Süsd meg!

Ma anyu talált a hűtőben egy 150 éves élesztődarabot. Megkért, hogy gyúrjak buktát. Vagyis, hogy gyúrjak kelt tésztát, aztán majd meglátjuk mi lesz belőle.

Már a kovász is nagyon nehezen akart feléledni. Aztán amikor végre megdagadt, gyúrtam, gyúrtam, beraktam a kelesztőbe. És nem történt semmi. Közben megebédeltünk, apuval barkácsoltunk, de a tészta még mindig nem dobta le a tetőt. Anyu gondolta utolsó esélyt kap, és feltette a kályha tetejére. Ez megtette a hatását, végre megdagadt.
Ekkor szabad kezet kaptam anyutól, azt mondta, azt csinálok belőle amit akarok. Az órák óta tartó kínlódás, hogy elég jó tésztánk legyen, elvette a kedvem, hogy újabb fél órát töltsek azzal, hogy egyenként lekvározott buktácskákat hajtogassak. Így elsodortam, megkentem szilvalekvárral és megszórtam kakaóval. Föltekertem, és vastag csigákat vágtam. Szorosan megraktam vele egy tepsit, és még kicsit kelni hagytam a langyos sütőben.
Ismételten nem történt semmi. Ekkor ráadtuk a meleget. Szerettünk volna már visszaindulni Pécsre, de a csigák igen lassan akartak megsülni. Ott gugorásztunk a sütő előtt.

enter image description here

Aztán a forró tésztából csomagolt anyu. Elköszöntünk tőlük és elindultunk. Az első faluig sem jutottunk, amikorra a gyerekek már két pofára tömték magukba a forró édességet. A csoda, ha sokára is, de megtörtént, és rajtam újra úrrá lett az a buja életöröm, amit mindig érzek, ha kelt tésztát készítek.

Ahogyan azt már korábban is mondtam:
A kelt tészta minden sütemény ősanyja.
A piskóta, vagy a kevert tészták a sütemények arisztokratái. Kényesek (nem nyitogatod a sütőajtaját, nem leskelődsz). A linzerek a polgárság. Egyaránt töltheted gyümölccsel, zöldséggel, mindenhogyan finom.
De a teremtés, az maga a kelt tészta. Az alapesszenciákból (liszt, só, cukor, tej és élesztő) teremtesz új életet. Ahogy gyúrod, a ragacsos "sár" átváltozik épp-egésszé. A lisztezett gyúrótáblán cipó formálódik. Pont olyan mint a nagymamám melle volt. Hófehér, kerek és puha. És ahogy megkel! Egyszerűen életre kel!

Korábban elkövettem azt a hibát, hogy rémmodernül a kenyérsütőbe szórtam az alapanyagokat, és megdagasztattam a masinával. Szép és tiszta munka volt. Nőtársaim! Ne adjuk ki a kezünkből a teremtés képességét! Legyünk könyékig lisztesek és ragacsosak, de élvezzük a csodát (játszunk istent), gyúrjunk porból és sárból életet!

A családunk és a családtámogatás

Ha egymás mellé teszem azt
ahogy a családunk született
és amit a családpolitika tett
akkor az két, egymástól elfelé tekintő arc.

Ifjonti házasként mi sem tehettünk mást,
mint hogy veszünk egy használt lakást,
de szocpol erre már és még nem járt.
Kerestünk hát más megoldást

Így lett hát kamattámogatott hitelünk,
mely forint-alapú és drága,
bedőlnek a bankok hátha
Kitörlesztettük. Bedőltek. Bedőltünk.

Aztán lett egy fundamentánk,
takarékoskodtunk havi 20950-et
mintha az labdába rúgna a csok mellett
de hát mégis meglett falusi portánk.

Kerttel, fákkal, vízmosással,
egyre nagyobb álmokkal, ültettünk újra
egy lakástakarékpénztárt, és mielőtt bedőlt az is,
eljött a tavasz egy másik házzal.

Jöhet-mehet csok, csat, fcsok,
Mi törlesztgetünk csak házat, autót
inkább nem kérünk nagy takarót
megmaradnánk csak simán boldogok.


enter image description here A szerző épp hiteligényel (Fejér Megyei Hírlap, 2003. július 20. körül)

Hunyorgásaink a fényre

Évek óta azt figyeljük meg, hogy igenis számottevő növekedés történik télen a fás szárúak, azaz a fák és bokrok életében. A fekete barkájú fűz pár szálas kis hajtáscsokorból igazi bokorrá cseperedetten indul neki a tavasznak. És az új életkörforgási remény: pattannak ki a barkái!

enter image description here Salix gracilistyla Melanostachys

enter image description here Hunyor (Helleborus)

enter image description here Snidling (Allium schoenoprasum)

enter image description here Sóska (Rumex acetosa)

enter image description here Petrezselyem (Petroselinum)

Egy-két házzal arrébb, na jó, konkrétan az Erzsi háza előtt már virágzik a kankalin és az árvácska. Az enyémek még éppen csak sejlenek, ehhem, a szomszéd kertje mindig napfényesebb....

enter image description here Szártalan kankalin (Primula vulgaris)

enter image description here
Mezei árvácska (Viola arvensis)

Ismertebb növénynemzetségek áttekintése D-G

Az alábbi áttekintésben olyan növénynemzetségeket ismertetek röviden, melyek fajai, fajtái dísznövényként, vagy gyümölcstermőként lehetnek szép, illetve hasznos elemei kertünknek. Immár 30 éves szakmai tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy az átlag magyar ember növényekkel kapcsolatos ismeretei erősen hiányosak.
Ami még szomorúbb, hogy ebben a 30 évben folyamatosan romlott ez az állapot, ami jelzi az emberek természettől való távolodását. Szakmabeli társaimmal persze folyamatosan igyekszünk e folyamat ellen dolgozni.
Ennek szellemében íródott ez az összefoglalás a legfontosabb növénycsoportokról, hogy a közismertebb nemzetségek mellett olyan növényféleségekre is felhívjam a figyelmet, melyek ugyan még ismeretlenek, vagy csak kevéssé ismertek, de rendelkeznek olyan előnyös tulajdonságokkal, melyek miatt feltétlenül érdemes lehet kipróbálásuk, megtelepítésük!

