Mindig azt mondtuk a férjjel, hogy ha mi egyszer építkeznénk, tuti elválnánk. Most, hogy úgy tűnik veszünk egy nyaralót, amit majdhogynem mindenben újra kell építeni, ez majd eldől. Veszélyesen élünk. :-)
De addig is amíg kifizettük, álmodoztunk együtt, és meg kell vallanom nekünk az mindig is nagyon ment.
Ennek legszebb példája, hogy házasságunk első öt évében naponta beszélgettünk arról, hogy hogyan gazdálkodnánk egy cuki faluban, és mindig vérre menő vitákat tudtunk folytatni arról, hogy tehenet vagy kecskét tartsunk-e, vagy mindkettőt. Persze soha fel se merült, hogy valóban falun éljünk, mindketten városi majmok vagyunk, és fogalmunk sincs a mezőgazdaságról - ez a tehenek és kecskék szerencséje.
(Zsuppsz - ez egy falusi blog - lebuktam.)

Na de a lényeg: az előkészületek. Márciusban megkapjuk a nyaralót. A tulaj rendes volt, és már odaadta előre a kulcsot. Úgyhogy eddig az alábbiakat tettük meg:
Hívattunk lakatost, aki a fix kerítést megbontotta, mostantól van külön bejáratunk (eddig a szomszédon át jártunk be, ő volt ennek a teleknek is a tulajdonosa).

Megmetszettem a két almafát, mert nagyon el voltak burjánozva. Ez megér egy misét, ugyanis halványlila gőzöm sincs, hogy kellett volna. Na de a youtube-on mindenről van videó. Neki is estem a fának, nyestem, nyestem. Közben megjött az ablakos az ablakokkal, és miközben pakolászott megemlítette, hogy vannak gyümölcsfái. Na akkor irány hátra a kertbe, annyit fizetek, hogy nyugodtan szakértheti a fákat. Hát... izé...... úgy tűnik rossz videót néztem. Legalábbis az ablakos lesápadt és visszaódalgott a házba. Le se merem fotózni. Majd visszanő.
Szóval, mint az kiderült, rendeltünk ablakokat is, március 7-én meg is érkeztek.
És mivel a vízcső nem volt jó, de ennek cseréjét még az előző tulaj vállalta megcsináltatni, át lett húzatva a kertben az ő költségére az új vízcső, és a mi költségünkre egyben a szennyvízcső is. Felhívtuk az összes jól bevált, vagy nagyon ajánlott ismerős szakembert, aki kell a munkákhoz, hogy álljanak rendelkezésre tavasszal, és kértünk is tőlük árajánlatokat.
Addig meg bújjuk az internetet, hogy milyen is legyen a nyaraló. A pinterest a barátunk. Frankó színmintákat már találtunk a házhoz. A művészet majd az lesz, hogy összejátsszuk azt a valósággal, és a pénztárcánkkal. Kérem szépen az alábbi egy színminta retro nyaralókhoz:

Aztán itt van, hogy milyen stílusú bútorban lehet gondolkodni, és hogy a színpalettát, hogyan lehet alkalmazni bútorokban. A retro bútorokban egyébként az a jó, hogy tele van velük a jofogas.hu és a facebook marketplace.

És itt van egy eltisztult szobabelső, ami rendkívül látványos volna. Nem ilyen lesz ugyan a nappalink, mert a tér kb. ennek hatoda, de ha tízszer annyi pénzünk lenne, lehetne :-)

Szóval már csak várni kell, hogy a pénz megjöjjön...

Romonya és Ellend között, a Parrag dűlő (egyszer már tényleg meg kéne állnom a Romonyai Polgármesteri hivatalnál megkérdezni, hogy ki is az a Parrag, akiről elnevezték - remélem vállalható lesz a rokonság) előtti kanyarban kanyarogva vettük észre, hogy milyen szépen sárgállik egy-két helyen a domboldal.

Még sohasem láttam ezelőtt, ott ezt a virágot, pedig szinte el sem lehet mellette menni, annyira sárgállik.
Tekintet. Látás. Meglátás. Észrevevés. Észrevétel.
Tekintet és tudás kapcsolata. Tanulás.

A tavaszi hérics védett, eszmei értéke ötezer forint.

