Ilyentájt, május végén, június elején, a virágoskertekben millió gyönyörű árnyalatban, illatukat ontva, királynői szépségben pompáznak a rózsák, de teljes pompában tündökölnek ilyenkor a kerti udvarhölgyek is: a pünkösdirózsa, a nőszirom, a jezsámen, a tátika, a törökszegfű, a petúnia, a levendula és társaik.

Pirosrózsa

Pünkösdirózsa

Régirózsa

Rózsa

A természet bőkezű, nyáreleji ajándékait azonban nemcsak az otthonülők, hanem az útonjárók is élvezhetik, ha szemüket a szürke aszfaltszalagról az utak szélére vetik. Változatos, szemet vidító összeállításokban követi egymást a néhol még mindig virágzó vadrózsa sötétebb és világosabb rózsaszínje, a bodzabokrok vajsárgája, a mezei zsálya liláskékje, a szórványmagból itt-ott későn kikelt repce sárgája, az ebszékfű dús, menyasszonyi csokrot idéző fehérje, no és a világosabb-sötétebb zöld hátterek előtt tüzesen világító pipacs minden enyhe fuvallatra meglibbenő könnyű szirmainak pirosa.

Mezei zsálya útszélen

Zselici táj június elején ebszékfűvel

Zselici táj június elején sárga virággal

Május végén a Bőközben

(Már ahol szorgos kezek fülsiketítő hangon bőgő, motoros célszerszámokkal az árokszéleket a csupasz földig le nem borotválják. Mert mostanában ez lett a módi, a növényvilág, a benne búvóhelyet és táplálékot kereső állatvilág, és végső soron az ember, mindannyiunk különös kárára. Az a csoda, hogy a túl gyakran ismételt efféle ténykedés után még mindig egyáltalán kizöldülnek ezek a földdarabok, noha az őshonos fajokban szegényebben, és éppen azokban az özönfajokban gazdagabban, amiket irtani akarnak. Az élet makacs, él és élni akar.
Régebben a kaszálás kézzel – mondani sem kell: motorzaj nélkül –, kaszával történt, és megvolt a rendje: nem többször, évente kétszer vagy háromszor kaszáltak. Most is tudomásom van olyan faluról a környéken, ahol a polgármester – nagyon helyesen – bizony kézikaszával kaszáltatja az árok szélét, épp ahogy pl. Zürich, Genf, Lausanne, Luzern városában is teszik, ahol e módszer helyességét az ottani városvezetés is már felismerve, a városi parkokat ily módon tartják karban. Többek között a természetkárosító tövignyírós gyakorlat miatt ugyanis tőlünk nyugatabbra egyes helyek már odáig jutottak, hogy természetes, vadvirágos rétjeik, erdőik, élőhelyeik alig maradtak. Most nagy erővel azon fáradoznak ott, hogy mesterséges módszerekkel visszaállítsák ezeket a természet egyensúlyához nélkülözhetetlen (eredetileg megvolt) társulásokat. Nálunk, egyre fogyó számban, de még vannak… Bölcs előrelátásra utalna, ha meg tudnánk becsülni azt, amink van. De sajnos az utóbbi időben, erőgépek segítségével, már a bokrok, kisebb fák gyökerestől való feltépése is dívik. Emeletnyi magas halmokban állnak a földek szélén a hervadt, kitépett kisfák, bokrok, majd jön a darálótraktor, ami semmi perc alatt miszlikbe aprítja a nemrég még például mezővédő erdősávot alkotó, vagy épp a patakot szegélyező, most halott növényi egyedeket. A nagy fáink, erdeink iparszerű felszámolását most nem is említem. Aztán sírunk, amikor például porviharokat korbácsol a szél az óriási, csupasz földtáblákon, vagy amikor elhordja az ár a termőtalajt. De zárójel bezárva, vissza a pipacshoz.)