Davidia (galambfa): mutatós lombozatú, nagy termetű, de lassú növekedésű díszfa, melynek különös díszei hatalmas hófehér virágzati fellevelei, melyek nyíláskor olyan megjelenést kölcsönöznek a fának, mintha hófehér galambok százai ülnének rajta! Fiatalon is virágzó, illetve színes lombú fajtái is fellelhetők.

enter image description here Davidia involucrata

Delosperma (kristályvirág): pozsgás levelű évelő növények, melyek inkább enyhébb fekvésekbe valók, itt általában biztonsággal telelnek át. Igen jól tűrik a szárazságot, a rekkenő melegeket és a teljes tűző napot. Ilyen helyeken akár több hónapon át is képesek megállás nélkül virágozni!

enter image description here

Deutzia (gyöngyvirágcserje): tavasszal igen látványos, hófehér, vagy rózsaszín virágözönnel gyönyörködtető, edzett, lombhullató díszcserjék. Apró termetű, illetve nagyobbra növő fajtái is léteznek, melyek nyílási ideje is különböző, még folyton-nyíló, törpe változat is ismert. Szoliterként, cserjecsoportokban, illetve sövények létesítésére is kiváló.

Dianthus (szegfű): számunkra elsősorban kertbe ültethető, edzett, teljesen télálló, évelő változatai érdekesek, melyek kora nyáron, igen hosszan és tömegesen nyitják számos színárnyalatban beszerezhető, illatos virágaikat.

enter image description here

Dicentra (szívvirág): tavasszal nyíló, télálló évelő, mely szív alakú virágok füzéreivel gyönyörködtet.

Diospyros (datolyaszilva): hazánkban is egyre népszerűbb, dekoratív megjelenésű, mutatós őszi lombszínű, közepes méretű fává növő gyümölcstermő növény, mely igen értékes és tápláló, főleg a téli időszakban fogyasztható, jól tárolható termése miatt kifejezetten érdekes! Sok tucatnyi fajtája létezik, melyek között a folyamatos keresztezéseknek, nemesítésnek köszönhetően már a zordabb termőhelyekre is ajánlható, kifejezetten jó télállóságú változatok is megtalálhatók! Teljesen vegyszermentesen termeszthető!

enter image description here

Echinacea (kasvirág): edzett, ellenálló, hosszú életű, igen látványos virágzású évelő növény, melynek rengeteg fajtája beszerezhető. Hófehér, sárga, rózsaszín, lila, piros és sok más színváltozat létezik, szimpla és telt formában is, melyek a nyári hónapokban igen hosszan gyönyörködtetnek, sok esetben igen kellemes illatú virágaikkal. Immunerősítő gyógynövényként is számon tartják!

Edgeworthia (papírcserje): Ázsiában honos nemzetség, melynek legismertebb faja a kínai papírcserje (E. chrysantha). Japánban is honos, itt különösen erős, ellenálló és tartós papírt készítenek belőle, pl. bankjegyek előállításához. Számunkra díszértéke a lényeg: az 1-2 méterre növő bokrok kora tavasszal nyitják gömbös pamacsokban fejlődő, aranysárga torkú, rendkívül illatos kis trombita-virágaikat, melyek a nyílás heteiben különösen megkapó és különleges látvány- és illatélményt nyújtanak!

enter image description here

Elaeagnus (ezüstfa): általában kisebb termetű, lombhullató fák, vagy cserjék, de örökzöld lombú fajok (E. pungens, E. ebbingei) is tartoznak ide, melyek igen mutatós dísznövények. Gyümölcstermő fajaik is egyre népszerűbbek (E. umbellata, E. multiflora), mert a gyümölcsök az emberi szervezet számára igen értékes anyagokat tartalmaznak. Minden ezüstfa fajra jellemzőek az apró, de igen erős és kellemes illatú virágok, illetve a gyökérzet nitrogénmegkötő, vagyis talajjavító képessége! A keskenylevelű ezüstfa (E. angustifolia) jó mézelő is!

enter image description here

Eriobotrya (japán naspolya): különlegesen szép, örökzöld fa, hatalmas levelekkel! Téltűrése korlátozott, de ahol a füge sosem szokott elfagyni, ott ő sem fog és jól érzi magát! Napos, védett helyen szeret lenni, itt nagyon mutatós, terebélyes bokorrá, vagy kisebb fává is megnő. Termése rendkívül finom, ízletes! Az alapváltozatok hibája a korai, általában januári virágzás, emiatt még a legvédettebb helyeken is a fagyok áldozatául esnek a virágok, vagyis termés sem lesz. A vadonatúj Rose Anne fajta viszont márciusban virágzik, így a kedvező fekvésekben bizony most már hazánkban is fog termést nevelni ez a kifejezetten mutatós, kedves növény!

enter image description here

Eucalyptus (eukaliptusz): a déli félteke rendkívül gyors növésű fa-fajai, melyek különlegesen szép, általában aromás illatú, kékes árnyalatú lombozattal, illetve mutatós, általában sárga (de gyakran fehér, illetve piros) virágokkal díszítenek. Legtélállóbb változatait a legvédettebb fekvésekben a szabadba is ültethetjük! (Máriagyűdi kertünkben 4 év alatt 8 méteresre nőtt az Azura nevű fajta)

enter image description here

enter image description here Eucalyptus Azura Máriagyűdön

Euonymus (kecskerágó): lombhullató fajai is vannak, kertészeti kultúrából azonban leginkább örökzöld változatai ismertek, melyek nagyobb termetű, zöld, vagy színes lombú cserjék, de akár alacsony talajtakaró növények is lehetnek. A lombhullatók leglátványosabbika a szárnyas kecskerágó, melynek őszi lombszíne tűzpiros.

enter image description here

Evodia (kínai mézesfa): kisebb termetű, de gyorsan kifejlődő díszfák, melyek legfőbb értéke a méhek számára különösen fontos augusztusi virágzás, melyből kiváló minőségű méz származik!

