Apa írását szerkesztve azon merengtem magamban, hogy nekem személyesen milyen is a viszonyom a gépekhez.
Használjuk őket, természetesen vesszük igénybe munkakönnyítő szerepüket, de általában csak akkor gondolunk hálával rájuk, amikor elromlottak és a megszerelésig, vagy az új megérkezéséig nehézségként éljük meg a hiányukat.
A háztartási géphasználatban (de úgy általában mindenféle géphasználatban) két tényező, ami különösen fontos egy háziasszonynak (a háziurat miért mindig statikus-csinosan képzeljük el? miért nem munka közbeni férfikép ugrik be erre a szóra? Szólítottak meg már titeket idegenek kinti munka közben? Az első puhatolózó kérdés: Jó napot kívánok, Ön a ház ura?): az idő és az erő. Vagy az adott munkafolyamatra szánt időt tudom lerövidíteni, vagy a fizikai erőmet meghaladó munkát tudom én is elvégezni.
Zita a dugót kihúzó Kéz és a mosógép közé vetné magát (https://falusag.hangfarm.hu/2020/01/visszateres-az-ipari-forradalom-elotti-korba) - szerintem a legtöbbünk így van ezzel. Elég csak a pelenkás időszakokra visszagondolni, brrr......
A mosógépemet én is nagyon szeretem - mivel semmilyen kemikáliát nem használok, a szürkevíz mehet a kertbe. A saras-vályogos-homokos-földes-trutyis ruhákat egyszerűen először bedobom valamelyik kerti hordóba - előmosás, hogy egyáltalán a gépbe kerülhessen.
A tűzhelyem iránt viseltetek a leggyengédebb elkötelezettséggel: ennek tüzén és tüzében készül minden finomság, ami táplál minket. Ő a leghelyettesíthetetlenebb.

Mamánál a minisütő éppen babaágy funkcióban. Amikor sokan vagyunk, a gyerekek fejtől-lábtól szoktak egy ágyban aludni.

A hűtőszekrény és a fagyasztó megőrzi az ételeket a felhasználásukig - a mieink azért olyan kicsik, mert a ház rengeteg más variálható alternatívát is kínál számunkra: füstölő, kamra, pince. Az alapanyagokat sokféleképpen lehet tárolni, a mindennapi főzésből pedig sohasem marad semmi....
A habverő és a dagasztó nélkül messze nem olyan szívesen sütnék annyit, mint velük. Hokedlin ülő, ölében kerámia mélytálat tartó dédanyám ritmikusan remegő blúza-szoknyája-kendője a habverő kéz ütemére.

Németországban (Halver) is pakolnak az erdősávba az emberek - amúgy mellette egy gyönyörű tanyán laktunk.

A porszívóban az a legjobb, hogy a legkorábban adható gyerekkézbe, két legyet ütve ezzel egy csapásra: mindenki örül, és még relatív tisztaság is lesz. A vasalóban pedig az az illat, ami olyankor betölti a házat.
A legnélkülözhetetlenebbnek persze a számítógép tűnik: az egész életünk rá és vele íródik, világkapcsolatunk.

Házlomtalanítás közben Janka azt játssza, hogy működő számítógépen játszik....

Szeretem, hogy mindegyik gép egyre szebb, csendesebb és takarékosabb. Asszony boldog, nincsen gondod - ehhemm.

Asimovval és Lemmel, meg úgy az egész sci-fi világgal középiskolásan ismerkedtem meg, aztán az egyik kedvelt kurzusom irodalomelméletből ezen szövegek tudományos, irodalmi, filozófiai, rendszerelméleti vizsgálata volt, immár felkészült háttértudással.
Űrbiológia, űrbotanika - mára teljesen releváns kutatási területek.
Még a Földet sem ismerjük igazán, bár papírjogilag minden egyes porcikája valakié.
Mi kell ahhoz, hogy élővé tegyünk egy helyet?
Mi tesz élővé egy kertet? A növények? Az, hogy ott vagyunk és történetekkel, emlékekkel töltjük meg, azaz aurát képezünk? Menni vagy maradni?

Supremacy Overlord - 2010-ben játszódó űrstratégia-játék a múltból

Ezt a cikket az iskolaújságba (https://kodalyparlando.wixsite.com/website) írtam, Zöld Napok címszó alatt. Az ötleteim közül végül azért ezt a témát választottam, mert úgy érzem, hogy a természet sokak számára fontos, ahogy nekem is. Az elmúlt években sok helyen lehetett olvasni a “Vigyázz a természetre”, “Ügyelj arra, mit fogyasztasz” és így tovább. Az én generációm (16 éves), már egy olyan világban nőtt fel, ahol a többség a városi életet részesíti előnyben. Én szerencsének érzem magamat, hiszen kertes házban lakom. Ezzel a cikkel szeretném felhívni a fiatalság figyelmét arra, hogy ne csak olvassanak a témában, hanem cselekedjenek is.

