Édes cukkini

enter image description here

Sok-sok éve saját készítésű lekvárok sorakoznak a kamrám polcain. A standard kajszi és eper, a személyes kedvenc meggy vagy a fűszeres füge mellett cseresznyét, szedret is főztem már. Friss kenyérrel, vajjal mennyei reggeli bármelyik, a sütikről nem is beszélve. Szinte bármelyik gyümölcs lekvárját szeretem. De hogy zöldségből is lehet befőzni, azt korábban soha nem gondoltam volna. Tavaly azonban megakadt a szemem egy különleges lekvár receptjén, és akkor eldöntöttem, hogy idén csak azért ültetek cukkinit, hogy kipróbálhassam a citromos cukkini lekvárt. Tavasszal palántát vettem, nevelgettem, aztán jöhetett a befőzés. Azt kell mondanom, hogy egy zseni volt, aki ezt kitalálta. A citrom aromája úgy simul bele a cukkini semleges közegébe, mint kéz a kesztyűbe. Igazi ínyencség. A savanykás íz miatt süteménybe is biztosan remek lesz. A színe pedig olyan, mint a besűrűsödött napsütés.

enter image description here

Aztán amikor kezdő cukkini termelőként nem voltam elég naprakész, és a több normál méretű termés begyűjtése után kb. egy hétig másra figyeltem, majd a levelek között újabb, hatalmas (3,5 kg) zöldséget vettem észre, akkor kezdtem más finomság után is nézni, mert ekkora mennyiségben már ipari befőzésnek számítana. Találtam amerikai és angol oldalakon cukkini kenyér recepteket és még inkább meglepődtem, mint a lekvárnál. Cukkinit. Sütibe. Ez most komoly? Ráadásul úgy tűnik, ennek komoly hagyománya van az angolszász országokban, mert sokféle módon készítik. Bátorságot merítve a már elkészült és isteni finom lekvárból, először megsütöttem az áfonyás verziót. Jaaaj, hogy ez is milyen jó! Elképesztő! Ettől a tökfélétől a tészta kellemesen krémes lett, de mégis szépen átsült.

enter image description here

Kávéval/teával és egy könyvvel a kezemben tökéletes az összhang. Aztán jött a kakaós változat dióval, cukorral a tetején. Hmmm…. legközelebb csokidarabkákat is teszek bele, és akkor tökéletes lesz.

enter image description here

Ezek az újdonságok beépülnek az éves befőző és cukrászkodó rutinomba, az biztos. A kertünkből a kamrába kerülő finomságok sora egyre csak bővül. Citromfű szörppel nyitottam a szezont, és egész nyáron folyamatosan, ahogy értek a gyümölcsök, nyíltak a virágok, üvegbe tettem a nagy részüket. Szeptemberre a kamra ismét megtelt és ez az érzés nagyon jó. Az igazi, nagybetűs otthon része számomra a teli kamra, különösen, ha mindez az ember saját kertjéből kerül oda. Emlékszem, annak idején, amikor még emeletes házban laktam a városban, arról álmodoztam, hogy ha egyszer lesz majd egy kertes házam, akkor a kert tele lesz gyümölcsfákkal, sokféle növénnyel. Lassan 6 évvel ezelőtt ez az álom valóra vált. Rengeteg munkát ad állandóan. Ha napi 8 órában a kertben dolgoznék, akkor sem unatkoznék. Soha nincs készen a kert. Soha nincs olyan, hogy minden része gyommentes. Soha nem mondhatom azt, hogy nincs dolgom a kertben. Ha pedig ehhez még a befőzést is hozzáteszem, akkor az éjszakai műszakot is hozzácsaphatom.
De megéri. Mert ez az egyik legnagyobb kincs, amit majd a lányomnak továbbadhatok.

enter image description here

Kint és bent

Sokan megkérdezik, milyen jurtában élni. Három év tapasztalatával elmondhatom, hogy továbbra sem vágyom házba. A jurta nehezen hasonlítható bármihez is, mivel nem kőház, nem vályog, nem szalma, nem tégla, nem OSB, nem gipszkarton, nem ytong… A jurta egy lélegző, az időjárás viszontagságai ellen oltalmat nyújtó kis épület. Bár épületnek sem nevezhetjük igazán, mert e szóhoz már valami állandót, valami nagyot, valami kötöttet és szilárdat társítunk. Nehéz ezt leírni olyannak, aki nem volt még jurtában.