Fagus (bükk): az alapfaj óriási méretű, több száz évig élő fa, mely főként hegyvidékeink északi lejtőin alkot végeláthatatlan erdőségeket. Nagyon sok mutatós díszváltozata ismert, különböző lombszínekkel: zöld, sárga, bordó, több színű, tarkázott; illetve számos különféle habitussal, mint az oszlopos, csüngő, törpe, illetve normál alakú.

enter image description here

Ficus carica (füge): az egyik legismertebb, legnépszerűbb a korlátozottan téltűrő gyümölcstermő növények közül. Ültetése, termesztése leginkább olyan fekvésekben javasolt, ahol a téli minimum hőmérséklet soha nem megy mínusz 15 fok alá (ez alatt a füge tövig fagy). Sajnos hazánkban ez elég kevés helyen adatott meg, elsősorban hegyek, dombok déli oldalán, a környező, alacsonyabban elterülő síkokhoz, terepfelszínekhez képest 50-100 méterrel magasabb tengerszint feletti magasságban. Innen ugyanis a hideg levegő le tud folyni az alacsonyabban fekvő területek felé, és ebben a magasságban, főleg, ha efölé magasodó további védelem biztosított, jó eséllyel soha nem süllyed a hőmérséklet a kritikus mínusz 15 fok alá. Jó védelmet adnak különféle építmények déli oldalai, illetve a nagyvárosok belső, melegebb területei is. Jelenleg mintegy 500 fügefajta ismert, a legkülönbözőbb színűek, alakúak és méretűek… Az adriai típusú fügék öntermékenyek, a szmirnaiak terméséhez a fügedarázs megporzása kell. Jó hír, hogy az ország legmelegebb részein már megtelepedett ez a kis rovar, így itt a kiváló minőséget adó szmirnai fajták is termeszthetők.

Forsythia (aranyfa, vagy aranycserje): régen aranyesőnek hívtuk, de azt a nevet a Laburnum viseli… Kora tavasszal aranysárga virágözönt produkáló, lombhullató díszcserjék, melyek közt kisebb-nagyobb termetűek ismertek illetve a sárga több árnyalata is megtalálható. Virágzásuk a tavasz eljöttének egyértelmű bizonyítéka.

enter image description here

Fothergilla (bóbitacserje): észak-Amerikai eredetű, apróbb termetű, kékes levélszínű, lombhullató díszcserjék, melyeknek kellemes illatú, hófehér, pamacs-szerű virágai áprilisban tömegesen nyílnak, ősszel pedig vörösre színeződő lombozatuk igen látványos.

Fuchsia (fukszia): elsősorban gyönyörű és különleges virágzású, árnyékkedvelő szobanövényként ismertek, pedig mínusz 15 fokot tűrő kerti változatai is léteznek (Fuchsia magellanica), melyek kis termetük (kb. max 1 méter) miatt, gondos téli takarással még zordabb helyeken is könnyen átteleltethetők.

Gaillardia (kokárdavirág): nagy méretű, igen látványos színezettségű virágaikat egész nyáron át tömegesen bontó, teljesen télálló, edzett évelő növények.

Ginkgo biloba (páfrányfenyő, ginkó): lombhullató fenyőféle, mely az egyik legősibb fás növény a bolygón. Különleges alakú leveleivel, sudár termetével, illetve aranysárga őszi lombszínével az egyik legkedvesebb kerti díszfa. Talajban nem válogat, tökéletesen télálló, magköpenye kellemetlen szagú, de magja megpörkölve finom csemege, Kínában nagy magvú fajtáit is termesztik. Kétlaki.

Grossularia uva crispa (egres, köszméte): (syn: Ribes grossularia) kisebb termetű, gyümölcstermő cserje. Ízletes bogyói nyár elején érnek.

enter image description here

Gynostemma pentaphyllum (jiaogulan): Kínai eredetű, gyógyhatású, évelő kúszónövény, mely takarással kertben is áttelel.

Kénes kezelés

Nagyon érdekes volt olvasni Zita tegnapi cikkét több szempontból is. Egyrészt mert nekem is azonnal a Nők Lapja jutott eszembe róla, amit mindig is nagyon kedveltem, másrészt mert van bőrgyógyászati vonatkozása.

A jó öreg kén! A cikk szerint a harmincas években ezt használták mitesszerek ellen arckrémként, sőt kénpúderként is. Kicsit utána kellett néznem, hogy is állunk manapság ezzel, mert nem emlékszem rá az eltelt 20 év tapasztalataiból, hogy mitesszeres, pattanásos (aknés) arcra használtuk-e bármilyen formáját is. Bőrgyógyászként nemigen. Az arcon kívül azonban, más bőrterületeken nagy hasznát vesszük és a kozmetikusok kis (1-4 %-os) koncentrációban a mai napig előszeretettel vetik be a könnyen zsírosodó, tág pórusú, ún. seborrheás arcbőr kezelésére. Baktérium és gombaölő, fertőtlenítő, szárító, koncentrációtól függően hámosító vagy hámlasztó hatású anyag.

Manapság azonban sokat finomodott az aknés bőr kezelése. Nem cél az azonnali szárítás és hámlasztás, mert sok kellemetlen mellékhatást okoz és a pillanatnyi „eredmény” után elmarad a várva-várt gyógyulás, sőt hosszú távon ronthat is az állapoton. Főleg, ha valakinek a pattanásai, mitesszerei mellett érzékeny a bőre, úgy kell bánni vele, mint a hímes tojással! Ezekre az állapotokra fejlesztették ki a vezető gyógykozmetikum gyártó cégek azokat a termékeket, melyek az arcbőr tisztításától kezdve a megfelelően hidratáló-gyógyító krémeken át az esztétikusan fedő alapozókig teljes bőrápolási rutint tesznek lehetővé. A kellemesen habzó gélek, kíméletesen tisztító micellás vizek, pórus tisztító, összehúzó, mattító, bőrmegújító hatású krémek, több színárnyalatban hozzáférhető, fényvédőt is tartalmazó alapozók hosszú távon biztonságosan, jó eredménnyel használhatók. Enyhe aknéban önállóan is, középsúlyos-súlyos aknéban a bőrgyógyász által felírt gyógyszerekkel együtt.

