Pirosra színeződni.
A mai napig képes vagyok belepirulni egy (huncutkodó) érzésbe vagy egy (nem a helyzethez illő, vagy egyáltalán nem szalonképes) gondolatba, a mai napig nem tudok hazudni (már meg sem próbálom).
Egy kilenc évvel ezelőtti őszön még megkíséreltem, mikor a vámvizsgálathoz léptettek be minket. Csak ne látszódjon, hogy (megint) várandós vagyok, így is elég gyanús egy feleséggel és három gyerekkel ösztöndíjas vízummal Kaliforniába repülni....
A piros csizma. Még a kutyának is meg kellett szagolnia.
Kint akartok maradni? Nem. Tényleg? Tényleg. Miért jöttetek vissza? Mert....

Jártamban-keltemben arra eszméltem, hogy a kertünkben levélpirosló fáink mind észak-amerikai eredetűek: cukorjuharok, mézalmácskák, illetve ázsiai, mint pl. a japán borbolya. Klorofill zöldek sárgává alakulása egyszerűbb biokémiai folyamatnak tűnik, mint a piroslás. Utánaolvasás, jé, tényleg! Az európaiak általában sárgulnak - a sárga már eleve benne volt a zöldben. Na de a piros? Az mindig új. Miért?

Pangeai életmód: nemcsak mi, emberek, hanem velünk együtt minden más is folyamatos utazásban van - növények, állatok, vírusok. Életek.
Az utazás, mint mozgásos tanulás. Aki utazott, azt látott embernek mondjuk. Látni mást (is) és a más által (is) megnézni magunkat - az önkritika alapjai. Kulturális tükör. Ablaktükör. Tudom, hogy lehet máshogyan is csinálni (hiszen látom). Tudom, hogy lehet jobban is csinálni (hiszen tapasztalom). Működések és miértek. Elmélyítés - helyben.

Nem emlékszünk pontosan hol, valahol Németországban

Minden kertbe kell egy-két piros. Nem sok, csak néhány. Kontrasztnak. Kiemelésnek.
Elvágyódás a sárgás-barnás-szürkés ködből. Világ(ító)látás.

Tegnap este néztük meg Jakab életfilmjét, mert Balázs ma a születése napján nem lesz este itthon. Bármerre jártunk, bármilyen különleges helyeken lehettünk, a legpiroslóbb út még mindig az a bizonyos kaliforniai. Intenzív.

És aztán csak sorolom magamban a meghatározottságainkat, a mi saját pirosainkat, hogy Janka nászutas gyerek, akit Rómából hoztunk (kislányom, biztos, hogy még a nászutatokon is múzeumozni akartok? mindig csak azok a múzeumok.... nem kéne kicsit egymásra is figyelni? - ehhem, kiállítás előtt, kettő között és után is lehet. Hja, azóta a mama pirul....), hogy Jakabban ott van valahogyan a németség (dehát még csak pár hónapos ez a kislány és már utaztatjátok? hogyan? dehát ilyen hamar kistestvére lesz?), jé, hiszen Kölnből került haza, Jónást Párizsban tudtam meg (két gyerekkel egy színház páholya melletti apartmanban lakni? - mikor letettem őket aludni, a folyosón osontam be a páholyba megnézni az előadást), Jolán pedig átitatódott az óceánparttal (azt hiszem Balázs csendben már nem is tudna dolgozni) - vele lettünk teljesek (tudod, az az érzés, amikor már nem hiányzik senki a családból - betelt). Amikor megszületett, akkor életemben először egy icipicit megijedtem, hogyan is fogjuk ezt csinálni, mikor megérkezve megláttam a lakásunkat, és konkrétan annyi helyet nem lehetett szorítani, hogy le lehessen tenni egy pillanatra az újszülöttet. Hoztuk-vittük őket keresztül-kasul a nagyvilágban, teljes természetességgel, mert amíg kicsik, addig akkor vannak otthon, ha velünk vannak. Az emlékeink a piros fáink.

Négyből egy. Legalább már egy. Egy már legalább gimnáziumba jár. Talán.