Lássuk a nyaralót! Egy képet már tettem fel, oda vagyok érte, már most szeretjük.
Ja igen, egy picit pici hetünkre, 44 nm. Hogy a kőművest idézzem: Amíg ti bementek, hol lesznek a gyerekek?
De mint Judit is mondta, ez most a kreativitás és az álmodozás kora, és ebben erősítjük gyermekeinket. Ennek legszebb példája, hogy amikor kivittük a gyerekeket a nyaralóba, és körbemutattuk, a középső fiam megkérdezte: Anya és hol fogunk mi aludni? Mire Pannika tárt karokkal rámutatott a természet lágy ölére kinn az ablak előtt, hogy: Nem látod Vince? Itt lesz a mi szobánk. Merthogy tényleg ott lesz, csak előbb meg kell építeni. Szóval építünk hozzá majd egy szobát valamikor, valamiből, addig meg úgy alszunk, mint itthon lehet 5 gyerekkel (sehogy - kackac), egymás hegyén hátán. Merthogy sok jó ember....
Na szóval van egy nappali 16nm, mellette két pici szoba 6-6nm, egy fürdő-konyha egyben 4nm, és egy wc 1nm. No meg egy közlekedő 2nm. És valaki valamikor hozzárittyentett még kívülről egy szobát 9nm. A kert végében van egy kis épület kb. 8 nm. De van a nappali előtt egy 20nm-es terasz a tó felé, és van egy stégünk (!).

A házat egy kicsit át kell majd alakítani, de nevezhetjük a teendőket nyugodtan NAGY ÁTALAKÍTÁSNAK is.
A tervünk az, hogy a nappali melletti egyik kisszoba falát kibontjuk, ott lesz a konyha, és így az életterünk a 20nm-es terasszal és a 22nm-es nappalival már értékelhető lesz, a fürdő pedig így tud fürdő lenni. A másik 6 nm-es szoba lesz a mi hálónk, a gyerekeké meg a jelenlegi kinti szoba 8nm, amihez hozzácsapnánk még egy 16nm-es szobát.
De először a kaput kell megcsináltatni, hogy legyen a telekhez külön bejárat, lebontani a lambériákat, villanyt cserélni, mert azzal nem lehet viccelni, aztán jöhet a kőműves, ablakok, ajtók, und so weiter, und so weiter. De erről később.

Új szakterületre tévedni, úgy tudományágba belekóstolni egyszerre kettős érzést jelent: ott van a már másik területen megszerzett tudás, magabiztosság, elért eredmények, másrészről pedig az új iránti gyermeki (néha még gyermetegnek is merem nevezni) kíváncsiság és megismerési vágy. Magához a tudáshoz való viszonyunk sokat segít: mindig azt tanítjuk, hogy az a jó diák, aki kérdez. A jó kérdés az igazi elhivatottság és belemélyedő tudás ismérve. Ezt mantrázva magadban (nem tudom, és kész, de én legalább meg akarom tudni, engem legalább érdekel, biztosan ez olyan kérdés, mintha megkérdezné valaki tőlem, hogy ki írta a Himnuszt, jaj, hát legfeljebb butának tartanak majd, egye-fene, tudom, hogy annyira talán nem vagyok az, csak még az elején tartok, ajajajj, biztosan olyan evidens, mint az egyszer egy) veszel egy mély levegőt és felteszed a kérdésedet: az alma bomló levélrügyeiben mi az a mézgás csepp? Húúú, a csodálkozó tekintetek láttán megrémülsz, na most mehetek gödröd ásni.... Hatásszünet. (Miért is kérdezel, miért nem tudsz hazamenni, csendben utánaolvasni? De nem, mert annyira érdekel, hogy ott azonnal választ akarsz kapni rá, bármi áron. A hülyeséged árán is.) "Még sohasem láttam ilyet." "Fogalmam sincs, mi lehet."

Megkóstoltam, édes, mint a méz. Orsi kolléganőm besegít a jelenség kiderítésében, egyelőre nem jutottunk sokra: a növénykórtan sok helyütt beszél a fa törzsének mézgásodásáról, de a rügyéről még a gyümölcstermesztési növénykórtanban sem találtam semmit.
Balázs teóriája szerint ez is a levéltetvek termelte mézharmat.
Azt hiszem, még pár nap kutakodást adok magunknak, aztán írok Bálint gazdának.

