Készülődés, pakolás, térrendezés. Tervezgetés, várakozás, sertepertélés, privát terek publikussá alakítása.
Találkozások. Játék és munka, feloldódás és átalakulós átalakítás. Gyerekcsapat és felnőttek hol együttes, hol különváló megélés-dinamikája.
Előkészítés. Kezdet. Alkotás: Hangfarm.

https://hangfarm.hu/workshopok-2020.php

Maller Nándi szélcsengője

A gyerek gazdasági érdek. Családi munkaérték. Erő.
"Én ezért még könyörögnék is, hogy csinálhassam!" - mondták egymás között a fiúk. Elnézve egyre ügyesedő szerszámkezelési technikájukat, rájöttem a miértre: kincskeresés.
A sérültek megsütve kerültek a vacsoraasztalra, a hibátlanok betározva várják sorukat. A babot is felszedték, újabb hagymaadagok is kerültek a kosarakba. Babra munka: a lányoké maradt a babfejtés.
Tapasztalják, megértik és nap mint nap örömforrás számukra a kertből az asztalra kerülés folyamata. Illatok. Ízek. Frissesség. Különlegesség.

Megérte a sok munkát. Hasznos és szép. Azt hiszem, sikerült tényleg megteremtenem a víz-képzetet: formával, anyaggal, beültetéssel. Száraz tó - medence. Fürdődézsa.

Vízhasznosítási minimál: reggel feltöltjük, délre felmelegszik, egész délután lehet benne hancúrozni, bohóckodni, este pedig kilocsoljuk a növényekre. Minden nap tiszta víz. És néha Balázs még azt is megengedi, hogy a slaggal is lehessen csatát vívni. Úszásra meg maradnak az igazi tavak.

A kislevelű hárs takarásában

Sárgálló sásliliomok, mocsári nőszirmok, árnyliliomok

Sásliliomos kilátás

Mű-tóhoz illően a vizes érzetet egy öntöttvas kútcsap és egy zománcos vájling hivatott fokozni - talán még a giccs határán innen....

Virágmagfogások: évelő len, körömvirág és borzaskata.
Bogyószüretek: ribizlik, meggy, egres, szeder - már összeérve az első őszibarackokkal, paprikával, paradicsommal.
Hagymafelszedés: lila, vörös és fokhagyma.

Borzaskata magházak a szurokfű előtt

Hosszasabb ácsorgás egy-egy virág előtt, egy-egy bokornál, egy-egy fa alatt. A korlátlanul fogyasztható finomság abbahagyhatatlansága, a csorgó-fröccsenő édes levek mulatsága. Formák, ízek, szagok, zamatok. Élvezet.

Átváltozott kert-hangulatok: szárad-fárad a kert, folyamatosan fakulnak a zöldek, sárgulnak a füvek, lefelé húzza a gyümölcs a fákat. Teherség. Elnehezedettség mindenütt - féltéssel vegyes gazdagság. A gyümölcshozás gyönyörteljes nehézkessége megszépít minket - mikor várandósak vagyunk, ezt a különlegesen éteri testiséget látják rajtunk kívánatosnak a férfiak.

Fénypontok: az éppen legkívánatosabb küllem és a tökéletes gyümölcscukor fok - megízlelni, leszedni mindent, mielőtt önmagukat kezdik el a gyümölcsök és a magok lebontani. Érettség. Kiteljesedettség az öregedés folyamatának megindulása előtt. Cukorlebontás, vízvesztés.

A borzaskata magházában sorakozó megérett, illatozó magok

Mindegyik magsort védőhártya öleli körül

Ideiglenes szárítóhelyek a gyógynövényeknek (levendula, cickafark, katáng... ) és a magoknak mindenfelé: tálcák és papírdobozok találnak helyet a zongorán, a polcokon, a fűtési időszakon kívül amúgy is tárolónak használatos sparhelten.

