Tegnap kimentünk a szőlőbe és elkezdtünk gyíkot fogni. A magas füvet néztük végig, hátha ott majd lesznek és sikerült is találni párat. Az elsőt elneveztük Spinjitsunak, neki egy zöld folt van a fején. Beleraktuk egy nagy átlátszó műanyag ládába, amit kibéleltünk fűvel, botocskákkal, levelekkel és virágokkal. Vizet is tettünk be neki. Először nagyon el akart szabadulni, de most már megszokta, hogy itt él. Utána fogtunk még egy barna gyíkot, a neve Barni. Mire a másik már megszokta, Barni még mindig el akart szabadulni és ekkor még egyik sem ivott. Ezután fogtunk még kettőt, az egyiknek Dínó lett a neve vagy Harapós Jóska, mert állandóan kitátotta a száját. A negyediket Mászókának neveztük el, mert mindig felmászott a kezünkön. Beceneve: Felfedező.

Papa nem engedte, hogy hazahozzuk őket, ezért azt mondtuk, hogy a joghurtos vödröket a lego miatt akarjuk hazavinni és szépen becsempésztük a gyíkokat az autóba. Az eredeti terv szerint csak kettőt hoztunk volna el, de valahogy mégis négy lett… A rázós utazást elég jól bírták: az ülések alá rejtettük őket, majd amikor elindultunk, felvettük őket a kezünkbe, mintha azt akarnánk megakadályozni, hogy a joghurtos poharak beguruljanak a pedálok közé.

Julinak Spinjitsu lett a kedvence, Ádám mind a négyet szereti és Pötyinek sincs kedvence. Először még óvatosan bántunk velük. Papa mesélt dolgokat a szokásaikról: például szeretnek ágak közé bújni éjszaka, meleg kell nekik, reggel pedig le vannak dermedve és alig bírnak mozogni. Másnap délelőtt elkezdtük őket óvatosan kiszedegetni a ládából. Eleinte nagyon csodálkoztak, hova kerültek és hogy megváltozott a környezetük, de aztán elkezdtek szaladgálni. Elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan etessük őket. Mama és Pötyi utánanézett a neten, hogy mit esznek: ízeltlábúakat, pókokat, lepkéket, legyeket, hangyákat.
Ádám csipeszkészletét vette elő, Pötyi legyet fogott, Ádám pedig csipesszel próbálta etetni a gyíkokat. A falánk Barni mindent megevett, míg a többiek csak kóstolgattak. Kiderült, hogy a döglött rovarokat is megeszik, ami nagy előny volt, hiszen így már le is csaphattuk az ennivalójukat, úgy is megették. Kicsit nehéz őket megkülönböztetni, így nem biztos, hogy ma már mindegyik evett.

Délután elkezdtük őket sétáltatni, hogy néhány lépésnyire a ládán kívüli világot is megismerjék. A néhány lépésből néhány méter lett, szaladni kellett utánuk, hogy beérjük őket. Ezután áttettük őket egy nagy malteros ládába, amelyben kiszáradt sár volt, aminek nagyon örültek, mert így könnyebben fel tudtak mászni a falán. A ház falán is sétáltattuk őket – ott is tudtak mászkálni. Elővettük Juli gördeszkáját, rátettük őket és gurítottuk rajta, ezt gyíkjáratnak vagy gyíkautónak neveztük el. Az egyik a legérdekesebb helyekre is bemerészkedett, például a fényképezőgép-állvány csavarmenetébe. A másik most éppen a monitoron kaparászik.

Amíg lehet, meg akarjuk tartani őket: ha jól bánunk velük, akár szép nagy zöld gyíkká is kifejlődhetnek.
A képeket meg is tudod nézni:

Szöveg: Szabó Juli és Szabó Ádám
Képek: Szabó Ádám

Még szerencse, hogy Kata megírta a csírázós bejegyzést, mert így - ha lassan kapcsolva is - de eszembe jutott, hogy a tavaly őszi cseh utunkról az általunk oly nagyon szívesen fogyasztott cseh nemesítésű Champion almamagokkal tértünk haza. Útközben aki almát evett, szigorúan a csutkában kellett hagyja a magokat, amik zacsiba kerültek, nehogy kiszáradjanak.
A gyerekek már alaposan ki vannak tanítva arra, hogyha bármit esznek, bármikor bármelyik gyümölcsnél, zöldségnél elhangozhat az az anyai utasítás, hogy ezt ide köpd, azt oda köpd.... NE keverd össze!
Jövőféltés: hazaérkezés után az első kipakolandó természetesen a magok. Nedves közegbe (prózaian: bevizezett papírzsebkendőbe) raktam, hogy ne száradjon ki, betekertem fóliába (hogy megtartsa a nedvességet) és ment a hűtőbe, hogy kellő hideghatás érje.