Ezen kívül a hajas fejbőr számos betegségében nélkülözhetetlen alkotó a kén hatékony formája, a szelén-diszulfid (DS). A fejbőr korpásodását a Malassezia fajba tartozó gombák elszaporodása okozza, ez azonban nem egyedüli oka a korpa kialakulásának. Ebben a betegségben a fejbőr mikrobiomjának (lásd „Téli bőrápolás”) egyensúlya borul fel, hosszú távú eredményt csak ennek helyreállításával lehet elérni. Ennek érdekében a gyógykozmetikumok tartalmaznak bőrápoló, finoman hámlasztó, és a fejbőr védőfunkcióját támogató összetevőket is.

A bőrön és hajon kívül a szerves kén egyik formája nélkülözhetetlen a csontok és porcok felépítésében. Ebbe már nem szeretnék részleteiben belemenni, de meg kell említenem a jó kis „záptojás” szagú, kénes gyógyvizünket Harkányban, ami egyedülálló összetételben gyógyítja a mozgásszervi, ízületi betegségeket. Varázslatos hatását legnagyobb részben a karbonil-szulfid (COS) nevű ásványi anyagnak köszönheti, mely gáz alakban a vízben oldott állapotban van jelen.
És majd elfelejtettem! Ez a messzi földön méltán híres gyógyvíz a pikkelysömör (psoriázis) kezelésében is kivételes hatékonyságú.

Magyar Úriasszonyok Lapja

Miközben rendezgettem a komód hatalmas fiókját, egyéb kincsek mellett megtaláltam déd- vagy nagyanyám „Nők Lapját”. A neve Magyar Úriasszonyok Lapja, és kamasz koromban végigolvastam valamennyit. Nem is csoda, mindegyik egy remekmű egy régvolt időből.

enter image description here

Kezdem ott, hogy minden lap elején fotóval egy neves női előfizető, vagy gyermekének képe van. Az 1932. január 10-ein például Somfay Margit írónő szerepel, az 1930. december 10-ein báró Sztojanovics Mici gyermekei: Tamás, Mihály és Béla, 1931. szeptember 1-jei napon pedig a gyermek Gróf Széchenyi Mihály. A lap ezzel elég elegánsan reklámozta előfizetői körét, amelyhez nyilván akarni tartoztak anno az emberek.

Aztán rengeteg cikk, novella van itt a kor íróitól. Kábé a Nyugat c. folyóirat színvonalát tessék elképzelni.

De ezek eltörpülnek így közel 100 év távlatából az alábbi ínyencségek mellett:

Mert vannak benne kérem bonbonnierek férfiaknak. Például: A nő soha nem öregszik meg . Legfeljebb alkalmazkodik a férfi korához.
És a nőknek: Hű asszony az, akiről még az elbocsátott cselédje sem tud rosszat mondani.
Ezekkel kérem bármilyen vacsora közben lehet szellemeskedni. Merthogy a társaságbeli viselkedés magában foglalta nemcsak a kulináris élvezetek biztosítását, de a szellemesség művelését is. Észrevételezendő, hogy bár rengeteg ilyen kis viccelődést tartalmazott a lap, egyetlen sem volt cinikus, bántó, a másikat leszóló.

enter image description here

Egyébként a társadalmi érintkezés illendő szabályairól rendszeresen kapunk kioktatást, de van itt lakberendezésről, a jó férj ismérveiről szóló szösszenet is dögivel. Ja és pár kotta, ha az ember lányának társaságban zongorázni támadna kedve.

Pletyka rovat is volt, a szerkesztő a híreket három csoportra osztotta: kinevezésekre, eljegyzési hírekre és nyaralási hírekre. Ez utóbbiból példa: Szita Jánosné a Margitszigeten, Suskoff Ilona Szentgyörgypusztán, dr. Homolka Béláné orvos-ezredes neje pedig Mezőkovácsházán élvezi a csodálatos szépségű ősz csöndes örömeit. Rejtély, hogy ennek akkoriban miért volt hír értéke.

Tartalmaz továbbá recepteket különböző társadalmi rang szerinti konyhákhoz.
Polgárasszonyoknak hétfőre például a menü: Húsleves csigatésztával, velőscsont főtt céklamártással, pirított tarhonyával, csőrege.
Az egyszerű étlap ellenben: Paradicsomleves, majd káposztáskocka. Szomorúan állapítottam meg, hogy a konyhám az egyszerű étlapot sem üti meg általában.

enter image description here

A receptekkel sem marad adós a lap, tartalmazza azt is természetesen.
Külön vannak receptek lekvárokra, befőttekre, levesekre, főételekre és természetesen tésztákra. Csak néhány példa befőttekre: narancs-almával, szilva ecettel, tök rummal, barack rummal, birsalma ecetben, szilva mandulával.

Ehhez kapcsolódóan az alábbiakat írja a szerkesztő Özv. Zeti Józsefnének a lap üzenetei között: „Kedves Nagyságos Asszonyunk, régi kedves előfizetőnk, aki nemcsak figyelemmel kíséri háztartási rovatunkat és receptjeinket, de ki is próbálja, azon kívánságának adott kifejezést, hogy szeretné, ha Nagyságos Asszonytól kérnénk még recepteket. E kedves, szép elismerésről tanúskodó óhajtást, midőn a magunk kérésével ezúton továbbítjuk Nagyságos Asszonyhoz, reméljük, hogy nem nélkülözzük sokáig receptjei hiányát.” Nem mondom, hogy elsőre értettem, miről szól ez a mondathalmaz, de szerintem a néni felháborodott, hogy újabban nem kérnek tőle recepteket, és most ezért kérnek tőle. De eszem a zúzájukat, hogy milyen szép nyelvezettel!

