Fantasztikus filmet láttam, hatása alatt vagyok még ma is.
A címe Captain Fantastic. Az ajánlásával ugyanakkor bajban vagyok. Vicces, hogy egy film főszála ennyire ne tetsszen, és mégis minden más filmben tárgyalt téma pedig ennyire. Ezért, hogy konkrétan miről szól a film nem is mesélem el, így legalábbis nem spoilerezem le egészen a történetet.

A filmbeli család apukából áll és hat gyermekből, akik az USÁban élnek egy erdő közepén, teljesen elvágva a világtól, vadon. A vadont itt szó szerint kell érteni, nem a mecseki parkerdőt.
Nem, apuka nem szektavezér, nem tanulatlan és nem zavart. Ellenben idealista, rendkívül művelt, érdeklődő és határozott. És ez a jó a filmben. Hogy leírja, hogy ha két szenvedélyes ember (anyuka és apuka) úgy dönt, hogy kivonul a társadalomból, és önellátóan akar élni, szabadon, akkor mi sülhet ki belőle. Hogy milyen lehet úgy élni, hogy a napod minden percét a családoddal töltöd, hogy minden munkát megosztotok, hogy mindig mindent megbeszéltek, hogy folyamatosan reflektáltok egymásra, és egymásra vagytok utalva. Hogy hogyan fejlődik egy gyerek, ha megadatik neki a végtelen szabadság, a rengeteg minőségi idő, és a felelősség már egészen kicsi kortól. Hogy mennyire lesz tudatos, nem pocsékoló, hasznos és szorgalmas az ember attól, hogy magát látja el, eszi, amit szed-termeszt, issza, amit magának megtisztít. Hogy mennyi tudás, tapasztalat átadható a gyereknek, ha nincs tévé, internet, semmi külső inger, csak a tanult és olvasott szülő, aki esténként a tábortűz mellett felolvas a gyerekeknek, és megbeszélik az olvasottakat. Hogy mennyire inspiráló a zenetanulás, ha egymástól tanulnak, ha élmény az együtt zenélés, ha van időd esténként a hangszereddel játszani (nem a hangszereden!).

Ideális világ, ideális feltételekkel, maga a paradicsom.
A film második része ugyanakkor roadmovie-vá válik, a család felkerekedik és útra kell a lakóautójukkal. És itt jönnek a kritikai kérdések, az, hogy mennyire fontos mégis a külvilág, vagy hogy egyáltalán fontos-e, hogy ki lehet-e vonulni a világból, vagy érdemes-e, hogy van-e felelősségünk mások iránt, fontos-e, amit mások gondolnak rólunk, és szembenézés azzal, amit elrontottunk, és épülni abból, amit nem. Kompromisszumot kötni gyávaság, kudarc, vagy előre visz? Hagyni elmenni, aki menni akar, vagy vele menni, és változni miatta? Mi a család szerepe, és hol ér véget ez a szerep?
A címe még egyszer: Captain Fantastic.

Judit írta, hogy nem szereti, hogy a családformája (nagycsalád) közbeszéd része lett. Vagy valami ilyesmit.
Szerintem pedig az, hogy közbeszéd tárgya lett a nagycsaládok modellje, nagyon jó, csak nagyon bénán megvalósított dolog.