A szakirodalom és kevésbé szak irodalom szerint is almát magról szaporítani nem érdemes, és itt jönnek az érvek a nem mellett: kicsi az esélye a fajtaazonosságnak, sőt, valószínűleg vadalma lesz belőle, maga a csemete későn fog termőre fordulni, satöbbi, satöbbi. Természetesen nem véletlen találták ki a generatív szaporítás helyett a vegetatívat, de itt jön a de: nem végeztem statisztikai kimutatást, de a leghíresebb almafajták leírásánál nem az szerepel, hogy keresztezéses nemesítés, hanem az, hogy véletlen magonc. És a hangsúly a magoncságon van. Soha nem lehet tudni - ez sem rossz érv, de persze, mint nálam mindig, a legfontosabb, hogy lássák a gyerekek, ilyet is lássanak, valamit már ebben a korban mélyebben megértsenek a természet körforgásából, az életből. És az én életemben amúgy is oly sokszor igaz az a mondás, hogy nalám, mi lesz a cserebogárból!
Folyt. köv.

Nedves hideg közegbe (azaz a hűtőbe benedvesített papírzsebkendőbe) téve és nejlonba jól becsomagolva kicsírázott állapotban vettem elő a magokat, egyenként elültettem őket jó minőségű földdel megtöltött cserepekbe.

Ui.: mindenkinek ajánlom, hogy ne ásás után (mint ahogyan persze én csináltam) kezdjen neki az ilyen finommotoros babramunkának: a fáradtságtól kissé remegő ujjakkal az amúgynál is nehézkesebb....

Nem is rossz. Persze borzasztó. Főleg mert megint jön a létbizonytalanság, a megélhetési kérdések köre, és ki tudja mi lesz.
De a jelen, az én kis mikrovilágomban határozottan nem rossz. Adott ugye egy egyébként is éppen otthon levő anyuka (igen ez mázli), és az öt gyerek.
Minden nyári szünettel úgy vagyok, hogy az előtte levő két hétben – főleg azért, mert mindenki előre sajnál, lamentál és kelti a feszkót – rettegek, hogy mit csinál majd az 5 gyerek itthon, aztán kiderül, hogy tök jó az egész, minden gyerek tök normális, nagyon kedves és baromi jó fej. Most is így van ez. Csináltunk egy napirendet és tartják a gyerekek. A napirend az alábbi:

A lincshangulat elkerülése végett ki szeretném hangsúlyozni, hogy a séta a mellettünk levő erdőbe megy, és muszáj, mert Benit februárban műtötték, most tanul újra járni, és muszáj kimozgatni. És persze a többieket is. És bámulatosan hatékony a módszer: Beni első alkalommal kifulladva ért fel az emelkedőre, és fordulhattunk is vissza, most már csak kicsit lassabb mint mi, és elmegy a lejtő végéig, majd kb. 25ször lecsúszik a hóban és visszasétál a dombtetőre. Külön örülünk a hónak, ez most felüdülés, gyógytorna, kaland.

Visszatérve a digitális oktatás nálam eddig ötös, csak egy-két túllengés van benne. Például akkor, amikor rajzból és technikából küldtek leckét, felkaptam a vizet, erre nem számítottam. Ennél a pontnál azért tollat - egeret - ragadtam, hogy legalább hangolják össze az egész alsós évfolyamnak ezt a két tantárgyat, hogy ne kelljen már egy nyuszit, egy bárányt és egy cseresznyefát csináltassak már a három gyerekkel, hanem csinálhassak három bárányt. Az is túlzás, mert minek. De lehet erre rákontrázni, mert az óvónéni írt, hogy az óvodai fejlesztési tervet megtalálhatjuk a honlapjukon, és hajrá fejlesszük a gyereket itthon. Kackackukac. De a legviccesebb eddig az, hogy most 17 órától a Panna lányom ritmikus gimnasztika edzője online edzést tart majd. Hm, na már a kíváncsiság miatt is bejelentkeztem rá. (Update. Annyira klafa volt, hogy szerdától én is csinálom itthon.)

