Kisfiam imádja a mézeskalácsot. Azt hiszem, nem tudnék akkora adagot sütni, hogy azt ne lenne képes elpusztítani egymaga. Éppen ezért minden évben már időben begyúrom a tésztát, amiből aztán a sütés után azonnal ehető, pihe-puha mézeskalácsokat lehet készíteni.
Az idén a faluban az adventi időszakra kiállítást szerveznek és felépíthetjük mézeskalácsból településünket. A házhelyeket időben le kellett foglalni. Az is kérés volt, hogy ha valaki valamelyik középületet szeretné elkészíteni, az is szóljon, nehogy véletlenül két községházánk, két iskolánk, két művelődési házunk legyen.
A gyerekek nagyon lelkesek voltak, ők a saját házunkat és a focipályát akarták elkészíteni. Bevallom, még sosem készítettem mézeskalács házat, így kicsit félve vágtam neki a feladatnak. Nem tudtam, milyen tészta lenne jó hozzá, és főleg, hogy mivel fogom tartósan összeragasztani a részeket. Ennek ellenére én is álmodtam. Azt gondoltam, elkészítem a 200 éves templom mását.
"Ez itt a ház, ez itt…."
Mire a festésig eljuthattunk volna a következő hétvégén, már csak a romok voltak. A templomtorony ledőlt, a ház teteje lecsúszott, az oldala bedőlt. Így hát a kiállításra sem mentek az alkotások. Tanulság: mindenki maradjon csak a saját kaptafájánál. Süssek csak szépen azonnal ehető mézeskalács sütiket Olinak, vagy ha nagyon ki akarok tenni magamért karácsonykor, akkor az időmet a flódni sütésre kell "pazarolnom".
A flódni receptem titkos, de a mézeskalácsot megosztom:
Fél kg lisztet, 10 dkg cukrot, 1 kávéskanál szódabikarbónát, 1-2 teáskanál mézeskalács-fűszerkeveréket, 2 egész tojást egy tálba öntünk. 2dl mézet meglangyosítunk, felolvasztunk benne 10 dkg vajat. Ezt hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz, teszünk hozzá 1-2 evőkanál tejfölt és az egészet jól összegyúrjuk. Nem baj ha ragad, csak annyi lisztet tegyünk hozzá még, hogy egy normális gombócot tudjunk formázni. Itt az következik, hogy tegyük a mélyhűtőbe 5-10 percre, vagy a sima hűtőbe 1-2 órára. Én a sima hűtőt szoktam választani, mert egyszerre sosem veszem elő szaggatni az egész adagot, mert megunják a gyerekek a készítést. Fóliába, vagy hűtős zacskóba rakom, és először csak a felét veszem ki.
Vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk a tetejüket sütés előtt lekenjük kávétejszínnel. Mehet a sütőbe: 175 fokon max. 15 perc, de nagyon kell figyelni, nehogy megégjen. Díszítés nálunk külön menet, de dísz nélkül is gyorsan fogy.