Őszpiros fák

Pirosra színeződni.
A mai napig képes vagyok belepirulni egy (huncutkodó) érzésbe vagy egy (nem a helyzethez illő, vagy egyáltalán nem szalonképes) gondolatba, a mai napig nem tudok hazudni (már meg sem próbálom).
Egy kilenc évvel ezelőtti őszön még megkíséreltem, mikor a vámvizsgálathoz léptettek be minket. Csak ne látszódjon, hogy (megint) várandós vagyok, így is elég gyanús egy feleséggel és három gyerekkel ösztöndíjas vízummal Kaliforniába repülni....
A piros csizma. Még a kutyának is meg kellett szagolnia.
Kint akartok maradni? Nem. Tényleg? Tényleg. Miért jöttetek vissza? Mert....

Jártamban-keltemben arra eszméltem, hogy a kertünkben levélpirosló fáink mind észak-amerikai eredetűek: juharok, mézalmácskák, illetve ázsiai, mint pl. a japán borbolya. Klorofill zöldek sárgává alakulása egyszerűbb biokémiai folyamatnak tűnik, mint a piroslás. Utánaolvasás, jé, tényleg! Az európaiak általában sárgulnak - a sárga már eleve benne volt a zöldben. Na de a piros? Az mindig új. Miért?

Pangeai életmód: nemcsak mi, emberek, hanem velünk együtt minden más is folyamatos utazásban van - növények, állatok, vírusok. Életek.
Az utazás, mint mozgásos tanulás. Aki utazott, azt látott embernek mondjuk. Látni mást (is) és a más által (is) megnézni magunkat - az önkritika alapjai. Kulturális tükör. Ablaktükör. Tudom, hogy lehet máshogyan is csinálni (hiszen látom). Tudom, hogy lehet jobban is csinálni (hiszen tapasztalom). Működések és miértek. Elmélyítés - helyben.

enter image description here
Nem emlékszünk pontosan hol, valahol Németországban

Minden kertbe kell egy-két piros. Nem sok, csak néhány. Kontrasztnak. Kiemelésnek.
Elvágyódás a sárgás-barnás-szürkés ködből. Világ(ító)látás.

Tegnap este néztük meg Jakab életfilmjét, mert Balázs ma a születése napján nem lesz este itthon. Bármerre jártunk, bármilyen különleges helyeken lehettünk, a legpiroslóbb út még mindig az a bizonyos kaliforniai. Intenzív.

És aztán csak sorolom magamban a meghatározottságainkat, a mi saját pirosainkat, hogy Janka nászutas gyerek, akit Rómából hoztunk (kislányom, biztos, hogy még a nászutatokon is múzeumozni akartok? mindig csak azok a múzeumok... nem kéne kicsit egymásra is figyelni? - ehhem, kiállítás előtt, között és után is lehet. Hja, azóta a mama pirul....), hogy Jakabban ott van valahogyan a németség (dehát még csak pár hónapos ez a kislány és már utaztatjátok? hogyan? dehát ilyen hamar kistestvére lesz?), jé, hiszen Kölnből került haza, Jónást Párizsban tudtam meg (két gyerekkel egy színház páholya melletti apartmanban lakni? - mikor letettem őket aludni, a folyosón osontam be a páholyba megnézni az előadást), Jolán pedig átitatódott az óceánparttal (azt hiszem Balázs csendben már nem is tudna dolgozni) - vele lettünk teljesek (tudod, az az érzés, amikor már nem hiányzik senki a családból - betelt). Amikor megszületett, akkor életemben először egy icipicit megijedtem, hogyan is fogjuk ezt csinálni, mikor megérkezve megláttam a lakásunkat, és konkrétan annyi helyet nem lehetett szorítani, hogy le lehessen tenni egy pillanatra egy újszülöttet. Hoztuk-vittük őket keresztül-kasul a nagyvilágban, teljes természetességgel, mert amíg kicsik, addig akkor vannak otthon, ha velünk vannak. Az emlékeink a piros fáink.