A gitárt tanuló gyerekek is haladnak, íme ilyen egy online gitár óra:

Viszont külön pont jár a fiam foci egyesületének, aki a legjobb edzésvideót beküldő gyerekeknek felajánlott egy-egy pizzát. Mondanom se kell, hogy egész hétfő délután ezen pörögtünk, és íme az eredmény:

Összességében tehát jól vagyunk, és minden várakozáson felüli.
MI (még) jól vagyunk.
És bár összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy mi lesz a vége az egésznek, a keressünk minden rosszban valami jót elvnek megfelelően az alábbiakat szedtem össze:

1, Köszönöm, hogy az a vírus nem ebola, vagy bármi olyan szörnyűség, amiben meghalhatna a családom fele, vagy mindenki. Vagy nem olyan, mint volt a gyermekbénulás, ami a gyerekeket érintette.
2, Hálás vagyok, hogy márciusban van ez az egész, és nem télen, hidegben. (Update: hó van, de ez a háromnapos hó, így hogy nem megyünk úgysem sehova felüdülés.)
3, Jó, hogy mi már a sokadik ország vagyunk, és vannak előttünk jó és rossz példák járványügyben.
4, Bár nagyon rosszul érinti majd ez a gazdaságot, de mégiscsak jó, hogy egy kis konszolidáció után jött, és nem 2008-ban mondjuk.

És bár ez nem a koronavírusnak köszönhető, hálás vagyok, hogy az internet népe a jó magyar cinizmusból átlibbent a hétvégén a fogjunk össze kommunikációra.
Eddig ennyire futotta, ezen is nagyon kellett gondolkodni, de azért ez nem is kevés.
És még egy kis kiegészítés: múlt vasárnap nagyon lekonyultam, de ekkor a csajok rámcsörögtek, hogy találkozzunk online. Nos fantasztikus volt! Íme egy kép az onlájn csettingről fejenként egy fél üveg bor elfogyasztása után:

Akác-, bodza- és mentaszörp.
Tavasszal, akác- és bodzaérés idején még szinte felfoghatatlanul messzinek tűnik az a pillanat, amikor a szüret eredményét élvezni fogjuk. A tavaszt megelőző nyár munkálatai után életmentőként legurított sör üvegei kimosva kerülnek a nekik kialakított polcra. Kérlek, vegyél még csatos üvegű sört!
Őrzi az ember a kamra polcain ücsörgő teli üvegeket, pakolja jobbra-balra a lefagyasztott csemegéket és vár: még nem, most még nincsen rá szükség, most még van más is, mára mást találtam ki, van még a meggyből?, és akkor eljön a pillanat, amikor a kamrából a konyhába érkezik a kiszemelt áru.

Meggyespite.
Tavaly nyáron Jankával puttyogattuk a cigánymeggyet - minden második szemnél megállapítva, hogy jó dolog a nemesítés: nagyobb szemű, könnyebben feldolgozható gyümölccsel hamarabb elkészül az ember (lánya).
A munkát megosztottuk: a fiúk leszedték a gyümölcsöt, a lányok kimagozták, én pedig eltettem - tegnap csak elővettem, és feldolgoztam. Megettük.

Tavasztól tavaszig - nyártól nyárig kiszámítani az évadot: ősszel már kísértésbe esik az ember, télen könnyedén kapkod a teli befőttes üvegek után, tavasszal pedig ünnepnapnak számít egy-egy csemegés üveg felbontása: sakkozás, kitartson a készlet a frissig.

Tanítunk és tanulunk.

Balázs órát tart, azt hiszem itt éppen webszerkesztést.

Hócsatára felkészülve és várakozva a többiekre, általam meglesve és megörökítve

Havas virágzó ringló

Délutáni zongoraóra Bea nénivel - a kamera a kezekre irányítva

Virtuális tanterem, üzenetek, új csatornák - az otthontanulás és az irányított tanulás olykor vicces, olykor bosszantó keveréke.
Többféle megoldási stratégiákat kapunk: ragaszkodás valami eddigihez és újító alkalmazkodás a jelenlegi kihívásokhoz.

Andrea nénire figyelve

Kreativitás és önállóság találkozása - rugalmasság. A telefonok ideje: videóóra, leckefotózás, hangfájl.
Jó látni, hogy értelme volt a kütyük szigorú használati rendjének: munkára való remek találmányok.