Rajta van a bakancslistámon, hogy egyszer kivesézzem, melyik emberi jogi mozgalom, érdekképviseleti csoport, életforma profitált a legtöbbet a tudatos marketing használatból. Mert lássuk be, előbb volt fekete elnök moziban, mint a valóságban. Vagy milyen jól használják a melegek az éves felvonulásokat, a sorozatbeli karaktereket, az ország-világ előtti coming outokat arra, hogy a közbeszéd részévé tegyék magukat, és azt amit akarnak. Vajon a Coca-Cola miért ezt a kisebbséget teszi a plakátra, és miért nem másikat? Az első amerikai női elnök - nos az is egy sorozatban volt csak eddig, de már volt legalább.
Senki le se tojná a gorillákat, ha Jane Goodallról nem készül film. Jane Fonda előtt ciki volt a női testmozgás népszerűsítése a háztartásbelieknél. Skandináviában jöttek rá először, hogy a reklámokban a férfi is mehet vásárolni, vigyázhat a gyerekekre, és a nő is vezethet autót. (Nem véletlen, hogy a skandiknál már az előző korosztályoknál is nagyobb volt az együttműködés férfi és nő között a háztartási munkáknál, gyereknevelésnél.)
És igen, bármilyen cél legjobb eszköze, hogy a közbeszédet használja, mert ami szem előtt van, azzal történnek dolgok, amikről meg hallgatunk azokkal általában nem.
Nyilván lehet tálalni dolgokat az emberek arcába ordítva, kellemetlenkedve, harsányan és ellenszenvesen, és lehet(ne) halkan, indirekt módon a háttérből. Hogy ez ebben az esetben miért nem profi marketingesekkel történik, rejtély, de ugyebár senki nem gondolta volna azt sem, hogy Trump elnökválasztási kampányában a világ legjobb kampányosai orra előtt valakinek volt képe Michelle Obama egyik beszédét ellopni Melanie Trump részére.
Ha egy nap marketingesként ébrednék, rögtön elfutnék a Danone-hoz és elintézném, hogy azt a nyavalyás joghurtot három gyerek egye mostantól a tévében, és egy negyedik játsszon közben a földön. Vagy úgy tárgyalnék az autógyárakkal, hogy a reklámjukban a kocsiba, mely kisbusz, kilencen üljenek be - ne adj Isten egy nagymama is. A macskakaját egy adja és három kistesó nézi.
A plazmatévét hatan ülik körbe, apák és gyerekek, és nem egyedülálló férfiak. Vagy ha már itt tartunk, lehetne pozitív hangulatú sorozatot gyártani a nagycsaládos létről is, nemcsak válásokról, abortuszokról, bűncselekményekről, hülye döntésekről, még rosszabb szitukról.
Ha már a média vesz körül minket nap, mint nap, botorság azt nem használni. Mindemellett lássuk be, annak sulykolásánál, hogy szülessen több gyerek, voltak az idők folyamán sokkal rosszabbak kezdeményezések is. De még mennyi.

Negatív hozzászólások engem is értek/érnek. Úgy tudnám összefoglalni, hogy az ötödik gyerek érkezéséhez a közeli barátokon és egyes rokonainkon kívül senki nem gratulált, ellenben bőszen utalgattak a szellemi képességeinkre, a felelőtlenségünkre, vagy vallási hovatartozásunkra. Azért ez sem normális, mert egyrészt semmi közük hozzá, másrészt jobb körökben ilyet nem illik csinálni. Ugyanakkor 1980-ban a nagyapám hetekig meg sem akart nézni, amikor megszülettem, mert minek anyuéknak második gyerek, főleg egy fiú után. Manapság pedig a két gyerek már alap. Ebből két tanulságot lehet levonni: egyrészt, hogy ha lassan is, de változtatni lehet a közgondolkodáson, másrészt, hogy az emberek mindig meg szólták/megszólják mások életvitelét, bármilyen legyen is az.

Sellyéhez visszakanyarodva. Idén mi Sellyén nyaraltunk és előadásokat hallottunk a cigányság helyzetéről, az Ormánság kultúrájáról, a fakazettás mennyezetes templomokról, az Ormánság víz-, növény- és állatvilágáról, településeiről. Minden előadó hivatkozott Kiss Géza Ormányság c. könyvére. Nos átrágtam magam rajta - nem volt könnyű. A könyv előszava és utolsó fejezete kifejti, hogy az író célja - mely részletesen taglalja az Ormánság 1930-as évekbeli életét - mementót írni egy elsüllyedő világról. Amelyet közvetve a földosztás, annak következményeként azonban az egykézés tett tönkre.

