Homokszemcsés (mivel csak éppen leporoltatott, de nem megmosatott) gyerekkezek a zongorán. (Családunk idősb nőtagjai most biztosan megbotránkozva-sóhajtozva csóválják a fejüket és ciccegető-nemtetsző hangokat hallatnak.) Kissé ragadó billentyűk. Családi tereinkben teljes természetességgel használt hangszer a zongora. Nem kell elővenni, nem kell nekikészülni, egyszerűen - ha éppen még arra sincs idő, hogy az előtte lévő székre lezuttyanjon az ember, helyesebben a gyerek - csak egyszerűen nekidőlve/odaállva már használatba is lehet venni. Rövid az út az ötlet, az ihlet és a realizálás, azaz a megvalósítás között. Rövid és intenzív. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy a kettő mennyire és mennyiben függ össze, de azt határozottan látom, hogy játékosságra sarkalló és a játékfolyamatok egymásra hatása megtermékenyítő. Ez a körkörösségi, oda-vissza működő mechanizmus az, ami a családi mindennapokban a legnagyobb csodálattal tölt el. Meg nem szűnően vissza-visszatérő gondolatörvény számomra azon tűnődni, hogy gyermekeink életében milyen fajsúllyal van jelen a családi és milyennel az intézményi nevelés. Terek. Hatások. Megélések. Továbbvívések.

A családnak vagy az iskolának kell biztosítania az álomteret a tartalmas tanuláshoz? Milyen is lenne az? Kényelmesen tágas, falain lazán elhelyezkedő könyvsorokkal, térképekkel, a sarokban kulturált gyerekhasználatba vett zongorával, föld- és csillaggömbbel, festményekkel, laptopokkal, asztalok és fotelek, okos- és hagyományos táblák vegyesen, a magasban pedig jó minőségű hangszórókkal.... Munkakörülmény igények. Lehetséges?
Amikor én elsős voltam.... Kísérleti - reformpedagógiai osztályban.... Ebéd után elővettük a tábori ágyainkat, leheveredtünk és csendes pihenőnket úgy töltöttük, ahogyan kedvünk tartotta, ki rajzolgatott, ki olvasgatott, ki ábrándozott, ki pedig picit elbóbiskolt. Olvasás, úszás, színház, balett - népművelés. Művelődés.
Tulajdonképpen a műveltség megalapozása nem csupán szokásrendszerek megismerése, hanem azok nyelvébe való belekóstolás is. Jelrendszer elsajátítás. Nyelvezet. Gondolatiság.
Amíg megjön az eső, addig öntözni kell....

Hány éve is figyelem és őrzöm a gyerekeinket? Hány éve is iskolások? És mégis, még mindig nem értem igazán, hogy az iskola előtti utolsó héten miért lesz megint fontos a homokozó, a homokozás. A szinte egész nyáron át tartó csak vizezéses játékok után mintha átmenetet jelentene a csak homokozáshoz a vizes homokozás. Még lehet fürdőruhában vizesen játszani, de jövő héten igazán már csak víz nélkül lehet homokozni.
Maga a homokozó kicsi koruk óta sajátos jelentőséggel bíró játszó tér: egyik legfontosabb aktivitási és tapasztalási helyük.
Az új homok érkezése rendszerint katartikus nap: lehetőségek és megvalósíthatások ujjongó átélése. Veszekedés apával, hogy ne vigyen belőle annyit, elégedetlenkedés anyával, hogy ne használjon belőle a térkövezéseihez.

