Ezt a bejegyzést már a trópusokról írom, kis kitérőt tettünk korábban Angliába, időztünk Skóciában is kb. két hetet (ott télikabát is kellett! májusban!), most talán Indiában vagyunk az esős évszakban. Vagy Thaiföldön? Netán Vietnámban? Hirtelen nem is tudom. Mindenesetre úton, az biztos. Nosztalgiával gondolunk vissza az otthoni eperre és cseresznyére, amikről Judit írt legutóbb - ezek szerint otthon már pirosodnak. De jó is lenne otthon! Minek is vettük a nyakunkba a világot! Hát, igen, én mindig is ilyen kalandor szellem voltam, csak sokáig nem volt módom ennyit utazni, főleg ilyen nagy léptékben, hogy egyik nap még a Brit-szigetek, utána máris a trópusok - ilyen csak akkor történik velem, amikor olvasok és elmerülök egy másik világban. Most azonban hirtelen jött ez a lehetőség és nem volt választás: ki kellett használni, mondhatnám, rákényszerültünk. Nem mintha baj lenne, meg kell ragadni az alkalmat és hát valóban ritkán utazhat az ember a családjával ebben a formában és ilyen hosszan. Túl azon, hogy hiányzik a ropogós cseresznye meg a piros eper, az igazi gondom, hogy továbbra is kell dolgozni meg iskolába, óvodába járni, pedig azt hittem, ezeket meg lehet úszni. Ugyanúgy felkelünk (na jó, csak én) hatkor, készítem a reggelit, ugyanúgy sietni kell, ugyanúgy tanítok, pedig már nagyon kéne a szünet, a Férj ugyanúgy későn jön haza, mert sok a munkája és így tovább. Az ismerős hétköznapok. Hogy akkor mi értelme volt elutazni, kérdezheti a kedves Olvasó. Igazából nem is tudom. Ha kinézek az ablakon, ugyanazt látom, a hétköznapi tárgyak vesznek körül, igen. Nos, kicsit elbizonytalanodtam: akkor most elutaztunk vagy nem? Hogy lehet egyáltalán ilyen baromságot kérdezni, kérdezi a kedves, ám egyre kevésbé türelmes Olvasó.
Egyáltalán, miről szól tulajdonképpen ez a nyavalyás bejegyzés?
Nos, mondhatnám azt is, hogy egyszemélyes vernyogás/ vartyogás/ nyavalygás/ siránkozás/ nyüszögés, mert noha azt gondolom, hogy a trópusokon vagyok, sajnos sem ott nem vagyok, sem máshol, hanem éppenséggel Kecskeméten ébredek minden reggel és akármikor, amikor kinyitom a szemem (így sokszor inkább ki sem nyitom), azt látom, hogy be van borulva és vagy esik vagy esni készül vagy éppen esett az eső, netán zuhog vagy zuhogni fog, esetleg éppen most zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a furcsa tapasztalattal, hogy májusban két hétig télikabátban jártam, máskülönben lefagytam volna az amúgy Skóciára jellemző tavaszi hidegben (ott pedig szemérmetlenül süt a nap jelen pillanatban is, Kriszta barátnőm éppen idegenvezetőként Nesszit keresi lelkes turisták társaságában), utána ugyan vehettem már fel rövid ujjú pólót, sőt csak azt, mert különben nemcsak kívül, hanem belül is csorgott rólam a verejték, mégsem voltam képes az elmúlt egy hónapban egyhuzamban félórát napozással tölteni (és nem az időbeosztásom miatt volt ez képtelenség). Úgyhogy kiderült, hogy sem a skót tavaszt, sem a trópusi időjárást nem bírnám valami jól, így ha a kedves Olvasónak a következőkben kedve lenne ezeket a lehetőségeket felajánlani, nyugodt lelkiismerettel menjen el helyettem. Én inkább itthon maradok és eszem a ropogós cseresznyét meg a piros epret, ha van hol, a mi kertünkben ugyanis a cseresznye még azt hiszi, hogy tél van, eper tekintetében pedig a pink a menő, mert csak rózsaszín állapotban tudjuk leszedni: ha ezután is fent hagyjuk, akkor már csak rohadt epret szedhetünk és az, ugyebár, elég lehangoló időtöltés.
Szóval visszatérve az eredeti témára: nagyon jó, ha utazhat az ember, mert ugyan Angliában meg Skóciában májusban (is) sokat esik az eső és fűteni kell, a fű mégis gyönyörű, harsogó zöld, hetente nyírhatjuk a ház előtt meg a szőlőben, és ez, ugye nekem szívügyem (hogy sem Angliában, sem Skóciában nincs szőlőnk, az nem fáj, hiszen másoknak sincs). A trópusokon pedig annyit esik ebben az évszakban, hogy egyáltalán nem kell a locsolással foglalkozni, mégis fantasztikusan néznek ki a növények a kertben, hozzák a virágokat számolatlanul, kúsznak és borítják el az udvart, a garázst, ami, ugye, megint csak nagy gyönyörűség egy igazi kertbarátnak. Ráadásul szép nagy esőgyűjtő hordókban felfoghatjuk a csapadékot, ami felfoghatatlanul nagy segítség lesz, ha egyszer eláll az eső. Eláll egyszer az eső? Ha igen, tessék táviratozni, mert akkor hazamegyünk itthonról! Addig is üdvözletünket küldjük és reméljük, holnaptól elküld valaki bennünket melegebb éghajlatokra - kivételesen erre vágyunk mindannyian itt a kályha körül kuporogva...

