A környezetpszichológia kialakulása

A környezet és az ember kapcsolatának tekintetében az 1960-as évekig nem vették közvetlenül figyelembe a pszichológiában, hogy az emberek élete bizony a fizikai világban, fizikai környezetben is zajlik (Dúll, 2015). A környezetpszichológia kialakulását megelőzően a szakemberek pszichológiai környezetet kizárólag az emberek társas, társadalmi környezetének tulajdonították, és ebben történt nagy változás az elmúlt néhány évtizedben. A környezetpszichológia 2000-től transzdiszciplináris keretekben értelmezve jelenik meg, más tudományos területek, mint az építészet, a szociológia, sőt szerintem a kertművészet ide is illeszthető, mint afféle puzzle-ként a környezetünk teljesebb megértésének folyamatába.

Minden, ami körülvesz minket, a lakóhelyünk, a társas környezetünk, de éppenséggel a ruhánk is, megérint minket és a valóságunk egy szeletét alkotja. Ennek kialakulása ősi, és rendkívül sok evolúciós előnye volt. Ezek a terek az ember ősi múltjában a biztonságot jelentették, és azt, hogy az emberek elkezdték szeretni ezt a teret; az élőhelyüket. Ez a ragaszkodás egy erős késztetést ébresztett az emberben, hogy megvédje a területét, és távol tartson másokat. Ez a tér keretet is adott ahhoz, hogy meghatározza önmagát, és a „mi” csoportot, valamint ezt elhatárolja a „ti” csoporttól (Dúll, 2015). Ez egy pszichológiai jelenség, amit kategorizációnak hívunk, és a térben is valami hasonló zajlik le, mondja Dúll Andrea, hiszen a számunkra ismerős és megszokott hely, még ha nem is tetszik, de érzelmi erdők hálózata húzódik meg mögötte, akárcsak egy köztéri padhoz való viszonyulásunk, amin üldögélni szoktunk (Dúll, 2015). Hivatalosan közös, de a mi valóságunkban a miénk, mert ott szoktunk üldögélni. Ez a helytulajdonítási élmény, vagy kötődés a helyhez, amiből rengeteg minden származik (Dúll, 2015). Azok a fontos terek, amelyeknél kialakult a territoriális érzés, meg a helytulajdonlás érzés, azokhoz elkezdünk kötődni (Dúll, 2015). Ez nem puszta érzés, mondja Dúll, hanem mint egy kötődő pszichológiai szál, amit az mutat meg, hogy rossz érzés onnan elmenni és jó érzés oda visszatérni. A helykötődés egyik megnyilvánulása a honvágy. A fontos helyekhez pontosan úgy kötődünk, mint a fontos személyekhez, vagyis veszteség esetén megindul a gyász reakció (Dúll, 2015).

Székesfehérvári belváros

A térhez való viszonyulás kulturálisan is nagyon különböző lehet, vannak olyan kultúrák, ahol nagyon erős a helyhez való kötődés, és vannak olyanok, akik ideiglenesen engednek „gyökeret” helyeken. A tér használat eltérő a nemek között, valamint a korosztályok között is, és ez szorosan kapcsolódik az életkori sajátosságainkhoz, valamint a nemi szerepeinkhez (Dúll, 2015).

A helyhez való kötődésünket nagyon élethűen példázza Siegelék vizsgálata, amelyben heroinistákat figyeltek meg (Siegel, 1984). Amikor a heroinisták rendszeresen ugyanazon a helyen adagolták a drogot, egy idő után emelniük kellett a drog mennyiségén a kívánt hatás elérése érdekében, majd amikor egyszer a már igen nagy dózissal egy másik helyszínen oltották be magukat az halálos adagnak bizonyult (Siegel, 1984). Ékes bizonyítéka ez annak, hogy a valóságunkat mekkora mértékben meghatározza a fizikai környezet, hogy tulajdonképpen kondicionálódik minden, amit az érzékszerveinkkel érzékelünk és a memóriánkban egy gyógyszer adagja, és hatásmechanizmusa is szorosan kapcsolódik a környezethez, az illatokhoz, a hangokhoz, a teljes valóság-reprezentációnkhoz (Siegel, 1984).

Elgondolkodtató számomra a helyhez való kapcsolatunkban milyen különleges helyet foglal el a gyermekkorunk helyszíne. Az a hely ahol felnövünk, ahol világot megismerjük, ahol bekapcsolnak a genetikánk által lehetővé váló programjaink, és ebben a fizikai környezetünk, az hogy faluban laktunk vagy városban, legalább oly mértékben fontos, mint a szociális környezet. Érzelmeket kapcsolunk a házhoz amiben felnövünk, érzelmeket kapcsolunk a környezetét alkotó tájhoz. Érdekes ennek fényében megfigyelni a különböző korok építészeti stílusait, a történelmi kerteket, a hierarchiákhoz kapcsolódó mesterséges tereket. Akár kellő érzékenységgel olvashatunk is az alkotók érzelmeiről alkotásaikon keresztül, talán ez az amikor megérezzük a kor „szellemét”, egy tájat, egy festményt szemlélve elutazva egy világba amit a szimbólumok jobban magyaráznak, mint a szavak.

Környezet- és tájértékelés; percepció

Környezetünk értékeléséhez nagymértékben hozzájárul a kultúra társadalmilag elfogadott normarendszere, a világ értelmezése mindig meghatározott keretek között zajlik. Természetesen mindig vannak, akik gondolkodásukban korukon túlmutatnak, és őket vagy elfogadja, megbecsüli az aktuális társadalom, vagy épp ezért kiveti magából.

Az emberek, a kultúrák és fizikai környezet együtt „szociokulturális” környezetet alkotnak, az ember építette kertek a világ különböző tájain eltérhetnek a tervezés típusában, a felhasznált anyagokban, a környékben, ezen felül eltérő kulturális, vallási, és filozófiai hatások figyelhetők meg a különböző kertekben (Dósa & Dúll, 2007).

Alapvetően megkülönböztethetünk a Földön két kultúrát, az individualista társadalmat, amelyben az énkiemelés kap főszerepet, és a kollektivista társadalmakat, amikben a csoporthoz tartozás és az „én” beolvadása a „mi”-be kapja a főszerepet. Ezek a világnézeti perspektívák meghatározóak a kertek szempontjából is (Dósa & Dúll, 2007). Az ember és környezete kapcsolata csak másodsorban függ a technika vívmányaitól, mert alapvetően a gondolkodásmódunkban van a tudományos paradigmák meghatározásának gyökere, az hogy mit tekintünk természetnek, mit valóságnak nemcsak a kor szelleme határozza meg, hanem mindaz a tudás, amit evolúciósan kialakított bennünk a folytonosan változó környezet. Szeretném itt a gondolkodásmódot a kollektív tudat megfogalmazásában alkalmazni Dürkheim után (ma inkább kollektív reprezentációnak nevezhetnénk), amely szerint van egy valóság, amiben mindenki adott korban közel ugyanazt érti a dolgok jelentésén.

Az emberi környezet embertől független értelmezése és kutatása éppoly meddő, mint az élőhely vizsgálata élőlények nélkül, amely pedig abban él (Konkoly-Gyúró, 2019). „A táj a megélt környezet.”-fogalmaz Arnold Berleant (1997)-idézi (Konkoly-Gyúró, 2019). Az ember érzékeli az életterében megjelenő tárgyakat élőlényeket, és kognitívan tudatosítja is mindazt, amit a saját szűrőjén keresztül észlel a világból (Konkoly-Gyúró, 2019).

A világ értelmezéséhez nélkülözhetetlen a nyelv, habár számos szimbolikus reprezentációnk van, mint amilyenek leginkább álmainkon keresztül megragadhatók, mégis a valóságunkat kitöltő tudatos reprezentációk java nyelvhez kötődő (Konkoly-Gyúró, 2019). Amire van szavunk, az megtelepedhet emlékeinkben is, ahhoz tudatosabban kapcsolunk érzelmi mintázatot, és képviselhet valamiféle értéket a számunkra, miközben a megfoghatatlan úgymond „szűz” reprezentációink sokszor tudattalanok; kibontásra váró területek, amiket szimbólumok útján fejthetünk fel, majd ezen érzések megfogalmazásaiként; a nyelv segítségével. Mindazon szimbolikus reprezentációk, amelyek tartalmaznak érzelmi hátteret felfejthetők a környezet, a táj, a művészetek segítségével (Antalfai, 2007).

Kert – Művészet – Pszichoterápia

Számomra lenyűgöző a kert-keretek-évszakok szimbolika, amit terápiás gyakorlatában nagy szeretettel alkalmaz Antalfai Márta művészetterapeuta. Az évszakok a kertben, hasonlóságot szimbolizálnak az életkorral, az átélt élmények reprezentációival, a keretekkel, amik értelmezési kapaszkodót jelentenek a világgal való kapcsolatunkban, és ez szorosan kapcsolódik az ember evolúciós fejlődéséhez is (Antalfai, 2007).

