Janka nagylányomat megkértem, készítsen nekünk egy névjegykártyát, tíz perc múlva már tökéletesen teljesült is a kívánságom! Szeretem a gyerekeimben (az amúgy már alig fokozható mindent szeretek bennükön felül), hogy nálunk minden közös ügy: faültetés, zenélés, horgolás, főzés, sütés, legózás, tanulás, rajzolás, egyszóval minden-minden. Bárki bármit kitalál, mindenki hozzáteszi a magáét - még ha első pillanatra őrültségnek is tűnik az, amit a másik akar. Legtöbbször persze Balázs: még a belvárosban laktunk, de már megvettük a majdan álmainkká varázsolni vágyott vidéki házat. Az természetes volt, hogy kályhánk lesz, az már kevésbé, hogy télen a lakás étkezőasztalán vacsora előtt mindenki elkészít egy csempét. Minden csempénknek külön meséje van: a klasszikus kézlenyomatoktól az anya kedvéért virágokon át egészen anyósom karácsonyi rajzáig mindenki benne van - a kályha így tényleg valóban a miénk.

A házon és a házban a kályhákon kívül tényleg mindent mi csináltunk, de első körben biztonságosabbnak láttuk ezt szakemberre bízni. Legközelebb már ez is menni fog! Sok gyakorlati ötletet és elméleti inspirációt merítettünk az Öko-Völgy Alapítvány remek kiadványából, a Beszélgetések az önellátásról köteteiből. Sokrétű, széles látókörű, az elméletet a gyakorlatban érvényesítő, részletes tapasztalatgyűjtést összegző munka.

Janka elkezdte olvasni a blogot, és ígérete szerint ír majd nekünk arról, hogy hogyan élte meg a városból a falura költözést. Remélem, hogy őszinte lesz! Addig is felajánlotta két nyár/tél fotóját, amit a telek végénél lévő szántóföldről készített.

Olyan helyen lakunk, ahol a házunk felett hattyúk szállnak, a fákon mókusok kergetőznek, a kertben pedig nyulak vendégeskednek (ennek Robi annyira azért nem örül, tekintve, hogy a hívatlan nyuszi-vendégek az áfonyabokraiból lakmároznak).

És olyan helyen lakunk, ahol már rég elfogyott az útról az aszfalt, a kukásautó télen hólánc hiányában olykor egész egyszerűen nem viszi el a szemetünket, és úttakarítási munkálatokkal sem kényeztetnek el minket túlságosan. Ez az a bizonyos "valamit valamiért". Teljes mértékben a mi választásunk! Dimbes-dombos környék, kanyargó utak, tekergő folyócska, csendes zsákutca négy házzal... Lehet ennek ellenállni? Bizonyára, de én nem tudtam! Nyugodt, természetközeli, és mégsem Isten háta mögötti hely! Hozzáteszem: ha van autónk. Vagy inkább: két autónk...

Autóval igazán kényelmes: Robi negyed óra alatt a munkahelyén van. Mi (=én+gyerekek) pedig ritkán ülünk tíz percnél tovább az autóban, hiszen többnyire csak a szomszédos kisvárosig, Alavusig megyünk. Ádám óvodája 3 kilométer, kisbolt úgyszintén, nagyobb bolt, orvosi rendelő, városközpont (városháza, posta, bank, templom, könyvtár stb.) pedig 6-7 kilométer. Én különösen tudom értékelni ezt a kényelmet, hiszen világéletemben tömegközlekedtem. Szóval amikor az otthoniak azt kérdezik tőlem, hogy bírom ezt a hideget, ezt szoktam válaszolni: Magyarországon sokkal többet fáztam! Itt nem ácsorgok buszmegállókban, várva a csodát, na meg a téli ruhatáram is megkomolyodott kissé.

