Csodálattal töltenek el a kamaszok - bennük látom azt a föld alatti változást, amiből bármi és minden lehetséges. Az előkészület egy másik jövő felé. Vajúdás és csírázás egyszerre: gyökérkialakítás, szárba szökkenés és köldökzsinór elvágás. Határhibridizáció.

A fenti kép első ránézésre anyuka tüncibünci szíve csücske nagylánya teljesíti gyermeki és testvéri feladatainak egyikét: megfesti a faangyal arcát.
Közbevetésként elárulom, hogy nálunk markáns szabály az, hogy legkésőbb ebédre fel kell öltözni - értik és tudják (azaz nem üres szülői tekintély-elfogadásról, hanem megértett és belátott tudásról lenne szó), hogy miért ez a kulturális elvárás nemcsak felénk, hanem önmaguk felé is (szerintem elég, ha csak a test- és evéskultúra jelentésére és jelentőségére utalok).

Ha alaposabban megnézzük: ezen az ebéd után lopva készült képen, ezen a leányon bizony pizsamanadrág van, amit még a szigorú anyai tekintet sem vett észre evés közben, hiszen az asztalnál ülve csak a csinos blúzt láttam (és persze az már szinte mellékes, hogy kisdrágám itt éppen az én kedvenc kabátomban ücsörög, és persze párnát sem tett a hideg lépcsőre....).
Na, ezt szeretem leginkább ebben a korosztályban: ezeket az apró nüanszokat, amivel egyrészt kifejezik, hogy önálló véleményük is van, másrészt pedig úgy csúsznak át a rendszeren, hogy észre sem veszi először az ember. Diszkrét báj, ugye?

A rénszarvas még vissza van....

A szadai Csemete Tanoda utolsó, izgalmas őszi programja volt az ehető és mérgező bogyók, termések felfedezése.
Csillogó szemmel figyelték a kicsik - és nagyok - a különböző csodaszép, vidám színekben pompázó különleges gyümölcsöket, terméseket.

Megtanultuk azonban a legfontosabb szabályt: semmit nem eszünk meg a természetben, amíg azt hozzáértő meg nem engedi.

Tanoda tanpolc

A bemutatón az ehető fajok között olyanok szerepeltek, mint az Ezüstcseresznye (Eleagnus umbellata), Málnafa (Cudrania tricuspidata), Fekete berkenye (Aronia melanocarpa), Lótusszilva (Diospyros lotus), Pekándió (Carya illinoiensis), Galagonya (Creategus monogyna), Homoktövis (Hippophea rhamnoides), Som (Cornus mas), Csipkebogyó (Rosa canina), Boróka (Juniperus).

Málnafa

Ezüstcseresznye

Valamint ott sorakoztak a színpompás mérgező bogyók is: Hóbogyó (Symphoricarpos albus), Tűztövis (Pyracantha coccinea), Tiszafa (Taxus baccata), Alkörmös (Phytolacca acinosa), Mocsárciprus (Taxodium distichum), Nyugati ostorfa (Celtis occidentalis), Fagyal (Ligustrum), Kecskerágó (Euonymus), Mirtuszlonc (Lonicera nitida), Vadszőlő (Parthenocissus tricuspidata), Madárbirs (Cotoneaster),Iszalag (Clematis), Lilabogyó (Callicarpa bodinieri), Magyal (Ilex aquifolium), Japánbirs (Chaenomeles speciosa).

Látható, hogy a lista nagyon hosszú és kimeríthetetlen. A fajtákkal kapcsolatban sok érdekességet vetettünk fel, így kis kertész palántáink nagy érdeklődéssel szívták magukba a kertészeti ismereteket.
A foglalkozás második részében egy régi jó hagyományt elevenítettünk fel, mégpedig a kukoricamorzsolást. Repültek a szemek szerteszét, de vidáman bújtak a kis fejek a szakajtó fölé. Ezután a morzsolt kukorica mellett különféle magokból - amiket szintén felismertettünk -, magvázát készítettek.
Minden gyermek örömmel, feltöltődve, sok-sok tudással távozott.

