Karácsonyvégre

Toporgok, bizonytalankodok, nem tudok semmit. Legyen közös ünneplés? Ne legyen? Kérdezgetem az ismerősöket: ti hogyan? Találkoztok a nagyszülőkkel? Nem találkoztok? Mikor vagyok okos? Mikor vagyok felelőtlen? Mit döntsek el én?
Roli szerint kicsi az esély a fertőzésre, de nagy a baj, ha megtörténik. Igaza van. Anyósom szerint is. Aztán mégis felhív, mert kolbászt márpedig kell tölteni, és karácsony előtt, nem lehet februárban, márciusban, vagy még később. És meghalt Jancsi bácsi menni kell a temetésre. Egy kocsiban, négy órán át, maszk nélkül. Innentől persze már mindegy is akár. Vagy mégsem? És ha ők fittyet hánynak, csak anyukám legyen egyedül? Hogy találkozzunk velük? Vagy egyáltalán ne? Férj szerint felelőtlenség és lám mégis csak lemegy tölteni, csak elviszi őket temetésre. Kompromisszumos javaslat lenne, hogy 28-a körül ünneplünk, amikor már 10 napja itthon vagyunk amúgy is. Vagy tartsuk az udvaron? De órákig a hidegben úgysem maradunk. Közös séta? Vegyek ajándékot? Ne vegyek? A nagyszülők vegyenek a gyerekeknek, vagy ne vegyenek? Most találkozunk vagy nem? Vegyek négy napra ünnepi ebédnek valót, és ha igen hány főre? És közben Gyuszi, aki fiatalabb mint én és erős, egészséges már felkerült Pécsről Pestre, és lélegeztetőn van, és nagy a baj. És közben Áront kivizsgálják, mert 10 napja beteg és nem javul…. szintén 40, szintén nem beteg. Ugyanakkor a cukros, rákos, alkesz szomszéd csak a szaglását veszítette el, és komplett ismerős családoknak csak láza volt. Közösségünk spontán adventi koncertet akar tartani a főtéren. Hiába mondod, hogy jogszabályba ütközik, erre a válasz az, hogy a hangosítást akkor majd hozza a Laci, mint szokta mindig. És ha nem mehetünk a Pálos misére, akkor találkozzunk a belvárosi templomban. A jó megoldást persze senki nem tudja. De egyáltalán ki döntse el? Én 40 évesen, vagy anyukám 70 éves cukrosként? Az én családom? Te családod? Ej, de fura egy karácsony ez.
Legyen már végre vége.

Iskola gyerekek nélkül

Iskola privát térben. Karantén helyzet az itthoni valóságban (azaz hat főre írt eszköz- és térhasználati élmények): két nagy digitális tantermi oktatásban, két kicsi feladatkapós házirendben. Balázs itthonról tanít. Én itthonról dolgozom és tanítok.
3 laptop és öt telefon. Balázs gépe sérthetetlen és hozzáérhetetlen - a teljes személyes, családi és szakmai élet lenyomata. Az én gépem elvileg az enyém, gyakorlatilag Janka használja, mert sok olyan órája van, ami telefonról nehezen követhető - az ő székhelye a lányszoba. Van olyan napja, amikor folyamatban hét órája van, ilyenkor csak azt sérelmezi, hogy nem ebédelhet velünk nyugodtan, beszélgetve a konyhában, hanem a rövid szünetek miatt beviszem neki az ételt az asztalára és óra közben eszik - itt kezdődik ugyebár az első börleszk: hallani a saját lányodat úgy felelni, hogy tudod, próbálja leplezni, hogy tele a szája. És nem szép dolog, de még én is meglestem egy-két óráját.... A másik kedvenc jelenetem a telefonnal-fülhallgatóval mosdóba rohanó gyerek, hogy visszaérjen, mire őt fogják felszólítani. Egyébként ez a korosztály már minden cselt és fortélyt a kisujjában tud, ami a túléléshez kell: kötelezően bekapcsolt monitorral és hangszóróval dolgozatot írni, miközben az aktív telefon ott lapul a becsukott könyv tetején, tanárt meetben kétszer is kidobni a saját órájáról, mert sohasem fog rájönni, hogy nemcsak meghívni, hanem kizárni is lehet egymást, unalmas óra közben egymással chatelni és az éppen lefotózott tanárra karikatúrát applikálni.... (ugye mindig azok a vagány srácok, akik minden lánynak tetszenek és mindegyik kérdés nélkül el is küldi nekik az elkészített német, angol vagy éppen biológia leckét).
A gyerekek közös gépét Jakab használja, ha olyan órája van, ami telefonról nehezen követhető - az ő székhelye a fiú szoba, Balázzsal felváltva, néha közösen, headsettel képezve hangtompító falat maguk körül.
Kicsiké a telefon, néha türelmes/türelmetlen várakozás a gépre, hogy lehessen nyomtatni, egy zenét hangfalon meghallgatni, stb.