A jurta egy nagy sátor, amit az ember oda állít fel, ahova akar (jogilag is), ebből kifolyólag hatalmas szabadságot biztosít a lakhatás tekintetében. A jurta nem szögletes, nincsenek benne sötét sarkok, benne nem lehet sarokba szorítani senkit, vagy a sarokba állítani egy gyermeket. Nem reked meg semmi a sarkokban és a soha ki nem nyitott sötét szobákban.

A jurta megvéd az esőtől, a hótól, megszárítkózhatik benne, aki elázott, s megvédi azt, kinek a lelkét is kifújta a hideg téli szél odakint. A(z esetünkben) középen fölépített téglakályha egész télen ontja magából a kellemes meleget, a tűz testet-lelket melengető pattogását. A jurta éppen akkora, amekkora egy kiscsaládnak elég, semmivel sem kisebb, semmivel sem nagyobb.

A jurta nem szigetel el a külvilágtól. Védelmező falán belül az ember épp úgy van bent, a „Bent” minden előnyével, mint kint, a „Kint” összes csodájával. Reggelente körös-körül a madárfütty, szarvasbőgés, szélzúgás, békakuruttyolás, vaddisznóröfögés, patadobogás, kérődzés hallatszik (évszaktól, tájegységtől, s saját állatainktól függően). Mióta kint élek az erdőszélen egy jurtában, azóta másként viszonyulok a környezetemhez. A jurta bármilyen városi ingatlanhoz viszonyítva bizony luxus. Semmilyen technikai eszköz nem pótolja a lélegző, szellőző, külvilágtól oltalmazó, de el mégsem választó jurtát.

A jurtának lelke van. A jurta fa, bőr, kender(kötél), vászon. A jurta él. S minden nap eszembe juttatja, hogy az emberek szögletesen gondolkoznak, pedig a Világ, az kerek.

In.: Zaka Dominika: A szabadság íze
https://www.facebook.com/zakadominika/

Save the Nick

Vagyis mentsük meg a Nick-et. Jelentem megmentettük, megmentegettük.

enter image description here

A férjem fedezte fel ezt a lehetőséget. (Mint mindig, én elhasználok minden puskaport a hétköznapi rutinra és ő csempész álmodozni valót az életünkbe.) Így bementünk és átnéztük az árverezésre váró festményeket és szobrokat a Nick udvarban levő galériában. Mert persze erről volt szó, pénteken aukciót rendeztek pécsi alkotóművészek által felajánlott művekből, és a befolyó pénzt a galéria fenntartására fordítják. Itt ki kell emelnünk, hogy az aukciót szervezők szerint, amint felmerült ennek az akciónak az ötlete, páratlan gyorsasággal érkeztek a művészektől az önzetlen felajánlások, vagyis adtak műveket ingyen. (Ami persze elgondolkoztató, hogy miért nem tart el Pécs egy igényes galériát, és miért a művészek fizetik a számlát, de ez egy másik bejegyzés lenne és nem itt.)

enter image description here
Pinczehelyi Sándor (1946): Zöld birka, 1998

A mi szempontunkból az volt a jó, hogy esélyünk vált megvenni műalkotásokat, anélkül, hogy kiderítenénk adott alkotóművész elérhetőségét, majd toporognánk a műtermében és feszengenénk, mert nem tetszik a MŰ, vagy azért, mert tetszik, csak nem tudjuk mennyit illik fizetni, és nem sértjük-e meg egy ajánlattal. Itt meg szépen össze volt gyűjtve kb. 60-70 alkotás, be volt árazva, és ami tetszett, arra ajánlatot tehettünk.

