Virtuális tanterem, üzenetek, új csatornák - az otthontanulás és az irányított tanulás olykor vicces, olykor bosszantó keveréke.
Többféle megoldási stratégiákat kapunk: ragaszkodás valami eddigihez és újító alkalmazkodás a jelenlegi kihívásokhoz.

Andrea nénire figyelve

Kreativitás és önállóság találkozása - rugalmasság. A telefonok ideje: videóóra, leckefotózás, hangfájl.
Jó látni, hogy értelme volt a kütyük szigorú használati rendjének: munkára való remek találmányok.

Délutáni homokozás

Az új krumplitakarónk - feltörve, előkészítve: mustármaggal bevetve, meglocsolva

Pettyegetett tüdőfű, hivatalos nevén Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis)

avagy a variációs ismétlés gazdagsága

A konyhai minimál nekem is fontos (lásd Irma Sü-sü-süti írását): szeretem, ha egy eszköz szép, kifejező és multifunkcionális, azaz több mindenre is használható.

A kerti minimál pedig úgy néz ki, hogy egy jól bevált növényt szívesen szaporítok tovább és tovább a következő, aztán az azt követő parcelláimba. Így egyrészt a túlburjánzás okozta helyszűke felszabadul, másrészt az új parcella ismétlődésen alapuló új lakója a variációs ismétlés remek játékát adja a parcellák növényritmusában, azaz a kert egészét tekintve. Paradox módon ez a minimális növényanyag hihetetlen sokszínűséget és gazdagságot hoz, de mégis stabil, hiszen az ismétlések állandóságot teremtenek és összhangot.

Ha belegondolunk, a kastélyparkok parteljei is faj- és fajtaválaszték tekintetében minimalistának mondhatóak. Viszont azzal, hogy folyamatosan ismétlődő-variálódó alakzatokkal és struktúrákkal dolgoztak, grandiózus eredményt értek el.

(Horváth Gábor fotója)

A nefelejcs és évelő len párosítást egyre jobban szeretem. Kiegészítő színeikkel és magasságuk erőteljes különbségével a földtől az égig nyúlnak.
A boglárkacserje hangsúlyos vertikalitása kiemeli a kasvirág, a harangláb vagy a méhbalzsam széthajló habitusú egyediségét.
Szellőrózsa és sisakvirág kései virágzása a színkontrasztok klasszikus megvalósulásai, miközben habitusban, textúrában hasonlóak.
Borzaskata és körömvirág nemcsak színükben, de megjelenésükben is finom kontrasztot alkotnak - mindkettő bohókás vidámsággal ajándékoz meg bennünket.
Ágyásrózsa és konkoly szintén megjelenésükben ellenpontozóak, színüket tekintve pedig kiegészítik egymást - ebből a kettősségből adódik, hogy kölcsönösen lágyan emelik ki a másik színét, formáját, textúráját.
Mahónia és árvalányhaj gyönyörű határkijelölő, azt lágyító párosítás, amikor cserjés-ligetes rész nyílik ki rétszerű területté - itt is a szín-forma-kontúr- textúra ellenpontozottsága adja meg a teljesség érzetét.

A kert csak a kerítésig tart. A kapukat becsuktuk.

Délutánonként, amíg a gyerekek kint játszanak, új parcellát török fel a krumplinak.
Addig pedig egyik reggel zsemle, másik reggel kenyérsütés - a kovász a kályha tetején - folyamatos odafigyelés rá, mindenre. Nagyanyáink itt vannak velünk.

A délelőtti tanuláskor elkészült mai kenyerünk

Az otthontanulás fogalmát módszeresen kinyírták nálunk. Nekünk szerencsére ez a tanulási forma, ez az életforma néha-néha, külföldi útjaink során megadatott, mármint mi megadtuk a gyerekeinknek, hivatalos papírokkal dokumentálva.

Nem akarom magam ismételni: többször, több helyen pedzegettem, néha már ki is mertem mondani (jaj, te mindig olyan radikális vagy, jaj, te valami lila ködben élsz, jaj, neked miért szabadna, ha másoknak nem, jaj, stb.), hogy a mi családunknak nincsen szüksége a heti ötszöri iskolában levésre: a tananyaggal semmi bajunk, a móddal és módszerrel viszont igen.

