Szívvirág (Lamprocapnos spectabilis)

Tessék elképzelni, van nekem egy barátném. Amikor még kellően kelekótya nőszemélyzetek voltunk mindketten (bár jobban belegondolva mintha még kelekótyábbak lennénk azóta), akkor ismerkedtünk össze.
Sajnálkoztam egy gyönyörűséges türkizkék, pörgős szoknya miatt, ami túl hosszú volt nekem, mire felajánlotta, hogy majd felhajtja. Valamilyen rejtélyes okból rögtön vacsorára is meghívott, amin nagyon meglepődtem, de persze elmentem. Még jobban elképedtem, amikor leszidott, hogy rosszul vágom a hagymát és szigorúan kijelentette, hogy ugyan foglalkozik a szoknyámmal, de közli, hogy vele nem lehet ilyen bagatell női témákról beszélgetni. Megtanította, hogy kell mérnöki precizitással felvágni a hagymát (azóta is így csinálom, mintha kritikusan nézne közben), finom vacsorát adott (azóta szeretem a chilis babot), a szoknyámat gyönyörűen, pontosan felhajtotta (utána évekig hordtam, ösztöndíjasként az első amszterdami hetemen ebben a szoknyában szereztem új barátokat) és azóta gyakorlatilag állandóan beszélgetünk. Mint kiderült, csupa női témáról…

Közben lediplomáztunk, feleségül mentünk, született neki négy gyönyörűséges gyereke, nekem három, amikor tudtunk, találkoztunk, amikor nem, akkor körülbelül 15 éve minden héten legalább egy órán át cseverésztünk telefonon, és ugyanennyi ideje nagyjából hetente-kéthetente küldözgettük kézzel írott leveleinket, amelyeket csak az elmúlt egy-két évben váltott fel az email, de a telefonálás megmaradt.
Most is minden héten beszélünk és ha valamiért mégsem sikerül, akkor is gondolok rá és tudom, hogy ő is gondol rám. Benne vagyunk egymás életében, összefonódva, eltéphetetlenül. Mindegy, hogy fizikailag mekkora a távolság (nem olyan kicsi, bár közben hol nőtt, hol csökkent, de még mindig órákig kell egymáshoz autóznunk), lelkileg, érzelmileg, szellemileg össze vagyunk nőve és jó belegondolni, hogy nincs az a változás bennünk vagy körülöttünk, ami miatt ez másképp lenne.
Otthonos, bizalmas, megingathatatlan barátság, még mindig tele a másik jóságának örömével, a rácsodálkozással, hogy milyen gazdagság, mennyi szépség, mennyi tisztaság is lakozik a másikban. Szemérmes barátság, mégis mindent el lehet mondani, meg lehet beszélni.

Tavaly nyáron nagy szomorúságom volt, sokat sírtam, küzdöttem magamban, hogyan legyen előrefelé az élet, milyen döntéseket hozzak, hogyan éljek ezután, hogy ki tudjon törni belőlem megint az életöröm. Tudta ezt az én barátném, hogyne tudta volna, mindent tud rólam, néha volt úgy, hogy jobban is, mint én magam. Küldött nekem két szívvirágot valamikor nyár végén, ősz elején, kiültettem. Kicsit aggódtam, túlélik-e majd a telet, de jól betakartam őket, hogy meg ne fázzanak.
Közben nagyot fordult az életem, aztán nemcsak az enyém, hanem mindenkié, itthon vagyunk bezárva, élve egy új élethelyzetet, aminek egy részét én választottam és tele van tiszta, szívből jövő örömmel, a másik részét meg nem választotta senki, hanem mindannyiunkra rázúdult és az bizony nagyon messze van az örömtől, még mindig csak keresem benne a feladatok között, hogyan lehetne benne a jót is megtalálni valahol.
A kertben matatok, teszek-veszek, egyszer csak ott vannak előttem a szívvirágok, akikre nem is gondoltam már egy ideje. Túlélték a telet, ahogy én is. Virágoznak, ahogy én is megint. Gyönyörűek! Elönt a hála, amiért a barátném mindig tudja, mi jó nekem, mivel szerez örömet, és hogyan terel mindig mindent az élet felé. Köszönöm neki itt is, nagy szeretettel!

