Falusi - építésekor hangsúlyosan jómódú, az akkori városias, nagypolgári jelleg elemeit felhasználó - ház mögötti, a portához tartozó, de a kerítésen kívüli szántórészből újonnan kivett (bekerített) területet gondoltam át kertté.

Dédszüleim atádi ház- és kerítésstruktúrája a ház melletti kiskerttől a szántóig a következő volt:

1. lakóházhoz tartozó udvar pottyantóssal, góréval, kúttal, veteményessel és pár sor csemegeszőlővel, némi virággal

2. kocsiszín, pajta és istálló udvara ólakkal és csibelakkal

3. gazdasági veteményes (krumpli, káposzta, bab), ami már nem volt körbekerítve

4. nyílt szántóföld búzával vagy kukoricával

Tehát a háztól a szántóra három kiskapun kellett átmenni. Mindenhol volt nagykapu is, hogy (lovas)kocsival is lehessen előre, az utca felé, vagy hátra, a szántó felé közlekedni.

A ház és a kert is praktikus volt: a mindennapi rutinokat és az évi egyszer-kétszeri eseményeket is, mint pl. disznóvágás jól kiszolgálta. Egyszerű, otthonos, de esztétikai értelemben nem mondhatni szépnek.

Jelen kerttervbe a ház mögötti régi kert kiskapuján lépünk be (pálcikanő).
A kert tervezésénél két szempontot kellett különös tekintettel figyelembe venni: egyrészt, hogy a házhoz és a körülötte már régebben kialakított terekhez stilárisan illeszkedjen, másrészt pedig, hogy a tájba futó tekintetnek ne hasson idegenül, miközben nem akarja letagadni önnön kert mivoltát.
Mindezeken felül pedig azt a kérést kellett teljes körűen szem előtt tartanom, hogy hasznos legyen minden porcikájában, még a díszekben is. Azaz egyszerű, letisztult és elegáns legyen.

A kertnek a kaputól (nagykapuvá nyitható, hogy bármikor nagyobb járművel is járható legyen) a szántóig főtengelyt adtam egy széles, kényelmes, tehát talicskának, de akár traktornak is járható út személyében. Ezzel kettéosztással szimmetrikusra tagoltam a teret. A szimmetriát azzal teljesítettem ki, hogy az út két oldalára szintén szimmetrikusan került a mandula-hárs-gesztenye sor.
A régi kertet az újtól szeder-málna sorral választottam el, melyet mahóniával zártam, magát a kiskaput (melyen a régiből az újba lépünk) borókával kereteztem.
A kertet a klasszikus, stabilitást adó kétharmad-egyharmad aszimmetrikus aránypárral osztottam tovább: balra egyharmad gyümölcsöst (öt fával) követi a kétharmad veteményes, jobb oldalon pedig kétharmad veteményes után egyharmad gyümölcsös (öt fával) kapott helyet. A bal oldali, mélyebben fekvő gyümölcsös részbe szilva, ringló, meggy és alma kapott helyet, a jobb oldali, magasabban fekvőbe pedig kajszi- és őszibarack került.
A bal oldalon levendulasorral, a jobb oldalon pedig rozmaringsorral határoltam a veteményes és gyümölcsös között húzódó kisutat.
A főútról a kisutakat két felől rózsabokor indítja, a velük szembeni oldalra - hogy minél szebb és illatosabb legyen a pár pillanatra megpihenő tekintet számára a látvány - egy-egy pad került, én odagondoltam már termoszban a teát is.
A kertet a szántó irányába bal oldalon mogyoró-rózsa-cserszömörce-tamariska határolja, jobb oldalon pedig som-fanyarka-som-fanyarka sor zárja. A kerítés túloldalára, a nyílt területű, immár füves-rétes részt árvalányhaj sor indítja. A terület egészét a földút melletti bogyós határoló zárja le: kökény, bodza, galagonya, berkenye, bangita és orgona. Szimbolikusan és praktikusan is jelképezi a határt, intimitást ad a területnek, elrejti magát a kertet a kíváncsi tekintetek elől, megakadályozva ezzel az esetlegesen ténylegesen is bekíváncsiskodni akarókat.