Nyárlezárás, készülődés az új feladatokra. Ismét fontosak lesznek a házon kívüli terek és emberek, újra napi rendszerességgel kell ki és bemenni a kapukon, átvágni ugyanazokon a tereken és hazahozni mindent, ami kint van. Újra kinyílunk, ismét nagyobb társadalmi nyilvánosságot kapnak családtagjaink. Ajjaj, át kell nézni nemcsak a kritikus pontként viselt zoknikat, hanem a ruhatárakat, hogy két hónapnyi nem használat után ismét hordhatóak legyenek.
Takarítás, terek rendezése - belső változásaink előkészítése, helycsinálás az elkövetkezőnek, hogy jó helyen és jó időben találjon minket. A tevékeny várakozás tulajdonképpen felkészülés, fogadás, befogadás, hogy megérkezzünk a megtörténés pillanatához.

Nyárszámvetés: elkészült és be nem fejezett munkák.
A biciklitartókat nem tudták befejezni a fiúk, de maga a munkafolyamat ott munkál bennük - át fog más projektekre tevődni, valahol másutt fog folytatódni és aktiválódni. Ilyenkor nem a végeredmény, nem az elkészült tárgy a fontos, hanem magának a munka folyamatának a megtapasztalása.

Az új pottyantóst befejeztük, de más építési tevékenységek ötletei köszönnek benne vissza és előre - a kemencére is ilyesmi tetőt szeretnék, majd jövőre....

A Hangfarm keretén belül Ani, Kristóf, Botond és Jónás együtt fotóztak Hásságyon a tónál.

Nagy Anita fotója

Generációk. Beavatások. Műhelytitkok. Tanítás és tanulás.
A nomád táborok mindig visszatérő probléma-dinamikája: kinti/benti mosdás, kinti/benti főzés. Mitől függ, hogy kinek elég egy vödör víz a fa mögött és kinek van szüksége fürdőszobára ahhoz, hogy tisztának érezhesse magát? Sokat töprengtem már ezen.... Kit nem zavar, ha mezítláb jár-kel és földes a lába, ki érzi úgy, hogy piszkos, ha nincsen rajta cipő? Tisztálkodási faktorok. Szagok és illatok. Intimitás. Kinél hol vannak ezek a határok? Neveltetés? Szokás? Tudás?

Basia Irland jégkönyvei....

https://www.basiairland.com/projects/index.html

A fürdőruhákat lassanlassan pakolom a szekrénybe, ritkábban fognak előkerülni - klórozatlan, élővizes belemerülés legközelebb jövő nyáron lesz. Egyre több ruha lesz megint rajtunk - a meleg kardigánok és pulóverek alatt csak a képzelet és az emlékezet rajzol körvonalakat. Saját testünk tudása a fürdőszobába zár minket. Éghajlat. Víz.

“I definitely feel that both the artistic process itself and the physical objects that result from our process can lead toward healing for ourselves and for the communities within which we work. Since I usually work with riparian communities, I often receive the response that the work is healing for both the river and for the participants. Most of my work is about getting local communities to be physically present with their river, creek or stream and getting to know it intimately so that they can better listen to what the river has to say and take action.” – Basia Irland

https://www.artheals.org/ahn-awardee/basia-irland-2013-ahn-awardee.html

Kristóf további sétája - Teleobjektívvel. Távolról.

Kokárdavirág

Menyecskeszem

Dísznapraforgó

Szarkaláb

Szarkaláb

Szarkaláb

Hangfarm: család - művészet - munka egy kertben.
Wéber Kristófot megkértem, bóklásszon és legyen szíves nekem a virágaimról pár fotót készíteni.
Néha sikerül megfűznöm, hogy amíg a kávéját készítem, zongorázzon nekem. Tisztességes csereüzlet.

Mezei katáng

Büdöske

Mocsári hibiszkusz

Pillangóvirág

Pillangóvirág

Lesz még.

Alma elégedettségben vagyunk: a fáink idén már annyit teremnek, hogy nemcsak friss fogyasztásra, hanem pitének és almalekvárnak is jut.
Miért, hogy a feldolgozás során elveszik az almafajták nyersen élvezhető egyedi íze? Az almalének, almalekvárnak, almatölteléknek egyszerűen csak alma íze van. Nem Pónyik alma íz és nem Granny Smith alma íz. Csak alma. Lehet, még nem vagyunk elég ínyencek?

