Anyám, a ... mi is?

Rottweiler? Globetti? Ja, dehogy! Hát persze: Globetrotter!

Az úgy volt, hogy anyám mindig is nagyon szeretett utazni, már 18 évesen meg sem állt a Szovjetunióig, amikor egyetemre akart menni. Igaz, az első két hét után kiderült, az itthoni orosztudás ehhez kevés lesz, így az önfejű, magabiztos 18 éves egy hosszú, könnyáztatta levélben (hol volt még akkor minden háztartásban, netán marokban telefon!) sírva könyörgött az anyjának, hadd jöhessen haza, mert ő erre nem lesz képes és egyáltalán, milyen ország ez és egyáltalán, hogy engedhették meg neki a saját szülei, hogy ilyen rossz döntést hozzon. Nagyanyám egy szál képeslapon a következő velős mondattal reagálta le a témát: "Kislányom, Te választottad, most már csináld is végig". Így is lett: anyám maradt, már a harmadik héten lett neki egy eredeti orosz barátnője, aki segített neki kiigazodni, tanulni, vásárolni - élni, és akivel a mai napig rendszeresen tartják a kapcsolatot (régen levelet írtak, mostanában a FB-on csevegnek - ebből is látszik, hogy változnak az idők), nemrég találkoztak is ("Ha ti azt tudnátok, mennyire megváltozott ott minden!").
Az egyetem alatt ismerkedett meg apámmal is, aki éppen a doktoriját csinálta Moszkvában, ahova a két anya (immár ismerősként) együtt utazott ki vonattal apám védésére. Nagyanyám (anyai) el is mesélte szépen, hogy ő bizony vitte a többnapos útra a mackóját (értsd: melegítőjét), praktikusan vitt magával pálinkát és ennivalót is, így enyhén szólva megrökönyödött, amikor Fehérvári Mamát (apai nagyanyám) meglátta fehér selyemhálóingben, rajta fehér köntössel kilépni a hálókocsijából gyönyörűen sminkleve - ám reszketeg állapotban, hogy rossz a gyomra, hogy fázik, hogy alig bír itt aludni és így tovább. Némi nedűvel megerősítették egymást, nagyanyám a plusz mackóját is odaadta leendő nászasszonyának (akinek arisztokratikusan törékeny és apró méreteit kétszer beérte az említett ruhadarab) és attól kezdve egészen jó hangulatban telt az út a nagy hó ellenére: bizakodva érkeztek meg Moszkvába, ahol nagyanyám szépen elővette a címet, hogy hova vigye őket a taxi (természetesen a két hölgy együttes orosztudása is a nullával volt egyenlő). A taxisofőr elolvasta a címet és mindkét hölgy megdöbbenésére őrülten mutogatni kezdett ki a hóra meg tépte a haját és hevesen gesztikulált. Nagyanyám ránézett a falfehér Mamára és higgadt professzionalizmussal közölte, hogy "ez se normális", megvonta a vállát, aztán elővett egy másik papírt és rámutatott az azon álló címre, mire a taxis teljesen lenyugodott és mégis elindult velük. Megkönnyebbülten egymásra nézett a két értetlen hölgy, s csak majd amikor már megérkeztek és a kollégiumban elmesélték az esetet és megmutatták a két papirost, derült ki, hogy az elsőn egy harkovi cím állt, mely éppen 742 km-re van Moszkvától (praktikusan megőrizte nagyanyám, hol volt anyám az első év első hetében felkészítő nyelvi táborban)... Másnap elmentek apám doktori védésére, ahol is minden, apámhoz kötődő nőszemély hirtelen szívmegállás mellett konstatálta, hogy a jelöltön a szép öltöny és vikszolt cipő már-már majdnem jó benyomást keltő álcája alatt egyik lábán fekete, a másikon pedig kék színű zokni van. Kénytelen vagyok feltételezni, hogy az akkor még csak tervezett házasság pár évvel későbbi végének már ezen az egyébként derűs napon megvoltak az első jelei... (Hasonlóan fontos és árulkodó ruhadarabbal gyűlt meg anyám baja a nem sokkal későbbi esküvőn: zárdában nevelkedett apai nagymamám szerint ugyanis hófehér kesztyű nélkül nem lehetett férjhez menni. A kesztyűt pár perccel a szertartás kezdete előtt lelték meg az ágy alatt, ahonnan rohanva érkeztek meg az esküvőre... A megmaradt képeken egyébként semmilyen kesztyű nem látszik anyámon, aki már akkor is mestere volt a diplomatikus lázadásnak.)
Anyám több férjet is elfogyasztott, ahogy mondani szokás, mire egy olyan mellett kötött ki, aki aztán végképp megrögzött világutazó volt (talán emlékszik még a trabantos velencei utunkra a kedves Olvasó) és miután tőle is elvált, úgy maradt: rákötve a szárazföldi és légi utak rendszerére és azóta is megy, megy, megy... (Vízen csak azért nem közlekedik, mert térdig érő víz láttán pánik fogja el és nem kap levegőt - ez nagyon praktikus, hiszen balatoni nagymama...) Most, hogy a legkisebb gyereke pilóta lett, ráadásul ingyen fog repkedni párszor egy évben és feltett szándéka, hogy egy lehetőséget sem hagy ki. Ehhez azért azt is érdemes tudni, hogy pillanatnyilag a legkisebb gyerek éppen azt várja, hogy Vilniusba vagy Amszterdamba küldik-e ki a következő három hónapra, mely után valószínűleg egy spanyol bázisra helyezik át, eggyel nagyobb fia éppen Koszovóból tart hazafelé egy hét múlva és várhatóan nem sokkal később újabb külföldi misszióba jelentkezik majd, a kisebbik lánya London mellett dekkol három éve és most pályázott meg egy lisszaboni állást, míg francia fiúja (mármint a húgomnak, nem anyámnak!) a következő három hét Dublin után Ljubljanában fog dolgozni kilenc hónapig. Ehhez képest én egész jól elvagyok ezzel a Kecskeméttel már vagy tizenhárom éve, így már bejáratódott, hogy anyám nálunk kéthavonta rendszeres Nagymama (Almádija Mamának hívják az unokák, tekintve, hogy külön birodalma van: Almádija, ami nem más, mint Balatonalmádi) és noha imád utazni, mindig örül, hogy hozzánk jövet csak azon kell elgondolkodnia, Pest felé jöjjön autópályán vagy Cece felé sima autóúton...