Hófehér szívvirág (Lamprocapnos spectabilis Alba)

Aki földutakhoz, erdőkhöz, mezőkhöz van szokva, hihetetlen egyensúlyérzéket fejleszt ki magában. Mert ahol földutak és ösvények szolgálnak közlekedésre, ott minden lépésünkre figyelni kell (egy idő után ez ösztönössé válik, és nem kell rá külön figyelmet fordítanunk, természetesen).
Ugyanaz az út lehet száraz, lehet poros, majd saras, esetleg jeges, havas, és olykor ezek kombinációja meglepetésszerűen (ahol több napsütés éri, már saras, ahol kevesebb, ott még jeges; esetleg a jég alatt kilágyul sárral, ami az egyik legizgalmasabb).

Az ember egy idő után mégis egyensúlyban marad és semmi sem billenti ki. Sem egy váratlan vaddisznótúrás, sem egy meredek és fölázott rézsű, sem egy különösen mély, hófúvásban fölhalmozódott bucka.
Sőt, olyan is adódik, hogy egy napfényes nyári napon az ember sétálni indul (akár kedvtelésből, akár szükségből), s amikor már elég messze van, beborul az ég, s hirtelen zápor zúdul a nyakába. A földút elázik, a szandál pedig alkalmatlan a sárban való közlekedésre. Ilyenkor nincs más lehetőség, az ember leveszi a szandálját, cipőjét, s mezítláb folytatja az útját. Ugyanígy járhat télen, amikor fagyon indul el, s kisüt a Nap, ami megolvasztja a megfagyott sarat és vizeket. Ilyen esetben is vetettem már le a cipőt, hiába volt mindössze egy-két fok.
Sőt, kora tavasszal az is előfordult, hogy bakancsos kirándulásra indultunk, majd utunkat egy elárasztott láprét keresztezte, amin nem tudtunk száraz bakanccsal átkelni. Így, hogy az utunk további része is kellemesen, száraz lábbal teljen, inkább levettük a lábbelit, zoknit, a nadrágot feltűrtük, s úgy gázoltunk át a jeges-hideg, harminc-negyven centi mély vízen. Végül egy köves pataknál lábat mostunk, felöltöztünk, s élveztük a (lábunkhoz képest) meleg zoknit és cipőt a hideg víz és sár után.
A városban élő, és azt soha el nem hagyó ember számára ismeretlen mindez. El sem tudja képzelni, hogy mezítláb hagyja el a lakását, megcsúszik az első jégfolton és talán képtelen végigsétálni egy alaposan fölázott, agyagos úton.

Aki az aszfaltot választja, az Egyensúlyát áldozza föl (nem tudatosan és nem akarattal). Én a "kényelmet" áldoztam föl, hogy mindig és mindenhol Egyensúlyban éljek. Mert a fizikai és lelki egyensúly sincs minden összefüggés nélkül, s mintha kölcsönösen erősítenék egymást: minél régebb óta élek fizikai egyensúlyban, annál stabilabb a belsőm is, s minél inkább megingathatatlan a belsőm, annál könnyebb a járás a legnehezebb terepen is.

In.: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika

Ebben a télies tavaszban már azt sem tudom, hol áll a fejem. Egyik olyan családi receptünkkel szeretném megörvendeztetni a Faluság kegyes olvasóit, ami nem éppen tavaszra való, sokkal inkább októberre, novemberre, ámbár… nem elképzelhetetlen, hogy van, aki mostanság is örülne egy kis házi savanyúkáposztának: nosza, a recept alapján, akár kisebb mennyiségben, egy-két fej káposztából, nagy üvegben elkészítve, még most is érdemes nekiállnia.

Gyalulásra várva

A családi házi savanyúkáposztánk receptje

Az alábbi mennyiség egy 50 literes fedeles műanyagedényre van számítva.
Az edényt a káposzta forrása (tejsavas erjedése) alatt kármentőben kell tartani (azaz pl. egy nagyobb dézsában), mert erjedés közben esetleg kiforr az edényből a káposzta leve.
Végy úgy 32 kg káposztát legyalulva – a laposfejű káposzta a jófajta, annak vékony a levele és a levélere.