Ilyentájt, május végén, június elején, a gyümölcsöskertben, nagy örömünkre, megkezdik érésüket a régóta várt korai gyümölcsök. A májusi cseresznye, az első, már rég elfogyott, mind egy szemig megettük, vagy mi magunk vagy a seregélyek, de most már egyre bővülő számban jön a többi korai faj, fajta is: a földieper, a Szomolyai fekete cseresznye, lassan a málna, a fáieper és a ribizli is, sorukban a hírneves érdi gyümölcsnemesítő műhely büszkeségeivel, a finom, édes, korai meggyekkel: érik már a Meteor korai, az Érdi jubileum, a Maliga emléke, no meg a Korai pipacsmeggy!

https://fruitresearch.naik.hu/gyki-gyumolcsnemesites-meggy#fajtak

https://fruitresearch.naik.hu/gyumolcsfajtak/gyki-meggyfajtak-korai-pipacsmeggy

Nincsen szándékomban elismételni a fent idézett honlap által közölt adatokat, csak két dolgot fűznék hozzá. Az egyik az, hogy mindenkinek ajánlom a honlapon található gyümölcsleírások elolvasását. Sokan talán nincsenek is tisztában azzal, hogy a meggyfajtákban – szlengesen szólva – micsoda királyság van itt minálunk! Büszkék lehetünk nemesítőink meggynemesítésben elért nagyszerű eredményeire, és örülhetünk a nálunk megtalálható nagyszerű, finom, édes, harmonikus ízű fajtáknak! A másik mondandóm pedig az lenne, hogy a pipacsmeggy igazán méltán kapta a nevét, mert pipacsnyíláskor érik, és színe is a pipacsé!

Pipacs

Korai pipacsmeggy

Aki a meggyet a sötétbíbor színnel azonosítja, nem is gondolná, hogy a fán vidáman virító piroskák már érett, ehető meggyek, pedig bizony jól jár az, aki megkóstolja!

Mennyei, édes meggyíz tölti be a száját, ami – ahogy gyakran az életben is előfordul – némi könnyű keserűséggel társul. Hozzáértő szerint ez a semmiképpen sem tolakodó, finoman a háttérben maradó, az édességet előnyösen hangsúlyozó, igen enyhe kesernyés íz gyógyhatású anyag jelenlétére utal a pipacsmeggyben. Nagy értéke emellett a koraisága és az, hogy a gyümölcs szárazon válik el a kocsánytól, így ha szállítani is szeretnénk a pipacsmeggyet, akkor nem kell feltétlenül szárasan szednünk, anélkül sem kell félnünk attól, hogy majd csöpögni fog kosarunkból a meggylé, amikor hazaértünk. És hát szép is.

A képekhez kellemes szemlélődést, az arra szerencséseknek pedig kellemes pipacsmeggy-kóstolást kívánok!

Pipacsarc

Kis meténg és nagy meténg, sokszor egyszerűen csak vinka: Vinca minor és major.

Kis meténg

Örökzöld árnyéktűrő talajtakaró évelők, általában lila, liláskék, kék, ritkán fehér virágokkal, melyeket tavasz közepétől kezdve egész nyáron át hoz, igaz, egyre lassulóbban.

Nagy meténg

Minor: kis meténg, major: nagy meténg.
Benapozás szempontjából legideálisabb helye a félárnyék, de azon hálás növények sorába tartozik, amik tulajdonképpen szinte bárhol jól képesek érezni magukat - csak az extrém szélsőségek viselik meg. A nagy meténg fagytűrés szempontjából icipicit érzékenyebb kisebb társánál - de nem annyira, hogy a mi klímánk ne felelne meg neki.

Árokpart

Nem igazán szép dolog, de azért és úgy használjuk, mint a muskátlit: kevés törődés és gondozás mellett is látványosan díszít. Az emberlány ha körbenéz, először azt látja, hogy mindenhol látja. Kipróbál ezt, kipróbál azt, aztán ő is muskátlit tesz az ablakba és meténget használ talajtakarásra. Indáival gyorsan terjed és határozottan jól tűri a szárazságot. Én a játékosság kedvéért - az amúgy szegélynövényként nagyon szeretett (de gombaételekhez fűszerként és télen-nyáron frissen szedett teafűként is gyakran használatos) - kakukkfűvel társítottam, úgy, hogy a ház előtti árokpart aszályosan napos részére került a kakukkfű, a megörökölt ecetfa árnyékába pedig a meténgek. Nemcsak a szárazságot, hanem a sovány talajt is mindkettő jól tűri, virágzásuk pedig egy időben történik.
Szinte mindenhol lehet növényzettel szépséget teremteni.

Egyik rossz szokásom, hogy a komposzt felé haladva gyakran történik valami, ami miatt nem érek oda: itt vagy ott elmaradt vödröket lehet aztán összeszedegetni. Ez igazán csak akkor bosszantó, ha pl. az esővíz teljesen poshadtra változott már benne és a bomló anyagok rothadó szaga kíséri - ilyenkor bezzeg hamarost sikerül kiöntenem.