A minap egyik esti etetési körömre indultam (tyúkok, lovak majd bocik), amikor az énekes rigó változatos nászdala megpihenésre csábított a kutunk kis dombján.
Lacitól tudom, hogy ez a kedves vidám hangú madárka pont az olyan kerteket szereti, mint amit mi alakítgatunk tanyánkon 20 éve. De jó!
Gyakori költőfajunk, parkokban, kertekben egyaránt költhet, de elsősorban a sűrű aljnövényzetű elegyes erdőket kedveli. Leginkább fenyőfákon, vagy sűrű bokrokon fészkel. Enyhébb teleken nálunk is áttelel. Hazánkban mindenütt előfordul, de a domb- és hegyvidékeken a leggyakoribb.

3-6 tojását fűszálakból és vékony gallyakból álló, belül simára tapasztott fészkébe rakja. Tojásai élénk kékeszöld színűek, melyeken semmiféle mintázat nem látható. Ez alapján jól elkülöníthető a halvány foltokkal tarkított fekete rigó tojásaitól.

Éneke egészen egyedi: változatos strófáit minden esetben kétszer-háromszor megismétli, ezért kezdő madarászok is könnyen felismerhetik.
Életmódja és táplálkozása meglehetősen hasonlít a fekete rigóéhoz. Táplálékát elsősorban giliszták és csigák képezik, de hernyókat, lószúnyogokat és egyéb rovarokat is zsákmányol. Ősszel főként gyümölcsöket, bogyókat fogyaszt. Rövidtávú vonuló, de minden télen találkozhatunk néhány áttelelő példánnyal, melyek sokszor lakott területek közelébe húzódnak, rendszerint más rigófajok társaságában. Vidám tavaszi dalát hallgassátok szeretettel!

Látványproblematika több tényezőből fakadhat, de legtöbbször, leghétköznapibb helyzetekben egyszerűen nem elég ritmikus, nem elég játékos, ebből kifolyólag pedig nem érezzük otthonosnak, kellemesnek, netalán szépnek az adott részt. A két véglet a túl üres és a túl zsúfolt. Hogy a zsúfoltságot miért érezzük mégis inkább barátságosnak, sőt olykor gazdagnak, az megint kereshető főként a ritmikában: értem itt mind horizontális, mind pedig vertikális vonalvezetésben. Ha az alapvonalak jól érzékelhetően kihangsúlyozottak, akkor a zsúfoltságot nem érezzük nyomasztónak, hiszen egy rendezett keretbe van kényszerítve. Gondoljunk csak arra, hogy még egy rendetlen könyvespolc is rendesebb és megnyugtatóbb, mint a polc nélküli könyvkupacok halmaza. Maga a könyvespolc keretezi a könyvek összevisszaságát, így határt és értelmezési helyet jelöl ki számukra. A szerte heverő könyvek mindig csak értelmezhetetlen egységek lesznek. Értelmezhetetlen: nem áttekinthető, nem kereshető egy általánosan értelmezett szabályrendszer szerint, csak a tulajdonos egyéni keresési útvonalai alapján találhatóak meg.

Kertről alapvetően úgy gondolkodunk, mint egy olyan térről, melyben a leghangsúlyosabb és legfontosabb egységet, azaz a kiindulási pontot az otthon jelképezi - ehhez viszonyítva értelmeződik maga a körülötte lévő tér, az udvar vagy a kert. A házhoz illeszkedik a kert és nem fordítva. Viszont ezen alaptétel igazsága mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a kert is visszahat a házra: kiemelheti, elrejtheti, megszelídítheti. A lényeg az, hogy ház és kert összhangja megvalósuljon.

Egy hosszú üvegfal látványilag szinte mindig problematikus: túl egyenes, túl visszatükröződő, túl értelmezhetetlen a végigsikló tekintet számára, valahogyan kapaszkodó nélkülinek érezzük. Jól megválasztott növényzettel pontosan ezeket a kapaszkodókat teremthetjük meg: a túl-túlokat meg kell törni, tekintet-léptékűvé kell tenni ahhoz, hogy az ember kényelmesen érezze magát. Optikailag a szemnek egyszerűen nyugvópontokra, pihenőpontokra van szüksége ahhoz, hogy be tudja fogadni, értelmezni tudja azt a teret, amelyben benne áll.