Pompeii gymnasium

Minden kapcsolat iskola és család között megszűnőben. A szimbolikus kerítések vasrácsokká váltak. Újra hatalmat kapott a portás. Döntési pozícióba került: szól-e a gyereknek vagy sem.
Balázs a minap majdnem elméleti csőbe húzott minket azzal a kérdésével, hogy mit választanánk: egy agyontetovált, de szuperaranyos tanítónénit, vagy egy szupercsinos, de hidegrideg tanítónénit. Amíg a gyerekek gondolkodóba estek, és látszott, hogy komolyan veszik a kérdést, én segítettem ki őket azzal, hogy ez nem választás. Két rossz között választani nem jelent igazi választást. Választani csak lehetőségek között lehet. A kényszerválasztás csapda.
Kiderült, hogy megkaptuk: tetovált portás már van - bár nem látjuk, halljuk a hangját a telefonban....
Cirkusz.

Az első ismert tetovált női cirkuszművész Maud Stevens Wagner 1907-ben

Legkisebbünk osztálytársa nem használhat az iskolában fehér botot, nehogy a többiek elessenek benne. Hm. Jogosulatlan előny? Jogos igény? Annyit tudok, hogy az én hármam nem fog elesni abban a botban. Nem azért mert különleges szenzomotoros képességük van, hanem mert egyszerűen gyerekek, egyszerűen emberek, akiknek figyelmességgel még a szenzomotoros képességeik is javíthatóak.
Kezdjük elfelejteni, hogy értéket nemcsak vallás vagy ideológia mentén lehet létrehozni, hanem létezik a jó öreg minőség fogalma is. Minőségi élet, ami minősít.
Szellemi ínség?
Platóni dialektus?

Nemesi származású japán harcos - szamuráj az 1860-as évekből

Egyre többször figyelmeztetnek kedvesen, hogy el kéne takarni a kertet - tegyél sövényt, határold le fákkal, valahogy oldd meg, hogy ne lehessen belátni -, mert túl szép. Kihívó.

Készülődés, pakolás, térrendezés. Tervezgetés, várakozás, sertepertélés, privát terek publikussá alakítása.
Találkozások. Játék és munka, feloldódás és átalakulós átalakítás. Gyerekcsapat és felnőttek hol együttes, hol különváló megélés-dinamikája.
Előkészítés. Kezdet. Alkotás: Hangfarm.

https://hangfarm.hu/workshopok-2020.php

Maller Nándi szélcsengője

A gyerek gazdasági érdek. Családi munkaérték. Erő.
"Én ezért még könyörögnék is, hogy csinálhassam!" - mondták egymás között a fiúk. Elnézve egyre ügyesedő szerszámkezelési technikájukat, rájöttem a miértre: kincskeresés.
A sérültek megsütve kerültek a vacsoraasztalra, a hibátlanok betározva várják sorukat. A babot is felszedték, újabb hagymaadagok is kerültek a kosarakba. Babra munka: a lányoké maradt a babfejtés.
Tapasztalják, megértik és nap mint nap örömforrás számukra a kertből az asztalra kerülés folyamata. Illatok. Ízek. Frissesség. Különlegesség.

Megérte a sok munkát. Hasznos és szép. Azt hiszem, sikerült tényleg megteremtenem a víz-képzetet: formával, anyaggal, beültetéssel. Száraz tó - medence. Fürdődézsa.

Vízhasznosítási minimál: reggel feltöltjük, délre felmelegszik, egész délután lehet benne hancúrozni, bohóckodni, este pedig kilocsoljuk a növényekre. Minden nap tiszta víz. És néha Balázs még azt is megengedi, hogy a slaggal is lehessen csatát vívni. Úszásra meg maradnak az igazi tavak.

A kislevelű hárs takarásában

Sárgálló sásliliomok, mocsári nőszirmok, árnyliliomok

Sásliliomos kilátás

Mű-tóhoz illően a vizes érzetet egy öntöttvas kútcsap és egy zománcos vájling hivatott fokozni - talán még a giccs határán innen....