A hiedelemmel ellentétben vidéken nemcsak az időjárásról beszélünk nap mint nap, hanem az változó időjárásról, a furcsa időjárásról, a nem megszokott időjárásról, ebből kifolyólag pedig a zöldség- és gyümölcstermesztési eljárásokról, a régiek hogyan csinálták és mi hogyan csináljuk és miként változtassunk a nem megszokott időjárásban, a furcsa időjárásban, a változó időjárásban. Praktikák, ötletek, nyitottság a változás megoldására, mert egy a közös cél: egészséges, finom és gusztusos ételeket szeretnénk családjaink asztalára tenni. Meg kell termelni, be kell tározni, fel kell dolgozni. És néha a szinte semmiből kell teremteni.

Ani pár napja mesélte, hogy a nagyszülei a krumpli héját csíráztatták ki és azt tették le a földbe. Na, itt érünk el a komposzt felé haladó vödrömhöz: a krumplihéj és egyéb mindenféle jó sokáig ázhatott a kőrisfa alatt... Balázs megtalálta az ominózus vödröt és döbbenve kérdezi, hogy miért ültettem bele krumplit. Naugye, nem kell mindig elsietni a dolgokat. A növénykéket felvittem a krumpliföldre és betettem a társai közé. Ennivaló!

Szoba a kertben.

Ani kinti szobája

Szobavilágítás

Miért építünk falun téglából? Hát kérem azért, mert az van kéznél, azaz a házaknál. Valami összeomlik, az anyag megmarad, az előző tulaj akart valamit, ami elmaradt.... Felhasználni mindent, ami elérhető, ami itt van. Inspirálódni a már meglévőből, meglátni az anyagban a formát, a semmiben a teret, amit meg lehet alkotni.

Miért az elementáris vágy arra, hogy legyen egy szoba kint? Mit is jelent a kinti szobaság?
A kinti szoba nem terasz, nem veranda, nem télikert, nem üvegház, nem pavilon, nem pergola, nem menedék, hanem egyszerűen a kertbe berendezett szoba hatású rész, tehát nem fedett, nincs egy vagy két vagy több szélfogó fala, nem csatlakozik a házhoz, nem is titkosan megbúvó hely. Olyan szoba, amit minden oldalról, innen-onnan körbejárhatunk, megfigyelhetünk, élvezhetünk. Tehát nemcsak benne lehetünk, nemcsak egy ajtón vagy egy ablakon mehetünk be, nézhetünk be, hanem úgymond körbenézhetjük.
A kinti szobának nincsen bejárata, csak határvonalai: innen az, onnan már nem az. Markáns vonal, ami anélkül léphető át, hogy bármit ki kéne nyitni vagy be kéne csukni. Átláthatóság. A kint levés, a kint-nek, a kertnek olyatén tökéletességre történő belakása, ami évszaktól és időjárástól függően korlátozott intervallumban birtokolható, innen is ered különleges státusza, és főként a berendezése miatt kapja a szoba titulust: tudniillik nem kinti, nem kerti bútorokkal, hanem alapvetően bentre tervezett berendezéssel dolgozik: anyagában nem időtálló, hanem az elemektől védendő: faanyag, textíliák, stb.
A kinti szoba tulajdonosa nem akar kint úgy lenni, ahogyan kint szoktunk: dacol a kintlevőség határaival és a kinthagyható/kintfelejthető bútorzat helyett inkább vállalja a pakolást, takarást, egyéb védelmet.

A mi kinti szobánk kora reggel még nincsen nyitva

Nem a kezelhetőségi kényelem a fő motiváció, hanem a szépség és a meghittség. Az otthonosság olyan megteremtése, amihez csak benti körülmények között szoktunk hozzá.

Ühüm, még hálóingben....