Home radar
https://falusag.hangfarm.hu/2018/01/home-radar

Az ökológiai sokszínűség, fajgazdagság, fajtagazdagság fogalmait mindenki kitűzte a zöld zászlajára, de valahogyan a szellemi/lelki belső, láthatatlan lobogókon ez még mindig nem szerepel. Ha sokféle iskola van, ha sokszínű lehetőségek tárháza áll rendelkezésre, akkor értelemszerűen sokkal többféle életnek adunk esélyt. Ha sokféle élet van, akkor sokféle lehetőség van, akkor több lábon állunk, és baj esetén mindig van mihez nyúlnunk. Ahogyan Ani fogalmazta meg ezt egyszer a telefonban: még tejfölből is tízféle közül választhatunk, hát iskolából akkor miért nem?

Pajtánk ablaka, előtte a mindjárt virágba bomló ringlóval

Itthontanulás: mától nem ott/hon (külföldön, máshol), hanem itt/hon tanulunk. A korábban kialakított napirend még mindig jónak tűnik, de ha nem válik be, nagy kaland, módosítunk rajta: fél nyolckor ébresztő, aztán a reggeli tennivalók vidám sora - reggeli, kicsit huncutkodó, visszabújó beágyazás, felöltözés és kilencre kell mindenkinek a konyhaasztalhoz érnie az aznapi tanulnivalójával. Mindenki egyénileg megtervezi a napját (milyen tantárggyal mennyit haladna), én azt láttamozom, azaz rábólintok, vagy változtatás javasolok - ebbe a folyamatba bárki beleszólhat, nagyon sokszor maguknak a gyerekeknek vannak a legjobb ötletei, csak formába kell önteni, dehát kérem általában van hozzájuk képest húsz-harminc év előnyünk (hej, de jó lenne, ha mindenki így fogná fel: előnyünk van hozzájuk képest, hát legyünk már okosabbak, ügyesebbek....)!

Piros csészegomba (Sarcoscypha coccinea)

Igen, ez nem közoktatás, hanem magánoktatás. Drága, jóminőségű, hatékony, gyors és még élvezhető is, ja, és hosszútávon hat, örökre beépül. Balázs pici cuki autója - viszont a kulcs mindenkinek ott van a fejében.

Délre általában végzünk, addigra én is az ebéddel - azért tanulunk a konyhában, mert így mindenki együtt van, mindenki segít mindenkinek, én meg koordinálom az egészet. Ritkán, mikor valakinek valamit konkrétan el kell magyarázzak (kvázi órát tartok, ami öt és tíz perc között szokott lenni), addig a többiek vagy ránk figyelnek és beleszólnak, vagy csinálják a saját dolgukat. Hogy nem lehet zajban tanulni és egyszerre több mindenre figyelni? De lehet, és sok egyéb pozitív hozadéka is van: megtanulnak zajt, fölösleges információt kiszűrni, megtanulnak befelé koncentráltan csak magukra figyelni, miközben folyamatosan kapcsolatban vannak a külvilággal, megtanulnak jönni-menni a kétféle esemény között.

Aki kicsit megpihenne, az segít nekem a főzésben: kukták mindig jól jönnek, a matekhoz meg különösen jó egy kis gasztronómia. A mosás-teregetés és a takarítás is elkészül. Ebben a ritmusban nincsen tananyag és házi feladat, csak maga a tanmenet leckéje: lehet előre-hátra menni a könyvekben, munkafüzetekben, az interlexikon is mindenkinek elérhető. Nem nekem tanulnak, hanem megtanulnak a rendelkezésre álló eszközökkel eredményt elérni. Magabiztosak, ügyesek, gyorsak.

2020. március 17-e délelőttje

Még egy kis zongorázás, rajzolás, kiszaladás is belefér a délelőttbe. Ebéd után pedig szabadság. A szó legteljesebb értelmében. Ilyenkor a kinti szabad játék inspirálódik a benti elmélettel - de nekem ez is lenne a célom. Az inspirálás, az elmélet összekötése a gyakorlattal.