Van egy remek találmány, amivel a téli autózás jelentősen komfortosabbá tehető. Ez az elektromos autómelegítő, amivel indulás előtt előmelegíthetjük a motort és az utasteret. Robinak időzítős van, én pedig távirányítóval kapcsolom be a fűtést hőmérséklettől függően akár már 2 órával indulás előtt. A képen pedig egy - lakók vagy dolgozók számára fenntartott - parkoló látható, ahol oszlopokra helyezett dobozokban található a konnektor a motor-előmelegítő számára:

Ami az autós közlekedést illeti, nagy könnyebbséget jelent nekem a gyér forgalom, és az általában jellemző nyugodt vezetési stílus. Jövet-menet látom, hogy olyanok is volán mögé ülnek - nagyon idős emberek, járni alig tudók - akik otthon valószínűleg jogosítványt se kaphatnának. Talán ezért is türelmesebbek, toleránsabbak itt a sofőrök: tudják, hogy sokan vezetnek kényszerből.

Itt a vezetést nem a többi jármű nehezíti, hanem a természet. Különösen a téli vezetés nem egy leányálom: az utak havasak-jegesek-latyakosak, és ehhez jön még a sötétség is tél derekán a nap jelentős részében. Az autókon szöges gumi van (igaz, nem kötelező, de szerintem őrült, aki nem használja), ami sokat segít, de adódnak helyzetek, amikor még ez is kevésnek bizonyul. Van is ehhez kapcsolódó friss történetem... Múlt hét elején nagyon hideg volt: mínusz 27 fok. Aztán pár nap alatt gyors felmelegedés, plusz néhány fokra. Az utak csütörtök reggelre jégpályává váltak. Említettem már, hogy a környékünkön nem gondozzák túl az utakat. Kora délután Ádámot kellett vinnem valahová, nevezzük jobb híján hittanos napközinek. Az utcánkból kikanyarodva nekiveselkedtem az emelkedőnek, de akkor az autó elkezdett egészen mást csinálni, mint amit szerettem volna: szöges gumi ide vagy oda, megpördültek a kerekek, és már ott is álltam keresztben az úton, hoppá! Meglepődés, lélekjelenlét pillanatnyi elvesztése majd visszanyerése. Visszatolattam a jobb oldalra, de az autó nem akart újra elindulni a jeges emelkedőn. Fogalmam sincs, mihez kezdtem volna, ha nem jön a segítség. Van egy rendkívül pozitív élményem ebben az országban: ha szorult helyzetbe kerülök (párszor már megesett...), valaki mindig ott terem és segít! Ez alkalommal egyszerre ketten is: először a postásunk, aztán egy környékbeli férfi, aki épp akkor jött szembe a terepjárójával. Rögtön megállt, kipattant a kocsiból, váltott pár szót a postással, aztán kikapott egy vödör homokot a csomagtartójából (micsoda felkészültség!), és már szórta is a kerekeim elé. Tanácsokkal látott el (ne nyomjam olyan vadul a gázpedált), még kaptam egy kis kezdőlökést és végre elindultunk, köszönöm, köszönöm! Eső után köpönyeg, azért ideért hozzánk is a traktor a homokkal:

Végezetül egy kis körkép, mivel lehet mifelénk még autón kívül közlekedni. A teljesség igénye nélkül, csak azok alapján, amit látok, tapasztalok magam körül:

Gyalog, bármilyen időjárási viszonyok között.

Biciklivel, szintúgy. Állítólag biciklihez is lehet szöges gumit kapni! Több környékbeli kisgyerek jár ilyenkor télen is kerékpárral iskolába. (Ezt az iskolákban szorgalmazzák is nagyon.) Én ezt egy ismerős testvérpár konkrét esetében oda-vissza kb. 8 kilométernek számolom. Hozzáteszem: nem könnyű terep! Vagány kölykök, nem? De lakik például a közelben egy idősebb házaspár: ők is biciklivel járnak át a mínusz 28 fokban is bevásárolni Alavusba, mivel itt a faluban nincsen bolt már sok-sok éve.

Motorkerékpárral. Ez nagyon népszerű a fiatalok (és örök fiatalok) körében.

Télen úgynevezett "potkukelkkával" (a szótár szerint taposószán). Ez egy lábbal hajtott szánkó, az ülésre kisgyerek vagy csomag helyezhető. Mi is "örököltünk" egyet, egyszer próbáltam: nem is olyan egyszerű (főleg a mi környékünkön...), gyakorolni kell!