Megtudhatjuk a lapból azt is, hogy hogyan szépülhetünk. Orra körüli mitesszerek ellen írasson 5%-os kénes kenőcsöt. Nappal kénpúdert használjon.
Vagy: A Komol hajfestékkel festett haj szebb és természetesebb, mint az eredeti. Hovatovább: A természet diadala az egészséges haj, melyhez hozzásegít a nyírfahajvíz. És végül: Önt és bámulóját boldoggá teszi: Használjon Khasana ajakrúzst és arcpírt! De volt is cikk arról is, hogy: Hölgy legyező nélkül olyan, mint a férfi kard nélkül.

Mint látható, a hirdetések akkor is hozzájárultak a lap fenntartásához. De ezekből tudtam meg például, hogy a Gondos háziasszony fiókjából nem hiányozhat a Háztartási számadónaptár. Vagy: A takarékos nők nem Pesten vásárolnak! Ez egyébként igaz, de gondolom a hirdető Budára gondolt, és jelentem az sem olcsó. De hirdeti magát egy leánynevelő iskola is: Bauer Úrileány Otthon, központi fűtés, állandó meleg víz és olcsó árak várják az érdeklődőt! Na ezen elméláztam, hogy mit csinálhat egy egyedülálló úrilány Pesten a Józsefvárosban.

Viccekben sem volt hiány: A férj szemrehányóan mondja a feleségének: - De Emma, hát egészen elfelejtetted, hogy ma van a születésnapom? Mire a feleség: - Ugyan Béla, dehogy felejtettem el. Nem látod, hogy új kalap van rajtam?

És a divat! Csak még néhány fotó:

enter image description here

enter image description here

Mindenesetre e lapok újbóli átolvasását követően mélységesen elszégyelltem magam. Azt hiszem nem kaptam kellő nevelést ahhoz, hogy úrilánynak, vagy koromhoz most már illően Nagyságos Asszonynak tartsam magam.

Ismertebb növénynemzetségek áttekintése A-C

Növénynemzetségek áttekintése

Az alábbi áttekintésben olyan növénynemzetségeket ismertetek röviden, melyek fajai, fajtái dísznövényként, vagy gyümölcstermőként lehetnek szép, illetve hasznos elemei kertünknek. Immár 30 éves szakmai tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy az átlag magyar ember növényekkel kapcsolatos ismeretei erősen hiányosak.
Ami még szomorúbb, hogy ebben a 30 évben folyamatosan romlott ez az állapot, ami jelzi az emberek természettől való távolodását. Szakmabeli társaimmal persze folyamatosan igyekszünk e folyamat ellen dolgozni.
Ennek szellemében íródott ez az összefoglalás a legfontosabb növénycsoportokról, hogy a közismertebb nemzetségek mellett olyan növényféleségekre is felhívjam a figyelmet, melyek ugyan még ismeretlenek, vagy csak kevéssé ismertek, de rendelkeznek olyan előnyös tulajdonságokkal, melyek miatt feltétlenül érdemes lehet kipróbálásuk, megtelepítésük!

Autók: Nekem nagyon régen Mercedeseim voltak, 10-12 éve Ford Transitokat használok, illetve most megint van egy Merci buszom is, a Ford Transit mellett.
Jónak mondják a Volkswageneket is.
Volt egy időszak, amikor nem volt olyan saját autóm, amivel el mertem volna indulni külföldre, akkor mindig béreltem, általában Ivecot, Renault Mastert, Fiat Ducatot, ezek is jól mentek, de ezeknek szinte mindig szét volt esve a kasznija, nem működött valamelyik ajtó, vagy zár, vagy kezelőgombok…
Szóval összességében a német gyártmányokra szavaznék: Mercedes, Volkswagen, Ford…

Növények:

Abies (jegenyefenyők): nagyon dekoratívak és strapabírók, viszonylag lassú növekedésű, de nagy termetű fajok és fajták tartoznak ide. Legismertebb karácsonyfaként a normannfenyő, vagy a kék tobozú koreai jegenyefenyő, de egyéb, nagyon szép fajai is léteznek! Számos törpe fajta is beszerezhető.

enter image description here

enter image description here

Acca (Feijoa, fidzsoa, mirtuszfüge): dézsásként tartható gyümölcstermő és dísznövény, ami bármilyen fűtetlen helyiségben könnyen átteleltethető.

Acer (juharok): itt elsősorban a japán juhar, illetve annak színes levelű, valamint hihetetlen formagazdagságú fajtái az érdekesek, igényesebb, gondozottabb kertek számára.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Actinidia (kivi): Ez különösen érdekes nemzetség, főleg a japán és a mandzsu kivik (A. arguta és kolomikta) strapabíróak, de kicsit védettebb fekvésben, jó vízellátás mellett a nagy termésű kivi (A. chinensis, vagy deliciosa) is szépen működik! Támrendszert igénylő kúszónövények.

enter image description here

enter image description here

Aesculus (vadgesztenye): a közismert fehér virágú, nagyra növő fa mellett számos egyéb vadgesztenye faj létezik, melyek között piros virágú, tarka levelű, és ősszel gyönyörű pirosra színeződő lombozatú is megtalálható. Az egyéb fajok általában sokkal ellenállóbbak a vadgesztenye szokásos betegségeivel szemben.

enter image description here

Agapanthus (afrikai szerelemvirág): dézsásként tartható, igen látványos virágzású dísznövény, ami bármilyen fűtetlen helyiségben, vagy védett fekvésben a kertbe kiültetve vastag forgács-takarással könnyen átteleltethető.

Ajuga (ínfű): igen strapabíró, talajtakaró, gyorsan szőnyeget alkotó, teljesen télálló évelő, árnyékba is való. Számos mutatós színváltozatban kapható.

enter image description here

Amelanchier (mézalmácska, fanyarka): Értékes gyümölcstermő cserjék, melyek gyümölcsadó sövényként is szóba jöhetnek. Termése emlékeztet az áfonyáéra!

