Grúzia

Az 1000 Út iroda szervezésében vágtam bele egy grúziai utazásba.

Repülővel utaztunk Budapestről Kutaisibe, az ország második legnagyobb városába, innét busszal folytattuk utunkat Tbiliszibe, a fővárosba, Érdekesség, hogy a grúz kormány Tbilisziben, még a parlament Kutaisiben működik.

Tbiliszi a Kura folyó két partján elterülő nagyváros, mely egyik oldalról mutatja modern arculatát, másik oldala a történelmi műemlékváros, ahol az i.sz. 1000-1300 között épült műemlékek is találhatóak. A városban ragyogó éttermeket találtunk a grúz konyha remekeivel.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Az emberek kedvesek,segítőkészek mindaddig míg autóba nem ülnek, a taxizást is csak jó idegzetűeknek javaslom.

A következő állomás Gori, Sztálin szülővárosa, ahol múzeum található Sztálinról és a szocialista diktatúra kialakulásáról sok eredeti dokumentummal.

enter image description here

Ebéd közben kellemes meglepetésként a pincérek, nők és férfiak egy fergeteges néptánc előadást tartottak ( nem megrendezett program), mely vetekedett a Grúz Állami Népi együttes bemutatójával.

Gori közelében található Uszciplihe sziklavárosa (kb. i.sz. 800-1100 között volt fénykora) melyet még az 1800-as években is részben laktak.

enter image description here

enter image description here

Útközben a Kazbeg csúcsai felé megálltunk pihenőre egy kisvárosban, ahol Polgár Judit sakkiskolája található. Szintén itt találtunk rá a grúz "jó evést és jó ivást" szerető szoborra, Tanadára, aki szarvból készült letehetetlen kupából issza a finom bort.

enter image description here

Ezt követően a Grúz hadiúton elindultunk a Kazbeg csúcsai felé ahol a határvárosban egy családias vendéglőben élveztük a grúz konyha finomságait.

enter image description here

A Kazbeg ,,lábánál” található a Gergeti kolostor (1100-1200 között épült ), ahol egy hölgy hihetetlen szépen énekelt el egy egyházi éneket, melyet a templom akusztikája még szebbé tett. Úgy gondolom, ezen kép szép búcsú e gyönyörű országtól.

enter image description here

Spenótos akác

Pár nap alatt annyi minden változott a kertben, hogy szinte új kertriportot van kedve írni az embernek.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Egyrészt minden úgy van, ahogyan tegnap előtt, másrészt annyi minden új nyílt, növekedett, kelt ki, bukkant elő, hogy alig győzöm sorba venni. Szegény seprűcirokot minden nap leellenőrzöm. Rozi néni azt mesélte, hogy mikor még fiatal volt, ő is mindig vetett egy sort, Jóska bácsi pedig rendre seprűt is kötött belőle - vele is jóban kell lennem!

enter image description here

enter image description here

A borágó teljes pompájában virít, szeretem bohókás rózsaszín és kék virágait. Egynyári virág lévén, ő is a meglepetés növények közé tartozik: idén hol leszel, a kert melyik szegletében fogsz előbukkanni? Számomra még mindig az újdonság erejével hat, hogy saját magját elszórva évről évre valahol megjelenik, ráadásul általában egészen jó helyen!

enter image description here

Ugyanilyen a körömvirág és a büdöske is: mindig más helyen találkozik vele az ember, mint amire amúgy számítani lehetett volna. A borzaskatát csak halkan említem, mert belőle mindig annyi van, hogy Balázs csak borzalmas katának nevezi - én még mindig nem tanultam meg elég határozottan irtani, kivéve, mikor a szarkalábakat és az estikét akarja teljesen beárnyékolni.
A paradicsom saját magjáról viszont mindig a legidétlenebb vagy határozottan a legbosszantóbb helyen köszönt be: vagy az ágyás peremén, vagy a már kialakított és letakart ösvény kellős közepén szeretne fejlődni - vagy elkanyarítom az ösvényt, vagy pedig veszek egy nagy levegőt és költöztetek. Érdemes, mert saját magról lesznek a legszebb, legerősebb növények.

enter image description here

A len továbbra is nagy kék kedvenc, de csak délelőtt, mert délutánra lehullatja szirmait - a növény tövénél kéklik a szirmoktól a fű. Viszont minden nap új virágok nyílnak, döbbenetes mennyiségben - zuhatagszerű az egész léte. Tavaly a len a harangvirággal egy időben virágzott, de idén még csak egyetlen egy lila harangcsomócskát fedeztem fel. Arra pedig sajnos nem emlékszem, hogy pontosan melyik Campanula változatom van. Közben persze eszembe jutott: Csomós harangvirág.

enter image description here

A nefelejcs mindig alig észrevehetően bújik el valamerre - és magjait a szél rendre másik parcellába viszi.
A macskamenta világos lilája mellet az orvosi zsálya is virágba borult. A macskamenta a mi cicáinkra szerencsére semmilyen hatással sincs, a zsálya levelei pedig mennek száradni, aztán papírzacskóban (nagymamák jó szokása szerint az alaposan kiporolt lisztes vagy cukros zacskó a legpraktikusabb) a kamrapolcra kerülnek.