Külföldön délután szoktunk bevásárolni, parkba, játszótérre menni, most könnyebb lesz a dolog: hetente egyszer kell boltba menjek, mire felébredtek, már meg is jöttem és megterítettem a reggelihez. A saját kert öröme pedig használatot és munkát jelent: remélem minden álomtervet elkészítünk....

És közben lehet gondolkodni a mostani helyzet által eddig ki nem mondott, most pedig megvilágított kérdéseken: nőügy, anyaügy, lakásügy, iskolaügy, tanárügy, közügy, magánügy, ürügy....

Nemrégiben néhányan közvetlenül is megtapasztalhattuk, hogy irodalom és süti kéz a kézben járnak. Ebből a párosból a süti természetrajzát górcső alá véve azt láthatjuk, hogy egyfelől jól olajozza az eszek kerekét és a beszélgetés menetét, másfelől viszont igen tünékeny, állhatatlan természete van! Sajátosságait élesen megvilágítja egy kedves barátnőm felettébb találó mondása, miszerint „Minőségét sokáig megőrzi, de mennyiségét nem!”. A süti e tünékeny természetéből következik tehát, hogy előállítását újra és újra, állhatatosan meg kell ismételni. És itt el is érkeztünk a „konyhai minimál” fogalmához. Mai rohanó világunkban bizony üdvösnek találjuk, ha olyan receptre bukkanunk, aminek megvalósítása a lehető legkisebb fáradságot, eszközparkot, felhajtást igényli, a végeredmény mégis finom. Nemrégiben ilyen receptre bukkantam az interneten. Azóta is csak ezt sütöm, ha valamivel gyorsan elő szeretnék rukkolni, így gondoltam, elkészítésének módját megosztom, hátha mást is efféle törekvések vezetnek.

Az interneten vagy máshol talált recepteket általában azonnal, az első próba során átírom a saját ízlésem szerint. Fő oka ennek, hogy a grammra és egyéb aprólékos mértékegységekre kicentizett-kimilliméterezett mennyiségeket nem találom elég életszerűnek a konyhai térben. Sokkal közelebb áll életszemléletemhez és -gyakorlatomhoz, ha – példának okáért – különböző, mindig kéznél levő kanalakkal méregethetem ki a lisztet, a cukrot, a sütőport; a folyadékokat pedig vagy „gondolomra”, vagy pedig bögre- vagy pohár-mértékben adhatom a hozzávalókhoz (azonban a precízségnek is meg kell adnom, ami jár: azt azért így is szeretem tudni, hogy egy-egy ilyen pohárnyi vagy bögrényi mennyiségnek az SI mértékegységrendszer szerint is mi a megfelelője…).

Igyekszem a hozzávalókat is már eleve logikai sorrendben, a felhasználásuk szerint felsorolva, szétosztva felírni, hogy kicsiny gondolati energiával követhető, de biztos szamárvezetőm legyen a későbbiekben. A mosogatnivaló minimalizálása szintén fontos szempont! Nem csak amiatt, mert „lustaság – fél egészség”, de időnk végessége és – kivételesen napjaink elterjedt, de szerintem szörnyen csúf szóhasználatával élve: – „ökológiai lábnyomunk” „mérete” miatt is. E gondolatmenethez tartozna a konyhai eszköztelenség ideája is, gondoljunk csak Fekete István Matulájának egy „táblából”, egy bicskából és egy lábosból álló férfikonyhájára a Tüskevár gunyhójában – amivel minden étek elkészült azért, vagy arra a falusi szokásra és mozdulatra, ahogy – a különféle dizájnos (és majd aprólékosan elmosogatandó) fokhagymanyomókat elegánsan mellőzve – a fokhagymagerezdet kézben tartva először szépen, függőlegesen, két merőleges síkban bevagdalják, majd továbbra is kézben, a harmadik, a vízszintes síkban is apróra metélik, miközben közvetlenül a fövő ételbe potyognak a darabkák.

Nos, e vezérelvek szerint átírva és szervezve így hangzik a finom, egyszerű csokiskeksz receptje (hozzá kell tennem, hogy a fényképeken dupla adag szerepel, mert a hétvégére hazaérkezett család részére nem aprózhattam el a mennyiséget!):

1) Először is kezdd el a sütődet bemelegíteni. Olyan gyorsan összeállítod majd a sütnivalódat, hogy ennek épp most van itt az ideje.

