Rendszeresen visszatér bennem a tekintet jelentésének/jelentőségének problematikája a szakmai és a mindennapi életre vonatkozólag.
Tudom, szöszöltem már vele (lehet, hogy többször is?), de tegnap Madártej képében kacsintott rám.
Na nem a gyermekkor vágyott vagy éppen utált édességére gondolok (e tekintetben csak végletes és végleges állásfoglalásokat hallottam - én sohasem készítettem, tehát inkább hallgatok).

Szóval a madártej....
Pontosabban az ernyős madártej, vagy ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum).

Miért van az, hogy éppen a lábunk előtt, egy hajszálnyira a lábunk alatt-tól néz ránk valami ismeretlen, valami új, valami eddig nem látott? A lábam figyelmeztet, vagy a szemem, hogy ne lépjek tovább? Észlelés, észrevétel, tekintet, megfigyelés, megismerés.
Megfigyelni a növényeket, megfigyelni a gyerekeket - az értő szemlélő pozíciójából információt, megismerést szerezni. Vonatkoztatni, általánosítani.

Fanni mesélte nemrég, hogy volt Géczi János és Csányi Vilmos beszélgetőestjén Kecskeméten.
Géczi János tanított minket az egyetemen - erről remélem majd Fanni ír is talán.
Coetzze és Auster barátságának irodalmi minősége már szóba került e helyütt, most jöjjön a magyar párhuzam: fent nevezett, általam tisztelt két férfi könyve, az Őszi kék különlegesen megérintő olvasmány. Egyrészt mert a beszélgetőkönyvben hasonló témakörök keringenek, mint bennem, másrészt mert a művészeti, kultúrtörténeti és humánetológiai észrevételeiket zseniális műveltségbe, könnyed hangvételbe ágyazottan adják át, miközben megkapóan emberiek, férfiasak maradnak.

"Kertet nézni olyan, mint verset, vagy novellát olvasni. Az ember mindegyik esetben valakinek az elgondolását nézi, azt, hogy milyen harmóniában találja meg a saját élvezetét és a szépséget. A modern ember racionalitásmániában él: azt hiszi, hogy a világot racionálisan kell kezelni, felfogni, építeni, pedig közben látjuk, hogy az érzelmi világ sokkal fontosabb. " (176.o.)

"Tartsd a jószágot természete szerint!"
Reggeli pillanatok tanyánkon a lovak legelőjén. Ezért szeretek itt élni!

Az ibolya lóri (Psitteuteles goldiei) a lórifélék családjába tartozó kistermetű papagáj. Korábban az ékfarkú lórik (Trichoglossus) genusba sorolták, ma már a Psitteuteles genus három fajának egyike, alfaja nincs. Hazája Pápua-Új Guinea középső hegyvidéki területei, általában a 800-2200 m tengerszint feletti magasságú esőerdőket lakja. Párosával vagy kis csapatokban jár élelem után, mely nektárból, virágporból, gyümölcsökből és kisebb rovarokból áll.

Érdekes módon több, mint 30 évi papagájtartás és -tenyésztés során a lórik mindvégig elkerülték érdeklődésemet. Egyszer egy német tenyésztőnél tett látogatás alkalmával a házigazda eladásra kínálta szivárványos lóri fiataljait azzal az indokkal, hogy nagyon érdekes madarak, nem fogom megbánni. Elhoztam a lórikat és tényleg nem bántam meg, hamar megtetszett színpompájuk mellett viselkedésük is. Ma már több, mint 20 pár lórim van, melyek közül többen évek óta szaporodnak.

Ibolya lórikat a 90-es évek végén láttam először, szintén egy német tenyésztőnél. A szép kis színpompás madarak egy növényekkel benőtt kerti röpdében éltek. Nagyon megtetszett az igényesen, természetközelien berendezett volier az apró lórikkal. Ekkor elhatároztam, hogy egyszer nekem is lesz ilyen lórim, bár akkor ecsetnyelvű papagájokkal még nem foglalkoztam.

