Általában süteményekről és húsételekről szoktam áradozni, mert azokat szeretem a legjobban. Azonban most egy zöldségről, vagyis egy rokonságról szólnék, mely ma, főzelék főzés közepedte ihletett meg.
Amikor az isten az embereknek adta a káposztát, nem is gondolta milyen csodát teremtett. Eszik édesen, eszik sósan, eszik savanyúan. A töltött káposzta az ételek királya. Ettem Hajdú-Biharban szálas káposzta nélkül, a káposztalevelekbe töltött gombóccal, Kárpátalján és Erdélyben egytálételnek, Baranyában szárma néven, de előkelő állófogadásokon is adják chafing-ből adagolva. Mondjuk a töltött káposzta nevet eufémizmusnak tartom, mert én annyit töltök töltéssel, amíg az edénybe rakom a káposztát, mert bizony én gombócokba valósítom meg magam. Szóval inkább mondanám a főztömet gombócos káposztának. De a paradicsomos káposztát is nagyon szeretem. Olyan főzelékfélének is, jóféle sült oldalassal, vagy ressen, ahogy anyukám csinálja, a húst belefőzve. A káposztástésztát én cukorral eszem, nem is kevéssel. Az uram borsozza. Szeretem a káposztasalátát. Akár lila, akár fehér. Azonban a biológiai fegyver a savanyú káposzta. Minden szempontból. Novemberi sötét estéken, vallatni lehet a lépcső alól terjengő fertelmes szaggal, ahogyan a melegben erjed a káposzta.

Az egy csoda, ahogyan a család káposztát tesz el. A pengeéles gyalut csak az arra felkent apa használhatja. A rétegezést, a fűszerezést az anya csinálja. Só minden mennyiségben, bors, babérlevél, néhány szál torma, és birsalma szelet. A gyerekeknek marad a torzsarágcsálás, és a döngölés. Annak külön technikája van. Nem lehet ám csak úgy odacsűrni, mert akkor szétcsapódik. Finoman, kis ejtésekkel, körbe araszolni, egyenletesen ledöngölni. Erről eszembe jut, hogy anyu egyszer egy alföldről származó ismerősével beszélgetett a káposztaeltevésről, és a néni azt mesélte, hogy nincs is annál jobb, mint ahogyan a papa megtapossa a káposztát. Hát, anyu azt hiszem inkább halt volna éhen, mint fogadott volna el a káposztájukból. Pedig ennek nagy hagyománya volt, hogy lábbal tapossák a dézsában a káposztát. Szóval, ha megvolt a döngölés, akár lábbal, akár sulyokkal, utána jönnek a lezáró deszkák és a végén a káposztás kő. Ez egész évben a speizban várja türelmesen az évi egyszeri fellépését. Aztán egy terítővel leterítik, és várnak, és várnak és szagolnak. Na, amikor jön a szag, lehet kezdeni lemosogatni! Nem lehet mihez hasonlítani ezt a tömény trotty-szagot, ami a csodás savanyodást kíséri. Szóval ez az elsődleges fegyver forrás, a szaga. Másodsorban viszont a hatalmas c-vitamin tartalma, és a csodálatos élettani hatásai, amivel a téli időszakban segíti a fogyasztóját, az az igazi fegyvertény!

A káposzta nyersen is csodálatos. Mindenféle gyulladásra tökéletes borogatás. Lehúzza a bokáról a duzzadást, a bőr alól a kelést. Anyu számtalan betegséget tud vele gyógyítani. Most már én is. Ami hihetetlen, hogy a káposztából sütemény is készül. A káposztás hajtóka gyakori kiegészítő fogása egy egy gazdag gulyáslevesnek. De ha anyukám kedvezni akar apukámnak, a meggyes és a túrós mellé, káposztás rétest is süt. Teljes az étkezési paletta, de akadnak még ebben a családban más jó kis rokonok is.

A kelkáposzta olyan, mint egy bolondos nagybácsi. Hetykén félrecsapott kalapja alól kikandikál hosszú, vörös, göndörfürtös haja, így képzelem. Szakállas vicceit már a legkisebbek is ismerik, de nélküle unalmas lenne az étkezés. Legjobban rakott kelnek szeretjük, de főzeléknek is finom. Nem említettem a leveseket. Az édeskáposzta leves, vagy ahogyan mi mondjuk, a pulutyka, laktató leves, főleg, ha egy kis főzőkolbászt vagy virslit is beleölünk. De egészen más íze lesz, ha kelkáposztából készül. Már már frankfurti.