enter image description here
Fejős Miklós (1979): Kenyér I-II, 2013

A kínálattal nem volt baj, kapkodtuk a fejünket, hogy ez is tetszik, meg az is. A pécsi művészek felét ismertük, a felét nem, de látszott, hogy nagyon igényes a felhozatal. Mondjuk a nevek annyira nem érdekeltek, sajnos alapigényünk, hogy tetsszen az, amit kiteszünk a falra. Mivel iskola után az 5 gyerekkel mentünk be a galériába, azt az első percben eldöntöttük, hogy kerámiát, szobrot, vagy bármi törhetőt, vagy olyat, amit elérhetnek, nem veszünk. Azon őszintén meglepődtünk, hogy a kikiáltási árak nem voltak megugorhatatlanok. Mert ha figyelembe vesszük, hogy mennyibe kerül egy Kikás váza, vagy repro, vagy egyáltalán egy képkeretezés, akkor ezek bizony nem voltak egyáltalán elszállt árak. A honlap címét ide felteszem, lehet utólagosan, most már tét nélkül börzézni benne (https://axioart.com/aukcio/2020-09-04/save-the-nick/teljes-katalogus).

Nekem rögtön lett szívügyem, a férjnek is. A kiírt árakon annyira fellelkesedtünk, hogy gondoltuk, egy életünk - egy halálunk, megpróbáljuk. A licitre tartva azért kissé betojtunk, mi van, ha elképesztő árak lesznek, mennyire lesz ciki, ha a végén csak kibicelünk, nem veszünk semmit, vajon gáz-e, ha a kikiáltási árnál már jelentkezünk.

Pénteken 7 órakor kb. 60-70 ember összegyűlt a galériában, kiöltözve szépen, ízlésesen csinosan. (Nekem itt már megérte eljönni, sminket, smukkot és igényes ruhákat csekkolhattam.) Regisztrálni kellett annak, aki részt kívánt venni az aukción, és pohár bor, pezsgő, szendvics mellett helyet foglalhattunk valahol. Itt egy kicsit elrötyögtünk a férjjel, hogy vajon, ha nem licitálunk, át kell-e adnunk majd a helyünket. De a licit nem az amerikai filmeket idézte, nem volt gyilok és gyorsaság, ellenben volt kellemes hangulat és lassan, tempósan végigmentünk a műveken. Aki járt már ilyen aukción, biztos nem lepődött meg, hogy mi kelt el, mi nem, mi és milyen áron. Volt, ami kikiáltási áron kelt el, volt, amin csattogtak a licitek, volt, amire nem érkezett ajánlat, és volt, ahol telefonos, vagy netes ajánlattevő nyert. Meg is beszéltük a Petivel, hogy ha profik lennénk, biztos jegyzetelnénk, hogy mit érdemes venni. Na majd legközelebb.

Aztán jött a pillanat, amikor a mi képünk került a sorra. Előre megbeszéltük, hogy mi a lélektani határ, meddig megyünk el, meddig nem, és mi lesz a jel, hogy igen, vagy hogy álljunk le. Egyáltalán melyikünk licitáljon. Szorosan fogta a férj számunkat… Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy előre ültünk, nem láttuk a többi licitálót…. Elhangzott a mű címe…. Markoltam a poharam… És a kikiáltási összeg… A férj felemelte a számunkat… A kikiáltó elismételte az ajánlattevői számot…
Először…
nem mertünk körbe nézni….
másodszor….
ekkor azt hittem leáll a szívem...
harmadszor…
…..nem árulom el, hogy sikerült-e.
(De most itt lóg a falon.)