tenyészpár

Közel húsz év elteltével, 2015 őszén szereztem be három pár fiatal ibolya lórit német, olasz, és belga tenyésztőktől. A karanténozás után a madarakat tavaszig a telelőben helyeztem el nagy kalitkákban, 10-12 Celsius-fok hőmérsékleten. Sajnos tavaszig két madár elpusztult, így maradt két pár. Őket áprilisban együtt helyeztem el egy kis függesztett röpdében, védőház nélkül, ahol 2016 őszére szépen párba is álltak. Mivel a lórik odúban alszanak, kezdettől fogva két odút akasztottam fel a röpdébe nekik. Az egyik pár az egyik odúban aludt, a másik viszont az etető edény alatt a ketrec alján a sarokban. Ezt a furcsa szokásukat még ősszel, a hidegek beálltával is megtartották. A fagyok megérkeztével bevittem őket a telelőbe, ahol a két pár külön helyet kapott. 2017 tavaszán ismét a kinti függesztett ketrecekbe kerültek, melyek mérete 0,7m x 2,0m x 1,0 m. A kisméretű, deszkából készült odút az etetőajtó fölé, a röpde belső felére akasztottam. Mivel ekkor a madarak már kétévesek voltak, kíváncsian vártam esetleges költésüket. Májusban az egyik pár - amelyik korábban is odúban aludt - tojt két apró tojást, melyeket szépen kotlottak is. Sajnos mindkettő terméketlen volt, ezért két hét után elvettem őket. Hat hét szünet után megint két tojást rakott a tojó, de ismét mindkettő üres volt. Hagytam, hogy végig üljék, majd amikor otthagyták a tojásokat, elvettem őket. Ennek a párnak ezzel véget ért a 2017-es tenyészszezon.

A másik pár, amelyik a ketrec alján aludt, továbbra sem foglalta el a deszkaodút, ezért tettem be nekik egy keskeny, magas, természetes odút, hátha megtetszik nekik. Így is lett, egy hét múlva már ebben aludtak. Júniusban láttam a tojón, hogy tojni készül, de napokig nem találtam tojást az odúban, viszont a madár egyre rosszabbul lett. Egyik nap már nem repült fel a ketrec aljáról, enni is alig tudott, a hím pedig agresszíven viselkedett vele. Ekkor kivettem a tojót, tapintható volt a tojás a kloákában. Néhány csepp paraffinolajat cseppentettem bele és enyhén megmasszíroztam. A tojót kivettem a röpdéből és az odúval együtt egy kisebb kalitkában egy fűtött helyiségben helyeztem el, hátha meg tudja tojni a tojást. Másnap reggel a ketrec alján ült a madár. Nem evett, nagyon gyenge volt, ellenkezés nélkül hagyta, hogy megfogjam. Szomorúan tettem vissza az odúba, s le is mondtam róla. Örömömre este azonban a madár kint volt a ketrecben és szemmel láthatóan jobban érezte magát. Kíváncsian néztem az odúba, és ott volt a tojás. Olyan lágy héja volt, mint egy hüllő tojása. Ekkor már evett a madár, jobban volt, így másnap visszatettem a helyére. Második tojást nem tojt, de gondoltam jobb is így. Ugyanez megismétlődött augusztusban is. Megint ki kellett vennem, mert a hím az elgyengült, kiszolgáltatott tojóval állandóan párosodni akart. Ismét nagyon nehezen tojt egy lágy héjú tojást. Úgy gondoltam, hogy ebből a tojóból sajnos nem lesz tenyészmadár. Szeptember végén ismét eltűnt a tojó az odúban - rögtön rosszra gondoltam. Nagy meglepetésemre azonban egy ép, normál héjú tojást találtam az odúban. A tojó szépen ülte és egy hét után átvilágítva láttam, hogy termékeny a tojás. Sajnos nem kelt ki, de így is nagyon bizakodó voltam, mert reményt láttam a szaporításukra. Ezzel a 2017-es szezon véget ért.

2018 tavaszán ismét kikerültek a kis röpdékbe. Az egyik pár - amelyik előző évben kétszer üreset tojt - most elsőre tojt két termékeny tojást. A tojó kifogástalanul kotlott, a kikelt fiókákat pedig szépen nevelték. Feltűnő volt a fiókák vastag pihe tollazata, amely annyira dús, hogy ránézésre nem lehetett megállapítani, hogy egy vagy két fióka van-e az odú alján. Ez valószínűleg arra vezethető vissza, hogy élőhelyükön, Új-Guineában a hűvös hegyvidéki erdőket lakják.