Az Ember és a Természet vagy a Természet és az Ember?

E két fogalom között szoros kapcsolat áll. Mai felfogás szerint az embereknek nincs szüksége a Természetre, mert a város tökéletesen kielégíti a vágyaikat. Ez a felfogás nagyon rossz és elfogadhatatlan. Az Ember számára a Természet a legfontosabb. E nélkül mit sem ér az élet. Melyiket helyezzük előtérbe? A kézenfekvő dolgokat, amik nekünk egyszerűbbek, vagy odafigyelünk arra, mit cselekszünk, fogyasztunk és hagyunk magunk után.
Nagy tisztelettel kell lennünk a Természethez, hiszen az volt előbb. Az Ember csak egy apró dolog, de nagyon csúnya dolgokat tud csinálni percek alatt. A Természet több milliárd éve kezdte kibontakoztatni tökéletes formáját. Ezt a felülmúlhatatlan rendszert az Emberiség, akár egy perc alatt is tönkre tudja tenni, le tudja rombolni. A semmibe vesszük azt a folyamatot, amit a Világ az Emberiség fennmaradása érdekében hozott létre.
A növények levele ugyanis oxigént termel és a koszos szmogot, szén-dioxidot csökkenti, de ezt nem vesszük észre, hiszen ez oly természetes a számunkra. Tiszteletben kell tartani az Ős-Anya-Természetet. Ezt a problémát orvosolni tudjuk azzal, hogy a tömegközlekedést használjuk, de még jobb, ha biciklivel vagy akár gyalog közlekedünk.
Ezeket a csodálatos dolgokat, amit a Természet nyújt, ki kéne használni, mert egyszerű és kézenfekvő. Az Országos Kéktúra útvonala rengeteg helyre eljuttat minket. Ez egybe van kötve egy állomásos pecsét rendszerrel. Vannak olyanok is, amiért nem kell messzire menni. Iskola után egy napsütéses délután a barátaiddal menjetek el fogaskerekűzni, libegőzni. Vagy akár rétesezni egyet a Normafára és csodáljuk meg a tájat. Ha kerékpározni szeretsz, az sem lehet akadály, hiszen kiépítettek egy bicikliutat a Nagykörút mentén.

Milyen jól esik egy séta a szabadban. A Nap süti az arcod, a Szellő megfújja a hajad. Érzed, hogy az erő, amelyet a Természet küld, beléd szivárog és újult erőre kapsz. A gondolataidat a szabadjára tudod engedni és olyan dolgokon tudsz elmélkedni, amelyekre máskor nincs időd. Ilyenkor csak Te vagy és a Természet.
Minden kis apró részletet meg tudsz figyelni, amikor a szabadban vagy. Milyen madár hangját hallom? Erről a növényről mintha tanultunk volna az iskolában. Ez csipkebogyó, viszek haza teának. Megéheztem, itt egy kis kökény, eszem belőle, mert már megcsípte a dér és nem olyan savanyú. Mi mindent ad a Természet az állatoknak, nekünk a megélhetésre, a túlélésre.

A legnagyobb probléma az, hogy olyan eszközöket használunk kényelemünk érdekében, ami tönkreteszi ezt a minket körülvevő csodát. Gondoljunk csak a fast fashion-re, de ott vannak a gyárak és a rengeteg szemét, amit nap mint nap termelünk. Mindenre van megoldás, csak lehet, hogy több odafigyelést és időt igényel. Vásároljunk fenntartható, hosszú életű tárgyakat. Nézzünk körül otthon, milyen sok mindent találunk, amiből ruhát, esetleg használati tárgyat tudunk készíteni. Ne pazaroljuk a pénzünket se, hordjunk second hand ruhát, kérdezzük meg kinek van a családban olyan ruhája, amit már nem hord, és hordjuk mi, vagy alakítsuk át. Legyünk kreatívak, okosak és előrelátóak.
Gondoljunk csak bele, azt szeretnénk, ha a gyerekünk is egy ilyen világban nőjön fel? Nem! Tegyünk lépéseket az ő érdekükben is. Teremtsük meg nekik azt a világot, élőhelyet, ahol szívesen felnevelnénk őket. Ugyanezt tették a nagyszüleink és a szüleink is. Óvták és vigyáztak a Természetre, hogy egy élhető hely legyen számunkra.
Ha ezeket a dolgokat nem tartjuk tiszteletben, nem érdemeljük meg azt a fantasztikus érzést, hogy a Természet befogadjon és szeretettel várjon minket, Embereket, akik tönkre teszik a világot.