enter image description here

A citromfű, a borsos- és fodormenta után tegnap előtt volt az első nagy szüret nálunk: akácvirágszedés (bocsi méhecskék). A hófehér virágok nyersen is mézédes finomak, talán az ízük a manduláéra hajaz a legjobban. Lé, szörp és szárítmány is készül belőle. A lé ugyanúgy készül, mint a bodzalé: a virágokat sötét lábosba teszem, felengedem vízzel, megszórom cukorral és bőségesen facsarok rá citromot, szelek rá meghámozott citromkarikát. Sötét fedővel lefedve megy ázni egy napot a jó hűvös pincébe. Elvileg néha meg kéne kavargatni, de valahogyan sosincs időm csak ezért leszaladni a pincébe, de eddig mindig felolvadt magától is a cukor. A délutáni melegben már kínálhattam is, és az esti vacsorához is nagyon jól esett. A szörp annyiban különbözik a létől, hogy sokkal több cukor kerül bele és felforrósítás után teszem a légmentesen lezárt üvegekbe.

enter image description here

enter image description here

Elég sok virágot szoktam szárítani is - télen ugyanolyan jó az áthűlt, elgyötrődött testnek, mint a bodzavirág. Átmelegít, enyhíti a köhögést, oldja a nyákot és elnyugtat. A függőleges szárítás nekem semelyik gyógynövénynél sem vált be, viszont lapos kosarakba téve az ilyenkor nem használt sparhelten kiváló minőségű lesz a szárítmány. Mivel kéznél van, nem felejtem el néha megforgatni, a konyha elég szellős és száraz, és mivel a nap sem süt be jobban a kelleténél, szép színe lesz minden leszárított növényemnek. Ha picit zörögnek a virágok, akkor már készen is van - túl sokáig sem érdemes hagyni száradni, mert a színe nem lesz szép. A leszárított virágok is mennek a papírzacskóba, majd a kamrába. A mai napon pedig beérkezett a konyhába az első szedés spenót! A helyére pedig frissen melegében ment a bab és a cékla (nekem eddig tényleg bevált ez a klasszikusnak számító jó szomszédi viszony), illetve az uborka. Az ágyások peremét mindig teleszórom kaporral, már azok is kezdenek kikukucskálni a földből. Az uborka a biztonság kedvéért kapott még egy adagot.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Kedves asztalosunk szerint nekünk tulajdonképpen park-kertünk van. Mikor ezt mondta, annyira megtetszett nekem a kifejezés, hogy igen, azt hiszem, az a legtalálóbb, hogy nekünk park-kertünk van.

enter image description here

Az összes fotót Janka készítette - eddig is nyitott szeme és füle volt a dolgokra, de most már a kert szinte minden lakóját ismeri! Ma dupla biológia órája volt!

Az én kertem

Judit kérdezte, milyen a kertünk. Bevallom, én nem állok olyan jól, mint ő. Alapvetően más típusú földet művel(get)ek, mint Judit, mert nálunk inkább homokos a talaj, mint kötött. Azt sem állítom, hogy biokertem lenne, mert ha nem is sűrűn, de használunk vegyszert. (Tavaly például nagy ellenségem volt a lótetű, ami minden krumplimat megrágta, úgyhogy idén azzal kezdtem a krumplivetést, hogy kaptak a lótetűk is némi "eleséget".) Próbálkozom a társításokkal, ágyásokkal, de szerintem az ezt profin művelők csöndben megmosolyoghatnak. Ahogy időnként a szomszédaim is megmosolyognak, mert itt a hosszú, egy sor - egy növény vetési mód a megszokott úgy, hogy két sor között a kapa azért elférjen.

Igyekszem a kertet több kisebb területre osztani. Egy-egy rész "ágyás" olyan széles, hogy azokat leguggolva kényelmesen átérjem, és olyan hosszúak, hogy ha nekifogok a gazolásnak, még pont lássam a végét. :-) Na jó, ezt azért már a praktikum és a locsoló is alakítja évről évre, mivel az vált be, hogy a telek szélessége három részre van osztva. Két út van hátra, és az utak és kerítés szabja az ágyások hosszát.

Tavaly viszonylag nagyobb területet műveltünk. Volt jópár sor krumplink, amin a lótetűk és a krumplibogarak osztoztak, hagymánk, amik valamiért nem nőttek túl nagyra, úgyhogy nem is álltak el télen. Minden évben van borsónk, ami az egyik legnagyobb siker a kertben és később a mélyhűtőben is. Répa az vagy sikerül, vagy nem, de átteleltetni ezt sem sikerült. Két-három cukkini bokor, ami aztán nyár végére ontja a cukkinit, és ha nem veri el a jégeső, akkor van paprika, paradicsom is. Tavaly volt öt sor mogyoró is. Spenótot is szoktam vetni, és az is jelentős mennyiségben végzi a mélyhűtőben, ha sikerül nemcsak a matadort, hanem az új-zélandi spenótot is felnevelni. Ennek keményebb levelei vannak, viszont késő őszig, az első fagyokig lehet folyamatosan szedni, enni, eltenni. Az ősszel elhullatott magjai, ha nem szántjuk be, tavasszal kikelnek.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy tavasszal, meg amíg még az első vetéseket le vagy fel nem szedjük, addig lelkes vagyok. Utána már kevésbé. A másodvetésekről rendszeresen lekések, és azt sem sikerült még eltalálnom, hogy a felszedett borsó után mit vessek, ami még ki is fog tudni kelni a forróság előtt. Szomszédaim az előnevelt káposztát, karalábét, karfiolt szokták ajánlani, de ezek közül csak a karfiol az, amit megeszünk, úgyhogy a többivel nem szívesen vesződöm. Az idén viszont talán megpróbálom a karfiolt.