Délutáni homokozás

Az új krumplitakarónk - feltörve, előkészítve: mustármaggal bevetve, meglocsolva

Pettyegetett tüdőfű, hivatalos nevén Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis)

Az otthontanulás fogalmát módszeresen kinyírták nálunk. Nekünk szerencsére ez a tanulási forma, ez az életforma néha-néha, külföldi útjaink során megadatott, mármint mi megadtuk a gyerekeinknek, hivatalos papírokkal dokumentálva.

Nem akarom magam ismételni: többször, több helyen pedzegettem, néha már ki is mertem mondani (jaj, te mindig olyan radikális vagy, jaj, te valami lila ködben élsz, jaj, neked miért szabadna, ha másoknak nem, jaj, stb.), hogy a mi családunknak nincsen szüksége a heti ötszöri iskolában levésre: a tananyaggal semmi bajunk, a móddal és módszerrel viszont igen.

Home radar
https://falusag.hangfarm.hu/2018/01/home-radar

Az ökológiai sokszínűség, fajgazdagság, fajtagazdagság fogalmait mindenki kitűzte a zöld zászlajára, de valahogyan a szellemi/lelki belső, láthatatlan lobogókon ez még mindig nem szerepel. Ha sokféle iskola van, ha sokszínű lehetőségek tárháza áll rendelkezésre, akkor értelemszerűen sokkal többféle életnek adunk esélyt. Ha sokféle élet van, akkor sokféle lehetőség van, akkor több lábon állunk, és baj esetén mindig van mihez nyúlnunk. Ahogyan Ani fogalmazta meg ezt egyszer a telefonban: még tejfölből is tízféle közül választhatunk, hát iskolából akkor miért nem?

Pajtánk ablaka, előtte a mindjárt virágba bomló ringlóval

Itthontanulás: mától nem ott/hon (külföldön, máshol), hanem itt/hon tanulunk. A korábban kialakított napirend még mindig jónak tűnik, de ha nem válik be, nagy kaland, módosítunk rajta: fél nyolckor ébresztő, aztán a reggeli tennivalók vidám sora - reggeli, kicsit huncutkodó, visszabújó beágyazás, felöltözés és kilencre kell mindenkinek a konyhaasztalhoz érnie az aznapi tanulnivalójával. Mindenki egyénileg megtervezi a napját (milyen tantárggyal mennyit haladna), én azt láttamozom, azaz rábólintok, vagy változtatás javasolok - ebbe a folyamatba bárki beleszólhat, nagyon sokszor maguknak a gyerekeknek vannak a legjobb ötletei, csak formába kell önteni, dehát kérem általában van hozzájuk képest húsz-harminc év előnyünk (hej, de jó lenne, ha mindenki így fogná fel: előnyünk van hozzájuk képest, hát legyünk már okosabbak, ügyesebbek....)!

Piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea)

Igen, ez nem közoktatás, hanem magánoktatás. Drága, jóminőségű, hatékony, gyors és még élvezhető is, ja, és hosszútávon hat, örökre beépül. Balázs pici cuki autója - viszont a kulcs mindenkinek ott van a fejében.

Délre általában végzünk, addigra én is az ebéddel - azért tanulunk a konyhában, mert így mindenki együtt van, mindenki segít mindenkinek, én meg koordinálom az egészet. Ritkán, mikor valakinek valamit konkrétan el kell magyarázzak (kvázi órát tartok, ami öt és tíz perc között szokott lenni), addig a többiek vagy ránk figyelnek és beleszólnak, vagy csinálják a saját dolgukat. Hogy nem lehet zajban tanulni és egyszerre több mindenre figyelni? De lehet, és sok egyéb pozitív hozadéka is van: megtanulnak zajt, fölösleges információt kiszűrni, megtanulnak befelé koncentráltan csak magukra figyelni, miközben folyamatosan kapcsolatban vannak a külvilággal, megtanulnak jönni-menni a kétféle esemény között.

Aki kicsit megpihenne, az segít nekem a főzésben: kukták mindig jól jönnek, a matekhoz meg különösen jó egy kis gasztronómia. A mosás-teregetés és a takarítás is elkészül. Ebben a ritmusban nincsen tananyag és házi feladat, csak maga a tanmenet leckéje: lehet előre-hátra menni a könyvekben, munkafüzetekben, az interlexikon is mindenkinek elérhető. Nem nekem tanulnak, hanem megtanulnak a rendelkezésre álló eszközökkel eredményt elérni. Magabiztosak, ügyesek, gyorsak.