Kézi káposztagyalu

Egy erős összemarék gyalult káposzta egy réteget képez az edényben. Rétegenként le kell nyomkodni döngölőfával (ennek híján egy vízzel megtöltött palack is megteszi), majd ezután következik a só és a fűszerek, majd az újabb káposztaréteg és a sulykolás.

Káposztataposás

Összesen 20 dkg sót használunk – vagy másik változat szerint:
1 evőkanál sót egy összemarék gyalult káposztára (így kevesebbre jön ki a só mennyisége, mint a 20 dkg). Szóval egy réteg káposztára kb. egy jó evőkanál só kell.

Ha nincs kedved cifrázni, vagy nem kedvelitek a borsikafüvet például, akkor készítsd az alapfűszerezéssel: só, pár szem egész feketebors, néhány egész babérlevél – ennyi az egész. Marika barátnőm Dióspusztán így csinálja, és így is nagyon finom a házikáposztája!

Babérlevél

Nálunk viszont mindenki szereti a „cifrább” fűszerezésűt, ezért mi így szoktuk készíteni már régóta: a már ledöngölt káposztára szórjuk rá, rétegenként, a következőket:

1. friss vagy szárított torma, 5-6 centis, vékony szeletekben – rétegenként kb. 2 szelet (!)
2. összesen ½ zacskó zöld szemesbors rétegenként elosztva
3. összesen 10-12 gramm házi fűszerkeverék szárított fűszerekből, ami így készül:

• 10 g szárított borsikafű (mozsárban megaprítva)
• 10 g szárított kapor (mozsárban megaprítva)
• 8 g őrölt feketebors
• 8 g őrölt köménymag
• 4 g őrölt babérlevél

Fűszerek

Fűszerkeverék

Ez a keverék összesen 40 grammot ad ki, de a fenti káposztamennyiséghez nem kell több, mint kb. 10-12 gramm.
Vagy kevesebbet kell készíteni, vagy jól záró kisüvegben, sötétben, jól eltartható évekig is, a következő évek káposztájához.
(Megjegyzésem: itt nagyon is indokolt a grammokban számolás! Óvatosan a fűszerezéssel!)

Őszi sarjúpaprika

Szárított torma

Zöldbors

Kiegészíthető még az egész – ha van – érett pirospaprikával, sárgarépával, birsalmaszeletekkel. Mind jó bele, de anélkül is finom.

Fűszerezés

(Régi népi módszer, nemrég hallottam, de még nem próbáltam: kemény vadkörtét, vackort – amit éretten Süsü is szeretett – kell a tetejére rétegezni, ez nagyon jó ízt ad neki. Nem tudom, hogy közé is keverhető-e, mint a birs. Szerintem igen. Ki kéne egyszer próbálni...)

Az utolsó káposztarétegre már nem teszünk fűszert. A ledöngölt káposzta tetejére egy erős nájlont kell borítani („vízzáró rétegként”), majd vízzel (vagy búzaszemekkel, homokkal…?) töltött nájlonzsákokkal le kell nyomtatni. Az a lényeg, hogy levegő ne férkőzhessen a káposztához, nem tesz neki jót.
A vizeszsák: 2-3 nagyobb átlátszó műanyag zsákot egymásba kell húzni, majd kb. 6 liter vizet tölteni bele súlynak. Lazán bekötni, hogy majd lazán terüljön el a káposzta teljes felületén a víz. Légmentes zárás kell. Most tesszük rá az edényre a tetejét. Ezzel a lezárási módszerrel kivenni is könnyű később a káposztából, és könnyű újra légmentesen visszazárni.
Az is jó módszer, hogy eleve egy (-két) nájlonzsákot teszünk a savanyítóedénybe, abba megy az egész káposztaanyag, majd a végén (a forrás után) mindig légmentesen lekötjük a zsák száját. A lényeg, hogy mindig levegő nélkül legyen a káposzta!
A forrás ideje alatt szobahőmérsékleten kell tartani. Kb. két hét alatt leforr, azaz végbemegy a tejsavas erjedés. Ezután hűvös/hideg helyen kell tárolni. Magában, salátaként is nagyszerű például egy kis sült krumpli mellé.