Száraz hozzávalók

2) Pakold össze a „száraz” hozzávalókat egy tálban: vagdalj vagy tördelj apróra tíz deka étcsokoládét, adj hozzá tizenkét púpos evőkanál lisztet (teljes kiőrlésű is, finomliszt is jó), egy teáskanál sütőport, egy „késhegynyi” szódabikarbónát, majd reszelj bele narancshéjat ízlés szerint (és/vagy tegyél kandírozott narancshéjat). Ha van, tehetsz bele durvára vagdalt diót, mogyorót, mandulát, de anélkül is finom.

Nedves hozzávalók

3) Egy nagyobb lábasban fakanállal keverve állítsd össze a „nedves” hozzávalókat: langyosra olvassz fel tizenöt deka vajat, tegyél bele hét (nem túlzottan) púpos evőkanál kristálycukrot, egy csomag vanillincukrot (vagy megfelelő vaníliát), egy jó csipet (vagy fél kávéskanál) sót, egy egész tojást – jól keverd össze, majd add hozzá a szintén összekevert száraz hozzávalókat. Jól formázható állagú masszát kapsz. Ha mégsem, tégy róla, hogy az legyen: adhatsz még lisztet, vagy esetleg kis vizet, ezt-azt (tej, joghurt, tejföl, kinek mi van kéznél). Ezt már kézzel is célszerű gyúrni, de előtte a még nem ragacsos kezeddel vedd elő a sütőpléhet és tedd rá a sütőpapírt, hogy kéznél legyen.

Minden egyben

4) Ha szépen összeállt, még ugyanabban az edényben el kell felezgetni a mennyiséget úgy, hogy a végén harminckét kis gombócot kapjál (ez ugye felezgetéssel könnyen teljesíthető, mert harminckettő épp a kettő ötödik hatványa). Ez egyben pont egy sütőlapnyi mennyiség. A sütőpapírra helyezd rá szellősen a harminckét tésztagolyót. Ha akarod, picit lapítsd le a golyókat a tenyereddel (nem szükséges), és azon nyomban teheted a sütőbe. Nem kell túl nagy hő, mondjuk úgy százhetven-száznyolcvan celziusz fokon úgy tíz-tizenöt perc alatt szépen megsül. Ellapul. Ha kivetted a sütőből, csak akkor nyúlj hozzá, miután kihűlt, mert ekkor már szépen le tudod szedegetni a papírról.

Sütés előtt

Előnyei:
- Finom: kellemes harmóniába és ellenpontokba szerveződik a csokoládé keserűsége, olvadt darabossága, a cukor édessége, a vanília kedvessége, a narancshéj citrusos fanyarsága és üde aromája, no és az édes-sós izgalmassága! Mindennek megbízható, kiegyensúlyozott alapot ad a ropogós tészta.
- Csupán kettő-három (kényesebbeknek: négy-öt) konyhai darab vár elmosogatásra.
- Nem kellett elővenned majd letisztítanod a gyúródeszkát.
- Könnyű enni és minőségét hosszabb időn át is képes megőrizni (ha lehetőséget kap rá).
- Gyors, egyszerű, gyakran előfordulhat, hogy megvan otthon minden hozzávalód, vagy könnyen beszerezhető.

Sütés után

Kellemes sütögetést, kellemes eszegetést!

