Apák napjára – Június 16.

Talán már írtam valahol, hogy az én apám három éves koromban halt meg. Rá nem, de arra az éjszakára emlékszem. Szüretelni ment egy haverjához 33 évesen, ereje teljében, ígéretes karrierje kezdetén, egy egy hét múlva leadandó, utolsó átnézés előtt álló, de kész doktorival, amikor is szívrohamot kapott, és eldőlt a szőlőtőkék között. Mire elvergődött a földúton a mentő hozzá, már nem volt esély. Anyu este kapta a telefont - na, arra emlékszem -, letette és sírt az ágyon, én meg közben a haját fésültem és énekelgettem, aztán megjöttek a nagymamáék, akik szintén ott sírtak a kanapén, én meg nem értettem semmit. Azt érzékeltem, hogy anyu csúcsideg, és anyagi gondjai vannak, de én úgy érzem, hogy nagyon boldog gyerekkorom volt, anyu mindent elintézett, mindent túlélt, mindent megadott. Annyira jól csinált mindent, hogy meg voltam győződve, hogy nem sok mindenről maradtam le.
De most ennyi év után olyan sokszor elszorul a szívem, ahogy látom, mit jelent a férjem a gyerekeimnek. Voltaképpen most kezdem érezni miről maradtam le.
Az, ahogy APA besurran az óvodai előadásra késve, és a gyerek arca felragyog, mert most tényleg MINDENKI ott van. Az, hogy be tudják fészkelni magukat közénk, azaz apa és anya közé éjszaka. Az, ahogy a hisztis, általam lerakott gyereket kiveszi az apa a kiságyból mégis. Amikor kiviszi falat bontani a fiát, aztán összemérik a bicepszüket. Az, ahogy beszélget a gyerekekkel reggeli közben, miközben én rohangálok, mint fejetlen csirke föl és alá. Amikor csokis tésztát (!) készít nekik, amikor nem vagyok otthon, bármi legyen is az. Ahogy settenkedik utánuk az erdőben, amikor először engedjük őket átsétálni egyedül a kutyafuttatón. Amikor elfekszik a szoba közepén, és hagyja magát nyúzni. Vagy, hogy szobát épít nekik a nyaralóhoz a saját kezével. Ahogy vicces. Ahogy szervezi a nyaralásokat, elképesztő precizitással, és nem hagy minket heverészni a parton, hanem világot láttat velünk. Ahogy nyugtatgatja az anyjukat, amikor elszakad a cérna. Ahogy pénzt keres, hogy mindent megadjon, és munkát vált akkor is, ha nyűg, hogy jussunk valamire. Ahogy biztonságos hátországként megadja az alapokat, miközben irányt is ad a tovább haladáshoz.
Vagy, ahogy rajong a lányunkért, aki igazi női fifikával manipulálgatja, és lejátszódik az a réges-régi játék, ahogy egy lány megtanulja a férfiakat kezelni, ahogy kialakul egy ősbizalom a másik nem iránt, ahogy az apja részéről érzékelt rajongás megtölti a kis lényét rengeteg önbizalommal, hogy ő értékes, szeretni való és gyönyörű.
Éltem már apa nélkül, és élek most egy apával. Úgy sem volt rossz, de ez most jó. Boldog apák napját hát!

enter image description here


Szerző: Perényi Zita

A tizenegyedik Faluság-szerző.