Az ember generációról-generációra fejlődik , és etológiai valamint evolúciós kutatások bizonyítékaként ez a változás pozitív irányba történik, vagyis kevésbé vagyunk agresszívek, mint őseink (Csányi, 2002). Különösen érdekes elgondolása ez a valóságunknak, ha megnézzük, mi zajlik a világban, ez azt a látszatot keltheti bennünk, hogy valami nagyon nincs rendben. Számomra ez is csak bizonyítéka annak, mennyire szubjektív és kicsinyes meglátással bír a hétköznapi ember, amikor az egészből kiragadunk részleteket, és a már meglévő elképzeléseinkhez illesztve úgy képezzük le, mintha a meglátásunk lenne az egyetlen létező valóság. Szerencsére minden pillanat és minden élmény lehetőséget biztosít életünk, világnézetünk és valóságunk átkeretezéséhez. A minden pillanat alatt természetesen azokat az ingerforrásokat értem, amikor például az elhaladó buszon a reklámszövegben felfedezzük pont azt az egy kulcsszót, ami elindítja a gondolatainkat, vagy egy illat, ami szintén kulcsként ébreszt fel bennünk élményeket, hasonlóképpen a művészetek, és a táj, az évszakok, egy szellő, ami megérint, gondolat és érzelem ébresztő hatású lehet.

A természet-, a fák-, a kertek szépsége, szimbólumok útján szabadít fel bennünk olyan érzelmeket, amik fájdalommentesen képesek átkeretezni a múltat, és ennek terápiás jelentősége különösen fontos a súlyos depresszióban, vagy más pszichiátriai kórképekben szenvedők terápiás alkalmazásánál (Antalfai, 2007). A sajátélményen és elméleten alapuló tematikus foglalkozásokon, az évszakok-, hónapok váltakozására történő fókuszálás mozgásba hozza a lelki dinamikát, aktiválja a személyiségfejlődés különböző módozatait (Antalfai, 2007).

Egyik művészetterápiás eljárásában Antalfai Márta fát rajzoltatott kliensével, akinek minden találkozás alkalmára le kellett rajzolnia ugyanazt a fát, amit előzőleg választott egy parkban, és amivel képileg azonosulni tudott. A fa szimbolikus megjelenítésén keresztül rajzaiban adott teret érzelmeinek és személyégfejlődésének. A terápia folyamatában keletkezett alkotások, mintegy tükröt tartva az alkotó elé lehetőséget nyújtott szembenézni az aktuális konfliktussal egy olyan valóságban, amiben alapvetően nem volt feszültség, ezért ezt újratöltve érzelmekkel, ezek erőt adnak az egyénnek az események, átkeretezéshez (Antalfai, 2007).

Tájpreferencia

Köszönhetően korunkat sújtó világjárványnak, az elmúlt időszakban nem utazgattunk a múlt szokásaihoz híven. Átrajzolódott nemcsak az otthonhoz való viszonyulásunk, de a nyaralásokhoz, feltöltődéshez kapcsolódó elképzeléseink is. Amikor az ember elutazik egy otthonától nagyon eltérő természeti adottságú, másként gazdag területre, először feltöltődik, majd egy idő után erős késztetést érezhet, hogy hazamenjen, amit egyszerűen fogalmazva honvágyként emlegetünk. Valójában komoly evolúcióspszichológiai háttere van a tájpreferenciának, amely szorosan köthető az ismerősség érzéséhez, ami tovább kapcsolódik a biztonsághoz, a megnyugváshoz, az otthonhoz. Végső soron mindannyian valamiféle biztos bázisként fogalmazzuk meg az „otthon” jelentését (Dúll, 2015).

Szintén evolúciós magyarázatok szolgálnak annak tisztázására, hogy miért kedvelik az emberek jobban a természetes tájakat szemben a mesterséges épített környezetekkel. Kaplanék (1989) a természetes tájak magas kedveltségét és rekreációs hatását azzal magyarázzák, hogy a természeti környezeteket az ember elhanyagolhatóan alacsony figyelmi ráfordítással képes kezelni, és elősegíti az ember mentális feltöltődését.

Ezzel kicsit ellentmondásban megjelenik korunk egyik különlegessége, amit a technika vívmányainak köszönhetünk, a fénykertek. Annak ellenére, hogy ebben számos olyan koncepció jelenik meg, ami a természettől, természetestől távol áll, mégis szubjektív élményünk egy fénykertben lehet annyira inspiráló és regeneráló mentálisan, mint egy természeti környezet.

Egy egészen szubjektív, személyes véleménnyel szeretném zárni dolgozatomat. A fény megjelenése különösen jelentős az emberiség életében. Jelentős volt, amikor először ünnepeltük a napfordulót, majd a keresztény társadalmakban a Karácsony ünnepe, valamint szorosan kapcsolódik az ember transzcendencia szükségletéhez is, ami számomra túlmutat valláson és ideológiákon, de a megismerésnek mégis egy olyan aspektusa, amihez teret ad a fény. Ahogyan a nyelvezetünk is hordoz magában szakrális tudást, úgy a szokásaink is, aminek ékes megnyilvánulása a fényre való igény. Lehetséges, hogy ennek is csupán biológiai háttere van, mely szerint az agy legátfogóbb érzékelési területe a látáshoz kapcsolódik.

Városaink éjszakai fénydekorációi sok helyen még kapcsolódnak a fényhez kötődő ünnepekhez, de egyre inkább azt látom a fénnyel való játék sokkal inkább hivatott az embert megszólítani, mintegy felszólítani, hogy most valami nagy dolog készül. Lehet ez ideológia váltás, vagy értékekhez, valódi értékekhez kapcsolódó „paradigma” váltás, ami ma még csak a szimbólumok szintjén kap teret, és a jövőben van a megfogalmazása. Jelentősége nem kevesebb, mint maga az élet.

Irodalomjegyzék

Antalfai, M. (2007). Katarzis-élményre épülő tematikus művészet-pszichoterápia. Személyiséglélektantól Egészségpszichológiáig.

Csányi, V. (2002). Az egyszemélyes csoportok és a globalizáció. 762–774.

Dósa, Z., & Dúll, A. (2007). Ázsiai És Európai Kerttípusok Kulturális-Környezetpszichológiai Elemzése. Magyar Pszichológiai Szemle, 61(1), 169–185. https://doi.org/10.1556/mpszle.61.2006.1.10

Dúll, A. (2015). Helyek , tárgyak , viselkedés Környezetpszichológiai tanulmányok Dúll , Andrea. July 2009.

Konkoly-Gyúró, É. (2019). A percepció jelentősége a környezet- és tájkutatásban. 158–166. https://ojs.mtak.hu/index.php/fk/article/view/1205

Siegel, S. (1984). Pavlovian conditioning and heroin overdose: Reports by overdose victims. Bulletin of the Psychonomic Society, 22(5), 428–430. https://doi.org/10.3758/BF03333867

Szennyvíz-elvezetési megoldások:

A: házon belül,
B: telken belül,
C: közmű nélkül.

A/1 Gyakran előfordul, hogy házon belül keletkezik vízbeömlés, pincébe jutó víz, rétegvíz, melyet el kell távolítani. Ezt a problémát lehet kezelni egy hordozható, egyfázisú szivattyúval, mely alkalmas mobil -és állandó beépítésű alkalmazásra is. A KP, AP sorozat rozsdamentes kivitelének köszönhetően kisebb technológiai célra is alkalmazható, pl.borászat.

A/2 Sok esetben az ingatlan átalakítása, bővítése, funkcióváltozás teszi szükségessé új "vizes blokk" kialakítását, ahonnan már nem lehet gravitációs úton elvezetni a szennyvizet. Ezen esetben jól alkalmazhatóak a kompakt kis átemelők. Előnyük, hogy padlószintre telepíthetőek, nem szükséges a padozat megbontása (például tetőtér). Kiválasztásuknál fontos a funkció figyelembe vétele. Sololift WC berendezések alkalmasak fekáliás szennyvizek, mosdó, zuhanyozó vizeinek fogadására és továbbítására. A Sololift C berendezések konyhai mosogató, mosógép vizeinek fogadására 90 °C-ig.

B/1 Amennyiben a szennyvizekkel "kijutottunk" a házból, ezeket célszerű egy szennyvíz aknába gyűjteni, amelyből a közmű csatornába, vagy a hagyományos "emésztő tárolóba" tudjuk továbbítani, javasolt berendezés a Grundfos AP 50. B 50 szivattyú, mely képes 50 mm átmérőjű szennyet is szállítani.

Könnyen tisztítható és szerelhető

Nagy emelőmagasság-igény esetén az SEG típus alkalmazandó, mely daráló-szerkezetű.

B/2 Szennyvíz akna kialakításánál fontos figyelembe venni a várható víz mennyiséget, ami 120-150 liter/nap/fő. A kialakításnál minimum egynapi tároló térfogatot kell biztosítani!

B/3 Az aknába való beépítésre a 4. ábra ad útmutatót, fontos az úszókapcsolók pozicionálása, továbbá biztosítani kell a felülről-szerelhetőséget!
A megfelelő oldható kötéseket ki kell alakítani.
Minden esetben golyós (kitérő) visszacsapó szelepet kell alkalmazni!
Beépítések: talpgyűrűre flexibilis csővel csatlakozva, felső függesztésű beépítés, talpaskönyök vezető csővel.