Tavasszal kicsit szűkebbre vettem a területet. Elhatároztuk, hogy krumplit csak mutatóba vetünk újkrumplinak. Hagymát és fokhagymát duggattam ősszel,

enter image description here

ami azért ha nem is szenzációsan, de kikelt tavaszra. A salátát még csak most vetettem, így még fejes salátával nem szolgálhatok. Kisfiam által vetett retek szépen kikelt, de már kukacosodik (miért?). Most miután kiszedtük a felét, újravetettem. Kíváncsi leszek... Az elmaradhatatlan borsó több ágyásból is figyel már kifelé.

enter image description here

Idén megpróbálom a bokorbabot, amit már elvetettem, de még csak a csírázásnál tartunk (remélem legalábbis). Az új-zélandi spenótot két éve kiirtottam, tavaly nem kelt ki, úgyhogy az idén újratervezés lesz.

Ja és kifelejtettem, hogy van egy dézsám boroshordóból, amiben zsálya, tárkony, kakukkfű és oregánó várja a nyarat.

enter image description here

Hiányzik még a menta és a citromfű, illetve a paradicsom mellé a bazsalikom.

Itt a tavasz?

Egy hónappal ezelőtt még arról írtam, milyen nehezen viselem a hosszúra nyúló finn telet. Jelentem, azóta itt is beköszöntött a tavasz - hurrá, hurrá!

Hogy miért a címben a kérdőjel? Mert a finn tavasz azért kicsit másképp érkezik, mint a magyar. Magyarországon a tavasz - legalábbis az én emlékezetemben... - berobban. Hirtelen, félreérthetetlenül. Nagy pompával, virágosan, melegen, sok-sok napsütéssel. A finn tavasz pedig? Ólomlábakon érkezik, többször is visszavonul, és igencsak mérsékelten meleg (=napközben már nem fagy). Tehát a melegebb éghajlatról érkezettben könnyen támadhat némi bizonytalanság: Ez már az? Igen, az. A finnek is állítják, és ők már csak tudják.

enter image description here

Fontos támpontot jelentenek tavasz-ügyben a madarak. Egyszer csak egy varázslatos hajnalon felcsendül a cinege kiscipő-éneke. Majd nem sokkal később megérkezik dél felől a Lufthansa is - Robi hívja így a hattyúkat. Lehet, hogy Magyarországon teleltek?... Április elején láttam meg az első kettőt. Általában harsány gágogás kíséri reptüket, de ez a kettő teljes csendben szállt el a házunk felett. Egészen ünnepélyes pillanat volt az.

Aztán itt van még az olvadás: olvad a jég meg a hó, az a rengeteg. Színültig (és jó, ha csak addig) a vizek medre. A Rantatöysäi-folyóé is. Félelmetes iram - szédítő látvány.

enter image description here

Hó helyett eső. És sár, sár, sár. Gyermekeim éppoly lelkesek most a sok pocsolyától és sártól, mint télen a temérdek hótól. Angyali Botondom különösen nagy örömét leli a dagonyázásban.

enter image description here

Az elmúlt héten három alkalommal is sikerült beleragadnia a sáros, agyagos krumpliföldbe. Először én próbáltam kihúzni, mire én is beragadtam, és még a csizmám is elszakadt, miközben szabadulni igyekeztem a sár fogságából. Másodszor én már meg sem kíséreltem menteni: Robit küldtem. Robi ki is húzta a csupasár gyereket, igaz a csizmája nélkül. Harmadik alkalommal először Ádám igyekezett a körbeásás módszerével kimenteni öccsét a szorult helyzetből (igazán mókás jelenet volt, az ablakból figyeltem:-), aztán végül persze most is Robi szedte ki és hozta be - immár a csizmája és a "sárnadrágja" (finnül "kurahousut") nélkül.

enter image description here

Finnországban ilyenkor (és az év nagy részében...) melegen ajánlott udvari viselet - óvodában pedig egyenesen egyenruhának tekinthető - a gumicsizma és a vízhatlan esőnadrág. Utánanéztem, lehet otthon is kapni ilyen gumigatyeszt, ha nem is minden áruházban. De hordanak ilyet a magyar gyerekek??

Nekem, mint kis családom mosó- és takarítónőjének, csak egy óhajom lenne... Egy nulladik helyiség, egy amolyan elő-előszoba, ahol mindenki levedlené a sáros gönceit, mielőtt belép a házba. Ígéretek szerint ez idén megvalósul.

És ha már a takarításnál tartunk... Itt később tavaszodik és később tör ki a nagy tavaszi takarítási és lomtalanítási láz is. Nálam legalábbis biztosan. A finn háziasszonyok is szépen kitakarítják és csinosítják a házat Húsvét előtt, de azt nem gondolnám, hogy bárki is arra vetemedne, hogy ablakot mosson a mínuszokban. Szerintem erre még Rozi néni a Petőfi Sándor utcából is azt mondaná, hogy "Jól van, aranyom, pár hetet várhat az az ablakpucolás. De azért Pünkösdre ugye már tiszták lesznek?". A Húsvét itt még nagyon télies bármilyen kinti munkálatokhoz, legfeljebb a havat lehet gyönyörűen eltolni az ünnep tiszteletére.