Balázs a hétvégi önfeledt lemezkarcolgatás közben egyszer kapcsolt csak, hogy a hasa ugyanolyan fontos neki, mint a hangkultúra: létrát ragadva ment a skacokkal gyümölcsöt szedni. Intenzív rövid csend van ilyenkor a háznál, ezek azok a percek, mikor mindenki itthon van, de nincs jelen, ezért elmélyült egyéni koncentráltságban lehet megélni a most pillanatait. A mai napig hihetetlen markáns váltás, amikor más terekben vannak a gyerekek (hangjai) és amikor már hallod messziről erősödő, aztán hirtelen a közeledbe berobbanó lényüket (hangosságukat).
Néha megadatik (főleg ha pitéről van szó), amikor a közös munka egyhangúlag közös motivációként születik meg. Összedolgozás, közös ritmus, családi egység.

Kultúrpite: meggyes-fekete epres

Meggymagozás közben már gyúrom is a tésztát, készítem a tepsit, melegítem a sütőt.
Tésztanyújtás, gyümölcs-lecsöpögetés, tepsibe rakás, sütőbe érkezés. Mikor megérzed az illatokat, már mindenki biztonságban érzi a hasát. Drámai percek telnek el várakozással, szaglászás, törlőruhával gyerekhessegetés, utálom, mikor a fiúk megcsipdesik a tészta szélét, vacsorához terítés....

A fekete eper különleges édességének köszönhetően még icipicit sem kellett a gyümölcsöt megcukrozni

A vacsorát még én is azért eszem csak, hogy elérkezzünk a pitéhez. A friss, langyos, közös tésztához. Valahogy annyira jól sikerült, olyan szép idő volt, annyit csiviteltek a cinkék, hogy a fiúk has-kultúrája bekapcsolt és megszületett az Edd a meggyet, csak a meggyet című rap-szöveg Jakab tollából, és persze Jónás megzenésítette, aztán fürdés után az egész család meghallgathatta a közös előadást.

Fiúk munkafolyamatának meglesése

Ilyenkor olyan gyorsan történik minden, annyit rötyög az ember, annyira belefeledkezik önnön szabadságába, annyira hálás a meggyfának, a sütőnek, az életnek, hogy csak este, beszélgetéskor rakja össze, hogy megint valami hihetetlenül egyszerű, örökérvényű történt vele, lehetett annak a része.

Az eredeti fotó pontosan anno 11:25-kor készült, mikor is kisfiam valami belső automatizmusnak köszönhetően odaült várni az ebédet, ami szerinte már késésben volt. Ugyanis nálunk az ebéd Jakab miatt nagyon sokáig pontosan fél tizenkettőkor volt (minden leleményemen kifogott a kis úriember, még az sem segített, ha tizenegykor teletömtem gyümölccsel), és igencsak hosszú időn át csak inget volt hajlandó viselni, általában mellénnyel (természetesen Balázs volt a minta, és igen, hosszú haja is volt...). Ezt a képet Tündike készítette róla egy vászonzsebkendőre applikálva (merthogy csak úgy volt hajlandó oviba menni arra az egy-két napra, ha a gatyája hátsó zsebében a parfümömmel átitatott zsebkendő volt, szaglászandó, ha nagyon hiányzom neki), mikor Bogár Jakab címmel pályáztunk egy mesekönyvre.
Ha most belegondolok, dédszüleimnél és nagyszüleimnél is igencsak sokszor már el volt mosogatva, mire harangoztak....