enter image description here
Jónás végre az áhított saját csellóval: a Neked című zenéjéért kapott tiszteletdíjat Mimi egészítette ki. Nekem is ilyen emlékeim vannak a nagyszüleimről: teszed-veszed az álmaidat, ők meg anyagilag hozzátesznek, hogy megvalósulhasson. (Háttérüvöltés: anya, szólj már rá, hogy halkabban húzza, mert dolgozatot írok és nem tudok figyelni!)

Ja, hogy addig én? Félpercenként váltogatom a szerepeimet: takarítónő, szakácsnő, konyhatündér, informatikus, technikai személyzet, élő lexikon és nyelvtanár, egyszóval családanya. És közben türelmesen megvárom az estét, amikor a saját gondolataimhoz és gépemhez juthatok, péntekente meg tudom, hogy alig várják, hogy nekem legyen órám és én vonuljak el a fiúszobába, mert akkor idézem: "lazulááás, anyának tanítááás, itt kint meg lanyhulááás...", de még ha meg is lesnek és hallgatóznak, legalább csendben vannak és nem égetnek.
Családi tanoda.
Kulturális otthon.
Egy jól működő művelődési ház...

Kertellátás gépek nélkül

Az első években kézzel húztuk fel a vizet a kútból - az embert lendíti az akarat. Aztán apa megsajnált minket és kaptunk szivattyút - egészen a fenti gazdasági veteményesig eljut a víz, a legnagyobb súlyok cipelése radikálisan kevesebb lett.
Először csak annyi pénzünk volt, hogy kaszáljunk, sarlózzunk - bármilyen nehéz volt, azért nem számított, mert reméltük, hogy majd lesz jobb és tudatosítottuk magunkban, hogy ilyen alapossággal csak így ismerhetjük meg a kertünket: mindenkit egyenként, két kézzel számba venni. Erőt ad az embernek, mikor úgy építkezik, hogy tudja, hogy az összes tégla vagy tetőcserép átment a kezei között. Hozzá ért. Belakása a térnek.

enter image description here
Az ellendi házfelújításnál visszatérő szlogenem volt, hogy hú de jó, hogy nem lettem régész, a fene akar a föld alatt más szemete után kutatni! Itt értettem meg, hogyan kerülnek a dolgok a föld alá.... A legnagyobb kincsem egy föld alól kiásott vadonatúj Kawasaki kipufogódob és egy monitor volt, amúgy csak olyasmikre akadtam, mint pillangós bicska, nejlon harisnya, hamis gyöngysor, és rengeteg-rengeteg tejeszacskó - állítólag itt régen teheneket tartottak.... A falusiak jóslata eddig szerencsére nem vált valóra: orosz katonát még nem találtunk....

Láncfűrész, fűnyíró és fűkasza - a legfontosabbak. Kordában tartani a természetet, megtartani formájában a kertet. Kapálni, sekélyen ásni a mai napig kéziszerszámmal teszem. Mivel nem vágyunk több gépre, ezért csak mindig egyre jobbakra áhítozunk....