Tulajdonképpen ez is egyfajta kint/bent határelmosás, a benti miliőt hangsúlyozva, azt az atmoszférát megteremtve, miközben annak falait kitoljuk és ezzel egyszersmind a végtelenségbe tágítjuk, szó szerint egyfajta benti határtalanságot tudunk megteremteni.
Én fél óra kedvéért is hajlandó vagyok ki- és bepakolni, egy röpke órányi tanulás kedvéért is érdemesnek tartom spontán úgy átrendezni a teret, hogy abban minden szereplő jól érezhesse magát. Ugyanilyen okból fontos minden étkezéshez az asztal alkalomszerűen igényes megterítése is: lelkünk táplálása egyenrangú testünk vagy szellemünk feltöltésének fontosságával.
A kinti szoba látványelemei a benti dizájnt követik, az anyag és formaválasztás szintén - olyan egy ilyen térben a szabad ég alatt ülni, mint mikor egy illatos fürdő után a pehelypaplanba burkolózol, csak itt a levegő az, amibe a megteremtett miliő segítségével beletakarózol.
Tudjuk, néha pillanatnyi csak a kapcsolódás, de az átitatódás élménye sokáig elkísér.

Megfigyeltétek már, hogy a vadrózsa (Rosa canina) virágainak tökéletesen szív alakú szirmai vannak?

Magát a virágot mi nem szoktuk fogyasztani, eddig még a csipkebogyójából sem volt türelmem lekvárt főzni, de pár maroknyi termésből szívesen készítek csipke-chipset a gyerekeknek: tulajdonképpen tisztítás után csak aszalom és (túlontúl is) népszerű mennyei csemegeként tálalom (addig meg el kell rejtsem a gyerekek elől).

Legnagyobb szolgálatot amúgy tüskés vesszői tesznek: a frissen ültetett csemetéket ezzel vesszük körbe, így védendő meg őket az őzektől és nyulaktól, az eredményessége kb. kilencven százalékos (az is inkább a mi hibánk: nem rögzítettük rendesen, stb.).

A vadrózsa mellett virágzik már a bodza és az akác is: virágaikból szörp és szárítmány (teának) készül téli fogyasztásra. A zöldek közül a citromfűből és a mindenféle fajta mentából lesz szörp, szárított formában ezek túl sokat veszítenek jótékony hatásukból, a citromfű még az ízéből is.

Szörpkészítéshez (de sok egyéb gyógynövény-feldolgozási praktikákhoz is) a "német vonalat" szeretem: a minél gazdagabb beltartalmi értékek megőrzése érdekében hidegvizes áztatással és minimális hevítéssel járok el, azaz a virágzatok, levelek két napot sötét helyen sötét lábasban lecukrozva-megcitromozva ázódnak (közben ha eszembe jut nagyritkán megkevergetem őket), ezután csak annyi hevítést kapnak, hogy éppen csírátlanítsam őket (az üvegeket - főleg a szájukat - se felejtsük el forró vízbe tenni), és már mehetnek is csatos vagy csavaros üvegbe, kinek milyen a felszereltsége. A maradékot pedig az esti gyümölcsteába lehet löttyinteni. A jeltáblázás pedig a gyerekek dolga.

Tegnap beüvegezett bodzaszörp

Tegnap annyit játszottak velünk az égiek, hogy már azt sem tudtuk, menjünk-e vagy ne: érdemes-e kimenni, vagy mire elindulunk, már jöhetünk újra be. Hangulatok, képek, viszonyok szédítő sebességű váltakozása.
Fénytörés és víztörés klasszikus esetét viszont jól lehetett tanulmányozni a begónia levelén:

Esőszem....

Csepp-tükör

Ui.: a fotókat tegnap egy órán belül készítettem: napsütés fölöttünk, felhő mellettünk - nem hittünk neki, felmentünk hát hintázni, közben észrevettük a vadrózsa szirmait a földön, hintázás közben elkezdett szakadni, lerohanás, berohanás a házba, ázott gyerekek szárítása, melegítése közben szörplezárás, utána kinézés az ajtó melletti begóniára....

Az egyik klasszikus nézet szerint „a virág a hajtással homológ képződmény, mégpedig korlátolt növekedésű, törpe szártagú, módosult leveleket viselő, szaporító hajtás” – olvasható az egyik növényszervezettan könyvemben (Haraszty, 1978). Persze. Biológiai szempontból.