Beszámoló a rezisztens szőlőfajták bemutatójáról

Szeptember 3-a, dmkert.
Koraőszi színkavalkád.
A sok kóstolástól lassan eltompuló íz-élmények.
Érési sorrendek.
Kiskertek, családi kertek egyik legfontosabb tervezési szempontja: mindig érjen valami. Az ültetvényi monokultúrával szemben itt pont nem fő érv az egyöntetűség, az egyszerre érési követelmény, a betakarítási vehemencia - kisebb és sokszínűbb lépték, ahol a friss fogyasztás, mint elsődleges cél mellett a maradék kreatív és nem az emberen elhatalmasodó feladatként megélt feldolgozásán van a hangsúly.

Képízelítő a bemutatóról és a fajtákról:

enter image description here
Vendégvárás

enter image description here
Szemezgetés

enter image description here
Kóstolgatás

enter image description here
Novij Podarok Zaporozsju

enter image description here
Charli

enter image description here
Original Cernij

enter image description here
Marusja

enter image description here
Zarnica

enter image description here
Ajvaz

enter image description here
Katrusja

enter image description here
Saturn

enter image description here
Osennij Cernij

enter image description here
Cica Ustojcivaja

enter image description here
Aladdin

enter image description here
Arkadia Muskat

enter image description here
Livadijskij Cernij

enter image description here
Zavet

enter image description here
Vatra

enter image description here
Jubilej Kostrikina

enter image description here
Nizina

enter image description here
Monarch

enter image description here Sachtjor

enter image description here
Ataman

A mediterrán kert fügegyűjteményéből is mutattunk pár értékes fajtát:

enter image description here
Kútfeji Lila

enter image description here
Mary Lane

enter image description here
Dalmatie

enter image description here
Violette de Sollies

enter image description here
Györöki Lapos

enter image description here
Dauphine

enter image description here
Ceglédi Zöld Óriás

enter image description here
Madelaine

enter image description here
Panache

enter image description here
Ronde de Bordeaux

A csipkebogyó chips már száradófélben, a lekvár éppen a tűzhelyen. A gesztenyéről és a dióról Miklós ígérte, hogy ír (nekünk a tavalyi három szem helyett végre lett legalább egy nagy evésnyi - két évvel ezelőtt viszont még nem tűnt luxusnak egész évben pirított diót, vagy télvíz idején karamellásat enni, a karácsonyi mennyiséget nagyvonalúan elsütni).
A piros és sárga ezüstcseresznye (Elaeagnus umbellata) mennyei csemege és beltartalmi értéke mellett háziasszonybarát a szedése - feldolgozni egyelőre nem kell, mert eltűnik nyersen.

enter image description here
Sweet and Sour

enter image description here
Fortunella

Növényi elegancia (hát nem az eper)

Elegancia: ízléses választékosság, előkelőség.
Elegans (lat.), azaz jó ízlésű, válogatós. Eligo (lat.): válogat. Lego (lat.): szed, gyűjt.
Az elegáns szó jelentésében benne van a finomság és az előkelőség is. Nemcsak felöltjük az elegáns ruhát, hanem lényünkkel is eleganciát sugárzunk. Csak akkor leszünk elegánsak, ha magát az elegáns vonalvezetésű, szabású, anyagú, egyszóval, ha magát az elegáns ruhát könnyeden viseljük, ha a test és ruha párbeszédében ott van a kifinomultság. Ahhoz, hogy elegánsak legyünk, nemcsak a ruhát, hanem a testünket is fel kell készítenünk: kertészkedésből éppen bejőve nem kaphatom magamra, előbb a megfelelő állapotba kell hozzá hozzam a testem, át kell változzak kertiből elegáns lelkületűvé.
Az eleganciában benne van valahogyan a mozdulatlanság, a statikus értékképviselet: bármilyen körülmények között ugyanúgy maradni, ugyanolyannak mutatkozni. Rendíthetetlenség. Valahogyan az elegancia uralkodik, dacol a körülményekkel, azon felül értelmeződik. Természetesen most nem az évszaknak és napszaknak szóló különbözőséggel való szembeszegülésről, hanem az aktuális természeti környezetről, mint ruházatot, viseletet, külsőt megtépázni akaró tényezőről. A szélről, az esőről, a fáradtságról.