Növényvakság ellen: Tarlóvirág

A tarlóvirág (Stachys annua) a hat hazai fajt számláló tisztesfű (Stachys) nemzetség egyetlen egyéves tagja. 30-40 cm magas, gyakran a tövétől ágas növény. A levelei keresztben átellenesen állnak, tojásdadok (az alsók szélesebbek, a felsők keskenyebbek, hegyesebbek), csipkés-fogas szélűek. A szár négyszögletű. A virágok ajakos típusúak (tehát egy alsó és egy felső ajakra oszthatók, egyetlen szimmetriasíkkal rendelkeznek), pártájuk fehér, örvökben helyezkednek el a hajtás csúcsán. Egy virágból négy feketés makkocskatermés fejlődik.






A tarlóvirág nyár elejétől őszig nyílik. Jellegzetes élőhelyét a szántóföldek jelentik, ahol a tarlón és a kultúrák sörközeiben régen hatalmas tömegben fordult elő - erről kapta a nevét. A XX. század első felében még a tarlóvirág az egyik legfontosabb mézelő növény volt, utána azonban a növényvédelmi technológiák megváltozásával egyre inkább visszaszorult. Országos szinten ritkának azért ma sem mondható, elsősorban meszes, kötött talajú vidékeken találkozhatunk vele.


A bejegyzés eredeti megjelenése: https://lengyel-attila.blogspot.com/2019/06/tegyunk-novenyvaksag-ellen-7-tarlovirag.html

Őszvirulók

Beérések, elvirágzások és kivirágzások.
A még termést nem kötött cukkini- és tökvirágok mennek a salátába - már úgysem érnének be. Karotinos sárgák kacagása a tányéron.
A magról felújuló évelők (mint a len vagy a kasvirág) és az egynyáriak (mint a körömvirág vagy a szarkaláb) már előresiettek: elszórt magjaikból kicsiny levélkék tömkelege bújik elő a nyesedékkel telehintett föld alól.

enter image description here
Sudárzsálya

enter image description here
Kúpvirág

enter image description here
Énárnyék

enter image description here
Büdöske

enter image description here
Őszirózsa

enter image description here
Őszirózsa

enter image description here
Kékszakáll

Mélyebbek a kert színei, mint ahogyan az árnyékok is egyre mélyen hosszulók.
A zöldek sem harsányak már, hanem egyre sötétülőn fáradnak át barnába.
Az ember szeme issza a színeket: színraktározás akkorra, amikor majd csak az örökzöldek ezüstös-fényes-gyantás zöldjei jelentik az árnyalatokat, szinte már kontrasztok nélkül.

Reggeli száradt fáradt

Társadalmi naptárunk és kerti naptárunk közös jegyei.
Szombat reggeli vizes-fáradt-elszáradt körjárat.
A nyári harmat életet adott, felüdített. Ez az őszi harmat hideg súlyával még a másodvirágzókat is meghajolni kényszeríti, az elnyíltaknál pedig gyorsítja a poshadó-rothadó folyamatokat.
Sipircel be az ember a benti, még a nyarat őrző, még nem a fűtött száraz melegbe.

enter image description here
Izsóp

enter image description here
Konkoly

enter image description here
Boglárkacserje

enter image description here
Szellőrózsa-kivétel

enter image description here
Mezei katáng

enter image description here
Hibiszkusz

enter image description here
Évelő len

enter image description here
Szarkaláb

enter image description here
Begónia

enter image description here
Sárga cickafark

enter image description here
Muskátli

Hangfarm napló

Július 19.
Nem tudom mi lesz, nem tudok gondolkodni.

Várkonyi Gyuri és Peták hívtak sörözni. Nem tudtam menni, féltem, hogy észreveszik.