Taxival. Ezzel is szállítanak iskolás gyerekeket. Meg idősek is igénybe vehetik, úgy tudom, támogatottan.

Busszal, alig-alig. Van tőlünk 1 kilométerre egy buszmegálló, de utánanéztem: napi egyetlen buszjárat közlekedik (csak munkanapokon), az iskolások órarendjéhez igazítva, tehát elsősorban nekik szánva.

Felsorolás vége. Nagyvárosokban bizonyára más a helyzet, ez itt viszont a finn vidék a javából. És én pont ilyennek szeretem.

(Kép: Nagy Anita; hang: Kovács Balázs)

Tavaly nyáron készítettem először övtáskát, természetesen madzagból, és a szükség vitt rá: ha túl meleg van kabáthoz, kardigánhoz, mellényhez (mindegyik feltétlenül zsebes legyen) mégis hova teszem a telefont, a zsebkendőt, nem beszélve a metszőollóról?

A táskarészt és az övet kendermadzagból horgoltam, a táskára rózsaszín bőr tető került, amit bőrlyukasztóval kilyukasztottam és behorgolt madzagszállal rögzítettem, a gomb pedig egy átfúrt fadarab, amit Balázs fűrészelt nekem. Nincs egyetlen öltés varrás sem benne és nincs egyetlen csomó sem - ezt is különösen szeretem a horgolásban: az egész munka olló nélkül visszabontható (persze, ha megtalálom az elrejtett szálvéget). Az összecsatoló csat műanyag, egyszerűen nem találok mást a helyettesítésére.

egy nem annyira nőies női változat is készült

Ha valakinek tetszik ez a táska, jelezze (kapcsolat) és az első jelentkezőnek szívesen elküldöm ajándékba!

Az én övtáskám olyannyira bevált, hogy Balázs is rendelt egyet, mindjárt készen vagyok vele, már csak az egyik övrészt és a gombolást kell befejeznem.

Emlékeztek Bálint Ágnes Frakk könyveire? Nekünk a Frakk és a foci a kedvencünk.

Szenvedélyesen kertészkedő szülőkként a Metszőolló című fejezetben találtuk meg leginkább önnön karikatúránkat. Végig sem merem gondolni, hogy a mi családunk eddig mennyi ollót felejtett/ejtett/rejtett el ezidáig. Metszőollókban is van kedvenc, még a DMKertben lestük el, hogy mivel is dolgoznak, nekünk is ez a márka tart ki a legtovább: a japán ARS, és külön öröm, hogy gondoltak a nőkre is! Elhatároztam, hogy az övtáska után nekilátok egy szerszámtáskának is, hátha több életbevágóan fontos eszközünk marad meg sokáig.

Nyáron rengeteg zöldség termett a kertemben. Spenót, zöldborsó, később cukkini, paradicsom, paprika. Amíg csak szépen sorban, fogyasztható mennyiségben teremnek, addig könnyű velük elbánni. De ha már rám szakad egy ekkora

mennyiségű cukkini-had, azzal már kezdeni kell valamit.

Lereszeltem, és cukkinis tócsnit készítettem. Aztán jött a cukkini krémleves, a cukkini-kenyér, ami inkább egy jó csokis süti és a cukkinis pite. A tésztás pitékről már írtam a múltkor, és ott megígértem, hogy egy egyszerű tejes pitét (clafoutis) is mutatok.

Eredetileg a clafoutis (ejtsd: klafuti) egy klasszikus francia édesség, amelyet hagyományosan nagy szemű, fekete cseresznyével készítenek. A Franciaország középső részén lévő Limousin tartomány az eredeti otthona, és az autentikus recept szerint maggal együtt kerül bele a gyümölcs, mivel a magja egyrészt ízt is ad, másrészt így nem fő ki a cseresznye rózsaszín leve. Isteni ez is, kipróbáltam, de most a sós változatot fogom leírni.