öthetes fiókák az odúban

Két és fél hetes korukban meggyűrűztem őket 5 és fél mm-es gyűrűvel és egyben az odút is kitakarítottam. Ezt a kirepülésig még kétszer meg kellett ismételni, mert a híg ürülék miatt a fészekanyag nagyon átnedvesedett. Ez egyébként más lóriknál is nagy problémát jelent, ezért cserélhető fiókos odút készítettem nekik, így az alom cseréje könnyen és gyorsan elvégezhető. Most már szinte minden lórimnál ezt a típust használom. Kis testű madarak ellenére az ibolya lórik meglehetősen sokáig voltak az odúban, a kirepülési idő 50 nap volt. A tollvizsgálati eredmény alapján egy hím és egy tojó lett a két fióka. Önállóvá válásuk után leválasztottam őket a szülőktől egy másik röpdébe, és kitakarítottam az odút. A pár körülbelül három hét múlva ismét tojt, de sajnos mindkét tojás terméketlennek bizonyult. Harmadik fészekaljat nem raktak.

fiókáit etető szülő

A másik pár - ahol a tojó előző évben lágyhéjú tojásokat tojt - egy hónappal később fogott költésbe, viszont két fias, 6 -7 napos tojást találtam az egyik ellenőrzés során. Két hét múlva ellenőriztem őket, de sajnos mindkét tojáson apró sérülések voltak, mintha több helyen kilyukasztották volna őket. Az egyik már félig kiszáradt, a másikban is elhalt már az embrió. Arra gyanakodtam, hogy a szülők a magas, szűk odúban ráugranak a tojásokra, ezért az odúból 15 centimétert levágtam és mászóráccsal láttam el. Ez meg is hozta az eredményt, a második fészekaljból kikelt 2 fióka és szépen nevelték is őket. Gyűrűzéskor vettem észre, hogy a nagyobb fióka fején kicsit hiányos a pihetollazat. Egy hét múlva már egyértelmű volt, hogy az öregek tépik a fiókákat. Újabb egy hét múlva már szinte csak a szárny- és farok tollak voltak a fiókákon, ezért kénytelen voltam elvenni őket és kézzel tovább nevelni. Mire önállóvá váltak szépen kitollasodtak, mindkét madár tojó lett.

kirepülés után egy héttel már önállóak a fiókák

Összességében elmondhatom, hogy kisebb nehézségekkel ugyan, de végül sikeresen tudtam szaporítani az ibolya lórikat, amelyek még inkább a szívemhez nőttek az évek során. Kis méretük, csendes hangjuk és persze szépségük miatt mindenkinek ajánlom, aki lórikkal szeretne foglalkozni.

együtt a család

- Olyan fura, hogy a mai napig sokszor kifejezőbb egy rajz, mint egy fotó, nem?
- A fotóban kevésbé van benne a szerző lelke, mint a rajzban. Az unokáim az én rajzaimat nézegetik órákon át, miközben garmadával állnak körülöttük a szebbnél szebb képekkel teli könyveik.

Fecskefarkú lepkét, nappali pávaszemet, káposztalepkét, valamelyik fajta boglárkalepkét már sokat láttunk a kertben, de nagy pávaszemet most először.
Szép lassan egyre több mindenki járja a kertünket!

A Magyarország lepkéi oldal nézegetését mindenkinek ajánlom.

Vajon mikor kezdett el pusztulni Okos Józsi szomszédom?

Visszamehetnék egészen a kezdetekig, de most nem teszem. Amikor az első birodalomépítő elkezdte megvalósítani terveit, .......amikor a sokadik akarta a második világháború előtt felépíteni a saját birodalmát? Vagy amikor az esztelen birodalomépítésben bevitték apját katonának, vagy csak akkor, amikor nemsokára megözvegyült édesanyja, és ő, nyolcéves gyerekként maradt férfinek nagyanyja, anyja, s húga mellett? Akkor, amikor a földekre ki kellett menni szántani a lovakkal, meg kellett tanulni erővel megfogni az ekét? Amikor hajnalban kellett kelni, későig fent lenni, az időjárástól függni, amikor be kellett adni a Tsz-be a földeket, s a lovakat? Amikor nagy nehezen a pécsi munka mellett itthon állatokat kellett tartani, a szinte semmiből, hogy tudjanak enni? Amikor kuporgatta a pénzt, s felépített Pécsett a húgának egy házat? Vagy akkor, amikor valaki, vagy valakik miatt nem lett felesége, családja?

Mikor kezdett el pusztulni Okos Józsi szomszédom, mikor kezdett el pusztulni a lelke, hogy aztán a háza is elkezdjen pusztulni? Mikor kezdett el fogyni az erő, a kreativitás, a célorientáltság, a siker, a motiváció, az öröm a lelkéből, a szelleméből? Mennyire menjünk vissza?

