A szabadság íze: Hogyan élünk most, 2017 nyarán?

Hét éve költöztem először tanyára. Az első négy esztendőben még egy villanyárammal ellátott házban éltem, de ott rájöttem, hogy ennyi komfort is sokkal több, mint amennyire az embernek szüksége van, s így tovább egyszerűsítettem az életformát. Három éve élek a lakott területektől és immár a szántóföldi műveléstől is távol, egy közművektől mentes, tiszta természeti környezetben.

Gyermekkorom óta vágytam erre, s az árral szemben úszva, a család legnagyobb fölháborodása és barátok értetlenkedése ellenére is megléptem 19 éves koromban, amit oly nagyon áhítottam.

Az Olvasó kíváncsiságát kielégítendő elárulom, hogy jelenleg egy jurtában élünk, s próbáljuk a dolgokat a rendes kerékvágásba terelni, ami nem kis kihívás a decemberi tűzvész után. Sok, gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen eszközt kellett az elmúlt időszakban pótolni, s még mindig van, ami beszerzésre vár. A telefon és a laptop működéséhez elengedhetetlenül szükséges áramot egy napelem biztosítja, mely szükség (és elegendő napsütés) esetén még képes feltölteni egy akkumulátoros csavarhúzót vagy egy villanyborotvát (ezek kedvesem, Vik eszközei; én nem vagyok ennyire modern, de azért a borotvát, ha használja, tudom értékelni…). Egy kisebb napelem szolgáltatja az áramot a villanypásztorhoz, mely a nagytestű jószágainkat hivatott a területünk határain belül tartani.

Autónk immár másfél éve nincs, és nem is tervezem, hogy legyen. A közlekedés lehetséges alternatívái távolságtól és időjárástól függően: gyaloglás, lovaglás, bicikli. Ha az úti cél három kilométeren belül van, és nem kell cipekedni, általában nem nyergelek föl, hanem inkább sétálok. Ha három-húsz kilométer közt van a cél, és földutakon megközelíthető, akkor legszívesebben lóval megyek; kivéve, ha sok az aszfalt és a kő, mely esetben ott a bicikli. Negyven kilométer fölött, mely nagyon kivételes esetben fordul csak elő, marad a tömegközlekedés, de ha egyedül vagyok, és kutya nélkül, akkor többnyire stoppolok.

Bár a tűzeset megtépázta készleteimet, ha csak tehetem, nem vásárolok. Amit időnként beszerzek, az a kenyérgabona (jelen állás szerint rozs és tönköly), melyből aztán nem csak kenyér, hanem palacsinta, tészta, nokedli, kalács, tejbegríz, meg még elég sok finomság készül. A lisztet mindig frissen őrlöm mindehhez. Az olajnak szánt napraforgót is kívülről importálom, de a tervek szerint jövőre, azaz 2018-tól már saját termesztésű lesz nem csak a gabona, de az olajnak való is. Ezen felül vásárolom a zabpelyhet, mert legnagyobb sajnálatomra a tűzesetben elégett pelyhesítőt még nem sikerült pótolni, a sót, s néha aszalt gyümölcsöt, bár erre szerencsére már van cserekereskedelmi forrásom.
A tejtermék mindig rendelkezésre áll Bodza tehenem révén, a zöldségeket is megtermesztjük, a gyümölcsöket is mindig magunknak szedjük, vadon, vagy épp elhagyatott útszéli fákról - amíg a facsemetéink felnőnek, mindenképp. Ami ezeken felül áll, az már mind luxuscikknek minősül, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogyasztjuk. Ha vendégektől, barátoktól kapunk, örömmel eszünk rizst, bulgurt, bármilyen zöldséget és gyümölcsöt, ami itthon nincs. Tehát nem vagyunk táplálkozás terén túl beszűkültek, csak igyekszünk a lehető legegészségesebben és legtisztábban étkezni. Ha magam vagyok, beérem kenyérrel és vízzel (tejjel), nem vagyok túl nagy igényű.

Most, hogy kielégült a kíváncsiság, kezdődjék maga a könyv. Jó olvasást kívánok hozzá!

https://www.facebook.com/zakadominika


Szerző: Zaka Dominika

A 24. Faluság-szerző!