Faluság

Dúll Andrea „Vannak vidékek legbelül”. Szakralitás a helyhasználatban - környezetpszichológiai megközelítésben című cikke alapján.

„Bárhová mész, ott vagy és ez számít.”
A környezetpszichológia egyik alappillére is ezt mondja: mindig egy környezet részei vagyunk. Az ember és környezete folyamatos kölcsönhatásban van egymással. Ahogy az egyes egyének megváltoztatják a körülöttük lévő világot, úgy változik meg az egyén is a környezet által, azaz visszahat rá (Gifford, 2014).

A fizikai világunkat egészen addig földrajzi térnek (space) nevezzük, míg az emberi beavatkozás, használat során kitüntetett szerepük nem lesz az egyének vagy csoportok életében és így el nem nyernek valamiféle pszichológiai jelentést (Dúll, 2010a). A pszichológia főáramlatában („mainstream pszichológia”) a környezetre elsősorban, mint emberre ható tényezőként tekintettek és azt vizsgálták, hogy a fizikai világunk elemei hogyan hatnak a személy viselkedésére. Ugyanakkor az ember is hat a környezetére, „a kultúra a környezet ember alkotta része”, idézik a kultúrközi pszichológusok.

A pszichológiai lélektanban kitüntetett szerepe van a transzcendenciának és spirituális élményeknek, melyek nem feltétlenül kötődnek a valláshoz. Szondi Lipót szerint az egyénnek nagyon fontos az a képessége, hogy valamiféle transzcendens értékekhez, különböző, emberen túli ideákhoz, gondolatokhoz tudjon kapcsolódni. Számos művében kifejti, hogy ez nem szorítkozik csak a vallásos spiritualitásra. Van, akinek az emberek iránt érzett szeretet jelent egy ilyen értéket, másoknak a tudomány megőrzése és művelése, vagy a művészet.

Abraham Maslow, amerikai pszichológus 1943-ban írta le a csúcsélmény fogalmát, amikor az egyén aktuálisan megéli az önmegvalósítást, olyan tevékenységet végez, amelyben megtapasztalja önmaga számára ezt a fajta kiteljesedést és önaktualizációt. Ezek a csúcsélmények olyan események, melyek az egyén életében meglehetősen ritkák, ugyanakkor olyan megrendítő erejű és tartós hatású, ami akár képes arra, hogy az egész addigi életszemléletét átalakítsa.

Valamiféle hasonlóság fedezhető fel a csúcsélmény és a vallásos megtérés, az eksztázis, áhítat között, amikor az egyén teljesen beleolvad az adott tevékenységbe és azt érzi, hogy megszűnik körülötte az idő, akár órák is eltelhetnek anélkül, hogy az egyén ezt érzékelné. Teljességgel bevonódik a helyzetbe, maximálisan az adott élményre, tevékenységre fókuszál. Azt érzi – utólag, mert közben nincsenek ilyen gondolatai – hogy olyan, mintha az énje átmenetileg megszűnne és egybeolvadt volna a környezettel. Egy példája a csúcsélménynek, amikor valami olyan egészen különleges lenyűgöző természeti kép vagy táj tárul az egyén szeme elé, amit szemlélve átmenetileg megszűnnek a saját énjének határai és nincsen mögötte tudatos gondolat, hogy most „én nézem ezt a tájat”, hanem annyira belemerül az egész élménynek a teljességébe és csodálatosságába, hogy megszűnik a tudatos tér és idő észlelés. Maslow szerint az igazán szerencsés emberek idővel rátalálhatnak arra a tevékenységre, amiben ezt át tudják élni. Ez nagyon hasonló a pozitív pszichológia áramlat („flow”) élményéhez. Az említett transzcendencia, spiritualitás lényege az egyén belső világának és a külvilágnak egy sajátos összefonódása. A környezetpszichológiai értelemben vett szakralitás folyamata azt írja le, ahogy az ember és az őt körülvevő társadalmi illetve fizikai környezet kiemelt pszichológiai jelentőséget nyer el különböző tranzakciók és interakciók során. Ezáltal az adott hely vagy tárgy beépül a személy identitásába.
Ezek a kitüntetett helyek és tárgyak a szelf részévé válnak, az egyén kapcsolódhat hozzájuk és önmeghatározása alapjául is szolgálhatnak; károsodásuk, elvesztésük pedig gyászt eredményez, amely újra emlékezteti a személyt a hozzájuk fűződő érzelmeire. A gyermek személyiségfejlődés során megtanulja, hogy különbséget tegyen önmaga és a számára fontos személyek között, és ezt a tudását kiterjeszti az olyan tárgyakra is, melyeknek jelentése van számára és arra a környezetre is, ahol ezek a tárgyak találhatóak. A gyermek fejlődése során fokozatosan megtalálja a választ arra a kérdésére, hogy „ki vagyok én”. Teszi ezt kapcsolatai révén, melyekhez hozzájárulnak a játékok, ruhák, bútorok, szobák stb. Ezen túl legtöbbünk számára kitüntetett jelentősége van azoknak a helyeknek is, ahol születtünk és felnőttünk vagy ahol most élünk, kötődünk hozzájuk (Proshansky, és mtsai., 1983).

Dúll (2010) két élményt elemez a természeti helyeken megtapasztalható vadonélményt és az otthonlét élményét.

A szakrális, szent helyeken – lévén természeti vagy ember alkotta helyszín – átélt élmény, például katedrálisok magassága hogyan hat a szemlélőre: a földfelszínre állított merőlegesek metszéspontja a végtelenben találkozásával, a templomhoz vezető hosszanti út a haladás élménye kapcsán segíti a szakrális folyamatot. Mindezen környezeti hatások, amelyek elvezetnek a templomkapuhoz, majd onnan keresztül az oltárhoz, vezetnek el a belső megnyugváshoz, az elcsendesüléshez, a béke érzéséhez.
Ezen tárgyak és térstruktúrák mind eligazodást nyújtanak a mindennapi világunkban, környezetünkben. E gondolat mentén elemezhetőek a zarándokutak is, ahol az úton levés hat a személyre, segítve a külső, belső elcsendesülést. Ezek a spirituális élmények, tapasztalatok elválaszthatatlanok a környezettől, a tárgyaktól, ahol ezeket a rituálékat, rutinokat, zarándoklatokat végezzük. Ezeknek a tevékenységeknek a velejárója a korábban említett transzcendencia-élmény és az, hogy az egyén benne elmerülve az időtlenség érzésével találkozik. Az efféle élmények gyakran jelennek meg a természetes környezetben, a vadonnal való szakrális, harmonikus találkozás során.

Környezetpszichológiai kutatásokban érintetlen, háborítatlan természeti helyekre viszik a személyeket, hogy részei lehessenek a vadon-élménynek. Ezen kutatások résztvevői átélhetik a szabadságélményt, az időtlenséget, mely későbbiekben tartóssá és a helytől függetlenné válik. A vadon-élményt átélőknek a későbbiekben is több hasonló autentikus helyélményük lesz, melyekben kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb létet tapasztalnak meg. „Ez a fajta tapasztalás egy extrém tudatállapot és a felfokozott szenzoros érzékenység sajátos kombinációja, amelyben felerősödnek a vizuális, íz-, szag-, hangjelzések, fokozódik a szenzoros tudatosság” (Dúll, 2010a).
Ezen élményekben nem csak a személy belső világának van szerepe, éppúgy a környezetnek, a helynek és a benne lévő tárgyaknak. Ezektől a helyhez fűződő érzelmi szálaktól lesz egy tér, a „megélt tér” az amire kialakul a helykötődés, avagy Seamon fogalmával élve az otthonosság (Seamon, 1983). Tehát az otthonosság nem csak egy fizikailag meghatározott lakóhely.

Az otthon, mint az emberi mindennapi lét elsődleges territóriuma, ahol a családi vagy társadalmi interakciók, rituálék, szokások zajlanak, mind beépülnek az ember helyidentitásába, önmeghatározásának szerves része lesz. Marcus (2006) szerint az otthon a szelf szent szimbóluma, amelynél nem létezik magasabb megtestesülés ember-hely viszonylatában. A mindennapi rutincselekvéseink nem igényelnek különösen aktív mentális erőfeszítést, mégis ezen szokások járulnak hozzá ahhoz, hogy irányításunk alatt érezzük környezetünket, otthonunkat. Ezen, nem különösen fontosnak tartott ámde állandósult tevékenységek végzésekor a személy „önmagát adhatja”, olyannyira, hogy az otthonlevés állapotában hatnak ránk az ott lakók, akikkel tudati összehangolódást, strukturált együttlétet és találkozásokat élünk át (Dúll, 2010a).