Miért van az, hogy némelyek felállnak, némelyek elesnek, és fekve maradnak? Mérlegre tudjuk vajon tenni az ősei mínuszait, mint vektorokat? Össze tudjuk ezeket adni, hogy aztán mindenkinél kijöjjön egy eredő?
Ez az eredő, ami a szívben van, és sorsformáló erő egyben, látható módon megmutatja magát az egyes emberek életében.
És vajon ismerjük, meg akarjuk-e ismerni az utakat, módokat, hogy az ősöktől kapott rossz örökségtől megszabaduljunk? Hogy a jót megtartsuk, és a rossztól megszabaduljunk? Egyáltalán, ki mondja meg, hogy mi a jó, és mi a rossz? Úgy gondoljuk-e, hogy tudjuk a válaszokat, és mindenki maga dönti el, hogy mi az? Mi van akkor, ha azt sem tudjuk igazán, mi a jó, és mi a rossz? Ha ezt is meg kell tanulni? És elfogadni? És kitől fogadjuk el? Létezik abszolút igazság? És mi a fontos, és kevésbé, vagy egyáltalán nem fontos dolog az életünkben, amire kár időt fecsérelni? Vajon mindenkinek az életében megadatik, hogy válasszon? Döntsön? Mennyire szabad erre?
Mekkora az egyén felelőssége?
És ha valaki tökéletlen, az öröksége folytán, s mert maga sem ismeri a válaszokat (akik magunk sem vagyunk tökéletesek, s nem ismerünk mindent, ahogy kellene), mi hogy vélekedünk másokról, s magunkról?
Ügyészként vádolunk, vagy ügyvédként védünk? Ítélet, vagy irgalom?
Gondolkoztunk már ezen?

Egyre több tudományos kutatás támasztja alá, hogy az átélt traumák konkrét fizikai elváltozásokat létrehozva, az agyban megváltoztatják az ingerekre adott reakciókat, aztán beépülnek/beépülhetnek a génállományba, ezáltal az utódok viselkedésmintáját is meghatározva. A modern biológia egyik ága, az epigenetika foglalkozik ezzel. Olyan öröklődési forma, ami nem jár együtt a DNS szekvencia megváltozásával.

Zitáék nagy átalakítanak, mi pedig még nem nagytakarítunk, de folyamatosan nagy takarítunk.
Nem tudom még igazán gondolatsorba rendezni, amik bennem kavarognak, de leírva....

Megfogadtam magamban (egy hatalmas fekete kukászsákkal a kezemben, egy fekete kesztyűvel a kezemen, egy hajdan volt gazdag, gyönyörű parasztház hajdan volt tiszta szobájának egyik még mindig szép, hajdan tiszta ruhásszekrénye előtt állva), hogy - mivel felmenő nőimmel kalkulálva körülbelül 90 évre kalibrálom magam -, ha betöltöm a hetvenedik életévemet, akkor mindenmindent, de főleg a motyóimat rendbe teszem, a ruhatáramat a következő listára redukálom: 7 váltás alsóöltözet, két szoknya (egy mindennapi és egy ünnepi), négy váltás blúz (három mindennapi és egy ünnepi), két kardigán (egy mindennapi és egy ünnepi), két kabát (egy mindennapi és egy ünnepi), két sapka (egy mindennapi és egy ünnepi). Két csizma: egy fekete mindennapra és egy tűzpiros ünnepre. A piperéimet elnézve már most is a hetveneseknek kijáró mennyiségem van: egy arckrém, egy parfüm (ha majd már nem szagoljuk egymást, ha majd már nem érezzük egymást, de még mindig nézzük egymást simogatva, én akkor is illatos szeretnék lenni, mert akkor is szagolni és érezni szeretném nőiségemet melletted), egy hajkefe és egy hajcsat.
Tisztán meghalni. Nem mocskot magunk után hagyni.

Tündöklések és bukások. Mi az a pont, amikor elkezd egy ház hanyatlani? Hányféle ok és körülményösszejátszás kell ahhoz, hogy a megalkotó és megtartó energia az enyészeté legyen és a gondozási ösztön lenullázódásával kezdetét vegye a pusztulás? Bele sem merek gondolni, milyen lehet egy pusztuló (lényegében maga a lakó ítéli pusztulásra az otthont, a házat, nem?) házban vegetálni. Amikor hiányzik az élet, csak a stagnálás és a az elemi erők kártételének szép lassú rombolása van jelen. Ez nem Isabel Allende Kísértetháza, még csak nem is a Thibault család, ez maga a történés nélküli élet. Az ember kiszakad az otthont jelentő kölcsönös teremtő körforgásból és önmaga életének szemlélője lesz. Történés nélküli megtörténések. Emberi mocsok.