3 egész tojást jól felverek sóval, teszek bele kb 5 dkg lisztet, 1,5 dl tejszínt, 1 dl tejet (ha nincs tejszín otthon, megteszi a tej is, de ilyenkor fel lehet turbózni egy nagy evőkanál tejföllel), 4-5 dkg reszelt parmezánt. [Reszelt parmezánt a kedvenc diszkontomban szoktam dobozban venni. Sokáig eláll(na, ha lenne rá ideje).] Az egészet jól összekeverem, egy sűrű palacsintatésztát kell kapni belőle, és egy kicsit állni hagyom. Épp annyi ideig, amíg előkészítem a zöldséget. A zöldségeket elő szoktam vajon egy kicsit párolni, de nem kötelező. A cukkininek jót szokott tenni, mivel elég sok a leve, ami így el is tud kicsit párologni. Ízesítem fűszerekkel - cukkinihez szerecsendió, fehér bors, fokhagyma, borsóhoz menta, de szoktam használni a kakukkfüvet is - ha kell, ha nem. Ha megpároltam, akkor keresek egy pitének való tálat, kivajazom, bele a zöldség, amire ráöntöm a tésztát, és már mehet is a sütőbe. Kb. 35-40 perc és kész, a teteje aranysárga, és nem remeg, mint a lágy tojás. Mivel sajtbolond vagyok, bármilyen reszelt sajtot is szoktam rászórni, vagy még a parmezánon kívül nagyobb mennyiségben a tésztába keverni.
Jó étvágyat!

Szívesen olvasnék valakitől, aki ért is hozzá, hogy melyik húst, zöldséget, milyen fűszerrel érdemes ízesíteni.

Közeleg a tél vége, és ilyenkor különösen beindul bennem az amúgy sem lankadó faültetési ösztön. Ha épp már nincs pénzünk vagy helyünk újabb csemetéknek, akkor egy új bokor, bogyótermő vagy lassan növő díszfa is megteszi (de ha más nem, legalább ültessünk már át valamit!), ám azért az igazi az, amikor már a hónapok óta ide-oda helyezgetett kis karók helyén helyet talál egy kajszi, alma stb.

A gyümölcsfaültetést korábban egész akkurátus módon végeztem: 80x80 centis gödör aljára valami bomló anyag (komposzt, csalánlevél, vagy ha egyik sincs, akkor zsákos trágya), kis réteg föld, rá a gyökér alját helyezve, szép lassan két nagy vödör vízzel beáztatva-betaposva feltöltöttem földdel. A tanácsok ellenére sosem vágtam vissza sem a gyökeret, sem a koronát, abból kiindulva, hogy már így is elég nagy hendikeppel indul a kis oltvány fácska. Igazából mindegyik fánk megeredt, és néhány túlgondozott körte kivételével azóta is virulnak, úgyhogy a továbbiakban sem láttam értelmét a visszavágásnak. Mára kicsit lazult az ültetési technikám, köszönhetően többek között dr. Jókai Mór jegyzetének is: "Szilassy György almafái mély gödör helyett csúcsos kupaczokat kaptak a földszin tetején, azokra helyezték el a fiatal csemetét, gyökereit szétterjesztve a kupacz fölött. [...] A fa gyökerét aztán betakarták jó magas dombbal, körülvették jó mély öntöző-árokkal; a fát magát természetesen hozzáguzsolták jó erős doronghoz, hogy a szél ki ne döntse. Az igy elültetett almafa aztán az első gyökérhajtásaival a jó gyepszin földbe került bele s szétterjedő gyökereivel folytonosan a felső televény-réteget használta ki, a helyett, hogy a mély, atkás, kavicsos rétegekkel kinlódott volna." (Jókai: Kertészgazdászati jegyzetek, 10. o.) - Nem tudom, mennyire életképes ez a megoldás, én csak egy köztes változatot próbáltam ki eddig: nem kell a nagyon mély árok, hanem csak akkora, amibe a gyökér egésze kényelmesen belefér; viszont a föld amit mellé teszek, az a termőréteg (felső 15-20 cm) legyen.

