Egy újra megtalált hangfarmos, kedves nyárittmaradás: a lebegő bot varázslata - láthatatlan kötelékek.
Kulcsszavak: természet
Mustármagos parcella
A tavalyi napraforgó magjait egész télen át csipegették a madarak - ami elszóródott, abból lesz az idei termés. Önjáró folyamatok.
A parcellát - lebontása után - mustármaggal szórtam be, annak elsárgult, kiszáradt szárait most csak össze kell morzsolni és elhinteni, porcukrozás.
Lampion – virágban is (Physalis alkekengi)
Ez írásochka úgy lett, Kegyes Olvasó, hogy a minap a Kedves Szerkesztőasszony itt, a Faluságban íra az őszön a saját kezeivel a kertbe kihajított kis mákgubónak a csontvázzá válásáról tavaszra. Eme képet eszembe vévén, elménk hasonló kerekeken fordulásán elindíttatván, a Szerkesztőasszonynak, Juditnak pár sorocskát írtam vala. Ő arra válaszola, engemet az írás erányában buzdítva, így magam ezeket nyomban megírám vala:
Mindig is vonzódtam a lampionokhoz. Ahogy a gyertyaláng belülről, lebegve átvilágítja a titokzatos keleti mintákkal megfestett színes papírhengereket vagy egyéb változatos, kinyitható, összecsukható, hullámos felületűre préselt formákat, ahogy a gyertya remegő fényével feléleszti a napvilágnál kifakultnak, jelentéktelennek, néha egyenesen csúnyának látszó papírtárgyakat, ahogy az életre keltett lampion derengő fényével, ünnepi alkalmakkor, hangulatossá varázsolja a máskor sötét szobasarkokat. Élénken él az emlékeimben, milyen nehéz feladat a megfelelő gyertya kiválasztása, tűzbiztos elhelyezése a papírlampionban, amihez különféle ötletes barkácsmegoldások szükségesek, jócskán kell bíbelődni vele, de megéri! Ma már a biztonságos, de hideg LED fényforrások váltak uralkodóvá, mi több, színváltósak, napkollektoros fényforrásokkal is kaphatók, akár a szép, hagyományos papírlampionok, vagy a kor ihlette, vékony műszálas textilből készült, strapabíró darabok.
Régi papírlampion
Gyertyával világító papírlampion
Kínai papírlampion félig csukva
A lampionvirág tehát már e neve miatt is közel áll a szívemhez, de vonzóvá teszik a ködös, szürke novemberben, a csatakos, őszi esőkkel áztatott, túlnyomó részben már barnás, kifakult színekben sápadozó kert sarkában, minden időjárásbeli megpróbáltatása ellenére is élénk, cinóbervörös-narancssárgában pompázó, szinte világító kis lampionjai is. Szedtem is belőle egy csokrocskával, amikor rátaláltam. Egész télen beragyogta a lakást reménytadó, felélénkítő színeivel, amikor kint a szürkeség köd alakjában hengergett, és akkor is, amikor a világ vakító, hófehér palástba burkolózott.
Szobában telelt lampionvirág
Újra a lampionvirág kertje felé vitt minap az utam. A rózsabokrok a februári, túl korai, csalfa meleg által kicsalogatott, majd az újra eluralkodó erős fagytól megsebzett rügyeiket ápolgatták, nyújtóztatták az újfent kellemes napsütésben. A kint telelt lampionvirág pedig új arcát mutatta: élénk színű bőre lehámlott róla, csak a mákgubó-csontvázhoz hasonlatosan lecsupaszodott, szépséges szerkezetével büszkélkedhetett, egyik-másik lampionjában még megőrizve lámpását: a narancssárgán világító termését.
Most átadnám a szót a képeknek:
Szabadban telelt lampionvirág
Együtt
Átmeneti állapotban
Átmeneti állapotban
Lampionvirág-csontvázak
Ez a jelenség eszembe juttatott egy ajándékba kapott kedves csecsebecsét is:
Különleges kínai könyvjelzővé nemesedett levélcsontváz
Kínai könyvjelző csomagolása
Zárásképpen még egy gondolat:
Levélerezet
Aki pedig többet szeretne tudni a lampionvirágról, például itt tájékozódhat:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lampionvir%C3%A1g
https://kertlap.hu/lampionvirag/
Várni a szépet
Hintázás közben arról beszélgettünk, hogy az életben miért kell mindig várni. Várni, hogy elérkezzen a pillanat. Megérkezni a vágyottba. Felkészülni. Aztán meglepődni a képzeletbeli és valóságbeli különbségén. Vágyhasadások. Önhasadások.