Házellátás gépek nélkül

Apa írását szerkesztve azon merengtem magamban, hogy nekem személyesen milyen is a viszonyom a gépekhez.
Használjuk őket, természetesen vesszük igénybe munkakönnyítő szerepüket, de általában csak akkor gondolunk hálával rájuk, amikor elromlottak és a megszerelésig, vagy az új megérkezéséig nehézségként éljük meg a hiányukat.
A háztartási géphasználatban (de úgy általában mindenféle géphasználatban) két tényező, ami különösen fontos egy háziasszonynak (a háziurat miért mindig statikus-csinosan képzeljük el? miért nem munka közbeni férfikép ugrik be erre a szóra? Szólítottak meg már titeket idegenek kinti munka közben? Az első puhatolózó kérdés: Jó napot kívánok, Ön a ház ura?): az idő és az erő. Vagy az adott munkafolyamatra szánt időt tudom lerövidíteni, vagy a fizikai erőmet meghaladó munkát tudom én is elvégezni.
Zita a dugót kihúzó Kéz és a mosógép közé vetné magát (https://falusag.hangfarm.hu/2020/01/visszateres-az-ipari-forradalom-elotti-korba) - szerintem a legtöbbünk így van ezzel. Elég csak a pelenkás időszakokra visszagondolni, brrr......
A mosógépemet én is nagyon szeretem - mivel semmilyen kemikáliát nem használok, a szürkevíz mehet a kertbe. A saras-vályogos-homokos-földes-trutyis ruhákat egyszerűen először bedobom valamelyik kerti hordóba - előmosás, hogy egyáltalán a gépbe kerülhessen.
A tűzhelyem iránt viseltetek a leggyengédebb elkötelezettséggel: ennek tüzén és tüzében készül minden finomság, ami táplál minket. Ő a leghelyettesíthetetlenebb.

enter image description here
Mamánál a minisütő éppen babaágy funkcióban. Amikor sokan vagyunk, a gyerekek fejtől-lábtól szoktak egy ágyban aludni.

A hűtőszekrény és a fagyasztó megőrzi az ételeket a felhasználásukig - a mieink azért olyan kicsik, mert a ház rengeteg más variálható alternatívát is kínál számunkra: füstölő, kamra, pince. Az alapanyagokat sokféleképpen lehet tárolni, a mindennapi főzésből pedig sohasem marad semmi....
A habverő és a dagasztó nélkül messze nem olyan szívesen sütnék annyit, mint velük. Hokedlin ülő, ölében kerámia mélytálat tartó dédanyám ritmikusan remegő blúza-szoknyája-kendője a habverő kéz ütemére.

enter image description here
Németországban (Halver) is pakolnak az erdősávba az emberek - amúgy mellette egy gyönyörű tanyán laktunk.

A porszívóban az a legjobb, hogy a legkorábban adható gyerekkézbe, két legyet ütve ezzel egy csapásra: mindenki örül, és még relatív tisztaság is lesz. A vasalóban pedig az az illat, ami olyankor betölti a házat.
A legnélkülözhetetlenebbnek persze a számítógép tűnik: az egész életünk rá és vele íródik, világkapcsolatunk.

enter image description here
Házlomtalanítás közben Janka azt játssza, hogy működő számítógépen játszik....

Szeretem, hogy mindegyik gép egyre szebb, csendesebb és takarékosabb. Asszony boldog, nincsen gondod - ehhemm.

Kert természet nélkül

Asimovval és Lemmel, meg úgy az egész sci-fi világgal középiskolásan ismerkedtem meg, aztán az egyik kedvelt kurzusom irodalomelméletből ezen szövegek tudományos, irodalmi, filozófiai, rendszerelméleti vizsgálata volt, immár felkészült háttértudással.
Űrbiológia, űrbotanika - mára teljesen releváns kutatási területek.
Még a Földet sem ismerjük igazán, bár papírjogilag minden egyes porcikája valakié.
Mi kell ahhoz, hogy élővé tegyünk egy helyet?
Mi tesz élővé egy kertet? A növények? Az, hogy ott vagyunk és történetekkel, emlékekkel töltjük meg, azaz aurát képezünk? Menni vagy maradni?

enter image description here

Supremacy Overlord - 2010-ben játszódó űrstratégia-játék a múltból

Vízellátás közmű nélkül

A házi, kerti vízellátás lehetőségei:
1. ásott kútból,
2. fúrt kútból,
3. ciszternából.