Nálam most a ház rendbe tétele kicsit többről szól, mint egy tavaszi nagytakarításról. Inkább csak felhasználom a tavaszias energiát, lendületet. Arról van szó, hogy hamarosan vissza kell térnem a kinti életbe. Munka vagy tanulás, még nem tudom, de akárhogy is, tiszta, rendezett otthonból szeretnék oda elindulni. Úgyhogy nekiálltam. Lehetőleg minden nap egy kicsit, lépésről lépésre, hangulati alapon, módszeresség nélkül, polcról szekrényre, kellemesebbtől az egyre undokabb felé. Szerintem a sütő marad a legvégére...

Most, hogy kezdünk kilábalni a télből, a kisvárosi élet is érezhetően felpezsdül. Tavaszi nagy babaruha-börze, gyerekkoncert, tűzoltóautó-nézés, vállalkozói napok - minden hétvégére adódik valami.

Ha meg nincs semmi, akkor annak is örülünk. Hiszen vár az udvar, a rengeteg - gyerekes és felnőttes - tennivalóval. Az udvar elsősorban Robi territóriuma, de az egész család örömmel tesz-vesz a maga módján a szabadban. Szép napos időben, úgy vélem, vétek a szobában kuksolni. Finnországban eltöltött hat évem alatt egyet nagyon jól megtanultam: Értékelni kell a jó időt! Mert: ha ma jó idő van, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy 'beköszöntött a jó idő'. Hanem tényleg csak annyit, hogy 'ma éppen jó idő van'. Tehát holnap nagyon könnyedén lehet pont olyan vacak hűvös-szeles-esős idő, mint tegnap volt. És bizony a vacak hűvös-szeles-esős napokon is ki kell menni, mert túlontúl sok van belőlük az évben ahhoz, hogy ez elég indok legyen a bent maradásra.

A finneknél szokás napsütéses tavaszt kívánni egymásnak. Én is ezt kívánom mindannyiunknak!

enter image description here

Vidék-idő

A vidék ideje, ha emberek diktálnak benne, nem sokban különbözik a városi időtől: éjjelek és nappalok, munkanapok és hétvégék, ünnepnapok szabdalta évszakok, évek. Az ember által már elhagyott vidék ideje viszont inkább csak az évszakokra tagolódik, állapotok egymás utáni, észrevehetetlen folyamatokban történő váltakozására. Az időbéli kiterjedtség maximalizálása is egyfajta érzékelhetetlenség: ezért is lehetnek olyan sikeresek azok a time-lapse videók, melyek csírázást, virágzást, ébredést vagy pusztulást mutatnak. A folyamatot alakítják ember-léptékűvé. Amikor az ember öntudatlanul becsöppen egy-egy ilyen állapotba, önnön akaratának érvényesítéséig lehetősége van rá, hogy ő igazodjon a természet folyamatainak sebességéhez - kicsit tehát belekóstolhat abba a pozícióba, hogy milyen lehet újra és újra a semmiből kisarjadni, vagy épp több száz évet vegetálni egy ugyanolyan hosszú pusztulási stádium előtt. Vannak persze gyors, sőt észrevehetetlenül gyors folyamatok is, amelyek egyben hangossá teszik és ezáltal gyorsnak mutatják a környezetünket, de érezhetően nagyobb hatása és ereje van a fentieknek. Ránk is nagy hatást tesznek, még akkor is, ha az az illúziónk, hogy egy fűkaszálással, koronaalakítással bármit is befolyásoltunk. A hatás általában úgy jelenik meg, hogy kérdéseket kezdünk feltenni. Pl. olyanokat, hogy mi lehet a szerepünk nekünk, embereknek, a természetben? Ki kéne már mondani, hogy talán a sokszínűség megőrzése, megteremtése? vagy épp egész ellenkezőleg: a természet leigázása és technológia általi helyettesítése? Olyan, mintha mindkét úton egyszerre szeretnénk járni, miközben erőteljesen szelektálunk - nem pusztítunk legalábbis, csak előnyhöz-hátrányhoz juttatunk. A természet is ezt teszi, ha nem is annyira, hanem sokkal erőteljesebben, mint mi: rombol, károsít, elemészt. Erre azonban hamis önnyugtatás lenne hivatkoznunk, mikor mi is ezt tesszük. Zavart érzek és mégis megnyugvást: bármikor végleg kibillenhet a természeti egyensúly, és mégis egyensúlyban marad.

enter image description here

Amikor arról írok, hogy a növények és más élőlények sokszínűsége fontosabb egyikük-másikuk dominanciájánál, akkor arra az egy hónapra gondolok, amit áprilisban kihagytunk a blogon. Nem pihentünk, hanem mást csináltunk, és egy kicsit a természet folyamatait kerestük a társadalom sajátos körülményei között. Azokat a folyamatokat, amik nem látszódnak, de kihatnak az érzékelhető dolgokra. A társadalom nem természet, de alkotóelemei, az emberek egy része mégis természeti, így talán nyomokban annak szabályai is érvényesülhetnek. Be kell-e avatkoznunk, ha az egyensúly megborulását látjuk? vagy itt is számíthatunk ellensúlyokra? mi, vidéki kérdezők is lehetnénk-e talán az az ellensúly?

Virágzás

Igazán szép májust mindenkinek!