Elmesélni magunkat, hogy a narrativitás ereje által önazonosak maradjunk. Változás-legitimálás: a privát történetek kontextusba helyezése, hogy az átélés megérthető legyen. Az élet, mint ismeretlen történet - Ancsel Éva.
Elmesélni a kertünket: a történetbe foglalás aktusával tanulmányozható, megérthető, ezáltal átélhető és belsővé tehető események és viszonyrendszerek. Én és a Másik. Kapcsolatok.
Tavalyról a bomlás-változás-kiszáradás-megmaradás hatásnyomaival itt maradt mákgubó-erezet, ahogyan a lombtakaró alatt megtaláltam - és beugrik a pillanat: rendezem az ablakpárkányon a vázadíszeket, cserélem az őszit télire és egy nemtörődöm mozdulattal a kertbe dobom a gubót.
Tavalyról idepiroslott csipkebogyó
Határkérdések és határátmenetek - tisztítás
Az idei első szép(szín)ek:
Kibújó tulipán
Japánbirs-virág
Somvirág
Vasárnapi képeshang 72. - Érintetlen
Körülöttünk a szántóföldek használatban vannak: művelés folyik rajtuk, traktornyomvonalak rajzolatai az újraszülető tájban. És akkor egyszer csak kinézett rám egy darabka érintetlenség - traktorjáratlanság. A szabályok szerint amúgy sem illene beszántani a meredekebb területeket, hanem az maradhatna a természeté.
kép: Kovács-Parrag Judit
hang: Kovács Jónás
Változás szemlélés
Ahogyan így tél felé elnézegetem a kertünket, a hol dermedő, hol pedig olvadó, csöpögő, legtöbbször hó híján rothadás színű kertünket, azt látom, hogy a használt és nem használt útvonalak a kitaposottság miatt látványosabban tűnnek a szemünkbe. Minimalizáltuk a szilárd járófelületeket, engedve annak a változás-dinamikának, amit egy füves terület gyakori használata jelent: kikopások tél végére, tavasszal meg megújulások, hogy nyáron a kiperzselődések vegyék át a helyüket, de mégis, minden tavasszal harsogó zöldre fessék a járnivalót. Tarackos gyep: tulajdonképpen házikerti használatban kiirthatatlan. Az erősebben taposott részek fakérges vonalait télen mindig pótoljuk - ösvényképzési tennivalók.
Kedvenc nyári ösvényünk
Tereket használni: útvonalakat járni a térképre.
Szeretem a kertkép állandóan módosuló megjelenését: minden nappal, sőt minden órával, néha - ha hirtelen kisüt a nap - még percekben is mérhetően más látvány, szag, hangulat, érzet fogad. Ezért van viszonylag kevés örökzöldünk, hiszen náluk a változás észrevétele közelebbi szemrevételezést, felkészültebb tekintetet kíván meg, mondjuk ki, nem olyan látványos.
A park és köztér tervezésben az utóbbi időkben figyelemre méltó tendencia érzékelhető: a fenntarthatósággal karöltve újra a természet kezd benyomulni az épített kultúrába. A legújabb és legökologikusabb, legfenntarthatóbb parkok és terek már nem a kertet és a kertészeti növényanyagot igyekeznek megjeleníteni, azaz tudatosan nem a kertészeti növényanyaggal dolgoznak, hanem az egyszerűen kezelhető, gondozható, természetben előforduló növényeket részesítik előnyben.