Azon helyekhez, ahol az ott élő főbb szükségleteit kielégítő élményeket él át, helykötődés alakul ki és ezek beépülnek helyidentitásába és így a szelfje részévé válnak, különösen az olyan környezetek esetén, ahol pozitív élményeket él át az egyén és a figyelmi működése megújul. A helyreállító élmények lényege, hogy az egyén feltöltse a kimerült figyelmi kapacitását, tehermentesítse az irányított figyelmi folyamatait. Ennek egyik formája az alvás, mely nem mindig elégséges.

Kísérletekkel is alátámasztották, hogy a figyelmi újraépülés folyamatában elsősorban a természeti helyeknek (erdő, park, tengerpart stb.) van főbb szerepe, a lakókörnyezet mint másodlagos regenerációs helyszín jelenik meg. Dúll (2010a) javasolja, ezen helyeket környezetpszichológiai szempontból szakrálisnak tekintsük, a vadon-élmények bemutatás során említett értelemben.
Az alábbi tulajdonságokat emeli ki Kaplan (1989) a figyelem-helyreállító elmélet kapcsán, melyek mind közreműködnek az ember mentális helyreállító folyamataiban:
- távollét: ezen természeti helyek lehetővé teszik az eltávolodást a hétköznapi, szokásos rutinoktól és állandó társas közegtől.
- gyönyörködtetés: ezen természeti helyek különleges jellemzőivel, látványával lekötik a szemlélő figyelmét anélkül, hogy energiát kellene belefektetnie. A különböző színek, hangok és illatok pihentetik az akaratlagos figyelmi rendszerünket, így az újratöltődhet. Egy séta a napsütéses erdőben, azaz a „lágy gyönyörködtetés”, és egy izgalommal teli vadvízi evezés, azaz „kemény gyönyörködtetés”, is megvalósítja a gyönyörködtetés élményét.
- kiterjedtség: a természet azon gazdagsága és végtelensége, mellyel a szemlélőt felfedezésre, bóklászásra hívogatja. Amikor ránézésre érzékelni lehet, hogy több van benne, mint, amennyit a szem lát. Erre a hatásmechanizmusra építenek a kerttervezés során is.
- illeszkedés: a környezetnek kompatibilisnek kell lennie az ember céljaival, szándékaival és állapotával (Dúll, 2012).

A természetben végzett tevékenységek, mint például a kertészkedés is számos pszichológiai előnnyel jár: az esztétikai élményen kívül a mindennapi rutinból való kiszakadás (távollét) nyújtja a rekreációs élményt. A természetes tájak kedveltségét is nagyfokú figyelem-helyreállító erejével magyarázzák, mely elősegíti a mentális feltöltődést, ami gyakran spirituális élménnyel jár. A pszichológiában egyetértés van abban, hogy ezekre alapvető szükség van az embernek.
A megélt harmónia a természettel, egy fontos megélt élmény, melynek során az ember újabb célokat tűzhet ki („önaktualizál”), összhangban önmagával. Ez az élmény legtisztábban az érintetlen természetben, a vadonban lép fel.

Hivatkozásjegyzék

Dúll, A. (2012). Környezet–pszichológia–egészség.

Demetrovics Zsolt, Urbán Róbert, Rigó Adrienn, Oláh Attila (szerk.) Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.: Személyiség, egészség, egészségfejlesztés, 337-392.

Dúll, A. (2010a). „Vannak vidékek legbelül”. Szakralitás a helyhasználatban – környezetpszichológiai megközelítésben. HELIKON Irodalomtudományi Szemle, Térpoétika. 1-2, 227–238.

Dúll, A. (2010). Helyek, tárgyak, viselkedés. Környezetpszichológiai tanulmányok. L’Harmattan Kiadó.

D. Seamon: Creativity: Center and horizon. In: (Ed.) A. Buttimer: Creativity and context. Gleerup, The Royal University of Lund, Department of Geography, 1983, 546–5.

Gifford, R. (2014). Environmental psychology matters. Annual review of psychology, 65. 5

Marcus, C. C. (2006). House as a mirror of self: Exploring the deeper meaning of home. Nicolas-Hays, Inc.

Kaplan, S. (1995). The restorative benefits of nature: Toward an integrative framework. Journal of environmental psychology, 15(3), 169-182.

PEDAGÓGIAI, E., & KAR, É. P. Az egészségpszichológia elmélete és alkalmazása I.

Proshansky, H. M., Fabian, A. K., & Kaminoff, R. (1983). Place-identity.

Lombos fák:
Mezei juhar: Levelei kisméretűek, tenyér alakú, lekerekített végűek, melyekből csodás lenyomatokat lehet készíteni rajzórákon a kisiskolásokkal. Virágzata bugavirágzat, mely színe sárgászöld. Termése vöröses színű, a gyermekeknek nagy élményt nyújt a játék velük propellerre hasonlító formája miatt.

Virágos kőris: Fáját ritkán használják fel, Olaszországban azonban a belőle kinyerhető nedű, úgynevezett manna miatt termesztik. Dús lombkoronája páratlanul összetett, szárnyas levelek alkotják, május, június környékén pedig mutatós, fehér virágokat hoz.

Kocsányos tölgy: Jó választás egy iskola udvarára, ugyanis 15-20 méteres magassága és terebélyes lombkoronája révén remek árnyékot biztosít, formája miatt kellemes megpihenni alatta. Fa anyagából készült termékek tartósak, a lehulló termése pedig gyerekek számára összegyűjthető, kézműves foglalkozások alkalmával bábuk készíthetők belőlük. Levelei szárnyasan karéjosak, jellegzetesek, azonban könnyű lerajzolni őket általános iskolás korú gyerekeknek.

Vadgesztenye: Levelei nagy méretűek, tenyér formájúak, melyek ősszel lehullanak. Termése a vadgesztenye, mely ősszel tüskés burokban hullik le a földre. Ez remek alapanyaga a gesztenye emberkéknek, mely a technikaórák mókás anyaga lehet. A gyerekek azonban nem csak az elkészítést, hanem az összegyűjtését is élvezik.

Szeldeltlevelű bükk: Szeldelt szélű levelei egy udvar ékévé teszik a fát ősszel, amikor azok csodás sárga színt öltenek. Különlegességük miatt érdemes ezeket összegyűjteni a diákokkal és felhasználni az iskola díszítéséhez, lenyomatot készíteni festékkel egy rajzlapra, vagy füzetlapok közé betéve préselni.

Fenyőfélék:
Közönséges luc: Ez a hazánkban őshonos fafaj elterjedt dísznövényként is, továbbá a leggyakoribb karácsonyfaként alkalmazott fenyő fajta. Tű levelei nem túl szúrósak, így sérülés mentesen érhetnek akár hozzá a gyerekek. Toboza nem túl mutatós, ám érdemes bevinni a környezet órákra, más okból nem is, mint összehasonlítani más fajok tobozaival. Ezek csüngő habitussal teremnek az ágakon.

Erdeifenyő: 17 m magasra nő, eleinte kúpos növekedésű, később ágai elágazóbbak és ritkábban nőnek. Ágrendszere csavarodott, kérge kortól függően szürkésbarna. Toboza nem kimondottan tetszetős, ám szintén sokoldalúan fel lehet használni a gyerekkel. Tű levele alapvetően szúrós, párokba rendeződött, szintén csavarodott és 3-7 centiméter nagyságúak is lehetnek.

Cserjék:
Egybibés galagonya: Tűrőképessége lehetővé teszi, hogy kiállja a szélsőségeket is. Ősszel vöröses, gömbölyű termést hoz, mely fontos tápláléka a madaraknak az őszi, téli időszakban. Ezen kívül remek alapanyaga az osztály őszi dekorációjának, vagy technika órákon felhasználható kézműveskedésre is. Ágai tüskések, jól bírják a metszést, így nyírt és nyíratlan sövénynek is megfelel.

Mogyoró: Egy iskolaudvarban legideálisabb helye az iskolakert valamely részén lenne, épp ehető termése miatt. 3-5 méterre is megnőhet, továbbá előfordulhat, hogy soktörzsű bokorfává fejlődik, ha kedvezőek a körülmények. Ágai rugalmasak, így különböző fa játékok is készíthetők belőlük.

Húsos som: Piros bogyós termése C-vitaminban gazdag. Formáját illetően, különleges, ovális alakú bogyói aljukon szögletesek. Kiváló szörp, lekvár készíthető belőle és a madarak számára is fontos táplálék. Sárga, bogernyőkben nyíló virágai tavasz elején jelennek meg az ágakon.

Néhány virág:
Tulipán: Egy iskolaudvarra tervezett virágoskert legszebb eleme lehetne. Az egyszerű virágú, korai fajták tavasz közepéig nyílnak, 20-30 centiméter magasra nőnek. A napos helyeket, homokos, laza talajokat kedveli igazán, ám szinte mindenhol megél. A hagymákat érdemes ősz végén elültetni. Ezeket elég három évente fölszedni és újra ültetni. Többek között ezért is lenne megfelelő egy iskolai virágoskertbe.