Egy elegáns növény mindig kompakt karakterű, azaz nem burjánzik, nem lig-lóg mindenfelé, nem borzolódik, nem dőlöngél jobbra-balra, hanem formáját és alakját megtartva széplik.
Ha ilyen szemszögből nézem a növényeket, mindig oda jutok, hogy az örökzöldek (lomblevelűek és tűlevelűek egyaránt), oszloposak, és a determinált növekedésűek elégítik ki leginkább az elegáns fogalmát.
Formakertek, geometrikus kertek, mértani kertek, alakkertek.
Pár jellemző formanövény, sokszor "Compacta" fajtanévvel: gömpuszpángok (Buxus microphylla Compacta) és hamisciprusok (Chamaecyparis pisifera Compacta), kolorádói jegenyefenyők (Abies concolor Compacta), Sziklás-hegységi jegenyefenyők (Abies lasiocarpa Compacta), tuják (Thuja occidentalis Compacta), stb.

Az oszloposak a vertikalitásukkal egyrészt ritmizálják a teret, másrészt pedig mivel felfelé vezetik a tekintet, tágasság-érzetet keltenek az emberben, harmadrészt mivel az eget és a földet egyenes vonallal kötik össze, spirituálisan természettemplom hangvételűek.
Jellemzően "Fastigiata (lat. fastigatus: csúcsban végződő, ang. fastigiate) fajtanevűek közül pár formatartó: oszlopos gyertyán (Carpinus betulus Fastigiata), oszlopos japán áltiszafa (Cephalotaxus harringtonia Fastigiata), oszlopos babérmeggy (Prunus laurocerasus Fastigiata), oszlopos örökzöld magnólia (Magnolia grandiflora Alta) - ez utóbbit azért szeretem nagyon, mert különleges lomblevelű örökzöldként sokféle stílusú kertben megállja a helyét, beilleszkedik, miközben nem leplezi különleges mivoltát. Kitűnik, de nem uralkodik.

A determinált (tulajdonképpen korlátozott) növekedésű növények mérete a fajtára jellemzően véges méretű, tehát van egy genetikailag meghatározott pont, amin túl nem folytatódik a merisztémák (ős-osztódósejtek) működése, azaz a növény növekedése leáll, de termékenységét megtartja, igaz, általában kisebb mennyiségben, mint indeterminált társai. Kiszámítható méreteik miatt rendezett kert- vagy ültetvényképlet hozható létre velük.

A törpenövésűek a kisléptékű, kisméretű kertek fontos növényanyagai. Eredet-kert, cönológiai (társulástani) kert: sziklakertek, hangakertek. A genetikai meghatározottság és az emberkéz által tudatos forma-méret kialakítása metszéssel és hajlítással a bonszai-kultúra. Tálcásított növénygenetika.

Még mindig nem értem azt a pontot, amikor még szép, és amikor már cselekedni kell, mert már nem az. A legegyszerűbb, leglátványosabb példa a fűnyírás: tegnap végignézve rajta nem vettem észre semmit - a kert rendezett képet mutatott. Ma végignézve már azt látom, hogy a fűszálak összevissza kuszaságban meredeznek. Elrendetlenedtek, nem mutatnak egységes képet. Füvet kell nyírni.

enter image description here
A kép forrása: https://www.sickchirpse.com/hipster-flower-beard/

Az eper?
Hogy lehet egy ilyen rendetlen növénynek ilyen tökéletes gyümölcse?
Indák és legyökerezések hálózata, burjánzás, jövés-menés, költözés mindenfelé - azt hiszem, én tényleg nagyon szeretem a gyerekeimet, hogy hajlandó vagyok ezt megcsinálni. Az őszi eperföldet meglátva mindig fiúszobából kifordulhatnékom támad, nem akarom rendbe tenni, miért kell így kinézzen, mi történt itt, amíg egy kicsit távol voltam?!? És persze nekikezd azt ember, mert ennek nem lehet nekiesni, mint a bozótirtásnak, ezt csak szépen komótosan, módosan lehet végezni és minden tőnél csak a májusi gyerekarcokra és Janka tortájára szabad gondolni, ahogyan tömik magukba, mert különben inkább a bozótirtás.
Eperformakert.

enter image description here
A kép forrása: https://www.styleoholic.com/strawberry-women-tattoo-ideas/

Városi növénynapló

Budapesten, amíg nagymamámmal laktunk, emlékszem, hogy a nappalinak - négyéves énem számára - érthetetlenül sok négyzetmétere jutott a szobanövényeknek. Pedig kell a Zöld, a városban beleszürkül az ember a sok betonba.