Holnap kezdődik a Hangfarm. Muszáj ott lennem. Megpróbálok félrevonulni a többiektől. Majd azt hazudom, hogy nagy koncentrációjú munkában vagyok. Németországban ez működött: ha egy üres papírlapot nézegetve sétáltam a folyosón, akkor a többiek azt hitték, hogy dolgozom, pedig csak pihentem. A pihenés most is kéne. Örök pihenés.
Ich will nur sterben, weiter gar nichts.
A Premier Plan egyelőre nem megy. Az utóbbi három évben ebből mutattam be a Hangfarmon. Nem készült el. Idén, folytatva a hagyományt képet és zenét csinálok. Guriga workshopjára jelentkeztem. A tervem szerint nem lesz nálam digitális kamera, csak a telefon. A dokumentációt filmre csinálom. Három kamerát viszek: két kisfilmeset és az instaxot. A zene pedig a Müpa-pályázathoz készülő fotókból lesz. A darab munkacíme. Billentyűs kettősverseny. Jónás segítségében reménykedem.

Vigasztaló volt, hogy ma eljött Bambusz. Vigasztalt az is, hogy Pálca bejött a szobámba és órákig velem maradt. Nem szokott ide bejárni.

Július 20.
Végre tudtam aludni. Benéztem Janó szobájába: itthon van. Újabban minden este társaságba jár. Alkoholt is éreztem rajta.

Ellendre utaztam a Hangfarm alkotótáborba. Két projektben is benne vagyok: analóg fotózásban, és a szokásos audiovizuális munkámban.
Bogit próbálom hívni, azt ígérte szabad lesz. Nagyszerű volna, ha a környék inspirálni tudná.
Ma Guriga tartott analóg fotós workshopot.
Sokat beszélgettem Boda Vincével, értelmes fiú.
Bodonyi lyukkamerával készített fotót instax mini filmre. Ez fotótörténeti jelentőségű mű, szerintem. Éjfél körül kerültem ágyba.

enter image description here

enter image description here

Július 21.
Figyelem az éjszaka hangjait. Ellend nagyon más, mint Mezőszemere. Ott pacsirta, macskabagoly és fülemüle hallatszik. Itt cinegék, kuvik és vészmadár. Ott ürgék kotornak, itt őzek csörtetnek. Ellend vad, Szemere szelíd.

Róka jelzi, hogy a vadászterületén sátraztam le.

Napközben dögmeleg. Nem tudunk dolgozni, piálunk.
Hívtam az otthoniakat, nem nagyon hiányzom.
Közben azon gondolkodtam, mit kell nekik elviselniük tőlem.
Kezdem a betegségekkel.
Nagyothalló vagyok. Gyakran nem hallom meg, amit mondanak.
Insomnia. Emiatt éjszaka fölkelek, mászkálok.
Cukorbetegség. Pisilni kell tőle éjjel, és gyakran vagyok hiszterikusan éhes.
Neuropátia. Ami miatt bottal járok.és fájdalomcsillapítókat szedek. Azoktól pedig horkolok alvás közben, ha sikerül elaludnom.
Magas vérnyomás. Gyakran vagyok dekoncentrált, és sok időt kell ágyban töltenem.
Depresszió. Fogalmam sincs, mi történik egy-egy depressziós időszak alatt. A külvilágot érzékelem, de reakcióim nincsenek.
COPD. Ez a legrosszabb. Sokat kell krákognom és harákolnom, gyakran éjjel is. Ez nagyon nagy zajjal jár. Hamar elfáradok, csak kevés fizikai aktivitásom van. Egész nap unatkoztam. Ám úgy éreztem, áldozatot hozok azzal, hogy mentesítem a családomat magamtól.

Július 22.
Úgy gondolom, egy igazi művész nem a múltból táplálkozik, hanem a múltat táplálja.