Borzaskata magház-bontás

Minél szebb és nagyobb a virágmag, annál szebb és nagyobb növény lesz belőle - magérték

Balázs a hétvégi önfeledt lemezkarcolgatás közben egyszer kapcsolt csak, hogy a hasa ugyanolyan fontos neki, mint a hangkultúra: létrát ragadva ment a skacokkal gyümölcsöt szedni. Intenzív rövid csend van ilyenkor a háznál, ezek azok a percek, mikor mindenki itthon van, de nincs jelen, ezért elmélyült egyéni koncentráltságban lehet megélni a most pillanatait. A mai napig hihetetlen markáns váltás, amikor más terekben vannak a gyerekek (hangjai) és amikor már hallod messziről erősödő, aztán hirtelen a közeledbe berobbanó lényüket (hangosságukat).
Néha megadatik (főleg ha pitéről van szó), amikor a közös munka egyhangúlag közös motivációként születik meg. Összedolgozás, közös ritmus, családi egység.

Kultúrpite: meggyes-fekete epres

Meggymagozás közben már gyúrom is a tésztát, készítem a tepsit, melegítem a sütőt.
Tésztanyújtás, gyümölcs-lecsöpögetés, tepsibe rakás, sütőbe érkezés. Mikor megérzed az illatokat, már mindenki biztonságban érzi a hasát. Drámai percek telnek el várakozással, szaglászás, törlőruhával gyerekhessegetés, utálom, mikor a fiúk megcsipdesik a tészta szélét, vacsorához terítés....

A fekete eper különleges édességének köszönhetően még icipicit sem kellett a gyümölcsöt megcukrozni

A vacsorát még én is azért eszem csak, hogy elérkezzünk a pitéhez. A friss, langyos, közös tésztához. Valahogy annyira jól sikerült, olyan szép idő volt, annyit csiviteltek a cinkék, hogy a fiúk has-kultúrája bekapcsolt és megszületett az Edd a meggyet, csak a meggyet című rap-szöveg Jakab tollából, és persze Jónás megzenésítette, aztán fürdés után az egész család meghallgathatta a közös előadást.

Fiúk munkafolyamatának meglesése

Ilyenkor olyan gyorsan történik minden, annyit rötyög az ember, annyira belefeledkezik önnön szabadságába, annyira hálás a meggyfának, a sütőnek, az életnek, hogy csak este, beszélgetéskor rakja össze, hogy megint valami hihetetlenül egyszerű, örökérvényű történt vele, lehetett annak a része.

Az eredeti fotó pontosan anno 11:25-kor készült, mikor is kisfiam valami belső automatizmusnak köszönhetően odaült várni az ebédet, ami szerinte már késésben volt. Ugyanis nálunk az ebéd Jakab miatt nagyon sokáig pontosan fél tizenkettőkor volt (minden leleményemen kifogott a kis úriember, még az sem segített, ha tizenegykor teletömtem gyümölccsel), és igencsak hosszú időn át csak inget volt hajlandó viselni, általában mellénnyel (természetesen Balázs volt a minta, és igen, hosszú haja is volt...). Ezt a képet Tündike készítette róla egy vászonzsebkendőre applikálva (merthogy csak úgy volt hajlandó oviba menni arra az egy-két napra, ha a gatyája hátsó zsebében a parfümömmel átitatott zsebkendő volt, szaglászandó, ha nagyon hiányzom neki), mikor Bogár Jakab címmel pályáztunk egy mesekönyvre.
Ha most belegondolok, dédszüleimnél és nagyszüleimnél is igencsak sokszor már el volt mosogatva, mire harangoztak....

Nagylevelű hársunk a időjárás kontrasztjában

Új lakók az odúban!
Egyszerűen nem is érti az ember, hogy mikor, hogyan, de észrevétlenül újra megtörtént - pár napja arra lettünk figyelmesek, hogy megint erősödő csivitelést hallunk az odúból. Pedig a bejárati ajtóhoz közel, a kinti szoba mellett és mégis, annyi minden más kötött le minket....