Rövid kertjelentés:
A gyümölcsfák már elvirágoztak....
A tulipánok és a nárciszok száradnak le.
Az akácvirágot most kezdik kóstolni a méhek.
A spenót, a borsó, a cékla, a répa, a mák már szépen erősödnek. A lóbab mindenkit kezd lekörözni. A paradicsom és a paprika mindjárt virágzik.
Új lakója is van a konyhakertnek: a seprűcirok - még sohasem láttam élőben, kíváncsi vagyok!

enter image description here

A borsos- és fodormentát, a citromfüvet már lehet inni.
Teljes pompájában virágzik a gyöngyvirág, a kakukkfű, a snidling, a tavalyról áttelelt körömvirág, a díszlen, és ma felfedeztem az első kinyílt borzaskatát is!

enter image description here
borzaskata

enter image description here
évelő len

Az eperágyások fehérek, mint a menyasszonyi fátylak, egy icike-picike gyümölcsre is rábukkantam. Amúgy pedig csupa kékség és lilaság a kert.

A ti kertetekben mi újság?

Szünet

A hangokról Balázs tud professzionálisan írni, én maradok az érzelmeknél, a sejtéseknél, a megérzéseknél.
Szeretem, ahogyan a Faluság blognak nemcsak a szövegei, képei, hanem a hangjai is alakulnak: konkrétan, lásd Képeshangok, és átvitt értelemben is, mint a szerzők írás által megszólaló hangjai.
Három hónapja írunk!
Úgy látom, igazán egyedi hangon kezdünk megszólalni.
Nekem különösen izgalmas, ahogyan a blog szövegei az intertextualitással játszanak: nemcsak egy nagyobb, már létező szöveg- és műveltséghálózatra utalunk rendszeresen, hanem egymás írásaival is folyamatos játékban, állandó oda-visszautalásokban vagyunk. Külön szeretem, amikor egy írásból egy szálat valaki más folytat, gondol tovább, mélyít el.

enter image description here

Az evésen kívül egy másik nagyon fontos alapvető emberi igényünket elégítjük ki: dokumentálunk. Tulajdonképpen egy közösségi naplót kezdtünk el írni - ez lett volna induláskor az egyik célkitűzésem. Ha előre szaladok a jövőben, akkor azt kell mondjam, rögzítjük és ezáltal a jövő számára tesszük hozzáférhetővé, kutathatóvá azt, ahogyan most élünk, ahogyan most érzünk - ez fontos. Az egész emberiség kultúrtörténete a dokumentálásnak köszönheti létét. Írjuk önmagunkat és olvassuk önmagunkat, mert izgalmas, mert érdekes, mert ebből tanulunk.
Újra írott (írás alapú) kultúrában élünk. Mikor pszichológusok és kommunikációelmélészek sérelmezik a szóbeli emberi érintkezések csonkulását, elfelejtik kihangsúlyozni, hogy az írott anyag oldalán viszont pozitív a mérleg. Itt nem a kamaszok rövidítéseire, egyéni kódjaira gondolok - reményem szerint ezek az 'ifjúsági nyelv' kategóriájában fognak maradni, feltéve, ha mi, felnőttek, példát mutatunk, és írásunkban is igényesen fejezzük ki magunkat. Elég sok családbeli és baráti kamasszal állok viber-kapcsolatban, és az a tapasztalatom, hogy amennyiben nem viszonozom borzalmas helyesírási hibáktól hemzsegő szövegeiket, nem kezdem el használni az ő szlengjüket (miért is tenném, nem vagyok a bratyijuk), hanem megtartom az én választékos és igényes nyelvemet, szépen lassan ők is egyre figyelmesebb és egyre magasabb szinten kezdenek el írni, miközben mégis megmarad a frissességük, játékosságuk. Maguk között meg miért ne írhatnának pongyolán? A lényeg, hogy ezt is, azt is tudják használni. Tanulunk egymástól.

Bori tegnapi írásában írt arról, hogy milyen nehéz közeg a szakácsvilág. Én, mint óraadó tanár pillanthattam be az ő tantermi életükbe - mivel nem fognak érettségizni, ezért kommunikáció néven kellett lebutított magyar nyelv- és irodalmat tanítanom. Borzalmas tankönyv, idétlen elvárások, abszolút szakmaiatlan, életszerűtlen hozzáállás. Kiakadtam azon, hogy elvileg Bánk bánt kéne velük vegyek az egyik órán, a következőn pedig tanítsam meg az emojikat. Jól kinevettek, mikor azt feltételeztem, hogy számukra én olyasmiket képzelnék el kommunikáció címszó alatt, mint receptszövegek böngészése, étlap összeállítása, vagány feliratok készítése, képiség és szöveg viszonyának próbálgatása, elemzése - ami nekem is természetesen nagyobb kihívást és érdekesebb munkát jelentett volna. A műveltséget így is könnyen be lehetne csempészni: előbb-utóbb úgy is szóba kerülnének a régi szakácskönyvek, az Eszterházy-lajstromok, a főzés- és evéskultúra, innen pedig már csak egy szempillantásnyira van a divattörténet, a lakáskultúra és ezek megjelenése a szépirodalomban. Életszagú irodalom....
És most egy hónapnyi életszagú csendet szavaztunk meg magunknak - áprilisban szünetelünk, május elsején folytatjuk. Köszönöm, hogy vagyunk!
Mindennapi csemege az írás/olvasás - nekem különösen, mivel én látom őket először.
Egy vágyam lenne még: ha azok is mernének írni, akik eddig nem tették. Annyi minden vár még ránk, annyival színesebb lenne a blog!
Szerettem volna megszólaltatni anyáinkat, hiszen ők a maguk módján szüntelenül mesélnek. Az az ötletem támadt, hogy megkérem őket, hogy azokat a témákat, amiket érintünk, gondolják át ők is, emlékezzenek vissza, hogyan volt, hogyan csinálták, hogyan alakultak a dolgok. Sajnos az egyéni írást nem vállalták, de talán majd tudunk nyitni egy 'anyáink mesélték' rovatot. Jan Assman a Kulturális emlékezetben 40 évben állapítja meg a visszaemlékezés hitelességét. Hajrá!