Üvegsor növényzet nélkül

A mostani, konkrét esettanulmány alapkiindulása az, hogy a hosszú lakóház előtt végigfutó üvegsor mögött télikert húzódik meg, tehát a kintből a bentbe ezen az átmeneti téren keresztül jutunk be. Többfunkciós ez az úgynevezett átmeneti tér: egyrészt előszobaként funkcionál, azaz a felöltözés és levetkőzés helyszíne, másrészt télikert, azaz rossz idő esetén is megadja a kintlevés illúzióját, harmadrészt pedig természetesen télikert és egyben a melegigényesebb növények számára teleltető.
A háztól balra elhelyezkedő tó látványilag már kompakt, szépen megoldott egységet képez, viszont a üvegfal előtti rézsü még megoldásra vár.

Mivel egy családi otthont és egy vendéglakást, tehát egy másik potenciális otthont rejt az üvegsor, első lépésként a két bejárati ajtó szerepének kiemelése, szimbolikus kihangsúlyozása a legfontosabb szempont. Ezt vertikális irányokkal célszerű elérni: szimbolikus kapu-hatás, a kilépés-belépés, az áthaladás misztériuma. Az összefüggő üvegfal effektus és maguknak az ajtóknak színnel vagy formával való kiemeletlensége, tehát hangsúlyozatlansága miatt a tekintet megzavarodik, nem tudja értelmezni, hogy hol lehet ki-vagy bejutni az épületbe/ből.

Két javaslatot készítettem a problematika megoldására: egy otthonos-letisztult elegánsat és egy szellősen-letisztult elegánsat. Az első erősebben ritmizált és családi otthont inkább hangsúlyozó szimbolikával bír, a másik pedig elsősorban a télikert és a körülötte lévő kert egységére apellál.
Természetesen még sok egyéb tényezőt is gondolati sorba kellett venni: a családtagok valóban közlekednek a ház előtti járdán, gyakori ki- és bemenetel zajlik, amúgy is kedvelik a tágas tereket.
Ugyanilyen fontos tényező, hogy milyen növényekhez vonzódnak a tulajdonosok, az ezt szeretem/ezt nem szeretem erősen körbehatárolja a növényanyag kiválasztását.
Már erősen praktikus szempont, de sohasem szabad figyelmen kívül hagyni a beszerezhetőséget és persze az adott növényanyag költségét.
És hosszútávon szintén fontos, hogy olyan növényeket válasszunk, amiknek fenntarthatóságával és gondozási feltételeivel tisztában vagyunk.
És akkor már csak az van vissza, hogy megnézzük a tájolást, a szélirányt, a talajminőséget....

"Magnóliás terv"

A "magnóliás tervnél" (nekem ez a kedvesebb) a családi bejárati ajtót hangsúlyoztam meg úgy, hogy mivel balra átmenetet kellett képezni növényanyag szempontjából a tóhoz, japánfüvet tettem, jobbra pedig örökzöld oszlopos magnólia került. A vendéglakás bejárati ajtaját is ezzel kereteztem. A hosszú üvegfal így hármas vertikalitással megtörtté vált, miközben az ajtók is megkapták a maguk szimbolikus keretét. Fontos szempont volt, hogy télen-nyáron díszítsenek a növények. A szimmetria-asszimmetria játék mindig egyensúlyt terem, ezért a japánfű habitusához kerekdeden karcsú, süveges formát kerestem.
A cukorsüvegfenyőt gyorsan sutba dobtam, a tiszafa sem jöhetett számításba erős halál szimbolikája miatt. A borókát már-már jónak találtam, de rájöttem, hogy olyan örökzöldet akarok, ami virágzásában is látványos, ezért kötöttem ki végül az oszlopos örökzöld magnóliánál, a Magnolia grandiflora Alta fajtánál. A rézsü aljába - a magnóliák nyugalma játékosabb, kuszább, elterülőbb cserjékkel szép kontrasztot képeznének, tehát itt inkább a forma, mint a szín játszana főbb szerepet - egy rózsaszín virágú liliomfa (Magnolia), illetve a vendéglakás ajtaja elé - azt szelídítve, szimbolikusan kissé takarva, így intimitást adva annak - egy pirosas virágú japánbirs (Chaenomeles) vagy pedig valamelyik fajta piros virágú zanót (Cytisus).