4. ábra

C/1 Házi szennyvíz tisztító berendezés alkalmazása. Figyelembe kell venni a várható napi vízmennyiséget, nagyon fontos a telepítés szintjeinek meghatározása, a fagyhatár figyelembe vétele, továbbá a tisztított szennyvíz szikkasztási helyének és területigényének meghatározása, komposztálható iszap elhelyezése.

Minden esetben célszerű egyeztetni a gyártó cég képviseletével.

Egy pár fontos figyelemfelkeltés:

Ha vízellátási gondunk van, a szomszédtól tudunk kérni pár vödör vizet, de a szennyvíz hibáinkat nem vihetjük a szomszédba!
A rendszerek kialakításánál a gravitációs szakaszok lejtését betartani (0.5-1%),
a csővezetékekben szűkítés nem lehet, lehetőleg az összes szennyvizet gravitációs módon vigyük ki a házból, a fagyhatár figyelembe vétele, védelem a visszatorlasztás ellen.
Csak megbízható szakembert válasszunk, az "így szoktuk" szakmai hozzáállás nem mindig elegendő egy összetett rendszernél!

Javasolt szivattyú típusok: Grundfos, Wilo.

Javasolt szennyvíztisztítók: Asio Hungária Kft, Öko Tech-home Kft.

Téli nap, ha nem fagy, akkor oltóvessző szedés.
Címkézés: a genetikai anyag feliratozása és azon a néven való továbbéltetése. Megőrzés, majd szaporítás.
Sebet ejteni: most, télvíz idején a nemesen, tavasznyáron majd az alanyon. Seb-érintkezések. Seb összeforradások, hogy később csak az avatott szem tudja a helyét. Kapcsolódás: kaput nyit a közös felé. Az oltás helye.

Simontornyai véralma frissen levágott (oltó)vesszeje

Tudni a növényt, olvasni és értelmezni a látottakat: rügyek nyugalmi állapotban, nedvkeringés szünetelve. Tárolási kihívás: tavaszig így megtartani.
A szeptemberben érő, közepes méretűnek számító, kívül-belül céklavörös Simontornyai véralma íze fanyarkás édes, (mint minden piros gyümölcs) magas antioxidáns tartalma miatt különösen értékes.

Simontornyai véralma gyümölcse

A terv az, hogy aquapónia lesz kicsiben, azaz egy akvárium vizét használjuk fel tápanyagként.
A megfelelő hőmérsékletet és a mikroklímát a növények alatt lévő víz melegítésével szeretném elérni. Egyelőre csak a mini üvegházat a fűtéssel szeretném megcsinálni polikarbonátból. Ha működik, akkor a második lépés lesz az akvárium összekötése.
Azt még nem tudom, hogy a csíráig, vagy a 4-5 leveles hajtásig hagyjam-e a növényeket növekedni.
A termesztőközeg is még kérdéses, lehet hogy csak egy keretre feszített szúnyogháló lesz közvetlenül a víz felett, /vagy úszni fog rajta/.
Lényeg, hogy megpróbáljam a csírákat folyamatosan termelni és a mindennapi étrendbe iktatni. Nem csak nyersen hanem pl. a levesek, köretek részeként is felhasználni. A maradékot valahogy tartósítani szeretném, ezért gondoltam egyik lehetőségként a fermentálásra.
Fényképezni fogom a történéseket, ha valamilyen értékelhető szintet elérek a projekttel, jelentkezem.

A természetben élni - vadan/vadon.
Elvonulás/kivonulás az építettből, az infrastrukturáltból, vagy bevonódás a természetbe?
Amikor egy vagy két hétig vándortáborozol, vagy madarásztáborban, vagy bármilyen sátras, kiépítetlen helyen nyugszol és kelsz, két nap alatt kialakítod az ottani feltételeknek megfelelő ritmust. Hihetetlen rugalmas lény az ember, hirtelen kiélezett helyzetbe kerülők még jobban tudják ezt. Utólag az 'átállni és élni a másikat' könnyebbnek tűnik, mint aztán visszajönni onnan. Visszaérkezni mindig szélesebb folyón átgázolva kell. A hegyre ugyebár könnyebb feljutni, mint lejönni onnan. Egyszercsak vége. Mit is keresek újra itt?

Campus-látkép, Santa Barbara, Kalifornia

Szerencsére közös családi csúcsélmény volt számunkra az a bizonyos kaliforniai: amikor - ahogy Andrea is írta - teljesen természetesen vagy benne a tájban és olyan sarokpont az életedben, ami kifordítja az addigiakat és más irányba terel.

A természet a mester, a kertész a tanítvány.
Kerítés ide vagy oda, a vadak jönnek és mennek.
A növények bejönnek és kivadulnak.
Átjárhatóságaink.

Egyetemváros. Campus-lét.
Magister Ludi.
Ifjúságszociológia tanulmányok: Campus-lét a Debereceni Egyetemen.
Ki veszít ma?

Személyes köszöntő a közelgő évfordulóra

A Zselici Tündérkertek létrejöttét pár évvel ezelőtt a Gyümölcsoltó Alapítvány kezdeményezte, és folyamatos működtetésének is alapítványunk a motorja. Zselici tündérkertes alakulatunk Kovács Gyula tündérkert-ősalapító áldásával, négy helybeli szervezet összefogásával jött létre: Somogyapáti Község Önkormányzata, Somogyviszló Község Önkormányzata, a városbéci Virágóra Alapítvány és a dióspusztai Gyümölcsoltó Alapítvány.

A szerveződés célja

A helyben és a tágabb zselici környékben megtalálható, értékes, itt régebben vagy akár manapság otthont találó gyümölcsfajták génállományának in situ (eredeti termőhelyen való) megőrzése (akár közösségi kertekben, akár magántulajdonú területeken – ahogy épp az adottságok, körülmények engedik); e nagyszerű, sokszínű fajták továbbéltetése a jelen és a jövő nemzedékeinek a javára.

Június a Zselicben

Oltóvesszők

Azoknak a gyümölcsökhöz, gyümölcsészethez kapcsolódó, hagyományos tudásoknak, ismereteknek a megőrzése, továbbéltetése, amelyeket ma – gyakorlásuk hiányában – az enyészet, a feledés fenyeget (ilyen pl. a régebben elemi iskolában (!) általánosan oktatott és korábban elterjedten gyakorolt oltani-szemezni tudás). Új ismeretek megszerzése, továbbadása, terjesztése (pl. genetikai vizsgálattal történő fajtameghatározás, a Dlusztus Miklós faiskolavezető, kertészmérnök elindította „Nemesítsünk együtt” kezdeményezésben való részvétel, a természeti életgazdagság fontosságának a tudatosítása). Fajtaismeret. Tudományos kutatások, fajtagyűjtés támogatása, sokrétű adatközlés.

Kirándulás egy közeli legelőerdőbe

Sok gyümölcsfát minden kertbe! – Vannak olyan kertek, ahova amiatt nem ültetnek gazdáik gyümölcsfacsemetét, mert esetleg nem tudják a faiskolai csemetéket megfizetni. Az oltás-szemzés tudományának közösségi elsajátítása-gyakorlása során keletkező oltványok egy részét adományként adjuk át ilyen célokra az érdeklődőknek.

Oltónapi előadás

Mesterünk a helyzet magaslatán

Bőség és önellátás friss gyümölcsből és a gyümölcsből előállítható élelmiszerekből. A gyümölcsfeldolgozás hagyományos és újabb, háztartási módszerei, jól bevált régi és új eszközei. Tapasztalatcsere. Éljünk a saját környezetünk bőkezű adományaival. Vadgyümölcsök, az erdők, rétek által kínált jóság, szépség, ízek.

Megérkezett a DMKert adománya, köszönjük Miklós!

Ismerjük meg egymást és a szűkebb-tágabb környezetünkben működő, hasonlóan gondolkodó embereket, szervezeteket. Például Ölbei Faiskola - Mozsgó, DMKert Kertészet - Egerág, PTE Botanikus Kert, PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, NÖDIK (az ország legnagyobb génbankja Tápiószelén), őszibarack-termesztési hagyományok a Mecsek alján – hogy csak néhányat említsek.

Előzmények

Családunk 1989-ben vásárolt telket az akkor az elnéptelenedéséről híres-hírhedt falu, Gyűrűfű sorsában osztozni látszó, két megye határán fekvő, csak sok kilométeres földutakon, gyakran csak gyalog, a gumicsizmára súlyos koloncként tapadó, levakarhatatlan, vendégmarasztaló sárban megközelíthető zselici Visnyeszéplakon. Akkoriban tíz-tizenöt ember jelentette a helyi lakosságot. A mára ún. ökofaluvá vált Visnyeszéplak mai lakóinak majd pár év múlva betelepülő elődei akkoriban még az iskolák, egyetemek padjait koptatták, többnyire Budapesten és az ország egyéb messzi vidékein. Csönd és nyugalom honolt a visnyeszéplaki tájon, a bokrok alján zavartalanul, dúsan tenyészett az emberfej nagyságú kenyérgomba, az elhagyott kertekben a méltóságos, koros szilvafák, almafák, körtefák, meggyek, cseresznyék, szelídgesztenyék, diók, lasponyák, szederfák bőséggel ontották gyümölcsüket, csak a madarak éneke, a szarvasok bőgése, a rovarvilág zsongása törte meg az áhítatos, aranyló csendet. De nem szaporítom szavaimat tovább: itt, az 1989-es esztendőben csodálkoztam rá a helyben megtalálható öreg gyümölcsfák gyümölcseinek a páratlan sokféleségére, a boltokban, piacon kapható fajták között soha nem kóstolható ízeire, különleges tulajdonságaira, egyszerű körülmények között való eltarthatóságára.