A gyümölcsfa típusával kapcsolatban is történt némi pálfordulat. Az eddigi évek során ugyanis többnyire a nem kommersz, tehát ún. régi, tájjellegű vagy rezisztens fajtákat preferáltam, gondolván arra, hogy úgysem akarok vegyszert használni hozzájuk, ezek a fajták ellenállóbbak. Habár ez a stratégia tökéletesen be is vált (még őszibarackjaink is virulnak), egy tanulmányban (Surányi Dezső: "A biodiverzitás fenntartásának jelentősége", ennek a könyvnek a 25. oldalán) azt olvastam, hogy a régi fajták újbóli elterjesztésének jónéhány hátránya is lehet. Ezek között kiemelném azt, hogy lassítják a fajtaváltást, vagyis a jelenlegi génállományhoz képest már elavultak, így használatuk olyan, mintha visszapörgetné a növényi egyedfejlődés kerekét. Csakhát milyen egyedfejlődés az, ami az emberi szelekcióra alapul.... De az is érdekes felvetés, hogy piac-idegen, nosztalgikus hangulatot keltenek. Igen, valóban furcsa és persze pazar élmény lenne, ha az Aldiban feltűnne a régen darabáron árusított téli fehér kálvil....

A történelmi fajták mellett a tájfajták már más kontextust: lokális értéket hordoznak és nevükből eredően nem garantálják, hogy más tájakon is otthon fogják érezni magukat... Mivel egyik kérdésre sem érzem válaszra késznek magam, miért ne alapon éppúgy meghagytam a helyet néhány kommersz fajtának (granny smith stb.), mint a telken natív módon növekedő vadfának (mirabolán, sárgaszilva...), így ezzel talán fennmaradhat valamiféle sokszínűség nemcsak a fajták de a nemesítettség tekintetében is.

Több helyen is hallottam-olvastam egyébként (a változatosság kedvéért épp Jókai idézett könyvének 51. oldalán is), hogy a fentiekkel szemben sokkal jobban járunk, ha az ilyen vadon nőtt fákra oltjuk rá új fáinkat ahelyett, hogy faiskolából vennénk őket - nos, a faiskolák szerencséjére nekem még egy szemzéses oltás sem sikerült, így nem tudok összevetést írni ezekről. Idén azért megpróbálom újra, különféle más technikákkal, hátha valamelyik beválik. Azért e ponton felhívnám a figyelmet az előbb már említett, amúgy lenézett vad-gyümölcsfák (cigánymeggy, ringlószilva-mirabolán stb.) értékeire: ezek a fák igen széles tűrőképességűek mind az időjárás ingadozásait, mind a "kártevőket" tekintve, és olykor-olykor még ízletesek is! érdemes hagyni belőlük néhány példányt, mert néha nem terem más, csak ők.

A ringlószilva virága .... és termése

Akit érdekelnek a gyümölcsfák, és esetleg még nem tudja, hogy merre keresgéljen, érdemes körbenéznie itt, itt vagy itt, ha épp nem is vásárlás, hanem csak a leírások nyomán beinduló képzelet miatt.

Egy ideje (főként) nem a szakmámmal foglalkozom, hanem "csak" háztartást vezetek, sütök-főzök, horgolok. De azért időnként elolvasok egy-egy szakmai anyagot, törvényt, tájékoztatót. Hiába 20 év számvitel, adózás nem múlik el nyomtalanul. Így jött, hogy megláttam, az idén ismét nagyobb adózói körnek fogja felajánlani az adóhivatal, hogy elkészíti a bevallását, és küld nekik bevallási tervezetet.

Hosszú volt az út idáig. Az első személyi jövedelemadó bevallások, amiket én töltöttem ki másoknak, még összesen csak négy oldalasak voltak. Akkor nem volt kitudja hány melléklet, egy egyszerű földi halandónak. Igaz, akkor csak papíron adtuk be, kézzel töltöttük ki, és a 4-5 sávos adótábla miatt rendesen megizzadtunk, mire kiszámoltuk az adó összegét. A bevallások evolúciós fejlődéséhez hozzátartozik, hogy abban az időben, az alkalmazottak általában nem is tudták, mi fán terem egy adóbevallás kitöltése, mert a munkáltatójuk elkészítette helyettük azt. Ezt a kényelmes módot már 10 évvel ezelőtt meg akarták szüntetni, de nem sikerült. Ugyanis a magyar lakosság olyannyira el volt kényeztetve, - vagy inkább gyereknek nézik őket?, vagy a pénzügyi tudatosság hiányzik? - hogy a munkavállalók (illetve az érdekképviseletek) tiltakoztak, és minden évben kaptak még egy "utolsó" lehetőséget, (vagy inkább kényszerű kötelezettséget) a munkáltatók, hogy ugyan egyre kevesebb embernek, de mégiscsak ők készíthessék el az adóbevallásukat.