Metélőhagyma (Allium schoenoprasum)

De az emberi nézőpont ennél sokkal színesebb. Egy vibráló, élettel teli, jövőbe mutató színes csoda, ami lehet légiesen könnyed vagy robusztusan nehéz, de mindenképpen gyönyörű a maga nemében. Maga a csoda. Forma- és színgazdagsága hihetetlenül sokrétű, éghajlatot, fényviszonyokat, a beporzás lehetőségeit maximálisan figyelembe vevő növényi rész. Kialakulásának okát az egyre jobb alkalmazkodás esélyének növelésében kell keresnünk. Hiszen sok olyan növény is él, mely virág nélkül is képes szaporodni a gyökér, a szár vagy a levél módosulásával. Viszont ez a fajta, ún. vegetatív szaporodás csak az egyedszámot növeli, jobb tulajdonságokat nem tud létrehozni. A két szülő jellemzőit ötvöző új kombináció - generatív szaporodás - egy jobb életképességű új egyedet alkothat, aminek nagyobb a túlélési esélye, és új területeken is gyökeret verhet.

Csomós harangvirág (Campanula glomerata)

1937-ben Oroszországban látott napvilágot az az elmélet, mely szerint van egy virágzási hormon, ami minden növényben azonos. Újabb kutatások sem tudták bizonyítani azt, hogy csak ez lenne felelős a virágzásért. Sokkal valószínűbb, hogy ez is egy összetett, sok tényezőtől függő dolog, amit az ember még nem tudott teljesen kiismerni. Az viszont már biztos, hogy a virágrügy kifejlődése, majd a virág kinyílása sok időt vesz igénybe. A Pompás tulipán (Tulipa gesneriana – a legtöbb ma termesztett tulipán őse) esetében ez 25 hétig tart. A hőmérsékletnek nagy hatása van a három szakaszra bontható folyamat mindegyikében (Szalai, 2009). Emellett a fény erőssége és hossza is jelentősen befolyásolja a virágzást, gondoljunk csak a rövid vagy hosszú nappalt igénylő növényekre. Vannak fajok, melyek mindkét környezeti hatásra (hőmérséklet, fény) érzékenyek, vannak, akik csak egyik vagy másik változására reagálnak.

Cserjés hortenzia (Hydrangea arborescens 'Annabelle')

Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla)

A virág színének kialakulása általában már kinyílás előtt végbe megy. Persze itt is vannak kivételek, pl. a kertünkben pompázó Cserjés hortenzia egyik fajtájának (Hydrangea arborescens ’Annabelle’) gömb virágzata eleinte halvány zöld, majd hófehérré változik, végül újra visszazöldül. Sőt, ha már a hortenziáknál tartunk, a Kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) virágának színét a talaj pH értéke is befolyásolhatja, hiszen alacsony pH esetében kék, magas értéknél rózsaszínű lesz.

Krókusz (Crocus sp.)

A színek mellett egy másik érdekesség a kinyílás/becsukódás kérdése. Többségük a kinyílás után már nem csukódik be. Vannak azonban olyanok, mint pl. a tulipán vagy a krókusz, melyek a hőmérséklet változására reagálva nyitódnak illetve csukódnak. A másik csoport azoké, akik a napi ciklikus változások szerint működnek, ilyen pl. a hajnalka (Ipomoea purpurea), amely csak a délelőtti órákban tartja nyitva virágait, vagy az estefelé szirmokat bontó estike (Matthiola bicornis).

Évelő len (Linum perenne)

Persze mindennek a végső célja az, hogy termések, magok szülessenek, amik tovább vihetik az életet. Elképesztő fegyvertára van a növényvilágnak ahhoz, hogy a megtermékenyítés létrejöjjön. A lényegében ugyanolyan virág-felépítések szinte csak a beporzás különböző módjai miatt térnek el egymástól.

A virág részei

Bár kevés van, de léteznek vízporozta növények, pl. a hínárok, ahol a vízáram sodorja a bibéhez a virágport. Rengeteg növény használja a szelet beporzáshoz, hazánkban nagyjából 400 ilyen faj van. Általában nagyobb csoportokban élnek együtt, lombfakadás előtt virágoznak, apró virágúak, nektárt nem tartalmaznak, de rengeteg pollent termelnek. Már egy gyengébb szellő is lerázza a hosszan kilógó porzókról a virágport, ami nagy tömegben szóródik szét a levegőben. Fenyvesek fölött lehet látni néha egész pollen-felhőket lebegni. Óriási mennyiségű virágpor kis helyen, arra várva, hogy eljussanak a bibékre, amik általában nagyok, tollas szerkezetűek, így könnyen befogadják a pollent. Pollenszámolások kimutatták (Bárcsak pollenszámoló lehetnék!), hogy a „szélporozta kukorica egy porzójában 3000, egy virágában 15 000, egy egész virágzatban 18 500 000 pollenszemecske termelődik" (Haraszty, 1978).