2020. március 17-e délelőttje

Még egy kis zongorázás, rajzolás, kiszaladás is belefér a délelőttbe. Ebéd után pedig szabadság. A szó legteljesebb értelmében. Ilyenkor a kinti szabad játék inspirálódik a benti elmélettel - de nekem ez is lenne a célom. Az inspirálás, az elmélet összekötése a gyakorlattal.

Külföldön délután szoktunk bevásárolni, parkba, játszótérre menni, most könnyebb lesz a dolog: hetente egyszer kell boltba menjek, mire felébredtek, már meg is jöttem és megterítettem a reggelihez. A saját kert öröme pedig használatot és munkát jelent: remélem minden álomtervet elkészítünk....

És közben lehet gondolkodni a mostani helyzet által eddig ki nem mondott, most pedig megvilágított kérdéseken: nőügy, anyaügy, lakásügy, iskolaügy, tanárügy, közügy, magánügy, ürügy....

Sokan és sok helyütt hangsúlyozzuk a kisgyerekkori mesélés, aztán a nagyobb gyerekkori mesélés, aztán a még nagyobb gyerekkori mesélés és szép lassan a felolvasás, illetve önálló olvasás fontosságát. Lélek, nyelv, gondolkodás, hit - minden alapja.
A helyes és szép felnőtt beszéd mellett a mesevilág gazdagító erejével tudjuk gyermekeinket nyitott szelleművé, nyitott szeművé, egyszóval befogadó, majd önkifejező teljes emberekké segítenünk.
Az olvasás és írás körkörös kapcsolatáról számtalan nyelvész és pszichológus ír: az olvasásértés a hallás utáni történetértéssel kezdődik.
Első pillantásra furcsának tűnik, hogy egy auditív tevékenység a vizualitást pozitívan befolyásolja, de egyszerűen így van. Amikor az egy-két éves gyerekünknek képeket mutogatunk, jó esetben nem csak megnevezzük a képen látható dolgot, hanem történetbe helyezzük, azaz a látottak kapcsán szabadjára engedett fantáziánkat nyelvi formában tolmácsoljuk a megfelelően megválasztott szókinccsel, fordulatokkal, kifejezőeszközökkel.
Következő lépcső a képes mesekönyv, amikor is a kép már nem a kiindulópont a meséléshez, hanem illusztráció, azaz a történet megértését támasztja alá a képpel. Innen megint csak egy lépés a képek nélküli mesekönyv olvasása - itt már elég, ha szép maga a könyv, ha néha-néha van egy illusztráció.
Aztán megérkeztünk a felolvasásig, amikor is a gyerek már nem nézi velünk a könyvet, hanem egyszerűen, önállóan hallgatja a felolvasást. Kissé meditatív pozíciót vesznek fel ilyenkor: olyan, mintha a belső vetítésüket néznék. És ez a fázis nagyon hamar csap át teljesen önálló olvasásba, amikor már az ágyon hasalva, fotelben lábakat felhúzva belemerülnek a fekete-fehér világba, és már repülnek is a képzeletükkel.
Akiket ezektől a lépcsőktől megfosztanak, és túl egyoldalúan csak a képi világból merítkezhetnek, azoknak a nyelvi kompetenciája általában nem lesz olyan érett és kifejező, mint történethallgató, majd olvasó társaikénak. Egyszer már írtam valami hasonlót: hogy bárhány képünk lehet, sohasem lesz olyan árnyalt, sokszínű, részletgazdag, mint amilyeneket a nyelvvel vagyunk képesek "megfesteni".
A népmeséknek még mindig különösen fontos szerepük van: archetípusokat mozgatnak, kimondatlan félelmeket fogalmaznak meg, de a legfontosabb: bármilyen borzalmat (szegénység, éhezés, bántalmazás, elnyomottság, kiszolgáltatottság) képesek feloldani azzal, hogy a mese végére minden jóra fordul. Hogy a tennivaló és a vakszerencse fontossága egyensúlyban van.

