Megfigyeltétek már, hogy vannak, akik felülről lefelé és vannak, akik lentről felfelé haladva öltöznek vagy vetkőznek?
Korai juharunk, amiről Balázs írt, a sapkát vette le először, majd hirtelennek tűnő gyorsasággal jutott el a lábbeliig.
A nyári almafák már meztelenségbe vonultak, a téliek még csipkehorgolás mintázatúan tartják zöld leveleiket.
A mogyoró egyik napról a másikra dobta le minden ruháját és csak barka ékszerei maradtak rajta, hogy majd egész télen csilingeltesse azokat.
A tölgyikék barnára színezett ruháikban diszkrét-dacosan fognak állni a tavaszi rügyfakadásukig.
Az égerek? Igazi 'hejj bébi, rockandroll az élet!' érzéssel zöld levélzetben, barna tobozkákkkal és vöröses-barna barkákkal fognak vidámítani minket.

A lombmulcsot a fiúk készítik: egyszerűen átmennek vele a fűnyíróval aprító-gyűjtő módban, én pedig betakarom vele az érzékenyebb növényeket és a földet.
Olyan ez, mint mikor megőrzöd a gyerekek kiskori kedves-színes-virágos-kockás-csíkos-pöttyös ruhadarabjait és aztán mindegyiknek készítesz belőle folt-takarót.
Nagynéniként mindig meglepődök azon, hogy felnőtté vált unokaöcs és unokahúg a mai napig mindenhova magukkal viszik az újszülött kori takarójukat, amiket én varrtam nekik. A párnájuk alatt csak mi tudjuk, hogy ott vannak.

Pőre képzeletedben kinyújtóztatott karokkal.

A növényanyag nélküli konceptuális kerteket azért szeretem, mert elgondolkodtatnak.
A dísznövényeket azért szeretem, mert lényükkel szépítenek.
A gyümölcstermőket és a zöldségeket azért szeretem, mert adnak és táplálnak.
A hagymásokat azért szeretem, mert a téli elfelejtkezés után minden tavasszal meglepnek.
A gyógy- és fűszernövényeket azért szeretem, mert pikáns enyhet hoznak.
A jó koncepciókat azért szeretem, mert kereteket képeznek a semmiben.
A kényszerítéseket azért nem szeretem, mert bezárnak és kirekesztenek.
Piros papíros falukép.
Távolsági buszon érkezett kiplakátoltság.
Ó, csak egy kis takony!
Bizalom? Bízás? Kiben? Miben?
Itthoni egészségvédelmi szabályok, avagy a belső normalitás őrzése:

Mindenkit felfuttatok a víztározóig.

Mindenki teletömheti magát kökénnyel.

Mindenkit megbicikliztetek a tóig.

Levetkőzött tó.... a víztükör alatti valóság.... üresség....

Este meg lehet a belső/női diskurzusokat beszélni/pötyögni és a kiüresedéseket feltölteni....

Miért akarjuk járvány idején itthon tartani az egészséges gyerekeinket?
Miért nem rajongunk úgy általában a jelenlegi közoktatásért?