Az ínyesmester nagy szakácskönyve, 381. oldal

Az ínyesmester nagy szakácskönyve, 382. oldal

Az ínyesmester nagy szakácskönyve, 383. oldal

Kellemes kísérletezést, finom házikáposztát kívánok minden kedves próbálkozónak!

Nem is rossz. Persze borzasztó. Főleg mert megint jön a létbizonytalanság, a megélhetési kérdések köre, és ki tudja mi lesz.
De a jelen, az én kis mikrovilágomban határozottan nem rossz. Adott ugye egy egyébként is éppen otthon levő anyuka (igen ez mázli), és az öt gyerek.
Minden nyári szünettel úgy vagyok, hogy az előtte levő két hétben – főleg azért, mert mindenki előre sajnál, lamentál és kelti a feszkót – rettegek, hogy mit csinál majd az 5 gyerek itthon, aztán kiderül, hogy tök jó az egész, minden gyerek tök normális, nagyon kedves és baromi jó fej. Most is így van ez. Csináltunk egy napirendet és tartják a gyerekek. A napirend az alábbi:

A lincshangulat elkerülése végett ki szeretném hangsúlyozni, hogy a séta a mellettünk levő erdőbe megy, és muszáj, mert Benit februárban műtötték, most tanul újra járni, és muszáj kimozgatni. És persze a többieket is. És bámulatosan hatékony a módszer: Beni első alkalommal kifulladva ért fel az emelkedőre, és fordulhattunk is vissza, most már csak kicsit lassabb mint mi, és elmegy a lejtő végéig, majd kb. 25ször lecsúszik a hóban és visszasétál a dombtetőre. Külön örülünk a hónak, ez most felüdülés, gyógytorna, kaland.

Visszatérve a digitális oktatás nálam eddig ötös, csak egy-két túllengés van benne. Például akkor, amikor rajzból és technikából küldtek leckét, felkaptam a vizet, erre nem számítottam. Ennél a pontnál azért tollat - egeret - ragadtam, hogy legalább hangolják össze az egész alsós évfolyamnak ezt a két tantárgyat, hogy ne kelljen már egy nyuszit, egy bárányt és egy cseresznyefát csináltassak már a három gyerekkel, hanem csinálhassak három bárányt. Az is túlzás, mert minek. De lehet erre rákontrázni, mert az óvónéni írt, hogy az óvodai fejlesztési tervet megtalálhatjuk a honlapjukon, és hajrá fejlesszük a gyereket itthon. Kackackukac. De a legviccesebb eddig az, hogy most 17 órától a Panna lányom ritmikus gimnasztika edzője online edzést tart majd. Hm, na már a kíváncsiság miatt is bejelentkeztem rá. (Update. Annyira klafa volt, hogy szerdától én is csinálom itthon.)

A gitárt tanuló gyerekek is haladnak, íme ilyen egy online gitár óra:

Viszont külön pont jár a fiam foci egyesületének, aki a legjobb edzésvideót beküldő gyerekeknek felajánlott egy-egy pizzát. Mondanom se kell, hogy egész hétfő délután ezen pörögtünk, és íme az eredmény:

Összességében tehát jól vagyunk, és minden várakozáson felüli.
MI (még) jól vagyunk.
És bár összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy mi lesz a vége az egésznek, a keressünk minden rosszban valami jót elvnek megfelelően az alábbiakat szedtem össze:

1, Köszönöm, hogy az a vírus nem ebola, vagy bármi olyan szörnyűség, amiben meghalhatna a családom fele, vagy mindenki. Vagy nem olyan, mint volt a gyermekbénulás, ami a gyerekeket érintette.
2, Hálás vagyok, hogy márciusban van ez az egész, és nem télen, hidegben. (Update: hó van, de ez a háromnapos hó, így hogy nem megyünk úgysem sehova felüdülés.)
3, Jó, hogy mi már a sokadik ország vagyunk, és vannak előttünk jó és rossz példák járványügyben.
4, Bár nagyon rosszul érinti majd ez a gazdaságot, de mégiscsak jó, hogy egy kis konszolidáció után jött, és nem 2008-ban mondjuk.