Paradicsom (Lycopersicon esculentum)

A harmadik nagy csoportot a rovarporozta növények képviselik, itthon kb. 82%-a a növényvilágnak ide tartozik. Méhek, darazsak, lepkék, legyek és bogarak látogatják az általában élénk színű, nektárt termelő virágokat. Szemben a sima felületű, ragasztó nélküli szélpollenekkel, a rovarpollenek tüskés felületűek, a pollenszemek összetapadnak a rajtuk levő ragacs miatt, így csomókban tapadnak a rovarok testéhez, akik egyébként csak éhségüket szeretnék csillapítani a nektárral vagy pollennel. Az istenek eledeléül is szolgáló nektár nem más, mint cukros víz. Vannak édesebb virágok, pl. a vadgesztenye nektárjában 69% cukor van, míg az almáéban csak 21%.

Mézvirág (Lobularia maritima)

Ritkán, de előfordul denevérek porozta növény is, ilyen például a majomkenyérfa Kenyában vagy egy csavarpálma fajta. Jellemzően ezek éjszaka nyílnak ki, erős illatúak és nagyok. A trópusi égövben léteznek olyan fajták is, melyek beporzását kolibrik végzik. Sőt, vannak elméletek a meztelencsigák ilyen szerepéről bizonyos növények esetében, de ezzel szemben sok a kételkedő gondolat.

Tulipánfa (Liriodendron tulipifera)

Mivel a virág illatát csak egészen közelről lehet érezni rovar szemszögből, így számukra a csalogató inkább a szín és a forma. Sok esetben másként látják a színeket, mint az ember. Pl.: a mézelő méh a vörös színt nem látja, ezért ezeket a virágokat a nappali lepkék látogatják előszeretettel, akik a vörös színre különösen érzékenyek. A méhek csak akkor keresik fel a piros virágokat - például a pipacsot -, ha azok színe kékesen vörös, mert ők azt kéknek látják. Akik viszont nagyon jó színlátók, akár még alkonyatban is, azok a szenderek. Ők még akkor is meg tudják különböztetni a színeket, amikor mi már képtelenek vagyunk rá.
A szín mellett a tagoltság játszik még döntő szerepet a rovarok szempontjából, akik sokkal szívesebben szállnak rá egy tagolt virágra, vagy összetett virágzatra, mint egy egyszerű formára.

Bazsarózsa (Paeonia sp.)

Földünk flórája egy emberi ésszel szinte fel sem fogható világ, ami a mai napig is rengeteg megválaszolandó kérdést rejteget. Hihetetlen részletgazdagság, bonyolult folyamatok, a szivárvány minden színében és árnyalatában pompázó virágok elképesztő sokfélesége. Az már csak hab a tortán, hogy még ehető termések széles választékát is adják, de erről majd legközelebb.

Vadrózsa (Rosa canina)

Rózsa (Rosa sp.)

Többféle viszonyban jól lenni egymással: Ani a kertünkben a kamerájával. Ilyenkor nincs csacsogós összetalálkozás, mindenki teszi a dolgát, aztán már csak küldjük egymásnak az eredményt.
Borzaskata magot mindenkinek szívesen adok: minden adással felvillan a kezdet, az, ahogyan én kaptam. Nemcsak emberi találkozásainknak vannak ugyebár hol banális, hol csodálatos megtörténései vagy folytatólagos történetei, hanem minden más létezővel is: növényekkel, tárgyakkal vagy tulajdonképpen bármi egyébbel.
A környezetünkben már mindenki tudta, hogy sikerült: megvan a föld. Kicsit olyan, mint mikor az ember alig várja, hogy elérkezzen a biztonságos idő arra, hogy bejelenthesse: gyerekünk lesz! Földünk lesz!
Gyerekzsúrra hozzánk - még a belvárosba - érkező egyik anyuka a kezembe nyomott egy dobozkát, amiben koromfekete borzaskata magok voltak. Az első elszórást követő kikelést megértendő bukkantam a magtanra, a levélállástanra, a szelekciós nemesítésre....
A borzaskata (Nigella damascena, ang.: love-in-a-mist) a romantikus egynyáriak sorába tartozik, amit csak egyszer kell ősszel vagy kora tavasszal elszórni és onnantól kezdve már csak irtani szükséges ott, ahol nagyon elszemtelenedne (egyébként zöldszárral és már elvirágzott, elszáradt állapotban is kiváló mulcs illetve talajtakaró anyag).
Liláskéktől az egyre világososodó kéken át egészen a fehérig terjed a színskálája, amit május közepétől igencsak hosszan élvezhetünk. A bazsarózsákkal kissé giccsesen, művien hat, de zsályával, harangvirággal, sőt még körömvirággal is természetes kecsessége és légiessége jól érvényesül. A pipacsok piros kontrasztjában pedig egyszerűen lélegzetelállító.
Szeretem a borzaskata nőiességét: csupa kecs, csupa tánc, csupa illem, miközben kézzel alig eltéphető erős szárain csodaszép összevisszaságban szárnyalnak minden irányban vékony, csupaszeldelés levelei. Lágyságot sugárzó, elringató, de erős, egészséges. Magjait különleges formájú tokba zárja, ami a száradással szép lassan nyílik fel, hogy váratlanul elpergesse addig őrzött mag-kincseit.