Kotlári ropogós cseresznye, viszek a skacoknak belőle!
A két klasszikus korai cseresznyék, azaz a Münchebergi korai és a Bigarreau Burlat közül nekem egyik sem az igazi, nade eddig nem ismertem mást. Nem tudom eldönteni, melyiket szeressem jobban: a Magdát, vagy pedig a Kotlári ropogóst. Mindkettő középnagyszemű, a Magda bordóbba hajló színű, és édesebb, kevésbé savas, mint a Kotlári. Viszont tényleg mindegyik ropogós.

Kotlári ropogós cseresznye:

Magda cseresznye:

Földi és égi pirosság: a sok zöld után (hagyma, spenót, sóska, zamatos turbolya) végre az ennivaló is színesedik.

A gyerekek kezei a nyarat simogatják már: napfénybe feledkezve, álmodozva, játszva, ismerkedve szüretelni, hogy aztán együtt elfogyasztott délutáni csemege, vagy vacsora utáni desszert legyen belőle. Megtanulni, hogy később, hogy együtt, és csak kicsit csalva kedvezni magunknak, hogy aztán az asztalnál nagyvonalúan mondhassák: egyétek csak ti az utolsó szemet, én szedés közben már ettem. Finom.

Kakastaréj (Celosia)

Spenót a szendvicsben, a salátában, spenót főzelékként, és persze spenót a petrezselyem mellett a mélyhűtőben. Klorofilltartalék-képzés.
Eperszezon - idén kicsit megkésve, de mindig ugyanolyan örömet szerezve. Meg kell őrizni magamban, hogy milyen is, mikor iskolából hazatérve edényt kérnek és rohannak a skacok epret szedni - ez a jelenet ad erőt az epres gazolásához.

A romonyai kiskertekből kiszökött (hivatalosabban: kivadult) eper - rengeteg szilfa mag körülötte. Ezt a fotót április 30-án készítettem a Romonya utáni Parrag dűlőben, centiméterekre pontosan ott, ahol korábban a tavaszi héricseket láttam.

A teának, lének és szörpnek valók egyszerre kelletik magukat: citromfű, menták, bodza, akác. Ízléskultúra. Családi ízvilágok. Válogatás, mérlegelés: leszárítás és oldatos tartósítás. Szezonok szerinti tevékenységek, szezonális ritmusok.

Ismétlődések: női ingamozgás a kert - konyha - kamra háromszögben. Begyűjtés - feldolgozás - tárolás. Őrizzük a gyerekeinket, a kertünket - megőrizni. Felelősség: a jelenből meglátni a jövőt, most megélni a pillanatot, miközben a jövő készül a kezeid között. Táplálék. Asztal a kertben.

Tűzeső (Heuchera)

Borzaskata (Nigella damascena)

Nőszirom (Iris)

Bazsarózsa (Paeonia)

Mintha férfi és nő térbeli mozgásának különbsége is megragadható lenne. Az otthoni női mozgások körkörösöknek tűnnek, ezzel szemben a férfiak inkább csillagalakzatban járják be a tereket. Határozott céllal mennek és ugyanazon az útvonalon jönnek vissza, aztán ez az egyenesség ismétlődik, csak az irányszög más és más. Mi nők, körözünk a fészek fölött. Talán....

Ereszcsatorna. Esővízgyűjtés. Víztárolás.
Kiegyenlíteni a változatosságot.