Bodza tehenünk, avagy a tanyasi tejautomatánk, ahogy a városi vendégeknek szoktam magyarázni, mint azt már elmeséltem róla, teljesen vad jószágként került hozzám, s bár már mondhatni, megszelídült, még mindig sok dologban megmutatkozik a csordában való neveltetése. Egyik ilyen jellegzetessége Bodzának, hogy nem lehet berakatni. (Azaz nem fogan inszeminátor által, magyarul: mesterséges megtermékenyítéssel.) Tegyük hozzá mindenképp, hogy ez teljesen normális viselkedés és hozzáállás az ő részéről, és mint oly sok esetben, itt is a világgal van probléma. Pár évtizeddel ezelőtt még természetes volt faluhelyen, hogy egyrészt: minden háznál volt tehén, másrészt minden faluban volt egy bika, akinek feladata a falu teheneinek viszonylagos rendszerességgel való megtermékenyítése. Ma már – mily meglepő – ez nem így működik. A közjót szolgáló bika megszűnt létezni, s általában csak a hizlaldákban, vagy a nagyobb tehenészetekben találunk hím ivarú szarvasmarhát. Előbbi helyre nem érdemes megpróbálni bevinni egy folyató (ivarzó) tehenet, utóbbira pedig mindenféle állategészségügyi jogszabályokra hivatkozva nem engedik be. Az embernek kezébe nyomják az inszeminátor számát, és kitessékelik. Hiába magyarázkodunk, hogy értsék már meg, nem fogan mesterségesen, ez senkit nem érdekel. No, ilyen és ehhez hasonló problémákkal szembesültem én a tehéntartó életem kezdetén. Merthogy Bodzát tényleg nem lehet berakatni (többször próbáltuk). Azt mondták erre a helyi öregek, hogy a bikához szokott tehén csak bikától fogan meg, mert szüksége van magára az aktusra a megtermékenyüléshez (őszintén szólva, ezt meg tudom érteni...!). Persze az, hogy igaza van Bodzának, még nem oldotta meg a problémát. Akkoriban már egy éve nálam volt, fejtem is minden nap kétszer, de értelemszerűen egyre kevesebb tejet adott, s ilyenkor az egyetlen megoldás, ha újra borja születik, s akkor megint visszaáll a rendes, tehéntől elvárható tejhozam. (Nem mintha kizsákmányolnám őt, mert abszolút nem. Megelégszem én a napi tizenöt liter tejjel, nem várok tőle negyvenet, mint az agyonhajszolt nagyüzemi társaitól a gyártulajdonosok.) Vártam én a megoldást, mint zsidók a messiást, s egy szép délután igencsak rendkívüli eset történt. (Ekkor még kettő tehenem volt, Bodza, és társnője Szeder, ez fogja indokolni a többes számot.) Délután sétálok lefelé az akkori legelőre, s látom egy helyen végig van szakítva a villanypásztor-vezeték. Ajajj! – gondoltam magamban, azt feltételezvén, hogy teheneimnek csak hűlt helyét találom, s ekkor ért nagy meglepetés: igen messziről úgy tűnt, a szemem káprázik, s mintha nem nulla, és nem kettő, hanem három darab tehén lenne a legelőn.
Indultam is azonnal utánajárni a dolognak, s amint közelebb értem, láttam, hogy az újonnan érkezett állat nem más, mint az a bika, aki annak idején Bodzával és Szederrel egy legelőn élt egy mintegy négy kilométerre levő tanyán. Samu – így nevezte gazdája, aki a teheneit nem, de bikáját érdekes módon néven szólította – teljes férfias pompájában tetszelgett a lányoknak, akiket nagy lelki nyugalom szállt meg, hogy végre valahára megjött, úgy hiányzott már a…! De megnyugodtam ám én is, mert bár fogalmam nem volt, hogyan fogom fejni a teheneket, az már biztos volt, hogy nem maradunk borjak nélkül. Befoldoztam a villanypásztort, aztán hívtam Samu tulajdonosát, milyen sürgősen akarja elvinni innen. Mivel Samu nem volt egészen megszelídítve (egyáltalán nem volt), ezért nem is volt sürgős a gazdának a hazaszállítás – szerintem főként azért, mert elképzelése sem volt, hogyan kezdjen neki. Így tehát közel egy hónapot élt nálunk a bika, három gyönyörű bikaborjút nemzve teheneimnek (Szeder ikreket ellett akkor).