Nárcisz: A tavasz legvidámabb virága a nárcisz. Sárga virága már áprilisban nyílni kezd. A tulipánhoz hasonlóan hagymás, évelő növény. A gyerekekre üdítő hatással lehet egy sárga virágú növény a virágoskertben a tél szürkesége, lehangoló színei után. Az alacsonyabb fajták már tavasz elején szirmot bontanak. Virágzása után a levélzet elszárad és visszahúzódik, így biztosítva a tápanyagok visszaáramlását a hagymába.

Bazsarózsa: Rendkívül hosszú életű, évelő növény. Az egyik legősibb díszvirág, színei a fehértől a rózsaszínen át a vörösig terjednek és vannak közöttük telt virágú fajták is. Erőteljes ágai tavasszal hajtanak ki, leveleivel nagyjából 1 méter magas bokrot alkotnak. Gyönyörű virágait május vége felé hozza. Virágzási ideje 2-3 hét, szirmai lágyan áttetszők. Igazi éke lehet egy kertnek.

Veteményeskertbe:
Paprika: Leveleinek színe a termés színéhez igazodik, a fehér termésűeké világos zöld színű, míg a sötét zöld termésűeké sötét zöld színű. Jó választás a paprika egy iskolakertbe, ugyanis a legtöbb gyermek ezt ismeri, szereti. Magyarországon pedig elég népszerű a paprika minden fajtája. Különböző foglalkozások keretein belül meg lehet ismertetni a gyerekekkel a felhasználási módjait, esetleg egy paprikás ételt el is lehetne velük készíteni.

Paradicsom: Levele összetett, virágai önbeporzók. Termése bogyótermés. A paprikához hasonlóan ez is népszerű lehet a gyerekek körében édeskés íze és lédússága miatt, ezért tartom egy veteményeskertbe illőnek. Meglehetősen sokoldalúan felhasználható. Az olasz konyha legkedveltebb alapanyaga, ám itt Magyarországon is közkedvelt.

Uborka: Csíranövény, gyökérzete nagy kiterjedésű, vékony szálú. Sötétzöld, belül lédús termése rendkívül ízletes, emellett nagyon egészséges is. Remekül illik salátákba, zöldség turmixokba. Ezek elkészítését szintén érdemes megmutatni a gyerekeknek, nagy eséllyel az íze is elnyeri majd tetszésüket.

Sárgarépa: Kétéves növény, első éven a húsos gyökeret és tőlevelét, második éven pedig a virágát és termését fejleszti ki. Gyökere a fogyasztható része, kellemes, édes íze miatt szintén népszerű a gyermekek körében is. Főként levesekbe nagyon ízletesek, ám számos felhasználási módja van még. Köretként, vagy salátákba egyaránt megfelel.

Választható alkotásként egy plasztikát készítettem, a birsalmák felületeit felhasználva.

Diplomamunkámként térmozaikokat modellezek, és eddig bizonytalan voltam abban, hogy milyen felületi struktúrát dolgozhatnék fel a munkáimon. Korábbi munkáim során már egyébként is elköteleződtem a természeti formák és azok átírásai mellett, és két félévvel ezelőtt kezdtem el ezekkel a mozaikokkal foglalkozni, akkor még inkább csak reliefként, de egyszer már feldolgoztam a birsalmák témát.

Ez annyira megtetszett, hogy érdemesnek gondoltam elővenni és továbbfejleszteni, már csak ezen óra is jó ürügy volt rá. (Őszintén megmondva, a növényanyag írása közben jutott eszembe, hogy érdekes lenne visszavenni ezeket a terméseket és újra feldolgozni.)

Az alapkoncepció, hogy az almák gyűrődéseit vizsgálom, ahogyan két forma egymás alá fordul be. Fontosnak tartottam azt a tényt, hogy a természetben nem léteznek negatív terek a növekedés során. Minden kiteljesedni és növekedni igyekszik, hiszen a negatív irányba történő deformáció már a rothadást és a halált szimbolizálhatja. A plasztikáimon a termékenységet, és ezt a fajta pozitívra törekedést tartottam és tartom a figyelem középpontjában. Igyekeztem kontrasztot kialakítani a darabok geometrikus jellege és a felület organikus kialakítása között. Bizonyos darabok közötti eltérést azok a régi kirakós játékok inspirálták, amikből mindig kimaradt egy darab, és tologatással lehet kirakni a rajta lévő képet. A tér minden irányába tettem egy ilyen direkt „hibát”.

A SÁMSONHÁZI KERTRENDEZÉSI SZOKÁSOK ÉS AZ AZT BEFOLYÁSOLÓ NÖVÉNYVILÁG

I. Bevezető
Sámsonháza Nógrád megyében a Kis-Zagyva patak völgyében helyezkedik el a Mátra és a Kelet-Cserhát találkozásánál. A legközelebbi város Pásztó alig 10 km-re található, de autóval húsz perc távolságra van Bátonyterenye és Salgótarján is. Budapest az M3-as autópálya és a 21-es jelzésű gyorsforgalmi út miatt kevesebb, mint ötven perc alatt megközelíthető. A Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzethez tartozik, ennek kiemelt része a Novohrad-Nógrád Geopark nevezetű geológiailag és ornitológiailag is védett kőfejtő. A Kék-túra, a Gyöngyök útja illetve a Mária zarándokút szintén keresztezik Sámsonházát. Mindössze 260 lelkes lakossága ellenére három önkormányzat működik a faluban: magyar, szlovák és cigány. Elöregedő település, a szlovák gyökerekre igen büszke lakosság száma egyre csökken, melynek okai az idős generáció elhalálozása, valamint a szlovák-magyar aktuálpolitika problémái.
Miért került érdeklődésem homlokterébe e védett kis nógrádi falu?
Feleségemmel 2018-ban találtunk rá Sámsonházára. Erdélyből hazaköltözve, kétévnyi néptánc tanítás után, egy dolog volt biztos számunkra: Nógrád megyében szeretnénk letelepedni. A szüleink közelsége és Budapest megközelíthetősége segítette az elhatározásunkat. 2020-ban költöztünk be az ekkorra felújított, a falu egyik legrégebbi házának számító otthonunkba.
Dolgozatomban ennek a kis településnek a kertrendezési szokásait és növényeit mutatom be, egyrészt a rendelkezésre álló szakirodalomból, valamint az egyik ősi, helyi család tagjaival, a Bukrán-családdal készített interjú anyagából.

Nagybárkány felé

II. A sámsonházi építkezés, kertrendezés
A Kapros Márta által szerkesztett Nógrád megye népművészete című könyv Az épített környezet: település, építkezés fejezetében többször megemlíti Sámsonházát.
„A megyében olyan falvak is voltak, ahol a hosszú szalagtelkes fundusok kialakítására nem volt lehetőség. A hosszú beltelkek kimérését akadályozhatta az azok mögött húzódó hegy (Sámsonháza, Hollókő), az évenként ismétlődő árvíz (Őrhalom).”

Településszerkezeti részlet

Sámsonházán szűk és rövid házhelyek voltak a Kis-Cserhát dombjai, kezdődő lankái miatt, így az istállók és pajták elhelyezésére más területet kellett keresni. Így a pajták (jelenleg 21-es út túloldalán lévő) Tar és a szomszédos Nagybárkányt összekötő országút jobb oldalán helyezkedtek el. Mivel a faluban minden gazdának az előbbi elosztásból két beltelke származott, ezért Sámsonháza is a kétbeltelkű települések közé tartozik. Ez a második világháború után az állatállomány csökkenésével megváltozott, ez az útszakasz ma már teljesen be van építve lakóházakkal, és a falu fő utcáját, a Petőfi utat alkotják, míg a korábbi „falu” utcái a mellékutcáivá szorultak vissza.

Szlovák Porta

III. A Bukrán-család
A Bukrán-család ősi sámsonházi família, akik az új életforma és a modern eszközök mellett, megtartottak sok régi praktikát a mindennapokban, például a kertrendezésben és kerttervezésben. A falu határában lévő tehenészetükben húsmarhákat tartanak, valamint a tehenek tejéből házi tejtermékeket készítenek, amelyeket a salgótarjáni piacon árusítanak (alább olvasható régi hagyományt visznek tovább).
Bukrán Pál 1964-ben született Pásztón, dédszülőkig visszamenően a családjából mindenki Sámsonházán született és lakott. Ágostai hitvallású evangélikusnak tartja magát, aktív templomba járó.
Bukrán Pálné, 31 éve él Sámsonházán, de békéscsabai származású.
Bukrán Valér, 25 éves, sámsonházi származású, evangélikus, magát szlováknak valló lakos.
Bukránné Kovács Erzsébet, 24 éves, hajdúböszörményi származású, a tavalyi évben költözött Sámsonházára, Bukrán Valér feleségeként. Férjével együtt mezőgazdasági egyetemi diplomát szereztek a Debreceni Tudományegyetemen.