Tavalyra eljutottunk oda, hogy az adóhatóság már jó néhány embernek (úgy szakszerűbb, hogy adózói körnek) kitöltötte a bevallását, elektronikusan megküldte, és csak jóvá kellett hagyni, vagy ki kellett egészíteni és szintén interneten, vissza kellett küldeni. Az idén ez az adózói kör bővült ki a mezőgazdasági őstermelőkkel.

Akkor most mit kell tegyetek? Először is várni, és papírt gyűjteni (nem szelektív hulladék!): aki alkalmazott, az január végéig kap egy igazolást a munkáltatójától, a tavalyi jövedelmeiről, levont adóiról. Ilyen igazolást köteles kiállítani minden munkáltató/kifizető, a vele bármilyen jogviszonyban álló magánszemélyeknek, akiknek jövedelmet fizetett ki, és abból adóelőleget vont le. Az adóhatóság március 15-éig elkészíti, és attól a naptól elektronikusan (ügyfélkapu) elérhetővé teszi mindenki számára az adóbevallás-tervezetét (akinek nincs ügyfélkapuja, az március 19-ig kérheti sms-ben, írásban, személyesen az ügyfélszolgálaton, hogy ő is kapjon postán bevallás tervezetet - nem ajánlom, szerintem ez lesz a legbonyolultabb eljárás!).
Ha megjön a tervezet, alaposan át kell tanulmányozni, ellenőrizni, hogy a NAV által összesített adatok mindent tartalmaznak-e amik kifizetőtől származnak. Ehhez hozzá kell vennünk azokat a jövedelmeket, amelyeket évközben önálló tevékenységeinkből szereztünk, és nem kifizetőtől származnak. Ilyen lehet az ingatlan bérbeadás jövedelme, a mezőgazdasági őstermelők jövedelme, az egyéni vállalkozók jövedelme (erről itt most nem ejtünk szót, de rájuk kicsit eltérő szabályok vonatkoznak, de a könyvelőjük bizonyára tisztában van ezzel), vagy az ingatlan értékesítésből származó jövedelem. Szóval, mielőtt azt hinnénk, hogy a NAV szeme mindent lát, azért ez nem teljesen igaz. Csak azt látja, amit évközben láttatunk vele, illetve amilyen adathoz az évközi, vagy évvégi adatszolgáltatás útján hozzájut. (Tényleg csak zárójelben: a vállalkozások számláinak egy jelentős részét a nyártól várhatóan azonnal látni fogja az adóhatóság, tehát nem sok van hátra addig, hogy a vállalkozások számára is a NAV készítse el bevallásaik tervezetét. Ez azonban egy hosszabb sztori, és ennek a blognak az olvasóit feltehetőleg nem igen érdekli.)

Ha nem javítunk a megküldött tervezeten, akkor április 30-ig a NAV tájékoztatást küld az adókülönbözetről, a visszajáró vagy befizetendő adóról. A javított, vagy önállóan elkészített bevallásokat május 22-ig kell beadni, és az alapján az esetleges adókülönbözetet is eddig kell megfizetni.

Szombaton női csavargást csaptunk a városban: kincsvadászat turiban (nagylány) és antikváriumban (én). Eredmény: két nagy szatyor ruha és két kicsi könyv, na de, milyen könyv! Az egyik: dr. Jókai Mór Kertészgazdászati jegyzetek című - nagy romantikus írónk talán egyetlen valóban realisztikus - munkája. Főként gyümölcs- és szőlőtermesztési tudását, praktikáit osztja meg velünk. Kertészet Jókai nyelven! Igazi csemege!