Mikor már igazán kezdett nyűgös lenni a két részletben fejés (egyszerre csak egy tehenet lehetett kihozni, máskülönben Samu utánuk jött), elhatároztam, hogy Samut visszavisszük. Igen ám, de hogyan? Végül a gazdája odaadta a lószállítóját, azt fölakasztottuk egy terepjáróra, s már csak Samu lószállítóra való föltevése maradt hátra. Erre a feladatra egy bátor férfijelentkező sem akadt (akkoriban ilyenek voltak körülöttem, na). Annyira én sem voltam bátor, hogy megpróbáljak kötelet tenni Samu szarvai köré, ahogyan a szarvasmarhákat vezetni szokták. A minden patás állatnál bevethető örök cselhez folyamodtam: letettem a földre egy vödör korpát, és vártam. Amikor Samuban a kíváncsiság legyőzte a bizalmatlanságot, szépen odasétált a vödörhöz, és habzsolni kezdte a finomságot. Ekkor odamentem én is, s egy kicsit előrébb, a lószállítóhoz közelebb tettem a vödröt. Samu hamar rájött, hogy csak akkor fog abrakot kapni, ha szépen követ engem, s akkor tíz méterenként megkínálom pár falat erejéig. Alig fél óra alatt el is értük a lószállítót, ahova a vödör bűvkörében létezve már minden huzavona nélkül besétált. Amint bent volt, kislisszoltam elöl a kisajtón, a bátor férfiak pedig fölcsukták a hátsó rámpát, hogy ki ne menjen, ha már egyszer végre bent van. Eddig jó is volt. Gyorsan elindultunk, mert az a tapasztalatom, hogy akár tehén, akár ló, mindenképpen nyugodtabban tűri a szállítást, ha a lószállító mozog, s nem egy helyben vesztegel. Alig ötszáz métert haladhattunk, amikor is Samu megfordult bent (ez abszolút az én hibám volt, mert abban a kis térben kikötni egy ilyen vad bika fejét még én sem mertem), s menet közben kiugrott (nem írtam el, tényleg: kiugrott) a felcsukott rámpa fölötti nyitott részen. Volt ám nagy kavarodás! Végül úgy döntöttünk, nem próbáljuk Samut újra befogni, árkon-bokron át tereltük vissza otthona irányába, ahol pár nap múlva sikeresen be is fogta tulajdonosa.
Ez volt hát az első nagy attrakció a szarvasmarhák kapcsán. A tehenek szépen leellettek, majd, mivel nem volt rájuk igazából szükség (nekem viszont az ellenértékükre nagyon is), Szeder és a három bikaborjú új gazdához kerültek. Így Bodza azóta a lovak társaságában él, szemmel láthatólag igen elégedetten és boldogan. Eljött azonban újra az idő, amikor a napi tejmennyiség kezdett leapadni az elvárható szint alá. (A kíváncsi Olvasó kedvéért: Bodza ellés után napi 25 liter tejet ad, s ez évente nagyjából 10 litert apad magától, tehát második évben már csak 15-16 liter tej van, harmadik év végére pedig szinte el is apad. Ez így természetes. Illetve nem teljesen, mert a természetben, bika mellett évente lenne borja, s azt fél éves kora után nemigen hagyná szopni, hogy a pocakban levő bocira tudjon összpontosítani, tehát elapadna sokkal hamarabb, sokkal magasabb tejmennyiségnél.)