És bár ez nem a koronavírusnak köszönhető, hálás vagyok, hogy az internet népe a jó magyar cinizmusból átlibbent a hétvégén a fogjunk össze kommunikációra.
Eddig ennyire futotta, ezen is nagyon kellett gondolkodni, de azért ez nem is kevés.
És még egy kis kiegészítés: múlt vasárnap nagyon lekonyultam, de ekkor a csajok rámcsörögtek, hogy találkozzunk online. Nos fantasztikus volt! Íme egy kép az onlájn csettingről fejenként egy fél üveg bor elfogyasztása után:

Akác-, bodza- és mentaszörp.
Tavasszal, akác- és bodzaérés idején még szinte felfoghatatlanul messzinek tűnik az a pillanat, amikor a szüret eredményét élvezni fogjuk. A tavaszt megelőző nyár munkálatai után életmentőként legurított sör üvegei kimosva kerülnek a nekik kialakított polcra. Kérlek, vegyél még csatos üvegű sört!
Őrzi az ember a kamra polcain ücsörgő teli üvegeket, pakolja jobbra-balra a lefagyasztott csemegéket és vár: még nem, most még nincsen rá szükség, most még van más is, mára mást találtam ki, van még a meggyből?, és akkor eljön a pillanat, amikor a kamrából a konyhába érkezik a kiszemelt áru.

Meggyespite.
Tavaly nyáron Jankával puttyogattuk a cigánymeggyet - minden második szemnél megállapítva, hogy jó dolog a nemesítés: nagyobb szemű, könnyebben feldolgozható gyümölccsel hamarabb elkészül az ember (lánya).
A munkát megosztottuk: a fiúk leszedték a gyümölcsöt, a lányok kimagozták, én pedig eltettem - tegnap csak elővettem, és feldolgoztam. Megettük.

Tavasztól tavaszig - nyártól nyárig kiszámítani az évadot: ősszel már kísértésbe esik az ember, télen könnyedén kapkod a teli befőttes üvegek után, tavasszal pedig ünnepnapnak számít egy-egy csemegés üveg felbontása: sakkozás, kitartson a készlet a frissig.

Tanítunk és tanulunk.

Balázs órát tart, azt hiszem itt éppen webszerkesztést.

Balázs a kovászfelelős: leadom a rendelést, átveszem az anyagot, és elkészítem a kenyeret, zsemlét.
A kovászkészítés folyamata olyan, mint a veteményes körforgása: táplálás liszttel/trágyával, hogy aztán elvehessem belőle azt, amire szükségem van, hogy táplált legyek és tápláló tudjak lenni. Arányok, egyensúly, ami a folyamatot fenntartja. A folyamatot irányítani kell: haszonnal bíró fenntartása az ember felelőssége.
Bomlások, erjedések, átalakulások - másként levés.

A kredenc tetején alakul a víz és a liszt kovásszá - szigorú arányok, anyagismeret és rutin

Az alapanyagok széles választéka helyett újra az elkészítési módozatok és eljárások különféle variációi biztosítják a változatosságot: ha több a víztartalom, akkor hagymalevesnek nevezem, ha sűrűbbre készítem, akkor hagymamártásnak hívjuk. Megnevezés, fogalomalkotás: nem sűrű levest vagy híg mártást készítünk ebédre, hanem levest vagy mártást. Mindegyik más menüsorba illeszthető - változatosság....

A növénycsoportosítások is hasonló elven működnek: ugyanaz a növény más és más jelentést, jelentőséget, szimbolikát kap környezetétől függően.
Mahóniánk Balázs keresztanyjától érkezett, egy székesfehérvári nagypolgári, villaszerű kertből - ott a kaputól a házig vezető út reprezentatív szegélynövény sora volt: itt szoliterként érvényesül teljes egyediségében.