Nézd meg ezt a képet. Mit látsz rajta? Gondold végig magadban, hiszen mindenkinek más a véleménye egy képről. Én azt látom, hogy a tó tükre sima, a fák levelei lehullottak. Még egy nagy fehér fát látok a kép közepén, tehát arra következtetek, hogy ő az uralkodója a tájnak. Felkészültek a télre. Várják a hideget, a havat és a békességet.

Nem várom meg a köszönömökkel az év utolsó napi szokásunkat, amikor is mindenki felírja egy papírra, hogy mi volt jó és mi volt rossz abban az évben, aztán bedobjuk a sparheltbe, hogy egy új kezdettel nézhessünk a következő tiszta lap elébe.
Igyekszünk a múltból csak azt tovább vinni, ami él(het)ővé teszi a holnapot. Éltetem. Élelem.

Rendhagyó köszönöm listám:
Mindegyikőtöknek köszönöm az igeneket arra, hogy hivatalos felkérés nélkül is tovább csináljuk a minikonferenciát, hogy folyamatosan értéket teremtünk úgy, hogy személyesen nem is mindig ismerjük egymást. A szövegeink, az írásaink, a munkáink beszélgetnek egymással, nyitott tisztelettel a mindennapi apróságoktól kezdve a bármilyen szakmai fejtegetésig. Ilyenkor mindig tovább hihetem, hogy ezek oszcilláló nemes játékban vannak egymással.
A gyerekeim minden tanárának, akik építően vesznek részt az életünkben, az ő személyiségük jobbik oldalának kibontakoztatásában, beleérző kedvességgel terelgetve őket az egyes tantárgyi látásmód kötött világában.
Azoknak a tanároknak is köszönöm, akik negatívan vannak jelen az életünkben, mert folyamatosan arra sarkallnak, hogy keressek jobbat, hogy ne elégedjek meg az 'ez van ezt kell szeretni' hozzáállással.
A kertművészet szemináriumom minden hallgatójának a szüntelenül jelen lévő kíváncsiságot és igényes munkák megszületését - a minőségi és őszinte párbeszédet.
A barátaimnak, hogy megértő elfogadásból épített hidakon közlekedhetek.
A családomnak, hogy mikor a külvilág számára az erdőben futok, akkor valójában belül repülhetek.

Kint-bent járó köszönömök:
A gyerekek már füzérkészítéssel, díszítéssel várják a ma este érkező ellendi Mikulást és a holnap reggeli igazit.

Sétából hazaérkezve a kosárkötő fűzeinknek kacsintani.

Luca hangfarmos mogyoróvajas-vajkrémes kenyerére gondolni.

Szeretem a hagyományokat - azokat, amelyeket egyfajta intertextuális játékként a mai napig be lehet vonni az interkulturális szöveg-gondolat-kifejezés-cselekvés korpuszba. Jelentéstelítettség.
Nem szeretem a hagyományos dolgokat - azokat, amelyek üresek, használhatatlanok, relikviának sem tárgy, hanem pusztán történelmi tény, adat formájában használhatóak. Jelentésvesztés, funkciótlanság.
A hagyomány inspirál: a múlt játékba hozása a jelennel mindig előrelendítő.
A hagyományos untat: banalitás, olyan múlt, ami gátként áll a jelen előtt, elveszi a kilátást a jövő elől. Akadályoz.
Legyen mégis inkább hagyományos online kerekasztal a Faluság minikonferencia - a legvégső döntése a főszervezőknek. Nekem ez Ányos. (Az Ányos férfinév valószínűleg a görög Annianosz névből ered, a latin Anianus közvetítésével. Eredeti jelentése feltehetőleg: bántó, zsarnoki.) Hát velünk ugyan nem. Bocsánat, de ezt a döntést egyedül, mint szerkesztő hozom meg. Elcsépelt semmitmondó letudása a dolgoknak nem jellemző ránk.
Hóhó, de jön a kedvenc 'de' szócskám: de szerintem magát a kitalált/tervezett/gondolt Faluság kiállítás oldalt csináljuk meg! Ha benne vagyunk, akkor seperc átírom az eredeti irányokat: Ron Lutsko-nak tegnap írtam (jaj, most miben reménykedjek? Igenben? Nemben? Mindig ez a variálós diplomácia, ami legtöbbször exkluzálásból áll.... Najó, ha igent mond, akkor interjút kérek tőle....).

szerk.megj.: az exkuzál - exkluzív gondolatvillám sült ki az exkluzálás kifejezésben....