Mit tehettem volna? Samut azóta levágták (rákapott a szökésre, s sok bajt csinált a környéken), közel-s-távol nem volt hadra fogható bika. Különösen nehéz az ügy, mert az aktív (tehát napi rendszerességgel fejt) fejőstehenet nem lehet túl messzire, több napra szállítani az elapadás kockázata miatt. Vártam hát, hogy a Jóisten a kellő időben megint megoldja - s így is történt.
Egy hideg őszi reggelen egy tanítványommal mentem ki az állatokat ellátni, amikor is azt a furcsaságot tapasztaltuk, hogy a lovak a sértetlen villanypásztoron belül vannak, Bodza viszont nincs meg. Ez meglepő, mert bár előfordul, hogy a villanypásztorzsinór anyagfáradás vagy egy figyelmetlen autós nyomán elszakad, de az esetben az egész banda kiszökik, s valahol egy közeli legelőn megáll enni. Most azonban sehol sem láttuk Bodzát, így elindultunk megkeresni. Sétáltunk egy jó darabon, mire egy helyen, ahol nem volt éjjel komoly fagy (nálunk a hegyen volt, így nyom nem maradt), megláttuk a nyomát. Lelkesen követtük hát, s két kilométer után el is érkeztünk egy százhatvan centi magas kerítéshez, amin belül szürkemarhákat tartanak teljes ridegtartásban. A kerítés előtt azonban véget értek a nyomok, se jobbra, se balra, se előre, se hátra. „Mi történhetett Bodzával?” – gondolkodtam hangosan, mert hát köddé csak nem válhatott, elszublimálni sem szokása, de mégis, nyom sehol tovább. Talán csak mi vagyunk nagyon balfékek, merült föl bennem, s elindultam tovább a kerítés mentén a tanyaközpont irányába, hátha találok valami nyomot az út mentén.
Találtam is, méghozzá nem nyomot, hanem magát Bodzát, kerítésen belül (nincs más lehetőség, e kerítést átugrotta) akit éppen, khm, hogy is fogalmazzak, szóval lelkesen hágott egy szürke bika. Ismerős nyugalom áradt szét a lelkemben. A tejprobléma megoldódik, jövőre is lesz kisborjú. Bodza hirtelen aktivizálódott nemi élete ellenére a fejés nem maradhatott el, s bár a tulajdonos megengedte, hogy estig maradjon (ha már beszökött, mindenképp legyen borjú), én csak meg akartam fejni reggel. Ez kérem, annyira nem ígérkezett egyszerűnek. A tanyagazdát kérdeztem, mi a módja, hogy Bodzát kihozzuk onnan. Mire ő közölte, hogy ő ugyan be nem megy a szürkék közé, mert teljesen vadak, különös tekintettel a bikára. Hozzátette még, hogy ha mindenképp be akarunk menni, valami fegyvernek használható tárgyat vigyünk, biztos ami biztos. Így esett, hogy egy akáckaróval felvértezve elindultunk Bodza felé, akiről csak egy-egy rövidke pihenő erejéig mászott le a névtelen szürke bika.
Csodák csodája, gond nélkül megközelítettük Bodzát, s a bikát is sikerült elkergetni (kiderült, hogy csak a szarva nagy, a bátorsága már annyira nem, ha fegyvernek látszó akáckarókról van szó). Hiába kértem, mondtam, parancsoltam azonban szeretett tehenemnek, egy csepp tejet nem volt hajlandó adni, s miközben reménytelenül próbáltam kicsalogatni tőgyéből a finom italt, ő csak bánatos szemekkel csüngött az ötven méterre várakozó bikán, akire oly nagyon vágyott még. Így végül fölhagytam a fejési kísérlettel, s engedtem Bodzát tovább pajzánkodni. Este aztán ugyanezzel a módszerrel befogtuk, s hazaérve már boldogan és könnyen adta a reggeli-esti fejésnyi tejecskét.
Szóval hiába teremnek inszeminátorok minden bokorban, egy szabad állat ösztöneinek, mint azt az Olvasó is láthatja, nem lehet parancsolni. S ez így van rendjén.