Feladatkiadás a gyerekeknek (most éppen pár napig hétnek): ha felszeditek a potyogatott almát, akkor csinálok almáspitét (két tepsivel).
Két alom együtt: új ritmusok, új területleosztások, új dinamikák, új játékok és persze alkalomadtán újabb segítő kezek.
Családi társasági élet. A szélesebb családi kör így ad bizonyosságot a gyerekeknek arról, hogy a szülőkön kívül más családtagokra is számíthatnak. Biztonság.
Reggel az olaszi boltban egy szem kisunoka válasza az volt a pénztárosnak, mikor az megkérdezte, hogy megint kényeztet a mama?, hogy ezért jó nem nagycsaládosnak lenni. Rajtam kívül még két nagycsaládos volt az üzletben. Nem először hallatszik ebben az üzletben ilyesmi.
Első válaszom: a nagycsaládnál csak a még nagyobb család jó, annak, aki ezt szereti, aki belső indíttatásból ezt az életformát választja - választja!.

Az autónkra ki fogom írni, hogy támogatta a kovácskassza, értsd ezen azt, hogy önerőből vettük. Ki fogom magamra írni, hogy azért van négy gyerekünk, mert mindegyiket vágytuk, mindegyik szerelemből (és gyönyörből) született és mindegyiket szeretjük. Mert önmagunk akartunk így élni. Sajnálom, hogy ideológiát gyártanak belőle. Bánkódom ezeken a sztereotípiákon. Élvezem viszont, hogy barátaink (legyenek egy, kettő, három, négy, öt vagy gyermek nélküliek) még mindig minket akarnak megismerni és nem plakátszöveg-családot látnak bennünk.

Mikor Sellyéről (felnőtt fejjel tudom meg, hogy az Ormánság fővárosa) beköltöztünk a városba, egy pécsi panelbe, a nyolc éves nővérem biciklivel nekiindult az útnak az egyik barátnőjével, akinek a nagymamája szintén ott lakott.
Nem merem anyukámat megkérdezni, hogy mit műveltünk mi ketten - lányok! -, de tény, egy év sem kellet ahhoz, hogy elintézzük magunknak, ha már nem falusi ház, akkor legalább városi kertes ház legyen az otthonunk.

Az ormánsági festett kazettás református templomokat házasságunk első autójával, egy kétütemű Wartburggal néztük meg. Bennem hasonló kérdések motoszkáltak - miközben az autó felejthetetlen szaga és a templomi hajók illata összemosódik -, mint Bálint Károlyban: honnan és mi végre itt ez a pompa? Milyen letűnt világ nyomai törnek az ég felé? Felvilágosodás, reformáció - magyar botanikai (név)forradalom, megújulás: mindig csodálattal és na jó icipici vágyakozással tölt el megtudni azt, milyen lehet egy pezsgő szellemi és kulturális közeg részeként egy új irány körvonalazásán dolgozni.

Ormánság - Somogy: amit Károly művészetileg kapcsol össze, az nekem gyermekkort idéző helyszínek összefonódásai.
Apukám Bakházán meg tudja mutatni azt a házat, amelyikben született. Szerettem a keresztanyukájához menni (minden évben egyre hosszabb és hosszabb lett a szoknyája és ő csak töpörödött és töpörödött) - és még sokáig hallgatnám azt, milyen csibészek voltak ők, fiúk. A kulcsszó ezekben a gyermekkori visszaemlékezésekben (visszaemlékezéseimben is) a hagytak játszani. Hagyták, hogy azt csináljuk, amit akarunk, azt játsszuk, amit akarunk, azt próbáljuk ki, amit merünk és csak a nagyon erős határátlépés váltott ki nemtetszést. Általában meg úgyis érzi az ember, hogy mikor jár a tilosban.... (A lebukás, na az kellemetlen....)
Kül(ön(ös), szabad, időtlen világ.