Gyermeki játék az anyagokkal és az elemekkel: Jónás fából eszkábált tutajt, Jolán levelekkel kísérletezett.
Fennmaradni - életöröm.
Utazás. Víz. Hódítás.
Fanni nemrég eljátszott azzal a gondolattal, hogyan élne kétszáz évvel ezelőtt. Hogy én? Nadrágban járnék, rövid hajat viselnék, elszöknék. Tele akarnám írni a fehér könyvtár még meg nem írt lapjait.
Az utazás az élet paradoxonjainak egyik legszebbike: kell a cél, kell az úton levés, kell a haladás, kell a sebesség, kell a valahova eljutás és a megérkezés csodás élménye. Az otthon, mint raktár (kincstár, könyvtár, kerttár....). A nagyvilág lenyomata a saját világunkban: a napfény csillogása a vízen.

Néhány tulipánhagymával kezdődött, amit tizenkét éves koromban az akkor 80 éves szomszéd nénitől kaptam ajándékba, hogy ültessem csak el, majd meglátom, mi lesz tavasszal…
Kissé talán kelletlenül, de elültettem őket, aztán el is feledkeztem róluk.
Tavasszal viszont megtörtént a csoda!: gyönyörű piros tulipánok nyíltak a kis hagymákból!

Ezután lekerítettem egy kb. 3x3 méternyi kis darabot apám kertjéből, amit szépen karban is tartottam és elkezdtem ültetni az akkor egyszerűen beszerezhető kis dísznövényeket. Sorra ajándékoztak meg szépségükkel ezek a kis varjúhájak, kövirózsák, nárciszok, íriszek és mások, sőt, még földimogyorót is termesztettem 1-2 év múltán…
Gimis koromban aztán már rendszeres olvasója lettem a Kertészet és Szőlészet szaklapnak, bújtam a cikkeket és a hirdetéseket, melyekben mindenféle érdekességet kínáltak az akkori kertészek! Hatalmas élmény volt, amikor néhány szem hóvirághagymáért egy gyönyörű császárkorona hagymát küldött cserébe egy kedves kertbarát! Gimi után bevonultam katonának, de ha kimaradásra mehettem ott Budapesten, akkor is számos kertészetet látogattam meg, főleg kaktuszokkal foglalkozókat (Fierer, Balogh, Szutorisz…)!

A legnagyobb hatással Borgulya Gyula zebegényi kertje volt rám, aki egy, abban a korban szinte álomszerűen gazdag gyűjteményt hozott létre, főleg nyugat-európai beszerzésekből! Leszerelés után, már az egyetem elkezdése előtt 1 hetet töltöttem nála, hogy némi zsebpénzért és főként szép növényekért segítsek kertjének karbantartásában.
Eközben és ezután magától értetődően haladtam végig azon az „evolúción”, mely a varjúháj, kövirózsa – télálló kaktusz – nőszirom, sásliliom, bazsarózsa (stb!!!) állomásokon keresztül elvezetett előbb a dísznövények, majd pedig egyre inkább a gyümölcstermő növények elképesztően gazdag világába.

Szerencsés voltam, mert már az egyetemi évek alatt is eljuthattam számos európai országba és az USÁ-ba is. Persze sehonnan sem jöttem vissza üres kézzel, mindig igyekeztem hazajuttatni valamit az adott ország növénygazdagságából.

Egyetem után, mintegy 20 évnyi kőkemény munka következett, hogy a semmiből megalapozzam egy olyan gazdaság felépítését, ami a beszerzett növények otthonául szolgálhat. Világjárásaim során ráébredtem, hogy a szinte korlátlan lehetőségek parányi töredékét sem használjuk ki, és elhatároztam, hogy ezt nem hagyom annyiban, már amennyire a lehetőségek engedik. Egészen elképesztő mennyiségű növényféleség áll rendelkezésre ahhoz, hogy magyar családok tízezreinek adjon boldog életformát és színvonalas megélhetést!