A kortárs tájépítészeti alkotások közül az Ankar Park Malmöben tudatos gesztussal teszi a változást a fókuszba, azt megmutatva, hogy látható, megtapasztalható legyen. Az ökológia címszavának megfelelően a természetet a honos fafajok és fűfélék képviselik, így került a bükk, a tölgy és az éger a fásszárúak reprezentánsának, mégpedig szigetekként kiültetve. A fákat csoportokban helyezték el, mintegy kiserdőket létrehozva. Ilyetén elrendezésben nemcsak körbejárhatóság és rátekinthetőség nyílik az ember számára, hanem a térben tömegüknél fogva azonnali hangsúlyozottságot kapnak, elkerülve azt az ellentmondást, hogy hatalmas fákat tervezek, de kicsike girnyókat ültetek ki, azaz nem egy jövőbeni statikus képet akar megteremteni, amit majd ki kell várjunk, hogy ténylegesen megvalósuljon, hanem nyíltan fel tudja vállalni magának a növényzetnek az alakulástörténetét. A természet itt elérhetővé válik, megközelíthetővé, belakhatóvá, megszelidítetté, anélkül, hogy domesztikálva, azaz kertesítve lenne. Egyszerűen városi térbe hozott természet, ami nem a színeivel, hanem formáival, struktúráival, textúráival hat ránk. Maga a táj-érzet, a táj.
Ankar Park részlet, Malmö, SLA
Ankar Park részlet, Malmö, SLA
Bővebben:
https://www.sla.dk/en/projects/ankarparken
Az SLA iroda többi szemet gyönyörködtető, elgondolkoztató, még egy falusi számára is vonzóan élhetőnek tűnő munkái, tervei:
https://www.sla.dk/en/projects/
Lecsapódásaink
Lélegzéseink és nappali tevékenységeink láthatatlanul, víz formájában a levegőben. Mindennapi életünk hideg felülettel találkozva az átlátható üveget áttetszővé lehelve és azon új tükröződési formákat alakítva vízcsepp formájában mutatkozik meg. Cseppé gyűlések és hirtelen cseppleszaladások mutatta utak az üvegfátyol felületen - vízgyűlési pontok. Szellőztetés.
Malacszabadság
Mindig izgalmas, mikor egy telefonbeszélgetésből, találkozásból, magán levelezésből publikus szöveg, bejegyzés lesz itt a blogon.
Ani azt kérte, ezt is inkább én írjam meg, mint ahogyan a Mézeskalács malacházat is.
Múlt héten elkészítettem Oláh Andival és Gyenis Lacival az interjút az állattartásról, hogy majd hosszabb szerkesztési munka után kiállítás legyen belőle az Okosházban.
Természetes igényeiket a tartás körülményeiben teljes mértékben tiszteletben tartani - ez lehetne az ő mottójuk. És Ani még hozzátehetné, hogy szabadság.
Tudatos, tudáson, emberségen - egyszóval életszereteten alapuló viszonyulás az élet minden területéhez: magunkhoz és környezetünkhöz, az állatokhoz.
És persze, akkor jövök én is mindig a gyerekfarm koncepciómmal: a gyerekeinkhez.
Pozitív és negatív szabadságaink: "freedom to" - szabadság valamire és "freedom from" - szabadság valamitől (Isaiah Berlin: Two Concepts of Liberty).
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata.
Fotók: Nagy Anita
Közös emlékezet
Dóri fürdőjén gyönyörködve és a fürdéshez való viszonyunkon elmélkedve, próbálva kikapcsolni a privát tényt, hogy szeretnék egy új fürdőt (mi a fenének is, kell-e egyáltalán a házban fürdő, fürdőház kéne inkább, vagy ökologikusabb lenne alulra egy lavór víz, felülre meg egy vödörnyi, jaj, nem tudom), mindig oda jutok, hogy egyik utóbbi olvasmányom még munkál bennem: Deborah Feldman Unortodox című regénye. A zsidó kultúrát, a haszidizmust, lubavicsiakat, szatmáriakat, stb. elég jól olvasom, ezért nekem úgymond csak annyiban volt új a történet, hogy végre nem egy író, vagy rebbe, esetleg maximum egy rebecen szólal meg, hanem egy alternatív, hiteles női hang. Újabb fontos "Herstory" történet a hivatalos kánon mellett, néha ellen.
Elena Favilli és Francesca Cavallo, Móra, 2018
Aztán rájöttem, hogy mégcsak nem is a herstory a lényeges most nekem, aminek egyébként én is egy interjúalanya lettem a minap, nem is a mikve vagy a fürdőház, hanem a spiritualitást nélkülöző bemerítkezés aktusa, a vallási motívum nélküli rituális fürdés.