Utóirat: Az év hírének Ursula von der Leyern megválasztását tartom az Európai Bizottság élére. Ugyanis ő 7 gyerekes anya is.

Na jó, leendő pasik, vagy pasas-magoncok lenne a helyes, valósághűbb kifejezés, de egyrészt a cím így természetesen hatásosabb, másrészt (és számomra ez a fontosabb) én már látom a mozdulataikban a férfit, a felnőttet. Látom, hogy kikké is válhatnak, kik is lehetnek majd. A jelenből egy pillanatra meglátni egy lehetséges jövőt, ahogyan a jelenből rendszeresen - mint minden anya - emlékezünk a múltra, szüntelenül történetlinearitásokat alkotunk, így téve könnyebbé önnön életünk megértését.

Lisztes konyha: kicsi koruktól segítenek. Játék, kíváncsiság, tanulás, tudás, együttlét, alkotás. Mindennapi lét- és lélekbiztonságunk megteremtése.
Hosszú az út addig a pillanatig, amíg az ember azt mondja, hogy csinálhatjátok egyedül. Bizalom, megbízhatóság, bizonyosság abban, hogy képesek rá. A megbizonyosodás apró morzsái összeállnak abban a tudatban, hogy mindent megtanultak már, ami ahhoz szükséges, hogy szalagos fánkot süssenek a vasárnapi ebédhez. Már csak szavakkal kell őket segíteni, mozdulataik egyéniek, nem szorulnak kiigazításra. Működnek. Tudnak. És akarják. És szeretik.
Érdekes az az oszcillálás (már megint ez az oda-vissza ható körkörös ingamozgás), hogy mikor vagyok számukra jelenlévő és mikor nem. Értve úgy, hogy testileg végig jelen vagyok a térben, de a gyerekek figyelmének szempontjából sokszor láthatatlannak tűnök. Teljes természetességgel beszélnek meg a jelenlétemben olyat, amit csak maguk között tartanak megoszthatónak, aztán a következő pillanatban ugyanolyan könnyedséggel szólítanak meg, és mondják el nekem, ami rám tartozik. Nem tudják ilyenkor, hogy ha nem egyenesen hozzám beszélnek, akkor is hallom őket? Sajátos belső gyermeki világukban csak az van ténylegesen jelen, amire a figyelmük ráirányul? Vagy egyszerűen csak pasik?
Jó velük együtt élni. Jó, ahogyan használják és átértelmezik az én mindennapi területeimet és tevékenységeimet. Jó látni az arcukon a megelégedettséget, a sikerélményt, a magabiztosságot, az öntudatot, amikor étkezésnél nekik is külön megköszönjük az ebédet.
Azt hiszem, azt vágyom, azt remélem, abban bízom, hogy jó lesz majd a fiaim feleségének lenni. És igen, nemsokára már nem az én történetem főszereplői lesznek.

Homokszemcsés (mivel csak éppen leporoltatott, de nem megmosatott) gyerekkezek a zongorán. (Családunk idősb nőtagjai most biztosan megbotránkozva-sóhajtozva csóválják a fejüket és ciccegető-nemtetsző hangokat hallatnak.) Kissé ragadó billentyűk. Családi tereinkben teljes természetességgel használt hangszer a zongora. Nem kell elővenni, nem kell nekikészülni, egyszerűen - ha éppen még arra sincs idő, hogy az előtte lévő székre lezuttyanjon az ember, helyesebben a gyerek - csak egyszerűen nekidőlve/odaállva már használatba is lehet venni. Rövid az út az ötlet, az ihlet és a realizálás, azaz a megvalósítás között. Rövid és intenzív. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy a kettő mennyire és mennyiben függ össze, de azt határozottan látom, hogy játékosságra sarkalló és a játékfolyamatok egymásra hatása megtermékenyítő. Ez a körkörösségi, oda-vissza működő mechanizmus az, ami a családi mindennapokban a legnagyobb csodálattal tölt el. Meg nem szűnően vissza-visszatérő gondolatörvény számomra azon tűnődni, hogy gyermekeink életében milyen fajsúllyal van jelen a családi és milyennel az intézményi nevelés. Terek. Hatások. Megélések. Továbbvívések.

