízzel locsoljuk az állatot, hogy ne repedjen el a bőre. A körmöket leszedjük még melegen.

Ha ez kész, akkor meleg vizes ruhákat teszünk a jószágra, hogy kicsit felázzon és könnyebb legyen lekaparni az elfeketedett részt. A fej és lábak tisztára kaparása, mosása a legnehezebb feladat. Amikor elkészültünk, akkor feltesszük a rénfára. Húgommal mindig mi állunk a két végére, a fiúk meg feltolják annyira, hogy le ne érjen az orra.

A felbontás után eltávolítjuk a belső szerveket. Ezt a műveletet szinte mindig édesapám csinálja, de ha valami más feladata akad, akkor kipróbálhatja magát bátyám is. Amikor kikerült a belsőség, akkor félbefűrészeljük, ami igen nehéz, mert mindig más irányba halad a fűrész. Az állat aztán feldarabolva kerül a feldolgozó asztalra. Húgommal a disznó bőrét szoktuk lehúzni a zsírról, levágjuk róla a húst is, majd felkockázzuk a zsírt. Bátyáim csontot aprítanak leves méretre, illetve ledarálják a kolbásznak valót. Édesanyám a húsokat válogatja különböző szekciókra aszerint, hogy főzésre, hurkába vagy kolbásznak való-e. Édesapám a sonkákat, szalonnákat formázza, kicsontozza a húst.

Ha ezekkel elkészültünk, akkor egy kis pihenő gyanánt eszünk sült oldalast és fasírtot, majd amikor mindenki kész, akkor folytatódik a móka kolbász fűszerezéssel, töltéssel. Kolbászt sertés vékonybélbe töltjük. Ezek mennek a füstölőre, illetve majd sóban való pácolás után a sonka és szalonna is oda kerül.

Hurkát most nem készítettünk, de ennek a menete a következő lett volna. A fejet, tüdőt, szívet, bőrt és más aprólékokat, ami kolbászba nem jó, beletesszük az üstbe és addig főzzük, még meg nem puhulnak. Ebben a lében főzzük meg a rizst is. Az abálóléből kiszedett húsokat kicsontozzuk, ledaráljuk és ízesítés után szintén sertés vékonybélbe töltjük, majd a végeket összekötjük és mehet az abálólébe újra egy kicsit még főni, aztán kész is vagyunk, minden részét feldolgoztuk a sertésnek.

Rengeteg levelet küldtünk egymásnak faxon. Apának akkor még tekercses-faxpapíros készülék volt az asztalán, talán egy évre rá lett A4-es papírra nyomtatott lehetőség.
Minden tekercsen érkező - legyen az fikarcnyi rámgondolásos üzenet vagy több oldalnyi beszámoló a távolban, főleg persze belülről: szívben és fejben történtek - üzenetet addig olvasgattam, amíg szinte már kívülről tudtam. Minden mondat felért egy simogatással, minden vessző a folytatást ígérte.
A mai napig összehajtogatva laknak kalapdobozokba rendezve az első közös koncertjegyekkel, múzeumbelépőkkel, vonatjegyekkel együtt.
Ide költözésünkkor néztem bele a dobozokba, addig elég volt mindig a tudat, hogy vannak, hogy ott vannak, de mivel nem elmúltságból, hanem jelenvalóságukban tekintek rájuk, sohasem volt fontos, hogy újraolvassam őket.
Talán valamelyik gyerek kérdezett rá pakolás közben, hogy mik azok és nyitottam fel a tetőket, akarva mutatni azt az intenzitást, ahogyan egy család születni készül.
Az elsárgult papírokról elillant a festék, immár visszahozhatatlanul, pusztán emlék-keretként, a valaha ott-lét bizonyítéka, de a visszaleshetőséget kizárva. A 'milyenek voltunk' képzelettel színezett meséi.
Amikor pdf formátumba mentek egy hivatalos iratot, mindig elfog a kísértés, hogy a jövő kiber-történészeire gondolva benne hagyjam a word-be írt, kifehérített üzeneteimet. Néha bennehagyom.

Néha elcsípek egy-egy dokumentumfilmet a mániákus gyűjtögetőkről. Ilyenkor kicsit megijedek, hogy a tárgyak iránti rajongásom nem kóros-e. Mert a hat évvel ezelőtti színházjegytől elkezdve, a tizenkettedik guberált virágmintás bögréig, mindent elteszek.