Igen, bizony, az ember (az asszony) bizonyos jelekből érzi, hogy már nem olyan sok ideje van a 40-ig.
- A kisgyerekek is "csókolom"-ot vagy "jó napot kívánok"-ot köszönnek.
- Reggel még megy az ágyból kipattanás, de már jólesik a nyújtózkodás a friss levegőn, a reggeli torna, amivel mozgásba jönnek az izmok.
- Elüldögél az ember egy kávé mellett és csak bámul ki a fejéből.
- Ha felszaladok a lépcsőn három emeletet, nem biztos, hogy egy szuszra kimondom, amit szeretnék.
- Nem oldok meg elsőre elém ugró egyenleteket, hanem előbb ki kell gondolnom, annak idején hogy is tanultuk ezt.
- Vannak végre nevetőráncaim, bár még gyűjtöm őket.
- Engem kérdeznek meg fiatalabb kollégák, mit csináltam a gyerekkel, amikor a bölcsiben nem akarta elengedni a derekamat.
- Gondolkodnom kell, melyik bölcsibe jártak a gyerekek.
- Gondolkodnom kell, jártak-e bölcsibe a gyerekek.
- Azt akarom hirtelen mondani, hogy huszon... éves vagyok, közben elröhögöm magam, mert eszembe jut, hogy már igazából 38.
- Előre tervezek.
- Megdicsérik, amit főzök, nemcsak megeszik, mert nincs más.
- Reggel ámulva bámulom a kertben kinyíló virágokat rohanás helyett. (Nem egyértelmű, hogy azért-e, mert a torna közben megfájdul a derekam, amikor lehajolok.)
- A gyerekeim egyre magasabbak hozzám képest, a Férj meg éppen hogy összemegy. (Vajon én is? Más nőkkel ellentétben nem a kilóimat, hanem a centijeimet nem merem megnézni - egyiket sem.)
A mai nap élményét azonban nem tudom, hova tegyem, úgyhogy maradjon költői kérdés formában. Hogy kell azt érteni, amikor a buszra együtt szállok fel egy hetvenes nénivel és az előttünk ülő huszonéves srác NEKEM akarja mindenáron átadni a helyét? "Tessék csak leülni!" Hm.

Amikor nyaralókat néztünk kikristályosodott, hogy alapvetően mi nem kötődünk házban egyik stílushoz sem, de ahhoz igen, hogy legyen stílusa.

A Szálkai öreg ház például azért fogta meg a szívünket, mert igazi gangos, gazdag parasztos, rengeteg helyiséggel rendelkező kovácsoltvaskerítéses, hatalmas istállós ház volt. Elképzeltük, hogy hímzésekkel, fa ablakokkal, igazi hajópadlóval újítjuk majd fel, mésszel meszeljük majd - Balázs javaslata alapján lenolajjal és túróval -, szóval szerelmesek voltunk, álmodoztunk és álmodoztunk. Valószínűleg minden vasárnap fehérített kisingben vonultunk volna templomba, kertészkedtem volna, és az almáriumban mindig lett volna bor és egy kis likőr a vendégekre várva.

Mohácsi nyaraló esetében nyilvánvalóan lett volna csónakunk, horgászbotunk, balzsamozott halfejünk és háló az erkélykorláton. Minden második nap halat ettünk volna, nem zavartak volna a szúnyogok, és befröccsözve nudiztunk volna a homokpadokon.

Ha a Peti féle erdei házikó mellett döntünk biztos lett volna puskánk, rókacsapdánk, esténként a szarvasok csámcsogását hallgattunk volna a kertből, fával tüzeltünk volna, télen is ott karácsonyozhattunk volna, és Peti tartott volna méheket, én meg biztos meghalok egy méhszúrástól (allergiás vagyok).

Végül az orfűi nyaraló a retro hangulata miatt fogott meg minket.

Mert az látszik rajta, hogy bár 40 éve nem nyúltak hozzá, de ennek hála olyan is maradt, amilyennek megálmodta a korszellem. Persze felújítás után fogunk alakítani rajta, modernizálni, de a leegyszerűsített formája, a minimál dizájn, sőt még a hullámpala is maradni fog. Itt Magnum gatyában fogunk pingpongozni, tollasozni, tekézni majd a hátsó kertben, rongyosra olvasunk kalandregényeket, tüzet rakunk és énekelünk, és Szokolon fogunk híreket hallgatni az árnyékban.

Legalábbis remélem….