A karfiol pedig a végzet asszonya-típusú nagynéni. Buja, telt idomai, fimon kerekded formái mindenkit rabul ejtenek. Rántva klasszikus, de levesnek is kitűnő. Csőben sütve, vagy rakott formában is kellemes. Távolkeleti rokona a pagodakarfiol. Rajzolni sem lehet szebbet.

Az olasz unokaöcs a brokkoli. Friss zöld színe, és mindig hibátlanul fésült hajkoronája megdobogtatja a női szíveket. Pláne, ha nagyon egészségesen akarnak étkezni. A brokkolikrém leves igen trendi. Mondjuk nálunk egy ilyen levesfőzésem szerencsétlenül egybe esett Zoli isiben elkapott hányós-fosós fertőzésével, ezért jó időbe telt, míg elfogadta a brokkoli ártatlanságát. De rehabilitáltuk, és rántva kifejezetten rajongunk érte.

Szóval, amikor az isten káposztázott, nem gondolta, hogy nem csak a kecskét fogjuk megenni, hanem a káposztát is. Ezért figyelmeztetésül megteremtette a káposztalepkét, amely szárnyasan igen tetszetős, de hernyónak mód felett kártékony. Belátta, hogy ez hülye ötlet volt, és hogy jóindulatát és játékosságát bizonyítsa, megalkotta a kelbimbót. Nem elég, hogy a neve a férfiak erotikus fantáziáját folyton éberen tartja, de a megjelenése egy csoda. Apró pici káposztafejek ülnek egy félméteres nyélen. A háziasszonyok nem szokták ősszel felszedni a földből, hanem a kertben hagyják. A fölszántott kertben, a havas barázdák között dülöngélő szárak elhagyatott kopjafákra hasonlítanak. De januárban, amikor elmúlik a karácsonyi bőség, kifejezetten jól jön egy kis főzelékezés. Ilyenkor csak le kell tördelni a szárról a csöpp káposztákat. A múltkor levest főztem belőle, és hogy a kis rokongyereket is evésre bírjam, azt mondtam neki, hogy ez manókáposzta. Manók termelik, és ugyanúgy használják kicsi házaikban, mint ahogyan mi a rendes káposztát itthon. Nem hatotta meg a mesém, de esküszöm, nekem jobban esett a fogyasztása. Nem csak a manók főzik, hanem a Barbie babák is. Miközben a konyhában sürögnek, a „Hej Vargáné káposztát főz, kontya alá ütött a gőz” kezdetű népdalt éneklik. Így megy ez a játékban és a valóságban is. Amíg van káposzta, nincs éhezés.

Hogyan gondoljam el a kertem terét? Milyen is a kert-tér?

Kertem terére tudok egyrészt abszolutista tekintettel nézni: hiszen mozdulatlan, külön levő, saját struktúrával rendelkező, a dolgokat (entitásokat) magába foglaló, áthatolható és elmozdíthatatlanul rögzített. Határjogi és tulajdonjogi lekötöttség. Térképen jelölhető, kijelölhető és beazonosítható.

A kert-tér, amiből nap mint nap láthatóan és érzékelhetően más és más kép bontakozik ki, a bennelevőség tekintetében állandóan változó, sőt mozgó, ezáltal a teret máshogyan és máshogyan beszövő és belakó, kiterjedését a vertikálisba is (felfelé láthatóan, lefelé számomra láthatatlanul) szüntelenül kinyújtóztató minőséggel bír. Tehát a létezők közötti viszonyrendszer alakítja a teret - relativitás.

Kertem levegő terének hol a határa, hol kezdődik a hivatalos légtér? Égig érő fám nem lehet....