Tér-kép: reakciók

Judit Tér-kép című írását olvasván azonnal több dolog is eszembe jutott, ezek közül az egyik a saját felfedezéseimmel kapcsolatos tájékozódás-ügyben, a másik a hallás és az akusztikus környezet témakörben igencsak foglalkoztat az elmúlt hónapokban.

Térkép. Annak idején rengeteget jártunk apámmal kirándulni a Balaton-felvidéken, s mivel a nevezett atya nemcsak amatőr fotós volt, hanem bohém életű, hobó lelkületű hippi is egyben, természetesen azt sem tudta, a térképet eszik-e vagy isszák. (Azt azért valószínűleg tudta, hogy nem isszák, mert ebben a témában feltűnően tájékozott volt: gyerekkorom több, amúgy átlagosnak ígérkező óráját töltöttem el vele különböző, lepusztultnál lepusztultabb kocsmákban, amelyeknek véletlenül sem volt köze az angol pubokhoz és ezen helyeken lepusztultabbnál lepusztultabb arcú alakokat vett rá, hogy egy pohár sörért lefényképezhesse őket, mely eseményekből nemcsak kiváló szociofotók, hanem egyéb következmények is lettek. Imádtam apámat és meggyőződésem, hogy ezen az úton alakult ki erős szociális érzékenységem, ettől függetlenül a saját gyerekeimnél nem alkalmazom ezt a módszert. Vissza a térképekhez.) Szóval olyan nem volt, hogy mi vittünk volna térképet vagy akár csak előzetes pillantást vetettünk volna bármilyen, térképhez kicsit is hasonló használati eszközre: apám meg volt róla győződve, hogy beépített gps-szel született. Meghallgatta a jóakaratú barátokat, ha megpróbálták felvázolni, merre is kell menni az Isten háta mögötti szőlejükbe, bólogatott nagyokat, aztán úgy, ahogy volt, elfelejtette az egészet a következő kocsmai kalandja során. Így aztán elindultunk amúgy "toronyiránt" és ha mégis megtörtént, hogy elbizonytalanodott, hát megkérdezett egy hasonlóan kótyagos járókelőt, hol a legközelebbi kocsma, ott pedig mindenki mindent tudott és néha még helyi erők is jöttek velünk, hogy segítsenek a tájékozódásban. Mondanom sem kell, hogy mindig mindenhova odataláltunk, más kérdés, hogy mikor, de hát az idő apám számára már végképp nem volt kézzelfogható fogalom. Magam is nagyon magabiztos voltam tájékozódás-ügyben mindenféle későbbi túrán is, míg nem találkoztam a Férjjel, aki akkor még csak az "udvarló" státuszt érdemelte ki (és akivel mi az összes randin túrázni mentünk mindenféle erdőkbe). Nem tudom, az első csók miatt volt-e, de bizony az első kirándulásunkon rögtön eltévedtünk... volna, ha nincs a Férjnél térkép és tájoló. Utóbbi tárgyat átlagon felüli gyerekkorom következményeként nem is láttam még addig, most azonban máris kiderült, milyen helyre kis eszköz: kocsma nélkül is lehet a segítségével tájékozódni. Itt és még sok későbbi túra során derült ki számomra, milyen hasznos is lehet, ha tudja az ember követni, merre kellene mennie: esetleg odaér időben, ahova szeretne. Sajnos azonban a térkép-olvasás ellen be lehetek oltva genetikailag, mert amikor én ülök az anyósülésen és a Férj vezet (azaz mindig), hiába van nálunk térkép, valahogy hasonlóan járunk, mint Zita Navigáció c. írásában a szereplők...