IV. A sámsonházi kertrendezési szokások és az ezt befolyásoló növényvilág
Az alábbiakban velük együttesen készített interjú tanulságain keresztül foglalom össze a Termelőszövetkezetek megjelenése előtti sámsonházi kertrendezési szokásokat és a hozzájuk tartozó növényvilágot.

Az interjúban elmondottak szerint, Sámsonházán régen a házak mellett volt:

• a kiskert virágokkal,
• a konyhakert – maguknak megtermelt növények,
• és a baromfiudvar.

A második földön, a falu szélén:

• ólak: disznó, birka, tehén és ló,
• csűrök: a takarmányok tárolására,
• eladásra, piacra szánt termések: burgonya, bab, mák és kukorica,
• valamint gyümölcsfák: saját használatra.

A határban:

• gyümölcsös (nem mindenkinek),
• termések: búza, rozs,
• valamint a kender- és len áztatók.

Sámsonházán nem volt tipikus formája a kerteknek, hogy azt meg lehessen említeni, a földrajzi adottságok miatt. A legfontosabb, hogy minden kert – mérettől és elhelyezkedéstől függetlenül – örökösödés után osztódott. Így lettek a legnagyobb gazdaságokból is elaprózódott töredék kertek. Sokkal több volt az ember, mint az igazi, valós termőföld, ezért elkezdték vegyíteni a növényeket, s egy kertrészt többször is használtak egy évben.

Februárban elültették a mákot, a máksorok közé pedig a marharépát tették, de csak a fagy után. Addigra a mák már jó magas volt. A marharépát az állatoknak vetették. Minden portán tartottak állatokat: tyúkot, kacsát, libát, disznót és birkát, amelyek (mint a legtöbb vidéki életformában) elengedhetetlenek voltak. Az állatok ürülékéből jól tudták trágyázni a földeket, nem volt olyan időszak, hogy ne tették volna ezt meg. Nagyon figyeltek, hogy ne váljon meddővé a föld, és mindig pótolják a hiányzó anyagokat. Minden állat trágyájának megvolt a helye: a kender és len földeket csak baromfi trágyával, lehetőleg tyúkéval és csirkéével táplálták. Ahol paradicsomot, paprikát, burgonyát, sárgarépát és zöldséget termeltek ott csak kérődző trágyát használtak, vagy birkáét, vagy tehénét. Ló és disznótrágyát sosem használtak.

A mindennapi élelmet szolgáló konyhakerti növények, és a fentebb felsoroltak mellett sárgadinnyét és görögdinnyét is termesztettek. Jellemzően a sárgadinnye mindig beérett és állítólag nagyon finom volt, de a görögdinnye – zöld színű, „simafajta” – sokszor nem érett be a korai fagyok miatt, ezért befőzték az asszonyok télire. Ezt a szomszédos, magyar asszonyoktól tanulták, a szlovákoknál nem volt szokás.

Sámsonházán minden a piac miatt volt, amelyet minden héten Salgótarjánban tartottak. Az asszonyok többsége járt árulni, amit megtermeltek azt vitték is eladásra. Ha a piacon nem tudták eladni a dolgaikat, akkor a Salgótarján környéki bányászkolóniáknál próbáltak szerencsét, ahol nagy eséllyel, sikerrel jártak.

A bab fontos cikk volt a piacon, ezért a faluban is sokan termeltek saját használatra is, így körülbelül 18-20 féle babot is megkülönböztettek. A legjobb savanyú babot „cseszkónak”, a legjobb édes babot pedig „gyöngybabnak” hívták, melyek a mai napig megtalálhatók a faluban. A jobbakat maguknak hagyták az asszonyok, de piacra főleg a „cukorbabot” és a „májbabot” vitték, mert nagyon szép, feltűnő volt a hüvelye, oda vonzotta a városi asszonyok szemét. A „cigánybab” és „Juliska bab” is kedvelt volt a helyiek körében. Az asszonyok semmiféle olyan babot nem szerettek, amely „kukorgott”, tehát bokrosodott, csak az volt a jó bab, amely fölmászott. Sosem karózták, hanem a kukorica vagy a kerítés mellé ültették.

A faluban nem volt jellemző a borsó, azzal nem foglalkoztak az emberek. Ismerték, megették, de nem nagyon termelték eladásra. Sokkal inkább szerették a lencsét, mert a rossz, agyagos földben is jól termett. Helyi megnevezése a „sosovica”. A káposzta nem termett meg, de az uborka egész nyáron fontos volt, valamint a cékla is. A céklát festékként is használták a savanyítás mellett. Az asszonyok viszont nem bírtak a tormával, mert mindent kiölt, ezért ha valaki akart tormát enni, akkor a mezőről ásták ki mindig maguknak, lereszelték és megsütötték.

Minden kert végébe ültettek valamilyen gyümölcsfát, hogy árnyékoljon, főleg almát, körtét, cseresznyét és szilvát, de például barackot sosem, mert nem termett meg. A diófát legtöbbször hátra ültették. Levelei miatt a fa alatt más nem termett meg, mint egy bizonyos fajta fokhagyma, amit „jegyinyáknak” hívtak. Ennek nem voltak gerezdjei, hanem egyben volt az egész fő. Nem dugványozták, hanem magról ültették. A hagymát csak saját használatra termelték, a konyhakertben volt az újhagyma, a „cíbika”, kint a határban pedig a többi (vörös-, és lilahagyma), a krumplival és kukoricával együtt. Annyi krumpli megtermett, hogy az állatok is azt kaptak, nem pedig abrakot. Sámsonházán (a tót hagyományok okán) az ételek 92%-a krumpli alapú, ezért volt fontos, hogy mindenki termelje. Kétfajta kukoricát vetettek, az egyik fehér magú volt és pattogatni való, a másik pedig az úgynevezett „magyar” fajta. Az állatok sokkal hamarabb, nagyon szépen híztak tőle. Mikor törték a kukoricát, a csövek közepét, a legszebb részét hagyták magnak. Emellett búzája is mindenkinek volt, kivétel a kicsi, töredéktelkes parasztnak nem, illetve a zselléreknek, akiknek már szinte nem is volt földje. Ezek az emberek elmentek bérmunkásnak, marokszedőknek, s a munkájukért cserébe kaptak búzát, reggelit és uzsonnát, nem pedig pénzt.

A salátát nem ismerték, nem termesztették, csak a szocializmus után a szomszédos falvakból csempészték be a kertekbe, de akkor is inkább a kacsáknak adták csalánnal keverve. Ezzel szemben a sóskát viszont nagyon kedvelték. A tövet a mezőn keresték, ősszel a magokat leszedték róla, majd a kertekben elültették, így telepítették be a kertekbe. Bukrán Pál állítása szerint „a sámsonházi sóskafőzeléknek híre van (!)”.

A sütőtök nagy kedvencnek számított a falubeliek körében. A kukorica közé volt ültetve, így olyan, hogy „tökföld” sosem volt, mert a kukorica törése után még sokáig bent hagyták a tököt a földben. Töréskor magától szétesett olyan darabokra amekkorára kellett. A magyarok úgy hívták, „Istengyalló”. Minden háznál volt cirok, amelyből seprűt készítettek. Mindenki a saját maga által készített seprűt használta. A kender és a len áztatók a falutól távolabb voltak. Nagy hagyománya volt a szövésnek, de kimondottan fonóházak nem voltak. Mindenkinek a tisztaszobába volt beállítva a szövőszék.

Fűszernövények közül a legfontosabb a „raszca”, azaz a köménymag volt, ami vadon termett és a mezőn lehetett szedni. A fűszerpaprika itt nem volt divat, nem is ismerték. Főzéshez a legfontosabb a majoránna, a só és a bors volt.

A rozst olyan földre vetették, ahova már az ember csak gyalog tudott felmenni.

A szőlőket is nehezen megközelíthető helyekre ültették, nagyon meredek és apokás (azaz agyagos) talajba. Ebből kifolyólag ezért ezek a szőlők nem voltak túl jók, ízletesek. Egyetlen, jobb ízű szőlőjük, a „delevár”, amit a gyermekeknek adtak, mint csemegeszőlő. A rosszabb helyeken „nova” (szőlőfajta) volt, amelyből a savanyú bor hamar az emberek fejébe szállt, illetve az „elvira”, amit csak festéknek tudtak használni. Ezektől függetlenül mindenkinek volt saját szőlőse és saját bora. A szőlő mellett még megtermett a piszke és berkenye.

A kártevők ellen semmilyen vegyszert nem használtak. A krumplibogár ellen később kipróbálták az ún. Matador-vegyszert, de rájöttek, hogy többet árt a földnek és a növényeknek, mint használ. Ezért visszatértek a régi módszerhez, ahol csalánt és hamut összefőztek és azzal kezdték el locsolni a bogarakat. Gyakran kellett ismételni, de használt.