Szerencsére nincs bevezetve a házba, se sehova a víz. Csak a kút. Leroggyant faszerkezettel, de tisztán, függetlenül, egymagában áll az udvaron.
Az emberi szenny talán a vizes blokkokban a legundorítóbb. A természeti és a természethez közeli népeknél mindig is fontos volt, hogy a lakóhelytől (az élet és a spiritualitás szent helyeitől) minél messzebb, diszkréten történjen az ürítés. A víz mindkét értelemben drága volt. Mint manapság. Komposztvécé. Egy lavór mosakodóvíz. Ciklikus fejlődéstörténet?

Ellend, Petőfi utca, menet a házunk előtt - vajon hová mennek? Vajon pontosan mikor?
Mindhárom fotót a tisztaszoba egyik szekrényében találtam.

Kezd véglegesen kikristályosodni bennem az a konceptuális tó, amit az udvarunkon szeretnék megépíteni. Ez a kerttervezési ötletem szép lassan alakulgat bennem, a gondolatok pingpongozása kivételesen teljesen egyértelműnek tűnik. A mű születésének gondolatisága jól nyomon követhető - leírni ezt viszont, már biztosan nehezebb lesz, de persze megpróbálom: 1. az udvaron a kút mellett megszűnt, elhasználódott végre egy, az előző lakóktól ránk maradt sóderhalom. A helyén maradt egy vese alakú mélyedés. Határozottan a természetes tavakhoz ajánlható forma. Sokáig ellenkeztem Balázs ama óhajával, hogy legyen tavunk. Főleg a gyerekek biztonsága, a vele járó macera és valami megmagyarázhatatlan idegenkedés késztetett rá. Aztán kitört rajtam ugyebár a botanika láz, azaz a vizes közeget kedvelő növények iránti tudásszomj lassan utat engedett bennem a 'tó kell a kertbe' gondolatnak. A kútból lehet vizet nyerni, elvezetés nem kell, mert majd jól telepakolom növényekkel, mert azt ugye nem szeretném, hogy a skacok pancsoljanak benne.
2. Szeretek ásni akkor, ha ültetünk. Gödröt ásni, aminek fóliát teszek az aljára, majd a fólia szegélyét hatalmas kövekkel fogatom le - na, ez az a pont, amikor úgy döntöttem, hogy nem. Felesleges. Pazarlás. Tőlem idegen. Nem kell.
3. Kerttervezésileg megértettem, hogy miért olyan fontos maga a tó megléte vagy hiánya. Érzelmileg és látványilag egyszerűen jó a víz, vagy a minitavak sugallta víz imitáció. Tehát imitálni fogok. Mégpedig vizet.
4. Környezeti elemekkel számot vetettem: ökológiailag jelenleg egy tó nem magyarázható meg nyugodt lelkiismerettel. Viszont a talajvíz elég magas ahhoz, hogy a vízközeli növények icipici öntözéssel kiválóan érezzék magukat. A keleti kertek kőhasználati dizájnja gyönyörűen képes az áramló, lélegző, élő vizet szimbolizálni. Szimbolikus tó, fahíddal, vízparti évelőkkel.
5. Konceptuális száraz tó (száraz tónak nedves partján igenis kuruttyolhat a levelibéka....). Tehát kimélyítem az amúgy is meglévő mélyedést, a partját beültetem sásliliommal, zergeboglárral, réti füzénnyel, szibériai nőszirommal, pettyegetett lizinkával, és ha tudok szerezni, akkor csillagos sással is. Maga a tó medre pedig a szélétől befelé haladva egyre kisebb görgeteg kövekkel lesz berakva.
6. Beadom pályamunkának a konceptuális kertek dizájnpályázatára....

A pinterestes képeket nézegetve nagyon megtetszettek a színek a külzeten.

