Új szakasz kezdődött a kerti munkák sorában, kevésbé lelkesítő, mint például leveteményezni egy parcellát: a csigátlanítás. Brrrr.....
Vidéken korán kell kelni.... Most pedig fél órával még korábban. Brrrr.....
Városi vendégeinknek döbbenetes, hogy itt bizony reggel ötkor harangoznak - mikor ide kerültünk, nekünk is az volt, hiszen a városban hétkor van az első harangszó. Nagyon szeretek harangszóra kelni - utána már úgy is lelkiismeret-furdalása van az embernek.
Nos, most viszont marad a jó öreg vekker helyett a mobil ciripelése és irány a veteményes! Csizma és kesztyű - és már lehet is kurkászva keresni a nyálkás nagy barnákat és a csipesszel is alig megfogható ragadós szürkéket. Hősiesen vödörbe szedem és elkísérem őket a komposztdombra. Minden hideg és vizes, de valami furcsa anyatigris érzés viszi az embert. Megmenteni előlük a legfinomabb falatokat: az epret, a cukorborsót és a babot - ezeket szeretik a legjobban, de mi is. Viszont észrevettem valamit! A friss, még salátaszerű körömvirággal mulcsozott (letakart) sorok alig sérültek, mert a körömvirág leveleket dézsmálják és nem azt, amit mi szeretnénk elfogyasztani. Nálam amúgy mindenhol körömvirág van: a még zsengén levágott, felaprított és visszaszórt levelek ugyanolyan jól táplálják a földet, mint a biokertészek körében közkedvelt mustármag vagy a spenót. Természetesen meghagyok sok virágot is (Balázs szerint túl sokat), ők visszaszórják a magjukat, a télire földben hagyott gyökerüknek köszönhetően tavasszal pedig sokkal könnyebb a talajlazítás.
Az epres parcellákat aprított szalmaszárral fedtem, azokon viszont - szerencsére - nehezebben tudnak eljutni a gyümölcsig.

A reggeli munkám eredménye az, hogy vacsora utánra teli tál desszertet lehet felszolgálni. Azzal nekem már nincs gondom, mert az a gyerekek dolga.

Én nem vagyok olyan szerencsés az idén mint Judit, nekem még nincs tele a mélyhűtőm spenóttal. Pedig tényleg nagyon szeretjük, főleg főzeléknek tükörtojással vagy bundás zsemlével (otthon mi nem tudom miért, de "pofézli"-nek hívtuk - honnan jöhetett ez a szó?).

Az idén egyelőre még csak egy tál friss zsenge leveles spenót termett a kertben, úgyhogy azt nem főzeléknek főztem meg.

Szeretjük a spenótos pitét és a spenótos tésztát is. Egyszerűek és hálásak. Jól fogynak.

Pitékről már írtam (...). A sós tészta alapreceptjét annyiban módosítottam mostanában, hogy a fehér liszt fele helyett teljes kiőrlésű búzalisztet használok. Ilyenkor talán egy nagyon kicsit több vizet teszek hozzá, de ahogy ezt mondani szokták, "látod, hogy mennyit" (régen erre azt mondtam, dehogy látom! Miért nem lehet megmondani, hogy mennyivel több, kevesebb?).

A pite tésztát vakon elősütöm, közben pedig elkészítem a tölteléket. A jól megmosott spenótot forró vízzel leforrázom, lecsepegtetem, kicsit összevágom, majd vajon megfuttatom. Fokhagyma, só, kevés bors. Két-három tojást habosra verek, hozzáadom a főzőtejszínt (egy kis doboz, kb. 2 dl bőven elég) teszek bele egy kis reszelt parmezánt vagy sima reszelt sajtot is. Beleöntöm a spenótot, összekeverem. A vakon megsütött tésztára ráöntöm a keveréket és kb. 20 perc alatt megsütöm.

Ha a gyerekek a spenótos tésztát kérik (valamiért nem eszik meg a pitét), akkor csak a fenti tölteléket készítem el, kicsit módosítva: a vajmegfutotta spenótot a serpenyőben felöntöm 2dl főzőtejszínnel, szórok bele parmezánt, és egy kicsit besűrítem. A tésztát kifőzöm, utána pedig összekeverem a szósszal.

Mivel csak egy tál friss spenót volt, viszont volt itthon spárga, mi, felnőttek ezt a spárgás pitét ettük.

A spárga nálam egyébként mumus, hiába kedvelem, mindig meggyűlik vele a bajom: túl fás marad. Lehet, mert túl spórolós vagyok. Azt mondják, úgy kell pucolni, hogy a végét (a szárát) le kell törni.
- Jó, de hol?
- Hát ott, ahol elpattan.
- Ok, de akkor a felét ki kell dobni.
- Bizony!
A hétvégén két adagot sütöttem, az egyiknél spóroltam, csak levágtam a szárakat, így fás maradt. A másik pitéhez már a pattintós változat szerint pucoltam, a felét kidobtam, de így friss, finom, puha lett.