Helybenoltás

A tökéletesen levágott szempajzs

Így a helyes!

Az élet úgy hozta, hogy pár év múlva a visnyeszéplaki édenből át kellett helyeznünk kertünket egy lakóhelyünkhöz közelibb helyre, Dióspusztára. De mi lesz a kedves, nagyon megszeretett, akkor már nélkülözni nem óhajtott gyümölcseinkkel?! A fákat csak nem vihetjük magunkkal! Bizony, akkor könyvből, mégpedig Jeszenszky máig is forgatott, fogalommá vált Oltás, szemzés, dugványozás című könyvéből megtanultam oltani, szemezni, hogy a kedves fajták velünk jöhessenek. Ettől kezdve életem részévé vált a gyümölcsfajták megőrzése, szaporítása, továbbéltetése. Dióspusztán évtizedek csendes munkájával összegyűjtöttem a környékben fellelhető régi gyümölcsfajtákat, sokszor különleges tájfajtákat. Többször is előfordult, hogy egy-egy begyűjtött fajta anyafája rövidesen úgymond kivágódott, elveszett – de szerencsére a fajta megmenekült! Oltottam, szemeztem, ültettem, fölös oltványaimat az érdeklődőknek szívesen adtam. Még Visnyeszéplakon Rózsi nénitől azt tanultam, hogy ha kapsz egy új fajtát a kertedbe, az első dolgod az legyen, hogy amint lehet, a magját, gumóját, hagymáját, vesszőjét szétosztod a szomszédok, barátok között. Minél több kertben legyen meg a fajta, mert ha nálad el is veszne, akkor is lesz honnan visszakérni!

Oltóember munkában

Oltás a gyakorlatban

Eljött az idő, amikor úgy éreztem, hogy amit gyűjtögettem, jó fajtákat, szerény tudást, másokkal is, szélesebb körben is meg szeretném osztani. Ekkor hoztam létre a Gyümölcsoltó Alapítványt, annak kezdeményezésében pedig a Zselici Tündérkerteket. Nagy örömömre szolgált, hogy ezen az úton rátaláltam azokra a lelkes támogatókra, csatlakozókra, barátokra, akiket most itt köszönthetek!

Tevékenységek

A Zselici Tündérkertek közelebbi és távolabbi településeken lakó gyümölcsbarátokból verbuválódott kis csapatával nagyjából havi rendszerességgel jövünk össze Dióspusztán – már amikor a helyzet azt engedi (reméljük, hamarosan visszatérhetünk a rendes kerékvágásba!). Somogyapáti polgármestere, Kis Péter szíves támogatásával a dióspusztai volt iskola épülete felújítva, kicsinosítva, kitakarítva, ha kell, kellemesen befűtve ad helyet kis csapatunknak. Összejöveteleink tárgya az évköri rendhez igazodik. A téli hónapokban többnyire előadásokat hallgatunk és tartunk a gyümölcsészet, gyümölcsfeldolgozás, gazdálkodás tárgyköréből. Előadóink vagy külső szakemberek, vagy pedig maguk a csapatunk tagjai ismertetik meg társaságunkat egy-egy különleges területtel. Többször visszatérő, mindig örömmel várt előadónk és mesterünk Ölbei Mihály kertészmérnök, a mozsgói Ölbei Faiskola immár harmadik nemzedéki, a pomológia szakemberei által is tisztelt és elismert vezetője. Előadásai óriási szakértelemről, a gyümölcsfajták elmélyült ismeretéről tanúskodnak. A tavaszonta, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja tájékán immár hagyományosan megtartott, egyre nagyobb érdeklődéssel kísért gyümölcsoltó napunk előadója is ő.

Gyümölcsoltónap

Erzsike előadása a házi tejtermékekről

De hallhattunk már előadást világjáró, természetszerető előadótól a genetikai módszerekkel történő fajtameghatározásról; gyakorló borásztól – kóstolóval – a gyümölcsborokról; a világ messzi tájait bejárt kertészmérnök faiskolás osztotta meg velünk érdekfeszítő úti élményeit és értékes tapasztalatait; egyik tündérkertes társunk nagy érdeklődés és siker mellett tartott teakóstolóval kísért előadást a gyógynövényekről, máskor pedig a különféle tejtermékek, sajtok, gyümölcsjoghurtok házilagos elkészítéséről; gyümölcsmustrákat, gyümölcskóstolókat is tartunk; régi tervünk, hogy egyik ügyes kezű gépész társunk bemutassa a saját maga által szerkesztett, hasznos házi gyümölcsfeldolgozó gépeit; egy másik társunk a szintén maga készítette aszalóberendezéséről és az aszalás tudnivalóiról tart majd előadást; tündérkertes társaink minden alkalommal elhalmozzák a résztvevőket saját készítésű gyümölcsös süteményeikkel, befőttjeikkel – a hagyományos, helyi recepteket is megosztva – és még hosszan sorolhatnám. Gyümölcsoltó napjainkra messzi vidékekről is érkeznek érdeklődők. Az elméleti ismeretek megszerzése mellett gyümölcsoltásra is biztosítunk lehetőséget. Alapítványunk gondoskodik a saját kezű oltás megtanulásához, gyakorlásához szükséges alanyok – vadalma, vadkörte, sajmeggy, vadcseresznye, mirobalánalany – beszerzéséről. A kész oltványokat mindenki vagy hazaviszi, vagy eladományozásra felajánlja. Az oltóvesszők egy részét a dióspusztai fajtagyűjteményben szedjük meg télen, jó időben, másik részét pedig résztvevőink hozzák. Így az oltóvesszők, fajták csereberéjére is sor kerül oltónapjainkon.

Egy nagyszerű kajszifajta megmentése Dióspusztán

Végül pedig csak címszavakban villantok fel a Zselici Tündérkertekre jellemző néhány eseményt, gondolatot:

• minden résztvevő lehetőségei szerint létrehozza, ápolja, fenntartja a saját tündérkertjét,
• tavasszal gyümölcsoltó napot, nyáron szemzési napot, ősszel faültetési bemutatót tartunk,
• gyümölcsfametszési ismeretekkel is gazdagodhatunk,
• ritka, érdekes gyümölcsészeti kiadványokat, ismereteket osztunk meg egymással,
• széleskörű összefogással megrendeztük az I. Országos Dió Szépségversenyt,
• összegyűjtjük a zselici gyümölcsös recepteket,
• egymást meglátogatjuk, megismerjük, vendégül látjuk,
• tanulmányi kirándulásokat teszünk (NÖDIK Tápiószele, PTE Botanikus Kert stb.),
• a hasonló környékbeli törekvéseket megismerjük – pl. Visnyeszéplak gyümölcsészete,
• spontán beszélgetések, a közösség összekovácsolódása, együttműködések,
• nyitott, önfenntartó szerveződés.

Diós előadás

Jelmondatunk Gyulai István Örökségünk c. szerzeménye nyomán:

Megtanulom, megőrzöm, tanítom, továbbadom, gyümölcs-örökségünk elveszni nem hagyom!

A Zselici Tündérkertek megalakulásának negyedik évfordulója alkalmából ezen írásommal köszöntöm kedves tündérkertes társaimat, kis csapatunkat és minden kedves előadónkat, támogatónkat, segítőnket, a kedves érdeklődőket! Mindannyiatoknak köszönöm részvételeteket, minden segítségeteket, támogatásotokat! Várom, hogy rendszeres találkozásainkra mielőbb újra lehetőség nyíljék! Régi tagjainkat és az új érdeklődőket is szeretettel várjuk körünkben!

Vetnivalók

Zselici gyümölcsös finomságok

Még sok jó és szép gyümölcsöző évet kívánok magunknak!

Virágzó Hólyagoscseresznye

Öreganyám almája

Almavirágzás a gyakorlókertben

Kustos Irma
Gyümölcsoltó Alapítvány

Dúll Andrea „Vannak vidékek legbelül”. Szakralitás a helyhasználatban - környezetpszichológiai megközelítésben című cikke alapján.

„Bárhová mész, ott vagy és ez számít.”
A környezetpszichológia egyik alappillére is ezt mondja: mindig egy környezet részei vagyunk. Az ember és környezete folyamatos kölcsönhatásban van egymással. Ahogy az egyes egyének megváltoztatják a körülöttük lévő világot, úgy változik meg az egyén is a környezet által, azaz visszahat rá (Gifford, 2014).