Jolán, aki most lett nyolc éves, már nemcsak önállóan olvas, hanem önállóan is ír. Azért hozom egyik szép történetét, mert közvetetten "Süsü pillangója" ihlette a mesét: édesanya, miről írjak? Hm, egy lila pillangóról. Ennyi volt az anyai indítás, a többi már egyéni munka, icipici anyai helyesírás javítással.
Látványosan kitűnik, hogy milyen evidenciaként épültek be a történetalakításba a népmesei és modernebb, egyértelműen nehéz élethelyzetekre íródott szövegmodellek. Ami viszont "mesteri", az az átlátszóság, illetve a színek szimbolikája Joli meséjében. Az alapfogalmak (társ, barát, szomorúság, irigység, szépség, közösség utáni vágy, egyéni úttalálás, csodavárás és hit a csoda megtörténésében, a sorsalakító nő (anya-boszi) modellje, stb.) letisztultak, és jól megfogalmazottak: tudja, hogy a mi a különbség társ és barát között, tudja, hogy a kitűnni vágyás magányossá tesz, hogy önmagunkat megoszthatjuk, de csak úgy, hogy nem adjuk oda teljesen magunkat, megtartjuk egyediségünket, miközben segítünk a másiknak is megmutatni azt az utat, amit mi szerencsésen megtaláltunk. Elfogadás és egyediség utáni egyidejű vágyunk, ami igencsak bonyolult emberi igény.
És igen, a szerkezet, mint tartópillér megtartása: író, cím, első rész, második rész, bevezetés, párbeszéd, hatásos lezárás.

Mindig csodálkoznak, mikor kiderül, hogy mindegyik gyerekemmel levelezek. Nagyon fontosnak tartom az írott nyelviség birtoklását. Ez az egyik indíték. Ennél azonban tény, hogy fontosabb a másik: egy nagycsaládban egyszerűen nem jut idő mindenkit a maga mélységében meghallgatni, időt és teret teremteni arra, hogy négyszemközt lehessen megbeszélni a kényesebb ügyeket, ami nem tartozik másra. Viszont az "odafigyeléshiányt" jól tudom így kompenzálni - megéri, hiszen olyan bizalmas kommunikációs csatornát lehet így fenntartani a gyerekünkkel, ami a kamaszkor körül is biztosítja azt, hogy ismerjük a gyerekünket, megismerjük és segítsük azt, amivé folyamatosan válnak vagy válni igyekeznek. A helyesírást is finoman ki lehet javítani, mesélni is lehet kicsit, de alapvetően természetesen őróluk szól a beszéd, de azt is érzékelem, hogy írott formában könnyebben "beveszik" a tanácsokat is, ami szemtől szembe - mondjuk ki - sokszor idétlennek hangozna.

Mikor besűrűsödnek a tennivalóim, Janka nagylány papírüzenetekkel szokta segíteni anyai munkámat - a cetliket a pultra helyezi, közvetlenül a vízforraló elé, hogy a reggeli teakészítés közben biztosan észrevegyem.

Ugye nem felejted el megvarrni a táskámat?

Légyszi kelts előbb fel, hogy begöndöríthessem a hajamat!

Kovács Jolán: A lila pillangó

Első rész: A lila pillangó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pillangócska, s ez a pillangó nem egy átlagos lepke volt: nem volt színe. S ez a pillangócska olyan, de olyan szomorú volt, hogy miért? Hát ezért: Ó, ho, ho, ho, ho, hó.... Engem mindig kicsúfolnak! - mondta szomorúan a kis lepke.
Egyszer a pillangó elment világgá, mert hisz' kicsúfolták. Ahogy szállt, szálldogált, találkozott egy kis galambbal, s mindent elmesélt, töviről-hegyire.
- Ó, te szegény kis pille, majd segítek én a te bajodon! - ajánlotta fel a kis galamb örömmel a segítségét.
- Rendben van! - egyezett bele a kis pille, s kezet ráztak.
S ahogy szálltak, szálldogáltak, találkoztak egy mocsárral, ez a mocsár lila színű volt. Ebben a pillangócska megfürdött, s azon nyomban lila lett.
- Ó, ho, ho, ho, hó! - kiáltott boldogan a lepke. Engem többé irigyelni fognak, hogy ilyen csini lila vagyok!
S így is lett: - Hékás, skacok! Figyeljetek ide! Ez milyen vagány, szép lila! Vaoooooo.....
S így élt boldogan, lilán, a mi kis pillangónk.