Habár hajlamosak vagyunk elfelejteni, egy kerten belül természetesen a zöld az alapszín, az alapértelmezett szín, amihez képest jelennek meg a virágok, gyümölcsök színei. A kertben zöld alapszínre festjük a kiültetéseinket.

Nem véletlen az udvar és kert megkülönböztetés. Az udvar esetében az építészeti struktúrák képviselik az alapszerepet, így a zöldnek, mint alapszínnek kisebb jelentősége van.
A formakertek esetében például az építészeti látásmód oly módon folytatódik a növényzetben, hogy a formák jelentőségére és szintén nem a színekre esik a hangsúly.

A zöld másodlagos szín: azaz két elsődleges szín - esetünkben a kék és sárga - azonos arányú keveréke.
A zöld komplementere, más néven kiegészítő színe a piros, azaz úgy "ellentettjei", kontrasztjai egymásnak, hogy egységben vannak, színelméletileg kioltják egymást, a nézőben pedig megnyugtató hatást keltenek. Tehát - elvileg - a rengeteg zöldben bátran használhatjuk a pirosat, ha kiegyensúlyozott, statikusan megnyugtató hatást akarunk elérni, sőt - elvileg - csak azt kellene használnunk.

A kora tavasszal kizöldülő kertjeink egyre inkább színesednek: a tavalyról áttelelt körömvirágok már sárgállanak, az évelő len és a borzaskata kékje egyre harsogóbb, most bontogatja lila és rózsaszín kelyheit a harangvirág és hatalmas üstökeit a bazsarózsa. Kora tavasszal kizöldül a kert, hogy aztán majd szinte észrevehetetlenül ki is színesedjen, ezzel a színesedéssel az is jár, hogy már alig vesszük észre, hogy a felénk kiáltó és igencsak sokféle zöldek, amelyek nemrég még megdobogtatták az életkedvünket, most háttérré, sőt észrevétlenné (transzparenssé) alakulnak - visszahúzódva csak a zöldje keltette élet marad velünk, de már igazán csak az egyre élénkülőbb színeket értelmezzük.

Van egy pont a tavaszt jellemző általános kibomlásban, amikor a dolgok elkezdenek túlbomlani, konkrétan pedig eláraszt bennünket a növényzet. Ez az időszak épp mostanra tehető, és társul hozzá valamekkora reménytelenségérzet, amiért napról-napra felülíródik az ősztől-tavaszig kialakított "rend". A természet ilyenkor könnyedén legyőzi a kertünkben fel-alá rohangáló kétlábúakat, akik egy idő után inkább már nem is próbálnak fellépni a derékig érő füvek térhasználata ellen, hanem egyszerűen csak elkezdenek gyönyörködni bennük.
Újra és újra ráeszmélek, mennyiféle növény is lakik nálunk, és ezek változatossága évről-évre hogy gyarapszik. Szeretném tudni a nevüket is, de csak perje-, csenkesz-, komócsin, tippanféléből is annyi van, hogy mire megnézem őket a gépemen és visszamegyek hozzájuk, hogy megszólítsam őket, már el is felejtem a nevüket.
A helyzet hasonló a bükkönyök esetében is, azzal a különbséggel, hogy ők önmagukban is vannak 231-en, vagyis szerintem legalább 4x annyian, mint a fűfélék (nézd csak). Ha botanikus lennék, valószínűleg a bükköny (vicia) nemzetség kutatója lennék, és amellett érvelnék, hogy a 232-ik tagjuk a baltacím (amit egyébként annak latin neve jelez is, hiszen bükkönylevelűnek, onobrychis vicilifolia-nak mondja), mivel tökre ugyanolyan jegyekkel bírnak: pillangósvirágúak (annak összes pozitív hozadékával), évelők és legyezőszerű leveleik vannak.