A fizikai világunkat egészen addig földrajzi térnek (space) nevezzük, míg az emberi beavatkozás, használat során kitüntetett szerepük nem lesz az egyének vagy csoportok életében és így el nem nyernek valamiféle pszichológiai jelentést (Dúll, 2010a). A pszichológia főáramlatában („mainstream pszichológia”) a környezetre elsősorban, mint emberre ható tényezőként tekintettek és azt vizsgálták, hogy a fizikai világunk elemei hogyan hatnak a személy viselkedésére. Ugyanakkor az ember is hat a környezetére, „a kultúra a környezet ember alkotta része”, idézik a kultúrközi pszichológusok.

A pszichológiai lélektanban kitüntetett szerepe van a transzcendenciának és spirituális élményeknek, melyek nem feltétlenül kötődnek a valláshoz. Szondi Lipót szerint az egyénnek nagyon fontos az a képessége, hogy valamiféle transzcendens értékekhez, különböző, emberen túli ideákhoz, gondolatokhoz tudjon kapcsolódni. Számos művében kifejti, hogy ez nem szorítkozik csak a vallásos spiritualitásra. Van, akinek az emberek iránt érzett szeretet jelent egy ilyen értéket, másoknak a tudomány megőrzése és művelése, vagy a művészet.

Abraham Maslow, amerikai pszichológus 1943-ban írta le a csúcsélmény fogalmát, amikor az egyén aktuálisan megéli az önmegvalósítást, olyan tevékenységet végez, amelyben megtapasztalja önmaga számára ezt a fajta kiteljesedést és önaktualizációt. Ezek a csúcsélmények olyan események, melyek az egyén életében meglehetősen ritkák, ugyanakkor olyan megrendítő erejű és tartós hatású, ami akár képes arra, hogy az egész addigi életszemléletét átalakítsa.

Valamiféle hasonlóság fedezhető fel a csúcsélmény és a vallásos megtérés, az eksztázis, áhítat között, amikor az egyén teljesen beleolvad az adott tevékenységbe és azt érzi, hogy megszűnik körülötte az idő, akár órák is eltelhetnek anélkül, hogy az egyén ezt érzékelné. Teljességgel bevonódik a helyzetbe, maximálisan az adott élményre, tevékenységre fókuszál. Azt érzi – utólag, mert közben nincsenek ilyen gondolatai – hogy olyan, mintha az énje átmenetileg megszűnne és egybeolvadt volna a környezettel. Egy példája a csúcsélménynek, amikor valami olyan egészen különleges lenyűgöző természeti kép vagy táj tárul az egyén szeme elé, amit szemlélve átmenetileg megszűnnek a saját énjének határai és nincsen mögötte tudatos gondolat, hogy most „én nézem ezt a tájat”, hanem annyira belemerül az egész élménynek a teljességébe és csodálatosságába, hogy megszűnik a tudatos tér és idő észlelés. Maslow szerint az igazán szerencsés emberek idővel rátalálhatnak arra a tevékenységre, amiben ezt át tudják élni. Ez nagyon hasonló a pozitív pszichológia áramlat („flow”) élményéhez. Az említett transzcendencia, spiritualitás lényege az egyén belső világának és a külvilágnak egy sajátos összefonódása. A környezetpszichológiai értelemben vett szakralitás folyamata azt írja le, ahogy az ember és az őt körülvevő társadalmi illetve fizikai környezet kiemelt pszichológiai jelentőséget nyer el különböző tranzakciók és interakciók során. Ezáltal az adott hely vagy tárgy beépül a személy identitásába.
Ezek a kitüntetett helyek és tárgyak a szelf részévé válnak, az egyén kapcsolódhat hozzájuk és önmeghatározása alapjául is szolgálhatnak; károsodásuk, elvesztésük pedig gyászt eredményez, amely újra emlékezteti a személyt a hozzájuk fűződő érzelmeire. A gyermek személyiségfejlődés során megtanulja, hogy különbséget tegyen önmaga és a számára fontos személyek között, és ezt a tudását kiterjeszti az olyan tárgyakra is, melyeknek jelentése van számára és arra a környezetre is, ahol ezek a tárgyak találhatóak. A gyermek fejlődése során fokozatosan megtalálja a választ arra a kérdésére, hogy „ki vagyok én”. Teszi ezt kapcsolatai révén, melyekhez hozzájárulnak a játékok, ruhák, bútorok, szobák stb. Ezen túl legtöbbünk számára kitüntetett jelentősége van azoknak a helyeknek is, ahol születtünk és felnőttünk vagy ahol most élünk, kötődünk hozzájuk (Proshansky, és mtsai., 1983).

Dúll (2010) két élményt elemez a természeti helyeken megtapasztalható vadonélményt és az otthonlét élményét.

A szakrális, szent helyeken – lévén természeti vagy ember alkotta helyszín – átélt élmény, például katedrálisok magassága hogyan hat a szemlélőre: a földfelszínre állított merőlegesek metszéspontja a végtelenben találkozásával, a templomhoz vezető hosszanti út a haladás élménye kapcsán segíti a szakrális folyamatot. Mindezen környezeti hatások, amelyek elvezetnek a templomkapuhoz, majd onnan keresztül az oltárhoz, vezetnek el a belső megnyugváshoz, az elcsendesüléshez, a béke érzéséhez.
Ezen tárgyak és térstruktúrák mind eligazodást nyújtanak a mindennapi világunkban, környezetünkben. E gondolat mentén elemezhetőek a zarándokutak is, ahol az úton levés hat a személyre, segítve a külső, belső elcsendesülést. Ezek a spirituális élmények, tapasztalatok elválaszthatatlanok a környezettől, a tárgyaktól, ahol ezeket a rituálékat, rutinokat, zarándoklatokat végezzük. Ezeknek a tevékenységeknek a velejárója a korábban említett transzcendencia-élmény és az, hogy az egyén benne elmerülve az időtlenség érzésével találkozik. Az efféle élmények gyakran jelennek meg a természetes környezetben, a vadonnal való szakrális, harmonikus találkozás során.

Környezetpszichológiai kutatásokban érintetlen, háborítatlan természeti helyekre viszik a személyeket, hogy részei lehessenek a vadon-élménynek. Ezen kutatások résztvevői átélhetik a szabadságélményt, az időtlenséget, mely későbbiekben tartóssá és a helytől függetlenné válik. A vadon-élményt átélőknek a későbbiekben is több hasonló autentikus helyélményük lesz, melyekben kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb létet tapasztalnak meg. „Ez a fajta tapasztalás egy extrém tudatállapot és a felfokozott szenzoros érzékenység sajátos kombinációja, amelyben felerősödnek a vizuális, íz-, szag-, hangjelzések, fokozódik a szenzoros tudatosság” (Dúll, 2010a).
Ezen élményekben nem csak a személy belső világának van szerepe, éppúgy a környezetnek, a helynek és a benne lévő tárgyaknak. Ezektől a helyhez fűződő érzelmi szálaktól lesz egy tér, a „megélt tér” az amire kialakul a helykötődés, avagy Seamon fogalmával élve az otthonosság (Seamon, 1983). Tehát az otthonosság nem csak egy fizikailag meghatározott lakóhely.

Az otthon, mint az emberi mindennapi lét elsődleges territóriuma, ahol a családi vagy társadalmi interakciók, rituálék, szokások zajlanak, mind beépülnek az ember helyidentitásába, önmeghatározásának szerves része lesz. Marcus (2006) szerint az otthon a szelf szent szimbóluma, amelynél nem létezik magasabb megtestesülés ember-hely viszonylatában. A mindennapi rutincselekvéseink nem igényelnek különösen aktív mentális erőfeszítést, mégis ezen szokások járulnak hozzá ahhoz, hogy irányításunk alatt érezzük környezetünket, otthonunkat. Ezen, nem különösen fontosnak tartott ámde állandósult tevékenységek végzésekor a személy „önmagát adhatja”, olyannyira, hogy az otthonlevés állapotában hatnak ránk az ott lakók, akikkel tudati összehangolódást, strukturált együttlétet és találkozásokat élünk át (Dúll, 2010a).

Azon helyekhez, ahol az ott élő főbb szükségleteit kielégítő élményeket él át, helykötődés alakul ki és ezek beépülnek helyidentitásába és így a szelfje részévé válnak, különösen az olyan környezetek esetén, ahol pozitív élményeket él át az egyén és a figyelmi működése megújul. A helyreállító élmények lényege, hogy az egyén feltöltse a kimerült figyelmi kapacitását, tehermentesítse az irányított figyelmi folyamatait. Ennek egyik formája az alvás, mely nem mindig elégséges.