Mint utánaolvastam, Jókai igencsak büszke volt kertjére, amit a Svábhegyen alakított ki - az Egy magyar Nábob és a Kártpáthy Zoltán regényeinek honoráriumából vásárolt - és virágoztatott. A Jókai-kert ma természetvédelmi terület.

Elkezdek majd kicsit utánanézni, hogy mely íróinkat ihlette meg a kert, kiknek volt különleges kertje - ennek utána kell jobban gondolnom, mert így hirtelen a művészvilágból csak Monet kertje ugrik be.

A másik kincs Heller Ágnes New York nosztalgia című önéletrajzi írása. Azért volt meglepő ez a két könyv így egyszerre, mert Heller Ágnesnek eddig inkább a filozófiai munkáit ismertem és Olvasónaplóit élveztem. Ha személye és munkássága vitatott is, szellemisége, szellemi teljesítménye akkor is lenyűgöző. A New York nosztalgiában egy női hangon, igaz, mérhetetlenül intelligens női hangon szólal meg, őszinte, huncut, néha még pajzán is.

Time Landscape by Alan Sonfist

Jókai megteremtette magának azt a privát teret, amiben létezni és alkotni tudott (igazi kisbirtokos), Heller megtalálja magát azokban a new york-i közterekben és parkokban, amit a város kínál (igazi urbánus). A magánszféra és a közszféra más-más értelmezése, más-más megélése rajzolódik ki kettejük amúgy teljesen önkényes, vagy véletlenszerű egymás mellé helyezésében. Szintén csak magamnak mondom (miközben természetesen arra gondolok, hogy valaki szakavatottabb írhatna róla), hogy annak is érdemes lenne utánabogarászni, hogy a tudatos kerttervezésben milyen oda-vissza hatások figyelhetőek meg a (nyilvános) magánkertek és a közparkok alakítása között. Vajon ki jár előbbre?

Jókai és Monet kertje határozottan hasonló hangulatot áraszt - egyszerűen fogalmazva: minden értelemben harmonikusan gazdag, izgalmas. Vasárnap jött a könyvtárbusz és kiszúrta a szememet a Feng Shui, a harmonikus kert öröme című vékonyacska munkácska, alapvetően nem vonzott ez a könyv, olyan lerágott csont szaga volt, de azért belepillantottam. És természetesen most jön a csattanó: az egyébként német szerző miután ecsetelte, hogy a szabályosan letisztult kert mennyire harmonikus és energiát adó, egy félmondatot arra szánt, hogy megemlítse, nem tudni miért, de a kreatív emberek inkább a szabálytalan formájú terekben érzik jól magukat. Ez viszont térrendezésileg ténylegesen érdekes lehet. És amúgy le a kalappal az igazi feng shui és főként a zen kertek előtt!

klasszikus feng-shui kert

hagyományos zen kert

Heller Ágnes a New York nosztalgiában is megemlíti, hogy az egyéni és a közösségi emlékezés terekhez kötött, terekből kiindulva fogalmazható meg legkönnyebben: mondasz egy helyet a világban és már be is indul a mesélés aktusa. Egyet értek vele, annyi módosítással, hogy - legalább is nálam - az olvasmányélmény a meghatározóbb: mondasz egy könyvet (képzeletbeli tér) és rögtön indulhat is a valós emlékezés.

A boltokban és a kávézók süteményes pultján már megjelentek a henger formájú, málnalekvárral és fehér cukormáz-gyűrűvel díszített tortácskák: közeledik február 5-e, Runeberg-nap.

Johan Ludvig Runeberg (1804. február 5., Pietarsaari - 1877. május 6., Porvoo) finnországi svéd romantikus költő, újságíró, tanár. Munkásságának fontos szerepe volt a finn nemzeti tudat kialakításában. Műveit svéd nyelven írta, mivel a finn nyelvű irodalom akkoriban még nem bontakozott ki. A haza szépségét méltató "Vårt land" (Hazánk) című költeménye később a finnek himnusza lett Paavo Cajander fordításában, "Maamme" címmel, Fredrik Pacius zenéjével.