Rengeteg látogató van, ennyien még nem voltunk. Itt van Bolcsó Bálint, Baracskai Zlatko, és Borosi Gábor természetesen. Jó társaság. Nagyon sok a jókedvű fiatal.

enter image description here

Próbálok a háttérben maradni, a közös étkezéseken sem veszek részt. Volt egy kis eső, nagyon nehéz a légzés.
Távolodom az élettől, egyelőre nélkülözöm azt a szépséget és megrendülést, amit ettől a folyamattól vártam.

enter image description here

Nem beszélek. Ismerősökkel csak a szükséges minimumot. Ismeretlenekkel annyit sem.

Szilvamag hasította fel az ujjam. Miközben Sevcsenko szobrára gondoltam.
Micsoda fegyver.

Nagyon finom volt a vacsora. Kaincz Orsi csinálta, ő egy új felfedezés. Tehetséges, sőt csinos is, talán érdekelne, ha nem vezetne autót. Beszereztem egy műanyag tejfölös vödröt, abban vittem a vacsorát a sátorba. Csirke becsináltleves.

Július 23.
Érkezett 15 ezer forint jogdíj az Angelic Hill Slope után. Fogalmam sincs, hogy ebből mennyi jár Lellének a műcímért. Emiatt megpróbáltam felhívni. Nem vette fel. Nem merek neki utalni, nem tudom, mit tart kevésnek. Soknak biztos nem fogja tartani akkor se, ha az egészet utalom.

Ma megérkezett Bogi. Évek óta csábítgatom a Hangfarmra, most lejött. Nagyon fontos az ittléte, integráló személyiség. Beszélgettünk az Anima Musicae versenyéről. Két darabot adtam be, mindkettőt unalomból írtam. Mivel nincs semmi vonószenekari rutinom, nem tartom magam esélyesnek. Benedek Zsigát rábeszéltem az indulásra, és még írja, izgulok érte. Sajnos nem vagyok versenyző típus. Nem tudom kitalálni, mit szeretnének a kiírók, nem vagyok empatikus, makacsul megyek a fejem után, és próbálom azokat az érveket erőltetni, amik nyilván csak a saját elefántcsonttornyomban relevánsak.
Hagyom Bogit bulizni, én korán fekszem. Holnap elkísérem Hásságyra a tervek szerint, ahol egy akvarellt fog festeni.

Július 24.
Judit elvitt minket a tóhoz, előtte boltba mentünk. Bogi a tónál csinált két akvarellt. Közben próbáltam a telefonomba jegyzetelni. Figyeltem Bogit, és eszembe jutott, hogy a Premier Plant kiválthatná egy second plan, ha megzenésíteném, ahogy plen airt fest. Mondjuk elég unalmas opera lenne.

enter image description here

Közben megjelent Fábián Laci is a hatalmas Pentaxával. Hozott vagy két liter fröccsbort, megittuk. Lacival szívesen dolgoznék együtt a Hangfarmon.

Július 25.
Megjelent Peták, Bernáth Gábor Ádámmal. És jött Döme Attila, nagyon régen láttam. Ármin fia - egykori tanítványom -, részt vett a Hangfarm programjában. Hozott egy powerbankot, ami nagyon jól jött a sátorban. Árminnak mindig vannak jó ötletei. Remélem az egyetemen is fogom majd tanítani. Igazi húzóember lehet.

Ma vannak a bemutatók. Mivel Jónás egy másik programban dolgozott, a Kettősverseny improvizációs szólamait Borosival játszottuk. Túl nagy sikert nem arattunk vele, de a többi bemutató színvonalasan pótolta a közönség igényeit.

enter image description here

Július 26.
Vége a Hangfarmnak. Most jön az üresség. Ha nem tudok komponálni, nem élem túl. Márpedig kánikula lesz, a szellem nem fog működni. Remélem a test se. Valahogy nem vagyok elégedett az elmúlt héttel. De mentesítem magam azzal, hogy az időjárás nem volt kedvező: elmúltam 60, már hivatkozhatok erre. Amúgy már most tudom, mit szeretnék jövőre. Nem írom le, adok lehetőséget a felejtésnek. A rossz memória Isten adománya. Segíti a felejtést, nem kínoz a közelmúlt gyönyörűsége.