Gyermekként a temetőben kóborolni - a neveket olvasgatni, miközben titkon rá akar lépni az ember a sírkőre. Rajta akar állni és le akar ugrani - nem szabad. Tiltás és félelem egyszerre. Veszteségeink.
Rituáléink: ketten a földúton menni Lajos bácsi temetésére. Fel a telek végéig, aztán jobbra, kertek fölött, a falu és a szántó választóvonalán. Poros úton ünneplőben: kalap és virágcsokor.
A gyerekek elmeséltetik maguknak, milyen volt. Kik voltak ott, mi történt, hogyan történt, mi mit gondolunk, mi mit érzünk. Felkészülés arra, amikor nekik is ott kell állniuk.
És még csak délután három óra van, a megálló idő hirtelen továbbgördül és visszazökken: játék és munka.
Társadalmi esemény és családi meghittség váltakozó ritmusa. Mint mikor az ember bejön a kertből és azon nyomban leül a zongora elé. El is különül és egymásba is mosódik a két világ. Teljes.

A kép helye. Balázsról készítettem, de nem engedi, hogy publikussá tegyem. Munkából bejőve, ingét levetve, egy szál csupafű-csupakosz farmerben ül és zongorázik. Gyönyörű. Férfias. Mikor Hamlet és Toldi találkozik egy személyben.

Fanni párhuzamos életjátékainál (szó szerint a legmélyebben szép jelentésében a játéknak) engem mostanában jobban foglalkoztatnak a lehetséges világok. Nem a klasszikus értelemben vett nyelvészeti, analitikus filozófiai vagy akár az irodalomtudományi lehetséges világokra gondolok - hm, lehet, hogy jobb szót kéne kitalálnom arra, amit gondolok, ahelyett, hogy egy már sztenderddé vált szót tágítgatnék vagy módosítgatnék -, hanem saját életünk lehetségességeire. Igen, azt hiszem megvan a neve annak, amire gondolok: lehetséges életek. Valóban lehetséges életek - azaz az életünk lehetségességei? Az életünk, az élettörténetünk lehetőségei. A kiteljesedés.