A családnak vagy az iskolának kell biztosítania az álomteret a tartalmas tanuláshoz? Milyen is lenne az? Kényelmesen tágas, falain lazán elhelyezkedő könyvsorokkal, térképekkel, a sarokban kulturált gyerekhasználatba vett zongorával, föld- és csillaggömbbel, festményekkel, laptopokkal, asztalok és fotelek, okos- és hagyományos táblák vegyesen, a magasban pedig jó minőségű hangszórókkal.... Munkakörülmény igények. Lehetséges?
Amikor én elsős voltam.... Kísérleti - reformpedagógiai osztályban.... Ebéd után elővettük a tábori ágyainkat, leheveredtünk és csendes pihenőnket úgy töltöttük, ahogyan kedvünk tartotta, ki rajzolgatott, ki olvasgatott, ki ábrándozott, ki pedig picit elbóbiskolt. Olvasás, úszás, színház, balett - népművelés. Művelődés.
Tulajdonképpen a műveltség megalapozása nem csupán szokásrendszerek megismerése, hanem azok nyelvébe való belekóstolás is. Jelrendszer elsajátítás. Nyelvezet. Gondolatiság.
Amíg megjön az eső, addig öntözni kell....

Hány éve is figyelem és őrzöm a gyerekeinket? Hány éve is iskolások? És mégis, még mindig nem értem igazán, hogy az iskola előtti utolsó héten miért lesz megint fontos a homokozó, a homokozás. A szinte egész nyáron át tartó csak vizezéses játékok után mintha átmenetet jelentene a csak homokozáshoz a vizes homokozás. Még lehet fürdőruhában vizesen játszani, de jövő héten igazán már csak víz nélkül lehet homokozni.
Maga a homokozó kicsi koruk óta sajátos jelentőséggel bíró játszó tér: egyik legfontosabb aktivitási és tapasztalási helyük.
Az új homok érkezése rendszerint katartikus nap: lehetőségek és megvalósíthatások ujjongó átélése. Veszekedés apával, hogy ne vigyen belőle annyit, elégedetlenkedés anyával, hogy ne használjon belőle a térkövezéseihez.

Nyárlezárás, készülődés az új feladatokra. Ismét fontosak lesznek a házon kívüli terek és emberek, újra napi rendszerességgel kell ki és bemenni a kapukon, átvágni ugyanazokon a tereken és hazahozni mindent, ami kint van. Újra kinyílunk, ismét nagyobb társadalmi nyilvánosságot kapnak családtagjaink. Ajjaj, át kell nézni nemcsak a kritikus pontként viselt zoknikat, hanem a ruhatárakat, hogy két hónapnyi nem használat után ismét hordhatóak legyenek.
Takarítás, terek rendezése - belső változásaink előkészítése, helycsinálás az elkövetkezőnek, hogy jó helyen és jó időben találjon minket. A tevékeny várakozás tulajdonképpen felkészülés, fogadás, befogadás, hogy megérkezzünk a megtörténés pillanatához.

Nyárszámvetés: elkészült és be nem fejezett munkák.
A biciklitartókat nem tudták befejezni a fiúk, de maga a munkafolyamat ott munkál bennük - át fog más projektekre tevődni, valahol másutt fog folytatódni és aktiválódni. Ilyenkor nem a végeredmény, nem az elkészült tárgy a fontos, hanem magának a munka folyamatának a megtapasztalása.

Az új pottyantóst befejeztük, de más építési tevékenységek ötletei köszönnek benne vissza és előre - a kemencére is ilyesmi tetőt szeretnék, majd jövőre....

Kristóf további sétája - Teleobjektívvel. Távolról.