1. Vízkitermelés ásott kutakból
Amennyiben a kút üzemi vízszintje (a szivattyú telepítési szintjétől mérve) nem haladja meg a 6 métert, telepíthető "önfelszívó" szivattyú egység.
A telepítésnél fontos: a szívó csatlakozóval azonos méretű szívótömlő, vagy szívócső alkalmazása. A szívócső átmérőjénél egy fokkal nagyobb lábszelep alkalmazása, stabil rögzítése.
A nyomáskapcsoló beállítása (ki-be kapcsolás ) valamint a membrános légüst levegő nyomásának beállítása, amelyet a bekapcsolási szint 85-90 % -ra kell előfeszíteni tehermentes állapotban.
Gondoskodni kell a berendezés víztől és direkt napsütéstől való védelméről.
Az elektromos csatlakozás 1 fázisú gép esetén: fázis - 0 - föld szükséges.
3 fázis esetén: 3 fázis - 0 - föld szükséges.

enter image description here

enter image description here

Az ellátás megoldható egyedileg összeállított rendszerrel is, fontos a vízigény, a kívánt üzemi nyomás, a megfelelő méretű légüst és kapcsolási rendszer összehangolása.
Pontos nyomástartási igény esetén alkalmazható frekvencia szabályozott kompakt gépegység, itt a nyomástartás +- 5%. Ennek telepítéséhez kérjük szakember segítségét.

enter image description here

enter image description here

A rendszer indításakor el kell végezni a szívó oldal és a szivattyú légtelenítését!
Ha a vízszint ingadozik, célszerű úszókapcsolós védelem kialakítása.
Amennyiben a szívómélység meghaladja a 6 métert, javasolt búvárszivattyú beépítése (hasonlóan a fúrt kutakhoz).
A nyomó oldal kialakítása hasonló a fent leírtakhoz. Nagyon fontos a szivattyú kapacitását a kút vízhozamához illeszteni. Családi ház nagyságrendben a javasolt szivattyú kapacitás 2-4 m3/ óra, 2,5-4 bar vezetett nyomás.

2. Vízkitermelés fúrt kutakból
Ezen kutak jellemzője a 125-200 mm átmérő, s a relatíve nagy talpmélység.
A kereskedelemben kapható búvárszivattyúk átmérője 75, illetve 100 mm, amelyek a házi ellátáshoz szükségesek. A 125 mm átmérőjű kutakból max. 6-10 m3/óra termelhető ki. A szivattyúkat a "szűrőzött" réteg felett kb. 0,5 m mélységig kell a kútba leengedni. Amennyiben szűrőzött réteg nincs, vagy nem ismert, akkor a talp felett kb. 1 méterig célszerű leengedni!
A gyártók vagy ún. rövid kábellel, vagy adott hosszúságú kábellel szállítják a szivattyúkat. Ha a kábelt toldani kell, használjunk ún. gyantás, vízalatti kötésre alkalmas meleg zsugorcsövet. Szigetelő szalag nem!
Szereléskor a nyomócsövet, a tartó drótkötelet 1 méterenként rögzítsük egymáshoz, továbbá a kábelt is, a kábel nem lehet teherviselő!!! Itt alkalmazható a kábelkötegelő és szigetelő szalag.
A nyomó oldalak kialakítása hasonló az ásott kutaknál leírtakkal.

enter image description here

Szintén van lehetőség frekvencia szabályozott szivattyúk alkalmazására, mely esetben a gyártó szállítja a nyomástartó egységet is.

enter image description here

Búvárszivattyú beüzemelésénél figyelni kell arra, hogy "homokol-e" a kút, ez esetben a szivattyút fojtani kell, míg a jelenség meg nem szűnik ! A fojtás nem jelent túlterhelést!! A homokolás tönkre teheti a kutat is, s ez drágább mint a szivattyú!!
Vízszint ingadozás esetén ún. szondás védelmet kell kialakítani, melyet a szivattyú felett kb. 0,5 m-nél kell elhelyezni, az érzékelés a kapcsoló szekrényben oldható meg, itt mindig mágnes kapcsolóval indítjuk a berendezést.