Kertem mások által tudomásul vett és magunk által folyamatosan megélt terének története kettős iratú: kintről megítéltetik, a kardinális változás-pontok (ja, hogy így gondoltad?, mikor láttam, hogy csinálod, nem értettem, mit fogsz belőle kihozni!) a környezet részeként értelmeződik, bentről, a mi történetünkben pedig az imaginárius álomkép felé törekvés napi szintű megvalósítási útja zajlik.
Belső kertünk is állandóan egyeztetésben van az önmagunknak már megírt álomkert és a kerti folyamatokra reflektáló napi szintű átiratainkban, mikor a térben a rövid és hosszú távú hatásokat az időben előre érzékelnünk és cselekvési szinten befolyásolnunk kell.

Kert-terem alakításakor a spontán időn kívül lelki szemeim és cselekvő kezeimben a jövőbeli státuszra irányított figyelem van - a változás elfogadása és legitimálása során mégiscsak ott a végcél, amit el akarok érni, vagy el akarok kerülni. A tudás és a szakmai felkészültség révén előre tudom az aktuálisan észrevehetően zajló folyamatok kimeneti eredményét, ezért a látható pontokon kínálkozik beavatkozási lehetőség. A rejtett és nyilvánvaló közötti határvonalak módosulása és nyíltsága, illetve rejtettsége okából ered az, hogy hibázok és már csak a következő tenyészidőszak alatti munkafolyamatba van lehetőségem integrálni az idei év tapasztalatait.

Kert-terem, mint cselekvési mező a kezem által csak a lehetőségek kibontakozásának a tere és a természeti tényező miatt mindig is csak az esetleges siker előkészítője. Az ismeretlen és a kiszámíthatatlan mechanizmusok hibaként íródnak bele a térbe (pl. csenevész, beteg növény), hiányként jelennek meg (pl. ki nem bújt, meg nem eredt növény hagyta üresség).
A hagymásokat ősszel előre megtervezett hímzéses partelbe rendezem. A terv tökéletes megvalósulása, a kivitelezési aktus nem egyedül az én kezemben, hanem a természet erejében is van. Tavaszi kibújáskor már nem tudom pótolni a ki nem bújt hagymákat, a terv tökéletes mivoltát felülírja a természeti tényező és hiányként mutatja meg magát.

hang: Kovács Balázs

Edward W. Soja Harmadiktér fogalmának együtt-hatása folyamatosan zajlik - de láthatatlanul, az elbeszélés, az elmesélés, sőt, a kint és bent párbeszéde révén tudom csak feloldani a dialektikát és az áhított trialektika felé irányulni. Az átélt szövegkorpuszok összeolvasásában lesz majd egy új szövegdinamikai esélyem a megértés bonyolultabb egymásra-hatásainak megmutatására.

A kert, mint szövet vagy mint szöveg.
A kert élő szövete rányomul az élettelen, az épített részek széleire és folyamatosan elnyeléssel fenyeget. A természeti erő, mely mindent képes betakarni, elrejteni. A járdára nyomuló gyepfelület, a futónövények homlokzatfedő szerepe. Kétfajta textúra összeillesztésének módozatbeli kérdései: a létformák nem egybefonódnak, hanem egymásra nyomulnak, alágyűrnek.
A kert írott és festett valóság a papíron: szövegként, vagy képként jelenik meg. Panorámafotó, mint a tér közepén álló falfestmény szemlélője. A történetek tereként megjelenő leírás, mely valósságában és elképzeltségében már a képzeletbeliség révén is az irodalmiság fogalmába tartozik.

Mától tekinthető meg Kustos Irma Virágarcok című fotókiállítása az Okosházban (http://okoshaz.hangfarm.hu/4.html).

A szó modern, huszadik századi értelmében perszonalista megfogalmazása ez a virágoknak: az ismert és a meglepően új egységébe ötvözött tudás. Felismerem, de így még nem láttam. Rájövök, hogy te vagy az, de ezt az oldaladat még nem vettem észre. Megmutatod magad, miközben mégis titokzatos maradsz, rejtélyed vonzása rabul ejt. Odafordulásom feléd engem is jellemez. Látásod, pillanatnyi mozdulatod visszhangokat kelt bennem és igyekszem én magam is olyan széppé lenni, mint te vagy.