A ház előtti kiskertben voltak a virágok, de nagyon sokat nem foglalkoztak vele. Az egyszerű házi szegfű, a nárcisz, a tulipán, a jácint és a pünkösdi rózsa jelent meg. A gangok (tornácok) párkányain a muskátli és a rozmaring volt a jellemző. A rozmaringgal sosem főztek, csak dísz volt. Amit csak tudtak, maguk készítettek és csak a legfontosabb dolgokat vásárolták meg, mint a rézüst és a teknő. A kosarakat is maguknak fonták, de nem fűzfából, hanem juhszalagból.

Fehérkő vára vagy Szentkút felé

V. Befejezés
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a sámsonházi kertek szabálytalan formája, mérete és elhelyezkedése okán a termesztett növények elhelyezése sokkal inkább a praktikumból fakadt: többször használták ugyanazt a földet, kihasználva minden szegletét, ismerve a növények párosíthatóságát. A családok saját felhasználás mellett piaci árusítással keresték meg azokra a cikkekre pénzüket, amelyeket önmaguk nem tudtak megtermelni, beszerezni. Alkalmazkodva az anyagos talaj adottságaihoz, valamint a környék terepviszonyaihoz, olyan életmódot alakítottak ki, amellyel egész évben, kialakítva a növényviláguk „ritmusát” tudtak a legfontosabb alapanyagokhoz hozzájutni.
Bukrán Pál szavaival zárnám dolgozatomat, amely nemcsak a sámsonházi mentalitás, hanem alapvetően a paraszti gondolkodásmód egyik mottója lehet:
„Akinek nincs fejőstehene, szőleje és gyermeke, annak nincs munkája.”

A 21-es út felől

Felhasznált szakirodalom:
Bajnokné Képes Gyöngyi: Sámsonháza szlovák nemzetiségi múltja és jelene. Szakdolgozat, 2012.
https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/magyarorszagi_nemzetisegek/szlovakok/samsonhaza/samsonhaza_szlovak_nemzetisegi_multja_es_jelene/pages/000_szakdolgozat.htm, 2020. december 21. 17:38.

Kapros Márta (szerk.): Nógrád megye népművészete, Európa Kiadó, Balassagyarmat, 2000.

Az olvasónapló felnőtt műfaját nagyon szeretem: intellektuális szubjektív könyvajánló és egyéni történet egyszerre - Heller Ágnes olvasónaplói.
Könyvek és naplóírás - irodalmi életvonal.
Lenyomatok bennünk és a továbbolvasásban. Milyen viszonyban is van egymással az írás és az olvasás? Elsőre úgy találnánk, hogy oda-vissza hatnak: aki olvas, az ír is (merthogy folyamatos párbeszédben vagyunk az olvasottakkal, a világgal, az élettel, önmagunkkal), és aki ír, az olvas is (hiszen olvasottság nélkül nem tanulnánk meg az önkifejezést, az ösztönös zseni pedig a romantika óta ugyebár nem létezik). Ha az irodalomtörténet alakulását abból a szemszögből nézem, hogy mennyire képzettek az írók, akkor azt kell következtessem, hogy a világirodalom nagyjai a hatvanas évektől egyértelműen irodalmilag, nyelvészetileg, filozófiailag, egyszóval általában bölcsészetileg, de egyetemileg bizonyosan magasan kvalifikáltak.

Beleírni egy könyvbe. Radikális viszonyulás-módosítás a felhívás: az író sorai, mégpedig magán sorai közé írni. Az olvasó, mint partnerré, szövegalkotóvá előléptetett szereplő. A hivatalos, nyomtatott szöveg és a kézzel írott, magánszférába tartozó gondolatiság, a sajáttá tett irodalmi szöveg. Magának a könyvnek a birtoklása és egyénivé, az enyémmé tétele.
A könyveket és a szövegeket használjuk: kiírunk belőlük, cetliket teszünk a lapok közé, halványan jelzünk az oldalszélre, esetleg aláhúzunk egy-egy szót vagy mondatot, így egyénítve, így hagyva jeleket rajta, tulajdonképpen azt a munkát rögzítendő, amit magunkon végeztünk a segítségével. Ezért olyan kényelmetlen az egyébként logikusan kitalált és hasznosnak tűnő kölcsön tankönyv rendszer: nem lehet benne nyomokat hagyni, a tanulási folyamatot láthatatlanná kell tenni, ami viszont már nagyon tudatos és magasabb fokú elsajátítási kultúrát feltételez. Ebben a tankönyvrendszerben a diák nem használója, hanem csak nézegetője a könyvnek, ebből kifolyólag kölcsönösen kevesebb nyomot hagynak egymáson, mint mikor aláhúztunk, kiemeltünk - így tanulva meg nemcsak a konkrét tananyagot, hanem a lényeget is meglátni egy szövegfolyamban, ami tipográfiailag hiába ad fogódzót (bekezdés, dőlten szedés, vastagítás, stb.), tanulásfolyamilag ezeknek kezdetben elenyésző a szerepük. Úgy látom, hogy csak nagyon rutinos és tudatos olvasó képes arra az önfegyelemre, hogy a szöveget sértetlenül, "tisztán" hagyva abban bármikor vissza tudja keresni azt, amit idézni szeretne belőle.
Jane Austen levelei című kötet kettős játékos: szándékoltan hangyabetűkkel szedve a szerkesztő által válogatott levelek, levélrészletek, hogy nagyítót kelljen használni, másrészt minden szövegsor alatt üres sor következik, így hagyva helyet az olvasó beleírásának. Tehát kétszeresen ejt zavarba minket: először elidegenít azzal, hogy megnehezíti az olvasási szituációt, utána pedig felkér arra, hogy váljunk társsá, partnerré. Rosszul értelmezett olvasóbevonás a szövegalkotásba vagy pedig frivol játékosság? Döntse el mindenki saját maga.

Másfajta határfeszegetés Budai Lotti újabb nőiség-története: Rizsporos hétköznapok. (Női életutak és mindennapok a történelemben.)

És hogy a férfias gondolatiságnak is hajbókoljak:

Az okos férfiak kétszeresen is érdekesek: egyrészt mert férfiak, másrészt mert az én gondolati űrjeim kitöltése valószínűleg nekik semmilyen gondot sem okozna.
A Gödel-tételt simán vettem logikából, magánéletiségből már kicsit nehezebben azt, hogy egy ilyen elme hogyan lehetett a köznapiságban ennyire lehetetlen. De legalább csinos volt, ellentétben Einsteinnel (nehezen tudom megbocsátani neki, hogy valószínűleg nem egyedül, hanem első feleségével, a szintén matematikus és fizikus Mileva Maric-tyal dolgozta ki a relativitás elméletét - egy tudománytörténeti anekdota szerint az első tudományos cikken még kettőjük neve szerepelt, de az utolsó pillanatban Einstein kihúzta azzal, hogy "mi ketten 'egy kő' vagyunk".). Kavicskám.

A téma, melynek keretében a beadandó fogalmazást írom, az iskolaudvarok minél zöldebb, környezetbarátabb, praktikusabb kialakítása, illetve az ott megtalálható növények pszichológiai hatásai a gyermekekre, valamint egy iskolai veteményeskert kialakításának és művelésének fontossága.

Tanító szakos hallgató vagyok és fontosnak találom, hogy a természet közelsége és jótékony hatásai a következő generáció gyermekeinek is épp olyan fontos részt töltsön be az életében, mint régebben, vagy napjainkban.
A környezettudatos nevelés az egyik legaktuálisabb téma manapság. Ennek színtere pedig éppúgy az általános iskola, mint a szülői ház. Ennek remek alapjául szolgál egy praktikusan, időtállóan és zölden kialakított iskolaudvar, ahol a tanulók saját szemükkel láthatják, illetve megtapasztalhatják, hogy lehet a természettel és növényekkel harmóniában élni. Továbbá, egy növényanyagban gazdag iskolaudvar a kisebb korosztálynak a fák, cserjék, virágok gyakorlati úton történő tanulásában is fontos szerepet játszik. A veteményeskert pedig a lehető leghatékonyabb „eszköze” a zöldségek és gondozásuk megismerésének, a rendszerességre és munka szeretetére is neveli a gyermekeket.