Oké, flamingó nélkül, de ugyehogyugye? Na ez egy pompás kis felújítási ötlet lenne, és hm... van benne lendület, megmarad az eredet, nagyon tetszik.
Továbbá szerintem a homlokzaton az erkélyajtó melletti ablak nagyon ütős lenne, ha kerek lenne. És mindig is vágytam kerek ablakra. Így első körben kitaláltuk, hogy legyenek az ablakok körben sötétkékek, és az erkélyajtó melletti kerek pedig narancssárga.
Azonban az általam megkérdezett ablakosoknál narancs nincs is, a sötétkék pedig olyan szinten feláras, amit nem engedhetünk meg magunknak. Ezért alkut kötöttünk részben. A teraszos ablak marad kerek. Az ablakok színe viszont antracit lesz, ami a majdnem sötétkék szürkét jelöli. Ami mostanában egyébként a minimál dizájnos házakat jellemzi. Mint például ez.

De! Nem azért van a pinterest, hogy egy ilyen fantáziátlan kis házat ne lehetne feldobni.
Íme példák, hogy hogyan lehet teljesen megőrülni színekkel:

Szóval most először lesz kívülről fehér a fal, és lesznek antracit színűek az ablakok, de ha lelkesedésünk kitart, amikor büdzsénk engedi, ráengedünk egy kis eszetlenséget. Az anyagot tekintve egyébként mivel nyugati a nyaraló, és szerintünk a stílusba belefér, műanyag nyílászárókat választottunk. Őszintén szólva látom mit csinál a nap a fa ablakokkal, és én lusti vagyok ötévente átkenni ezzel-azzal. Ha be lesznek rakva az ablakok, fotózok.

Az a pillanat, amikor kifizeted a nyaralót és megkapod a kulcsot, felejthetetlen. Kimondhatatlan az érzés, ahogy birtokba veheted az ingatlant. Valahogy úgy képzeltem, hogy majd lefekszem a földre, és magamba szívom az élményt, hogy az itt mind az enyém...

A valóság ennél sokkal prózaibb. Férj fogta 5 barátját és szétverte a házat. No nem én dühítettem így fel, hanem belefogott a NAGY ÁTALAKÍTÁSBA. Tudom, tudom. Mi a francnak vettük meg, ha semmi nem jó úgy, ahogy volt? De mielőtt a NAGY ÁTALAKÍTÁSRÓL beszélnék egy külön fejezetben, legyen előbb szó a bontásról.
Lévén apukám kiskoromban meghalt, mindig friss élményként ér a férjem által megtapasztalni, hogy milyenek is ezek a férfiak. Elképesztő. Soha nem hívtam át még barátnőt főzni, és valószínűleg egy nőtől - hacsak nem fizetek érte - kosarat kapnék arra a felvetésre, hogy végezzünk a hétvégén együtt nálam valami házimunkát. De amikor a férjem meghirdette a barátai között, hogy lehet szétverni egy nyaralót a március 15-ei hétvégén, egyből mindenki elkéretőzött otthonról. Persze vonzóbbá tette az ajánlatot sörökkel, pálinkával, és lefőzetett pörkölttel, megsüttetett sütivel. Peti bérelt HILTI réselőt, betonverőt, vitt minden alkalmatos eszközt (a kaján, pián kívül), rendeltem konténert, szóval indulhatott a munka.
És lőn ami (anno) nappal épült, estére leomlott, mert mire leszállt az éj, felszedték a műanyagpadlót, meg az alatta levőt, meg az alatta levőt, meg az alatta levőt...
Lebontották a lambériát, meg az alatta levő mozaik csempét, meg az alatta levő első réteg tapétát, meg a második réteget, és a harmadikat...
Kibontották a leendő zuhanyzó útjában álló kéményt, leverték a csempét, kiszedték az összes ajtót (kivéve a külsőket), a mosdót, a zuhanytálcát, a wc-t, és minden mást, amit találtak.
A második nap kihordták a sittet, felpakolták a lambériát és elhordták a szemetet.
A harmadik nap pedig kibontották a nappali melletti falat (mert az első nap elbizonytalanodtak, hogy tartó fal esetleg, de közben kiderült, hogy mégsem), leszedték a maradék tapétát és feltörték a maradék feltörni valót.
Ami maradt, az jelenleg nem nevezhető nyaralónak, de legalább elő van készítve a jövőre.
Itt vannak fotók az eseményekről:

Köszi Csabi, Misi, Marci, Gurcsi, Gábor, Szaki, és köszi Hilti!

Magyarországon nem védett, de ritka virág a sárga tyúktaréj. Olyan, mint egy mini csillagliliom.

Ezt a vadvirágot idén láttam először. Kacérka.