Mahónia habitusa

Mahónia virágzata

avagy a variációs ismétlés gazdagsága

A konyhai minimál nekem is fontos (lásd Irma Sü-sü-süti írását): szeretem, ha egy eszköz szép, kifejező és multifunkcionális, azaz több mindenre is használható.

A kerti minimál pedig úgy néz ki, hogy egy jól bevált növényt szívesen szaporítok tovább és tovább a következő, aztán az azt követő parcelláimba. Így egyrészt a túlburjánzás okozta helyszűke felszabadul, másrészt az új parcella ismétlődésen alapuló új lakója a variációs ismétlés remek játékát adja a parcellák növényritmusában, azaz a kert egészét tekintve. Paradox módon ez a minimális növényanyag hihetetlen sokszínűséget és gazdagságot hoz, de mégis stabil, hiszen az ismétlések állandóságot teremtenek és összhangot.

Ha belegondolunk, a kastélyparkok parteljei is faj- és fajtaválaszték tekintetében minimalistának mondhatóak. Viszont azzal, hogy folyamatosan ismétlődő-variálódó alakzatokkal és struktúrákkal dolgoztak, grandiózus eredményt értek el.

(Horváth Gábor fotója)

A nefelejcs és évelő len párosítást egyre jobban szeretem. Kiegészítő színeikkel és magasságuk erőteljes különbségével a földtől az égig nyúlnak.
A boglárkacserje hangsúlyos vertikalitása kiemeli a kasvirág, a harangláb vagy a méhbalzsam széthajló habitusú egyediségét.
Szellőrózsa és sisakvirág kései virágzása a színkontrasztok klasszikus megvalósulásai, miközben habitusban, textúrában hasonlóak.
Borzaskata és körömvirág nemcsak színükben, de megjelenésükben is finom kontrasztot alkotnak - mindkettő bohókás vidámsággal ajándékoz meg bennünket.
Ágyásrózsa és konkoly szintén megjelenésükben ellenpontozóak, színüket tekintve pedig kiegészítik egymást - ebből a kettősségből adódik, hogy kölcsönösen lágyan emelik ki a másik színét, formáját, textúráját.
Mahónia és árvalányhaj gyönyörű határkijelölő, azt lágyító párosítás, amikor cserjés-ligetes rész nyílik ki rétszerű területté - itt is a szín-forma-kontúr- textúra ellenpontozottsága adja meg a teljesség érzetét.

A kert csak a kerítésig tart. A kapukat becsuktuk.

Délutánonként, amíg a gyerekek kint játszanak, új parcellát török fel a krumplinak.
Addig pedig egyik reggel zsemle, másik reggel kenyérsütés - a kovász a kályha tetején - folyamatos odafigyelés rá, mindenre. Nagyanyáink itt vannak velünk.

A délelőtti tanuláskor elkészült mai kenyerünk

Az otthontanulás fogalmát módszeresen kinyírták nálunk. Nekünk szerencsére ez a tanulási forma, ez az életforma néha-néha, külföldi útjaink során megadatott, mármint mi megadtuk a gyerekeinknek, hivatalos papírokkal dokumentálva.

Nem akarom magam ismételni: többször, több helyen pedzegettem, néha már ki is mertem mondani (jaj, te mindig olyan radikális vagy, jaj, te valami lila ködben élsz, jaj, neked miért szabadna, ha másoknak nem, jaj, stb.), hogy a mi családunknak nincsen szüksége a heti ötszöri iskolában levésre: a tananyaggal semmi bajunk, a móddal és módszerrel viszont igen.

Home radar
https://falusag.hangfarm.hu/2018/01/home-radar

Az ökológiai sokszínűség, fajgazdagság, fajtagazdagság fogalmait mindenki kitűzte a zöld zászlajára, de valahogyan a szellemi/lelki belső, láthatatlan lobogókon ez még mindig nem szerepel. Ha sokféle iskola van, ha sokszínű lehetőségek tárháza áll rendelkezésre, akkor értelemszerűen sokkal többféle életnek adunk esélyt. Ha sokféle élet van, akkor sokféle lehetőség van, akkor több lábon állunk, és baj esetén mindig van mihez nyúlnunk. Ahogyan Ani fogalmazta meg ezt egyszer a telefonban: még tejfölből is tízféle közül választhatunk, hát iskolából akkor miért nem?