Egy ideális iskolaudvar számos lehetőséget kell, hogy magába foglaljon. Idetartoznak többek között a játékra adott szabad terek, a tanulásra használható, lehetőleg eldugott zugok, fákkal, cserjékkel beültetett részek, melyek az elvonulás lehetőségét nyújtják. Padok székek, illetve asztalok, amelyek időtálló anyagból készülnek, de minél természetközelibb hatást keltenek. Futball pályának, kosárpályának szánt terület, mely esetleg betonnal borított. Ezek kielégítik a kisiskolások mozgás-, játékigényét, illetve alkalmakat biztosít a beszélgetésre, elvonulásra, tanulásra, szabadtéri foglalkozásokra, szabadban megtartott tanórákra, melyek hozzásegítik a gyermekeket a természetközelség nap mint nap történő átéléséhez. Ez vidéki, illetve falusi iskolákban könnyebben megvalósítható, a városi iskolákban azonban van lehetőség eme adottságok megteremtésére.

Egy jól kialakított udvarnál nem elhanyagolhatóak az esztétikai tényezők sem. A gyermekek lelki egészsége és komfort érzete szempontjából fontos, hogy egy rendezett, területi szempontból maximálisan kihasznált kertben tölthessék a tanórák közti szüneteket, szabad foglalkozásokat. Így a virágoskertek, sövények, borostyánnal futtatott kerítések szintén fontosok. Ezek jól felhasználhatók az előbbiekben már említett terek elválasztására, zugok kialakítására. A járdák, utak, térkövezett utacskák praktikus és megfelelő elhelyezése mind a fenntarthatóság és esztétika szempontjából fontos. Egyfajta lehetőséget ad a gyermekeknek, hogy a nagy gonddal kiépített és gondozott kertet eme kijelölt utakon megtekinthessék, végigjárhassák. Eső esetén pedig jól jön, ha a felázott talaj ellenére a betonos felületre ki lehet engedni a diákokat. Bizonyos játékokat is könnyebb aszfaltozott felületen játszani, mint földes, vagy füves úton. Például az ugróiskola, ugrókötelezés stb.
Amit pedig felettébb fontosnak tartok, hogy az iskolaudvaron belül elhelyezkedjen egy iskolai veteményeskert. Rendkívül hasznos a kisgyermekek számára, hogy a napi munkavégzéssel egy kis rendszerességet, felelősséget tanuljanak, továbbá, ez minden nap harminc percet jelent a friss levegőn. Így gyakorlati úton tanulhatják meg a növények neveit, a konyhakerti zöldségeket, meg is kóstolhatják az általuk termesztett sárgarépát, paprikát, paradicsomot. Sokat megtudhatnak a zöldségek gondozásáról, akár a régebbi idők hagyományairól azáltal, hogy hasonlóképp járnak el ők is az iskolakertben, ahogy azt akkor tették, megismerhetik az ehhez használatos eszközöket is.

A veteményeskert tanító jellege már az 1800-as években is megfogalmazódott az oktatási reformok kidolgozóinak fejében. Ez kapcsolatban áll az általános iskolákban tanított szinte minden tantárggyal, beleértve a matematikát, természetismeretet, rajzot, idegen nyelv tanítást, technika és életvitelt. Ezek kertgondozásba való beépítésére van már külföldi és magyar példa is.

Egy iskolakert megszületéséhez számos lépcsőfok vezet. Egy megbízható és lelkes csapat szervezése, pedagógusok, szülők, civil szervezetek bevonása, hogy a munka gördülékenyen menjen. A munkálatokat pedig tanulságossá és érdekessé kell tenni, hogy a gyerekek élvezettel csinálják.
Fontos, hogy a konyhakerti növények milyen sorrendben helyezkednek el egymás mellett, hogy ne akadályozzák, mindinkább jótékony hatást gyakoroljanak egymás fejlődésére. Figyelembe kell venni a rendelkezésre álló terület nagyságát, mennyi fény éri azt, illetve a talaj minőségét. Ehhez jó, ha birtokunkban van némi növényismeret. Először is, sorra kell venni, hogy milyen növényeket képzelünk el a veteményeskertbe. Melyek azok a zöldségek, gyümölcsök, amiket a gyerekek szeretnek, esetleg ismernek is. Ilyenek például a paprika, paradicsom, uborka, cukorborsó, saláta. Ezeket előny, ha ízlésesen, esztétikusan rendezzük el, hogy a gyermekek szeressenek ott időt eltölteni. Tervezhetünk bele kisebb sétányokat, kikövezett utakat, melyek hívogatják a diákokat a körbejárásra. Esetleg padot is helyezhetünk el, mely még barátságosabbá teszi a keretet. Az előbbiekben már említett borostyánnal futtatott kerítések, sövények pedig megfelelnek a veteményes elkülönítésére, illetve a rejtettséget, elszigeteltséget hangsúlyozza, az elvonulás jellegét erősíti. Színesíthetjük továbbá néhány szobrocskával, kerti dísszel. Elkészülte után minden bizonnyal - mivel újdonságnak számít - népszerű lesz a gyerekek körében, így arról is kell majd gondoskodni, hogy ki és milyen beosztásban gondozhatja, használhatja a kertet órák megtartására. Továbbá, mint azt már említettem, fenn kell tartani a diákok érdeklődését iránta és interaktívvá kell tenni az ott eltöltött időt.

Egy iskolaudvarban tehát rendkívül fontos a minél gazdagabb növényvilág. A virágok, zöldségek, gyümölcsök, melyek segítségével a gyerekek egészséges ütemben és hatékonyan fejlődhetnek. Egy olyan környezethez azonban, ahol a diákok jól érezhetik magukat és élvezettel lépnek ki az udvarra, elengedhetetlen a fák jelenléte. Egy erdős, parkos kert rendkívül jó közérzetet biztosíthat. A terebélyesebb lombú fák erősítik a komfortérzetet, kedvünk támad leülni a tövében. Egy gyerekzsivajtól hangos területen jó, ha minél több van az ilyesfajta fákból. Ide sorolhatók a diófa, tölgyfa, gesztenyefa, melyeknek termését majd össze is lehet szedni és különböző kézműves munkálatokra felhasználni. Fontos azonban, hogy változatos legyen a felhozatal, hogy minél több fafajjal ismerkedhessenek meg a gyerekek. Fontos ezért ültetni tűlevelűeket is, például az erdei fenyő, vagy a lucfenyő mely nem igényel túlzott odafigyelést, termése szintén felhasználható és esztétikai szempontból is hozzátesz egy kerthez.

Pszichológiai szempontból sem elhanyagolható gazdag növényzet szerepe. Egy tanulmány szerint az ember egyre inkább vágyik vissza a természetbe, ezért alkalmanként tudatosan keresi a cserjékkel, fákkal, virágokkal borított tereket, kerteket, parkokat. A gyógyító hatás, illetve pozitív hatások minden bizonnyal onnan származhatnak, hogy az ősidőkben ezekhez alkalmazkodnunk kellett, s ez az alkalmazkodó képesség úgymond belénk ivódott. Napjainkban ezért mindez hozzájárul testi és pszichés egészségünkhöz. Továbbá, tapasztalatok alapján, a természetnek stresszoldó hatása is van. Áttekinthetősége - szemben a városi környezettel - javítja a tájékozódó képességet. (DÚLL, 2004) Így nagyobb a kontroll érzete. Hartig és Evans 1998-as vizsgálatai alapján a természet által kínált új problémamegoldó stílusok és viselkedésminták kizökkentik az embert a megszokott sémákból és ennek hatására különböző szituációkban ügyesebbnek érzi magát, ami sikerélményt ad. Egy további vizsgálatban vizsga-szituációban stresszt, szorongást megélő alanyokat vizsgáltak. A kísérleti személyek egy csoportja környezeti képekről készült diákat láttak, míg egy másik csoport elé városok képeit vetítették. Az előbb említett személyek a stressz fokozatos leépüléséről, a szorongás elmúlásáról számoltak be, míg az utóbbi csoport negatív érzelmekről nyilatkozott, a szorongás növekedéséről. Mivel a városhoz képest a természetben jóval kisebb az ingerkitettség, koncentráció szempontjából lényegesen kevesebb szándékos figyelmet igényel, így a szellemi fáradtság helyébe a feltöltődés, nyugodtság érzete léphet. Egy újabb kísérlet is azt bizonyítja, hogy egyenlő mértékben szellemileg fáradt emberek közül koncentrációt mérő feladatokban azok teljesítettek jobban, akik a vizsgálat előtt a természetben sétálhattak.
Ulrich (1984) kísérletével bebizonyította, hogy azon kórházban fekvő betegeknek kevesebb fájdalomcsillapítót kellett szedniük és jobb volt a közérzetük is, akiknek ablaka bármilyen környezeti elemet tartalmazó térre nézett azokkal ellentétben, akiknek kilátása betonos, illetve városi rész volt. Hasonlóképpen járt el Viers 2003-ban, bebizonyította ugyanis, hogy azon városlakóknak ideálisabb az általános mentális állapotuk, kevesebb egészségügyi panaszról számoltak be, kiknek lakhelyén nagyobb zöld terület található, mint azoké, akik kevesebb zöld területtel rendelkező helyen élnek életvitelszerűen. Egyre inkább beigazolódni látszik, hogy egyes területek fontos szerepet játszanak a stressz és mentális kimerültség csökkentésében.