https://www.hoover.org/about

Mindig azon kapom magam, hogy magyarázom az életünket, kifejtem a nézeteinket, részletezem az életvezetési gondolatainkat, példákkal támasztom alá a pedagógiai módszereinket, hitelképességként pedig mutogathatom az olvasójegyemet meg a gyerekeinket.
Minden este elgondolkodom az ellenérveken, minden pillanatban számot vetek szülői és tanári felelősségünkkel, de minden nap oda jutok, hogy jó: merthogy nem csinálunk semmi különöset, egyszerűen csak szeretetteljes gyerekkort adunk nekik. Időt: játszani, tanulni, kiteljesedni. Tudást: egyéni módszerekkel, önállóan haladva szüntelenül érdeklődni. Tiszteletet: a világ, önmaguk, a lehetőségeik iránt. Méltóságot: az álmaiknak, a vágyaiknak. Teret: testüknek, lelküknek, szellemüknek. Tudják, azt, amiről mindenki általában csak álmodik vagy beszél, na, mi azt próbáljuk megcsinálni a valóságban. Család.
Idegennek lenni itthon: mégsem jó ez a nagy olvasottság, ez a világösszeköttetés, mert akkor nem tudnám, hogy máshol ezek nemcsak normálisak, hanem követendő minták.
Akkor azt sem tudnám, hogy nemcsak egyfajta üdvös oktatási modell létezik. Hogy élethelyzeteknek és egyéni utaknak megfelelően vannak átjárások. Hogy egy oktatási rendszer lehet olyan, mint az élet: sokféle, rugalmas, naprakész, sőt, előrelátó. Hogy egyetemre is lehet menni 'otthonról'. Hogy felmérések bizonyítják, hogy az ilyen alapokkal rendelkező gyerekek kutatásorientáltak, magyarán motiváltak lesznek. Kíváncsiak. Hol is vannak azok a híres Rubik kockáink?!?
Amikor azon kutakodtam, hogy mi a különbség a hippik és az amishok között (merthogy mindkettőt hallottam már magunkra mondani), akkor arra jutottam, hogy a látszólagos provokatív életvezetés mögött meghúzódó viszonyulás: a hippi mindenkit elfogad és csak annyit kér, hogy őt is elfogadják, az amish (vagy bármilyen ortodoxia) pedig azt akarja, hogy mindenki ugyanolyan legyen, mint ő. Egyik sem, másik sem vagyunk. (Csak azt tudom, hogy még mindig hiszek abban, hogy egymás mellett élve, egymástól tanulva nagyon sokféleképpen lehet jól csinálni. Megértés.) Intelligencia problémákkal küzdő honfitársaink megfogalmazásai közül eleddig a kedvencem a hosszúhajú buzi (lásd Balázs) és a piros csizmás kurva (értsd én). Ilyenkor csak az segít, ha arra gondolok, hogy egy másik térben, egy másik tanteremben Jó napot kívánok tanár úr és kezét csókolom tanárnő vagyunk. És tudják mi az igazság? Hogy nem segít.

Kutatóiskolát szeretnék!

https://falusag.hangfarm.hu/2020/02/falusi-irodalom

https://falusag.hangfarm.hu/2018/02/az-embercsemetek-iskolaztatasaro

Még mindig.
A régi és az új, a kint és a bent, az elmélet és a gyakorlat találkozása.
A tanár és a diák találkozása, a tantárgyak találkozása, átitatódása.
A tudóstanár fogalma az ókortól létezik és működik.
A polihisztorság fogalma az ókortól létezik és működik.
Személyiség. Egyéniség.
Balázs szokta Krasznahorkayt idézni tömören: elmész, mert itt lelkileg-szellemileg idegenben vagy. Máshol meg gyökereid nincsenek. Sehol sem jó.
Aztán jöhet hozzá egy kis Kierkegaard, szintén csak röviden: amikor a költőt tovább énekelteted, arra ítéled, hogy fájjon neki. Nem akarod a fájdalmát, csak élvezni az énekét.
Hát kérem, mi így vagyunk.

Joli játék teázó asztala. Kissé elfelejtve, kissé a természetnek hagyva. Nem bánta, csipketerítőt horgolt magának.

Szürkülő délutánban letett munka. Elfáradt, elégedett fiú-izmok. Feszültségleadások. Önfegyelem. Férfiasság.

