Többször előkerülnek e könyv lapjain az ’ima’ és a ’meditáció’ kifejezések. A kettő korántsem ugyanaz, s hogy a különbségre rámutassak, ide idézem Christopher Moore tömör összefoglalását:
„Amikor imádkozol, beszélgetsz Istennel. Amikor meditálsz, akkor hallgatod.”
Hasonlóan látom én is. Számomra az imába a következők tartoznak: köszönet, hálaadás, kérés. A meditáció lényege pedig nem a kiáradás, hanem a befogadás. (Bár nem szeretem a ’meditáció’ kifejezést, mert sokan félreértik, mégsem találok alkalmasabb szót.) Leülök valahol, legyen az fatörzs, utcakő, vagy épp patakpart, s szépen lecsitítom kavargó gondolataim (ha ugyan vannak éppen). Ha mindezek elcsitultak, akkor jön az Ihlet, sokszor látok egy-egy villanásnyi jövőképet, ami megmutatja az irányt, amibe a továbbiakban haladnom kell. S én hűen követem ezt az irányt, így sosem tévedek el.
Többé-kevésbé ezeket jelenti nekem ez a két szó: ima és meditáció. Tisztelettel kérem a kedves Olvasót, hogy emelkedjen felül kedvenc sztereotípiáin, dogmáin, s próbáljon elvonatkoztatni minden vallásos tartalomtól, ami e szavakkal az idők folyamán összeforrt.
In.: A szabadság íze: Ima és meditáció
https://www.facebook.com/zakadominika
