Írtam arról, hogy dédapám 'első paraszt' (nagygazda, nagyparaszt) volt - de mivel anno mindenét beadta a téeszbe, nem került kuláklistára. Nincsenek történeteim arról, hogy ők ezt hogyan élték meg, mennyire fájt (gondolom igen, mivel azt sokszor hallottuk, hogy 'nehezen adta'), mennyire mély sebbel mentek tovább. De mentek és csinálták, amit az élet hozott (ahogyan Fanni írta, nem lelkiztek túl mindent) - a dugdosásról viszont konkrét mozdulat élményeim vannak (Anival beszélgettünk arról, hogy neki például inkább illat-emlékei, nekem pedig úgy tűnik, mozdulat-emlékeim vannak): a zöld kredencben a zöld-fehér csíkos bádogtartóban a fehér liszt legalján kis csomagocska pénzescske, a konyhaasztal fiókjának aljára ragasztott nagyobbacska csomagocska pénzecske....
A könyvtárbuszon újabb csemege nézett velem szembe: Guzel Jahina regénye, a Zulejka kinyitja a szemét olvasása közben jöttem rá, hogy 'ejszen' a mi családunk sorsa is ennek a történetfüzérnek a része, még ha szerencsére csak az átlagos, a mindennapi változások hullámai vitték, és nem a mindent elmosó ár.
Tekintélytisztelet - itt most jó értelemben: ha nem Ljudmila Ulickaja ajánlása van a könyv borítóján, lehet, hogy visszateszem (hezitált a kezem).