Lengyel szakon rengeteget tanultunk a száz (vagy ezer?) éves lengyel-magyar barátságról. Érthetetlen vonzódások és egymás mellett kiállások.
Négy gyerekem van. Családcentrikus, sőt talán maradi nő is vagyok (ha a monogámia ténye elég ehhez). Mindegyik gyerekem szerelemből és gyönyörből fogant. A terhességem minden napján gondoltam arra, hogy kérlek, csak ne legyen beteg. A várakozás minden napja alatt hálás voltam Balázsnak, hogy férfiként mellettem van. Minden nap vártuk, hogy megtörténik majd a csoda: születés.
A harmadik gyerek után nekem is volt egy spontán abortuszom, magyarán vetélésem. Megkérdezték, nem baj-e, ha olyan mellé tesznek egy szobába, akinek művi volt. Nem baj. Mindketten bőgtünk: ő a megkönnyebbüléstől, én a fájdalomtól. Két máshonnan jövő és máshova menő nő egy szobában. Női sorsok. Megértések. Újraépítkezések.
Nekem csak egy kérdésem van: ha felmerül annak lehetősége, hogy kötelezünk egy nőt arra, hogy tartsa meg nem kívánt terhességét, miért nem merül fel az is, hogy kötelezzük a férfiakat arra, vegyék el feleségül a hölgyet és tartsák el. Ha erre választ kapok, ígérem, akkor az összes hasonló kérdést meg fogom érteni.
Ugye nem felejtjük el, hogy nagyanyáink mennyi titkot őriztek a szoknyájuk alatt?
Ugye nem felejtjük el, hogy az egykézés mit jelent?
Elsőolvasóknak és újraolvasóknak: Polcz Alaine Asszony a fronton.

Lett egy evésnyi diónk.
Hatalmas, terebélyes, bőven termő fáinkon végre ismét volt némi egészséges, ép termés.

Juglans regia 'Chandler'

A Chandler dió meglepetése: mindenféle kémiai növényvédelem nélkül, igaz, sérült burkú, de fogyasztható termés.

A diópótlások nem diók. Nézzük innen, nézzük onnan, esszük így, esszük úgy, de csak nem akar olyan lenni, mint a megszokott. Nemcsak megszokott, hanem vágyott is.
Dióburok-fúrólégy. Dióburokfuró-(ne)légy.

Csak a burkot fúrja át és rágja szét, rohasztja el, minden tápanyagot ily módon felfalva. Ragacsos, kenődő fekete trutyi. A magnak, az áhított csemegének pedig nem marad elég erő, hogy növekedjen. Posványban nincs levegő. Biológiai és szociológiai tény.
Burkaink, melyek védenek és táplálnak. Burokrepedés és burokból kifordulás. Megérés.
Érett a mag, ha kipottyan az addig életet adó burokból. A talajra pottyanva - megfelelő körülmények között - most már ő adhat életet.
Körülményeink, melyek meghatároznak, determinálnak, táplálnak minket. Álmaink, hogy mindig, minden körülmény között ép és egészséges magok lehessünk.

Dióskönyv.
Orosz Péter: Könyv a dióról.

Milyen volt (nekünk) az Amint megragadja című Batarita előadás?
Nem tudom leírni.
Olvasni egy táncelőadást. Tánctest mint szövegtest. Kitöltendő terek. Belakni a papírt, végigtapogatás a billentyűzeten, a színpadon.
Interkommunikációs utalásrendszer.
Az írott szót ereje. Az elhangzott szó vissz-csengése. A tánc, a mozdulat szótlan pőresége. Gesztusok, mimika, amiket szavakba szoktunk öltöztetni ahhoz, hogy a velük való találkozást tudjuk értelmezni.
A zenenyelv mint mozdulatnyelv.
Mozdulatsor történetek.
Az előadás előtti séta az üresedő városban - a fények eltakarta valóság szépsége. Elkerülések, kívüliségek. Hála, hogy hazajöhetünk. Hogy ide jöhetünk haza. A nagyvárosok és fővárosok groteszk vonzereje. Térkijelölések, melyek közösségiségében pillanatnyi a privát.
A beavatottság, a tudat, hogy mellettem ül mindkét zeneszerző. Óhatatlan összekapcsolása az otthoni születéseknek és az elkészült, már mindenkinek megmutatható alkotásoknak.
Kitapogatása egymásnak.
A csend ölelése, mely hangtól hangig tart - a hangok között.