Pajtánk ablaka, előtte a mindjárt virágba bomló ringlóval

Itthontanulás: mától nem ott/hon (külföldön, máshol), hanem itt/hon tanulunk. A korábban kialakított napirend még mindig jónak tűnik, de ha nem válik be, nagy kaland, módosítunk rajta: fél nyolckor ébresztő, aztán a reggeli tennivalók vidám sora - reggeli, kicsit huncutkodó, visszabújó beágyazás, felöltözés és kilencre kell mindenkinek a konyhaasztalhoz érnie az aznapi tanulnivalójával. Mindenki egyénileg megtervezi a napját (milyen tantárggyal mennyit haladna), én azt láttamozom, azaz rábólintok, vagy változtatás javasolok - ebbe a folyamatba bárki beleszólhat, nagyon sokszor maguknak a gyerekeknek vannak a legjobb ötletei, csak formába kell önteni, dehát kérem általában van hozzájuk képest húsz-harminc év előnyünk (hej, de jó lenne, ha mindenki így fogná fel: előnyünk van hozzájuk képest, hát legyünk már okosabbak, ügyesebbek....)!

Piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea)

Igen, ez nem közoktatás, hanem magánoktatás. Drága, jóminőségű, hatékony, gyors és még élvezhető is, ja, és hosszútávon hat, örökre beépül. Balázs pici cuki autója - viszont a kulcs mindenkinek ott van a fejében.

Délre általában végzünk, addigra én is az ebéddel - azért tanulunk a konyhában, mert így mindenki együtt van, mindenki segít mindenkinek, én meg koordinálom az egészet. Ritkán, mikor valakinek valamit konkrétan el kell magyarázzak (kvázi órát tartok, ami öt és tíz perc között szokott lenni), addig a többiek vagy ránk figyelnek és beleszólnak, vagy csinálják a saját dolgukat. Hogy nem lehet zajban tanulni és egyszerre több mindenre figyelni? De lehet, és sok egyéb pozitív hozadéka is van: megtanulnak zajt, fölösleges információt kiszűrni, megtanulnak befelé koncentráltan csak magukra figyelni, miközben folyamatosan kapcsolatban vannak a külvilággal, megtanulnak jönni-menni a kétféle esemény között.

Aki kicsit megpihenne, az segít nekem a főzésben: kukták mindig jól jönnek, a matekhoz meg különösen jó egy kis gasztronómia. A mosás-teregetés és a takarítás is elkészül. Ebben a ritmusban nincsen tananyag és házi feladat, csak maga a tanmenet leckéje: lehet előre-hátra menni a könyvekben, munkafüzetekben, az interlexikon is mindenkinek elérhető. Nem nekem tanulnak, hanem megtanulnak a rendelkezésre álló eszközökkel eredményt elérni. Magabiztosak, ügyesek, gyorsak.

2020. március 17-e délelőttje

Még egy kis zongorázás, rajzolás, kiszaladás is belefér a délelőttbe. Ebéd után pedig szabadság. A szó legteljesebb értelmében. Ilyenkor a kinti szabad játék inspirálódik a benti elmélettel - de nekem ez is lenne a célom. Az inspirálás, az elmélet összekötése a gyakorlattal.

Külföldön délután szoktunk bevásárolni, parkba, játszótérre menni, most könnyebb lesz a dolog: hetente egyszer kell boltba menjek, mire felébredtek, már meg is jöttem és megterítettem a reggelihez. A saját kert öröme pedig használatot és munkát jelent: remélem minden álomtervet elkészítünk....

És közben lehet gondolkodni a mostani helyzet által eddig ki nem mondott, most pedig megvilágított kérdéseken: nőügy, anyaügy, lakásügy, iskolaügy, tanárügy, közügy, magánügy, ürügy....