Jó étvágyat!

Amikor a fiókokból eltűnnek a térdzoknijaim és az alsóneműim....
Amikor reggel még kutyafuttában sem tudok belepillantani a tükörbe, hogy nem áll-e csálén a szoknyám....
Amikor titkon meglesem, hogy milyen voltam, milyen lehettem volna....
Amikor ha beteg, még bekéretőzik mellém az ágyba, kitúrva az apját, mert akkora lett, hogy hárman már nem férünk el egy nagy ágyban....
Amikor már diszkréten lefelé fordítja a telefonját, ha a barátaival vált üzenetet....
Amikor még szívesen segít itthon, de már pénzt kér érte.....
Amikor még örömmel van itthon, de már gondolatban a kirepülésre készül....
Amikor már csak négyszemközt, és már csak néha súgja meg, hogy melyik fiú tetszik neki.....
Amikor még játszik a kicsikkel, de reggel már idegesítőek....
Amikor már nem bújik hozzám, de még magától megölel, de az apja már nem érhet hozzá....
Amikor elnézem a nagylányomat, az elmúlt 13 év minden pillanata, mint a kirakójáték rajzolódik ki különleges szépségben....
Amikor nálunk valakinek születésnapja van, akkor este nem olvasunk, hanem az ünnepeltről készült fotókat és videókat nézzük végig a kezdetektől a jelenig. Sírás, kacagás, de a legfontosabb, hogy a gyerekeknek szóban és képekben is történeteket adunk önmagukról, rólunk, mint családról. Kihagyhatatlanul fontosnak tartom ezt az esti elmélyülést önmagunkban. A legszebb mesék egyike....
Boldog születésnapot Janka!

Janka rajza

Hát......
Nos.......
Hm......
Ühüm.......

Na, belevágok az ígért beszámolóba: vegyes és távoli.
Szombat délelőtt Jónással mentünk el a PTE Botanikus Kertjébe. Ritka kincs az olyan kirándulás, amikor csak egy gyerek van velem/velünk. Koncentráltabb figyelem egymásra, elmélyültebb beszélgetések, nyugalomban harmonizáló tempó. Élvezzük az ilyen helyzeteket, miközben óhatatlanul nagyon hiányoznak a többiek.
Váratlan és hatalmas tömeg fogadott minket - majdnem meghátráltunk, de aztán láttuk, hogy mindenkit csak az üvegházak és a vásárrész érdekel, magában a kiterjedtebb kertben rajtunk kívül még két pár sétálgatott. Őket meg még egyetemista korunkból ismertük - vicces.
A kertet tényleg szépen megújították, igényes a látvány, szépek maguk a növények, tényleg mindenhol jól olvashatóak a táblák, az ösvények gondozottak - a padok pedig a régiek. Tele emlékkel. Jó volt Jónással azokon a padokon teázva és csicseregve ücsörögni, ahol tizenöt-húsz éve Balázzsal tettük ugyanezt.
Azért persze mi is bemerészkedtünk a Pálmaházba és a Kaktuszházba, igyekeztünk tartani a tömeg tempóját, de végül inkább elsomfordáltunk. Szomorú volt látni, ahogyan sok látogató bánt a növényekkel, mélyen elkeserítő, hogy az ott dolgozóknak őrt kell állniuk a növények mellett - hogy az informatív és kulturáltan figyelmeztető táblák ellenére - ne tegyenek bennük kárt.
Maga a nőszirom kiállítás számomra teljesen váratlan volt. Azt hittem, hogy élő, egész növények lesznek teljes pompájukban kiállítva, hogy a növény egész habitusát látni lehessen. A hiba bennem van, hiszen nem vagyok szakember és virágkiállításokra sem szoktam járni, tehát csak a naiv feltételezésemet és az egyéni érdeklődésemet tudtam magammal vinni. Így nekem lehangoló volt egy hatalmas fehér abrosszal leterített asztalon üvegekbe állítva látni az egyes vágott virágzatokat. Kicsit olybá tűnt, mint az orchidea kultusz egyszerűsített változata.
Több indokom is van, miért nem készítettem fényképeket: egyrészt Janka egy másik faluban volt szülinapi bulin, másrészt a tömegben nem volt kedvem még csak elő sem venni a gépet, harmadrészt Jónival annyira belemerültünk a kerti sétába, hogy el is felejtettem.
A Szabadkikötőben finom ebédet ettünk, majd Balázst is összeszedtük és nevetve azon, hogy Jónás mennyire élvezi az egyetlen gyerek helyzetet, hazarepültünk.
Néha elmélázok azon, hogy hasznos lenne-e, ha az itthoni kertünkbe is becsempésznénk a tanító attitűdöt, minden növény kapna egy szép kis táblácskát, összegyűjtve rá a fontosabb információkat. Lehet, hogy a gyerekek akkor még többet tudnának a növényekről? Valószínű, csak el kéne szánnom magam, mire kész lennék, én biztosan szélesebb tudásra tennék szert.
Meg persze még vissza vannak a padok is....