enter image description here

Rituálék: halottak napja körül kiválasztunk egy szép napos hétvégét és anyuval együtt heten elmegyünk a nagyatádi temetőbe, a barcsi rokonokhoz és mindig megállunk az Ősborókásnál. Az egész kirándulás egy gyönyörűen koreografált visszaemlékezés: én vezetek, Balázs mellettem szendereg, anyu pedig beül a középső sorba, hogy mindenki hallja és már a Pécs táblánál indul a szendvicsosztás és természetesen a mese: az ő gyerekkorában.... Dédapám hogyan hajtotta a lovakat, mikor mit vetettek, mikor mit arattak, hogyan adták le a tejet, milyen krumplifajták voltak ritka kincsek, hogyan kocsiztak Babócsára mulatságra, Kacsótán lehetett kapni a legfinomabb tejfölt, hogyan segített dédanyámnak meszelni, kinek mi volt a feladata a disznóölésen, kinek milyen szokásai voltak.... Évi egyszeri közös csemege, amikor a halottaink tényleg újra velünk vannak.
Írjunk tovább, május elsején találkozunk!

Szeánsz

Mielőtt bárminemű receptbe belekezdenék, úgy döntöttem, hogy álljunk meg egy pillanatra, és értsük meg a folyamatot, a főzést, amiről beszélünk.
Szinte nem telik el úgy hét az életemben, mióta szakács vagyok, hogy ne írna rám valaki egy recept miatt. A személyes kérések mellett több újságban is kellett publikálnom, grammra pontosan, a főszerkesztők által „hülye-biztosként” megfogalmazva recepteket. Minden egyes alkalommal, tudtam, hogy valószínűleg a végeredmény, ami a barát, olvasó, vendég asztalára kerül, nem ugyanaz lesz, amit én készítettem el. Őszintén, értelmét sem láttam soha, hogy ilyen módon írjak recepteket, hiszen nem fogja belőle az olvasó megérteni egyetlen recept során magát az eljárást, és ha már az eljárást nem érti, a legminimálisabb változás is kudarchoz vezet az étel minőségével kapcsolatban.
Mert ahhoz, hogy elkezdjünk egy folyamatot, amit főzésnek nevezünk, úgy gondolom, meg kell vizsgálnunk ennek a fizikai és lelki tényezőit, eredőjét.
Az ugyanis, hogy mit eszünk, szociálpszichológiai, pénzügyi, egészségügyi lenyomata életünk aktuális pillanatának. Mégpedig pillanat egy olyan „hasznos” metszete, amiben egy legösztönösebb fizikai szükségletünk van kielégítve, a lehetőségekhez mérten legkreatívabb módon. Senki ne várjon most Osho-szintű megfejtést: szimpla meditációról, és a momentum reflexiójáról van szó csupán. Meditáció a szakács számára: mert a komponensek kiválasztása, és megvalósítása folyamán a figyelme maximálisan egy másodlagos funkcióra helyeződik a cél érdekében (eléggé megpirult-e a hagyma), és reflexió számunkra, a befogadóknak, a jelenünkre.
Konyhanyelven az ebédünk egy tükör: megmutatja, mennyi időnk van magunkra, mennyire törődünk magunkkal, hogy állunk anyagilag, van-e valaki, akivel elfogyasztjuk, sok-e vagy kevés, stb. stb., ezért megéri figyelni, mit mutat.

enter image description here

Ázsiai kultúrákban az alapanyagok kiválasztása, és aránya vallási, egészségügyi tézisekre épül. Tekintsünk csak az ájurvédára, mely szerint, ha nem helyesen étkezünk, a három testnedvünk egyensúlya kibillen, az különböző betegségekben nyilvánul meg, illetve az a személyiségünkre is rossz hatással bír. Más területeken az édes, savanyú, sós, keserű aránya fontos az egyensúly szempontjából, vannak, akik az ötödik ízt, az unamit elítélik, míg a legújabb kutatások alapján már a hatodik: zsírosság ízlelés is definiálható.
Európában a katolikusoknál a szertartásokon Krisztus testét és vérét fogyasztjuk. A szertartások csúcspontja ez a rituálé, mely az Isten szeretetét fejezi ki. A szertartások után előfordul agapé, mely a gyülekezet közös étkezése.
Sok helyen az étkezés szabályai egészségügyi okokra vezethetők vissza: a zsidók nem fogyasztanak sertést, ugyanis az a hús férges lehet, míg a hindu vegetarianizmusnak is megvan egy ilyen olvasata: tartósítás hiányában jobb volt mellőzni az állatok húsának fogyasztását.
De vajon, ha az emberi történelem folyamán vallási kérdéskörbe tartozott a táplálkozás szabályrendszere is, akkor hogy lehet, hogy manapság mindennemű spiritualitását elvesztette egy hétköznapi ebéd? Egy olyan momentumát a napunknak, amit régen vallási irányból közelítettek, hisz olyan fontosnak vélték, különböző ünnepeken, az hogy lehet ma egy száraz, sajtoskifli valamelyik boltból?