Megfigyelem őket.
Leírásokat készítek róluk.
Játékmunkájuknak teret adok, kontextusba helyezem, majd elemzem.
Kapcsolati dinamika.
Tudatosan megőrzött tér- és életélmények.
Testközeli, valós idejű, folyamatában kibontakozó pedagógia.
Gorillák - csimpánzok - gyerekek. Eszközhasználat.

Többcsatornás információáradat profi használata.

Kert-hatás: az épületek mellett egyre fontosabbá váló növényzet megalkotása.

Lassan már a varrógépemhez sem én ülök oda.

Napi ritmusok alakulása: közös játék vagy közös egyéni munka és teljesen privát váltakozása szüntelenül - én meg igyekszem észrevétlenül, a beavatott megfigyelő szemszögéből elkapni a pillanatokat.

Kata borsós nénijéhez hasonlóan én is az idősektől tanultam a levegőbe szippantva tudni.
Kezdőként vagy túl hamar vittem teleltetni a muskátlikat (és még majdnem egy hétig nézhettem a szomszéd pirosló ablakát), vagy túl későn, és akkor egy kellemesen melegnek tűnő nap után egycsapásra elfagytak a csillagporos éjszaka mínuszában.
Hamar rájöttem, hogy ha Kati néni vagy Rozi néni hurcolja befelé az ablakvirágokat, akkor az pontosan a megfelelő (majdhogynem egyetlen helyes, vagy legalább is egyetlen értelmes) időpont.
Most már én is seperc alatt meghozom a jó döntést: cserélni kell. Merthogy az ember nemcsak beviszi a muskátlikat, hanem átváltoztatja az ablakpárkány dekorációt: árvácskára.

Viszont a mai napig csúszik hiba a kuka bentről kintre juttatásának időpontjába.... Ez még mindig csak naptárral megy, igaz, két-három hetet is simán kibírunk a nálunk keletkező mennyiséggel...

Megfigyeltétek már, hogy vannak, akik felülről lefelé és vannak, akik lentről felfelé haladva öltöznek vagy vetkőznek?
Korai juharunk, amiről Balázs írt, a sapkát vette le először, majd hirtelennek tűnő gyorsasággal jutott el a lábbeliig.
A nyári almafák már meztelenségbe vonultak, a téliek még csipkehorgolás mintázatúan tartják zöld leveleiket.
A mogyoró egyik napról a másikra dobta le minden ruháját és csak barka ékszerei maradtak rajta, hogy majd egész télen csilingeltesse azokat.
A tölgyikék barnára színezett ruháikban diszkrét-dacosan fognak állni a tavaszi rügyfakadásukig.
Az égerek? Igazi 'hejj bébi, rockandroll az élet!' érzéssel zöld levélzetben, barna tobozkákkkal és vöröses-barna barkákkal fognak vidámítani minket.

A lombmulcsot a fiúk készítik: egyszerűen átmennek vele a fűnyíróval aprító-gyűjtő módban, én pedig betakarom vele az érzékenyebb növényeket és a földet.
Olyan ez, mint mikor megőrzöd a gyerekek kiskori kedves-színes-virágos-kockás-csíkos-pöttyös ruhadarabjait és aztán mindegyiknek készítesz belőle folt-takarót.
Nagynéniként mindig meglepődök azon, hogy felnőtté vált unokaöcs és unokahúg a mai napig mindenhova magukkal viszik az újszülött kori takarójukat, amiket én varrtam nekik. A párnájuk alatt csak mi tudjuk, hogy ott vannak.

Pőre képzeletedben kinyújtóztatott karokkal.

A növényanyag nélküli konceptuális kerteket azért szeretem, mert elgondolkodtatnak.
A dísznövényeket azért szeretem, mert lényükkel szépítenek.
A gyümölcstermőket és a zöldségeket azért szeretem, mert adnak és táplálnak.
A hagymásokat azért szeretem, mert a téli elfelejtkezés után minden tavasszal meglepnek.
A gyógy- és fűszernövényeket azért szeretem, mert pikáns enyhet hoznak.
A jó koncepciókat azért szeretem, mert kereteket képeznek a semmiben.
A kényszerítéseket azért nem szeretem, mert bezárnak és kirekesztenek.
Piros papíros falukép.
Távolsági buszon érkezett kiplakátoltság.
Ó, csak egy kis takony!
Bizalom? Bízás? Kiben? Miben?
Itthoni egészségvédelmi szabályok, avagy a belső normalitás őrzése:

Mindenkit felfuttatok a víztározóig.