Kísérletekkel is alátámasztották, hogy a figyelmi újraépülés folyamatában elsősorban a természeti helyeknek (erdő, park, tengerpart stb.) van főbb szerepe, a lakókörnyezet mint másodlagos regenerációs helyszín jelenik meg. Dúll (2010a) javasolja, ezen helyeket környezetpszichológiai szempontból szakrálisnak tekintsük, a vadon-élmények bemutatás során említett értelemben.
Az alábbi tulajdonságokat emeli ki Kaplan (1989) a figyelem-helyreállító elmélet kapcsán, melyek mind közreműködnek az ember mentális helyreállító folyamataiban:
- távollét: ezen természeti helyek lehetővé teszik az eltávolodást a hétköznapi, szokásos rutinoktól és állandó társas közegtől.
- gyönyörködtetés: ezen természeti helyek különleges jellemzőivel, látványával lekötik a szemlélő figyelmét anélkül, hogy energiát kellene belefektetnie. A különböző színek, hangok és illatok pihentetik az akaratlagos figyelmi rendszerünket, így az újratöltődhet. Egy séta a napsütéses erdőben, azaz a „lágy gyönyörködtetés”, és egy izgalommal teli vadvízi evezés, azaz „kemény gyönyörködtetés”, is megvalósítja a gyönyörködtetés élményét.
- kiterjedtség: a természet azon gazdagsága és végtelensége, mellyel a szemlélőt felfedezésre, bóklászásra hívogatja. Amikor ránézésre érzékelni lehet, hogy több van benne, mint, amennyit a szem lát. Erre a hatásmechanizmusra építenek a kerttervezés során is.
- illeszkedés: a környezetnek kompatibilisnek kell lennie az ember céljaival, szándékaival és állapotával (Dúll, 2012).

A természetben végzett tevékenységek, mint például a kertészkedés is számos pszichológiai előnnyel jár: az esztétikai élményen kívül a mindennapi rutinból való kiszakadás (távollét) nyújtja a rekreációs élményt. A természetes tájak kedveltségét is nagyfokú figyelem-helyreállító erejével magyarázzák, mely elősegíti a mentális feltöltődést, ami gyakran spirituális élménnyel jár. A pszichológiában egyetértés van abban, hogy ezekre alapvető szükség van az embernek.
A megélt harmónia a természettel, egy fontos megélt élmény, melynek során az ember újabb célokat tűzhet ki („önaktualizál”), összhangban önmagával. Ez az élmény legtisztábban az érintetlen természetben, a vadonban lép fel.

Hivatkozásjegyzék

Dúll, A. (2012). Környezet–pszichológia–egészség.

Demetrovics Zsolt, Urbán Róbert, Rigó Adrienn, Oláh Attila (szerk.) Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.: Személyiség, egészség, egészségfejlesztés, 337-392.

Dúll, A. (2010a). „Vannak vidékek legbelül”. Szakralitás a helyhasználatban – környezetpszichológiai megközelítésben. HELIKON Irodalomtudományi Szemle, Térpoétika. 1-2, 227–238.

Dúll, A. (2010). Helyek, tárgyak, viselkedés. Környezetpszichológiai tanulmányok. L’Harmattan Kiadó.

D. Seamon: Creativity: Center and horizon. In: (Ed.) A. Buttimer: Creativity and context. Gleerup, The Royal University of Lund, Department of Geography, 1983, 546–5.

Gifford, R. (2014). Environmental psychology matters. Annual review of psychology, 65. 5

Marcus, C. C. (2006). House as a mirror of self: Exploring the deeper meaning of home. Nicolas-Hays, Inc.

Kaplan, S. (1995). The restorative benefits of nature: Toward an integrative framework. Journal of environmental psychology, 15(3), 169-182.

PEDAGÓGIAI, E., & KAR, É. P. Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.

Proshansky, H. M., Fabian, A. K., & Kaminoff, R. (1983). Place-identity.

Lombos fák:
Mezei juhar: Levelei kisméretűek, tenyér alakú, lekerekített végűek, melyekből csodás lenyomatokat lehet készíteni rajzórákon a kisiskolásokkal. Virágzata bugavirágzat, mely színe sárgászöld. Termése vöröses színű, a gyermekeknek nagy élményt nyújt a játék velük propellerre hasonlító formája miatt.

Virágos kőris: Fáját ritkán használják fel, Olaszországban azonban a belőle kinyerhető nedű, úgynevezett manna miatt termesztik. Dús lombkoronája páratlanul összetett, szárnyas levelek alkotják, május, június környékén pedig mutatós, fehér virágokat hoz.

Kocsányos tölgy: Jó választás egy iskola udvarára, ugyanis 15-20 méteres magassága és terebélyes lombkoronája révén remek árnyékot biztosít, formája miatt kellemes megpihenni alatta. Fa anyagából készült termékek tartósak, a lehulló termése pedig gyerekek számára összegyűjthető, kézműves foglalkozások alkalmával bábuk készíthetők belőlük. Levelei szárnyasan karéjosak, jellegzetesek, azonban könnyű lerajzolni őket általános iskolás korú gyerekeknek.

Vadgesztenye: Levelei nagy méretűek, tenyér formájúak, melyek ősszel lehullanak. Termése a vadgesztenye, mely ősszel tüskés burokban hullik le a földre. Ez remek alapanyaga a gesztenye emberkéknek, mely a technikaórák mókás anyaga lehet. A gyerekek azonban nem csak az elkészítést, hanem az összegyűjtését is élvezik.

Szeldeltlevelű bükk: Szeldelt szélű levelei egy udvar ékévé teszik a fát ősszel, amikor azok csodás sárga színt öltenek. Különlegességük miatt érdemes ezeket összegyűjteni a diákokkal és felhasználni az iskola díszítéséhez, lenyomatot készíteni festékkel egy rajzlapra, vagy füzetlapok közé betéve préselni.

Fenyőfélék:
Közönséges luc: Ez a hazánkban őshonos fafaj elterjedt dísznövényként is, továbbá a leggyakoribb karácsonyfaként alkalmazott fenyő fajta. Tű levelei nem túl szúrósak, így sérülés mentesen érhetnek akár hozzá a gyerekek. Toboza nem túl mutatós, ám érdemes bevinni a környezet órákra, más okból nem is, mint összehasonlítani más fajok tobozaival. Ezek csüngő habitussal teremnek az ágakon.

Erdeifenyő: 17 m magasra nő, eleinte kúpos növekedésű, később ágai elágazóbbak és ritkábban nőnek. Ágrendszere csavarodott, kérge kortól függően szürkésbarna. Toboza nem kimondottan tetszetős, ám szintén sokoldalúan fel lehet használni a gyerekkel. Tű levele alapvetően szúrós, párokba rendeződött, szintén csavarodott és 3-7 centiméter nagyságúak is lehetnek.

Cserjék:
Egybibés galagonya: Tűrőképessége lehetővé teszi, hogy kiállja a szélsőségeket is. Ősszel vöröses, gömbölyű termést hoz, mely fontos tápláléka a madaraknak az őszi, téli időszakban. Ezen kívül remek alapanyaga az osztály őszi dekorációjának, vagy technika órákon felhasználható kézműveskedésre is. Ágai tüskések, jól bírják a metszést, így nyírt és nyíratlan sövénynek is megfelel.

Mogyoró: Egy iskolaudvarban legideálisabb helye az iskolakert valamely részén lenne, épp ehető termése miatt. 3-5 méterre is megnőhet, továbbá előfordulhat, hogy soktörzsű bokorfává fejlődik, ha kedvezőek a körülmények. Ágai rugalmasak, így különböző fa játékok is készíthetők belőlük.

Húsos som: Piros bogyós termése C-vitaminban gazdag. Formáját illetően, különleges, ovális alakú bogyói aljukon szögletesek. Kiváló szörp, lekvár készíthető belőle és a madarak számára is fontos táplálék. Sárga, bogernyőkben nyíló virágai tavasz elején jelennek meg az ágakon.

Néhány virág:
Tulipán: Egy iskolaudvarra tervezett virágoskert legszebb eleme lehetne. Az egyszerű virágú, korai fajták tavasz közepéig nyílnak, 20-30 centiméter magasra nőnek. A napos helyeket, homokos, laza talajokat kedveli igazán, ám szinte mindenhol megél. A hagymákat érdemes ősz végén elültetni. Ezeket elég három évente fölszedni és újra ültetni. Többek között ezért is lenne megfelelő egy iskolai virágoskertbe.

Nárcisz: A tavasz legvidámabb virága a nárcisz. Sárga virága már áprilisban nyílni kezd. A tulipánhoz hasonlóan hagymás, évelő növény. A gyerekekre üdítő hatással lehet egy sárga virágú növény a virágoskertben a tél szürkesége, lehangoló színei után. Az alacsonyabb fajták már tavasz elején szirmot bontanak. Virágzása után a levélzet elszárad és visszahúzódik, így biztosítva a tápanyagok visszaáramlását a hagymába.

Bazsarózsa: Rendkívül hosszú életű, évelő növény. Az egyik legősibb díszvirág, színei a fehértől a rózsaszínen át a vörösig terjednek és vannak közöttük telt virágú fajták is. Erőteljes ágai tavasszal hajtanak ki, leveleivel nagyjából 1 méter magas bokrot alkotnak. Gyönyörű virágait május vége felé hozza. Virágzási ideje 2-3 hét, szirmai lágyan áttetszők. Igazi éke lehet egy kertnek.

Veteményeskertbe:
Paprika: Leveleinek színe a termés színéhez igazodik, a fehér termésűeké világos zöld színű, míg a sötét zöld termésűeké sötét zöld színű. Jó választás a paprika egy iskolakertbe, ugyanis a legtöbb gyermek ezt ismeri, szereti. Magyarországon pedig elég népszerű a paprika minden fajtája. Különböző foglalkozások keretein belül meg lehet ismertetni a gyerekekkel a felhasználási módjait, esetleg egy paprikás ételt el is lehetne velük készíteni.

