Cukros víz

Minden évben a még a borongóssá, hideggé váló halottak napi megemlékezéseket megelőzve (egy-két héttel, amikor hét ágra süt a nap) járjuk körbe sírjainkat: nagyszüleim, dédszüleim és ükszüleim köveit.

Halottak napi családi kirándulás, ami immár rendszeressé váló somogyi makkgyűjtési és élet-halál megbeszélési ceremónia is. Melyikünk hogyan szeretne meghalni, addig hogyan szeretne élni: álmodozások, tervek, múltjavítások. Idén Jónás kedvesen mondta Miminek, hogy ne aggódjon, majd nálunk a kertben elszórjuk és ő ültet fölé egy tölgyfát (nem makkot - hiszen úriember -, hanem csemetét).

enter image description here
Vörös tölgy, kocsányos és kocsánytalan tölgy makkok

Ezeken az utakon Mimi (anyu) mindig mesél és közben fel-felsejlenek az előttünk itt jártak. Többször emlegetett Sicca mamám (ükanyám, aki megvárt engem....) is szóba kerül, főleg az, hogy hogyan halt meg. Hogy valami ősit, elemit tudott a meghalásról. Egyszerűen elvonult a szobájába, rendes ruhájában lefeküdt és néha-néha kért egy kis cukros vizet: lyányom, hozz nekem egy kis cukros vizet!

A magyar tanatológia nagyanyja, Polcz Alain egyik idézetét hozom most erre a napra: "Hiszem, hogy az öregedésre nem akkor kell készülni, amikor ott van. Jó azt jóval hamarább tudni, hogy múló a fiatalság, ez a "minden az enyém" érzet. Az értékrendszerünk is megváltozik egy kicsit, ha a tudatunkba kerül, hogy megöregszünk. Örökösen csak az megy, hogy tartsd magad fiatalon. Mert félünk. Félünk az öregedéstől, félünk a haláltól, elvesztettük a hitünket, nincsenek morális értékeink, nincs mibe kapaszkodnunk. Figyeld meg, ha valaki szépen tud megöregedni, az morális tartást ad. Derűt."

Jó élet, jó öregedés, jó halál: Jó otthon.

Talán Zita kérdésére, hogy kinek öltözünk fel?, az lehetne egy lehetségesen találó válasz, hogy az igazi kérdés inkább így hangozhatna: kinek is vetkőzünk le?
Ükanyám nem vetkőzött le a halálnak. Méltóság. Formalitás.
Felöltözni/Felöltöztetni.

Tegnap reggeli dérjárat-csokor:

enter image description here

enter image description here Körömvirág

enter image description here Borzaskata

enter image description here Sisakvirág

enter image description here Körömvirág

enter image description here Ágyásrózsa

enter image description here Büdöske

enter image description here Cserszömörce

enter image description here Borágó

enter image description here Konkoly

enter image description here Ágyásrózsa