Amygdalus (mandula): kedvelt héjas gyümölcsünk, melynek öntermékeny, később virágzó változataival biztonságosabbá tehetjük a terméshozását.

enter image description here
Amygdalus Pécsváradi

Araucaria araucana (araukária): Chilében honos fenyőkülönlegesség, profibb kertészeknek és csak laza, homokos, vagy kavicsos, kissé savanykás talajba való, de meseszép! (Ezen még sosem kerestem egy forintot sem, (sőt…) de küldetéstudatból igyekszem rendszeresen tartani :-))

enter image description here

Armeniaca (kajszi): mindannyiunk kedvenc gyümölcse! Azokkal a fajtáival érdemes foglalkozni, melyek betegségellenállóak, öntermékenyek, későn virágoznak (a tavaszi fagyok elkerülése miatt), illetve gyönyörű minőséget adnak. Rengeteg fajtájából május végétől szeptember elejéig terjedő érési sort lehet összeállítani.

enter image description here

Aronia (fekete berkenye): a világ legmagasabb antioxidáns tartalmú gyümölcse, elsősorban feldolgozva, más gyümölcsökkel keverve használják, de önmagában is élvezhető. Svédországban a fáról ettük, az ottani hűvös klímán nagyon finomra érett!

Arundo donax Versicolor: tarka levelű olasznád: igen látványos, nagy termetű évelő.

enter image description here

Asimina triloba (indián banán): különlegesen finom és állítólag rákellenes hatású gyümölcs! Fája viszonylag kisebb termetű, tökéletesen télálló.

enter image description here

Aucuba (babérsom): japán eredetű, igen mutatós lombozatú, örökzöld díszcserje, mely védett, félárnyékos helyen, jó vízellátottság mellett, kissé savanyú talajban csodaszép lesz!

Bambuszok: dísz- és haszonnövényként is rengeteg célra kiválóan alkalmazható, látványos megjelenésű örökzöld, télálló növények. Terjedő tövük miatt általában idegenkednek tőlük, de a terjedés egyszerű határolással könnyen megakadályozható (bauplast.hu, bambusz-szegély). A gyep-szerű (10-20 cm magas), kisebb-nagyobb bokor (0,5-3-5 méter magas) és szálerdő (10-15 méter magas) méret, illetve ezek között minden verzió megtalálható a fajok, fajták között, sőt, színes levelű változatok is vannak.

enter image description here

enter image description here

enter image description here

enter image description here

Berberis (borbolya): hihetetlen szín- (sárga, narancs, piros, bordó, tarka…) és alakgazdagságú, edzett, örökzöld, vagy lombhullató cserjék, melyek sövényként, szoliterként, vagy cserjecsoportokban igen mutatósak.

enter image description here

Betula (nyírfa): hófehér törzsű, kedvelt díszfánk, mely gyors növekedésű, hamar ad árnyékot. Törzséből tél végén csapolható a nyírvíz, mely értékes anyagok tömkelegét tartalmazza és (pl.) tavaszi fáradtság ellen hatásos.

Bougainvillea (murvafürt, bugenvillea): dél-Amerikából származó, mediterrán kúszónövény, mely kisebb fagyokat is elvisel. Az igen szép választékban beszerezhető fajták elképesztő díszértékét az apró virágocskákat körülvevő, színpompás fellevelek adják! Nyáron hónapokon át képes virágozni és nagy felületeket takarni, díszíteni. Hűvös, fagymentes helyen kell teleltetni.

enter image description here

Brahea armata (mexikói ezüstpálma): hamvaskék levelű, rendkívül látványos pálma, amely dézsásként tartható, és bármilyen fűtetlen helyiségben könnyen átteleltethető.

enter image description here

Buddleia (nyáriorgona): nyáron nagyon hosszan és látványosan virágzó, edzett díszcserjék, melyek a lepkéket is vonzzák.

enter image description here

Callicarpa (lilabogyó): szinte neonszerűen fénylő, tömegesen fejlődő lila bogyói ősszel igen látványosan díszítik. Mindent kibíró, lombhullató cserjék.

enter image description here

Callistemon (kefevirág): ausztrál eredetű, cserjés növekedésű fajok, melyek üvegmosókefe-szerű, nagyon mutatós virágzataikkal nyáron a balkonok csodaszép díszei! Elsősorban a piros változatok kedveltek. Egyes fajok mínusz 6-7 fokot is elviselnek, így fűtetlen helyiségekben könnyen átteleltethetők.

enter image description here

Calycanthus (fűszercserjék): látványos virágdíszű, edzett, lombhullató cserjék.

enter image description here

Camellia (kaméliák): Csodaszép virágú örökzöld cserjék, amik inkább dézsás, vagy télikerti tartásra alkalmasak. Ide tartozik a teacserje is (Camellia sinensis).

enter image description here

Campsis (trombitafolyondár): igen edzett, nagy termetű, lombhullató kúszócserjék, melyek nyáron hónapokig ontják trombitaszerű, piros, sárga, vagy narancs színű virágaikat. Ritkás lombú, kevéssé dekoratív, kisebb fákra is felfuttatható, ott kiteljesedve gyönyörű lesz! Az eredeti fa csak támaszként szolgál azután…

Carya (pekán- és hikoridiók): Több faja közül számunkra a legérdekesebb a pekándió (Carya illinoiensis), mely hatalmas termetű, gyönyörű lombú fává fejlődik, és különösen értékes termést ad! Több olyan fajtája ismert, amik a hazai klímán tökéletesen működnek és ültetvény-szerűen is termeszthetők.

Caryopteris (kékszakáll): Alacsony, szürkés lombú, szárazságtűrő és napfénykedvelő cserjék, melyek különös értéke a nyár második felében hosszan elnyúló, tömeges kék virágzás.

Castanea (szelídgesztenye): csodálatos, nagy termetű fák, igen dekoratív lombozattal és májusi virágzással, illetve értékes terméssel! A különféle betegségek miatt már csak ázsiai, vagy hibrid fajtáit javasolt ültetni. A nagyon lúgos talajt nem szereti.

enter image description here

enter image description here

Catalpa ovata (kínai szivarfa): gyors növésű, nagy termetű, edzett díszfa, illatos, mutatós virágzatokkal, melyeket a méhek is kedvelnek.

