Most, hogy szerettem volna újraolvasni Judit korábbi írását a hálószobák fontosságáról vagy éppen jelentéktelenségéről, sehogy sem találom, de mivel valamelyest még emlékszem rá, mi indította el a bennem motoszkáló gondolatot, belevágok az írásba enélkül is.
A hálószoba témája ugyan elég intim dolog, de ha egyszer "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" (na ez is megérne egy szösszenetet, milyen szépen illik ez a két Karinthy-sor mai facebookos világunkra). Igazából fogalmam sincs, miért, de homlokegyenest mást érzek ezzel kapcsolatban, mint Judit, aki szerint a külön hálószoba egy felesleges dolog és mennyire nem tud mit kezdeni azzal a képpel, hogy ott egy ágy szépen leterítve, mellette kis asztallal, azon lámpával és ez a helyiség csakis arra való, hogy hálószoba legyen. Én ezzel szemben lelki szemeim előtt pontosan egy olyan hálószobát látok, amilyen annak idején a reneszánsz Angliában volt már a Henrikek alatt is, de I. Erzsébet idején pláne: benne a főhelyen drága, fából díszesen faragott masszív baldachinos ágy, amely tetejét körben négy oszlop tartotta, függönnyel teljes mértékben "lezárható" intim térrel és az akkori Anglia komfortfokozatához képest messze felülmúlóan kényelmes "berendezéssel" (ebben az időben például már létezett a tollpaplan). Persze csak az arisztokrácia alvási szokásairól beszélhetünk itt, a középosztály ugyan ágyban aludt és szerette egymást, de messze nem olyan példányokban, mint a nemesek, míg a szolgák szalmazsákon aludtak és hogy egyéb dolgokat hol csináltak, hát abba most nem mennék bele. Szóval amikor én egy rendes hálószobára vágyom, egészen pontosan ilyen ágyat szeretnék bele, az ágyon kívül pedig kandallót, zenelejátszó alkalmatosságot, sok-sok könyvet, puha világítást, kényelmes foteleket és teázóasztalkát, mindezek alatt elterülő puha szőnyeggel. Ennél alább nem adom (álmomban - aztán majd beleér az ujjad a bilibe, mondaná Anyám).
Ehhez képest van nekünk egy olyan szobánk, amit egymás között csak "Papa-Mama szobának" hívunk és ez nem jelent mást, mint egy olyan helyiséget, ami egyszerre nappali, kicsit játszó- dolgozó- és olvasószoba, éjjel meg hálószoba. Igazán nem panaszkodhatunk, remek hangulatú kis szoba ez, többé-kevésbé el is férünk benne a ránk maradt retró bútorainkkal és az átlagnál csak kicsit nagyobb (értsd: kölyök dinoszauruszhoz hasonlatos) kályhával (igen, egy barátunk csinálta és igen, a másik két ajánlatot kellett volna elfogadnunk, de hát szép dolog a barátság, ugye), az ablak elé éppen bepréselt íróasztallal, no meg az ágyat is ügyesen be lehet csukni és akkor kanapénak is kiváló, de hát... azért messze van ez még a Tudorok hálószobájától, meg azoknak a bájától is. (Igen, persze, igazuk van, itt tényleg nem Tudorok laknak - legfeljebb vidorok.)
Vajon mit is szeretnék én, amikor egy baldachinos ágyról és egy annak teret adó hálószobáról álmodozom (tér a térben)? Ez azért már érdekes kérdés, biztos izgalomba tudna hozni egy lélekbúvárt, aki felettébb frappáns következtetéseket tudna ebből levonni, de azért inkább megpróbálom én kibogozni, hátha ez is nyújt valami támpontot. Az, hogy van KÜLÖN hálószoba, számomra azt jelenti, hogy ott nyugalom van, oda senki nem mehet be, akinek én nem engedem, tehát én kontrollálom, hogy az igazán intim szférámba/szféránkba kit engedek/engedünk be (szerencsére itt helyénvaló a többes szám). Mindenhova máshova beléphetnek emberek, de ide nem. Fontos, hogy ezáltal a világtól (tehát a többi embertől) ez el van választva, ide el lehet vonulni, itt nem fér hozzánk a világban lévő esetleges rossz. Az elképzelt hálószobában lehetne pihenni, szerelmeskedni, beszélgetni, teázni, olvasni és zenét hallgatni - hiszen mi ketten a Férjjel ezeket a dolgokat szeretjük legjobban és noha például nagyon szeretünk filmet nézni, azt már nem engedném be ide. Az itt lehetséges tevékenységek tehát az egymásban és önmagunkban való zavartalan elmerülést, elmélyülést szolgálnák - igazából ezért kellene nekem/nekünk a hálószoba. Ez azt is jelenti egyben, hogy jövés-menésben én nem tudok eléggé befelé hangolódni, a bennem lévő háziasszony, anya, vendéglátó, stb. állandóan figyel kifelé is, még nyugodt helyzetekben is legalább egy antenna a rajtam/rajtunk kívülinek van fenntartva, míg a vágyott hálószobában minden antenna pihenőállásban létezhetne. Igen: megállhatna az idő. Hogy minek ide még a baldachinos ágy is, arra nem tudok kézenfekvő magyarázatot, hiszen az már tényleg az intimitás non plus ultrája (egyik barátunk átiratában non stop ultrája), ez már a titok témakört súrolja, de hát mit csináljak, ha egyszer tetszik? (Angol sznobizmus, mondja a bennem élő kritikus szellem a Férj hangján.) (Még merészebb álmaimban egyébként ez az ágy kerekeken kigurítható lenne a tökéletes kertbe, ahol nyáron aludnánk és szépen levennénk róla a baldachint, hogy lássuk a csillagokat...)
Ha ez nem lett volna elég, még egyetem alatt felnyitotta a szememet egy Virginia Woolf által írt esszé, bizonyos Saját szoba, miszerint egy nőnek is kell saját alkotó tér. Azóta tehát egy teljesen saját női szobára is vágyom, ahol például egyedül kötögethetnék, dolgozhatnék, olvashatnék és persze írogathatnám az ilyen magasröptű szösszeneteket, mint ez is, no meg okvetlenül vendégül láthatnám a barátnőimet egy teára, forró csokira egy jóféle kis női csevegés kíséretében. (Jól van, Anya, jöhet a bili...)