"Mahóniás terv"

A "mahóniás tervnél" a tó nyitottsága folytatódik egészen a vendéglakás ajtajáig. A japánfű magasságban hasonló a mahóniához, habitusuk is hasonlónak mondható, a textúrájukban viszont erős kontraszt érvényesül. A mahónia és a korallberkenye textúrában hasonlóak, formában viszont ellenpontozzák egymást.
A növényanyag kiválasztásánál itt is elsődleges volt, hogy télen-nyáron díszítsen, a lakás előtti örökzöld pedig látványos, szép virágzatú legyen. A japánfű sárgássága és a korallberkenye mélypirosa játékosan aszimmetrikus keretbe vonja a mahóniát.
A rézsü aljába a mahóniák képezte háttér elé itt is liliomfa (Magnolia) került, a korallberkenyék elé pedig illatos tündércserje (Chimonanthus praecox), melynek virágszíne olyas sárgás, mint a mahóniáé.

Mindkét tervalapnál a rézsüt ki lehet tölteni tetszőlegesen évelőkkel, akár egynyáriak tünékeny hadával is, de ha maradok az elegáns koncepciónál, inkább csak alacsonyabb díszfüveket (tollborzfüvet, szőrtippant vagy gyöngyperjét) tennék, illetve hagymásokkal hinteném meg - ezzel erősebb lenne a tóhoz, a nyílt terekhez való kapcsolat és persze gondozni is könnyebb lenne.

Még szerencse, hogy Kata megírta a csírázós bejegyzést, mert így - ha lassan kapcsolva is - de eszembe jutott, hogy a tavaly őszi cseh utunkról az általunk oly nagyon szívesen fogyasztott cseh nemesítésű Champion almamagokkal tértünk haza. Útközben aki almát evett, szigorúan a csutkában kellett hagyja a magokat, amik zacsiba kerültek, nehogy kiszáradjanak.
A gyerekek már alaposan ki vannak tanítva arra, hogyha bármit esznek, bármikor bármelyik gyümölcsnél, zöldségnél elhangozhat az az anyai utasítás, hogy ezt ide köpd, azt oda köpd.... NE keverd össze!
Jövőféltés: hazaérkezés után az első kipakolandó természetesen a magok. Nedves közegbe (prózaian: bevizezett papírzsebkendőbe) raktam, hogy ne száradjon ki, betekertem fóliába (hogy megtartsa a nedvességet) és ment a hűtőbe, hogy kellő hideghatás érje.

A szakirodalom és kevésbé szak irodalom szerint is almát magról szaporítani nem érdemes, és itt jönnek az érvek a nem mellett: kicsi az esélye a fajtaazonosságnak, sőt, valószínűleg vadalma lesz belőle, maga a csemete későn fog termőre fordulni, satöbbi, satöbbi. Természetesen nem véletlen találták ki a generatív szaporítás helyett a vegetatívat, de itt jön a de: nem végeztem statisztikai kimutatást, de a leghíresebb almafajták leírásánál nem az szerepel, hogy keresztezéses nemesítés, hanem az, hogy véletlen magonc. És a hangsúly a magoncságon van. Soha nem lehet tudni - ez sem rossz érv, de persze, mint nálam mindig, a legfontosabb, hogy lássák a gyerekek, ilyet is lássanak, valamit már ebben a korban mélyebben megértsenek a természet körforgásából, az életből. És az én életemben amúgy is oly sokszor igaz az a mondás, hogy nalám, mi lesz a cserebogárból!
Folyt. köv.