Miért bogarászik bennem ez? Azt hiszem teljesen póriasan a közösségi fürdés, a közös fürdés, a közösen használt víz miatt. Hogy miért van az, hogy valakit láthatólag abszolúte nem zavar, hogy egy strandon hol a törülközőn, hol a vízben töltsön el időt, én meg visítva menekülnék, ha valaki erre kényszerítene. Hogy mikor belemerítkezem a Balatonba, azt csak és kizárólag a gyerekek miatt teszem, és próbálok nem arra gondolni, hogy hány test teszi ugyanezt, miközben mosódik a hátakról a naptej és az egyéb piszok.
Közös családi rituálé: nem rólam szól, hanem a nagycsaládról és persze főleg a gyerekekről, és elég gyanús lenne mindig azzal érvelni, hogy most nem tudok fürdeni.
Fotók, amiken mindenki vizes, mi legalább naptejnélküli barnák is. De ezekre az alkalmakra, mint nyaralásokra kell emlékeznünk, mert ezt követeli meg az udvariasság és a családi összetartozás.
Balaton, 1939 (Fortepan)
Az emlékezés helyei. A fotó, mint hamisított emlék. A tudatosan a jövőnek felvett mű-jelen pillanata.
Kulturális emlékezetben gyökerező, egyénileg kialakított családi és magán identitásaink.
Jan és Aleida Assmann professzorok fontos mondata: ‘If you want to belong to a community, you must follow the rules of how and what to remember’. Vagyis: ha egy közösség tagjává szeretnél válni, akkor követned kell, hogyan és mire szabad emlékezned.
Nagycsaládiasság.
Hadar Galron: Mikve című darabja a Pesti Színházban, 2010
Virtuális kertek
A Korona Vírus 2020-ban nem csak az emberek életére, hanem a technológiai fejlődésre is komoly hatással volt. Az Online Oktatás, Home office, kijárási tilalom, karantén rámutatott arra, hogy ilyen korlátozott körülmények között milyen nagy szükségünk van virtuális terekre, mind a munkánk, mind a magánéletünk során. Az egyetemi munka körülményei között ez a virtuális tér a Microsoft Teams, saját szabadidőmben pedig a videójátékok voltak. Játék közben figyeltem fel arra, hogy a zöld növények milyen dizájn elemként vannak használva, hogy a természet, a növények jelenléte egy virtuális térben is milyen pozitív hatással lehetnek a felhasználóra és indította bennem el a beadandóm témájának ötletét: Virtuális kertek.
Kertek megvalósíthatósága videójátékokban.
Egy kert funkciója önmagában nem sokban különbözik a hétköznapjainkban megtalálható kerttől, a természet közelségét biztosítja egy letisztult, számunkra esztétikus, kontrollált környezetben. Akármennyire is próbál az emberiség a betondzsungelbe menekülni, mély kötődéseinket a természethez egy ideig még biztosan nem fogjuk elveszíteni. A továbbiakban arról szeretnék beszélni, hogy a virtuális terek hogyan küzdik le a valóság határait, nem felhasználó, hanem fejlesztői szemmel alkotott nagy kiterjedésű struktúrák hogyan készülhetnek (3 dimenziós terek)?
Nos erre a kérdésre egy egészen egyszerű választ is lehetne adni: nincsenek határok és örök életűek, sosem kell öntözni a növényeket, stb., de ez nem ilyen egyszerű.
Már a kerttervezés előadásokon is feltűnt, hogy a tervezett kert alapterületének formája hogyan tudja befolyásolni hova milyen típusú növényeket teszünk, hol milyen vonalak mentén dolgozunk, ez egyfajta keretet ad, leszűkíti a fókuszt az adott területre. Ennek a fókusznak a teljes hiánya, azaz, hogy a térben bárhová húzhatunk vonalat, már önmagában nemhogy leegyszerűsíti a dolgot, hanem éppenhogy bonyolítja, de ez persze csak egy hipotetikus példa, ha egy általunk létrehozott térben akarnánk kertet alkotni. Az ilyen elméleti szintű problémákon kívül léteznek természetesen limitációk, ami persze nem a vízhiány, ahogy az egyébként meghatározó tényező lehet különböző éghajlaton létező kerteknél. Egyszerűen a Hardver limitációi, a virtuális kertünk növényeihez használt textúrák, a virtuális tér grafikája, nagysága, az, hogy ez a tér esetleg egy online szociális tér vagy egy helyileg a saját számítógépünkön futó program, mind korlátozva vannak a programot futtató számítógépes grafikus teljesítmény hiánya által.
