Tisztelt Gyümölcsészek!
Tisztelt Természetszeretők és Gyümölcsbarátok!
Kedves Zselici Tündérkertesek!
1.) Minden kedves érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk a jövő szombaton, 2026. augusztus 15-én, Somogyapáti-Dióspusztán megtartandó - szokásunk szerint batyus – összejövetelünkre!

Pálinkakörte
A júniusban, Bodán, Kungl Marika és Manaszes László gyümölcsésztársaink Édesmandula Kertjében megtartott eleveérő (vagyis korai) gyümölcsök nagy sikerű mustrája (azaz alapos szemrevételezése, megízlelése) után most Dióspusztán, a Kultúrházban tartanánk meg a jelenleg érő nyári gyümölcsök szemléjét, ahova a Gyümölcsoltó Alapítvány fajtagyűjteményében mostanában elérhető gyümölcsök mellett a kedves érdeklődők által bemutatandó mintákat is nagy érdeklődéssel várjuk.
A gyümölcsszemlét és az időszerű gyümölcsészeti kérdésekről folytatott laza közös eszmecserét (no meg az esetleges batyuk tartalmának megkóstolgatását) követően kilátogatnánk a Gyümölcsoltó Alapítvány közeli fajtagyűjteményébe, ahol szemzőhajtások szedésére is alkalom nyílik az ott őrzött gyümölcsfajtákból, illetve terepen is megtekinthetők a fajták jellegzetességei.
A jövő szombati összejövetelre a szokásos délelőtti, 10 órás kezdést javasolnám, de ez változhat a többségi akarattól függően. Emiatt kérnénk szépen, hogy aki jönne, a pomona@t-online.hu címen vagy a +36 30 4911955 telefonszámon augusztus 14., péntek déli 12 óráig megtett jelentkezésében legyen kedves azt is jelezni, hogy megfelel-e a 10 órás kezdés, vagy ha nem, akkor mi lenne megfelelő számára. Ha változás lenne tehát a kezdésben, akkor azt a kedves jelentkezők emailcímére péntek délután megküldendő levélben jelezni fogjuk. Ha nem megy levél pénteken, akkor maradt a 10 órai kezdés.
Somogyapáti Község polgármesterének, Kis Péternek köszönjük a dióspusztai kultúrházi helyszín biztosítását!
2.) Két gyümölcsészeti/kertészeti génmegőrzési eseményre/lehetőségre is szeretnénk e levéllel felhívni a tisztelt és kedves érdeklődők figyelmét.
Az egyik a MATE és a Georgikon Campus 2026. augusztus 14-én Keszthelyen megtartandó „Paprika génbanki fajtabemutató” rendezvénye, amelyre Salamon János házigazdától kaptuk a mellékelt meghívót. Minden kedves érdeklődőt biztatunk az érdekes eseményen való részvételre!

https://keszthely.hu/programok/eloadas/paprika-genbanki-fajtabemutato/
A másik dolog, amelyre – Zaja Péter gyümölcsésztársunk kezdeményezésére - a gyümölcs-tájfajták iránt érdeklődők figyelmét szeretnénk ráirányítani, az egy most folyó gyümölcsészeti kutatási program kérdőíve, amely mindenki számára elérhető itt:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeAsSmoCD-KdaHUP42aoFRQrkDLwEcDkjE6ywXUEhFwdkB7Lw/viewform
Idézet a kérdőív bevezetőjéből:
„Hagyományos gyümölcsészet és gyümölcsök ajándéka a társadalom számára. Ezeket a kérdéseket olyan gazdálkodóknak és hobbikertészeknek szeretnénk feltenni, akiknek hagyományos vagy tájfajtájú gyümölcsfái vannak, illetve ebben a témában szerveznek eseményeket. Célunk, hogy megértsük és segítsük az ágazat jelenét és jövőjét, a hagyományos gazdálkodással járó előnyöket és nehézségeket.
Köszönettel, Tündérkert termelők és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Hagyományos Gyümölcsfajták Munkacsoportja (https://ecolres.hun-ren.hu/osz-zi-projekt/).”
Kiemelendő a kérdőív kapcsán, hogy az összeállítói mindjárt az első pontban tisztázzák, hogy mit is értenek az egyes kulcsfogalmakon, amelyekre a kérdések épülnek: mi is az a tájfajta, mi a hagyományos fajta. Nemcsak a kérdőív vonatkozásában, hanem általánosságban is fontosak ezek a meghatározások, hogy a gyümölcsészeti eszmecserék során egyértelmű és azonos alapokon kezdjünk állni legalább az egyes alapfogalmakat illetően!
Jó szívvel biztatunk tehát minden kedves érintettet, hogy a kérdőív kitöltésével is mozdítsa elő hazánk gyümölcsészetének az ügyét.
Ráadásul a válaszadók között könyveket is kisorsolnak, ahogy erről részletesebben itt olvashatunk:
https://www.facebook.com/groups/gyumolcsesz/posts/27521356364172585/
Tisztelettel kérnénk, hogy a fent ismertetett programok hírét, aki tudja, szíveskedjen olyan érdeklődőknek is továbbadni, akik egyébként erről nem értesülnének.
Szeretettel várjuk tehát a régi és új érdeklődőket a nyári gyümölcsök szemléjén 2026. augusztus 15-én, szombaton, Somogyapáti-Dióspusztán, a Kultúrházban!
Gyümölcsbaráti üdvözlettel:
Kustos Irma, Gyümölcsoltó Alapítvány
Dióspuszta, Kultúrház megközelítése: Szigetvár felől érkezve, Somogyapátit Kadarkút felé elhagyva, az első dombtetőn jobbra fordulunk: Adorjánpuszta.
Rajta áthaladva, kb. 4 km után megpillantjuk a Dióspuszta táblát, majd szinte „beleütközünk” az első (zöld színű) épületbe az örökzöld fák alkotta kis ligettel is jelölt buszforduló mellett.
Szemben áll a Dióspusztai Kertvendéglő és Étterem. Parkolni a Kultúrház udvarán, illetve a buszfordulónál, a kis fenyves liget szélén lehet.