Mostanában saját palántákat ajándékoztam másoknak, és szerencsére én is elkezdtem növénykülönlegességeket kapni ajándékba, többek között a Vénusz légycsapója nevű húsevő fenevadat. Kezdő vénuszgazda vagyok, így egyelőre csak utánanézni tudtam pár érdekességnek, gondozása és eredete terén.

enter image description here
Dionaea muscipula, azaz Vénusz légycsapója. Nem fogok tudományos értekezésbe kezdeni, de ez a cím sokmindent elmond.

Nevét nem a légyevésről kapta. Konszolidáltabb magyarázata, hogy virága Dioné istennő lánya, Aphrodité (=Vénusz) szépségét idézte a botanikusoknak. Egyes anekdoták szerint pedig a férfitudósok, a”fejet”, azaz a csapdát meglátva elragadta a fantáziájuk, és bizonyos női testrészekre asszociálva keresztelték el így. Ezért vagy sem, több híres férfi rajongója volt már a növénynek. Thomas Jefferson amerikai elnök saját maga próbálta magról termeszteni, sikertelenül. Charles Darwin, ő könyvet írt és illusztrált a rovarevő fajtákról, melyben minden növények közt a legcsodálatosabbnak nevezi a légycsapót.

enter image description here
Mára a kihalás fenyegeti ezt a fajtát is. Klímaváltozás, orvvadászat… mondhatni “csak a szokásos”, sajnos.

Népszerűségét fellendítette a Rémségek kicsiny boltja című, 1986-os musical horror vígjátékban szereplő emberevő egyed. Ilyen persze nincs a valóságban, egy csapda alig 3 centire nő meg. A filmet nem néztem meg, mert kicsit fenntartásaim vannak a musicalekkel, de szórakoztatónak tűnt a beszélő palánta. Mindenesetre bátran nézze meg, aki rajong a ’80-as évek hangulatáért.

enter image description here
A ’86-os film plakátja, J. Ibusukiby munkája. Kép forrása: allaboutmovies.com

A Vénusz légycsapóját állítólag nem/ritkán szabad csak megkínálni kis lényekkel, mert rendkívül megterhelő számukra a „szájuk” becsukása. Pláne az emésztés. Átlagosan egy hét/rovar időbe kerül, ha elkapnak valamit. Én nem örülnék, ha kényszerből kéne egy hétig emésztenem valamit, úgyhogy empátiából a szabad akaratukra bízom az étkezést.

enter image description here
Meg nem emészthető részek. Ha a vacsorajelölt megbirizgál legalább kettőt a három érzékelőszőrből, a Vénusz légycsapója kevesebb mint 1 másodpercen belül összezárul. A rovarok külső vázát megtalálhatjuk, miután kinyílik a csapda.

Körülbelül annyira igényes, mint egy mezei fűcsomó. Egyetlen “luxussal” él, ami a desztillált vagy esővíz. Szülőföldjén, Wilmingtonban (Észak-Karolina, USA) a tápanyagszegény talajhoz alkalmazkodott, így a csapvízben található ásványi anyagok pusztítják el tulajdonképpen. A csapdákat pontosan azért fejlesztette ki, hogy amit a földből nem tud, azt áldozataiból nyerje ki.

Nos, az esővizet városban egyáltalán nem merem megkockáztatni. És sajnos előbb locsoltam csapvízzel, minthogy ennek utána olvastam, úgyhogy most várom, hogy mikor kezdenek el tiltakozni a ballépésem ellen.

enter image description here
Középről nőnek az újoncok, kihajtogatják magukat és végül kifejlődik a levél végén található csapda. Szeretik a sok napfényt, ilyenkor pirosodik be a szájuk, de árnyékosabb helyen is eléldegélnek.

Majd ha felbátorodok, lehet, hogy a levágott hajtás újragyökereztetésével is megpróbálkozom, mivel ez is lehetséges. Most, hogy jönnek a hidegebb idők, még nem akarom gyötörni őket, kicsit félek, hogy megsínylik a kíváncsiskodásom. De remélem, hogy ismerőseim tavasszal bejelentkezhetnek nálam frissen ültetett vénuszcsemetékért. Kizárólag párkány/erkély Zöldítésére!