Soundscape. Na igen, mi is ez - hát, ugye, kinek mi. A wiki szerint, ha jól értelmezem, a soundscape tágabb értelemben az a része az akusztikus környezetnek, amelyet az ember felfog, képes felfogni. Na igen, ez a téma rendkívül érdekes lett számomra, amihez a mai magyar közállapotok jelentősen hozzájárultak, mégpedig elég hangosan: több dolgot is képes voltam felfogni általuk. Ott kezdődött a történet, hogy bedugult a fülem a múlt tanév végén (talán már nem akartam több hülyeséget hallani a diákok szájából?), s mivel már történt ilyen, gondoltam, alávetem magam a már ismert procedúrának: sztk, fülmosás, dicséret (korábban megdicsértek, hogy ilyen problémával elmentem és nem hanyagoltam el!), tiszta fül, jó hallás, kitágult soundscape (ha már erről van szó, tudok én ehhez kapcsolódni). El is jutottam az sztk-ba, itt azonban máris felborult a rutin, mert kiderült, hogy egy hónap múlvára van időpont. Hát, mondom, az úgy nem lesz jó, akkor addig egyszerűen nem hallok majd? Hát, vonogatták a vállukat, hogy kérem az időpontot vagy nem. Kértem. Hazaérve azonnal rávetettem magam a netre és a következő órában végigtelefonáltam az összes helyi magánfülészetet - mindenhol kaptam (volna) egy hónap múlva időpontot. Hűha, ennek a fele se tréfa, szorultságomban eszembe jutott egy nem túl messze lévő rendelő, ahol a gyerekeinket kezelték régebben, próba szerencse alapon felhívtam, fogadtak másnap (!!!), meglett a tiszta fül, csodálatos soundscape, noha mindennek ára van, ezt egyrészt ott helyben megtapasztaltam, másrészt két hét múlva megint, amikor újra dugulást éreztem a fülemben. Még jó, hogy két héttel azelőtt az sztk-s időpontot megkaptam, így már csak két hetet kellett várni, hogy ott is fogadjanak. Azalatt kiderült, hogy a földművelés áldás: valahányszor kapáltam a szőlőben, egyből kidugult a fülem. Sajnos (?) ezt nem csinálhattam egész nap, így a még meglévő problémával kellett elbattyognom végül a várva várt sztk-s időpontra. Ott több minden is történt, például hogy valóban abban az időpontban fogadtak, amit egy hónappal korábban megadtak, ami önmagában kisebb csodának számít manapság. Utána szembekerültem egy olyan gyönyörű kék szemű, sugárzó doktornővel (kb. mint Aranyhaj), hogy nő létemre alig bírtam kinyögni, mi a bajom, mert végig az járt a fejemben, mit keres egy magyar sztk-ban egy ilyen földöntúli jelenség. Amikor azonban bedugott egy kis készüléket az orromba, egyből magamhoz tértem, s kiderült az is, hogy ezt, ami nekem van, úgy hívják, hogy fülkürt-hurut és megfázás szövődményeként alakulhat ki alattomosan, emiatt nem működik jól a nyomáskiegyenlítés és dugulás-érzet alakul ki. Persze akkor legalább olyan a betegség természete, hogy kapálástól múlik el meg hónapokig gyógyul, szóval szedjek gyógyszert és használjak orr-spray-t (na meg kapáljak sokat, az mindenre jó). Használom én, szedni azonban azóta sem szedem, mindenféle alternatív módokat kutatok azóta is (a kapáláson kívül) és hát hol javul, hol nem, de azért lassan alakul ez is (talán). Most, hogy olvastam a soundscape-ről és egyre inkább szembesülök vele, hogy az enyém valószínűleg beszűkültebb, mint lennie kéne, fontolgatom, hogy végül csak megpróbálom a gyógyszert is, ha már fel lett írva. Tegnap azonban akkorát ordított a szomszéd és olyan minőséghiányos szövegeket, hogy azóta az is felmerült bennem, nem mindig olyan nagy baj az, ha nem olyan széles ez a soundscape... Ma még nem vettem tehát be a gyógyszert, inkább kimegyek kapálni (nálunk mindig van mit).

Tér-kép

Térképpel utazunk - a pajtakönyvtárban szép kis gyűjteményt őrzünk belőlük. Furcsa vonzódásunk van hozzájuk, Balázs is, én is csak az ő segítségükkel tudjuk elképzelni egy leendő ismeretlen térben való tervezést, álmodozást.
Miközben még itthon a szoba padlóján, vagy a konyhaasztalon szétteríti, nézegeti az ember ezt a különös papírlapot, óhatatlanul megelevenedik az olvasottak alapján egy lehetséges város, egy meglátott hely - mire sorra kerül maga az út, már ismerősként köszönnek vissza az útkereszteződések, letérések, csatlakozások. A térkép egyszerűen belső képpé válik, ami aztán még évekig látható és előhívható könnyedén.

enter image description here
Egy a handmaps.org kézi-szubjektív térképgyűjteményéből
http://www.handmaps.org/recent.php?ID=356

A régi tájfutó és vándortáboros térképeimet külön dobozban őrzöm - ha a kezembe kerül egy térkép, rögtön felelevenedik az út, amelyet a kezemmel követtem a vonalakon és a lábammal tettem meg. Minden térkép egyedi, minden kép egyedi tér. A különböző léptékű térképekkel többféle megközelítésben is be lehet lakni egy helyet - más és más perspektívából lehet fókuszálni.
A térképolvasás, mint leképezési forma tanulható, elsajátítható. A térben való tájékozódást, az észlelési rugalmasságot nagyban életben tartja.
A térképrajzolás, mint a teret megértetni és megérinteni akaró leírás szintén elsajátítható, az elmeséléshez hasonló képalkotási folyamat. Nem fényképezés, nem rögzítés, hanem a megélt tér elmesélése, leírása. Szeretem, mikor a gyerekek házalaprajzokat terveznek: bármennyire igyekeznek méretarányosan pontosak maradni, az érzelmeik még elviszik őket: a legszebb, legfontosabb terek lesznek a legnagyobbak, a lényegtelen utak aprócskára zsugorodnak....
Átlátni, haladni a térben és időben, tájékozódni - aktív részese maradunk így a térnek.
Hasonló folyamatos térben és síkban egyszerre levés érzése van az embernek, amikor a Burda szabásmintákat teregeti, keresi a méretet, átmásol, variál - közben szüntelenül egyeztet a testtel, mint térbeli objektummal (itt kicsit 36-os, ott inkább 38-as, kanyarodás, levágás - saját útvonal tervezése). Ahogy a szabásminta síkjából a varrási folyamat révén térbeli darab, viselhető ruha lesz, úgy lesz a térképből a bejárás, az átélés, az utazás során egyénileg és kollektíven is megélhető tér-élmény, tér-emlék.
Tér-hangok. Tér-szagok. Tér-hangulatok.
Hang-térkép.
Soundscape. Hoppá, bemerészkedtem Balázs felségterületére! Hogyan is jutottam idáig?
Wim Wenders Liszaboni történet.