Például az, hogy a fecskéink mérgesen nekirontanak a gerlének, ha az ólhoz mer közeledni. Szívesen nézzük ezt a jelenetet: három-négyen nekirepülnek, támadnak, a nagy betolakodni akaró pedig menekül....
(Éppen Churchilltől olvasom A második világháború történetét - idén Jakab annyi kérdéssel állt elő, hogy nekifogtam....
Éppen arra kényszerültünk, hogy a birtokunk peremére Kérem tartsa tiszteletben a területünket! táblát tegyünk ki, mert valaki nemcsak hintázott és átállította magának a méretet, hanem úgy is hagyta: szemérmetlenül, érdektelenül, nagyzolón és leuralón. Állsz a gyerekekkel a saját magad alkotta hinta előtt és nem akarod elhinni, nem akarod befogadni, nem akarod megérteni azt, amit a látvány jelent. Nem tudod felfogni, hogy miért kell másoktól megvédeni - nemcsak gondozni, fenntartani, ápolni - azt, mit a világra hoztál. Hogy miért kell a másiknak nyomot hagynia rajtad, ott, ahova elvileg nem léphet be.)

Vagy az, hogy az egyik fecske fióka nem hajlandó a fészekben maradni, pedig még nem tud repülni, ehelyett a gyerektalicskában piheg, vagy kiugrál az ól előtt a földre készített gerendához és azon szemlélődik. Szokás szerint hívtuk Lacit, hogy mit tegyünk: visszatettük a fészekbe, tettünk rá kesztyűt, hogy maradásra bírjuk, de egyszerűen nem akar. Csak drukkolni tudunk az elszánt menni akarásnak, reméljük a kutya vagy a macska jóllakottan elmegy mellette....

Vagy például az, hogy minden virágzik, virul, érik, bomlik és magot hoz. Megérések és kibomlások. Megértések. Új lakók.

Bazsarózsa-borzaskata magzás

Bodza magzás

Fekete eper-meggy

Hagyma-nyílás

Harangvirág magzás

Kasvirág nyílás

Konkoly-hagyma

Konkoly nyílás

És közben itt járt a hangoló is, ami minden évben nagy esemény nálunk: lepakolás, takarítás, nem visszapakolás, hanem újrarendezés. A legapróbb hiba észrevétele is. Újrajátszás. Tisztázás. Új hangok. Szebb hangok.

Zongorabelső

Mi lehet annál nagyobb csapás júniusban, amikor a kert minden szeglete könyörög a gondoskodásért, mint az, hogy az ember lánya befáslizott csuklóval kénytelen hosszú napokat átvészelni? Mivel a jobb kezem csuklójában a hüvelyk- és mutatóujjhoz tartozó ízületek, szalagok sérültek, sem fogni, sem tartani, sem gyomlálni, ásni, ültetni, mosogatni, sütni-főzni, hajat rendesen összefogni, kenyeret dagasztani nem tudok. A tehetetlenség netovábbja. De közben lassan beérik a meggy, amiből lekvárt szeretnék főzni. Virágok, levelek, fűszernövények várják a begyűjtést. A konyhakert egy részén a borsót felszámoltam, és még pont a csukló-baj előtt sikerült kifejteni az utolsó golyóbisokat, de azon a kis területen még a fokhagyma vár sorára, majd újabb zöldségek költözhetnének már be.

Ígértem Ötévesemnek (aki szolidaritásból szintén bekötötte kezét - imádom) méhkast méhekkel – virágcserépből, dekorgumiból, drótból –, a cserépen már megszáradt a sárga festék, de a mesebeli zümmögők még váratnak magukra. Konzervdobozból készültünk katicát, méhet, szitakötőt kreálni és kis kertjébe költöztetni, de most ők is csak a fejünkben köröznek egyelőre. A tündérfáról nem is beszélve…

Én meg itt pötyögök csigatempóban a billentyűkön másfél kézzel, és azt várom, hogy végre visszakapjam a végtagomat. Ja, említettem már, hogy persze jobb kezes vagyok?
Az egyetlen érdemleges dolog, amit belső kényszerből és külső muszájból megcsináltam ezzel a kézzel, az a levendula szörp. Most is itt lengedezik a fásli fölött a citromos-cukros virágillat…

Tudom, orvosi javallatra ki kellene teljesen vonni a forgalomból a jobb kezemet, de ha egyszer ez a fránya növény pont most virágzik! Miközben az igazi méhekkel harcot vívtam, hogy kié is legyen a nektár és a virágpor, szinte egyenként, bal kézzel levágtam a virágokat, fazékba tettem és FérjemLaci belekarikázta a citromokat. Tegnap este pedig újabb segítséget kérve – milyen elveszett vagyok egy bal kézzel a konyhában! – üvegekbe került a nyár egyik darabkája. Legalább ennyit megtettem tehetetlenségemen felülkerekedve. Egy hős vagyok.

Készülő levendula szörp

Kész levendula szörp

Visszatérve a virágokra, levelekre, fejest ugrottam a házi gyógyszertár megvalósításába. Annyira házi, hogy saját növényekből saját gyűjtésű, szárítású virágok, levelek kerülnek majd üvegekbe, vagy további feldolgozásra. Lesz olaj, tinktúra, tea, balzsam, és egyre növekvő tudás és tapasztalat mindezek használatáról. Még „szerencse”, hogy mozdulatlanságra ítélt csuklóm miatt több időt tölthetek igazoltan a gép előtt, és szívhatom magamba a tudást, melynek alapjait az egyetem adta meg a gyógynövény tanszéken. (Micsoda vitatkozásokat folytattam magammal anno, hogy dísznövényes vagy gyógynövényes legyek…)

Málnalevél már mozsárban

Engedek az évek óta bennem cikázó késztetésnek, hogy mélyebbre ássam be magam a növények gyógyító erejének megismerésében, mert a diplomám inkább a termesztésről szól, mint gyógyhatásokról. Mondhatnám azt is, hogy boszorkány leszek. Persze nem az Északi Gonosz Boszi, hanem a Nyugati Jó Boszorkány – szerettem Óz meséjét. Is. Laci már meg is előzte tudat alatt mindezt, és egy számomra újdonsült ismerősünknek már füvesasszonyként beszélt rólam, miközben pünkösdkor sétáltunk a sátoraljaújhelyi Tengerszem körül és fotóztam a vadvirágokat.
Nem tudom, mi lesz ebből, meddig jutok el, de a frissen szedett körömvirágok és málnalevelek már száradnak. És itt lép be egy újabb adalék a történethez, mert a gyümölcsaszalót, ami tökéletesen alkalmas gyógynövények szárítására is, még nászajándékba kaptam/kértem…ki tudja, miért… 😉

Körömvirág aszalóban

Berkenyének vettük, aztán az első termések után rájöttünk, hogy ez nem az. Fanyarka (Amelanchier) lett belőle. Aztán arra is rájöttünk, hogy nem fanyarkának, hanem mézalmácskának illenék hívni.

Ötévesen.

A fanyarka nemzetség legtöbb faja Észak-Amerikában található, de Észak-Afrikában, Ázsiában és Európában is fellelhető. Európában is honos és védett faja a szirti fanyarka (Amelanchier ovalis).
Kertészetekben az észak-amerikai fajtákat lehet kapni (A. alnifolia, A. canadensis), és mivel ízük egyáltalán nem fanyar, mint európai társainak, inkább a mézalmácska megnevezés javasolt rájuk.
Erről a növényről egyszerűen nehéz józanul, érzelemmentesen beszélni (akarok egyáltalán?), olyannyira pozitív jelenség. Habitusa nőiesen nyújtózkodó, szétterülő. Szellős, mégis látványos, nem kerüli ki a tekintet. Van valami keleties vonás benne, ami tavaszi virágzásakor teljes fehérben egyértelműsödik.

Az égerfa-bodza kombináció előtt, a bimbózó sásliliomok mögött, a farakástól jobbra azt a szélfútta világoszöldes lombozatú bokrocskát, amire a pipacs mutat rá, nemrég ültettük át mostani helyére, mert elsőre nem igazán érezte jól magát. Meghálálta, idén már bőven termett.