Nagylevelű hársunk a időjárás kontrasztjában

Amikor Jakab kisiskolásan hősiesen azzal a kéréssel állt elém, hogy többet ne horgoljak neki sapkát, hanem inkább olyan boltit vegyünk, mint a többieké, tudtam, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak a családi kötelékek, hanem egyéb kötődések is fontosak a számára. Bólint az ember, természetes és csak icipicit fáj legbelül, hogy ennek a korszaknak is vége, ő már soha többet nem fog kézimunkát hordani.
Sokat tettem-vettem magamban, miért van a kézimunkának az öltözködésben olyan furcsa státusza. Általában azt várjuk egy ruhadarabtól, hogy egyedi, kézzel, szeretettel készített, egyénre szabott legyen és mégis, azért annyira ne látsszon rajta, hogy a nagyi kötötte. Talán csak a kötött/horgolt dolgok megítélésére vonatkozik ez? Túlzottan otthon-szagú?
Elkényeztetett kislány voltam abból a szempontból, hogy anyai nagyanyám kötötte a pulóvereimet, apai nagyanyám pedig varrta a szoknyáimat. Mindig izgatott esemény volt a fonal anyagának és színének kiválasztása (jó, jó, őszintének maradva annyira sokat nem szólhattam bele....) illetve a szabás és minta meghatározása. Valamiért rizs-mintát nem szeretett kötni, nagyritkán lehetett rávenni.
A maradék fonalat megkaptam, abból kötöttem a babáimnak ruhát. Ültem mamám mellett és lestem hogyan csinálja: hogyan tartja a tűket, hogyan szedi fel a szemeket, köt, fordít, variál, fogyaszt és szaporít. A másiknál a varrógép lába mellett ültem a szőnyegen és hallgattam a lábintós gép surrogását, az anyag sustorgását, a tű percenését, ahogyan a ritmikus mozgás a szelíd hangokkal ruhává alakul. Tűzdelés, fércelés, próbálás, igazítás, variálás, és rengeteg finoman átadott tudás a testről, a női testről, a nőiségről - intim pillanatok, ahova férfi ember nem tehette be a lábát. Csak teljes díszünkben mutatkoztunk meg.
Joli szeret megfűzni ezt-azt varrni, horgolni, kötni a babáinak, nyár lévén kedvenc fababája kapott olyan kenderkalapot, amilyet én hordok. És persze ő is kapott egyet.

A kalapokat, csakúgy, mint a táskákat, kenderzsinegből horgolom: mintájuknál fogva szellősek, ugyanakkor - mivel a legvékonyabból készítem - puhák, megvéd a napsütéstől, de nem izzadunk bele, a karimájuk szélessége olyan keskeny, hogy éppen csak napvédőnek legyen, de ne lógjon bele zavaróan a kilátásba és persze az eredeti legfőbb motiváció azt volt, hogy sehol sem lehetett olyan kalapot kapni, ami alá befért volna a kontyom. Hát kérem a frizurás nők alapvetően ezért nem hordanak kalapot, vagy ezért alakult ki, hogy a fejükön maradhat még ebéd közben is, nem tudom (ha jól belegondolunk, az utóbbi azért nagyon vicces, hm azt is sokáig értegettem meg, mikor télvíz idején a nők egy kiállításon, templomban kabátjukat levéve magukon hagyják kötött sapkájukat - egyszer a mosdóban látva az alatta lévő látványt döbbentem rá a miértre, jaj!....).

Miközben a gyerekek iskolaudvarára leheltünk zöldet, Andi mondta ki a címet: Mesekert. Olyan színes lesz, mint egy mesekert.
Miklós határozta meg a növényanyag világát, biztosította a növényeket és még a beültetést is koordinálta. Önmagamnak is csak nemrég tudtam kimondani, hogy miért találom annyira egyensúlyra törőnek a kertművészetet: mert fizikailag leizzadva lehet az élet törvényeinek megfelelően állandó-változóan csodaszépet nem létrehozni és magára hagyni, hanem teremteni, azaz folyamatosan alakuló életszépséget, magát az életet elindítani. De persze ezt már az ógörögök is tudták....

Köszönöm bevezetődet! Igazán szívet melengető volt ebben a barátságos, lelkes, aktívan segítőkész közösségben megalkotni ezt az életvidám, színes növényösszeállítást!
A néhány héttel korábbi, 3 fős ötletelésből valami egészen különleges sült ki!

A kicsiny felület ellenére alkalmazott változatos növényanyagból most azt a két pálmát emelném csak ki, melyekkel kertésztörténelmet írtunk Magyarországon. Beültetésre került ugyanis 2 db, mintegy 15 éves, 2,5 méteres nagyságú chilei mézpálma (Jubaea chilensis), mely a szárnyalt levelű pálmák legfagytűrőbbike a maga mínusz 15 fokos hidegtűrésével! Vastag, szürke törzsű, impozáns pálmafává fognak cseperedni a bejárat mellett két oldalt elhelyezett, egzotikus szépségű növények, a pécsi belváros különleges mikroklímájának és az iskolaközösség lelkes gondozásának köszönhetően! A különleges látvány mellett további kuriózum lesz a chilei mézpálma termése, mely a hazai diónkhoz hasonló méretű, picike kókuszdiókat jelent, ugyanazzal a minőséggel és ízzel!
Szóval elmondhatjuk, hogy kókusz fog teremni az iskola udvarán! :-)))
A növény egyébként rokona a trópusi kókuszdiónak (Cocos nucifera), ezért a hasonlóság.

beültetésre várva....

beültetés közben....

beültetve....

Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, akik segítettek e szép alkotás megteremtésében, diákoknak, tanároknak, különösen pedig az igazgató úrnak, Zsoltnak, aki nem kapott sokkot ettől az elsőre elvetemültnek látszó ötlettől és engedélyt adott a megvalósításra!
Kedves Barátaink! Legyen nagyon sok örömetek ebben a pici, de valóban mesés kertben!

Az évelők kiválasztásánál már könnyű dolgunk volt: az árnyékos és napos részekbe is az azt kedvelő növények közül a levélzetében, virágjában minél színesebb, változatosabb, játékosabb formájú növényeket összeilleszteni.

rekeszekben érkezett növényanyag

Az udvaron a négy hársfa alatti árnyékos földgyűrűbe került árnyékliliom, pettyegetett tüdőfű, kis meténg és kövérke - ezeknek is cirmosabb, világosabb lombozatú változata, hogy a sötétséget minél inkább oldjuk, világosítsuk.

árnyékliliomos-erdei szálkafüves

tüdőfűs-meténges

A ládakertekbe törpecserje (gyöngyvirágcserje) és a metszést jól toleráló, de amúgy is kisméretű rózsalonc és cserjés pimpó mellett a teljes napsütésben széplő klasszikusok (rozmaring, levendula) mellé még került kisméretű japán díszfű, varjúháj, tűzeső, pázsitszegfű, terülő boróka.

És mivel minden közös munka inspiráló, már ki is találtuk a következő iskolakerti lépést: egyrészt rövid leírással feltáblázzuk a most beültetett növényeket, másrészt legközelebb még tematikusabb egységeket készítünk.

A brigád

Ad.1: az agyfejlődés és érzelmi fejlődés egyik kulcseleme a hintázás - amikor a hasunkon és a hátunkon hordozzuk a kölykeinket, akkor nemcsak azért tesszük, mert számtalan helyen nem lehet eltolni a babakocsit, vagy mert egyszerűen nem hajlandó benne maradni a kicsi, hanem azért is, mert tudjuk, hogy neki ez jó: testi kontaktusban és folyamatos mozgásban lenni.
Ad.2: Kaliforniában láttam először egy óceánparti játszótéren hintázva olvasó kamaszokat.
Ad.3: az ellendi játszótér hintáját két éve (tíz évnyi használat után) leszerelték, mert nem találták biztonságosnak.
Ad.4: felnőtt fejjel is szeretünk hintázni, de nem tudunk hol.

Hintafestés

A hintakészítés a gyakorlatban ott kezdődött, hogy végre megérkezett a javítóból a láncfűrész, így ki tudták a fiúk vágni az oszlopoknak való akácokat. Azon melegében érdemes háncsolni, mert így jön le a legkönnyebben a kéreg, akár két méter hosszan is csak húzza-húzza az ember, az elejétől a végéig egy darabban. A tábortűz akkor is remek, ha éppen csak annyi a célja, hogy a fák egyik végét feketére égessük, hogy a földbe leásva ne kezdjen el rohadni, hanem tartósan megmaradjon. Lazúrozás közben már lehet is gondolatban Pitagorasz-tételét alkalmazni, hogy kiszámoljuk a háromszögű tartóoszlopok hosszúságát, magasságát, dőlésszögét, stb.
A konkrét hely kiválasztása a legegyszerűbb művelet: panorámában hintázni. Nem csupán kinézni és szemlélni, hanem behintázni azt.
Gödörásás, fúrás, összeillesztés, szerelés.... És egyszercsak még a teljes naplemente előtt készen vagyunk és azon kapjuk magunkat, hogy megilletődve végre mi, felnőttek kerülünk sorra és gyönyörű és sírni valóan jó és tudom, hogy holnap hajnalban egy könyvvel a kezemben fogok felmenni és a reggeli ébresztő előtt hintázva fogok olvasni és gyönyörködni. Felváltva. Ide-oda. Hintázva.