Mindenki teletömheti magát kökénnyel.

Mindenkit megbicikliztetek a tóig.

Levetkőzött tó.... a víztükör alatti valóság.... üresség....

Este meg lehet a belső/női diskurzusokat beszélni/pötyögni és a kiüresedéseket feltölteni....

Miért akarjuk járvány idején itthon tartani az egészséges gyerekeinket?
Miért nem rajongunk úgy általában a jelenlegi közoktatásért?

https://www.hoover.org/about

Mindig azon kapom magam, hogy magyarázom az életünket, kifejtem a nézeteinket, részletezem az életvezetési gondolatainkat, példákkal támasztom alá a pedagógiai módszereinket, hitelképességként pedig mutogathatom az olvasójegyemet meg a gyerekeinket.
Minden este elgondolkodom az ellenérveken, minden pillanatban számot vetek szülői és tanári felelősségünkkel, de minden nap oda jutok, hogy jó: merthogy nem csinálunk semmi különöset, egyszerűen csak szeretetteljes gyerekkort adunk nekik. Időt: játszani, tanulni, kiteljesedni. Tudást: egyéni módszerekkel, önállóan haladva szüntelenül érdeklődni. Tiszteletet: a világ, önmaguk, a lehetőségeik iránt. Méltóságot: az álmaiknak, a vágyaiknak. Teret: testüknek, lelküknek, szellemüknek. Tudják, azt, amiről mindenki általában csak álmodik vagy beszél, na, mi azt próbáljuk megcsinálni a valóságban. Család.
Idegennek lenni itthon: mégsem jó ez a nagy olvasottság, ez a világösszeköttetés, mert akkor nem tudnám, hogy máshol ezek nemcsak normálisak, hanem követendő minták.
Akkor azt sem tudnám, hogy nemcsak egyfajta üdvös oktatási modell létezik. Hogy élethelyzeteknek és egyéni utaknak megfelelően vannak átjárások. Hogy egy oktatási rendszer lehet olyan, mint az élet: sokféle, rugalmas, naprakész, sőt, előrelátó. Hogy egyetemre is lehet menni 'otthonról'. Hogy felmérések bizonyítják, hogy az ilyen alapokkal rendelkező gyerekek kutatásorientáltak, magyarán motiváltak lesznek. Kíváncsiak. Hol is vannak azok a híres Rubik kockáink?!?
Amikor azon kutakodtam, hogy mi a különbség a hippik és az amishok között (merthogy mindkettőt hallottam már magunkra mondani), akkor arra jutottam, hogy a látszólagos provokatív életvezetés mögött meghúzódó viszonyulás: a hippi mindenkit elfogad és csak annyit kér, hogy őt is elfogadják, az amish (vagy bármilyen ortodoxia) pedig azt akarja, hogy mindenki ugyanolyan legyen, mint ő. Egyik sem, másik sem vagyunk. (Csak azt tudom, hogy még mindig hiszek abban, hogy egymás mellett élve, egymástól tanulva nagyon sokféleképpen lehet jól csinálni. Megértés.) Intelligencia problémákkal küzdő honfitársaink megfogalmazásai közül eleddig a kedvencem a hosszúhajú buzi (lásd Balázs) és a piros csizmás kurva (értsd én). Ilyenkor csak az segít, ha arra gondolok, hogy egy másik térben, egy másik tanteremben Jó napot kívánok tanár úr és kezét csókolom tanárnő vagyunk. És tudják mi az igazság? Hogy nem segít.

Kutatóiskolát szeretnék!

https://falusag.hangfarm.hu/2020/02/falusi-irodalom

https://falusag.hangfarm.hu/2018/02/az-embercsemetek-iskolaztatasaro

Még mindig.
A régi és az új, a kint és a bent, az elmélet és a gyakorlat találkozása.
A tanár és a diák találkozása, a tantárgyak találkozása, átitatódása.
A tudóstanár fogalma az ókortól létezik és működik.
A polihisztorság fogalma az ókortól létezik és működik.
Személyiség. Egyéniség.
Balázs szokta Krasznahorkayt idézni tömören: elmész, mert itt lelkileg-szellemileg idegenben vagy. Máshol meg gyökereid nincsenek. Sehol sem jó.
Aztán jöhet hozzá egy kis Kierkegaard, szintén csak röviden: amikor a költőt tovább énekelteted, arra ítéled, hogy fájjon neki. Nem akarod a fájdalmát, csak élvezni az énekét.
Hát kérem, mi így vagyunk.