Több, mint száz külföldi út során (USA, Európa, Oroszország, Kis- és Közép-Ázsia, Kína…) igyekeztem a világ érdekes és hasznos növényeiből minél többet hazajuttatni a kertészek lehetőségeinek bővítése, boldogulásuk elősegítése céljából.
Nem lehet elfogadni, hogy az áldott magyar termőföldet olyan szántóföldi „kultúrákra” pazaroljuk, melyekben szinte emberek nélkül, milliárdos gépparkkal „művelnek” megyényi területeket, borzalmas mennyiségű vegyszer és műtrágya szétszórásával, amikor megfelelő ismeretekkel, ésszel, hatékony alkotómunkával, vegyszerek nélkül(!) 1-2 hektáros terület is könnyedén eltarthat sokgyermekes, több nemzedékes családokat!
Azt sem lehet elfogadni, hogy az élelmiszerünk állat- és növény-„gyárak”-ban készüljön, mesterséges anyagok tömkelegének felhasználásával, megbetegítve egész társadalmakat, amikor ennek létezik a boldog, egészséges módja is!

A (hazai és külföldi!) barátaim, gyűjtőtársaim segítségével létrehozott növénygyűjteményem célja az, hogy bemutathassuk azokat a fajokat és változatokat, melyek egy boldog, egészséges életforma keretében biztosítanak stabil, bőséges jövedelmet, megélhetést az egyének és kisebb-nagyobb közösségek számára. Eddig mintegy 2500 féle növényt gyűjtöttünk össze, fele-fele részben díszeket, illetve gyümölcstermőket, de ez még mindig csak kicsi része a teljesnek mondhatónak. Arra viszont már most is elegendő, hogy a figyelmet felkeltse, ötleteket adjon, gondolatokat ébresszen, tervezési folyamatokat indítson el…
Folyamatosan zajlik e növények megfigyelése, dokumentálása, illetve a minél megfelelőbb változatok keresése, kiválasztása, szaporítása.
Ezt a gyűjteményt az idei évtől látogathatóvá tesszük: szervezett keretek között, előre bejelentkezéssel fogadunk egyéneket, vagy csoportokat. Kedvcsinálóként elindítottuk a dmkert.hu Instagram oldalt, ahová az aktuálisan érdekes látnivalók kerülnek fel időről időre.
További tájékoztatást Kovács-Parrag Judit kolléganőm tud adni a parragj@periszkopradio.hu, ill. a 20/562-10-61 elérhetőségeken.

Dlusztus Miklós, Egerág, 2019. május 10-én
(Édesanyám 76. születésnapján…)

Könyvtár, levéltár, kerttár, avagy a gyűjtésről és a gyűjteményekről.

Szenvedély. Tudás. És mikor a kettő találkozik.

Hosszú-hosszú évek óta szerettünk volna bejutni a marosvásárhelyi Teleki Tékába, másik néven: Teleki-Bolyai könyvtár. Teleki Sámuel 1797-ben létesítette, elsőként tudatosan közkönyvtárnak. Itt természetesen a közkönyvtáron van a különleges hangsúly. Tudatos megosztás, szándékos tudásterjesztés. Tudásfelmutatás.
Hogyan is alakul ki egy gyűjtemény? Milyen is egy gyűjtemény keletkezésének története? Gyermekkori gyűjtési szokásaink elenyésznek, semmibe hullnak - kikopik az első hevület, megtörik a lendület, elenyészik az érdeklődés szenvedélye.
Leánykori szalvétagyűjteményemhez Janka is tett hozzá, most Jolánnak jut néha eszébe, hogy ha megyünk, hozzunk/szerezzünk új darabot a kollekcióhoz. Mikor nyer ez majd jelentőséget? Lehet, hogy a dédunokám esküvőjén ezekkel a szalvétákkal fogunk teríteni?
Gyűjteni nem lehet hébe-hóba, nem lehet akkor, mikor eszünkbe jut. A gyűjtemény víziója mindent áthat, minden oda fut be, mint a folyók a tengerekbe. Az úton levés és az elképzelt cél együttesének folyamatos fenntartása.

A 18. századi Európa botanika lázban égett és távoli földrészek növényvilágát is haza akarta hozni - növénygyűjtők, növényvadászok százai utazták keresztül-kasul a világot. Az olyan műszaki találmányok, mint a táblaüveg és a gőzgép, megoldották a különleges növényfajok átteleltetésének problémáját (Sárospataki Máté: Dendrológiai kertek a 19. századi magyarországi kertépítészetben, Bp., 2014. 16. o.). Magyarországon elsőként a kismartoni Esterházy kastélyparkban használtak gőzgépet. Kastélykertek, parkok, botanikus kertek, arborétumok, dendrológiai kertek, gyűjteményes kertek.