Az embereket régóta érdekli, hogy mit dalol a világ, legyen az a természeti, a kozmikus vagy épp mindenkori életünk hétköznapi zörejeiből összeálló egység. A füleink keveset közvetítenek abból, ami minket körbevesz, és az agyunk még kevesebbet tud értelmezni abból a komplexitásból, ami körülöttünk és többnyire tőlünk függetlenül zajlik. Talán épp ezért keressük benne a kompozíciót, vagyis azt a -valaki által?- megkomponált egységet, amelynek mozgatórugóit felfogni nem, élvezni viszont igenis tudjuk. A hallás végülis leválasztható az értelemről; ez történik akkor is, amikor csak egyszerűen elkezdjük figyelni a külvilágot, anélkül, hogy részei szeretnénk lenni, anélkül, hogy a benne rejlő, ránk váró kötelezettségekre utaló figyelmeztetést magunkra vonatkoztatnánk. Ilyenkor a hallás élvezetté válik, a külvilág pedig zenévé. A soundscape eszméje valahonnan innen ered: az amúgy természetes elmerültséget megélni, másnak is megmutatva átemelni, megőrizni, rekonstruálni, imitálni, akár dokumentatív akár meditatív céllal; ráirányítani a figyelmet a hallható világ értékeire a láthatóval szemben; a hallást aktivizálni, alkotótárssá lenni a hangok keresésében, figyelésében, zeneként-hallásában.
Nemcsak akusztikai értelemben vett hang lehet a fent említett mentális térkép része, hanem olykor csupán egy egyedi, furcsa visszaverődés vagy sajátos más, önmagában hang-értékkel nem rendelkező jelenség is. Így marad meg emlékeinkben Bécs csendes de mégis forgalmas belvárosa tompa közlekedési zajaival, a máriagyűdi templom lépcsőjének szinte végtelen lecsengésű visszhangja. Ezek az adottságok szintén hang-környezetünk részei.

enter image description here
A World Listening Day 2017-es plakátja. Infók a sorozatról itt: https://worldlisteningday.org/

Fentről le

enter image description here

enter image description here

Fent-lent és bent-kint találkozása.
Nyomok, jelek a padlón.
Egy történet vége.
Megérkezés?
Újrakezdés?
Folytatás?
Titkok.

Ani képeihez Pilinszky verset hoztam:
Őszi vázlat (Trapéz és korlát c. kötet)

A hallgatózó kert alól
a fa az űrbe szimatol,
a csend törékeny és üres,
a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,
az út lapulva elsiet,
a rózsatő is ideges
mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon
készülődik a fájdalom.

Hang-termelői piac

Vegyes indíttatásokkal látogatok lemezbörzéket, mert egyrészt szuper dolgokat lehet ott találni (beleértve az azokat közvetítő emberi kapcsolatokat is), másrészt viszont kicsit fáj a szívem pénzt kiadni egykor már megjelent lemezekre. Inkább támogatom azokat az alkotókat, kiadókat, akik most alkotnak és jelentetnek meg izgalmas dolgokat. Évente sajnos nem túl sok pénz marad erre, de annak 95%-a olyan kiadványoké, amelyek valamilyen fizikai formátumban (bakelitlemez, kazetta stb.) is megjelennek. Mostanában menő dolog a kazettakiadás (hazai példák: Farbwechsel, Exiles, valamint részben a PrePost), mert házi keretek között lehet űzni, jó hagyományokkal bíró médium; ugyanakkor pedig egyre több 2-300 példányos bakelitlemez is jelenik meg, velük együtt pedig észrevétlenül egész sor kiadó bukkant fel. A független kiadók vásárának szervezői ezt neszelték meg, és indították el tavaly az Independent Label Fair nevű rendezvényt, ahol a kicsi, otthoni keretek között, munkaidő után, előtt, alatt működtetett zenekiadók megjelenhetnek, árulhatják kiadványaikat. Végülis olyan ez, mint a termelői piac, csak épp hangok termelői piaca. Ezen jártunk tegnap Budapesten, a Szimpla Kertben.

enter image description here A Tapes Sublimating, a Dióbél és a Klinik kiadók standjai