3. Vízkitermelés ciszternából, tározókból
Itt is alkalmazhatóak az ásott kutakra javasolt megoldások, továbbá van mód - helytakarékosság és kihasználhatóság érdekében - fekvő beépítésű búvárszivattyú alkalmazására.

enter image description here

Fontos: kétség esetén forduljon szakemberhez, aki rendszer szinten tud segíteni. Kialakításnál figyelni kell az esetleges fagyveszélyre, víztelenítés kialakítására. A szűrőket mindig a nyomó oldalra kell beépíteni.
A vízfelhasználás, víztisztaság, alkalmasság és alkalmazás a tulajdonos felelőssége!
Javasolt gyártók önfelszívó- és búvárszivattyúkra: GRUNDFOS, WILO, Pedrolló, Ebara.

Grundfos-os gyerek voltam, ami azt jelentette, hogy apa Dániából és Németországból hozott Legót, sőt egy (Balázs által azóta is irigyelt) Atari gép is került a külföldi utakról haza.
Grundfos-os gyerekként apa koloncaként (általában technika óra helyett, ami alatt konkrétan azt kell érteni, hogy előző nap addig sírtam, amíg meg nem kegyelmeztek és igazolták, azt hiszem, apu csak egyszer morogta azt, hogy ennyi rívásnyi idő alatt már meg is tanulhattad volna - ennek köszönhetően sohasem fogom elfelejteni a porszívó működésének műszaki ábráját) olyan terepekre is eljuthattam, ami csak keveseknek adatik meg.
Figyeltem, hallgattam és tanultam: férfi diskurzust, műszaki nyelvet, szakmaszeretetet. A gépolaj szaga kedves nekem, de a legotthonosabb, amikor ez az Ultra Derm Kéztisztító krém illatával keveredik.

Hites köszönöm

Nem várom meg a köszönömökkel az év utolsó napi szokásunkat, amikor is mindenki felírja egy papírra, hogy mi volt jó és mi volt rossz abban az évben, aztán bedobjuk a sparheltbe, hogy egy új kezdettel nézhessünk a következő tiszta lap elébe.
Igyekszünk a múltból csak azt tovább vinni, ami él(het)ővé teszi a holnapot. Éltetem. Élelem.

Rendhagyó köszönöm listám:
Mindegyikőtöknek köszönöm az igeneket arra, hogy hivatalos felkérés nélkül is tovább csináljuk a minikonferenciát, hogy folyamatosan értéket teremtünk úgy, hogy személyesen nem is mindig ismerjük egymást. A szövegeink, az írásaink, a munkáink beszélgetnek egymással, nyitott tisztelettel a mindennapi apróságoktól kezdve a bármilyen szakmai fejtegetésig. Ilyenkor mindig tovább hihetem, hogy ezek oszcilláló nemes játékban vannak egymással.
A gyerekeim minden tanárának, akik építően vesznek részt az életünkben, az ő személyiségük jobbik oldalának kibontakoztatásában, beleérző kedvességgel terelgetve őket az egyes tantárgyi látásmód kötött világában.
Azoknak a tanároknak is köszönöm, akik negatívan vannak jelen az életünkben, mert folyamatosan arra sarkallnak, hogy keressek jobbat, hogy ne elégedjek meg az 'ez van ezt kell szeretni' hozzáállással.
A kertművészet szemináriumom minden hallgatójának a szüntelenül jelen lévő kíváncsiságot és igényes munkák megszületését - a minőségi és őszinte párbeszédet.
A barátaimnak, hogy megértő elfogadásból épített hidakon közlekedhetek.
A családomnak, hogy mikor a külvilág számára az erdőben futok, akkor valójában belül repülhetek.