Rumann Gábor vitt haza. Vele is kéne dolgoznom, de erre sincs energia.

Meghívó rezisztens szőlőfajták bemutatójára

A kertészetben munka közben sokszor szóba kerül a kiskertkultúra és a család ellátása, amikor is a növényanyag kiválasztását átbeszélve mindig oda jutunk, hogy három fő szempont szerint alakítjuk privát kertjeinket: mindig érjen valami, minden évben bőven teremjen valami és biokerti/ökokerti környezetbe beilleszthető legyen, azaz ne kelljen vegyszerekkel pátyolgatni.
Mindegyikünk igyekszik úgy válogatni a fajtákat, legyenek régiek vagy újabb nemesítésűek, hogy a leggyakoribb, legtipikusabb betegségekkel és kórokozókkal szemben ellenállók legyenek. A gondoskodásunkat és gondozásunkat szívesen adjuk, cserébe annyit kérünk egy növénytől, hogy jóllakottságában egészségesen viruljon és természetesen teremjen.
A kémiai növényvédelmi statisztikák döbbenetes számokat tesznek közzé nemcsak magyarországi viszonylatban, hanem világviszonylatban is: elsők között szerepel a csúcsfogyasztók között a szőlő, az alma és a kukorica.
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nemcsak azért nem akarunk vegyi anyagokkal permetezett növényeket fogyasztani, mert az a mi szervezetünkbe kerül, hanem mert a földbe bejutva folyamatosan felhalmozódik és hosszú távon kárt okoz mindenkinek.

Az Agrofórumon kiváló írás olvasható A Szőlő rezisztencia nemesítésének története, magyarországi eredményei címmel, mindenkinek ajánlom legalább beleolvasásra:

https://agroforum.hu/lapszam-cikk/szolo-rezisztencia-nemesitesenek-tortenete-magyarorszagi-eredmenyei/

Miklós kertészetében, a DMKertben (dmkert.hu) 120 fajtát felölelő, egyre bővülő állomány került kiültetésre rezisztens csemege és borszőlő fajtákból, melyek megtekintésére most alkalom nyílik.

Meghívó
Tájékoztatjuk önöket, hogy egerági kertészetünk területén szeptember 3-án, csütörtökön, vezetett bejárás keretében bemutatjuk rezisztens szőlőfajtáink gyűjteményét!
A mintegy 120 fajtát felölelő állományunk soha, semmilyen vegyszeres kezelésben nem részesül! A fajták jelentős része most érik, így mód lesz érzékszervi bírálatra (kóstolásra :-)) is!

A bemutatón való részvétel díja 5000.-Ft/fő, melyből 2500.-Ft a kertészetben levásárolható!

A bemutatót tartja szeptember 3-án, csütörtökön, 09:00 órai kezdettel: Dlusztus Miklós okleveles kertészmérnök, a mintegy 3500 gyümölcs-, illetve dísznövényféleségből álló gyűjtemény létrehozója.

A bemutatón a szőlőkön kívül a kínai datolya (Ziziphus jujuba), pekán dió (Carya illinoiensis) és szelídgesztenye (Castanea) fajtáink terméssel rakott példányai is megtekinthetők lesznek.

A bemutatóra jelentkezni kolléganőnknél, Kovács-Parrag Juditnál lehetséges, a parragj@periszkopradio.hu email címen.

Minden érdeklődőt szerettel vár a dmkert-csapata!

A fotókat pénteken készítettem a kertészetben:

enter image description here
Muskat Blue

enter image description here
Cayuga

enter image description here
Lidi

enter image description here
Phoenix

enter image description here
Gustoso Romulus

enter image description here
Katalonia

enter image description here
Sophie

enter image description here
Buffalo

enter image description here
Izabella