Takisa körte

Mindig nagy öröm, amikor a kertbe elültetett valamelyik kis gyümölcsfa először mutatja meg a termését. Mint amikor a kis embercsemetéd először szólal meg.

enter image description here
Takisa körte a fáján

enter image description here
Takisa körte leveles hajtásával

A minap is ez történt. Barangoltam a kertben, és egy eldugottabb helyen egyszercsak megpillantottam néhány fura, rozsdás, zöldes kis gombócot. Először felületesen azt gondoltam, valamelyik körtefa vadkörte-alanya hajtott ki és terem, aztán a névcímkéjét is megkeresve megpillantottam: „Takisa körte”.
Akkor már emlékeztem, hogy pár évvel ezelőtt Dlusztus Miklós kertészmérnöktől, az egerági DMKert Faiskola tulajdonosától kaptam a csemetét azzal, hogy van néhány Boszniában gyűjtött fajtája, többek közt ez is. Korábbi (akkor még) jugoszláviai családi utazgatásaink élményei folytán nagyon romantikus gondolat volt, hogy bosnyák körtefajta is kerüljön a fajtagyűjteményünkbe, így ezt is elültettem.
Jó ideje már súlyos helyhiánnyal küszködöm, így kényszerűségből – hogy a különféle összegyűjtött gyümölcsfajtáknak legalább a „továbbörökítő lényegét” megőrizzem mások általi esetleges későbbi hasznosításra – egymástól sajnálatosan csupán félméteres távolságban felsorakoztatva, általam csak „nyomorsoroknak” elnevezett formációban ültetem el a teltház bekövetkezte után érkezett facsemetéket, azzal a reménnyel, hogy valami csoda vagy segítség folytán egyszercsak alkalom lesz majd méltóbban elhelyezni szegényeket. Telik-múlik az idő, a csoda csak késik, de a csemeték azért így is növögetnek, bár helyük egyre szűkebb…

enter image description here
Takisa körte és vadkörte

enter image description here
Takisa körte és vadkörte hosszmetszetben

No, hogy a szót tovább ne szaporítsam, az egyik ilyen sorocska lakója Takisa is, sorstársaihoz és hátrányos helyzetéhez képest erőteljesen növekedve, törzse szépen megvastagodva, a benne lakozó ősi erélyt így is felmutatva. Takisa boszniai eredetén érzett nosztalgiám akkor változott igen kellemes meglepetéssé, amikor a fácska aljában talált, lehullott gyümölcsét a minap megkóstoltam. Puszta megjelenése nem ígért sokat: elég kicsi a gyümölcse, vadkörtére emlékeztető az alakja, húsa szotyósodósan bebarnult (amit – sokakkal ellentétben – eddig én kifejezetten hátránynak tartottam), – de az íze! Az mennyeien édes, lédús, finom aszaltkörteíz! A bebarnult gyümölcs állaga sem az a szottyos, ízétvesztett, barna kenőcs (amit egyes beszotyósodó fajtáknál korábban megismertem), hanem igenis megmaradt némi tartása, puhán és olvadóan is némi ropogóssága! Igen kellemes csalódás! Ezután – még mindig a vadkörténél szerzett tapasztalat óvatosságával – odáig merészkedtem, hogy egy még kemény, fehérhúsú, kevésbé beérett példányt is megkóstoljak, készenállva arra, hogy majd – az Albert Einstein Bizottság Szerelem szerelem című számából vett idézettel szólva – „Köpni kell!”, de nem! Ez is édes, lédús, ízes!

enter image description here
Takisa körte hosszmetszete különböző érettségben

enter image description here
Takisa körte lenyomata és körvonala

A kertbe beengedett, egyelőre csak névről ismert fajták után nyomozgatni szoktam. Kíváncsiságból, addig is, míg termőre nem fordulnak, próbálok részletesebb leírásokat találni róluk. Takisáról pár éve egy angol nyelvű oldalon találtam annyit, hogy Boszniában igen elterjedt, kedvelt fajta, rendszeresen bőtermő, betegségeknek ellenálló, termését főleg aszalva hasznosítják. Ez a felhasználási mód most megalapozottnak látszik, de frissen enni is nagyon finom! Köszönöm, Miklós!