A rossz hír, hogy lakhatatlan és tele van szeméttel, a jó hír pedig az, hogy tornácos és nincs bevezetve a víz.
Valami életkori dolog lehet ez a férjeinknél.... Nálam ez így hangzik: (újabban már nem fél ötkor, hanem négykor kelve....), végül is, még mindig jobb, ha a műemlék házak iránt rajong a hitves, mintha a húszéves lánykák dobogtatnák meg a szívét.... Eme varázsmondat után már megy is a munka-romantika: bozótirtás, lomtalanítás, reparálás, fúrás-faragás és rengeteg pogácsasütés, hogy a tetterő ne lankadjon. Ámulok a fanatikus férjfiakon: reggeltől estig a tetőn, mi kétóránként váltjuk egymást, hogy bírjuk szusszal.

Amióta megvettük a vadromantikus parasztház-álmunkat (merthogy házról még nem lenne ildomos beszélni, mármint ha a házságot a klasszikus jelentésében gondoljuk értelmezni), nos kérem, azóta a gyerekekkel alszunk el. A gyereknevelés ebben a tempóban elmarad: nem baj, ha nincsen kész a lecke, majd igazolom, csak még fél órát segíts adogatni a tetőre a cserepeket.... Zita írásából próbálok leleményesen erőt gyűjteni ahhoz, hogy ki merjem jelenteni: mi mindegyik gyereket építészetből, kalandvágyból, romantikából, nosztalgiázásból, kétkezi munka élvezetéből, álmodozásból korrepetáljuk. Egy-egy ilyen hétvége után boldogan mennek pihenni az iskolába....

Elment az eszünk….

Az úgy van, hogy van 5 gyerekünk és két nagymamánk, és még nincs kutyánk, de ha ennyire felelőtlenek vagyunk, majd az is lesz. És vannak a nyári szünetek. És volt egy kis pénzünk is, de tényleg kicsi, erre már megint mit találunk ki? Na mit? Hogy vegyünk egy nyaralót.

Miért nem lakást? Az mondjuk pénzt is hozna, nem csak vinne, ugye.

De a férj az asztalra csapott és azt mondta, hogy nem iszik, nem kocsmázik, nem nőzik (még! de ha így folytatom), nem szerencsejátékozik, eddig egész életében a családért küzdött, most végre akar hozni egy látszólag tök hülye döntést életében, és örüljek, hogy nem nagymotor, vagy valami nyitható tetejű kétszemélyes sportkocsi az. Mondjuk ez jó érv volt, és már nem is volt akkora balgaság a nyaraló téma.

Szóval vettünk. De előtte hónapokig tervezgettünk. A férj nem szereti, ha zaj van, ha emberek vannak, ha süt a nap. Ő egy félreeső erdőben szeretne egy házat bazurgálni csendben, nyugalomban, méhecskék között.

Én meg allergiás vagyok a méhekre, de ez a kisebb gond, mivel ragaszkodom a vízhez. Továbbá félek egyedül valami félreeső helyen az 5 gyerekkel, nagymamákkal, és a leendő kutyánkkal (mert amilyen felelőtlenek vagyunk…. de ezt még hagyjuk….).

Ezért most nyár végén kezünkbe vettük a térképet, és hétvégenként körüljártuk Dél-Magyarország megfizethető nyaraló helyeit. Már ezekért a hétvégékért megérte, mert férjjel kettesben utazgattunk, nézelődtünk, fürödtünk, jövőt terveztünk.

A Balatont kizártuk, messze van, két és fél órát nem autózunk minden apróságért, de az is igaz, hogy megfizethetetlen az, ami relatíve vízközelben van. (Mert a vízközelség fontos a gyerekek, és a nagymamák miatt is.)

Mohács szemközti partja jó hely, de nagyon kicsik a nyaralók a hetünkhöz, meg a nagymamákhoz, meg a leendő ku… (na mindegy). Szóval kell a hely. Legalábbis 20nm-nél nagyobb. Meg azt kikötöttem (vagy bele), hogy én nem fogok minden áradásnál festeni, hurcolkodni, kármenteni.

Aztán néztünk tanyát Dunafalván. Ajánlom mindenkinek nagyon olcsó, homokos strandos. A gond a komp. Oda-vissza alkalmanként 8.000,-Ft lenne átjutni, ha ugye megy a komp, továbbá komppal már az út két óra. Aztán a tanya, amit láttunk, és a férj felfedezett valami elképesztő cuki volt, hangulatos és stb., de távol a falutól, és én betojtam volna ott az 5 gyerekkel egyedül nyáron. Mert ugye mi van, ha valaki megsérül, stb.

Aztán jobban át is gondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy sajnos a gyerekeink kicsik és sokan vannak a Dunához, a legkisebb idén 1 éves, egész nyáron őt próbálom majd életben tartani, semmi esélyem, hogy az erős sodrás mellett menteni tudjam a többi négyet.