Különös viszonyom van a bélyegekkel. Apró műalkotásoknak tekintem őket, amelyek térben és időben korlátlan utazók. Totálisan nem értek hozzájuk. Tehát a bélyeggyűjtés, mint hobbi teljességgel távol áll tőlem. Mégis, amikor először láttam meg valamelyik borítékon a matt fényű, rajzolt széket, rabul ejtett. Az érzés csak fokozódott, amikor észrevettem, hogy másik címlet, másmilyen színű és stílusú széket rejt. Azt hiszem akkor dőlt el, hogy gyűjteni fogom a székes bélyegeket. Szerintem ez legalább egy évtizeddel ezelőtt történt. Attól kezdve mániákusan vagdostam le a borítékokról a színes székeket. Figyelembe véve az utóbbi évek digitalizálódását, azért ez nem jelentett tömeghisztériát, ugyanis a karácsonyi lapokat leszámítva, nem nagyon kaptam már felbélyegzett borítékokat. A számlalevelek sajnos előre nyomtatott díjhitelezvék. Azt már említettem, hogy nem vagyok profi bélyeggyűjtő, ezért a nagyritkán elcsípett bélyegeket borítékokba, képeslapos dobozokba szedegettem. Ha olyat találtam, amire korábbról nem emlékeztem, rajongásom újabb lendületet kapott.

Aztán öt évvel ezelőtt új munkahelyre, új munkakörbe kerültem. Az egész megyével tartottunk kapcsolatot. Telefonáltunk, e-maileztünk és LEVELEZTÜNK.
Ekkor vettem észre, hogy van egy újabb sorozat. A Magyar Posta története előtt tisztelgő, immáron fényes grafikák a stemplitől kezdve, a postaládákon át, a postakocsikig, számos mintát tartalmaznak. Érdeklődve fordultam az új bélyegvilág felé. És várnom sem kellett karácsonyig, mint korábban, mert itt naponta jöttek a levelek. Küldtek beszámolókat, szerződéseket, a falvak magazinjait. Csak ki kellett vágni az apró színes képeket. Újabb borítékok teltek meg bélyegekkel.
Van az az érzés, amikor azt gondolod, hogy majd egyszer, amikor sok időd lesz, kiválogatod őket, rendbe teszed a gyűjteményt, és tuti lesz minden. Nos, ez a pillanat ritkán jön el.

A vasárnapi ebéd után szétszéledt a család. A fáradtabbak délutáni pihenést, a TV-függők műsort kerestek maguknak. Én meg magamban maradtam az elpakolással és a gondolataimmal. És ekkor eszembe jutottak a bélyeges borítékok. Kis keresgélés után megleltem őket, és a megtisztult konyhaasztalon veszett válogatásba kezdtem. Először a postatörténetest rakogattam, aztán előkerültek a székesek. Meg számos másikak is. De trehány gyűjtő lévén, annak idején csak hevenyészve körbekerítettem a bélyegeket, semmi egyenes vágás, vagy elegáns leszélezés. Így nem csak válogatni, de vágni is kellett őket. Ahogy forgattam a boríték sarkokat, a legtöbbön jól kivehetők voltak a bélyegzők is, a települések nevei is. Hirtelen életre kelt a konyhaasztalom. Ott termett Vajszló és Szigetvár, Siklós és Drávaszabolcs, Majs és Ellend. Aztán elkezdtem látni a postáskisasszonyokat, még akkor is, ha már régen megasszonyosodtak. Elképzeltem, ahogyan mindennap a postás autóhoz igazították a küldemények felvételét. Ekkor újabb nőket kezdtem látni, azokat a valamikori munkatársakat, akik magukat a küldeményeket állították össze. Láttam, ahogyan sietve ragasztották le a borítékot, hogy még az aznapi postával elküldhessék. Azt is láttam, ahogyan a postáskisasszonyok csalódottan tárták szét karjukat, ha túl későn érkezett a hivatalnok, hogy aznap már nem megy el. Volt aki bánkódott rajta, volt aki egy legyintéssel elintézte, hogy neki mindegy, majd csak odaér valamikor. Marikák, Évák, Szilviák és Melindák sürögtek a feladás körül. A postára menés mindig egy jó kis alkalom volt a társalgásra is, ha tovább nem, de addig mindenképpen, amíg a bélyegeket felragasztották. A postáskisasszonyok gondosan válogatták, hogy melyik címleteket ragasszák a borítékra. Aki nagyon precíz, ügyelt rá, hogy egy sorban, és egymásra véletlenül sem ráragasztva díszelegjenek a bélyegek. Aki sietett, csak ráhányta a jobb felső sarokba. A stemplik is sokat meséltek. Voltak dühösek, nagyon odacsapottak. A lezserek félig a semmibe révedtek, feliratuk csak hiányosan látszott. A legkisebb falvakban már postahivatal sincs, az önkormányzatnál gyűjtik össze a küldeményeket. Néhány önkormányzat olyan igényes, hogy saját címerrel, vagy valamelyik saját neves eseményükkel készíttetett saját bélyeget. Mozsgó, Belvárdgyula, Márok ezzel külön megtisztelte címzettjeit.
Aztán már nem csak egymáshoz, hanem hozzám is szóltak a kedves régi munkatársak. Szóltak büszkén mosolyogva, hogy fogadjam szívesen a legfrissebb falu újságjukat. Akadtak zsörtölődők, akik azon mérgelődtek, hogy már megint valami dokumentációt kell beküldeni. Aztán bűnbánóan jelezték, hogy hát tudják ők, hogy ez az ügyrend, csak értsem meg, hogy mennyi a munka. És én megértettem. Mosolyogtam a bélyegek fölött. Az elmúlt évek kapcsolatainak örvendeztem, ahogyan a munka miatt majdnem mind a 301 településen megismertem valakit. A bélyegek és a bélyegzők körbe röpítettek egy vasárnapdélután egész Baranyán.
A jóleső derű után, hirtelen a szívembe markolt az a filmekből ismert jelenet, amikor kirúgják az embert, és a kezébe nyomott papírdobozban szorítja bögréjét, egy szem növényét, és a széktámláján tartott kardigánját.
Én is így jöttem el. Az én papírdobozomba beleraktam az összegyűjtött bélyegjeimet, a gyomorsav gyógyszerem, és a hajpántom mellé. Kívülről nézve ennyi maradt az elmúlt öt évből. De azt hiszem megvan mindkét bélyegsorozatom, a székes is, és a postatörténetes is.
És több is.