Az estére elkészült hinta

A behintázandó panoráma

A természetes és a mesterséges viszonyrendszere régóta visszatérő témája szinte a család minden tagjának.
Janka fotóin rendre jelennek meg a mesterséges elemek természetes környezetbe illesztve: Jolánról készített már olyan fotósorozatot (persze most nagy hirtelen nem találom a blogon), amikor a különböző évelő virágok előtt ülve a húga hajába a természetes virágra hasonlító, azt imitáló, kifejező (azt jobban megmutató?) művirágot tett, legutóbb a tavaszköszöntő műpillangóinkat tette a virágozni kezdő fák ágaira.
Most a klasszikus tükör-problematikát helyezte természeti környezetbe, játszva így a megmutathatóság-láthatóság, valós világ - képzelt világ, előttem-mögöttem, stb. dinamikus gondolatkörével.

(Képek: Kovács Janka)

Ha Kata Hogyan működnek a növények? írásának mintájára felteszem a kérdést, hogy Hogyan működnek a gyerekek?, akkor itthonra koncentrálódott életünket megfigyelve mindig arra jutok, hogy - amennyiben ideális körülmények adottak - öntörvényű belső dinamikájuk mindig a szellemi-testi-lelki fejlődés felé, a gyarapodás, a kiteljesedés felé tör. Játékaik csodálattal töltenek el: nemcsak a világirodalom nagy témáit, de a filozófia legnagyobb kérdéseit is rendre megjelenítik, a normális személyiségfejlődés és testfejlődés útjáról nem is beszélve: egyre rugalmasabbak, egyre ügyesebbek, egyre magabiztosabbak, egyre tudatosabbak.
Óhatatlan tehát, hogy mindig-mindig oda jutnak vissza a gondolatköreim, hogy hogyan is lehetne ezt a természetesnek értelmezett állapotot és a mesterségesen, szükségszerűen létrehozott intézményi struktúrát úgy összeházasítani, hogy gazdag gyerekek szülessenek belőle. Hogy az iskolában ne közmagányban legyenek a gyerekeink, hanem magánosított, azaz magánérdekű közösben.
Hogyan lehetne iskolai keretek között megvalósítani azt, amikor a négy különböző korú, tehetségű, stb. gyerek táncelőadást szervez nekünk: megtervezett és igényesen kivitelezett meghívót kapunk, amihez csatolva van a belépőjegy és a műsorfüzet. Kint a fűben kijelölve a színpad, előkészítve a tér, a legjobb helyre helyezve nekünk nézőknek a páholy. Amikor egyeske a telefonjáról a zenét szolgáltatja, ketteske a koreográfus, hármaska és négyeske pedig a táncos. Jöttömben-mentemben persze félszemmel meglesem a gyakorlást: az eredeti elképzelés szépen alakuló-javuló változása a napközbeni próbák során, összehangolódás, nézetek ütközése, kiabálós összeveszés, majd a nemes cél érdekében kompromisszumos kibékülés. Szép lassan annak megtanulása, hogy szakmai és magánéleti kérdéseket nem keverünk össze.
Amikor az akadémikus pedagógia projektmunkákról, projektnapokról, inkluzív pedagógiai gyakorlatokról beszél, akkor valami ilyesmi cél lebeg a szeme előtt. Ilyenkor jó értelemben építi be a családi dinamizmust, mint kézenfekvő gyakorlatot.
Úgy érzékelem, hogy a kortárs alternatív pedagógia irányok is a klasszikus családmodellből vett mintázatokat igyekeznek beépíteni az oktatásba, a mindennapokban jelentkező hiányállapotok kezelésére és lehetséges megoldására: erdőterápia, kertterápia, érintésterápia, relaxációs szoba....
A Hogyan működnek a gyerekek? kérdés pedig a Hogyan működnek a családok? kérdést generálja....