Azért mielőtt a Dunát lezártuk volna megnéztük a Boni fokot, Faddot, Domborit is, nagyon-nagyon jó helyek, de végül lemondtunk róluk.

Aztán beleszerettünk egy házba Szálkán. Hatalmas parasztház volt ganggal, négy szobával, istállóval közel a tóhoz, bolthoz, mindenhez. Csak sajnos összeomlóban volt a ház, mint kiderült, és ami ugyan nekünk is feltűnt, de nem éreztük gondnak, amíg egy statikus fel nem nyitotta a kis álmodozó szemünket. Mármint arra, hogy a büdzsénk e javítást nem bírná el.

Így visszatértünk kis megyénkbe, és végignéztük megint Orfű és Abaliget kínálatát. Mert nyilván innen indultunk, csak hát ezek se tűntek se megfizethetőnek, se nem volt alkalmas nyaraló. Ami közel van a vízhez, ami cuki, ahol elférünk, jó a beosztása, felújítandó - de nem rom - és van bolt is ott.

És sokadjára találtunk!

Egy lepattant, de nagyon hangulatos retro nyaralót, amit kell pofozgatni, de közel van Pécshez, a tóhoz, a bolthoz, ahol nincs sodrás, és nyugati fekvésű, és ami kellően csendes helyen, de nem is a susnyásban van. És van hozzá stég!

Hát itt tartunk most. Elment az eszünk!

Piszok nehéz. Az ember hall mindenfélét, szinte közhelyeket, és akkor jön egy pár olyan mondat, ami zseniális. Megjegyzem újabban a zsidó nevelés köréből.

Kezdődött úgy, hogy a pécsi Pécsi Rita egyetlen előadásán megütötte egy nagyon- nagyon találó mondat a fülemet. Hangzott pedig eképpen: A zsidók a gyerekeiket nem abból korrepetálják, amikben nem jók, hanem abban amikben jók. (Kis kitérés: Tőle hallottam egyszer azt is, hogy egyetlen emlős nem akar a kölykével aludni: az ember.)

Hoppá!

Ugye mennyire igazuk van? Zseniális. Minek nyaggatni a gyereket a fizika hármasért, amikor úgyse lesz belőle soha fizikus, vagy bármi e téren? Ellenben ha jó énekből? Mi a fenének pénzt, időt tolni az eleve kudarcra ítéltetett fizikára, amikor soha egy fillér sem térül meg belőle? Ráadásul elveszi az időt, pénzt, energiát az énektől, amiből remekelhetne a gyermek. (Igen tudjuk, az éneklésből nem lehet megélni.... de a fiúk a kórusomból az idén 30.000,-Ft-ért elmentek egy Brazília-Chile körútra a másik kórussal. Azért az sem rossz. Legalábbis sok fizika dolgozatot kell egy tanárnak ahhoz kijavítania, hogy ezt megengedhesse magának.)

Aztán olvastam Polgár László könyvét a lányai sakkneveléséről.

Hogyaszongyja: Meg kell adni a gyereknek azt az élményt, hogy egy valamiből nagyon-nagyon jó legyen, bármi is legyen is az. (Ezt ugye Polgár apuka a sakkban adta meg a lányoknak.) Mert ha egy embernek megvan az az élménye, hogy valamiben (akármiben) ő nagyon jó, akkor megtapasztalja a sikert, és ugyebár ez is tanult élmény, egy életre önbizalmat ad neki.

Ez is mekkora nagy igazság. Aki volt már osztálytalálkozón tudja, hogy ha valaki az osztályban kitűnő volt, akkor lehet felnőttkorában csak egy átlagos, örök életre úgy vonul be az osztályba, mint egy nyertes. És fordítva.

Megjegyzem, nem mindenből kell az illetőnek jónak lennie, nem is iskolai tantárgyakból (a Polgár lányokat otthon nevelték, iskola helyett), hanem elég egyvalamiből, bármiből. Ami által megtapasztalta szintén a gyermek a kitartást, munkát, rendszerességet, fegyelmet, és persze a sikerélményt.

Aztán most megint olvastam egy könyvet (Frank McCourt: De!), amiben megint egy zsidó fickó mond egy mondatot, ami persze közhely, de megint összhangban áll a fentebb írtakkal: Nem azon kell törni a fejed, hogy hogyan vallhatsz kudarcot, csakis azon hogyan érhetsz el sikert.
Valószínűleg ez munkált valamennyi kereskedőben, aki áruba fektette valaha is a pénzét, és nem azt nézte, hogy elvesztheti, hanem, hogy mit nyerhet rajta. Na kik voltak a legjobb kereskedők?