Paradicsom: Levele összetett, virágai önbeporzók. Termése bogyótermés. A paprikához hasonlóan ez is népszerű lehet a gyerekek körében édeskés íze és lédússága miatt, ezért tartom egy veteményeskertbe illőnek. Meglehetősen sokoldalúan felhasználható. Az olasz konyha legkedveltebb alapanyaga, ám itt Magyarországon is közkedvelt.

Uborka: Csíranövény, gyökérzete nagy kiterjedésű, vékony szálú. Sötétzöld, belül lédús termése rendkívül ízletes, emellett nagyon egészséges is. Remekül illik salátákba, zöldség turmixokba. Ezek elkészítését szintén érdemes megmutatni a gyerekeknek, nagy eséllyel az íze is elnyeri majd tetszésüket.

Sárgarépa: Kétéves növény, első éven a húsos gyökeret és tőlevelét, második éven pedig a virágát és termését fejleszti ki. Gyökere a fogyasztható része, kellemes, édes íze miatt szintén népszerű a gyermekek körében is. Főként levesekbe nagyon ízletesek, ám számos felhasználási módja van még. Köretként, vagy salátákba egyaránt megfelel.

Választható alkotásként egy plasztikát készítettem, a birsalmák felületeit felhasználva.

Diplomamunkámként térmozaikokat modellezek, és eddig bizonytalan voltam abban, hogy milyen felületi struktúrát dolgozhatnék fel a munkáimon. Korábbi munkáim során már egyébként is elköteleződtem a természeti formák és azok átírásai mellett, és két félévvel ezelőtt kezdtem el ezekkel a mozaikokkal foglalkozni, akkor még inkább csak reliefként, de egyszer már feldolgoztam a birsalmák témát.

Ez annyira megtetszett, hogy érdemesnek gondoltam elővenni és továbbfejleszteni, már csak ezen óra is jó ürügy volt rá. (Őszintén megmondva, a növényanyag írása közben jutott eszembe, hogy érdekes lenne visszavenni ezeket a terméseket és újra feldolgozni.)

Az alapkoncepció, hogy az almák gyűrődéseit vizsgálom, ahogyan két forma egymás alá fordul be. Fontosnak tartottam azt a tényt, hogy a természetben nem léteznek negatív terek a növekedés során. Minden kiteljesedni és növekedni igyekszik, hiszen a negatív irányba történő deformáció már a rothadást és a halált szimbolizálhatja. A plasztikáimon a termékenységet, és ezt a fajta pozitívra törekedést tartottam és tartom a figyelem középpontjában. Igyekeztem kontrasztot kialakítani a darabok geometrikus jellege és a felület organikus kialakítása között. Bizonyos darabok közötti eltérést azok a régi kirakós játékok inspirálták, amikből mindig kimaradt egy darab, és tologatással lehet kirakni a rajta lévő képet. A tér minden irányába tettem egy ilyen direkt „hibát”.

A SÁMSONHÁZI KERTRENDEZÉSI SZOKÁSOK ÉS AZ AZT BEFOLYÁSOLÓ NÖVÉNYVILÁG

I. Bevezető
Sámsonháza Nógrád megyében a Kis-Zagyva patak völgyében helyezkedik el a Mátra és a Kelet-Cserhát találkozásánál. A legközelebbi város Pásztó alig 10 km-re található, de autóval húsz perc távolságra van Bátonyterenye és Salgótarján is. Budapest az M3-as autópálya és a 21-es jelzésű gyorsforgalmi út miatt kevesebb, mint ötven perc alatt megközelíthető. A Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzethez tartozik, ennek kiemelt része a Novohrad-Nógrád Geopark nevezetű geológiailag és ornitológiailag is védett kőfejtő. A Kék-túra, a Gyöngyök útja illetve a Mária zarándokút szintén keresztezik Sámsonházát. Mindössze 260 lelkes lakossága ellenére három önkormányzat működik a faluban: magyar, szlovák és cigány. Elöregedő település, a szlovák gyökerekre igen büszke lakosság száma egyre csökken, melynek okai az idős generáció elhalálozása, valamint a szlovák-magyar aktuálpolitika problémái.
Miért került érdeklődésem homlokterébe e védett kis nógrádi falu?
Feleségemmel 2018-ban találtunk rá Sámsonházára. Erdélyből hazaköltözve, kétévnyi néptánc tanítás után, egy dolog volt biztos számunkra: Nógrád megyében szeretnénk letelepedni. A szüleink közelsége és Budapest megközelíthetősége segítette az elhatározásunkat. 2020-ban költöztünk be az ekkorra felújított, a falu egyik legrégebbi házának számító otthonunkba.
Dolgozatomban ennek a kis településnek a kertrendezési szokásait és növényeit mutatom be, egyrészt a rendelkezésre álló szakirodalomból, valamint az egyik ősi, helyi család tagjaival, a Bukrán-családdal készített interjú anyagából.

Nagybárkány felé

II. A sámsonházi építkezés, kertrendezés
A Kapros Márta által szerkesztett Nógrád megye népművészete című könyv Az épített környezet: település, építkezés fejezetében többször megemlíti Sámsonházát.
„A megyében olyan falvak is voltak, ahol a hosszú szalagtelkes fundusok kialakítására nem volt lehetőség. A hosszú beltelkek kimérését akadályozhatta az azok mögött húzódó hegy (Sámsonháza, Hollókő), az évenként ismétlődő árvíz (Őrhalom).”

Településszerkezeti részlet

Sámsonházán szűk és rövid házhelyek voltak a Kis-Cserhát dombjai, kezdődő lankái miatt, így az istállók és pajták elhelyezésére más területet kellett keresni. Így a pajták (jelenleg 21-es út túloldalán lévő) Tar és a szomszédos Nagybárkányt összekötő országút jobb oldalán helyezkedtek el. Mivel a faluban minden gazdának az előbbi elosztásból két beltelke származott, ezért Sámsonháza is a kétbeltelkű települések közé tartozik. Ez a második világháború után az állatállomány csökkenésével megváltozott, ez az útszakasz ma már teljesen be van építve lakóházakkal, és a falu fő utcáját, a Petőfi utat alkotják, míg a korábbi „falu” utcái a mellékutcáivá szorultak vissza.

Szlovák Porta

III. A Bukrán-család
A Bukrán-család ősi sámsonházi família, akik az új életforma és a modern eszközök mellett, megtartottak sok régi praktikát a mindennapokban, például a kertrendezésben és kerttervezésben. A falu határában lévő tehenészetükben húsmarhákat tartanak, valamint a tehenek tejéből házi tejtermékeket készítenek, amelyeket a salgótarjáni piacon árusítanak (alább olvasható régi hagyományt visznek tovább).
Bukrán Pál 1964-ben született Pásztón, dédszülőkig visszamenően a családjából mindenki Sámsonházán született és lakott. Ágostai hitvallású evangélikusnak tartja magát, aktív templomba járó.
Bukrán Pálné, 31 éve él Sámsonházán, de békéscsabai származású.
Bukrán Valér, 25 éves, sámsonházi származású, evangélikus, magát szlováknak valló lakos.
Bukránné Kovács Erzsébet, 24 éves, hajdúböszörményi származású, a tavalyi évben költözött Sámsonházára, Bukrán Valér feleségeként. Férjével együtt mezőgazdasági egyetemi diplomát szereztek a Debreceni Tudományegyetemen.

IV. A sámsonházi kertrendezési szokások és az ezt befolyásoló növényvilág
Az alábbiakban velük együttesen készített interjú tanulságain keresztül foglalom össze a Termelőszövetkezetek megjelenése előtti sámsonházi kertrendezési szokásokat és a hozzájuk tartozó növényvilágot.

Az interjúban elmondottak szerint, Sámsonházán régen a házak mellett volt:

• a kiskert virágokkal,
• a konyhakert – maguknak megtermelt növények,
• és a baromfiudvar.

A második földön, a falu szélén:

• ólak: disznó, birka, tehén és ló,
• csűrök: a takarmányok tárolására,
• eladásra, piacra szánt termések: burgonya, bab, mák és kukorica,
• valamint gyümölcsfák: saját használatra.

A határban:

• gyümölcsös (nem mindenkinek),
• termések: búza, rozs,
• valamint a kender- és len áztatók.

Sámsonházán nem volt tipikus formája a kerteknek, hogy azt meg lehessen említeni, a földrajzi adottságok miatt. A legfontosabb, hogy minden kert – mérettől és elhelyezkedéstől függetlenül – örökösödés után osztódott. Így lettek a legnagyobb gazdaságokból is elaprózódott töredék kertek. Sokkal több volt az ember, mint az igazi, valós termőföld, ezért elkezdték vegyíteni a növényeket, s egy kertrészt többször is használtak egy évben.