Fotó: Horváth Gábor

Hang: Kovács Balázs - "Csorba dísztányér a lilapöttyös viaszkosvászon terítőn"

Szombaton és vasárnap 10 - 18 óráig Nőszirom kiállítással egybekötött Kertészeti kiállítás és vásár lesz a PTE Botanikus Kertjében.

Bevallom, a nőszirommal sokáig gondjaim voltak, magam sem tudom igazán, miért. Nem igazán éreztem vágyat arra, hogy a kertemben lássam. Talán túl fallikus? Talán túl durva levelű és éles, miközben a virágai olyan nagyon esetlennek tűnnek? Nem tudom.

Idén viszont megbékéltem vele (a kardvirággal még mindig nem sikerült), hiszen Erzsitől kaptam jó pár tövet (köszönöm!) és méretéből kifolyólag az egyik virágos parcella középtáján kapott helyet.
A növényszimbolika szerint bölcsességet, értékelt barátságot, hitet, reményt szimbolizál, kard alakú levelei Mária hét fájdalmát testesítik meg, a házasság huszonötödik évének virága (hm, akkor lassan tényleg aktuális volt az érkezése a kertbe....).

Egyetemista korunkban igencsak sokat andalogtunk, olvasgattunk a botanikus kertben. Szép volt! 2011-ben és 2015-ben megújították kertet, én azóta még nem jártam benne, úgyhogy kíváncsi vagyok!
Hétfőn beszámolok!

Ui.: 16 szem, nem csak gyerekszemmel, hanem valójában piros eper érkezett a vacsoraasztalra desszertnek! Nagyon finom.

Folytatódik a falusi technológia rovat. Ahogy ezt leírom, más ötletek is felmerülnek, de mivel az alábbi téma a legaktuálisabb - mégha nem is éppoly kiforrott -, ezért ajánlom figyelmetekbe.

A korábbi írásokban volt már szó arról, hogy az Arduino és hasonló mikrokontrollerek ill. a Raspberry mikroszámítógépek milyen könnyen elvesznek alkalmazhatóak háztáji környezetben különféle funkciók ellátásra. Ehhez kapcsolódóan haladtam tovább áprilisban is, amikor egyrészt kidolgoztam a repedtfazékzenekar alapját képező nem túl bonyolult technikát:

Az installáció így szól, ha napsütés éri:

Emellett, egy másik vonalon létrehoztam a Raspberry zero-val megvalósított napelemes webszervert is. A szerver csak abban a kicsit körzetben ad jelet, ahol el van helyezve (ez végülis bárhol lehet a világban), és a rajta található tartalom is az interneten elérhető oldalakról eltérő - de keresem azokat a lehetőségeket, amik egy ilyen privát hálózat, nyomhagyó számára alkalmasak lehetnek. Egyelőre így néz ki:

A képen bal oldalon maga a szerver, jobb oldalon pedig a napelemes akku látható. Egy feltöltéssel 2-3 napot megy, és szintén 2-3 nap alatt töltődik fel.

Az ötlet még fejlesztés és továbbgondolás alatt áll: szeretném, ha külső szenzorok segítségével a szerver tudna reagálni a környezetének fény- és hőmérsékletviszonyaira, valamint maga is egy hangszerként működne, hasonlóan az eddig elkészült repedtfazék-zenekarhoz. Az ötleteket, ha valamire jutok velük, itt is bemutatom majd, de önálló weboldalon, az http://iszalag.net/ címen dokumentálom, és a június közepi photoSynth szimpóziumon mutatom majd be.

Szintén ajánlom figyelmetekbe az Open Biouille Camp makertalálkozót (május 25-27. között lesz a pécsi Létrában és környékén), ahol a fentieknél sokkal izgalmasabb csináld-magad technológiai megoldásokkal lehet találkozni.

Márta írásához szerettem volna kapcsolódni, napközben folyamatosan jöttek-mentek is a gondolatfoszlányok, hiszen valós problémahalmazról, most és itt megoldandó fontos feladatokról írt tegnap.
De még nem szöszmöszöltem eleget az idevágó gondolataim körül és a szemem vészes sebességgel le fog csukódni, ezért röviden csak pár sort írok.