Rézvirág

A februári kiugróan meleg időszakok eléggé kicsalogatták a gyümölcsfák rügyeit. Amikor március elején hírét vettem az újabb hideghullám közeledtének, kíváncsiságból lefényképeztem néhány fa rügyét, hogy tudjam, milyen fejlettségi állapotban lesznek kénytelenek a fagyos éjszakákat elviselni, és vajon képesek lesznek-e károsodás nélkül megúszni a hideget. Itt látható néhány rügyfelvétel a hideg előtti napról:

Korai pipacsmeggy

Magyar kajszi

Marika-féle vérkörte

Szomolyai fekete cseresznye

A régi mandula

A vajkörtvélyfa vesszőszíne

A gyerekkori kert ereje - ez éppen Jolán háza. Itt tanul, olvas, rajzol, horgol, játszik. Még a fiúk is tiszteletben tartják, csengetés (fejjel lefelé fordított kávétölcsérbe kötött kavics) és engedély nélkül tilos a bemenet.
Láthatatlan falak a kint és a bent között: gyermeki önbezáródás közben eszébe sem jut egyiknek sem, hogy amit mond, szaval vagy énekel, az hallható - ha tőlük egy méterre vagyok, akkor sem vagyok és hivatalosan nem is hallok. Titkos tudás - nyitott, de mégis magának való. Tisztelet feléjük. Mondtam már azt, hogy...? És a nekem szánt történet verbalizálódik: így lesz a piszkozatból letisztázott folyam.
Az én lánykori diófámon is számtalan elolvasott oldal és elgondolt történet találta meg a fejemben a helyét. Műbőr határidőnaplóba írt versek, szövegfoszlányok, gondolati sornak készülő futamindítások - mindeközben káposzta torzsát, almát vagy répát rágcsálva.

A tavalyi napraforgó magjait egész télen át csipegették a madarak - ami elszóródott, abból lesz az idei termés. Önjáró folyamatok.
A parcellát - lebontása után - mustármaggal szórtam be, annak elsárgult, kiszáradt szárait most csak össze kell morzsolni és elhinteni, porcukrozás.

Ez írásochka úgy lett, Kegyes Olvasó, hogy a minap a Kedves Szerkesztőasszony itt, a Faluságban íra az őszön a saját kezeivel a kertbe kihajított kis mákgubónak a csontvázzá válásáról tavaszra. Eme képet eszembe vévén, elménk hasonló kerekeken fordulásán elindíttatván, a Szerkesztőasszonynak, Juditnak pár sorocskát írtam vala. Ő arra válaszola, engemet az írás erányában buzdítva, így magam ezeket nyomban megírám vala:

Mindig is vonzódtam a lampionokhoz. Ahogy a gyertyaláng belülről, lebegve átvilágítja a titokzatos keleti mintákkal megfestett színes papírhengereket vagy egyéb változatos, kinyitható, összecsukható, hullámos felületűre préselt formákat, ahogy a gyertya remegő fényével feléleszti a napvilágnál kifakultnak, jelentéktelennek, néha egyenesen csúnyának látszó papírtárgyakat, ahogy az életre keltett lampion derengő fényével, ünnepi alkalmakkor, hangulatossá varázsolja a máskor sötét szobasarkokat. Élénken él az emlékeimben, milyen nehéz feladat a megfelelő gyertya kiválasztása, tűzbiztos elhelyezése a papírlampionban, amihez különféle ötletes barkácsmegoldások szükségesek, jócskán kell bíbelődni vele, de megéri! Ma már a biztonságos, de hideg LED fényforrások váltak uralkodóvá, mi több, színváltósak, napkollektoros fényforrásokkal is kaphatók, akár a szép, hagyományos papírlampionok, vagy a kor ihlette, vékony műszálas textilből készült, strapabíró darabok.

Régi papírlampion

Gyertyával világító papírlampion

Kínai papírlampion félig csukva

A lampionvirág tehát már e neve miatt is közel áll a szívemhez, de vonzóvá teszik a ködös, szürke novemberben, a csatakos, őszi esőkkel áztatott, túlnyomó részben már barnás, kifakult színekben sápadozó kert sarkában, minden időjárásbeli megpróbáltatása ellenére is élénk, cinóbervörös-narancssárgában pompázó, szinte világító kis lampionjai is. Szedtem is belőle egy csokrocskával, amikor rátaláltam. Egész télen beragyogta a lakást reménytadó, felélénkítő színeivel, amikor kint a szürkeség köd alakjában hengergett, és akkor is, amikor a világ vakító, hófehér palástba burkolózott.