In.: A szabadság íze: Bodza kalandjai

https://www.facebook.com/zakadominika

Azt jól tudjuk, hogy a tél közeledtével sok madárfajunk melegebb égtájakra repül, hogy ott vészelje át a hideg telet, de vajon azt is tudja mindenki, hogy a tőlünk északabbra fekvő területekről ahol jóval hidegebb a tél, onnan pedig hozzánk repülnek be menedéket keresve az ott élő madarak?

Így tehát nem csak a nálunk maradt madárkákról , hanem a kis turistákról is jó ha tudunk gondoskodni. A gyakori fajok mellett számíthatunk harkály, fenyvescinege, süvöltő, meggyvágó, fenyőpinty, csuszka, szajkó, őszapó megjelenésére is, ezért érdemes úgy elhelyezni az etetőt, hogy a lakásból ráláthassunk.

A hőmérséklet változása kihat a madarak táplálékválasztására. A magas nedvességtartalmú és alacsony cukortartalmú alma tartós lehűléskor kőkeményre fagy, ezért általában hozzá sem nyúlnak a madarak, az áttelelő kistestű énekesmadaraknak még a csőre sem alkalmas erre. A legjobb, ha különböző magokat tudunk kínálni: cinkegolyót vagy mandulát, mogyorót feldarabolva. A madáretetők már kora reggel megkezdik a kiszolgálást, a hosszú fagyos éjszaka után a madaraknak szükségük van az energia-utánpótlásra, így ahogy kivilágosodik nagy nyüzsgés figyelhető meg a madáretető körül.

Ezek közül is legkorábban a sűrű bokrosokban élő, nagy szemű, félhomályban is jól látó feketerigó és vörösbegy bukkan fel. Néhány óra múlva mindenki felébred, és az etetőhöz merészkedik, csak úgy fogy az eleség! Kora délután már csökken a madárforgalom - ha kisüt a nap, az ágakon pihengetnek a madarak, napozgatnak, tollászkodnak.
Aztán ahogy közeleg az este, ismét odarepülnek az élelemhez, hogy megfelelő energiát gyűjtsenek a hideg téli éjszakára, mikor alszanak.

De a téli madárvédelem korántsem merül ki a madarak táplálék- és vízutánpótlásának biztosításában.
Ennél jelentősen többet tehetünk az odúköltő énekesmadaraknak azzal, ha odúkat is telepítünk az etetők közelébe. Ezek a madárkák ugyanis nemcsak a költési időszakban használják a fák üregeit, hanem életük fontos részét képezik a szélvédett, hőmérsékletileg kiegyensúlyozott éjszakázó helyek, amit a cinegék és a verebek - túlélési stratégiájuk végett - hajlandóak még együtt is használni.

Ajándékként pedig megosztunk veletek egy nagymamától örökölt, házilag is elkészíthető madárfinomságot, aminek az a neve, hogy:

Téli madárkalács
250 gramm kemény növényi zsiradékot megolvasztunk. Egy tálba összekeverünk 170-170 gramm zabpelyhet, aprított diót, búzadarát, növényi magvakat és mazsolát. A keverékből 5 kanálnyit félreteszünk, a többit leöntjük az olvasztott zsiradékkal, majd lehűtjük. Amint a zsír keményedni kezd, nedves kézzel golyókat formázunk belőle és középen zsinórt fűzünk keresztül. A maradék magkeveréket újságpapírra öntjük és meghengergetjük benne a golyókat. Máris kiakaszthatjuk elérhető helyre a madaraknak!

Jó madarászást Mindenkinek!

Kép: Nagy Anita
Hang: Kovács Jónás

Egy (majdani) kiállítás képei

Judit tegnapi, szívből áradó, szép és okos írásában közölt rózsaportrém eszembe juttatta, hogy már egy ideje készülök egy miniatűr kiállítás bemutatására a virágok arcáról készült fényképeimből. Ennek első darabja lett hát a Judit bejegyzésében közölt barackszínű rózsa (Abraham Darby).
Küldök tehát még néhányat a Faluság kedves Olvasóinak.
Idézzék e képek e ködös napokon emlékezetünkbe a ragyogó nyár semmihez sem hasonlítható színkavalkádját.