Nedves hideg közegbe (azaz a hűtőbe benedvesített papírzsebkendőbe) téve és nejlonba jól becsomagolva kicsírázott állapotban vettem elő a magokat, egyenként elültettem őket jó minőségű földdel megtöltött cserepekbe.

Ui.: mindenkinek ajánlom, hogy ne ásás után (mint ahogyan persze én csináltam) kezdjen neki az ilyen finommotoros babramunkának: a fáradtságtól kissé remegő ujjakkal az amúgynál is nehézkesebb....

A bejegyzés eredeti megjelenése:
https://lengyel-attila.blogspot.com/search?updated-max=2019-06-27T15:33:00%2B02:00&max-results=7&start=14&by-date=false

A rendkívüli általános helyzetünket tetézte a márciusi hó. Állandóan figyelve az időjárás előrejelzéseket (szakmai ártalom) sem gondoltuk, hogy ennyit kapunk belőle. Mintha a karácsonyt pótolná az elmaradt élmény.
Mindenki itthon, 20 cm hó, hógolyózás, szánkózás, hóember építés, meleg süti. Talán csak az maradt el, hogy most nem erről beszél mindenki a hírekben, sajnos.

Suttyó annyira fázott a hideg széllel érkező havazásban, hogy elő kellett vennem a gondosan elpakolt téli takaróját. Évente pár nap van szükség rá.

A libáink is értetlenül néztek ránk a reggeli etetésnél. Sajnos a zord idő a rókát is a baromfi udvar felé csalta.

Peti örült legjobban a szép havas tájnak, két lecke között rohant ki havazni Apával.

Az énekes madarak viszont nem örültek az új helyzetnek, de próbáltunk nekik több helyen terülj-terülj asztalt tálalni.

Végül úgy döntöttem, mindenki megkapja a kabátját, amíg intenzíven havazik.

Hócsatára felkészülve és várakozva a többiekre, általam meglesve és megörökítve

Havas virágzó ringló

Délutáni zongoraóra Bea nénivel - a kamera a kezekre irányítva

Az élet él és élni akar. Lenyűgöző számomra, ahogyan egy apró mag kicsírázik és elindul egy új élet. Ez maga csoda!
A körforgás misztériuma és egyben végtelen egyszerűsége.
A mag beérik, lehull, kicsírázik, a kis növény fejlődésnek indul, és évek múlva ott áll egy fa, ami akár több száz évig is élhet, ő is magot érlel és kezdődik minden elölről. Gyönyörű!

Kicsírázott kajszimagok

De mi indítja el a csírázás folyamatát? Hogyan indul el a csíranövény? Mire van szüksége a fejlődéshez? Mik a növényi élet feltételei?

Csírázásnak indult kajszimagok

A szárazföldi hajtásos növények különböző szervekre tagolódnak (gyökér, szár, levél), melyek a megtermékenyített petesejtből, vagyis a zigótából alakulnak ki. Osztódások és differenciálódások hosszú sora után fejlődik ki a csíra vagy embrió, melyben idővel létrejön a gyökérrendszert kialakító gyököcske, az egy vagy több sziklevél és a hajtásrendszert létrehozó rügyecske.
A harasztoknál még a csíra egycsúcsú, vagyis csak a hajtáscsúcs fejlődik ki, és ennek oldalán alakul ki a gyökérkezdemény. A magvas növények esetében viszont már kétcsúcsú az embrió, az egyik vége a gyököcske, ezzel szemben pedig a rügyecske jön létre. A sziklevelek száma lehet 1 (egyszikűek), 2 (kétszikűek) vagy több (sokszikűek vagy fenyők).

Kajszimagok kicsírázott állapotban, átültetésre várva

Miután a csíra szövetei osztódással kialakultak, további osztódás csak a gyököcske, illetve a rügyecske csúcsain megy végbe, ezzel megindítva a későbbi gyökér- és hajtásrendszert. És mindez még a zárt magház védelmében zajlik - a zárvatermő növények esetében.
Ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon, két akadálynak kell elhárulnia. Először a fizikai gátként az embriót körülvevő magháznak kell átengednie az oxigént és a vizet. A mag egészen addig nyugalomban van, amíg a talaj mikroorganizmusai és az időjárás meg nem gyengítik a maghéjat. Másodszor pedig a magban természetesen jelen levő csírázásgátló anyagoknak kell megszűnniük, ami a mag utóérésével megy végbe. Ez az idő megegyezik a kertészeti gyakorlatban alkalmazott nyirkos hideg tárolással vagyis a rétegezéssel.