Cedrus (cédrus): fenséges örökzöld fenyőfélék, melyek edzettségük és gyönyörű küllemük miatt a nagyobb kertek, területek meghatározó elemei. Kis növésű, illetve csüngő fajtái is léteznek. Emellett fájuk kiváló minőségű, így (elsősorban a gyorsan nagyra növő tauruszi cédrus: Cedrus libani ssp. stenocoma) erdészetileg is izgalmas!

enter image description here

enter image description here Cedrus deodora Simla

enter image description here Cedrus deodora törzs

Cercis (júdásfa): Viszonylag kisebb termetű díszfák, csodálatos, tavasz végi, általában lila színű virágzással!

enter image description here

enter image description here

Chaenomeles (japánbirs): Rendkívül látványos, tavaszi virágzású cserjék, melyek hosszú hetekig gyönyörködtetnek fehér, rózsaszín, narancs, barack, piros vagy bordó virágözönükkel. szoliternek és sövénynek is alkalmazhatóak.

Chamaerops (törpepálma): Kisebb, bokrosabb termetű, általában több törzset nevelő, dézsásan tartható, igen edzett, jó tűrőképességű, dekoratív pálma. Európai változata zöld, Marokkóban honos változata hamvaskék lombozatú!

enter image description here

Chimonanthus praecox (illatos tündérfa): az egyik legkorábban, illatosan virágzó díszcserje, vagy kis fa.

Chionanthus virginicus (hópehelyfa): késő tavasszal illatos hópehely-szerű hófehér virágözönnel örvendeztet.

enter image description here

Cistus (szuhar): fajtól függően 0,2-2 méteres magasságú mediterrán cserjék, melyek rendkívül mutatós nagy virágaikat nyáron nyitják. Általában korlátozottan téltűrőek, vastag forgács takarás alatt, vagy fagymentes helyen teleltessük. Dézsásként is tarthatók.

enter image description here

Citrus (citrusfélék: citrom, narancs, mandarin, grapefruit, pomelo, tangelo, kumquat…): illatos hófehér virágú, kedvelt termésű dézsás növények. A folyamatos keresztezéseknek, szelekciós munkának köszönhetően egyre fagytűrőbb változatai jelennek meg!

enter image description here

enter image description here

Clematis (iszalag): hihetetlen színgazdagságú fajtaválaszték áll rendelkezésre ebből a csodálatosan virágzó, teljesen télálló kúszónövényből! A virágzás ideje általában a nyár eleje illetve nyár vége – ősz eleje, de egyre több a folyton-nyíló változat is. Kisebb-nagyobb pergolákra futtatva a kert elképesztő szépségű díszei!

enter image description here

Cordyline (üstökliliom): bordó, zöld, vagy tarka levélüstökeikkel igen látványos dézsás növények! Kisebb fagyot elviselnek, így fűtetlen épületekben könnyen átteleltethetőek.

enter image description here

Coreopsis (menyecskeszem): egész nyáron át elképesztő virágözönt produkáló évelő növények.

Cornus (somok): a virágos somok (Cornus florida, C. kousa) látványos nyári virágzásuk miatt különösen figyelemre méltók. A húsos som (Cornus mas) nagy termésű változatai igen értékes gyümölcsöt adnak! Emellett kora tavaszi aranysárga virágzásuk is látványos. Gyümölcsadó sövényként is telepíthetők!

enter image description here

enter image description here

Cortaderia (pampafű): Hatalmas termetű díszfüvek, melyek ősszel csodaszép bugáikkal díszítenek. Laza, jó vízáteresztő talajt, napos fekvést igényelnek.

enter image description here

Corylus (mogyoró): Ismert gyümölcsünk, melyet nem csak bokorként, hanem törökmogyoró törzsre oltott faként is nevelhetünk, így lényegesen kisebb helyet foglal. Színes (bordó, sárga) levelű díszváltozatai is mutatósak, a törökmogyoró pedig hatalmas fává nő. Szinte ismeretlen a kínai mogyoró, mely szintén nagy termetű, gyönyörű fa.

Cotinus (cserszömörce): Nem csak igen mutatós, vattacukor-szerű virágzatai, hanem színes lombú változatai miatt is kedvelt, látványos díszcserje, mely szereti a napos helyet, illetve tűri a szárazabb, gyengébb talajokat is.

enter image description here

Cotoneaster (madárbirs): alacsony termetű, általában szétterülő növekedésű, elsősorban talajtakarásra alkalmazott, edzett, mutatós cserjék, apró, fehér virágokkal és később piros bogyódísszel.

enter image description here

Crataegus (galagonya): kisebb termetű, szép virágzású, illetve értékes, gyógyhatású termést adó, edzett, ellenálló fák.

enter image description here

enter image description here Kínai galagonya lé

Crocosmia (sáfrányfű): Fűtetlen helyiségekben könnyen átteleltethető, igen látványos nyári virágzású dézsás növények.

enter image description here

Cudrania tricuspidata (málnafa): ázsiai eredetű, edzett, teljesen télálló gyümölcstermő növény, mely kisebb fává, vagy nagyobb bokorrá növekszik. Málna alakú, de sárgadinnye ízű, piros termései októbertől érnek. Kétlaki, porzós és termős példányt is ültessünk.

enter image description here

Cunninghamia (kínai szúrósfenyő): kínai eredetű örökzöld fenyőféle, igen gyönyörű, egzotikus megjelenéssel és meglepően jó hidegtűréssel! Tápdúsabb talajon, jó vízellátás mellett a kert csodaszép dísze!

enter image description here

Cupressocyparis leylandii (leyland ciprus): nagyon gyors növekedésű, kúpos alakú örökzöld, mely nyírva kiváló sövénynövény, vagy nagy területeken, nyíratlanul 15-20 méter magas (pl. szélfogó) zöld falat képes alkotni.

Cupressus (valódi ciprusok): elsősorban az arizoniai ciprusra gondolunk itt, mely hamvas-kékes lombozatú, nagyon strapabíró, edzett örökzöld. Kiválóan alkalmas sövénytelepítésre, de szoliterként, vagy csoportosan is igen mutatós!

enter image description here

enter image description here
Cupressus sempervirens

Cydonia (birs): kedvelt gyümölcsünk, mely viszonylag kisebb fává nő, tavasszal gyönyörűen virágzik, termése pedig feldolgozva finom csemege. Tűzelhalással szemben ellenálló fajtáit érdemes ültetni.

enter image description here

enter image description here

Észrevenni tanulni

Hogyan lehet látni tanulni?