Az összegyűjtés (naná még a rendszerezéses gyűjtés) ténye már önmagában előkészíti a tárgyat a bemutatásra, a kutathatóságra, ennélfogva pedig a tudásgyarapítás fontos tereként működik. Tér és szemlélhetőség a gondolkodáshoz. Egy gyűjtemény minőségét a választékban és az elrendezésben érhetjük tetten. Válogatás és összekapcsolás. Tárgy- és témakörök kialakítása. Viszonyítás. Analizálás.
A kert, mint különleges élő(lény)gyűjtemény.

Arborétum illetve dísznövény és gyümölcstermő fajtagyűjtemény egy helyen - közel háromezer fajta képviselői vannak jelen a dmkert-ben. Tulajdonképpen magánegyetemre járok Miklós kertjébe: nemcsak növényismeretet, kertészetet, kerttörténetet, hanem növénytörténeteket is falhatok (ez is az olvasásnak egy sajátos formája, amit a többiek előtt próbálok komótos lassúsággal végezni, elkerülendő azt, hogy bohó kiskutyusnak látszódjak, aki örömében ugrabugrál egész nap és csak kérdez, kérdez, kérdez.... ). Az egyes növényeknek és magának a kertnek is történetei vannak. Maga a történetalakulás, maga a történetalakítás.
Dokumentálás. A pillanat és a változás rögzítése, hogy megragadjuk az időben zajló történetet: élővé tenni mindenki számára. Bemutathatóság.
Ebben a parkban újra lehet élni az első pár egyetemista évet, mikor a könyvtárba lépve azon méláztam, hogy vajon hány év kell ahhoz, hogy tanáraim tudás- és műveltségszintjét elérjem, hogy elmondhassam, ismerem a polcokon sorakozó könyvek nagyobbik felét. Mostanra már megvan az a magabiztosság, hogy a könyvespolcok között sétálva a legtöbben ismerősökként köszönnek rám.
Az ismerősség és az ismeretlen játéka: a könyvlapokon és a valóságban látottak találkozása. És sohasem lehet biztosra tudni, hogy kik is laknak még az ember kertjében.
Növénynyelv.

Könyvtárban sétálni jó - Könyvséta.
Kerttérben sétálni jó - Kertséta.

Szeretem, hogy a pajtánkban könyvtárat kezdtünk építeni - a színház- és moziterem minőségről még csak álmodozunk (a világítás terve már előkészítve, ehhem).
A tiszta szoba könyvespolcán az aktuális érdeklődésünknek (jelenleg ugye botanika és még mindig filozófia, na jó, természetfilozófia, ehhem) megfelelő tárgyú könyvek vannak, tehát a polc állománya folyamatosan cserélődik. Lehozom a pajtából, ami éppen érdekli a családot, felviszem a pajtába (mikor már nem tudunk lépni tőle, vagy vendégek jönnek, ehhem), amire már nincsen szükségünk. Az Egri csillagokat tavaly is, idén is vándoroltattam. Jövőre nem fogja senki olvasni, két év múlva majd újra felmegyek érte. Aztán rá két évre megint. Furcsán bizsergető, mikor a gyerekek a mi köteteinket lapozzák. Nosztalgiázó érzés, mikor előveszik a régi nyelvkönyveinket, ifjúsági regényeinket. A kőszótár még mindig hasznos: csak lapozgatni, ízlelgetni a szavakat önmagukban és egymásutániságukban.
Könyvkert. Kertkönyv.
Kertről könyvet írni.

Granny Smith almavirág

macskamenta

vérehulló fecskefű

közönséges orgona

egres/köszméte

a járdára költözött évelő len

boglárkacserje

erdei szellőrózsa

fehér orgona

gyöngyvirág

metélőhagyma/snidling

Feketics meggy

ól előtti ágyás

pajta és ól előtti ágyás

Tamariska

feketeribizli

borzaskata

körömvirág

kakukkfű

hibiszkusz

palástfű

Rendszeresen visszatér bennem a tekintet jelentésének/jelentőségének problematikája a szakmai és a mindennapi életre vonatkozólag.
Tudom, szöszöltem már vele (lehet, hogy többször is?), de tegnap Madártej képében kacsintott rám.
Na nem a gyermekkor vágyott vagy éppen utált édességére gondolok (e tekintetben csak végletes és végleges állásfoglalásokat hallottam - én sohasem készítettem, tehát inkább hallgatok).

Szóval a madártej....
Pontosabban az ernyős madártej, vagy ernyős sárma (Ornithogalum umbellatum).