A veszélyekről is szeretnék írni és naná, hogy a falusi hírekről is: a mai napig lenyűgöz a kommunikációnak ez a suhogó, mindent begyűjtő valósága. Pletyka. Tényleg mindenki mindent tud, amiről tudni akar. Tényleg mindenki mindent lát, amit látni akar. Titokfeltárás és valóságboncolgatás egyszerre. Igazi szamizdat!

Kerti pletyka (Tradescantia)

A vidéki, helyesebben a természeti veszélyekről is lenne még mit mondanom, most röviden csak két dolog: medvehagyma és gyöngyvirág. A skacok tudják az alaptechnikát, ha hagymaszagú a levél, akkor ehetem, ha nem, akkor az gyöngyvirág, tehát szigorúan tilos. Idén tényleg szinte egyszerre kandikáltak ki a levelek a földből. Volt is egy pillanatra ijedelem: Jakab rohan, hogy mégsem olyan büdös ez a levél, de finom volt, de most már tulajdonképpen fáj a hasa, mert rájött, hogy lehet, nem jót evett.... Szerencsére a két növény teljesen más helyen van, gyöngyvirágból pedig egyelőre mindössze három tövem van (köszi Andi!). De igen, mindenre meg kell tanítanunk őket.

Nem írok újabb kertriportot, de....
Találtam egy szem rózsaszín epret!
Virágzik a kaliforniai mákvirág.

Holnap, holnap után lehet szedni a bodzavirágokat.
Termést kötött a paprika.
És tele a mélyhűtő egyik fiókja spenóttal!

Adott egy kisváros, a kisvárosban rengeteg anyuka kicsi vagy nem is olyan kicsi gyerekkel. Van nekik a legnépszerűbb közösségi oldalon egy elég népes tagságot számláló csoportja. Rengeteg információt és hírt osztanak meg egymás között az anyukák, apukák (ők ritkábban) a gyerekekről, ami igen hasznos IS TUD LENNI.

DE!
A minap valaki - bizonyára teljes jó szándékkal - feltett egy hírt, hogy a kisiskolás gyerekeket egy idegen autóba szedik össze, marcona férfiak…. (vagy valami hasonló...) Persze mint a futótűz, néhány óra alatt több száz megosztása lett a hírnek, amit - továbbra is jó szándékkal - tovább színeztek a hozzászólók. A végén volt már ott minden, kábítószeres gumicukor, az esetet látó, de nem jelentő 16 éves unokatesó…. Teljes krimi.
Az azonban, csak 10-12 órával később jutott eszébe valakinek, hogy esetleg a rendőrségnél kellene érdeklődni, igaz-e a hír, volt-e egyáltalán ilyen bejelentés. A rendőrség pedig egyértelműen közölte, sőt közleményt is adott ki róla, hogy a hír teljesen alaptalan, semmilyen elrabolt gyerekről nem tett senki bejelentést, de a környéken mostanában szerencsére eltűnt gyereket sem kell keresniük.

Kérdem én! Mi szükség van arra, hogy ilyen álhíreket terjesszünk, rémisztgessük egymást a közösségi oldalakon?

Azt persze tudom, hogy sok veszély van ma már a világban, de a rémhírekre, a gyerekek és a szülők alaptalan rémisztgetésére semmi szükség. Arra viszont igenis szükség van, hogy a gyerekeket még idejében (Mikor? ) megtanítsuk néhány alapvető szabályra: Ismerősnek köszönünk, ismeretlentől nem fogadunk el semmit, idegen autóba nem szállunk be. Ahogy korábban írtam, szerintem az önállóságra is tanítani kell őket. Megtanítjuk őket biztonságosan közlekedni, előbb gyalog, később ha lehet biciklivel, busszal, vonattal - helytől függően.

Az előbbi eset legnagyobb tanulsága számomra mégis az, hogy ránk szülőkre is ráférne az oktatás, a felvilágosítás. Legalább évente egy alkalommal - akár egy szülői értekezlet témája is lehetne iskolában, óvodában - a gyerekek biztonságával kapcsolatos tudnivalók. Hogyan figyelmeztessük gyermekeinket az utcai - nem csak a közlekedéssel kapcsolatos - veszélyekre, hogyan vezessük be gyermekeinket az internet világába, ahol valószínűleg sokkal több veszély fenyegeti őket, mint amire talán mi magunk is fel vagyunk készülve. Mit tehetünk, ha felismerjük, gyermekünket zaklatják, akár interneten, akár személyesen. Biztosan nektek is van még számtalan ehhez hasonló kérdésetek. Egy ilyen szülői értekezleten miről hallanátok még szívesen?