Dió termős virága

Cigánymeggyvirág

Réti margitvirág

Hagymavirág

Körömvirág

Katángkóró

Közönséges bakszakáll virága

Közönséges bakszakáll termése

Pongyolapitypang

Írisz

Hibiszkusz

Labdarózsa

Mályvacserje

Nagyezerjófű

Peónia

Pipacs

Pünkösdirózsa

Százlevelű rózsa

Tulipán

Fehér pünkösdirózsa

Esőnap: mikor olyan intenzív belső munka folyik, hogy nem ér rá az ember gyereke iskolába menni. Igazolom. Koordinálom. Örülök.
Az egyik teljesen belemerült a mágnesesség világába - kimozdíthatatlan haladás a témán belül: kísérletezés, kérdezéséskérdezés és kutatás és kipróbálás, analizálás és kérdezéséskérdezés.
A másik (végre) nekiállt meséket fordítani és lehet ízlelgetni a szavakat, kifejezni megtanulni, másként kifejezni tudni, mesét és mesenyelvet építeni.
A harmadik zenél és zenél - hallgat és variál, tanít, kijavít és szerez: melegséget, meghittséget az egész szobába.
A negyedik fest, miközben rájön, hogy a virágtan és az embertan csodás dolog és azon elmélkedik, hogy a biológiát és a rajzot hogyan is lehetne összehozni - és akkor olyan jó mesélni Irmáról, a munkáiról, a lenyomatokról, a botanikai rajzokról, a botanikai fotózásról (Igen, Jankáról van éppen szó, aki egyre többször megy ki csak úgy a kertbe, hogy a virágaimat fényképezze.).

Irma rózsa fotója, amit egyszer nekem küldött

Magántanárság. Ha jól sikerül, akkor az igazi tanár-diák, mester és tanítvány viszony megvalósulása. Vezetés, elfogadás, egymásra hatás, haladás. A kicsik zongoratanárnőjét legszívesebben minden földi jóval elhalmoznám, mert hihetetlen élmény, mikor zeneóra után beülve az autóba, csak arról beszélnek, hogy az előbb mit és hogyan tanultak, attól milyen ötleteik születtek és különben is, igyekezzünk haza, hogy otthon megmutathassák az újdonságokat. Ami ezennel már az életük része lett. Gazdagság.

Jakab két dolgot hajlandó zenei vonalon tenni: a választott karácsonyi dalokat megtanulni és ha szükséges, Jónásnak segíteni, mikor zenét szerez. Testvéri kötelezettségek.

és a titokzatosságról.

Lista az Angyalnak.
Lezártuk, kitettük és reggelre eltűnt - a kívánságlista megírásáig szikrázott a levegő a vágyak megfogalmazásától, most pedig mindennapi beszédtéma a reménykedés: tényleg meghozza-e az Angyal, olyat hoz-e? Idén is megtörténik-e az, hogy a megálmodott, papírra cirkalmas betűkkel leírt kívánság szembenéz az emberrel a fa alatt?
Családi hit- és fogalomrendszer.
Már egyre magabiztosabban és (egyre kevésbé idegesen) mosolyogva igyekszem elejét venni a 'felvilágosító' hangoknak és az elsuttogott 'már el lehet mondani?' kérdéseknek. Nem, nem lehet. Nem, nem engedem lecsupaszítani, nem engedem mindennapivá tenni a megélendő ünnepünket. Készülődés.
Az őszinteséget sokan összekeverik a csodátlan, titoktalan élettel.
Tudatos szülőség.
Legszívesebben lajstromba szedném, hogy miért és mennyiben lélekmentő a gyermeki létnek a csodatanítás, a titoktanítás, a nem mindent nevén nevezni tudni szabálya, a sejtetés, az utalás, a kulturális kódok használata, a mesét hallgatni tudni és mesét elmondani tudni fontossága. Álmodozás. Vágyakozás. Képes beszéd. Költészet.
Őszintén beszélünk az élet nagy kérdéseiről, de helyet hagyunk a különlegesnek, a misztikumnak.
Tudatos családvezetési döntéseink. Várakozás - remény - beteljesülés. Megannyi közösen megélt és közösen alakított tudás. Tisztelet. Varázslat.
Mióta kertünk van, földlabdás kicsi fát hoz az Angyal - feléjük járva elég rájuk pillantani és már homályos is az ember szeme....