Második rész: A lila pillangó barátai

A lila pille, miután megunta, hogy irigyelik a társai, elment barátok után kutatni. Hát ahogy ment, mendegélt, nem volt ott semmi, de ahogy tovább ment, mendegélt, előtte állott egy kis kunyhó, s abban a kunyhóban egy kedves boszorkány lakott, s ez a boszi megsajnálta: - Ó, kedves kis pillangó, miért búsulsz ennyire? Hát így válaszolt a kis lepke: - Ó, hát hogyne búsulnék, ha nekem egy barátom sincsen! - árulta el zokogva a kis pille.
- Ó, hát segíthetek én a te bajodon! - ajánlotta fel a boszi: - Figyelj ide! Mikor lemegy a nap, menj haza, s ezt mondd a lepkéknek: Kövessetek, hogy olyan szépek lehessetek, mint én. S követni fognak! Majd vidd bele őket a mocsárba, s mindenki más-más színű lesz, s ezt fogják kérdezni: - Hogyan csináltad ezt? És milyen szép zöld, kék, sárga.... színű a szárnyam! S mindenki a barátod lesz.
S így is lett, már mindenki a barátja lett, s boldogan élnek, zölden, kéken, sárgán...., s persze lilán, barátságban.

Hogyan lehet látni tanulni?

Kézenfekvő válasz: észrevevés, észlelés által. Sőt, talán nem is szinonimák ezek, hanem egymásutániságok?
Aki lát, az észrevett valamit, amit meg kell néznie, hogy jól lássa az adott dolgot. Aki észrevesz, annak már van tudáskerete. Értelmezési mezője, ha tetszik értelmezési horizontja. Képélesítés a mikroszkópon - az egész életünk....
Hát ez a mikroszkóp! Nem is tudom, hogy a tanulás, iskola fogalmainkhoz miért nem olyan alapfelszerelési képzet a fejünkben, mint a térkép, a földgömb, a könyvespolc, a barkácsasztal. A gyerekeinkkel tulajdonképpen a tudományfejlődést élhetjük át, játszhatjuk el. A kertből, a növényekből kiindulva jutottunk el oda, hogy szükségünk van egy mikroszkópra, mert látni akarom azt is, amit szabad szemmel képtelen vagyok.

Lehet-e látni tanítani?

Kutatóiskolát szeretnék! Azt szeretném, hogy a gyerekeim ilyen iskolába (és ne csak a családiba) járhassanak. Már kicsiként. Kutassanak a homokban, vegyék észre, hogy szemcsés szerkezetű, hogy van bányászott sárga és szürke folyami, lássák meg, hogy beszívja a vizet, de nem tartja meg, hanem csak átereszti, átszűri, tanulják meg, hogy hidat építeni homokba ágyazott tartópillérre nem lehet és kísérletezzék ki, hogy milyen talajokba viszont igen, és tanulják meg kiszámítani az anyagszükségletet és lássák meg, hogy az íves híd szebb, mint az egyenes, és gondolkodjanak el rajta, hogy ez miért is van így. Ezt akarom.

Első kép:
Tárgy: Bakonyi Rózsa okl. óvónő kinevezése a nagyatádi óvodához
Önt somogymegyei óvónők létszámába a 7641-es költségvetési alcim terhére óvónői munkakörbe alkalmazom. Szolgálatra a nagyatádi áll.óvódához osztom be. Illetményeit az 1950/I.29./M.T.sz.rendeletben foglaltak alapján a 504/B kulcsszámu, beosztott óvónő elnevezésü munkakör szerint 480 Ft. alapfizetésben állapitom meg. Illetményeinek folyositására iránt állásának elfoglalása után történik intézkedés. Felhivom, szolgálati eskü letétel végett a megyei tanács oktatási osztályán haladéktalanul jelentkezzék. Egyben felhivom figyelmét, hogy ha jelen rendelet keltétől számitott 15 napon belül állomáshelyén szolgálattételre nem jelentkezik alkalmazása hatályát veszti. Tudomásulvétel végett értesitve: etc.

Második kép:
Keresztes Nővérek róm.kat.polg.leányiskolája Nagyatád
Igazolvány.
Alulírott hivatalosan igazolom, hogy Bakonyi Rozália a vezetésem alatt álló intézet polg. IV. osztályának az 1947/48-i tanévre szabályszerűen beírt nyilvános tanulója. Hosszabb ideig tartó mulasztás miatt félévi osztályzatot nem kapott.
Kelt Nagyatád 1948. április hó 6.-án
Horváth M. Marcella igazgató

Nem akarok szellemkatona-tanárokat az iskolákban! Egyik óraközi szünetben a tanáriban, mikor becsöngettek, az villant be, hogy ez a kicsöngetés-becsöngetés olyan, mint a katonaságnál a gong. Felállsz, bemész órát tartani, kijössz - csengetésre. Szellemkatona. Elvileg a szellemet képviselem, de szellemként tevékenykedek. Nem.