Az előadást záró darab

Zita Fuck-os gonosz némbereit én sem szeretem.
A "hogy bírod" kínlódásos kérdésfeltevés minden negatív létviszonyulást kifejez: igavonás, cipekedés, súly, lehúzás.... Nem így gondolok az életre, az életünkre meg különösen nem. A "na milyen" kérdésfeltevés beszélgetésindító: el lehet mondani, ki lehet fejezni, árnyalni, mesélni, átéltetni - egyszóval bevonódás, megosztás.
A hogyan? és a milyen? használata mögött nem látványos, de fontos grammatikai és szövegtani/kommunikációs különbség húzódik meg. A hogyan? tulajdonképpen eldöntendő kérdésként aposztrofálódik, azaz valójában kétféle válasz adható rá: jól vagy rosszul bírom (már eleve a bírni szóban benne van valahogyan a kínlódás).
A milyen (milyen módon éled meg)? valóban kiegészítendő kérdésként aktiválódik, azaz nemcsak igennel vagy nemmel lehet rá válaszolni, hanem mesélve, leírva - azaz a válaszadási lehetőség ténylegesen egyéni és végtelen számú. Innen ered, hogy a válaszoló mesélhetnékjét jobban elindítja és kellemesebben cseng az egész kommunikációs hangvétel.
A mondás maga cselekedet is. Az Austen-i analitikus nyelvfilozófia egyik sarokköve, hogy a nyelvhasználat nem a cselekvés irányítója, hanem maga a cselekvés is. Klasszikus példa a bocsánatkérés vagy a házassági igen: a kimondással teljesítem magát az aktust is. A kimondás pillanatában meg is történik a bocsánatkérés/házasság ténye, aktusa. Ezt tanítjuk gyermekeinknek kicsiny koruk óta: hogy a szavakkal simogatni és fájdalmat okozni is lehet. A szavaknak súlya van. A szó kimondása tett. A kimondott szó nem száll el. Ott marad. Megmarad.

Félig teli vagy félig üres a pohár? Hm, egy idült optimista - mint például én - a víz másik felét már megitta, de még van fél pohár vize....

Balázs piros arany katica fülbevalóval kérte meg a kezem - hát lehetett nemet mondani? Önvizsgálatot ez ügyben csak néha-néha tartok, és szeretem azt gondolni, hogy nem az arany katica fülbevaló volt a fő érv. Bár de. Elcsábultam. Alább nem adtam volna.
Igazi asszonyos hűséggel azóta is csak azt a fülbevalót hordom. Szerintem sokan vagyunk azzal a megdöbbentő tapasztalattal, hogy egyre csak cseperedő, fejünk fölé magasodni kezdő csemetéink ismernek/látnak/véleményeznek/nevelnek/tanítanak, egyszóval tükröt mutatnak nekünk. Janka különös diszkrét játékossággal tudja ezt kifejezni: készített nekem egy kék pillangó fülbevalót. És mikor (ajjjaj, hány év után!) kivettem a katicákat és felpróbáltam a pillangókat, rájöttem, hogy Fanninak igaza van - bizsunőként is jó lenni.
Velem összhangban hintáznak a fülemben - Bálintot majd megfűzöm egy Fülbevaló valahol csilingeltetésre. Mindenfelé.

Amikor az egyetemi éveink vége felé kitudódott, hogy igent mondtam, egyik filozófia szakos csoporttársunk mérgesen odaállt elém és azon döbbenetének adott hangot, hogy én is csak egy feleség, csak egy háziasszony leszek majd, biztosan ezt akarom?
Aztán mikor a gyerekek rendre csak szülegettek, doktoris társaim kérdezték, hogy te már csak egy anya leszel?
Most már a kék pillangóval a fülemben teljes határozottsággal tudom azt válaszolni, hogy én mindig csak egy nő leszek. Teljes. Szálló. Estére pedig a katicákat veszem fel. Holnapra kék epret kértem.
És innen már gyűrűzött is a megvalósítási és megmutatkozási vágy: Janka a Hangfarm oldalon webshopot indított el. Részvétel az életünkben.

Változás-megújulás, mégis megmaradás körjátéka az egész életünk. Balázs előző táskája elrongyolódva ment a komposztra, a kedves úja, íme: