Az olvasónapló felnőtt műfaját nagyon szeretem: intellektuális szubjektív könyvajánló és egyéni történet egyszerre - Heller Ágnes olvasónaplói.
Könyvek és naplóírás - irodalmi életvonal.
Lenyomatok bennünk és a továbbolvasásban. Milyen viszonyban is van egymással az írás és az olvasás? Elsőre úgy találnánk, hogy oda-vissza hatnak: aki olvas, az ír is (merthogy folyamatos párbeszédben vagyunk az olvasottakkal, a világgal, az élettel, önmagunkkal), és aki ír, az olvas is (hiszen olvasottság nélkül nem tanulnánk meg az önkifejezést, az ösztönös zseni pedig a romantika óta ugyebár nem létezik). Ha az irodalomtörténet alakulását abból a szemszögből nézem, hogy mennyire képzettek az írók, akkor azt kell következtessem, hogy a világirodalom nagyjai a hatvanas évektől egyértelműen irodalmilag, nyelvészetileg, filozófiailag, egyszóval általában bölcsészetileg, de egyetemileg bizonyosan magasan kvalifikáltak.
Beleírni egy könyvbe. Radikális viszonyulás-módosítás a felhívás: az író sorai, mégpedig magán sorai közé írni. Az olvasó, mint partnerré, szövegalkotóvá előléptetett szereplő. A hivatalos, nyomtatott szöveg és a kézzel írott, magánszférába tartozó gondolatiság, a sajáttá tett irodalmi szöveg. Magának a könyvnek a birtoklása és egyénivé, az enyémmé tétele.
A könyveket és a szövegeket használjuk: kiírunk belőlük, cetliket teszünk a lapok közé, halványan jelzünk az oldalszélre, esetleg aláhúzunk egy-egy szót vagy mondatot, így egyénítve, így hagyva jeleket rajta, tulajdonképpen azt a munkát rögzítendő, amit magunkon végeztünk a segítségével. Ezért olyan kényelmetlen az egyébként logikusan kitalált és hasznosnak tűnő kölcsön tankönyv rendszer: nem lehet benne nyomokat hagyni, a tanulási folyamatot láthatatlanná kell tenni, ami viszont már nagyon tudatos és magasabb fokú elsajátítási kultúrát feltételez. Ebben a tankönyvrendszerben a diák nem használója, hanem csak nézegetője a könyvnek, ebből kifolyólag kölcsönösen kevesebb nyomot hagynak egymáson, mint mikor aláhúztunk, kiemeltünk - így tanulva meg nemcsak a konkrét tananyagot, hanem a lényeget is meglátni egy szövegfolyamban, ami tipográfiailag hiába ad fogódzót (bekezdés, dőlten szedés, vastagítás, stb.), tanulásfolyamilag ezeknek kezdetben elenyésző a szerepük. Úgy látom, hogy csak nagyon rutinos és tudatos olvasó képes arra az önfegyelemre, hogy a szöveget sértetlenül, "tisztán" hagyva abban bármikor vissza tudja keresni azt, amit idézni szeretne belőle.
Jane Austen levelei című kötet kettős játékos: szándékoltan hangyabetűkkel szedve a szerkesztő által válogatott levelek, levélrészletek, hogy nagyítót kelljen használni, másrészt minden szövegsor alatt üres sor következik, így hagyva helyet az olvasó beleírásának. Tehát kétszeresen ejt zavarba minket: először elidegenít azzal, hogy megnehezíti az olvasási szituációt, utána pedig felkér arra, hogy váljunk társsá, partnerré. Rosszul értelmezett olvasóbevonás a szövegalkotásba vagy pedig frivol játékosság? Döntse el mindenki saját maga.
Másfajta határfeszegetés Budai Lotti újabb nőiség-története: Rizsporos hétköznapok. (Női életutak és mindennapok a történelemben.)
És hogy a férfias gondolatiságnak is hajbókoljak:
Az okos férfiak kétszeresen is érdekesek: egyrészt mert férfiak, másrészt mert az én gondolati űrjeim kitöltése valószínűleg nekik semmilyen gondot sem okozna.
A Gödel-tételt simán vettem logikából, magánéletiségből már kicsit nehezebben azt, hogy egy ilyen elme hogyan lehetett a köznapiságban ennyire lehetetlen. De legalább csinos volt, ellentétben Einsteinnel (nehezen tudom megbocsátani neki, hogy valószínűleg nem egyedül, hanem első feleségével, a szintén matematikus és fizikus Mileva Maric-tyal dolgozta ki a relativitás elméletét - egy tudománytörténeti anekdota szerint az első tudományos cikken még kettőjük neve szerepelt, de az utolsó pillanatban Einstein kihúzta azzal, hogy "mi ketten 'egy kő' vagyunk".). Kavicskám.