A kutatásra, a kutatói szellemiségre lehet motiválni a gyerekeket. Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem lesz minden gyerekből elméleti fizikus vagy agykutató, de azt igenis be lehet építeni az életükbe, amit kutatói attitűdnek nevezek, azt a módszert, ahogyan bármihez közelíteni érdemes: játékból indító, kíváncsisági irányokat megtámogató, háttérből lehetőségi ötleteket adó, több síkot egyszerre feldolgozó vezetéssel. Mindezt lazán, könnyedén, hittel, hogy meg tudod csinálni. Rá tudsz jönni - csak nézd meg máshonnan. Kérdezz, aztán kérdezd meg máshogyan.

Anyám keresztanyjának, Babi néninek az óvónői kinevezési papírja (fentebb) és iskolai Értesítő könyvecskéjéből hoztam oldalakat.

Mire nevel és tanít az iskola?
Minden cselekedeteddel az Istent, a hazát és családodat szolgálod.
Szeresd vallásodat, melyben születtél. Semmiért a világon el ne hagyd! Ne légy "hitehagyott!"
A lobogó az egész nemzet jelképe, nemzetedet tiszteled benne. Ne tűrd, hogy meggyalázzák, mellőzzék, vagy semmibe vegyék!
"Himnusz alatt" kalaplevéve, mozdulatlanul állj! Egy nemzet imádkozik. Adj példát másoknak is!
Ha a hősök emléke előtt megállsz, vedd le a kalapod.
Szeresd a várost, melyben élsz! Rosszat ne mondj róla. Közös erő és akarat eredményei örökéletű alkotások.
Szüleid nem magukért, érted élnek. Szerezz nekik örömet! Ne légy hálátlan!
Gondolj hálásan tanítóidra! Ők a legnemesebb, de legnehezebb munkát végzik. Neked is sok kincset adtak.
Madarakat, fákat, ültetvényeket, a közös vagyont védd és kíméld! Ezt másoktól is követeld meg!
A legszerényebb otthonnak is kedvességet, bájosságot ad egy-két szál virág. Lakásotokban mindig legyen virág!

Hiszekegy
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.

Esti adventi gyertyagyújtáskor felmerült a kérdés a gyerekekben, hogy vajon csak a kanóc ég, vagy pedig a viasz is? Megfigyelés, találgatás.... Kérdezzétek meg a kémiatanárotokat, ő biztosan jobb választ fog adni, mint mi (jaj, ennek nekünk is utána kell olvasnunk). Ó, azt nem lehet, kérdéseket nem lehet feltenni - sem idő, sem bátorság, sem ösztönzés, sem kíváncsiság nincsen arra.

Ugyanazt másként elmondani. Megértést keresni.

A minap azon viccelődtünk, milyen vagány lenne egy robottanár: nem személyeskedne, nem mérgelődne, hanem egyszerűen csak tanítana. Ugyanazt a témát tízféleképpen is elő tudná adni - mindenki a maga kedvére választhatna, hogy melyik úton szeretné valóban megérteni az adott témát, az adott tananyagot.
Robottanárunk nem késne az órákról és nem tartaná azt a szünet rovására is tovább.
Robottanárunk mindig makulátlanul tiszta, nyugodt, és felkészült lenne.

Minket még inspirált az iskola. Az általános iskolai tanítónőnkhöz decemberben mézeskalácsot mentünk sütni a tizedik emeleti panelkonyhájába. Elfértünk. Jó volt. Jó meleg. Ezt nemcsak én mesélem. Sokan emlékszünk erre. Hol vannak?

Mégis miért szeretnénk azt, hogy személyiségek, egyéniségek tartsanak órát a kölyköknek?

Ahogyan Erzsi szokta mondani, hát lehet kérem gondolkodni!

Drótanyám....

Utóirat:
Ágitól elkértem tegnapi levelének egy részletét, mert jól megfogalmazza az iskolapad/falupad problematikát:

A kakas sztoritól rendesen futkosott a hátamon a borzongás... Én, mint városi, menzán élő puhány egy kissé megütköztem a tanyasi lét ezen valósága láttán. Ugyanakkor eszembe jutott nagyanyám kakaspörköltje gyerekkoromból, aminek semmihez nem fogható ízét most is érzem a számban. Az alapanyaghoz pedig nem a közértbe szaladt le nagyanyám, az biztos! Szóval, hú meg ha! De nagyon rendben van!