Szerkesztőférj szerint, most már nekem kéne jönnöm az otthontanulás témájával.
Házitanítás. Átszövi az összes írásomat. Láthatatlanul működni. Tapinthatóan ott lenni. Átjárhatóságokat kérni: Vidéki nők nemzetközi napja (International Day of Rural Women).
A 2015-ös EU-tanulmányt (International Day of Rural Women, 2015, Compilation of an In-Depth Analysis and a Study) böngészve percenként elhatározom, hogy lefordítom. Tényleg fontos lenne? Vagy csak nekem? Megosztanám, nade kivel? Miért is lényeges ez?
Miért szeretnénk, hogy láthatóak legyünk? Talán mert a statisztika azt mutatja, hogy miközben az élelmiszer-előállítás több, mint 50%-a női kezek által érintett, addig (föld)tulajdonosként csak 15%-ban jelenünk meg?
Tulajdoni lap nélkül játszani szerepet a vidék gazdasági növekedésében, a szegénység elkerülésében, az ellátási lánc minőségi megteremtésében és a biztonságos élelmiszerlánc kivitelezésében.
Kakasleves. (https://falusag.hangfarm.hu/search/kakasleves)
Földtől az asztalig: bekukucskálni alá.

Forrás: Csíki Sándor gyűjteménye - Fortepan

(Szerk.megj.: A Faluság háttér-munkájának megmutatásához elkértem Anitától a ma reggeli, nőkörnek küldött levelét.)

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Nemrég szembe jött velem egy kép, egy horgolt kokárdáról és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne elkészíteni. Évekkel ezelőtt (meg)tanultam horgolni, idő és motiváció hiányában nem űzöm azóta sem. Aztán arra gondoltam, hogy milyen jó program lenne, ha ezt együtt készítenénk el. Judit lelkesen vállalta a tanító szerepet a horgolás témában, persze, mi mást mondhatott volna mint igent. 

Szóval sok szeretettel várunk benneteket az otthonunkban, a KajsziMAYszi  (https://www.facebook.com/groups/407524160021836/?ref=share_group_link) birtokon. 
Az időpont tekintetében február 25. szombat vagy 26. vasárnap lenne alkalmas nekünk. 
Kérlek, hogy jelezzetek vissza, hogy nektek melyik nap lenne alkalmasabb!
És persze, hogy lenne-e kedvetek jönni és horgolni? Vagy csak jönni? 
A program:
14-15 óra Érkezés, körülnézés házunk táján, gyümölcsös, birkák, boci, malacok stb. 
Kb. 16 órától horgolás.
Közben eszem-iszom, ahogy szoktuk! 
Énekelhetünk is közben! 

Bár ez a program nem szokott "gyerekes" lenni, de ha valakinek van 5-6-7 éves korú gyermeke, nyugodtan hozhatja, Matyi szívesen bandázik vele! 

Azt még el kell árulnom, hogy folyik a helyszín keresés egy Faluságos farsangi mulatsághoz! Ez is még a farsangi időszakban lenne terveink szerint, Pécsen! "Juditnak tér kell tánchoz" jeligére küldhettek helyszín javaslatokat! 

Jelezzetek vissza legyetek szívesek, hogy jönnétek-e horgolással egybekötött Faluságos délutánra! 
Van-e horgolótűtök? 
Van-e esetleg otthon elfekvőben fehér, piros és zöld horgolófonalatok? (mert akár lehetne is, ugye?) 
Tudnunk kell, hogy mennyi eszközzel készüljünk, minden szükséges eszközt beszerzünk természetesen, úgy hogy el is tudjátok vinni majd, mert befejezni nem biztos, hogy tudjuk majd. Meg úgyis mindenki kedvet kap és az unalmas téli estéken.... 

https://nepujsag.ro/articles/kozelmult-nepi-intezmenye-fono-2#