enter image description here

Sajnos, az emberek elfelejtették szertartásként kezelni az étkezéseket. Van, hogy megkapom, hogy nem vagyok elég mosolygós a szerviz-időszak alatt. Ez pont emiatt van. Az étkezés egy rituálé. Egy több ezeréves szükségszerű tradíció, ami tökéletesen reprezentál minden változást a történelem folyamán, és marad mégis struktúrált, tekintve, hogy a fizikai, kémiai törvényeket nem tud meghazudtolni. Vallási szokásoktól függetlenül, fel lehet állítani egy íztérképet, mely megmutatja, hogy mely tájegységek mely ételei különböznek akár csak egy alapanyagban, mégis teljesen más formát, „körítést”, tálalást kap az étel. (Gondoljunk csak a lecsó-menemen-shakshouka-ratatouille tengelyre.) És ha csak a saját életünkre gondolunk, biztos, hogy lesz egy olyan nagymamánk-féle húsleves, amit ezer Széll Tamás nem tud nekünk pótolni! Egy olyan szabályrendszere van, mely szabadságot nyújt, viszont a szabadsága csak akkor kiélhető, ha már ismered az alapokat.

Ha megfigyeljük, életünk első táplálkozása, amikor édesanyánk tálpál minket. A táplálék elfogadása egy másik embertől, a bizalom legmagasabb foka, egy lazának tűnő, de mégsem annyira spontán gesztus. Végtére is a legintimebb kapcsolatot, amit az anyaméhben éltünk át pótoljuk mással. Óriási felelősség. És az ízek, alapanyagok stimulációja mellett ez az, ami pszichológiailag nagyon fontos a szakács-vendég kontextusban. Sokszor úgy érzem, hogy olyan, mintha egy nagy családom lenne. Minden nap beugrik 100 családtagom, és megetetjük őket. Többször előfordult, hogy a vendégekből kiszaladnak magánéleti problémák, tanácsokat kérnek, ösztönösen „szülő-szerepbe” kerülünk a pult túloldalán számukra (amit egyébként nagyon szeretek, meg nagyon megtisztelve érzem magam, hogy bárki is becsül annyira, hogy a problémáit megossza velem). Másrészről viszont, elgondolkoztat a tény, hogy míg régen a nagycsaládi étkezések rendszeres társadalmi eseményeknek számítottak, addigra a városi létből mennyire kihalt ez az egész?
Elfelejtettünk étkezni, mégis recepteket gyűjtögetünk, hátha visszajönnek a gyerekkori, idealisztikus, nagy vacsorák?

enter image description here

De nézzük meg ezt most egy kicsit a másik oldalról is, mert ennek az egésznek ez a szépsége: egyrészt spirituális tartalommal bír a fogyasztó számára, de ugyanilyen szinten „ad” annak is, aki az „alkotó”.
Szakácsként hozzáadódik mindezekhez egy olyan művészi alkotófolyamat, ami fentiek keresztmetszetéből a maximumot próbálja kihozni. A főzés flow-élmény. Sokan azt hiszik, arról szól, hogy milyen fűszert rakunk a levesbe. Ennél sokkal összetettebb. Nem receptúrákat, hanem eljárásokat kell rögzíteni. Két ugyanolyan paradicsomot sosem találsz az életben, a levegő páratartalmától elkezdve a lábos vastagságán át annyi tényezője van a dolognak, melyeket definiálni, leírni értelmetlen. A szakács feladata, hogy egy olyan állapotba kerüljön, ami a rengeteg apró részlet mindegyikét felismeri, definiálja, és jól oldja meg. Ismeri az alapanyagok viselkedését, érti a cél minden egyes lépését, együtt él az alapanyaggal. Azok a konyhák, ahol beleöntik az zöldségeket, meg az akármit a thermomixerbe, megnyomják a gombot, aztán kijön a szmötyi a túloldalt, amit ők krémlevesnek hívnak, azok nem értik ezt. Azok valójában nem tudnak főzni. Nem élnek a folyamatban, nem alkotnak. Pénzt keresnek.
A főzés olyan, mint a művészet. Tulajdonképpen egy jó ízlés, a harmónia ismerete. Egy étel nem attól lesz ugyanis jó, hogy tele van szórva mindennel. Alap, kezdő hiba a túlfűszerezés. Az ízesítés mindig meghagyja az alapanyag ízvilágát, csak kiemeli azt. A négy alapíz mindig egységes képet kell, hogy alkosson.
Folytatván a gondolatot, mely a szakács-flow élményéről szól, van még pár dolog, ami a transz-állapotot, amiben vagy, meghatároz. A főzés folyamán (nagykonyhai környezetben) párhuzamosan minél több részegységre kell figyelned. Jobb szakácsoknál ez olyan 7-8 körül mozog, illetve, ha konyhafőnökként dolgozol, e mellé még a személyzet koordinálását is meg kell oldanod. Olyan nincs, hogy minden tökéletesen terv szerint alakul, ezért a konyhafőnök feladata a higgadt, és maximális problémamegoldás. Soha nem billenhet ki. És nem azért nem billen ki, mert sutyiban valami ezo okosságot olvas a 16 órás műszakja végén, hanem mert megérti, hogy ő a célért van, nem a cél az ő egójáért.
A séf feladata intuitíven megérezni, hogy mikor-miből mennyi fog fogyni, megfigyelni az étterem és a személyzet lüktetését. Tudnia kell, hogy mire vágynak az emberek, ki kell találnia a vendégekről azt, amit valójában még ők sem tudnak. Tudnia kell a staff bármelyik tagjának egy pillantásából, hogy milyen napja van, ismernie kell az embereit, és kihozni belőlük a legjobb formájukat, mindig.
És ellentétben nagyon sok másik munkával, az idő, mint folyamatosan szorongató tényező, ott lebeg a konyhán. Villanásnyi gondolatod van körülbelül egy teltházas étteremnél megoldani bármilyen problémát, és a csapatodat folyamatosan nyugodtan kell tartanod. Tudniuk kell, hogy te ott vagy, és számíthatnak rád. Nincs idő személyeskedésre, nincs lehetőség több opciót felvázolni, azonnal, mindig, mindenből a legjobb kell.
Pont emiatt a műszak alatt te nem önmagad vagy, hanem egy szerves eleme a folyamatnak, ami a lehető legtöbbet akarja kihozni az ételekből. Amint benne vagy, már nem te vagy a lényeg, hanem a produktum. Nem a hétköznapi problémák számítanak, jórészt nincsenek is. Illatok vannak, ízek, aromák, másodpercek, mozdulatok, villanások. És közben egy nagyon meditatív állapot. Olyan, mint egy tánc, serpenyőkkel, meg késekkel. Minden konyhának meg van a koreográfiája, mikor nyittok, látod, ahogy életre kel. Imádom ezt a lüktetést, amikor látom, hogy felállt a rendszer, és mindenki pályára áll egy olyan adrenalin-bomba, hogy beleszédülök a látványba! Létrejön valami. Feláll a csapat, azért, hogy adhasson. És a részese lehetsz.
Meggyőződésem, hogy az emberek lelkének nem tesz jót, ha olyan munkát végeznek, melyektől nem érzik magukat jobb embernek. Ezért látom, hogy sok boldogtalan ember kavarog ebben a városban: életük nagy része eltelik értelmetlenül, céltalanul. A főzés nem ilyen. Napi 12-16 órákat legüriznek srácok, mind széjjeltetovált, és nagyszájú, mégsem hagyná semelyik sem ott a szakmát, te meg nem érted, hogy miért. Azt hinnéd, hogy pont leszarják, hogy ki mit gondol róluk, meg, hogy ők csak a pénz miatt hajtják ki magukat. Aztán egyszer csak felbukkan egy vendég, és személyesen megköszöni, amit kapott, és látod, ahogy mindegyik elolvad, és kenyérre lehet őket kenni, végük van. Mert ez mindenkinek jólesik. Mindenkit hajt. És ez hajt, nem a lóvé.
A vendég-szakács szimbiózisnak pont ez a lényege: mindkét fél megkapja, amire vágyik. A szakács alkothat, vendégül láthat, szeretetet kap, a vendég pedig megbízhat valakiben, és csodálhatja tudásáért, újra gyerek lehet.