Talán még nem említettem korábban, de van egy kiadónk, a Dióbél, ami kis példányszámban jelentet meg kísérleti zenéket. Mi is, mint ahogy az összesen negyven (!) kiadó, kaptunk egy-egy asztalt, hogy kipakoljuk a cuccainkat. Hatalmas élmény látni mások portékáját, beszélgetni a többiekkel, az érdeklődőkkel, visszajelzéseket szerezni arról, hogy milyen megközelítések működnek, és mik már nem. Elég sarkos ez utóbbiról a véleményem: tulajdonképpen a zenekiadás nem igazán a használható hanghordozók termelése, hanem a szimbolikus kereskedelem felé tolódott el: nem azért veszünk cd-t vagy kicsi bakelitlemezt, mert azon fogjuk hallgatni (nekünk pl. nincs is cd-lejátszónk, kazettát pedig a már húsz éve is debil hangú Sanyo dekken tudok csak hallgatni), hanem az alkotás egy adekvát formájának birtoklása miatt. Szeretjük kézben tartani a zene hordozóját, ugye, még akkor is, ha amúgy a mobilunkról hallgatjuk. Szóval ennek folytán szerintem egészen mindegy, hogy milyen is a hordozó formátuma, sőt, megkockáztatom: akár az is mindegy, hogy hordozza-e az a hordozó azt a hangot, amit a csomagolása jelez (na jó, egyszer majd kipóbálom, mi van ha nem)...

Habár elég sötétnek tűnik ez a felvetés, még mindig kreatívabb lehet annál, amikor a fizikai hanghordozók helyett a zene elektronikus formájával, adatállományokkal kereskedünk. Nyilván ezzel is lehet vitatkozni, hiszen visszatérni egy egykorvolt, a jelenkori zenei kultúrában már háttériparral nem rendelkező formátum felé már-már klasszicizáló, eközben viszont miért ne létezhetnének kreatív megoldások a virtuális zenei formátumok terén is? Valószínűleg emiatt a - korántsem biztos, hogy plauzibilis - elgondolás miatt fordultunk az adathordozókon - pl. sd-kártya, pendrive - történő zenekiadás felé. Az első ilyen kísérletem tavaly egy alkalmi sd-kártya kiadvány volt, idén pedig az Eszelős meszelős családja c. album is így jelent meg, azzal a kiegészítéssel, hogy beépítettem egy zenelejátszót és egy hangszórót is, így tulajdonképpen önálló zenei egység jött létre.

enter image description here Fándlilejátszós Eszelős meszelős album

Az alkalomra pedig elkészült egy új kiadványunk is, a Rendet! antológia: egyedi nyomatokon grafikák, írások füzetben és adatok pendrive-n, egy szuper kinézetű és kivitelű dossziéban:

enter image description here

Ez utóbbiban érzem azt a lehetőséget, hogy a hagyományos terjesztési formák ötvözhetőek a digitális formátumokkal, beleértve az általánosan elérhető usb-csatlakozós pendrive-ot vagy esetleg egy, csak hálózaton elérhető közeget.

Na és akkor egy fotó a tegnap talált kazettákról-lemezekről:

enter image description here

Bárányos lemez: Pongo Pongo, drótkerítéses: Drinkin' Beer in Banana, másik kislemez: Zombi Girfriend, cd és kék kazetta: PrePost, piros kazetta: CYST, kitűző: Draze records.

Igazán autentikus élmény volt egy Retrórádiótól dübörgő oszkárban hazahozni őket és hullafáradt önmagunkat.

Állomások egy napon/életen belül

Én: Kecskemét: Reggeli ébresztő 6-kor, két nagyobb gyereknek szendvics, innivaló, cerbona, alma, kicsinek tati, reggeli, tea, Férjnek joghurt, hajmosás, öltözés, vigyünk esőkabátot?, ne vigyünk, de zárt cipőt vegyél, ugye hazaérsz fél 5-re, mert mennem kell szülőire, Zoli majd jön, míg te kórusra mész, vigyáz a skacokra, jó, legyen szép napotok, indulás, kicsi az oviban, megyek a suliba, útközben tanítvány, szerelmi csalódás, beszélgetés, teremcsere, összevonok kolléga helyett, kis amerikai töri, figyelő tekintetek, rasszizmus, indián őslakosok, szünetben adminisztráció, teremcsere, összevonok kolléga helyett, hangzavar, magabiztos kilencedikesek, ismerkedés angolul, kézfogás, szemébe nézel a másiknak, ugye, hogy nem is olyan könnyű, mikor élesben megy?, szókincsfeladat, szünet, adminisztráció, nincs idő mosdóba menni, tizedikesek, ismétlés, még mindig nem tudja az Alex a birtokos jelzőket, jövő héten dolgozat, szünet, át a Tescoba, esti szülőire bevásárlás, ne éhezzenek nekem ezek a szegény szülők, mikor itt ülnek két órát, vissza a suliba, onnan haza, gyors ebéd, utána középsőnek gitár szülői, legnagyobbnak elmaradt füzetek, olló, egyebek, haza lepakolni, gyerekekért négyre suliba, utána ovi, haza, Férj megint késik, indulok, nem késhetek el arról a szülőiről, amit én tartok!, gyors rendezkedés, enni-, innivalót kitenni, jönnek, beszélünk, beszélek, kérdeznek, válaszolok, jó a hangulat, falatoznak, megfogtam őket, élvezik, viccelnek, nyitottak, bizalom van, fél 8-kor biciklin repülök haza, vacsi, fürdetés, beszélgetés, Férj őszibarackot pucol, lekvárt mégis holnap főzünk, későn ágyba, de jó minden: életemben először osztályfőnök vagyok és megtartottam az első szülői értekezletet. Köszönöm!