Íme a finn himnusz, szöveggel:

De vajon miért is Runeberg torta a Runeberg torta? Egy kedves történet szerint a költő szívesen fogyasztott süteményt reggelire. Mivel költséges lett volna mindig cukrászdából hozatni, felesége, Fredrika, aki takarékos háziasszony volt, a konyhában fellelhető egyszerű alapanyagokból - mint például keksz, zsemlemorzsa, mandula, lekvár - készítette el Runeberg egyik kedvelt cukrászsüteményének saját, házi változatát. Fredrika receptkönyvét, benne az azóta rendkívül népszerűvé vált tortarecepttel, a Porvoói Múzeum őrzi.

A Runeberg tortának ma rengeteg receptváltozata létezik. A tésztájába keverhetünk liszt mellett zsemlemorzsát vagy darált kekszet (például karácsonyról megmaradt piparit). A darált mandula viszont kötelező! Készítik fehér cukorral és barnával is. A közepébe lehet tenni sütésálló lekvárt. Több recept ajánlja, hogy a sütőből kivett forró tortácskákat öntsük nyakon egy kis alkoholos - rumos vagy mandulalikőrös - sziruppal. Talán majd jövőre, legalább a saját sütimre, ha sikerül eljutnom az Alkóba, mivel élelmiszerüzletekben nem árusítanak alkoholt, csak ott...

Finnországban kapható kifejezetten Runeberg tortához való - 90 ml-es, henger alakú - sütőforma, de ez sem muszáj. Én tavaly például egy nagy tortát sütöttem a sok kicsi helyett. Ezalkalommal pedig Runeberg muffinokat készítettem. A receptet a Dansukker oldaláról vettem, de mivel a végeredmény nem nyerte el maradéktalanul sem az én, sem pedig a családom tetszését (kivéve Botondot, mert ő aztán egyáltalán nem válogatós, ha sütiről van szó...), módosítottam rajta kicsit, és újra próbálkoztam. Szerencsére nem egy időigényes sütemény! Az eredeti receptben zsemlemorzsa volt, de az ropogott a fogunk között, és kellemetlenül kiérződött az íze - lecseréltem kekszmorzsára. Ezenkívül 1 dl barna cukor helyett fele-fele arányban fehér cukrot is tettem bele, mert Ádám nem szimpatizált a barna "fariinisokeri" intenzív ízével. A javított változat már mindenkinek ízlett. Itt a módosított recept:

Hozzávalók (10 db muffinhoz):

A tésztához: 100 g vaj 1/2 dl fehér cukor 1/2 dl barna cukor 1 tojás 1 dl finomliszt 1 dl darált keksz 1/2 dl darált mandula 1 tk sütőpor 1 tk vaníliás cukor néhány csepp keserűmandula aroma (én ezt nem tettem bele, mert két boltban is hiába kerestem)

A díszítéshez: málnalekvár kb. 2 dl porcukor kevés citromlé víz

Elkészítés: A vajat megolvasztjuk. Hozzákeverjük a cukrokat és a tojást. Összekeverjük a száraz összetevőket, majd ezt is a masszához adjuk. Simára keverjük a tésztát. Óvatosan adagolva hozzácsepegtetünk egy kevés keserűmandula aromát. A tésztát papírformával bélelt muffin sütőformákba kanalazzuk, jól a forma aljára nyomkodjuk, és 200 fokon kb. 10 percig sütjük a sütő középső szintjén. A kihűlt muffinokról eltávolítjuk a papírt, majd fejre állítjuk őket. A sütemények tetejére málnalekvárt kanalazunk. A porcukorhoz néhány csepp citromlevet cseppentünk, és apránként vizet adagolunk, hogy sűrű, alig folyós, nyúlós állagú cukormázat kapjunk, amivel - például kilyukasztott csücskű zacskó segítségével - körberajzoljuk a lekvárhalmot. A sütiket végül tiszta muffinformákba tesszük, és már készen is vagyunk.

Fogyasszuk finnesen: egy csésze kávé kíséretében, a nap bármely szakában.

Hyvää ruokahalua! (=Jó étvágyat!)

Kép: Nagy Anita, hang: Hargitai András

---

A hang minden részlete moduláris szintetizátorral készült, így része annak a folyamatnak, amivel a szerző szintetikus eszközökkel próbálja imitálni a természet hangjait.