enter image description here
Vadkörte két metszete

enter image description here
Takisa körte két metszete

Végül még egy gondolat, ha már a vadkörtéről is annyi szó esett itt fent: Dr. Szani Zsolt pomológus munkásságára szeretném tisztelettel felhívni a Kegyes Olvasó figyelmét. Kellemes további olvasgatást, ismerkedést kívánok!

enter image description here
Takisa körte hosszmetszetben

https://uh.ro/ugye-maguk-nem-jehovistak/

https://uh.ro/elleptek-malomfalvat-a-vackorjehovistak/

https://uh.ro/megtalaltak-a-kihaltnak-velt-popsi-alaku-cseresznyet-sukoben/

https://uh.ro/visszater-a-malomfalvi-keritesek-reme-a-vackorjehovista/

https://uh.ro/tuzhalal-vagasban/

http://phd.lib.uni-corvinus.hu/555/

Kertmű

Mostanában többször felteszem magamnak a kérdést, hogy a kertet festészetként, szobrászatként vagy irodalomként tartom-e inkább értelmezhetőnek.
Amikor elképzelem, rajzolom, tervezem, akkor festek. Papírra, két dimenzióban, síkban.
Amikor csinálom, ásom, metszem, akkor térplasztikázok. Formára, háromdimenziósan.
Amikor beszélek róla, gondolkodok felőle, akkor írok. Papírra, két dimenzióban.
Elképzelt kert - alakuló kert.
Ideális - valóságos.
Mikor a kettő találkozik, ott kezdődik a művészet.

Futni - kert(b)en(/)belül

Nem hiányzik a futás? - kérdezik, akik tudják, hogy valaha tájfutottam.
Nincs hova. Nincs miért. A helyemen vagyok. Kifutottam magam. Anyai nagyanyám szava járása szerint: én már megfutottam a magamét.
Úgyis mondhatnám, hogy elég sokat futottam azért, hogy most ott lehessek, ahol vagyok: a megteremtett Kert.
Najó, a gyerekekkel hajlandó vagyok versenyt futni a hintáért. Móka-kacagás. Én hintázok a legtöbbet, mert mindenki velem akar és mert mindegyikkel más és más. Micsoda beszélgetések! Néha egyikkel-másikkal megyek csak fel - olyan, mint a levelezés. Elmondhatóvá válnak a dolgok. Megosztás. Feloldás. Bizalom. Tér.

Tudom, hogy mit tudok, tudom, hogy mennyit bírok, tudom a testem - ezt mind a futásból tanultam. Tudom a technikáját annak, hogy a testem harmonikusan mozogjon akár hegynek fel, akár hegynek le, akár sziklás terepen, akár bokáig süllyedő homokban, ráadásul, hogy kitartóan bírjon. Néha azért álmodom, hogy erdőben futok. Jó. A magabiztos fizikai szabadság, ami csak belső-külső kitartással érhető el.

A gyerekek pillanataiban folyton jelen lenni. Figyelem, felelősség, néha áldozat, mely helyhez köt. Közös szabadságok. Lelassulni hozzájuk, a külső futást belső mélyítésre használni. Ásni.

Tudom, hogy mennyi idő alatt mekkora parcellát tudok feltörni. Tudom, hogy egyszerre mekkora talicskát tudok eltolni. (Hej, dejó, mikor a fúk beültetnek a talicskába és tolnak! Még jó, hogy nem vagyok Joli, mert vele száguldoznak, terepbuszozósat játszanak és ő meg csak kapaszkodik, miközben belesikít a sebességbe és az erőbe.)

enter image description here
Tájfutótérkép a teljesítendő pályával

És mit tanultam még? Hogy a nagyok, és az igazán nagyok is teljes természetességgel leülnek a gyermekember mellé a fűbe és megkérdezik, hogy merre mentél? Elmondja, hogy szerinte mi volt a jó döntés és mit lehetett volna jobban csinálni. És ugyanolyan könnyed viszonyulással előveszi a saját térképét és megmutatja, hogy ő merre ment. Azt nem verbalizálja, hogy ő háromszor-négyszer akkora távot teljesített, szóra sem tartja érdemesnek, hogy technikailag is háromszor-négyszer nehezebb pályán ment végig. Egyszerűen rendjén való, hiszen ő profi felnőtt én meg csak süldő gyerek. Mikor leguggolsz az apró gyereked elé, hogy az arcotok egy szintben legyen. Alázat a (tudás)lehetőség előtt. Tanítás.
És még mit? Hogy bármilyen térképezési módon értem a földrajzi világot. Tájékozódok. Télen elméleti edzésünk is volt: térképismeret, erdőismeret. Elmélet és gyakorlat. Meg persze fagysérülések. Sokminden egyben.