Kint-bent járó köszönömök:
A gyerekek már füzérkészítéssel, díszítéssel várják a ma este érkező ellendi Mikulást és a holnap reggeli igazit.

enter image description here

enter image description here

Sétából hazaérkezve a kosárkötő fűzeinknek kacsintani.

enter image description here

Luca hangfarmos mogyoróvajas-vajkrémes kenyerére gondolni.

enter image description here

Gyerekrezervátum

Megfigyelem őket.
Leírásokat készítek róluk.
Játékmunkájuknak teret adok, kontextusba helyezem, majd elemzem.
Kapcsolati dinamika.
Tudatosan megőrzött tér- és életélmények.
Testközeli, valós idejű, folyamatában kibontakozó pedagógia.
Gorillák - csimpánzok - gyerekek. Eszközhasználat.

enter image description here
Többcsatornás információáradat profi használata.

enter image description here
Kert-hatás: az épületek mellett egyre fontosabbá váló növényzet megalkotása.

enter image description here
Lassan már a varrógépemhez sem én ülök oda.

enter image description here
Napi ritmusok alakulása: közös játék vagy közös egyéni munka és teljesen privát váltakozása szüntelenül - én meg igyekszem észrevétlenül, a beavatott megfigyelő szemszögéből elkapni a pillanatokat.

Katalinkor borsót

Egyszer láttam egy riportot egy idős, falun élő nénivel, aki a konyhakertjéről, fóliasátrakról, zöldségekről mesélt. Elmondta, hogy amikor fiatalon férjhez ment és kertes házba költöztek, beszélgetett az akkori idős, tapasztalt falusiakkal, akiktől mindenféle tanácsot kért. A fólia szellőztetésével kapcsolatban azt mondták neki, hogy ne aggódjon, a bőrén fogja érezni, mikor kell kinyitni vagy becsukni a sátor ajtaját. Fogalma nem volt évekig, mit is jelent ez. Nem értette, mit is kellene éreznie. Miből kellene tudnia, hogy mikor mi a teendő. De az évek, a minden évben visszatérő újabb és újabb lehetőségek és tapasztalatok megmutatták, mit is kell csinálni. Az interjú idején már több évtizedes, biztos tudása volt, pontosan tudta, mikor kell nyitni/csukni a fóliasátor ajtaját. Csak kiment a verandára, beleszippantott a levegőbe és tudta. Ámulattal hallgattam. „Bárcsak egyszer én is ilyen tapasztalattal léphetnék ki a kertbe!”

enter image description here

Az évtizedekhez még gyűjtenem kell néhány évecskét, de a sikerélmények és kudarcok folyamatosan terelgetnek. Az első 1-2 évben próbálkoztam a zöldborsó tavaszi vetésével, de nekem mindig tönkrement, a lábatlanok és hat lábúak gyülekezete kilyukasztotta és megette. Aztán olvastam a tél alá vetésről és kipróbáltam. Borsót, fokhagymát és saláta palántát is hagytam dideregni a hidegben, de ezek rendes népek, nem vették zokon. Enyhébb télen el is indul a borsó, de hó alatt is türelmesen kivárja a melegebb tavaszi napsütést. Technikailag semmi különbség nincs a vetésben, ugyanúgy kerültek a földbe, mint ha márciusban vetettem volna. Annyi törődést azért kapnak a hideg éjszakákra, hogy az egész konyhakertet betakarom télre a lehullott falevelekkel – van belőle bőven. Két borsó fajta van, ami bevált, finom és mindig szépen terem, a Rajnai törpe és a Debreceni. Utóbbi nagyobbra nő, ezért bővebb termést is ad.

enter image description here

Sokat olvastam a növények társításáról, kik szeretik, kik nem szeretik egymást. Azt mondják, a borsó nem szereti a hagymaféléket. Én tavaly szépen megcsináltam a borsó-fokhagyma vegyes ágyást télre, mert így volt helyem, hiszen ugyanoda nem vetjük a borsót, ahol tavaly volt - figyelembe véve a vetésforgó fontos szerepét a sikeres termesztésben. Nekem úgy tűnt, nagyon jól megvoltak egymással, 5 kg borsót fejtettem ki 3 sornyi vetésből és fagyasztottam le nyáron, a fokhagymák meg majdnem megszólaltak, olyan szépek voltak.