A természet restauratív hatásának két elméleti megközelítése is született, a stressz helyreállító teória, melynek felfedezője Ulrich volt (Strees Recovery Theoty) és a figyelem helyreállítás elméletei (Attention Restoration Theory), mely pedig Rachel és Stephen Kaplan tollából származik. Az utóbbi szerzőpáros restauratív értékkel bíró „mindennapi” környezettel (parkok, szabadterek, telkek és belső udvarok) végzett kutatásai és azzal kapcsolatban tett javaslataik is meghatározóak voltak. Segítettek, hogy ezen „mindennapi” természetes terek használói számára nem csak fizikai szempontból, hanem mentális értelemben is hasznos, támogató legyen. Kutatásaik azt mutatják, hogy négy átfogó szempontnak kell megfelelnie egy megtervezett parknak, kertnek. Elsőként, a helyeknek elő kell segíteniük a környezet megértését. Másodszor, felfedezésre invitáljon. Erre jó megoldás lehet a járda kiépítése, mely körbe vezet jelen esetben az iskolaudvaron. Nyugodtá és élvezhetővé kell tenni azt, olyan hellyé varázsolni, ahol az állandó ingerkitettségből kiszabadulva feltöltődhetünk, lenyugodhatunk. Valamint, a társadalmi részvétel fontossága, mely hozzásegít ahhoz, hogy egy park mindenkié lehessen, mindenki kivehesse a részét a munkálatokból és élvezhessék is. Ilyen restauratív környezet például az ember „kedvenc helye" is.

A padok, asztalok megfelelő elhelyezése is pozitív hatásokat kelthet a gyermekek pszichés és szellemi fejlődésében egyaránt. Ha ez egy szabadtéri osztályterem formájában van kialakítva, remek látványt is nyújt és több funkcióban is hasznosítható. Kiválasztunk egy viszonylag nagy területet, ahol fapadokat és asztalokat helyezünk el. Itt az iskolába járó diákok létszámának függvényében végig kell gondolni, hogy mennyi fa anyag szükséges, hogy anyagilag és hely szempontjából is kedvezően lehessen kivitelezni. A megfelelő hely erre egy kissé eldugott hely, ahol kellemesen, nyugodtan lehet órát tartani, nem zavarnak a járó-kelők és az arra járó diákok, tanárok sem. A szabadban tartott órák lelkileg és szellemileg is sokat hozzáadnak a gyermek fejlődéséhez. Előny, ha padokat egy olyan gondozatlan terület mellett helyezzük el, amely telis-tele van megfigyelni valóval, hogy a tanóra időtartama alatt a gyermekek akár saját szemükkel is láthatják a feldolgozandó anyagban szereplő növényeket, rovarokat vagy más állatokat. Akár ez is elkülöníthető egy sövénnyel, vagy borostyánnal futtatott kerítéssel.

Összegzésképpen, fontosnak tartom, hogy egy iskolaudvar szolgálja a gyerekek testi, lelki, szellemi egészségének fejlődését. Tartalmazzon eszközöket a gyakorlati tanuláshoz, amelyre én a veteményeskert javaslatát tettem beadandó fogalmazásomban, nyújtson a diákoknak felüdülést, megpihenést a tanórák között, érezzék, hogy természet közelében vannak, ahol alkalmazkodni kell ahhoz, vigyázni kell rá, óvni kell azt. Kínáljon szórakozási lehetőségeket, tartalmazzon tágas, csapatsportra alkalmas tereket. Legyen egyben közösségi tér is, ami alkalmat ad az elvonulásra is, tanulásra.

A növények nemcsak a természetben, hanem a kertben is önmagukban is szépek. Az állatok domesztikált létezését tartásuk hogyanjával tudjuk széppé tenni. Ezért van az, hogy nem elég velük humánusan, tisztelettel, szelíden bánni, hanem piszkításukat akkor tudjuk elfogadni, magunkhoz közel engedni, ha szép helyen is tartjuk őket, így tompítva létük bezárt csúfságát: (lelki) ganézás.

Egyre fontosabb, hogy szépen: élni, csinálni, érezni, tenni, gondolni.
A szépről, mint esztétikai kategóriáról már oly sokat értekeztek, oly unalmasakat mondanak a művészettörténet és irodalomtankönyvek elején, hogy sajnos pont ezért valami elvont, élhetetlen eszményként aposztrofálódik sokak fejében.
A szépről, mint a megélt és átélt minőségről már kevesebben írnak - nehéz is hozzá kifejezéseket, terminusokat találni. Kulturálisan más és más megjelenésű, de értelmezésében mégis univerzális: nem kell etnográfusnak lenni ahhoz sem, hogy egy másik kultúra (legyen az előttünk járó vagy térben máshol lévő) megpillantójaként azonnal tudjuk, hogy most abban a viszonyrendszerben a szép megnyilvánulásával találkoztunk. A szép megnyilvánul, megjelenik - miért nem azt mondjuk, hogy megvalósul? Merthogy munka a szépet létrehozni, megvalósítani, fenntartani. Kimunkáltság.

Fanni dörgöli mindig az orrom alá, hogy tipikus bölcsész viszonyulásként én az ideálisban élek, abból próbálok meg kiindulni, ezért vagyok sokszor elégedetlen a körülöttünk lévő dolgokkal. Akiknek nincsen ilyen erősen idealizált képük, azoknak könnyebb - a konkrét valóság kérdések nélküli elfogadása. De érdemes-e úgy élni, hogy ne törekedjünk szüntelenül a magasabb rendű felé, azaz az ideák világához? Az örök filozófiai kérdések - már megint. Merthogy a szép szerintem nem pusztán esztétikai problematika (hiába próbálja meg magának kisajátítani) hanem igenis lételméleti síkon is sok átgondolni valót ad, az ismeretelméletről már nem is beszélve.
A szépet nemcsak érzékeljük, hanem könnyebben is tanuljuk - megismerésünk tárgya és módja is rá irányul. A szépet látjuk és értjük - nap mint nap felfedezzük. Érzéki tapasztalásaink és fogalmaink is a szépben fellelhető egyensúlyra törekednek.

A tökéletes emberi test és a tökéletes növényi felépítettség. A filozófia kiterjesztése a növényi létformákra: új modellek az érzékelésre, a tanulási folyamatok megértésére, a környezet felfogására, a környezetre adott válaszokra - egyszóval kurrens téma a növényi gondolkodás kutatása.
És ha már a gondolkodási metodikánál vagyunk, be kell valljam az egyik legnagyobb kudarcomat, amit tavaly éltem át, nevezetesen (Fanni már ismeri ezen nyavalygásomat) amikor phyllotaxis-t (levélállástant) tanultam, azzal kellett szembesülnöm, hogy felfogom, amit írnak, látom az utat, amin mennek, követem, ha vezetnek, de sohasem fogom átlátni, sohasem fogom igazán, a teljes mélységben megérteni. Sohasem leszek beavatott. Borzalmas volt. Mikor elérsz saját agyi tevékenységed határáig, és azon túl semmi sincs. És vagy annyira önkritikus, hogy tudd, nem fogod sohasem kitölteni azt az űrt, mert egyszerűen nem vagy képes rá. Vége. Eddig futotta a gondolatiságod.

Aloe polyphylla (Spiral Aloe)

Fibonacci-spirál

Saját testünk szépítése: túlhajtások és elhanyagolások - a végletek. Mint lehet és mit merünk? Megint főleg a 'bölcsészlány' problematikát ismerem közelebbről: nagyon sokáig nem mertünk változtatni a testünkön. Nem avatkoztunk bele, azaz smink, kozmetikus, fodrász, manikűr, pedikűr, stb. egykalap alá véve száműzetett világunkból. Nem volt sohasem beszédtéma. Fellengzősebben éltünk? Lehet, de így utólag is főként inkább azt mondanám, hogy a természeteset kerestük és elutasítottuk a művit. A póthajak és idegen testek viselése cirkuszi és nem színházi produkciók. Amíg az előbbi a megtévesztés vagy az elleplezés, az utóbbi eredendően a kiemelés, a megláttatás színhelye.

Fibonacci és a levélállástan

A vegán kozmetikumok térhódítása sokat segített a női kelléktárunkon: arckrém, sampon, parfüm - mind a növények adják nekünk.
És szó szerint felszabadultunk: az elvont ember és emberiség allűrökből igazi nővé váltunk, felbátorodtunk, mert már lehet, mert merünk.