Fekete ribizlinél nagyobb szemű, almatermésű gyümölcse ízvilágban és megjelenésben is az áfonyára hasonlít, pici koronával a csészerésznél. Már pirosan is finom, de ha van türelem, sötétpirosan a legédesebb. Szakaszosan érik, ennélfogva kiskertekben kimondottan előnyös: két hétig is folyamatosan esszük ebéd utáni desszertnek, vagy délutáni csemegének.
Ribizli-málna-meggy-mézalmácska együtt a sláger. A gyerekek ínyenc falat-kínálatából a kedvencem, mikor egy meggy- vagy málnaszembe ribizlit vagy mézalmácskát tesznek és egy kocka csokival tálalják....

A jövőből, október 23-án írom hozzá:
A kortárs blogos naplóműfaj dokumentatív jellegében az is megengedett (jó), hogy utólagosan, visszamenőleg, azaz a jelenből visszanézve is ki lehet egészíteni az akkori múltat - hozzá lehet tenni a mostani pillanatból azt, amit akkor még nem láttunk. Átírások. Átértelmezések.
Most csak egy aprócska kiegészítés:

A mézalmácska őszpiros lombszíne

Amikor Jakab kisiskolásan hősiesen azzal a kéréssel állt elém, hogy többet ne horgoljak neki sapkát, hanem inkább olyan boltit vegyünk, mint a többieké, tudtam, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak a családi kötelékek, hanem egyéb kötődések is fontosak a számára. Bólint az ember, természetes és csak icipicit fáj legbelül, hogy ennek a korszaknak is vége, ő már soha többet nem fog kézimunkát hordani.
Sokat tettem-vettem magamban, miért van a kézimunkának az öltözködésben olyan furcsa státusza. Általában azt várjuk egy ruhadarabtól, hogy egyedi, kézzel, szeretettel készített, egyénre szabott legyen és mégis, azért annyira ne látsszon rajta, hogy a nagyi kötötte. Talán csak a kötött/horgolt dolgok megítélésére vonatkozik ez? Túlzottan otthon-szagú?
Elkényeztetett kislány voltam abból a szempontból, hogy anyai nagyanyám kötötte a pulóvereimet, apai nagyanyám pedig varrta a szoknyáimat. Mindig izgatott esemény volt a fonal anyagának és színének kiválasztása (jó, jó, őszintének maradva annyira sokat nem szólhattam bele....) illetve a szabás és minta meghatározása. Valamiért rizs-mintát nem szeretett kötni, nagyritkán lehetett rávenni.
A maradék fonalat megkaptam, abból kötöttem a babáimnak ruhát. Ültem mamám mellett és lestem hogyan csinálja: hogyan tartja a tűket, hogyan szedi fel a szemeket, köt, fordít, variál, fogyaszt és szaporít. A másiknál a varrógép lába mellett ültem a szőnyegen és hallgattam a lábintós gép surrogását, az anyag sustorgását, a tű percenését, ahogyan a ritmikus mozgás a szelíd hangokkal ruhává alakul. Tűzdelés, fércelés, próbálás, igazítás, variálás, és rengeteg finoman átadott tudás a testről, a női testről, a nőiségről - intim pillanatok, ahova férfi ember nem tehette be a lábát. Csak teljes díszünkben mutatkoztunk meg.
Joli szeret megfűzni ezt-azt varrni, horgolni, kötni a babáinak, nyár lévén kedvenc fababája kapott olyan kenderkalapot, amilyet én hordok. És persze ő is kapott egyet.

A kalapokat, csakúgy, mint a táskákat, kenderzsinegből horgolom: mintájuknál fogva szellősek, ugyanakkor - mivel a legvékonyabból készítem - puhák, megvéd a napsütéstől, de nem izzadunk bele, a karimájuk szélessége olyan keskeny, hogy éppen csak napvédőnek legyen, de ne lógjon bele zavaróan a kilátásba és persze az eredeti legfőbb motiváció azt volt, hogy sehol sem lehetett olyan kalapot kapni, ami alá befért volna a kontyom. Hát kérem a frizurás nők alapvetően ezért nem hordanak kalapot, vagy ezért alakult ki, hogy a fejükön maradhat még ebéd közben is, nem tudom (ha jól belegondolunk, az utóbbi azért nagyon vicces, hm azt is sokáig értegettem meg, mikor télvíz idején a nők egy kiállításon, templomban kabátjukat levéve magukon hagyják kötött sapkájukat - egyszer a mosdóban látva az alatta lévő látványt döbbentem rá a miértre, jaj!....).