Még mindig kajszimagok

Csírázáskor az oxigén és víz mellett megfelelő hőmérsékletre is szükség van. Ha ez mind együtt van, a mag kicsírázik. Kétszikűeknél az egyik lehetőség, amivel például a ricinus, a paprika vagy a paradicsom él, hogy a tartalék tápanyag főként a mag belső táplálószövetében halmozódik fel, a sziklevelek lemezszerűen vékonyak. A már említett differenciálódás során az embrió tengelye megnyúlik, majd a gyököcske lép ki először a maghéjból, mert az előrébb van ebben folyamatban, és hamarosan oldalgyökereket is fejleszt. Eközben a rügyecske hajtástengelye is megnyúlik, legyőzi a talaj ellenállását, kampószerűen kiemelkedik a felszínre, magával húzva a szikleveleket és a rügyecskét. A csíranövény kijut a fényre, a sziklevelek bezöldülnek, kifejlődnek az első lomblevelek, elkezd fotoszintetizálni és önálló, önellátó növénnyé alakul. A másik lehetőség, ami többek között a babnál jelenik meg, hogy a tartalék tápanyag kizárólag a két vastag sziklevélben tárolódik. Itt is a gyököcske lép ki először a maghéjon át, kialakul a gyökér, a sziklevelek és az őket takaró halvány lomblevél kijut a felszínre, a sziklevelek átadják az összes tápanyagot a fejlődő lombleveleknek, amik ezután elkezdenek fotoszintetizálni, újabb önálló növényt hozva létre.
Mindez szintén kétféle módon történhet az egyszikűek esetében is. Az egyik esetben a csírázás megindulásakor itt is a gyököcske tör ki először a magból, ezzel egyidőben a hajtástengely is megnyúlik, a felrepedt szemtermésen megjelenik a csírahüvely. Ezt az első lomblevél áttöri, és beindul a fotoszintézis. Ebben az esetben a sziklevél bent marad a magban, onnan táplálva a csíranövényt a fotoszintézis beindulásáig. Ez a folyamat például a kukorica vagy a búza esetében figyelhető meg. A másik eset ugyanígy zajlik, annyi különbséggel, hogy a sziklevél kibújik a magból, mint például a hagyma esetében.

Szilvamagok csírái

És hogy mindez miért lett érdekes számomra? Mert a Judit által tavaly ősszel rétegezett gyümölcsmagok elkezdtek kicsírázni, külön edényekbe ültettük őket, és csodálatos fázisokat figyelhettem meg a kezeim között. Egyik-másik kis csíranövény lenyűgözően szép volt! Erős gyökerek, szép, egészséges sziklevelek, és már fejlődésnek indult lomblevelek.
Csak néztem a növénykéket, és mosolyogtam.

Szecsuáni bors

Felhasznált irodalom:
Haraszty Árpád: Növényszervezettan és növényélettan, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1978
Dr. Szalai József: A növényi élet feltételei a kertekben, História Alapítvány, Budapest, 2009

Egylakiság.
Családanyaként döbbentem csak rá, hogy a növényeknek micsoda különleges, sokrétű, bonyolult, egyszerre harsogóan nyilvános és mégis játékosan rejtett nemi életük van.

A tavalyi hímivarú barka és nőivarú füzér mellett ott láthatóak az idei nőfüzérek (bal oldali ágon) és a megnyúlt hajtásrügyek (jobb oldali ágon).

Lányaim

Csalán, tavalyi cékla, amit frissen szedtem fel a reggelihez, pitypang levél, és találtam snidlinget is

Az egér is a képen!

Holdvilágban Horkával

Csontos boldogság

Az ablaknak repült, aztán útjára bocsátottam

Az otthon: Dombay-tó