Futni vagy nem futni – ez már nem kérdés

UltraBalaton? Őrültség. Minek futkosnak emberek a Balaton körül? Miért időre? Éjszaka is??? Mi van? Hát ezek nem normálisak. Aki meg egyedül futja körbe, az nem is ember, hanem droid. Na, ez az, amire engem sosem lehetne rávenni.

Akkor.
A Balaton körül biciklizni kell vagy sétálni, szépen lassan, komótosan, élvezni a tájat, a tó nyugalmát. Éjjel meg aludni kell, utána aztán lehet hajnalban felkelni, frissen (és álmosan) a tavon csónakázni egy izgalmas fiúval, aki nem éppen a horgászat iránt lelkesedik. Utána lehet kézen fogva andalogni a parton, csobbanni a hűs vízben, kiterülni és élvezni a napot, lángost enni, beúszni mélyen, kártyázni a füvön, kiülni lábat lógatni a sziklákra, este csörögni valami béna koncerten a parton – ez a balatoni nyár. Ősszel is sétál az ember lánya, hol egyedül, hol barátokkal, családdal: beszélgetős, nyugalmas, fontolgató, örömmel teli barangolások ideje ez, amikor a külföldi turista végre nem nyerít az arcunkba, nem mossa a samponos haját a Balatonba és nem kell udvarias mosollyal elviselni, hogy mutogatja a szőrös sörhasát (szőrhasát?) álló nap még az információs irodában is, ahol persze csupa értelmes kérdést fogalmaz meg választékos irodalmi németjével, mint pl. hogy körbe lehet-e sétálni a Balatont belülről. Igen, jól tetszett érteni, a vízben sétálva. Anyám tyúkja! Télen jó esetben korizik a nép, kevésbé jó esetben lemegy a szeles partra sálakba, kesztyűkbe és divatcsizmákba bugyolálva és miután kellően lefagyott az összes végtagja és szomorkodott egy kellemeset, hogy miért is nem inkább nyár van, felmászik a fűtött lakásba, gubbaszt a radiátoron egy forró teával, miközben bámulja a télen is csodaszép tavat. Tavasszal aztán megindul az élet, jönnek a nyugdíjas nénik vihorászni, fess öregurak és kevésbé fess bácsikák korzózni (meg hangosan politizálni) a Tagore sétányra, a sportosabbak kutyával rohangásznak, a családosok kiabálnak a gyereknek, hogy menjonnanmindjártbeleeselhidegmégavíz, a budapesti butik- és étteremtulajok meg kezdik fenni a fogukat, hogy nemsokára lecsaphatnak az ártatlan (?) külföldi prédára és eladhatnak neki matyóhímzéses palacsintát meg kalocsai mintás halászlevet. Ez volt dióhéjban az én Balatonom gyerek- és kamaszkoromban, imádtam az egészet mindenestül (jó, leszámítva a szőrös németeket) és azóta sem telik el évszak anélkül, hogy hazamennék. (Gondolom, feltűnt a kedves Olvasónak, hogy futás szó nem szerepelt ebben a bekezdésben…)