Miért van az, hogy éppen a lábunk előtt, egy hajszálnyira a lábunk alatt-tól néz ránk valami ismeretlen, valami új, valami eddig nem látott? A lábam figyelmeztet, vagy a szemem, hogy ne lépjek tovább? Észlelés, észrevétel, tekintet, megfigyelés, megismerés.
Megfigyelni a növényeket, megfigyelni a gyerekeket - az értő szemlélő pozíciójából információt, megismerést szerezni. Vonatkoztatni, általánosítani.

Fanni mesélte nemrég, hogy volt Géczi János és Csányi Vilmos beszélgetőestjén Kecskeméten.
Géczi János tanított minket az egyetemen - erről remélem majd Fanni ír is talán.
Coetzze és Auster barátságának irodalmi minősége már szóba került e helyütt, most jöjjön a magyar párhuzam: fent nevezett, általam tisztelt két férfi könyve, az Őszi kék különlegesen megérintő olvasmány. Egyrészt mert a beszélgetőkönyvben hasonló témakörök keringenek, mint bennem, másrészt mert a művészeti, kultúrtörténeti és humánetológiai észrevételeiket zseniális műveltségbe, könnyed hangvételbe ágyazottan adják át, miközben megkapóan emberiek, férfiasak maradnak.

"Kertet nézni olyan, mint verset, vagy novellát olvasni. Az ember mindegyik esetben valakinek az elgondolását nézi, azt, hogy milyen harmóniában találja meg a saját élvezetét és a szépséget. A modern ember racionalitásmániában él: azt hiszi, hogy a világot racionálisan kell kezelni, felfogni, építeni, pedig közben látjuk, hogy az érzelmi világ sokkal fontosabb. " (176.o.)

- Olyan fura, hogy a mai napig sokszor kifejezőbb egy rajz, mint egy fotó, nem?
- A fotóban kevésbé van benne a szerző lelke, mint a rajzban. Az unokáim az én rajzaimat nézegetik órákon át, miközben garmadával állnak körülöttük a szebbnél szebb képekkel teli könyveik.

Fecskefarkú lepkét, nappali pávaszemet, káposztalepkét, valamelyik fajta boglárkalepkét már sokat láttunk a kertben, de nagy pávaszemet most először.
Szép lassan egyre több mindenki járja a kertünket!

A Magyarország lepkéi oldal nézegetését mindenkinek ajánlom.

Szeretem az igazi, havas téli hétvégéket. Szeretem figyelemmel kísérni a gyerekek játékmunkájának alakulását. Amikor a kettő találkozik, na, azt különösen szeretem.
A ház köré kiterjesztett területet lassan fedezik fel teljes mélységeiben és titokzatosságában. A hétvége lassú, nyugalmas tempójában a gyerekek egy ilyen térben elkalandozó-felfedező hangulatban voltak. Minden adott volt a kalandhoz: bőséges meleg reggeli, szikrázó napsütés, hideg, hó és hójókedv.
Reggeli közben már arról folyt a csevej, hogy a havazáshoz ki melyik lapátot, vödröd, talicskát használja először, hogyan osztják be az eszközöket, ki milyen falat, hógolyót fog készíteni, kinek merre lesz a területe - egyértelműen egy birodalmak közötti csata előkészületei folytak. Területkijelölés - építkezés - szövetségkötés - harc vonalon mozogtak a gondolatok.
Mindig vicces, amikor a szigorúan és sokszor gyanúperrel élő anyai ellenőrzés után kiáramlanak az udvarra. Káosz és csönd marad bent, kint pedig.... az egész falu hallhatja, hogy a gyerekek szellőznek.
"Gyertek gyorsan, ilyet még nem láttatok!" - amióta Ellenden lakunk, ez a felkiáltás (ühüm, a rivallás megfelelőbb szó lenne) már mindenki szájából elhangzott és mindenki megtanulta, hogy ezt bizony nagyon komolyan érdemes venni.
Az előző napi szél készítette hófúvások és hótorlaszok hullámoztak a szántóföld és a telkünk határvonalán. A hó állagát, minőségét és mennyiségét elemezve arra jutottak a skacaink, hogy ezt nem érdemes puszta védőfal építésére elpacsálni, ebből iglut lenne jó alkotni. És nekikezdtek....
A munkaszervezési tárgyalásokat hamar letudták és csak dolgoztak és dolgoztak:

hű, milyen jó, hogy legalább télen nem lehet vályogozni, így mosni nem, csak szárítani kell a ruhákat....

anyagvédelem napernyővel

Muszta cica megfigyelőként

Muszta cica méretet vesz