Eseménydúsan telt az a nap. Délutánra meghívást kaptunk a közeli Terénybe, ahol egy összegyűlt nagycsalád 1-10 éves korú gyermekeit kellett lovagoltatni, délután két órás kezdéssel, a tűző napon.
Értem én, hogy a munka, az munka, de az a hozzáállás, amit a helyiektől tapasztaltunk, alulról súrolta az eddigi minimumot. Itthon indulásunktól számolva már negyedik órája égtünk a napon lovainkkal együtt, mikor kértünk egy poharat, hogy ne a lovak itatóvödréből szürcsölgessük az ismeretlen minőségű kútvizet. Persze nem a vízminőséggel volt a probléma, hiszen amit a ló megiszik, azzal gond nem lehet, de hogy még a pohárért is könyörögni kellett, az már szokatlan.
Szerencsére a gyerekek még annyira kicsik és romlatlanok voltak, hogy nem vették át a felnőttek mentalitását, így nem csak poharunk lett, de a társaság által fogyasztott süteményből az egyik kislány egy egész tányérral kicsempészett nekünk.
Akkora dolog manapság a lónak puszta látványa is, hogy minden gyerek eksztázisba esik, ha a közelükbe kerülhet. A legszomorúbb eset, mikor a totyogós kétéves mosolyogva nyújtogatja kis kezeit a ló irányába, azonban anyukája, akinek rossz gyerekkora lehetett, szívtelenül elrángatja onnan, hiába sír a kicsi. Aztán vannak szerető szülők, akik büszkén szemlélik csemetéik első próbálkozásait lóháton. Sokszor anya vagy apa is megpróbálkozik, bár manapság már a felszállás sem megy egyszerűen. Ezzel szemben megismertünk egy ötéves kislányt, akinek a kengyel nagyjából a feje búbjáig ért le, ő azonban nap végére egyedül kidolgozott egy stratégiát, és teljesen önállóan képes volt fölmászni százhetven centi magasra. A legnagyobb szívfájdalma az volt, hogy a keskeny kis aszfaltút (ahol lovagoltatni kényszerültünk) korlátolt lehetőségei miatt nem tanulhatott meg aznap ügetni.
Mielőtt a nagycsalád szétszéledt, gyorsan zsebre vágtunk némi adományt, majd teljes sebességgel porzottunk Szandára, mert Terényben nincs fagyizó, de mint kiderült, még kocsma sem. Láttunk már falut templom nélkül, de hogy valahol kocsma sincs, teljesen új. Ez persze némi magyarázatot nyújt a falucska ápolt, tiszta környezetére, az alacsony munkanélküliségre és a csudálatos rendben tartott tornácos parasztházakra, muskátlis eligazítótáblákra. Szandán feltett szándékunk volt bérünk egy részét fagylaltra költeni, mivel a tíz szem aprósütemény arra volt csak elég, hogy ne haljunk éhen a két falu között a gabonatábla szélén. Az ötszáz fős lakosságú, békés kis Szanda többnyire kihalt utcákkal fogad, most azonban már a falu határában gyanús hangok ütötték meg a fülünket.
A főtérre érve szembesültünk vele, hogy egy helyi „banda” játszik fertelmes mulatós zenét a művelődési ház előtt, amire cigány hastáncosleány ropja. A színpad mellett nagyjából száz motor sorakozik, indulásra várva. A falu teljes lakossága összegyűlt, hogy idén legalább egyszer vehessen sört és virslit ötszörös áron a rendezvény büféjében.
Mindez nem akadályozott meg minket a fagylaltozásban, bár a lovakat nem mertük egyedül hagyni az út közepén, a lókikötésre alkalmas füves parkot motorok foglalták el teljes egészében. Míg kedves lovastársam, Áron őrizte a lovakat, bementem fagylaltot venni, de még el sem fogyasztottuk, mikor rájöttem, hogy most már a szomjúságtól nem tudok (na jó, tudok, csak nem szeretnék) tovább létezni. Elsétáltam a főtér túloldalán található nyomós kútig, lévén ez az egyetlen a faluban, amely még működőképes – a többit rég elzárták, mert sokan egész nap hordták a vizet, hogy spóroljanak a vízszámlán. Amint sétáltam vissza a lovakhoz, már sejthető volt, hogy távozásunk nem lesz zavartalan. Helyi kisfiúk vetették rá magukat Áron karikás ostorára meg az én korbácsomra (Áront nem szabad egyedül hagyni gyerekekkel egy rendezvény közepén, mert hamar teljes anarchia tör ki), és a főút közepén állva vágtak maguk körül hat méter széles rendet a bámészkodók között. A biztonsági őr már méregetett, de inkább nem szólt. És ekkor történt a falu idei esztendejének legnagyobb tragédiája. Kicsit későn kaptam észbe, mi következik, így a motoros felvonulás indulásáról akkor értesültünk, amikor egyszerre berúgták-indították a száz benzintemetőt. A lovak kantár nélkül várakoztak, az ostorok eltűntek a tömegben, Áron lova halálra rémült a hihetetlen hangzavartól, én meg a hirtelenjében fölkantárazott Csenge hátáról próbáltam rendet teremteni. Szerencsére semmilyen komolyabb katasztrófa nem történt, és Vince is megnyugodott, amint Áront a hátára vette. Miután a motorosok rendőri vezetéssel köddé váltak, beléptettünk a főtérre. No ekkor derült ki, hogy jobb lett volna, ha figyelünk a hangosbemondóra, mert a hangzavar felelősei csak a falut kerülték meg, s már robogtak is vissza a rendezvényre.
A biztonsági őr ekkor már hiába próbált minket elzavarni, mert mi beszorultunk a kerítés mellett parkoló autók, fényképező járókelők és motorral villogók közé. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyik lovat sem különösebben zavarta a fokozott stresszhelyzet, és senkit nem tapostak agyon, de még csak meg sem riadtak. Így most sok turista és helyi bosszankodik, hogy a szép kétkerekűek sorai elé sikerült befotózni nyolc, számukra talán kevésbé impozáns barna lólábat. Természetesen a lovak aszfalton való haladási sebessége messze alulmúlja a motorokét (és nem is siettünk), így a jobb oldalon rekedt bamba bámészkodók a lovainkon kívül senkit és semmit nem láttak felvonulni.
A biztonsági őr ábrázatát elnézve a jövőben új törvényjavaslatot terjesztenek majd a Parlament elé, mely szerint nem csak a zajtalálkozókról, a falunapokról, de az ország egész területéről ki kell toloncolni az ártatlan négylábú barátainkat. Két kupac lószar (faluhelyen inkább trágya) mindenkit megbotránkoztat, a párszáz liter elégetett benzin és a falunapot kísérő mulatós zene, melytől négy kilométerrel odébb se tudtunk elaludni – senkit.