Nemrég.
Gyakorlatilag évek óta kacérkodom a futással, tulajdonképpen csak azért, mert mások is futnak és meggyőzően mesélik el, ez milyen jó nekik. Én meg naivan elhiszem. Én is akarom, hogy nekem is jó legyen. Először elmegyek a gyerekekkel futni, akik végigcsicsergik az első 100 métert és csak azért ennyit, mert én nem bírom tovább, ott helyben meg akarok fulladni. A gyerekek nevetnek. Én nem. Én csak szeretnék levegőt kapni. Mi van velem? Ennyire rossz formában lennék? De hiszen évek óta táncolok! Hagyom is a futást vagy egy évig, hiszen ott van nekem a torna, a gyerekekkel való mindenhova gyaloglás, biciklizés no meg a tánc. De nem hagy nyugodni a dolog, újra kipróbálom a futást és pont ugyanolyan vacakul megy, mint az előző évben, a térdem is fáj. A futás marketingje azonban közben egyre jobb: egyre több ismerősöm fut és egyre meggyőzőbbek a történeteik meg csinosabbak a futónadrágjaik. Kapok egy rendes futócipőt, igaz, hogy használt, de pont jó méret és akkor nekiindulok igazán. Kiderül, hogy még mindig ki akarom köpni a tüdőmet az első tíz perc után, de a lábam már nem fáj. Egyre többen futnak szembe, még többen hagynak le a futással való szerény és bizony szánalmas próbálkozásaim közepette, de most már vérszemet kapok: futni akarok, bírni akarom! Nem lehetek puhány és nyavalyás! Ez így megy két évig, a fejlődés állati lassú, ahogy a futótempóm is, de végül vannak pillanatok, amik végre nekem is jók, így már nem hagyom abba, futok, amikor tudok. Aztán észreveszem, hogy egyre jobban bírom és ekkor jön a kihívás: mehetnék futóversenyre. Mit futóversenyre! A Futóversenyre, tehát az UltraBalatonra. Én? Minek? Bírni fogom egyáltalán? A csapatban mindenkinél kevesebbet és lassabban futok, sosem voltam még semmilyen versenyen, különben is, nem vagyok éppen versenyző alkat. Van ennek valami értelme? Hozzá tudok én ehhez tenni valamit? Vajon miért akarnak elvinni éppen engem? Egy sor kérdés, állandóan a kétségek magamban, de már befészkelte magát a gondolat, hogy talán képes vagyok rá, még ha elsőre nem is futok majd sokat. Hogy fegyelmezett vagyok, azt tudom: ha már elmegyek, igyekszem odatenni magam. Mint mindig, most is van egy lelki oldal – úgy tűnik, én nem tudok semmit úgy csinálni az életben, hogy az ne valami magam kreálta, idióta személyiségfejlesztő tréning újabb pontja legyen. Foghatnám a fejem, de mindegy, ez vagyok én, már elfogadtam. Legalább látom a szeretett tavamat.

És most.
Elmentem az UltraBalatonra és lefutottam a vállalt távokat. Annyira boldog vagyok! Napokig tele vagyok örömmel akkor is, amikor majdnem lecsukódik a szemem, mert igencsak fáradt vagyok, többnyire robotpilótán megy a mindennapi üzem a verseny utáni héten. Nem érdekel, hogy másokhoz képest ezek igencsak rövid szakaszok voltak, az sem zavar, hogy a szokásos lassú tempóm miatt mindenki lehagyott. A Balatonból alig láttam valamit, mert amikor nézhettem volna, akkor éppen izgultam, éppen az utat néztem, ahol futok, a nyilat kerestem, ami eligazít vagy a futó hátát láttam, aki lehagyott. Akkor is megcsináltam, amit kitűztem! Ez nemcsak azért fontos nekem, mert most már elhiszem, hogy erre képes vagyok, hanem mert volt ott egy csapatnyi ember, akik már előbb elhitték ezt, akik már azelőtt hittek bennem, hogy én hittem volna magamban. Amikor ezt felismerem, elönt a hála, hogy olyan társakkal lehetek együtt nap, mint nap, akik azzal, hogy hisznek bennem, segítenek abban is, hogy erősebb, jobb, szerethetőbb, bátrabb, ügyesebb, egyre inkább önmagam legyek. Szóval igen, ha őrültség is, egészen jófajta, kedvemre való. És igen, megyek legközelebb is, ha akarnak vinni. Ha nem, akkor térden állva rimánkodom, hogy vigyenek. Talán majd kicsivel többet vállalok, talán majd kicsivel gyorsabban futok. Mert most már ha nem megyek futni, hiányzik. Ha pedig megyek, akkor jó nekem – nem mindig közben, de már sokszor akkor is. Most már én vagyok, aki azt meséli a barátnőjének, hogy élvezi: terjesztem és fejlesztem a marketinget. Szóval nincs több kérdés: egyértelmű, hogy innentől kezdve futok és kész!