Mi rajzoljuk a labirintust, vagy pedig a már megrajzolt labirintusban mi választjuk az utakat? Lehetséges utak. Minden labirintusnak van kijárata? Egy vagy több kijárata van? Tökéletes labirintusi út - zsákutca nélkül. Cél.
Fanni ajánlotta Náray Tamás Az utolsó reggel Párizsban című regényét - ír is majd róla. Rám is felszabadítóan hatott, ha máshogyan és mások miatt, mint rá. Engem konkrétan felmentett a lelkiismeretfurdalás alól: mióta elolvastam, már nem érzem rosszul magam attól, hogy több nyelvvizsgám van, vagy hosszabb a hajam, vagy több gyerekem van, vagy jobb pasim van (Balázs). Nekem is rá kellett jönnöm, hogy az én életemet és az én lehetőségeimet nekem kell kibontakoztatnom. Nem más életlehetőségével kell zsonglőrködnöm, hanem a sajátommal. Viszont felelősségem ezekből az adottságokból a lehető legjobbat kihoznom, a lehető legjobb, legteljesebb világot megalkotnom magamnak és magunknak. A jó öreg idealizmus, ugyebár.
Szeretem, hogy mi Faluság-csajok könyvajánló láncolatban vagyunk: szólunk egymásnak, ha felfedeztünk egy új könyvet, szüntelenül ajánlgatunk egymásnak - hálás vagyok érte, már csak az hiányzik, hogy legyen egy régi vágású női olvasó klubunk, ahol havonta egyszer találkoznánk és jól kibeszélnénk (gyerekek és férjek nélkül) az olvasottakat. Süti és tea is lenne, és csinos ruhák és talán éneklés is....
Önmagunknak.
Lehet magasztalni vagy kárhoztatni Náray lektűrjét, egy biztos, hogy kordokumentum. Elitista, kiváltságos, őszinte.
Talán le merem írni, hogy milyen vidéki kulturális létre vágyok. Önkulturálódás. Önprogramok, önrendezvények, öngondolkodás.
Jó lenne minden évben más-más faluba más-más által rendezett színházi előadásra, vagy koncertre menni. Mindig más háznál megrendezett kiállításon meggybort iszogatva, szemlélődve ácsorogni. Szántóföldön ott hagyott kockabálán hasalva sakkversenyen részt venni. Pajtabuliban táncolni. Pajtamoziban hajnalig filmeket nézni.
Titkok tudói a gyerekeink, amikor otthon a szobában zenélnek és koncertet adnak nekünk: belépőt készítenek, gyakorolnak, szerveznek, tereket rendeznek, összehangolnak - más nyelvre, a zene nyelvére kapcsolódnak és kapcsolnak minket.
Azt hiszem nem csupán megélni kell a mindennapjainkat a maga teljességében, hanem nap mint nap újra teremteni kell. Az élettel állunk levelezésben: folyamatosan egyeztetjük a megélt/megtett napokat a lehetőségeinkkel, a lehetségességeinkkel.
Sokszor cseng bennem Zita Nyaralóprojekt 2. írása, ahol arról elmélkedik, hogy miket csinálnának, milyenek lennének attól függően, hogy milyen házat vettek volna. Önmagunk lehetséges változatai. Igen, ez a kis nüansznyinak tűnő változtatás, a tér, amiben élni adatik vagy élni választatik, micsoda életlehetőségeket rejt magában! Összehangolódunk a lakóterünkkel. Kölcsönösen kifejeződünk egymás által. Összecsiszolódunk. Más jelentésmezőket hívunk életre, más minőségeket élünk meg. Azt hiszem, tényleg nagyot kell álmodni.

Nem titok, hogy Fannival régóta sokcsatornás barátság-viszonyban tobzódunk: telefon (végre gondolkodik, hogy legyen okostelefonja!), e-mail, levél (rendes papíron, lehetőleg tollal, de leggyakrabban valamelyik gyerek színes filcét használva), személyes találkozás családdal és anélkül.
Párszor írt már nekem angolul is (eszem ágában sem volt angolul válaszolni egy szőrszálhasogató, profi angoltanárnak), szeretem, hogy ő az, és mégsem ő olyankor. Azt meg utálom, hogy teljesen értem, és mégsem tudnék olyan könnyedén válaszolni, mint ahogyan ő írt.
Levelezés-kultúra.
Már általános iskolában leveleztem idegen nyelven: oroszul, csehül, később németül. Iskolai és tájfutó kapcsolatok voltak ezek, és persze azzal jártak, hogy a kőszótárt előre-hátra lapozta az ember nyelvkönyv hiányában. Ha nem is tanultam meg sem oroszul, sem csehül, abban viszont jártasságot szereztem, hogyan lehet kihámozni egy idegen nyelvből a fontosabb mondanivalót. Hogyan lehet megsejteni, megérezni egy-két értelemmorzsából, hogy mit akarnak az emberrel közölni. Megtanultam a szótár szócikkeinek példái alapján kikövetkeztetni egy lehetségesen működő nyelvtant, egy szavakból felépülő értelemfonalat.
És ugye a kibontakozó tini nőiség: apró küldemények a borítékban: rágópapír, hajgumi, hajcsat, matrica. Megannyi kincs egy másik világból.
Miért fontos írottan is kommunikálni magunkat? Mit is jelent a minőségi levelezés?
Átgondoltság, összeszedettség, írott műveltségre támaszkodás, lelassulás, önértelmezés, önkifejezés. Visszaolvasás és előregondolás folyamatos játéka, a leírtak és az elmondani akart szüntelen összeegyeztetése. Belemerülés a másikkal folytatott párbeszédbe, teljes odafigyelés nemcsak önmagunkra, hanem a levél címzettjére is. Ajándék magunkból, ajándék a másikból.