Vajon az utcáról hogyan lehetett meglátni, hogy az Okos-ház fölötti ligetes pinceteraszon immár két, a föld fogságából kiszabadított borona ácsorog?
Vajon miért akkor látja meg mindenki az értéket, amikor az napvilágra kerül, amikor már megtisztították a kosztól?
Vajon miért akkor tűnnek el a dolgok, amikor a fél falu farsangol a művelődési házban?

Hóvirág (Galanthus)

Pécs – Ellend: 15 km. Az egyetemről, teljes csinosban sietünk haza kicsiny falunk meghitt ölelésébe egy tizenegyedik generációs japán keramikus-teaművész teaszertartási bemutatójáról. Egy idézet és a mellette álló virágkompozíció által megteremtett értelmezési mező, melyben minden mozdulatnak, minden gesztusnak és mimikának szimbolikus kifejeződése és jelentése van.

Hunyor (Helleborus)

Átöltözés, rohanás a kultúrba: pogácsa és fánk. Cukrozott üdítő. Ismerős kedélyesség. Jelmezes gyerekek, akik már nem is értik, mire ez a felöltözés, de így szoktuk....
Közösségeink, ahova tartozunk lakóhely vagy születés által, és megalakítandó közösségeink, ahová szellemileg és lelkileg szeretnénk tartozni.
Még mindig nem tudom, hogy falusi vagyok-e.

A gazdálkodás, önellátás irányába elindulni vágyó sokszor szembesül azzal a problémával, hogy mihez fog kezdeni (elegendő) pénz nélkül. Én erre mindig azt felelem, hogy nem lesz szüksége pénzre, mire mindig azt kapom vissza, hogy a számlákat valamiből ki kell fizetni. Csak nagyon kevesen érzik úgy, hogy lemondanának a közművekről, pedig a közművekre alapozott élet, bár kényelmesnek látszik, hatalmas csapda.

Eszembe jut az idei tél, amikoris végre újra hó volt és hideg. Sok városban átmenetileg megszűnt az áramellátás, a fűtés, leállt a közlekedés, a falvakban sokszor nem volt víz, mert elfagyott minden vezeték. A megszokottól egy kicsit eltérő időjárás tízezrek, százezrek életét keserítette meg, hatalmas vagyoni károkat okozott a városi infrastruktúrában, ellehetetlenítette az emberek életét. (Nem túlzok, baráti beszámolók alapján, voltak városok, ahol komplett városrészek maradtak közműellátás nélkül, télen, mínusz tíz fokban.) Szinte minden nap megcsörrent a telefonom, aggódó barátok és családtagok hívtak, nem szigetelődtünk-e el a világtól itt kint a hegyen. Mi „itt kint a hegyen” már kiköltözésünkkel elszigetelődtünk minden ilyen problémától (de nem Istentől, mert tőle elszigetelődni nem lehet), mert ha jobban belegondolunk, az egy darab napelem pont ugyanúgy tölt (vagy nem tölt... napsütés és köd kérdése), mint bármikor máskor (csak mostanság viszonylag gyakran kell leseperni róla a havat). A kútból is ugyanúgy feljön a víz, mint az év összes többi napján.

Hogy közművesített vagy komfort nélküli életet választunk-e, az attól függ, hogy a rendszer megingathatatlanságában bízunk jobban, vagy önmagunkban és a természetben. Én tudom, hogy akkor is meleg étel lesz az asztalunkon és meleg víz a lavórban, ha másfél méter hó esik váratlanul, sőt, még talán egy kis áramunk is lesz, ha megtaláljuk a hó alatt a napelemet. Ehhez persze vállalni kellett azt, hogy az év minden egyes napján kézzel húzzuk a vizet, lemondunk az elektromos kütyük kilencvenöt százalékáról és hajlandóak vagyunk kézzel kaszálni, kézzel mosni és sok szempontból a mai szemmel nézve puritánul élni.

Az, hogy a karomban holnap is lesz erő, biztosabb, mint bármilyen közműellátás a földön. "Fejlődhet" a világ, ameddig csak akar, csak annak a pár embernek legyen joga az egyszerűséghez, aki jobban bízik több tízezer év természetes tapasztalatában, mint párszáz év mesterséges rendszerében.

In.: A szabadság íze - Közművesített kiszolgáltatottság