Szobában telelt lampionvirág

Újra a lampionvirág kertje felé vitt minap az utam. A rózsabokrok a februári, túl korai, csalfa meleg által kicsalogatott, majd az újra eluralkodó erős fagytól megsebzett rügyeiket ápolgatták, nyújtóztatták az újfent kellemes napsütésben. A kint telelt lampionvirág pedig új arcát mutatta: élénk színű bőre lehámlott róla, csak a mákgubó-csontvázhoz hasonlatosan lecsupaszodott, szépséges szerkezetével büszkélkedhetett, egyik-másik lampionjában még megőrizve lámpását: a narancssárgán világító termését.

Most átadnám a szót a képeknek:

Szabadban telelt lampionvirág

Együtt

Átmeneti állapotban

Átmeneti állapotban

Lampionvirág-csontvázak

Ez a jelenség eszembe juttatott egy ajándékba kapott kedves csecsebecsét is:

Különleges kínai könyvjelzővé nemesedett levélcsontváz

Kínai könyvjelző csomagolása

Zárásképpen még egy gondolat:

Levélerezet

Aki pedig többet szeretne tudni a lampionvirágról, például itt tájékozódhat:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lampionvir%C3%A1g https://kertlap.hu/lampionvirag/

Hintázás közben arról beszélgettünk, hogy az életben miért kell mindig várni. Várni, hogy elérkezzen a pillanat. Megérkezni a vágyottba. Felkészülni. Aztán meglepődni a képzeletbeli és valóságbeli különbségén. Vágyhasadások. Önhasadások.
Elmesélni magunkat, hogy a narrativitás ereje által önazonosak maradjunk. Változás-legitimálás: a privát történetek kontextusba helyezése, hogy az átélés megérthető legyen. Az élet, mint ismeretlen történet - Ancsel Éva.
Elmesélni a kertünket: a történetbe foglalás aktusával tanulmányozható, megérthető, ezáltal átélhető és belsővé tehető események és viszonyrendszerek. Én és a Másik. Kapcsolatok.

Tavalyról a bomlás-változás-kiszáradás-megmaradás hatásnyomaival itt maradt mákgubó-erezet, ahogyan a lombtakaró alatt megtaláltam - és beugrik a pillanat: rendezem az ablakpárkányon a vázadíszeket, cserélem az őszit télire és egy nemtörődöm mozdulattal a kertbe dobom a gubót.

Tavalyról idepiroslott csipkebogyó

Határkérdések és határátmenetek - tisztítás

Az idei első szép(szín)ek:

Kibújó tulipán

Japánbirs-virág

Somvirág

Ahogyan így tél felé elnézegetem a kertünket, a hol dermedő, hol pedig olvadó, csöpögő, legtöbbször hó híján rothadás színű kertünket, azt látom, hogy a használt és nem használt útvonalak a kitaposottság miatt látványosabban tűnnek a szemünkbe. Minimalizáltuk a szilárd járófelületeket, engedve annak a változás-dinamikának, amit egy füves terület gyakori használata jelent: kikopások tél végére, tavasszal meg megújulások, hogy nyáron a kiperzselődések vegyék át a helyüket, de mégis, minden tavasszal harsogó zöldre fessék a járnivalót. Tarackos gyep: tulajdonképpen házikerti használatban kiirthatatlan. Az erősebben taposott részek fakérges vonalait télen mindig pótoljuk - ösvényképzési tennivalók.