Nemrég megismerkedtem Michaellel, akinek gránátalma fajtagyűjteménye van Stuttgartban. Megkértem, írjon nekem róluk angolul. Aztán eszembe jutott, hogy Fanni is szeret angolul írni és el is indított ezen a nyelven egy saját oldalt, ahonnan pár szöveget mi is megkapunk. Arra gondoltam, miért ne lehetnénk ezentúl néha nemzetköziek is? Elnézést azoktól, akik nyelvtudás hiányában kizáródnak az adott szövegből, de szerencsére ezen mindenki tud magának segíteni.

Balázs sokat forgatott olvasmánya, "amelyben a dallamról és a zenei utánzásról is szó esik".

Amikor hat éve, az első őszibarackfánk elültetése után megkérdeztük az egyik ültetvényt arról, hogy melyik őszibarack az, amelyik nem pusztul ki vegyszeres kezelés nélkül, akkor azt mondták, hogy semelyik. És általában mindenki azt mondta, hogy nagyon kényes gyümölcsfáról van szó. Mondjuk tény, hogy az almához vagy dióhoz képest igen nyavalyás tud lenni egyike másika, de azért találhatunk olyan típusokat is, amik ridegtartásban is jól érzik magukat, és ezáltal mi is egészségesebb gyümölcsöket ehetünk.
Ilyen pl. a szerénytelenül Aranycsillag nevet viselő fajta (úgy általában a fajták alnevei magas növény-egót tükröznek, pl. Bőtermő, Borízű, Champion), amiből öt éve ültettünk egy példányt, miért ne alapon, és tényleg mindenfajta vegyi anyag (ebbe beleértem a bordóilevet és egyéb rezeseket is) nélkül, alkalmankénti csalánleves vagy fokhagymás-zsurlós főzettel kényeztetve virul. És terem, sőt, mi az, hogy terem:

Fája pedig így néz ki akkor, amikor már öt napja folyamatosan legeltük, és csak a nehezen elérhető helyeken maradt:

Termése kajszinál picit nagyobb, bolti őszibaracknál kisebb, félig magvaváló, és persze mindennél finomabb... Nem igazán szoktuk metszeni a fáinkat, inkább csak a zavaró ágakat vágjuk le. Idén már lehet, hogy el kéne egy magassági vagdosás is, hogy jövőre ne dőljön ki egy viharban.

Aztán találtunk egy másik strapabíró típust is, ez a Ford (khm...). Fája igen kicsi és lassan nő, de tényleg nem zavarja a külvilág, akár még az sem, hogy egészen benövi a lián:

Termése az Aranycsillagénál nagyobb (őszinte humorral virítanak ezeken az aprócska fákon), és még nem tudok nyilatkozni a magvaválóságáról és ízéről, ugyanis nálunk még éretlenek, kb. 1-2 hét múlva fognak csak talán puhulni. (kiegészítés: mostanában - aug 6. - környékén érnek, nem mondanám magvaválónak, fehérhúsúak, finomak)

Aki mindezek ellenére még nem egészen bízik a kommersz fajtákban, annak ajánlom a Faluság-szerte egyre divatosabb magról vetést is, ami garantáltan meglepi túlélőgyümölcsfákat fog eredményezni, nálunk pl. ilyet:

A termése kajszinál kisebb, inkább zöld mint sárga vagy netán piros színű, de máshol látni egész más méretű, színű típusokat is.

Őszibarackos Madonna (a kép forrása: itt)

A két világháború között olyan sikeres budaörsi őszibarack-exportunk volt, hogy Lenz József még egy hűtőházat is építtetett a termések számára. Az őszibarackos Madonna ezt az épületet díszítette.