Kisöcsém (jó, 24 éves és legalább tíz centivel magasabb, de mégis): East Midlands, Anglia: Reggeli ébresztő 5-kor, mosdás, egyenruha, kis reggeli, busz, reptér, itt van mind a négy csoporttárs, kapitánnyal kézfogás, regulák, viccelődés, feszkó oldása, biztonsági átvilágítás, beszállás a Boeingbe, jobb oldalon ül, kapitány utasítja, hogy szálljon fel, nincs még, csak szimulátoros rutin, de jó, hogy az van, nem a tájat nézi, hanem a műszereket, kapitány bólogat, dicsér, felszállt, a levegőben van, vezeti a Boeinget, nem izgul már, első kör, de jó, tényleg ő vezeti, második kör, utasítások, harmadik kör, újabb utasítások, beszélgetés, és így tovább hat körön keresztül, utána parancs a leszállásra, toronnyal beszél, leszállhat, leszáll, kapitánnyal kézfogás, hátraül, jönnek a többiek: még négyen ugyanezt, mindenkinek hat kör, anya radaron online követi, izgul, család facebookon drukkol, örül, izgul, utolsó landolás, mindenki jó volt, megcsinálták, 21 éve készül erre és megcsinálta, facebookon örömködés, anya otthon sír, nővérek meghatottak, bátyja viccel, barátnő itthonról szíveket küldözget, mindenki büszke, végre ki a reptérről, kaja, feldobottság, le az egyenruhát és csak dől a gratuláció és az öröm, de jó is minden! Életében először vezetett Boeinget, amire 3 éves kora óta készül, amiről 3 éves kora óta álmodozik, amiért 3 éves kora óta dolgozik. Két hét múlva saját bázissal másodpilóta. Köszöni!

Lehet ilyen nap után aludni? :-) Mert én csak bőgök és örülök és hálás vagyok. Ja, és akkor a két másik tesóm napjáról majd máskor. :-)

Szénakészítés

A Faluság rendszeres olvasójaként, Judit többszöri kérésére próbálkozom az írással.
Ellendpusztán a falutól 500 méterre lakunk egy volt Tsz.- major területén. Frissen végzett agrármérnökként néztük ki magunknak 20 éve a területet. Azóta az otthonunk, munkahelyünk, életünk ez a tanya.

enter image description here

Nekünk a nyári munkák közül az egyik legizgalmasabb a téli takarmány - széna és szalma - betakarítása. Pár napon múlik minden!
Jelenleg 7 legelő állatunk (5 ló és két vemhes üsző) téli ellátásáról kell gondoskodnunk. Legelő állatokról van szó, így mi is (mint már szerencsére egyre többen) egész évben legelőn tartjuk jószágainkat. Viszont a legelni való az ősz végére sajnos elfogy. A téli takarmány nagy részét szálas takarmány etetésével, minimális abrakolással kiegészítve oldjuk meg, ilyenkor a legelő csak élettérként működik.

enter image description here

Legnagyobb mennyiségben réti szénát etetünk, amit magunk állítunk elő. A rétünket a nyári időjárástól függően évente kétszer tudjuk kaszálni. Az első kaszálás ideje május vége-június elejére, a második augusztus hónapra esik.
Ha szerencsénk van, és elég esőt kap tavasszal a természet, szép dús kaszálóval ajándékoz meg minket. Amint úgy látjuk, hogy betakarításra érett a fű és az időjárás is kedvez a munkának, kezdődhet a kaszálás. Betakarításra akkor alkalmas, ha elég magas már a növényzet, de nem kezd még magba menni. Az időjárás akkor megfelelő, ha legalább 5 napig esőmentesen, háborítatlanul süt a nap. A kaszálást saját öreg traktorunkkal és pár éve beszerzett 135 cm-es vágószélességű forgóbobos kaszánkkal párom végzi, így már sikerült kiiktatni egy bizonytalansági tényezőt, hogy ide ér-e kellő időben a felkért traktoros. A kaszálás befejeztével szép rendre kaszált területet kapunk. Fontos még említenem, hogy a művelet előtt végigjárjuk a területet, hogy a megbújó vadakat elriasszuk. A kaszálást mindig a terület közepén kell kezdeni és kifelé haladni, így a kisebb állatoknak lehetőségük van odébbállni a területről. Ha kívülről befelé haladnánk, akkor a középre menekülő állatokat az utolsó fordulónál mind elkaszálnánk. Találkoztunk már nyúllal, őzzel, borzzal. Szerintem hálásak voltak nekünk.

enter image description here

Pár nap száradás után következhet a szénaforgatás, amit régebben kézzel, ma már szerencsére egy csillagkerekes rendsodróval oldunk meg. A forgatás célja, hogy a rendre vágott fű föld felőli, még nedves oldalát is érje a nap, valamint a forgatás során a rend fellazul, ezáltal a szél át tudja járni.

enter image description here

Újabb egy-két nap elteltével, ha nem esett közben eső, szép száraz a réten terülő széna. A kellő szárazság ellenőrzése után jöhet az összesodrás, bálázás és behordás! Ezt a műveletet is régebben kézi erővel oldottuk meg, ömlesztve hordtuk be szénánkat. Nehéz, embert próbáló munka. Ilyenkor minden szorgalmas kézre szükség van. Minden tiszteletem az Erdélyben élő gazdáké, akik a mai napig csak így tudják megoldani lakhelyük domborzati viszonyai miatt a széna betakarítását. Bár a szép hegyvidéki környezetet nagyon irigylem!