Kedvenc nyári ösvényünk

Tereket használni: útvonalakat járni a térképre.
Szeretem a kertkép állandóan módosuló megjelenését: minden nappal, sőt minden órával, néha - ha hirtelen kisüt a nap - még percekben is mérhetően más látvány, szag, hangulat, érzet fogad. Ezért van viszonylag kevés örökzöldünk, hiszen náluk a változás észrevétele közelebbi szemrevételezést, felkészültebb tekintetet kíván meg, mondjuk ki, nem olyan látványos.
A park és köztér tervezésben az utóbbi időkben figyelemre méltó tendencia érzékelhető: a fenntarthatósággal karöltve újra a természet kezd benyomulni az épített kultúrába. A legújabb és legökologikusabb, legfenntarthatóbb parkok és terek már nem a kertet és a kertészeti növényanyagot igyekeznek megjeleníteni, azaz tudatosan nem a kertészeti növényanyaggal dolgoznak, hanem az egyszerűen kezelhető, gondozható, természetben előforduló növényeket részesítik előnyben.
A kortárs tájépítészeti alkotások közül az Ankar Park Malmöben tudatos gesztussal teszi a változást a fókuszba, azt megmutatva, hogy látható, megtapasztalható legyen. Az ökológia címszavának megfelelően a természetet a honos fafajok és fűfélék képviselik, így került a bükk, a tölgy és az éger a fásszárúak reprezentánsának, mégpedig szigetekként kiültetve. A fákat csoportokban helyezték el, mintegy kiserdőket létrehozva. Ilyetén elrendezésben nemcsak körbejárhatóság és rátekinthetőség nyílik az ember számára, hanem a térben tömegüknél fogva azonnali hangsúlyozottságot kapnak, elkerülve azt az ellentmondást, hogy hatalmas fákat tervezek, de kicsike girnyókat ültetek ki, azaz nem egy jövőbeni statikus képet akar megteremteni, amit majd ki kell várjunk, hogy ténylegesen megvalósuljon, hanem nyíltan fel tudja vállalni magának a növényzetnek az alakulástörténetét. A természet itt elérhetővé válik, megközelíthetővé, belakhatóvá, megszelidítetté, anélkül, hogy domesztikálva, azaz kertesítve lenne. Egyszerűen városi térbe hozott természet, ami nem a színeivel, hanem formáival, struktúráival, textúráival hat ránk. Maga a táj-érzet, a táj.

Ankar Park részlet, Malmö, SLA

Ankar Park részlet, Malmö, SLA

Bővebben:
https://www.sla.dk/en/projects/ankarparken

Az SLA iroda többi szemet gyönyörködtető, elgondolkoztató, még egy falusi számára is vonzóan élhetőnek tűnő munkái, tervei:
https://www.sla.dk/en/projects/

Amikor beakadályozódik, mintegy kerítésesedik az élet, akkor nekem sokszor olyan, mint az üvegfelület, melyen a saját magam termelte vízpára csapódik le: az én meleg leheletem a hideg felületen.
Egyszerre átlátható és mégis károkozás nélkül áthatolhatatlan - haragra lobbant. Gyerekszülés közben utáltam az amúgy tisztelt és szeretett orvosomat, aki persze jókat kuncogott, mondván, ő azért van itten kérem. Gyerekszabadságoltatás közben utálom az amúgy tisztelt és elfogadott iskolaigazgatót, aki persze jókat kárörvend, mondván, lehetne rosszabb is itten kérem.
Szeretem, mikor ki lehet nyitni ezeket az ablaktáblákat és beengedni a friss levegőt: fájdalom-cseppjeim körforgásában új források keletkezhetnek.
Mindig - már gyerekként is - ki szerettem volna tárni a televízió képernyőjét, hogy ne nézzem, hanem én, azaz én is átéljem a valóságban a történetet. Ugyebár a kibírhatatlan kispadon ülés.... Álomélet. Életálom. - Calderón? Vagy Platón?
Az építészet és kert kapcsolatában is különleges státusza van a tekintetnek szabad átjárást biztosító üvegfelületnek. A kint-bent, a bentről mintha kint lennél szemlélni a kertet, miközben annak elementáris erejének nem vagy kitéve. Kintről pedig megtükröződve, rávetítve látni a kertet a benti meghittségre - a távolság, mint kulcstényező a szemlélő elhelyezkedésében van. Eddig még tükör, innen már benézhető. Üvegtető alól felnézni a csillagokra - a szemünkkel tudni érinteni és simogatni - virtuális szabadság, bennünk.
Jelenkori üvegtábláink egyre erősebbek, egyre inkább többrétegűek, sokszor szellőztetésre nem is alkalmasak, üvegfalként lesznek az alapszerkezet részei, vagy beltéri dizájnelemként jelennek meg. Hő- és hangszigeteléseink.
A kinti és a benti egyidejű, egyszerre látható lerakódásai a felületen: az átláthatóságot vagy a határt takarítjuk olyan szorgalmasan? Elkoszló rongyok.

Halveri fürdőszobánk ablaka: a törött katedrál üveg alatt a sima floatüveg pótlás - átutazóban.