Kokárdavirág

Menyecskeszem

Dísznapraforgó

Szarkaláb

Szarkaláb

Szarkaláb

Hangfarm: család - művészet - munka egy kertben.
Wéber Kristófot megkértem, bóklásszon és legyen szíves nekem a virágaimról pár fotót készíteni.
Néha sikerül megfűznöm, hogy amíg a kávéját készítem, zongorázzon nekem. Tisztességes csereüzlet.

Mezei katáng

Büdöske

Mocsári hibiszkusz

Pillangóvirág

Pillangóvirág

Lesz még.

Alma elégedettségben vagyunk: a fáink idén már annyit teremnek, hogy nemcsak friss fogyasztásra, hanem pitének és almalekvárnak is jut.
Miért, hogy a feldolgozás során elveszik az almafajták nyersen élvezhető egyedi íze? Az almalének, almalekvárnak, almatölteléknek egyszerűen csak alma íze van. Nem Pónyik alma íz és nem Granny Smith alma íz. Csak alma. Lehet, még nem vagyunk elég ínyencek?

Feladatkiadás a gyerekeknek (most éppen pár napig hétnek): ha felszeditek a potyogatott almát, akkor csinálok almáspitét (két tepsivel).
Két alom együtt: új ritmusok, új területleosztások, új dinamikák, új játékok és persze alkalomadtán újabb segítő kezek.
Családi társasági élet. A szélesebb családi kör így ad bizonyosságot a gyerekeknek arról, hogy a szülőkön kívül más családtagokra is számíthatnak. Biztonság.
Reggel az olaszi boltban egy szem kisunoka válasza az volt a pénztárosnak, mikor az megkérdezte, hogy megint kényeztet a mama?, hogy ezért jó nem nagycsaládosnak lenni. Rajtam kívül még két nagycsaládos volt az üzletben. Nem először hallatszik ebben az üzletben ilyesmi.
Első válaszom: a nagycsaládnál csak a még nagyobb család jó, annak, aki ezt szereti, aki belső indíttatásból ezt az életformát választja - választja!.

Az autónkra ki fogom írni, hogy támogatta a kovácskassza, értsd ezen azt, hogy önerőből vettük. Ki fogom magamra írni, hogy azért van négy gyerekünk, mert mindegyiket vágytuk, mindegyik szerelemből (és gyönyörből) született és mindegyiket szeretjük. Mert önmagunk akartunk így élni. Sajnálom, hogy ideológiát gyártanak belőle. Bánkódom ezeken a sztereotípiákon. Élvezem viszont, hogy barátaink (legyenek egy, kettő, három, négy, öt vagy gyermek nélküliek) még mindig minket akarnak megismerni és nem plakátszöveg-családot látnak bennünk.

The actual reason why I started writing about parallel lives and a blog about inspiration was a movie I saw two weeks ago: "Mon inconnue" or "Love at Second Sight".

I guess everyone who has ever seen a French movie knows that they are different. There is a fantastic amount of talking, discussion, dialogue and philosophy in good French movies (not that I have seen any that was bad), which I simply adore. Of course they use metaphors, visual images, music, good storyline, etc. necessary for any art film to be high quality and exciting but for me the most important stuff in them are the words and the meaning (the same things that freak others out.)

"Mon inconnue" is love at first sight, I can assure you. The story starts with a commonplace situation: great love, success, sacrifices, lack of attention on one side, a feeling of neglect on the other, the couple is on the verge of breakup. Then comes the twist when the hero finds himself in a parallel world and has to work hard and give up a lot to reach a happy ending on a much higher moral level than where he was at the beginning of the movie. The ending might be corny for some but this is also a French speciality: to mix sadness, bitterness, pleasure and fun so that you get a balanced outcome and has learned something new - maybe even about yourself.