Visszakanyarodva a tavaszi túlburjánzáshoz: általános szokás nálunk, hogy az ilyen esetekben legalább egy útvonalat fenntartunk, ahol mi és a fáinkat önként szétrágó őzek (sosem egyszerre) kényelmesen tudnak közlekedni, mígnem a szomszédos növények elvirágoznak, magot hoznak, és szép lassan szélesítve az ösvényt, mulcs lesz belőlük a fűkasza-fűnyíró kombó segítségével. Tavaly is ez történt az egyik hátsókertben, ahol az ott lakozó kevésbé becses perjék mezejét szabdaltam fel ilyen módon. Erre aztán úgy válaszoltak az itt-ott viruló pannonbükkönyök, hogy idénre ellepték ezeket a tisztásokat. Ennek folytán tavasszal bükkönyerdő várt a tavaly használt ösvényeken, magyarán vághattam mellettük, köröttük az újabb járatokat, amiket vélhetően jövőre ismét belepnek ezek a - változatlanul értékesnek tartott (lehet hogy mégis gyom?) - lények. De arra még idén nem akarok gondolni, hogy hol fogunk (mi és az őzek) akkor közlekedni. Hanem inkább csak mutatom, mi van most:

A képen jól látszanak a tavalyi ösvények bal oldalon és jobb középen, nomeg talán a háttérben is, melyeket kénytelen voltam keresztbevágni (a kép közepén), hogy mégis el lehessen járni ott. Épp az a hely az, ahol nemcsak a növényeket, de a virágaikat végigjáró rovarokat is surround-ban lehet megfigyelni.

Bükkönyerdő

Virágai

A bükkönyök szeretnek kapaszkodni más növényekre vagy egymásra. Nem fojták el őket, egyszerűen csak közéjük nőnek. A mieinknek is vannak ilyen célból növesztett kacsai a levelek folytatásainál, de azt vettem észre, hogy elég erős a száruk amúgy is ahhoz, hogy önmagukban megálljanak.

Kacsok

A kontextus

Két napja megszűnt a követelőző fiókahang az odúban: a kék cinke fiókák kirepültek. Nem gyakoroltak, hanem egyszerűen elsőre kirepültek. A kirepülés előtti egy-két napban megváltozott a hangjuk: nem olyan türelmetlen-élesen követelőztek, hanem kicsit lassúbb tempójú, érettebb madárhangon csipogtak. Hallás alapján elég sokan lehettek, és mi csak ámultuk a szülők kitartását, ahogyan egész nap jöttek-mentek, hogy ellássák népes fészekaljukat. Óhatatlan volt az az érzés, hogy önmagunk paródiáját látjuk kívülről, madár alakban színre víve: bent zsúfolt alom-meleg, apa vagy anya jön-megy, hogy minden rendben legyen. Aztán meg majd csak a csend.

Egész más ez a fajta kirepülés, mint az emberi kapcsolatokat meghatározó elengedés, eleresztés: nemcsak a fiókák, hanem szüleik is elmentek, nem vár tehát senki senkit haza. Mindannyiukból egy lett a sok-sok, körülöttünk repkedő, fáink ágain megpihenő madár között, és talán csak tippelhetünk, hogy ő vagy az a másik cinke lakott-e nálunk, vagy ő volt-e az, aki a kukacokat vitte a fiókáknak? Összekeveredtek a szerepek, elmentek és mégis ittvannak mind. Aztán egyszercsak, hasonló természetességgel újra történik egy kiválasztódás, létrejön egy pár, és elindul a folyamat ismét... Csendben, vagy legalábbis észlelésünk perifériáin zajlanak ezek az események, ezért nehéz belőlük kiolvasni, hogy mi magunk is így vagyunk, ahogy sötét odúinkban élve egyszercsak kilépünk és szétszóródunk az ismeretlenben, egy új világba, aminek csak hang-árnyait hallottuk eddig.

(Én a csendig jutottam el, Balázs továbbírta.)