Szóval most, hogy itt gyűlnek a fejemben ezek a mondatok, és lássuk be annyira különböznek a sokat szajkózott, iskolában belénk oltottaktól és megtapasztaltaktól (állj be a sorba, mindenben jónak kell lenni, a kitűnőt díjazzák, stb.), újratervezem a gyereknevelésemet.

Még egy megjegyzés. Olvastam Kepes András könyvét, melyben végigvette az életét. Az első feleségével, mint írta, liberális gyereknevelési elveket vallott. A második felesége szigorú, következetes szülő volt. A harmadikat még figyeli. De ő mondta, hogy így utólag visszagondolva, a második szigorú, következetes feleségének volt igaza, az ebből a házasságból származó gyerek hasít. Aztán most olvasom Náray könyvét. Szigorúak voltak a szülei, következetesek, kemények, gyakran talán túlságosan is. De Náray is hasít (divattervezőként szöveteket - kackac). És olvastam Fa Nándor könyvét. Gyermekkoráról azt írja, hogy nem tutujgatta az édesanyja, ellenben szigorú volt, és sokat követelő. Ő is hasít (na mit? hullámokat - muhahahahaha).

Hm.

Ui: Matekfaladatokat oldottunk meg a lányommal az autóban. Muszáj, mert dolgozat lesz holnap, nyilván este nyolckor derült ki. Kivonásokat mondok, ő pedig oldogatja őket. Kb. a 20. kérdés kivonásból:
- Mi a különbség 365 és 356 között?
- Az egyik is egy szám, a másik meg egy másik.
Bár akkor ott, és helyben leesett a vérnyomásom és elaléltam, fentiek tükrében a tanulság az, hogy a lányt nem matekból kell korrepetálni.

Balatonfüreden jártunk férjjel. És belefutottunk egy tök jó kiállításba, amely Lesznai Anna és Zoób Kati munkáit ötvözte.
Szégyen, nem szégyen kettejük közül Zoób Kati nevét ismertem jobban. Aki nem ismerné - főleg férfiak gondolom - annak elmondom, hogy ő egy már nemzetközileg elismert divattervező. A szívembe már önmagában ezzel belopta magát, hiszen inspiráló látni, amikor egy hazánkfia rengeteg munkával, erős akarattal tud érvényesülni.
De emellett volt egy engem, mint pécsit személyesen érintő zseniális húzása: pár éve a Zsolnay ékszereket nemzetközi divatporondra repítette. És olyan színvonalon, olyan mesterien - közhellyel élve - "nyúlt vissza" egy nemzeti ikonhoz, hogy az nem népieskedésnek, régieskedésnek, hanem kőkemény profizmusnak hatott. Be is illesztek ide pár képet ezen munkáiról, mert szerintem gyönyörűek.

Na de visszatérve Balatonfüredre, most Zoób Kati Lesznai Anna munkásságát vette észre. Vagyis azt a párhuzamot, hogy élt a 1900 évek elején egy költőnő, aki amellett, hogy tagja volt a Nyolcak társaságának, írt a Nyugatba, és állítólag abban a korszakban Adytól, Hatvanytól, Kaffka Margiton át, Gergely Tiborig mindenki imádta, zseniális iparművész is volt.

Ő tervezte például Ady egyik kötetének borítóját. Körtvélyesen, helyi asszonyok bedolgozásával sikeres lakberendezési tárgyakat (párnákat, takarókat) gyártó vállalkozó volt. A Lesznai Anna által tervezett dekoráció a felső tízezer szalonjainak státusszimbóluma volt. És az általa tervezett minták, formák a mai világban is megállják helyüket.

Kettejük találkozásából pedig született megint egy zseniális kiállítás.

És kettejük egymás mellé állítása nemcsak azért fantasztikus, mert szeretem az olyan kiállításokat, amik több dimenziót hoznak össze (költőnőt, divattervezőt, két életfilozófiát, két életstílust, kér korszakot, stb.), hanem azért is, mert mindkettőjük munkái egyszerűen szépek, szemet gyönyörködtetőek, harmonikusak, és örömet okozók. És legfőképpen minőségiek. A tárlat május 12-ig megtekinthető a Balatonfüredi Vaszary Galériában.