A mi kis gazdaságunkban a kisbálás tárolás a legelőnyösebb, mivel az év nagy részében én etetem legelő állatainkat.
A kisbálázó még hiányzik gépparkunkból, ezért ennek beszerzése is sarkalatos pontja a folyamatnak. Sajnos egyre kevesebben használnak környékünkön kiskocka bálázót és még kevesebben vállalnak vele bérmunkát. Sok-sok telefonálás eredményeképp azért eddig sikerült megoldani a problémát.

enter image description here

Ha száraz a széna, jöhet a bálázás! Utolsó előkészítő feladat összesodorni vastag rendekbe, majd kézzel kiigazítani azokat. A bálázás idejére minden segítség elkel. Régebben Nagyi vigyázott a munka idején az unokákra, Nagypapa traktort vezetett, a felnőttek rakták pótkocsira, majd a padlásra a bálákat. Ma már a gyerekek is segítenek traktort vezetni vagy a rendet igazítani a gép után. A bálák szépen sorban az istállóba vagy féltető alá kerülnek. Hajtunk, sietünk, hogy ha már megázás nélkül, szép zöldre száradtan sikerült bebálázni a télirevalót, akkor minél hamarabb biztonságos helyre, tető alá kerüljön. Sohasem értettük a földeken hetekig-hónapokig várakozó bálák gazdáit!

enter image description here

enter image description here

Nehezen megfogalmazható az az öröm, amikor az utolsó bála is a helyére kerül. Választhatnánk a vásárlást a szénakészítés helyett, de így lehetünk igazán biztosak a minőségben, hogy tudjuk, a legnagyobb gondossággal készült jószágainknak a télirevaló.

Képes séta a környéken

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Irodalmi hang:
A gyerekekkel nagyon szeretjük Kosztolányi Dezső Zsivajgó természet című kötetét. Pár vizes gondolatot hoztam a kötetből Ani képeihez.

Csíbor: Mint sötét tengeralattjáró a víz alatt imbolygok, alattomosan. Néha-néha fölbukkanok a víz színére, periszkópommal egy kövér csiga felé bandzsítok. Aztán lemerülök, s a páncélhajóját alulról fúrom meg kitűnő műszereimmel.

Kérész: Sajnos, én már frázis lettem. Nyilván csak parlamenti beszédekből ösmertek. De azért kérészéletű vagyok én is. Mint az ellenzéki szónokok szerint minden kormány. Huszonnégy óráig élek. Mint a frázisok általában.

Szitakötő: Én, lenge vizi tündérke, tavi balerina, üvegszárnyammal, karcsú, barna testemmel alkonyatkor - színháznyitás idején -, lejtem fátyoltáncomat, kék, lila, sárga, zöld kardalosnőim között. A rendezés Reinhardté, a díszlet Baksté. Szúnyogok muzsikálnak hozzám, melyeket később meg is eszem. Egyébként szívesen fölfalom kartársnőimet is, a szitakötőket. Sohase csodálkoznak ezen. Primadonna vagyok.

Szúnyog: Hopp, máris röpülök, egy rubintcsöppel, mely a lámpafényben bíborlik, a meleg, harminchét fokos véreddel, egyéniséged egy parányával. Te fölkiáltasz: "Segítség, lopják az életem". De ekkor én már messze szállok, viszem bíbor kincsemet, mint egy ékszertolvaj.

enter image description here

"Utálom a töszmörgést!"

avagy
Anyám és én - változnak az idők I.

Bevillanó emlékképek akkor:
...
anyám: Kislányom, teregesd már ki a ruhákat! Már fél órája lejárt a mosógép!

én (mint fülén ülő kamasz): Tessék, Anya? Mit mondtál?

anyám (mint kicsit feszültebb anya): Már harmadszor kérlek meg, a füleden ülsz? Lejárt a mo-só-gép! Teregess ki, légy szíves!

én (mint ráérős kamasz, aki mateklecke helyett épp levelet ír saját szobája csendes magányában): Jó, jó, csak előbb még be kellett fejeznem a matekot meg nem is hallottam, hogy szóltál.

anyám (mint egyre idegesebb anya): Akkor most csipkedd magad, utálom a vakarózást, már teríteni kéne a vacsihoz!

...

anyám: Te meg mit csinálsz itt még mindig? Kész a házid?

én (úgy is, mint ráérős, egyszersmind tenyérbemászó kamasz): Még nincs, de hát azt mondtad, mosogassak el, nem?

anyám: Persze, de hát hány óráig akarsz itt nekem mosogatni? A többiek már ágyban vannak! Mit tudsz hat tányért egy órán át mosogatni!? Ne álmodozz, hanem haladj, utálom a töszmörgést!

...

anyám: Istenem, mi tart ennek a szerelőnek ennyi ideig? Én már rég megjavítottam volna nemcsak a mosógépet, de az egész elektromos hálózatot!

én (mint mindenlébenkanál kamasz): Anya, ne már, mindig ez a rohanás! Legalább ő hagy magának időt, hogy valamit jól megcsináljon, aztán tíz évig megint működni fog a mosógéped.

anyám: Te csak ne szólj bele ebbe is, te is folyton vacakolsz és mindig valami rózsaszín ködben lebegsz! Na, szálljunk le a földre, haladjunk, mert sose lesz ebből a vacsiból így semmi! Utálom a töszmörgést!