enter image description here

Visszatérő gondolatom minden évben többször is, hogy felhagyok a konyhakerti szöszmötöléssel, mert nem kapok vissza annyit belőle, mint amennyi munkát és időt belefektetek. A gyomok mennyisége nyár közepére már az elviselhetetlen kategóriába lép, ha csak 1-2 napot is kihagyok. Nyaralni menni nyáron??? Nem lehet, mert öntözni, gyomlálni, befőzni kell folyamatosan. A poloskákról nem is beszélve… Milyen szép díszkertet lehetne kialakítani a helyére!

enter image description here

De nem. Konyhakert az kell. Mert az élmény, amikor a saját, nap érlelte paradicsomot ott helyben szüreteljük és esszük a lányommal, az felbecsülhetetlen. A zöldborsó leves íze egyértelműen teltebb, finomabb FérjemLaci szerint is saját borsóból, pedig köztudott, hogy a pasiknak az ilyen észrevételeik a fehér holló ritkaságával vetekszenek.
Építettünk egy magaságyást tavaly, arról is gyűlnek a tapasztalatok. (Judit, legközelebb arról írok, ígérem.) A téli zöldségekhez idén újabb játékba neveztem be, mert kora tavasszal csináltunk az addig csupasz ágyásra egy fólia-tetőt, amit a nyári hőségben levettünk, s most visszatettünk. Vetettem bele októberben tépősalátát, hónapos retket és céklát. Kíváncsian várom, hogy a hidegebb időben mennyire működik a kis építményünk.
Téli tapasztalásom volt az is, amikor 2 éve – Bálint Gyuri bácsi cikkét elolvasva – mákot vetettem szilveszter napján. Annyira enyhe volt akkor a december, hogy volt rá lehetőség. Tavasszal aztán szépen el is indultak a kis mákszemek.
A népi tapasztalat szerint Katalin napján, november 25-én kell a borsónak a földbe kerülnie, így a már előkészített ágyásba holnap el is vetem borsót, most is fokhagymával. Tudom, utóbbinak már rég - októberben - a földben lenne a helye, de idén ez most így alakult. Később lesz felszedhető a növény majd nyáron, de nem baj. Ennyi belefér.
Jövőre is kiülhetek majd a kertbe kifejteni a frissen szedett borsót, napozhatok közben és újra hálát adhatok azért, mert van kertem és egyre több tapasztalom arról, mit is kezdjek vele.

Falubízás

A növényanyag nélküli konceptuális kerteket azért szeretem, mert elgondolkodtatnak.
A dísznövényeket azért szeretem, mert lényükkel szépítenek.
A gyümölcstermőket és a zöldségeket azért szeretem, mert adnak és táplálnak.
A hagymásokat azért szeretem, mert a téli elfelejtkezés után minden tavasszal meglepnek.
A gyógy- és fűszernövényeket azért szeretem, mert pikáns enyhet hoznak.
A jó koncepciókat azért szeretem, mert kereteket képeznek a semmiben.
A kényszerítéseket azért nem szeretem, mert bezárnak és kirekesztenek.
Piros papíros falukép.
Távolsági buszon érkezett kiplakátoltság.
Ó, csak egy kis takony!
Bizalom? Bízás? Kiben? Miben?
Itthoni egészségvédelmi szabályok, avagy a belső normalitás őrzése:

enter image description here
Mindenkit felfuttatok a víztározóig.

enter image description here
Mindenki teletömheti magát kökénnyel.

enter image description here
Mindenkit megbicikliztetek a tóig.

enter image description here
Levetkőzött tó.... a víztükör alatti valóság.... üresség....

enter image description here
Este meg lehet a belső/női diskurzusokat beszélni/pötyögni és a kiüresedéseket feltölteni....