Mindenesetre, ha néhány kompromisszum kötésébe belemegyünk, akkor ma már a technológia adott ahhoz, hogy ilyen virtuális térben lévő kertek hiperrealisztikus grafikával létezhessenek. Sajnos olvasatlanság miatt nem tudok róla, hogy művészeti kiállítás céljából létezne ilyen kert. A videójátékok azonban szerintem a legjobb tesztkörnyezetek arra, hogy megcsodálhassunk virtuális kerteket. Az egyik ilyen videójáték az Apex Legends, aminek semmi köze nincs közvetlenül a kertművészethez, mert a játékban a játékosok elsősorban egymást lövik a győzelem érdekében. Erre a témára szeretnék áttérni a továbbiakban.
Még szeptemberben készítettek a fejlesztők egy új “Map-et”, pályát a játékosoknak. A helyszín egy futurisztikus lebegő város tele modern felhőkarcolókkal, örökzöld parkokkal és egy agrikulturális részleggel. Az ipari növénytermesztés ilyen esetben nem igazán rendelkezik esztétikai értékkel, azonban a dizájn elemek, amiket e fejlesztők és grafikusok használtak, egészen elképesztő látványt teremt. Mielőtt folytatnám a tér leírását, egy rövid kitérőt szeretnék tenni a ma használt technológiára, ami ezt a látványt ihlette, ami nem más, mint az akvapónia vagy hidropónia.
A hidropónia és az akvapónia mind olyan megoldások növénytermesztésre, melyek a normál esetben tápanyagot adó talaj helyettesítésével állítanak elő haszonnövényeket, vízben oldott tápanyagokkal, amit a hidropónia esetében levegőben lévő porlasztott vízszemcsékkel juttatják a növény gyökereire. A növény a fényt RGB ledekből kapja, melyek a növény számára optimális spektrumú fényt bocsátanak ki. A Rendszer több esetben teljesen számítógép vezérelt. Ez az eljárás nem csak azért jó mert Elon Musk a marsi kolóniáját tudja majd etetni salátával, hanem azért is, mert sokkal rövidebb idő alatt, növényvédő szerek nélkül, energiát és vizet megspórolva lokálisan lehet élelmiszert előállítani. Az Államokban, illetve a világ körül több milliárdos által is támogatott startup fejleszt ilyen rendszereket, illetve több New York-i étterem pincéjében termesztenek zöldségeket, melyek egyenesen a vendégek tányérján landolnak pár perccel szüret után. Elég érdekes téma, de amit az Apex Legends grafikusai dizájn elemként használtak fel, az a növények vertikális termesztése - többször hatalmas fehér oszlopok oldalán, kihasználva a gravitációt, hogy a víz lefele folyva öntözze a növényeket. A Lilás-Ciklámen Led fény, ami egy érdekes hatást ad egy ilyen módon megvilágított térnek. Illetve a szinte már röhejes mennyiségű számítógép technológia, ami egy saláta előállításához szükséges.
Ezeknek az elemeknek a kombinációja egy igazán érdekes látványt eredményez és kialakítja ezt a futurisztikus képiséget, amit sci-fi sorozatok, filmek szettjeként is elterjedten használnak. A pályán ezen a helyen kívül még gyönyörű parkok, zöldfelületek szakítják meg a városképet, néhol örökké virágzó japán cseresznyefákkal. Ez az örök kép, amit alkotni képes, nagyban elhatárolja a valóságban létező verziótól. Elképzelhető, hogy tudatos volt a fejlesztők részéről az a döntés, hogy egy ilyen világos színekben és zöldfelületekben gazdag pályát készítsenek a koronavírus, karantén idején.
Az őszi félév során volt, hogy két hétre karanténba kellet vonulnom, nehogy megfertőzzem a családtagjaimat, ezzel is csökkentve a kockázatot. Ezalatt az idő alatt kezdtem el gondolkodni a témáról, amit a következőekben szeretnék kifejteni.
Milyen hatással vannak ránk a szobanövényeink, egy kis privát kert a legszemélyesebb terünkben? Erre egy másik virtuális térben létező kert adta meg a választ. (Eltávolodva a fejlesztők által alkotott virtuális terektől, most a felhasználó/játékos által létrehozottakra szeretnék áttérni.)