...

és most:

Ádám (mint fiam, akinek a "szerelem" szóról az jut eszébe, hogy "szerelem az áramkört/lámpát/ledeket/stb."):... és ha ideteszed ezeket a ledeket, akkor megint felvillannak, látod, Mama? De ha most a zöldet kiveszem, akkor meg ezek kicsit villognak, nem értem, miért villognak ezek, Mama, az előbb még rendesen működtek!

én (mint Mama): Ádámkám, nagyon szépek, de fogalmam sincs, miért villognak, viszont fel kéne porszívózni. Megcsinálod?

Ádám (mint elmerült fiú): Nem értem, miért villognak! Mikor jön haza a Papa? Majd tőle megkérdezem, de most ezt átszerelem ide... Nézd már nem villog egyik sem, lehet, hogy kiégtek? De hát az nem lehet, mert ezzel az elemmel meg működnek...

én (mint kicsit feszültebb Mama): Ádám! Hahó! Kicsit hagyd abba, légy szíves, mindjárt teríteni kell és szeretném, ha előtte még felporszívóznál! Haladjunk már egy kicsit!

Ádám: Jó, mindjárt, de gyorsan még kiszaladok egy másik ledért, mert ezt muszáj kipróbálnom ebben az áramkörben.

én (mint egyre idegesebb Mama): Ádám! Utálom a töszmörgést, amikor szóltam, hogy tíz perc múlva vacsi, teríteni kell, koszban meg nem tálalok! Apád mindjárt hazaér, utána mennie kell táncpróbára, úgyhogy most porszívózás van, vili? Azt az áramkört meg pakold el az étkező asztalról, mert mindjárt keresztbe lenyelem! Haladjunk már, ne tököljünk itt, mert nem érek rá vakarózni!

...

én (mint feleség): Te, jött ez az új kolléganő, hát nem túl rokonszenves.

Férj (mint férj): Miért?

én (mint feleség): Hát, nehéz megmondani, de már eleve olyan a kézfogása, mint a giliszta, olyan puha, tudod, úgy nem szeretem az ilyet. Na mindegy, ez csak egy dolog, de annyit töszmörög, hogy hogy álljon neki anyagot szerezni ehhez az új tantárgyhoz. Folyton sóhajtozik, hát én már ötször megcsináltam volna, próbáltam is segíteni, hogy hol keressen anyagot hozzá, de alig halad. Nem bírom az ilyet, ne vakarózzon már, hanem végre álljon neki!

...

Hát, igen, be kell látni, változnak az idők és bizony mi magunk is változunk (szépülünk, okosodunk, bölcsebbé válunk, természetesen ;-). Hú, de nem szerettem, amikor anyám sürgetett és persze megfogadtam, hogy én aztán nem ilyen leszek: ma is úgy gondolom, hogy mindennek megvan az ideje az életben, nem kell a dolgokat siettetni - elméletben. De akkor miért utálom én is a "töszmörgést"? Mert bizony anyaként, feleségként, munkavállalóként már nem csak a pillanatnak élek, másban gondolkodom, nagyobb összefüggésekben, hosszabb távon előre, más kontextusban (sokkal bölcsebb vagyok, természetesen ;-).

Ha nincs kész időben a vacsi, akkor késik a fürdés, az esti mese, a lefekvés, reggel fáradtak a gyerekek és az ebből adódó nehézségek miatt (fordítva felvett ruha, álomittas bolyongás fogmosás helyett, meg nem fésülködött gubanchajú leány) mindenki ideges lesz.
Ha nincs kész időben a vacsi, akkor hiába enne a Férj és rohanna tovább kóruspróbára/táncpróbára/szőlőbe/stb., elkésik, rosszkedvű lesz és az ebből adódó nehézségek miatt (harapós Férj, rohanás miatt szétszórt kották, félúton elhajigált néptáncos csizmákba beszorult macskák) mindenki ideges lesz.
Ha nincs kész időben a vacsi, akkor később lehet csak mesét mondani, ágyba bújó porontyokat megszeretgetni, emiatt aztán később jutok hozzá a dolgozatok kijavításához és az ebből fakadó nehézségek miatt (elszámolt pontok, rossz javítás, ingatag lelkiállapottal rendelkező, kialvatlan asszonyszemély) mindenki ideges lesz.
Kell ez nekünk? Nem kell! A sikeres időbeosztás jutalma ezzel szemben az, hogy vacsi, fürdés, esti mese, útjára engedett elégedett Férj, mosogatás-pakolás után időben ballaghatok be a fürdőszobába és nézhetek tükörbe, ahol pedig máris megláthatom - anyámat (aki az én arcomból nézve rám azt mondja: "Ne töszmörögj itt nekem, moss fogat és sipirc az ágyba!").

Párizs

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Nóri párizsi képei olyanok nekem, mint a búzamezőn sétálva pipacsra és nagy-nagy ritkán búzavirágra bukkanni. A részletek, az apró finomságok, az elementáris szimbólumok megtalálása.
Először mindegyik képhez akartam írni, hogy nekünk anno milyen volt Párizs, aztán rájöttem, hogy felesleges, mert ez a tizenöt éves leány már megtette.