This movie has made me realize that a perfect life is only accessible to those chosen ones who work hard for it to turn it into a perfect life for themselves. For us, simple human beings there is a balance given and if you get much of one thing, you'll lose something on another side of your life to keep this equilibrium. Maybe some people might think this is just irrational reasoning or a false justification to deceive myself but I don't believe so. At least, I need this theory to give me comfort and a meaningful guide when I face some facts of my life that are difficult to accept when I don't have much chance at the moment to change them. I have made some compromises in my life lately that, sadly, close some doors but open up others at the same time and the movie together with the meaning I have come to realize with its help have given me much comfort and even a happy peace to let some things go but also become stronger in sticking to what I truly consider meaningful in my life. Merci beaucoup, Hugo Gélin.

Mikor Sellyéről (felnőtt fejjel tudom meg, hogy az Ormánság fővárosa) beköltöztünk a városba, egy pécsi panelbe, a nyolc éves nővérem biciklivel nekiindult az útnak az egyik barátnőjével, akinek a nagymamája szintén ott lakott.
Nem merem anyukámat megkérdezni, hogy mit műveltünk mi ketten - lányok! -, de tény, egy év sem kellet ahhoz, hogy elintézzük magunknak, ha már nem falusi ház, akkor legalább városi kertes ház legyen az otthonunk.

Az ormánsági festett kazettás református templomokat házasságunk első autójával, egy kétütemű Wartburggal néztük meg. Bennem hasonló kérdések motoszkáltak - miközben az autó felejthetetlen szaga és a templomi hajók illata összemosódik -, mint Bálint Károlyban: honnan és mi végre itt ez a pompa? Milyen letűnt világ nyomai törnek az ég felé? Felvilágosodás, reformáció - magyar botanikai (név)forradalom, megújulás: mindig csodálattal és na jó icipici vágyakozással tölt el megtudni azt, milyen lehet egy pezsgő szellemi és kulturális közeg részeként egy új irány körvonalazásán dolgozni.

Ormánság - Somogy: amit Károly művészetileg kapcsol össze, az nekem gyermekkort idéző helyszínek összefonódásai.
Apukám Bakházán meg tudja mutatni azt a házat, amelyikben született. Szerettem a keresztanyukájához menni (minden évben egyre hosszabb és hosszabb lett a szoknyája és ő csak töpörödött és töpörödött) - és még sokáig hallgatnám azt, milyen csibészek voltak ők, fiúk. A kulcsszó ezekben a gyermekkori visszaemlékezésekben (visszaemlékezéseimben is) a hagytak játszani. Hagyták, hogy azt csináljuk, amit akarunk, azt játsszuk, amit akarunk, azt próbáljuk ki, amit merünk és csak a nagyon erős határátlépés váltott ki nemtetszést. Általában meg úgyis érzi az ember, hogy mikor jár a tilosban.... (A lebukás, na az kellemetlen....)
Kül(ön(ös), szabad, időtlen világ.

Gyermekként a temetőben kóborolni - a neveket olvasgatni, miközben titkon rá akar lépni az ember a sírkőre. Rajta akar állni és le akar ugrani - nem szabad. Tiltás és félelem egyszerre. Veszteségeink.
Rituáléink: ketten a földúton menni Lajos bácsi temetésére. Fel a telek végéig, aztán jobbra, kertek fölött, a falu és a szántó választóvonalán. Poros úton ünneplőben: kalap és virágcsokor.
A gyerekek elmeséltetik maguknak, milyen volt. Kik voltak ott, mi történt, hogyan történt, mi mit gondolunk, mi mit érzünk. Felkészülés arra, amikor nekik is ott kell állniuk.
És még csak délután három óra van, a megálló idő hirtelen továbbgördül és visszazökken: játék és munka.
Társadalmi esemény és családi meghittség váltakozó ritmusa. Mint mikor az ember bejön a kertből és azon nyomban leül a zongora elé. El is különül és egymásba is mosódik a két világ. Teljes.

A kép helye. Balázsról készítettem, de nem engedi, hogy publikussá tegyem. Munkából bejőve, ingét levetve, egy szál csupafű-csupakosz farmerben ül és zongorázik. Gyönyörű. Férfias. Mikor Hamlet és Toldi találkozik egy személyben.