Februárban elültették a mákot, a máksorok közé pedig a marharépát tették, de csak a fagy után. Addigra a mák már jó magas volt. A marharépát az állatoknak vetették. Minden portán tartottak állatokat: tyúkot, kacsát, libát, disznót és birkát, amelyek (mint a legtöbb vidéki életformában) elengedhetetlenek voltak. Az állatok ürülékéből jól tudták trágyázni a földeket, nem volt olyan időszak, hogy ne tették volna ezt meg. Nagyon figyeltek, hogy ne váljon meddővé a föld, és mindig pótolják a hiányzó anyagokat. Minden állat trágyájának megvolt a helye: a kender és len földeket csak baromfi trágyával, lehetőleg tyúkéval és csirkéével táplálták. Ahol paradicsomot, paprikát, burgonyát, sárgarépát és zöldséget termeltek ott csak kérődző trágyát használtak, vagy birkáét, vagy tehénét. Ló és disznótrágyát sosem használtak.

A mindennapi élelmet szolgáló konyhakerti növények, és a fentebb felsoroltak mellett sárgadinnyét és görögdinnyét is termesztettek. Jellemzően a sárgadinnye mindig beérett és állítólag nagyon finom volt, de a görögdinnye – zöld színű, „simafajta” – sokszor nem érett be a korai fagyok miatt, ezért befőzték az asszonyok télire. Ezt a szomszédos, magyar asszonyoktól tanulták, a szlovákoknál nem volt szokás.

Sámsonházán minden a piac miatt volt, amelyet minden héten Salgótarjánban tartottak. Az asszonyok többsége járt árulni, amit megtermeltek azt vitték is eladásra. Ha a piacon nem tudták eladni a dolgaikat, akkor a Salgótarján környéki bányászkolóniáknál próbáltak szerencsét, ahol nagy eséllyel, sikerrel jártak.

A bab fontos cikk volt a piacon, ezért a faluban is sokan termeltek saját használatra is, így körülbelül 18-20 féle babot is megkülönböztettek. A legjobb savanyú babot „cseszkónak”, a legjobb édes babot pedig „gyöngybabnak” hívták, melyek a mai napig megtalálhatók a faluban. A jobbakat maguknak hagyták az asszonyok, de piacra főleg a „cukorbabot” és a „májbabot” vitték, mert nagyon szép, feltűnő volt a hüvelye, oda vonzotta a városi asszonyok szemét. A „cigánybab” és „Juliska bab” is kedvelt volt a helyiek körében. Az asszonyok semmiféle olyan babot nem szerettek, amely „kukorgott”, tehát bokrosodott, csak az volt a jó bab, amely fölmászott. Sosem karózták, hanem a kukorica vagy a kerítés mellé ültették.

A faluban nem volt jellemző a borsó, azzal nem foglalkoztak az emberek. Ismerték, megették, de nem nagyon termelték eladásra. Sokkal inkább szerették a lencsét, mert a rossz, agyagos földben is jól termett. Helyi megnevezése a „sosovica”. A káposzta nem termett meg, de az uborka egész nyáron fontos volt, valamint a cékla is. A céklát festékként is használták a savanyítás mellett. Az asszonyok viszont nem bírtak a tormával, mert mindent kiölt, ezért ha valaki akart tormát enni, akkor a mezőről ásták ki mindig maguknak, lereszelték és megsütötték.

Minden kert végébe ültettek valamilyen gyümölcsfát, hogy árnyékoljon, főleg almát, körtét, cseresznyét és szilvát, de például barackot sosem, mert nem termett meg. A diófát legtöbbször hátra ültették. Levelei miatt a fa alatt más nem termett meg, mint egy bizonyos fajta fokhagyma, amit „jegyinyáknak” hívtak. Ennek nem voltak gerezdjei, hanem egyben volt az egész fő. Nem dugványozták, hanem magról ültették. A hagymát csak saját használatra termelték, a konyhakertben volt az újhagyma, a „cíbika”, kint a határban pedig a többi (vörös-, és lilahagyma), a krumplival és kukoricával együtt. Annyi krumpli megtermett, hogy az állatok is azt kaptak, nem pedig abrakot. Sámsonházán (a tót hagyományok okán) az ételek 92%-a krumpli alapú, ezért volt fontos, hogy mindenki termelje. Kétfajta kukoricát vetettek, az egyik fehér magú volt és pattogatni való, a másik pedig az úgynevezett „magyar” fajta. Az állatok sokkal hamarabb, nagyon szépen híztak tőle. Mikor törték a kukoricát, a csövek közepét, a legszebb részét hagyták magnak. Emellett búzája is mindenkinek volt, kivétel a kicsi, töredéktelkes parasztnak nem, illetve a zselléreknek, akiknek már szinte nem is volt földje. Ezek az emberek elmentek bérmunkásnak, marokszedőknek, s a munkájukért cserébe kaptak búzát, reggelit és uzsonnát, nem pedig pénzt.

A salátát nem ismerték, nem termesztették, csak a szocializmus után a szomszédos falvakból csempészték be a kertekbe, de akkor is inkább a kacsáknak adták csalánnal keverve. Ezzel szemben a sóskát viszont nagyon kedvelték. A tövet a mezőn keresték, ősszel a magokat leszedték róla, majd a kertekben elültették, így telepítették be a kertekbe. Bukrán Pál állítása szerint „a sámsonházi sóskafőzeléknek híre van (!)”.

A sütőtök nagy kedvencnek számított a falubeliek körében. A kukorica közé volt ültetve, így olyan, hogy „tökföld” sosem volt, mert a kukorica törése után még sokáig bent hagyták a tököt a földben. Töréskor magától szétesett olyan darabokra amekkorára kellett. A magyarok úgy hívták, „Istengyalló”. Minden háznál volt cirok, amelyből seprűt készítettek. Mindenki a saját maga által készített seprűt használta. A kender és a len áztatók a falutól távolabb voltak. Nagy hagyománya volt a szövésnek, de kimondottan fonóházak nem voltak. Mindenkinek a tisztaszobába volt beállítva a szövőszék.

Fűszernövények közül a legfontosabb a „raszca”, azaz a köménymag volt, ami vadon termett és a mezőn lehetett szedni. A fűszerpaprika itt nem volt divat, nem is ismerték. Főzéshez a legfontosabb a majoránna, a só és a bors volt.

A rozst olyan földre vetették, ahova már az ember csak gyalog tudott felmenni.

A szőlőket is nehezen megközelíthető helyekre ültették, nagyon meredek és apokás (azaz agyagos) talajba. Ebből kifolyólag ezért ezek a szőlők nem voltak túl jók, ízletesek. Egyetlen, jobb ízű szőlőjük, a „delevár”, amit a gyermekeknek adtak, mint csemegeszőlő. A rosszabb helyeken „nova” (szőlőfajta) volt, amelyből a savanyú bor hamar az emberek fejébe szállt, illetve az „elvira”, amit csak festéknek tudtak használni. Ezektől függetlenül mindenkinek volt saját szőlőse és saját bora. A szőlő mellett még megtermett a piszke és berkenye.

A kártevők ellen semmilyen vegyszert nem használtak. A krumplibogár ellen később kipróbálták az ún. Matador-vegyszert, de rájöttek, hogy többet árt a földnek és a növényeknek, mint használ. Ezért visszatértek a régi módszerhez, ahol csalánt és hamut összefőztek és azzal kezdték el locsolni a bogarakat. Gyakran kellett ismételni, de használt.

A ház előtti kiskertben voltak a virágok, de nagyon sokat nem foglalkoztak vele. Az egyszerű házi szegfű, a nárcisz, a tulipán, a jácint és a pünkösdi rózsa jelent meg. A gangok (tornácok) párkányain a muskátli és a rozmaring volt a jellemző. A rozmaringgal sosem főztek, csak dísz volt. Amit csak tudtak, maguk készítettek és csak a legfontosabb dolgokat vásárolták meg, mint a rézüst és a teknő. A kosarakat is maguknak fonták, de nem fűzfából, hanem juhszalagból.

Fehérkő vára vagy Szentkút felé

V. Befejezés
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a sámsonházi kertek szabálytalan formája, mérete és elhelyezkedése okán a termesztett növények elhelyezése sokkal inkább a praktikumból fakadt: többször használták ugyanazt a földet, kihasználva minden szegletét, ismerve a növények párosíthatóságát. A családok saját felhasználás mellett piaci árusítással keresték meg azokra a cikkekre pénzüket, amelyeket önmaguk nem tudtak megtermelni, beszerezni. Alkalmazkodva az anyagos talaj adottságaihoz, valamint a környék terepviszonyaihoz, olyan életmódot alakítottak ki, amellyel egész évben, kialakítva a növényviláguk „ritmusát” tudtak a legfontosabb alapanyagokhoz hozzájutni.
Bukrán Pál szavaival zárnám dolgozatomat, amely nemcsak a sámsonházi mentalitás, hanem alapvetően a paraszti gondolkodásmód egyik mottója lehet:
„Akinek nincs fejőstehene, szőleje és gyermeke, annak nincs munkája.”

A 21-es út felől

Felhasznált szakirodalom:
Bajnokné Képes Gyöngyi: Sámsonháza szlovák nemzetiségi múltja és jelene. Szakdolgozat, 2012.
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/samsonhaza/samsonhaza_szlovak_nemzetisegi_multja_es_jelene/pages/000_szakdolgozat.htm, 2020. december 21. 17:38.

Kapros Márta (szerk.): Nógrád megye népművészete, Európa Kiadó, Balassagyarmat, 2000.