Piros és kék. Hideg-meleg. Egymás mellett. Erősek, szépek, határozottak.
Alapszínek. Elsődlegesek. Ellentétek.

Míg a pirosról a kertben azt mondjuk, hogy szűkíti a teret (mivel közelebbinek érzékeljük), optikailag kisebbnek mutatja, addig a kék ennek az ellenkezője: tágítja a teret, ezért kisebb kertekben, terekben szívesen élnek vele.
A hideg színek, így a kék is, érzetileg nyugtatóak, hűsítőek. A pirosak, lilák, narancssárgák hevítenek: érzelmeket bolygatnak, intenzívebb megjelenésüket magunkba szívva mi magunk is gyorsulóbb tempót veszünk fel. A kék nemcsak hűt és nyugtat, hanem összekapcsol az éggel is - inkább a gondolatiságot képviseli, ellentétben a piros hihetetlen érzelmességével. A kék inkább a szellemiség világa, a piros az érzelmekre apellál.

Zita anyukájának kertjében a piros-zöld egyensúlyt - ugyanúgy, mint nálunk a bejárati ajtó - a kék székek emelik ki, nem a kék-zöld, hanem a piros-kék kontraszt által. Harmónia.

A piros és zöld komplementerek a színelméletben, a piros és kék kiegészítik egymást a létviszonyulás/létértelmezés tekintetében. Összekapcsolódásuk sokszor pillanatnyi vagy tünékeny, de a kapcsolódás egyértelmű súlya bonyolult érzelmi viszonyulásainkban megmarad. És ezért keressük a hosszan virágzóakat szüntelen.

Egyre inkább szeretem a kéket és a pirosat együtt, és szinte mindenhol: kertben, lakberendezésben, ruházkodásban. Sokszor bele sem gondolunk, hogy vonzódásunk a régi paraszti és falusi kultúra iránt ebben a két színben gyökerezik - pingálás bútoron, szőttes színvilágok, ruhadíszítések, piros tulipánok és kékfestések.
Férfi-nő. Alapvetően feketén-fehéren látjuk a világot, csak apránként megtanuljuk, hogy nem ilyen egyszerű, hogy ennél bonyolultabbak a képletek. Gyermeki viszonyulás a szeretem-nem szeretem, mert egyszerű, mert határozottan és egyértelműen segít eligazodni a világban. Aztán persze színesedik a kép, ügyesedik az ember, ahogyan csetlik-botlik a világban és annak folyamatosan bonyolódó kapcsolataiban.
Szinte minden témában megtanuljuk a kulturális kódokat, a rögzült szimbólumokat - ha megadatik, egyéni leleménnyel tágítjuk, variáljuk, alakítjuk a határokat. Tulajdonképpen erről szól nemcsak az egész művészettörténet, hanem a kultúrtörténet vagy tudománytörténet egésze.

A rózsaszín a fentiekre az egyik kedvenc példám: olyan erősen klisésített szimbolikájának a jelentése, hogy csak a legbátrabbak, legjátékosabbak, stb. merik szeretettel használni, hiszen a rózsaszín tulajdonképpen fehérrel szelídített piros. Én szeretem. Általában azt is, aki meri használni.

És ha színkeverésből nézzük, akkor már könnyebb is megérteni, hogy miért a lány csecsemők színe. "Én nem fogok rózsaszínt adni a kislányomra" - mondják a lázadó, egyediséget kereső anyukák. Aztán rájönnek, hogy kékben fiúnak nézik imádott leánykájukat, sárgában meg olyan sápadt, mintha nem lenne benne élet.
A megszelídített tüze a rózsaszínnek a következő generáció szülőanyját viszont bájosan finomítja leendő szerepére.