Mamussal Mikulás reggelén

Többször előkerülnek e könyv lapjain az ’ima’ és a ’meditáció’ kifejezések. A kettő korántsem ugyanaz, s hogy a különbségre rámutassak, ide idézem Christopher Moore tömör összefoglalását:
„Amikor imádkozol, beszélgetsz Istennel. Amikor meditálsz, akkor hallgatod.”
Hasonlóan látom én is. Számomra az imába a következők tartoznak: köszönet, hálaadás, kérés. A meditáció lényege pedig nem a kiáradás, hanem a befogadás. (Bár nem szeretem a ’meditáció’ kifejezést, mert sokan félreértik, mégsem találok alkalmasabb szót.) Leülök valahol, legyen az fatörzs, utcakő, vagy épp patakpart, s szépen lecsitítom kavargó gondolataim (ha ugyan vannak éppen). Ha mindezek elcsitultak, akkor jön az Ihlet, sokszor látok egy-egy villanásnyi jövőképet, ami megmutatja az irányt, amibe a továbbiakban haladnom kell. S én hűen követem ezt az irányt, így sosem tévedek el.
Többé-kevésbé ezeket jelenti nekem ez a két szó: ima és meditáció. Tisztelettel kérem a kedves Olvasót, hogy emelkedjen felül kedvenc sztereotípiáin, dogmáin, s próbáljon elvonatkoztatni minden vallásos tartalomtól, ami e szavakkal az idők folyamán összeforrt.

In.: A szabadság íze: Ima és meditáció

https://www.facebook.com/zakadominika

Kedves leendő kis Kertészek és Szüleik!

Hosszas tervezgetés, készülődés után most nagy örömmel mutatkozunk be Nektek.

Csemetekert placc

Kocsis Ibolya és Prókai Orsolya kertészmérnökök vagyunk, és célunk, hogy bevezessünk benneteket a háztáji aranybányába, azaz a kertészkedés fortélyaiba.

Hogy miért is nevezzük aranybányának?

Őszi termések - gyerekkezekre várva

Azért, mert a kertészkedés tudománya, a kert művelése egy igazi kincs, amelynek a hagyományait ápolnunk, őriznünk és folytatnunk kell!

Várakozó munkaasztalok

Az, amit szüleinktől, nagyszüleinktől és tanítóinktól elsajátítottunk és magunk is nap, mint nap kemény munkával létrehozunk a legfontosabb hagyomány és nem utolsó sorban általa őrizhető meg az egészséges életmód és biztonságos táplálkozás. Azt az örömöt pedig, amelyet saját kezünk munkájával teremtünk a természet segítségével a legcsodálatosabb dolog. Ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia! A kertészkedés nem csak nekünk felnőtteknek igazi öröm és kikapcsolódás, hanem a gyermekeinknek is azzá tehetjük, figyelni azt, ahogy egy piciny magból egy egészséges növényke fejlődik és annak terméséből a család asztalára finom étel kerülhet.

Ismerkedés a magokkal

Többgyermekes anyákként a megszerzett tudásunkat nemcsak kedvtelésből, de szakmánkból eredően hitvallásunknak is tekintjük és szeretnénk a jövő kis generációjának át is adni.

Ezért hoztuk létre az Öreghegyi Csemete Tanodát!

Úgy érezzük, hogy a mai felgyorsult világunkban egyre kevesebb idő jut az effajta tevékenységekre otthon, vagy nincs meg a lehetőség, hogy a gyerekekkel együtt felfedezzük a növényvilág efféle csodáit!

Csemetekert placc

Megmutatjuk a számtalan zöldség, fűszer és dísznövény, valamint a gyümölcstermesztés kis fogásait. Változatos, izgalmas programokkal, mesékkel, kerti munkával észrevétlenül, de annál nagyobb örömmel adjuk át azt a tudást, ami később biztosan mindenkinek hasznára fog válni.

Őszi asztaldísz készítése

Elkészült őszi asztaldísz

Szeretettel várunk Mindenkit!

Ibi és Orsi

https://www.facebook.com/pages/category/Local-Service/%C3%96reghegyi-Csemete-Tanoda-%C3%A9s-Kert%C3%A9szeti-%C3%81ruda-120763145977956/