Kézenfekvő válasz: észrevevés, észlelés által. Sőt, talán nem is szinonimák ezek, hanem egymásutániságok?
Aki lát, az észrevett valamit, amit meg kell néznie, hogy jól lássa az adott dolgot. Aki észrevesz, annak már van tudáskerete. Értelmezési mezője, ha tetszik értelmezési horizontja. Képélesítés a mikroszkópon - az egész életünk....
Hát ez a mikroszkóp! Nem is tudom, hogy a tanulás, iskola fogalmainkhoz miért nem olyan alapfelszerelési képzet a fejünkben, mint a térkép, a földgömb, a könyvespolc, a barkácsasztal. A gyerekeinkkel tulajdonképpen a tudományfejlődést élhetjük át, játszhatjuk el. A kertből, a növényekből kiindulva jutottunk el oda, hogy szükségünk van egy mikroszkópra, mert látni akarom azt is, amit szabad szemmel képtelen vagyok.

Lehet-e látni tanítani?

Kutatóiskolát szeretnék! Azt szeretném, hogy a gyerekeim ilyen iskolába (és ne csak a családiba) járhassanak. Már kicsiként. Kutassanak a homokban, vegyék észre, hogy szemcsés szerkezetű, hogy van bányászott sárga és szürke folyami, lássák meg, hogy beszívja a vizet, de nem tartja meg, hanem csak átereszti, átszűri, tanulják meg, hogy hidat építeni homokba ágyazott tartópillérre nem lehet és kísérletezzék ki, hogy milyen talajokba viszont igen, és tanulják meg kiszámítani az anyagszükségletet és lássák meg, hogy az íves híd szebb, mint az egyenes, és gondolkodjanak el rajta, hogy ez miért is van így. Ezt akarom.

enter image description here Első kép:
Tárgy: Bakonyi Rózsa okl. óvónő kinevezése a nagyatádi óvodához
Önt somogymegyei óvónők létszámába a 7641-es költségvetési alcim terhére óvónői munkakörbe alkalmazom. Szolgálatra a nagyatádi áll.óvódához osztom be. Illetményeit az 1950/I.29./M.T.sz.rendeletben foglaltak alapján a 504/B kulcsszámu, beosztott óvónő elnevezésü munkakör szerint 480 Ft. alapfizetésben állapitom meg. Illetményeinek folyositására iránt állásának elfoglalása után történik intézkedés. Felhivom, szolgálati eskü letétel végett a megyei tanács oktatási osztályán haladéktalanul jelentkezzék. Egyben felhivom figyelmét, hogy ha jelen rendelet keltétől számitott 15 napon belül állomáshelyén szolgálattételre nem jelentkezik alkalmazása hatályát veszti. Tudomásulvétel végett értesitve: etc.

Második kép:
Keresztes Nővérek róm.kat.polg.leányiskolája Nagyatád
Igazolvány.
Alulírott hivatalosan igazolom, hogy Bakonyi Rozália a vezetésem alatt álló intézet polg. IV. osztályának az 1947/48-i tanévre szabályszerűen beírt nyilvános tanulója. Hosszabb ideig tartó mulasztás miatt félévi osztályzatot nem kapott.
Kelt Nagyatád 1948. április hó 6.-án
Horváth M. Marcella igazgató

Nem akarok szellemkatona-tanárokat az iskolákban! Egyik óraközi szünetben a tanáriban, mikor becsöngettek, az villant be, hogy ez a kicsöngetés-becsöngetés olyan, mint a katonaságnál a gong. Felállsz, bemész órát tartani, kijössz - csengetésre. Szellemkatona. Elvileg a szellemet képviselem, de szellemként tevékenykedek. Nem.

enter image description here

A kutatásra, a kutatói szellemiségre lehet motiválni a gyerekeket. Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem lesz minden gyerekből elméleti fizikus vagy agykutató, de azt igenis be lehet építeni az életükbe, amit kutatói attitűdnek nevezek, azt a módszert, ahogyan bármihez közelíteni érdemes: játékból indító, kíváncsisági irányokat megtámogató, háttérből lehetőségi ötleteket adó, több síkot egyszerre feldolgozó vezetéssel. Mindezt lazán, könnyedén, hittel, hogy meg tudod csinálni. Rá tudsz jönni - csak nézd meg máshonnan. Kérdezz, aztán kérdezd meg máshogyan.

enter image description here Anyám keresztanyjának, Babi néninek az óvónői kinevezési papírja (fentebb) és iskolai Értesítő könyvecskéjéből hoztam oldalakat.

enter image description here
Mire nevel és tanít az iskola?
Minden cselekedeteddel az Istent, a hazát és családodat szolgálod.
Szeresd vallásodat, melyben születtél. Semmiért a világon el ne hagyd! Ne légy "hitehagyott!"
A lobogó az egész nemzet jelképe, nemzetedet tiszteled benne. Ne tűrd, hogy meggyalázzák, mellőzzék, vagy semmibe vegyék!
"Himnusz alatt" kalaplevéve, mozdulatlanul állj! Egy nemzet imádkozik. Adj példát másoknak is!
Ha a hősök emléke előtt megállsz, vedd le a kalapod.
Szeresd a várost, melyben élsz! Rosszat ne mondj róla. Közös erő és akarat eredményei örökéletű alkotások.
Szüleid nem magukért, érted élnek. Szerezz nekik örömet! Ne légy hálátlan!
Gondolj hálásan tanítóidra! Ők a legnemesebb, de legnehezebb munkát végzik. Neked is sok kincset adtak.
Madarakat, fákat, ültetvényeket, a közös vagyont védd és kíméld! Ezt másoktól is követeld meg!
A legszerényebb otthonnak is kedvességet, bájosságot ad egy-két szál virág. Lakásotokban mindig legyen virág!

Hiszekegy
Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában! Amen.