Nagyon szeretem a hvg junior könyvek sorozatát: kulturált, őszinte, sokszínű, érthető, korrekt, ahol kell, ott komoly, ahol meg humorra van szükség, ott vicces. Könnyed témakezelés és letisztult, mégis izgalmas illusztráció és dizájn.
Hogy hogyan jön ez most ide? Hát úgy, hogy a fa alatt a gyerekek kupacában böngészve végre megtudtam, hogy én példának okáért cisznemű vagyok: biológiai nemem, nemi identitásom és szexuális, társadalmi önkifejezésem azonos nemben történik: nőként.
Cisznemű barátnőimmel, ahogyan éljük és megéljük saját nőiségünk kiteljesedését, változását, problematikáját és szépségeit, azért mindig oda jutunk, hogy nem volt könnyű ezt a teljességet elérni. Hogy akadályokkal teli volt ez az út: gyerekként, amikor minden női (nőiséget imitáló) allűrünket a család vagy az iskola minden lehetséges eszközzel tiltotta vagy kipengellérezte: hiszen tilos volt még az átlátszó lakkal való körömcsillogtatás is, az állítólagos testi biztonságunk érdekében az egész nap folyamán ékszert viselni, télen szoknyában járni, stb. Szóval sok mindent tettek azért, hogy a felnőtt nőt és a kislányt elválasszák egymástól - miközben hidakat nem nagyon képeztek a kettő között. Így maradt az álbetegen vagy hétvégén a mamiéknál a magassarkúban járkálás, az ékszerkutatás, a fürdés utáni keneckedés és hosszú haj gyanánt a kendő a privát szférában. Szóval az a remek szocialista pedagógia mindent megtett azért, hogy a gyerekek nemiségét elvegye és nemnélküliként tekintsen rájuk.
Annyira jó látni, hogy lányainknak és fiainknak ilyen téren egyre gördülékenyebb, választási lehetőségekkel teltebb ösvényeken lehet bandukolniuk. Hogy a ruhaipar és a kozmetikaipar már nem csak a kész nőt vagy kész férfit, hanem a kislányt, a kisfiút, a kamasz lányt és a kamasz fiút is megszólítja. Tudatosság. És csinos téli harisnyák.
Magánügyek, amelyeknek társadalmi tétjük van.

Felvilágosítások. Szépen megélt nyelviség: diszkrét és nyílt, őszinte beszéd. Kulturáltság. A legkényesebb téma is elmondható és meghallgatható - a témában elmélyedve, könyvvel a kézben bármilyen kérdés legitimitást nyer, hiszen van hivatkozási alap, van átjárás a generációk, ha tetszik a fejlődési szakaszok között. A néma olvasás fontossága. Magunkban találkozni. Intim kánonok. A megírtság fontossága.

Azt élhetem meg a növényeinkkel, hogy képesek nélkülem is létezni, sokszor magától működő és oda-vissza ható viszonyban lehetünk egymással - de nem kiszolgáltatottan. Nem akarom, hogy csak tőlem függjenek. Kölcsönösség. Kölcsönös egyenrangúság.

Egy kert kb. tíz év után kezd el saját mikroklimatikus viszonyokat teremteni. Elkezd élni. Tudom, sántít a hasonlat, de csak rendre az jut eszembe, ahogyan a gyerekeinkkel vagyunk: hihetetlen energiákat mozgósítva elindítjuk őket (előbb testünket, majd időnket, aztán már csak anyagi javainkat adva nekik), mígnem egyszercsak azon kapjuk magunkat, hogy egyenrangúakká váltunk. Minden életfenntartás célja: önálló létezőket létrehozni.
Egyre inkább úgy látom, hogy ami szép, az egyszersmind ökologikus is. Ha szép a kertem, akkor jól működik. És nem fordítva. Nem előbb működik jól, és azt érzékelem (eleve vagy tanultként) szépként, hanem mivel szép, azért harmonikus és ez azt is jelenti egyszersmind, hogy jól működik. Nem szoktatni, megérlelni kell gyermekeinket - Ranschburg Jenő.

Növényi geometria

kép: Kovács Balázs
hang: Kovács Jónás

Úgy alakult földi életem vonala, hogy 10 éve siket vagyok, egyoldali implanttal hallhatok - ha akarok.

Értékes, csodálatos dolgokat tapasztalhattam és tapasztalhatok meg ezáltal...

Amiről most írnék néhány gondolatot, azok a rezgések. Amikor az ember nem hall, másként érez. Hangként a rezonancia a füleiden keresztül villámgyorsan érkezik. Ha nem hallasz, akkor az adott rezonancia úgy hatja át egész tested, hogy minden porcikádon át a lelkeddel érint meg, belülről. Úgy érzékeled, mintha te magad lennél az az energia, ami hangok rezgéséből keletkezik. Erre a kedvenc példáim: az elektromos fogkefe használat közben - a talpam is rezeg tőle.
De a legjobb a kutya ugatása!!
Miként rezeg, ha a postást ugatja, vagy ha cicát lát, ha idegen sétál a ház előtt... hihetetlen tapasztalás!

Ugyanezekkel hasonlatos a mozgások energiája: ha a ló lép, üget, vagy vágtázik. Betonon vezetve vagy pályán lovas alatt, vagy épp miként tud körön mozogni - megfelelően kiépített, körön mozogni tudó, egyensúlyban könnyedén.
A lényeg:
Hátát könnyen lengő ló léptei kifinomultak a körre.
Vagy szárban/szárakban embertől elakadva, a testében számára teljesen értelmezhetetlen módon megjelenő ember által kreált pozícióba kényszerítve.

Sokat hallani természetes ferdeségről, különböző segítségekről, stb.
És az emberek tényleg abban a tévhitben vannak, hogy az a lovaglás, ha csinálsz valamit, valami mozdulatsorozatot, bigyózol a lovon/lóval, ‘lovagolod’ kézzel-lábbal. Lovakat, lovardákat, edzőket vagy épp pályatalajokat váltanak, külsőségeiken variálnak.

Az emberek megtanulnak kérni, kérni és kérni. Mindent, azonnal akarnak. Mintha ez járna nekik, alanyi jogon.
De vajon ki mikor tanulja meg meghallani az állatokat!?
És az állatokat nem a fülünkkel halljuk.
Az állatokat érezni lehet, csak a szíveddel hallhatod őket.
Ha figyelsz rájuk, érezni fogod.
Ha képes vagy saját tested reakcióit észlelni egy állat aktuális viselkedésében - ha valaki a lovával dolgozik.
Figyeld a tested, milyen változásokat idéz elő a látványa, kisugárzása.
Amit te érzel szépnek és jónak, az a te rezgésszinted.
Nem jobb vagy rosszabb egyik a másiknál. Csak más. Másik szint. Alacsonyabb, mondhatjuk úgy is akár, egy feszültséges rezgésszint, vagy egyre lazultabb, könnyedebb, egyszerűbb, tudatosabb és szellemi magasságokkal rendelkező szint, ahol maga a fizikai cselekvés szinte teljesen meg tud szűnni.
Ez a létállapot lóul van.
Ott élnek ők valójában. Oda vezetnek bennünket.
De van, akinek egy élet is kevés, hogy megközelíthesse azt.

A lovak úgy tükrök, hogy nem a szemeddel láthatod, hanem a lelkedben érezheted magadat.

Ti hogy érzitek magatokat?

Tegnap este a Faluságról beszélgettünk, egészen pontosan annak kapcsán, hogy a jelenkori ember identitásválságában milyen egyszerű és jó alternatívát kínálunk: kiszűrjük a pozitívat vagy legalább a konstruktívat; a többi pedig mehet a komposztra.
Nagy leterheltséggel dolgozik a komposzt manapság, egyik halom telik meg a másik után, és bizony mi is nagy munkában vagyunk, mert energiabefektetést igényel ennek a folyamatnak a működtetése (abban most nem vagyok biztos, hogy endoterm vagy exoterm), a faluságos dolgok kiemelése a mindennapokból. Közben megtanultunk egy csomó mindent magunk csinálni, máshogy látni, egyáltalán, meglátni, vagy megérteni a nem láthatót. Életszemléletet és valamiképp jövőképet is kaptunk: egészen őszinte és tudatosan vállalt struccpolitika a nagyon egydimenziós valósággal, az észszerűtlenséggel szemben, amit felülvetünk jó dolgokkal, és hagyjuk őket megeredni, terjedni.
Lassú folyamat, mint a takaréklángon főtt leves; és nem is túl látványos, sőt, kimondottan jól megbújik a többi hasonló, kicsi dolog mellett: nekünk valahogy ez is a koncepciónk, és örülünk neki, hogy egyre többen csatlakoznak hozzá íróként, olvasóként, hallgatóként. Vannak terveink a továbbiakra, és ezek között a közös vonás, hogy kicsik maradunk - már amennyire egy, nemsokára 50 szerző bejegyzéseit publikáló blogközösség az maradhat. Úgy vélem, hogy jelenleg és a következő évekre vonatkozóan is, ennek van a legnagyobb értéke.
Tovább-burjánzó, útkereső-kínáló negyedik évet, Faluság blog!