Ez a játék nem más, mint a Subnautica. A játékos egy elhagyatott bolygóra zuhan le űrhajójával, ami teljesen vízzel borított, egy talpalatnyi földfelszín sem látszik a láthatáron. A túlélés érdekében a játékos célja, hogy építőanyagokat gyűjtsön és bázist építsen. A bázis víz alatti szürke csőrendszer, idegen, hideg érzetet kelt belülről. Ahogy a játékos fejlődik, egyre több eszközhöz fér hozzá és egy szint után már a túlélésen kívül koncentrálhat arra is, hogy kicsit otthonosabbá tegye ezt a teret. A fejlesztők ehhez a személyre szabáshoz növénycserepeket, a bázis falára felhelyezhető függő növényeket raktak a játékba, amivel saját igényeink szerint díszíthetjük a bázist. Mi indokolta ezt a döntést, a haszonnövények a játékos fennmaradását szolgálják, teljesen érthető, de dísznövények egy idegen bolygón mi a fenének?
Természetesen a víz alatti bázis okozta bezártság-érzet csökkentésére. Itt újra előjön az első bekezdésben már említett téma, a nélkülözhetetlen szükség a természet közelségére. Persze ezek a növények nem adják vissza egy valóságban létező növény minden aspektusát, tapintással érezhető növény textúráját, vagy egy virág illatát, mégis érdekes látni, hogy még ilyen lebutított formában is egész erős hatást képesek kifejteni. A Subnautica-n kívül sok más játékban megfigyelhető ez a módszer, ahol a felhasználónak lehetősége van a saját kertjének létrehozására, legyen ez csupán esztétikai vagy valamilyen játékelemhez kötött funkció.
Utolsónak egy, az elmúlt pár évben egyre nagyobb popularitást élvező technológiáról szeretnék beszélni, ami gyökeresen megváltoztathatja az egymással való interakciókat hatalmas távolságokat áthidalva, illetve újabb virtuális játszóteret adhat az alkotóknak virtuális kertek létrehozására.
Ez a technológia nem más, mint a VR (VirtualReality), azaz ”virtuális valóság”. Még a korábban látott példáknál a felhasználó egy számítógép kijelzőjén keresztül egeret és billentyűzetet vagy más perifériát használva lépett interakcióba a térrel, addig itt egy VR headsetet a fejünkre téve, kezünkben lévő érzékelőkkel, saját testünkkel léphetünk interakcióba a virtuális tér elemeivel. Ezt a szobában elhelyezett szenzorok teszik lehetővé, amik érzékelik a fejünkön lévő headset mozgását, illetve a kezünkben lévő kontrollerek mozgását a szenzorokhoz viszonyított helyzet függvényében, általában lézerekkel és giroszkópokkal. A headset legtöbbször egy hosszú kábel segítségével csatlakozik a szükséges programot futtató számítógéphez, míg a kontrollerek vezeték nélkül. Egyelőre kicsit körülményes a használata, illetve a számítógép, ami a VR játékok, programok futtatására szükséges, nem olcsó móka. A fejlesztők célja, hogy mindez majd teljesen vezeték nélkül menjen egy szép napon, hogy ne essünk ki az élményből, mert a szék lábában megakadt a kábel. Ez a módja a virtuális térrel való interakciónak ijesztően hihető érzést ad, szinte mintha tényleg ott lennénk abban a térben. Ezen a területen még elég sok felfedezésre váró dolog van, mind az alkotók, mind a hardver gyártók részéről, illetve a hardvernek is olcsóbban előállíthatónak kell lennie, hogy több embert vonzzon. Szinte 100%, hogy ez a jövő, és lehet, hogy nem is olyan sokára VR headset-ben fogok szóbelizni. Érdekes lenne egy napon egy Teljesen Virtuális Kertben sétálgatni.
Felhasznált képek linkjei:
https://www.pcgamesn.com/wp-content/uploads/2020/10/apex-legends-olympus.jpg
https://i.ytimg.com/vi/egqBACiKaoI/maxresdefault.jpg
https://www.theburnin.com/wp-content/uploads/2019/12/VR-Industry-Growth.jpg
https://www.roadtovr.com/wp-content/uploads/2019/03/oculus-rift-s-1-1.jpg