enter image description here

Mindannyian ebben az inerciarendszerben, amit az életünknek tekintünk, az egyensúlyra törekszünk. Itt, a hasznosság mellett, tekintve, hogy egy alapszükségletünk ki van elégítve, megjelennek olyan tényezők, melyeket jó, ha látunk, definiálunk. Amíg ez nem megy, addig nem étkezünk, csak eszünk. Úgyhogy azt gondolom, hogy a mai recept helyett, inkább tanuljuk meg az életünk ezen momentumát tudatosan kezelni. Éljük meg. Ha ez meg van, nagyon szívesen belemegyek a következő cikkekben azokba az alap-eljárásokba, amik segíteni fognak, hogy mindig azt adhassunk, azoknak, és úgy, ahogy szeretnénk. Addig bízzuk magunkat az alkotói szabadságra amíg főzünk, és éljük ki az ízeket, amíg fogyasztunk!

Húsvéti kalács

Húsvétkor a sok sütemény és étel mellett elmaradhatatlan a kalács. Édes legyen vagy sós? Én inkább a sósat szeretem, de mindkettőhöz hoztam receptet.

Sós kalácsként mindig a következőt sütöm: 2,5 dl langyos vízben 2 evőkanál cukorral felfuttatok 2 dkg friss élesztőt, 50 kg liszttel, 1 tojással, fél dl olajjal és másfél teáskanál sóval összegyúrom, megdagasztom. Egy jó órát kelesztem. Ha megkelt, átgyúrom és különböző méretű és formájú kalácsokat fonok belőle. Szoktam egész kicsi (kb 10 dkg-s) kalácsokat fonni, mint ezek:

enter image description here

enter image description here

Lehet belőle két nagyobb hosszúkást vagy kereket, vagy akár egy hatos fonatosat is.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Egyik évben a salátához egy kosarat fontam belőle:

enter image description here

(a fázisfotókat itt nézhetitek meg: https://www.teletalmagazin.hu/index.php/2016/02/27/husvetra-fonott-kalacs-kosar/)

Ha nagy ritkán édes kalácsot sütök, akkor Limara receptjéből teszem:

2,5 dl habtejszín
1 egész tojás
1 tojásfehérje
csipet só
3 ek. cukor
50 dkg liszt
2 dkg élesztő

A hozzávalókból (50 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 3 ek. porcukor, 2,5 dl habtejszín, 1 egész tojás, és egy tojássárgája, csipet só) szép hólyagos tésztát dagasztok, duplájára kelesztem, majd tetszőlegesen megfonom.

Egy rendhagyó édes kalácsnak, ha szeretitek a SOK csokit, akkor a babkát ajánlom:

enter image description here