In.: A szabadság íze

https://hu-hu.facebook.com/zakadominika/

Süti, likőr és primula.

A polgármester asszony szerint az ellendi férfi-bátorságpróbán hárman indultak: Szilárd bácsi és a Kovás fiúk köszöntötték a falu nőit a kultúrban. Az ideológiai/pedagógiai nevelésem úgy hangzik, hogy ennyit megtehettek a faluért, a falu nőiért, a gyakorlati megvalósítás pedig fejenként egy hatalmas tábla oreós milkacsoki.

Sokan és sok helyütt hangsúlyozzuk a kisgyerekkori mesélés, aztán a nagyobb gyerekkori mesélés, aztán a még nagyobb gyerekkori mesélés és szép lassan a felolvasás, illetve önálló olvasás fontosságát. Lélek, nyelv, gondolkodás, hit - minden alapja.
A helyes és szép felnőtt beszéd mellett a mesevilág gazdagító erejével tudjuk gyermekeinket nyitott szelleművé, nyitott szeművé, egyszóval befogadó, majd önkifejező teljes emberekké segítenünk.
Az olvasás és írás körkörös kapcsolatáról számtalan nyelvész és pszichológus ír: az olvasásértés a hallás utáni történetértéssel kezdődik.
Első pillantásra furcsának tűnik, hogy egy auditív tevékenység a vizualitást pozitívan befolyásolja, de egyszerűen így van. Amikor az egy-két éves gyerekünknek képeket mutogatunk, jó esetben nem csak megnevezzük a képen látható dolgot, hanem történetbe helyezzük, azaz a látottak kapcsán szabadjára engedett fantáziánkat nyelvi formában tolmácsoljuk a megfelelően megválasztott szókinccsel, fordulatokkal, kifejezőeszközökkel.
Következő lépcső a képes mesekönyv, amikor is a kép már nem a kiindulópont a meséléshez, hanem illusztráció, azaz a történet megértését támasztja alá a képpel. Innen megint csak egy lépés a képek nélküli mesekönyv olvasása - itt már elég, ha szép maga a könyv, ha néha-néha van egy illusztráció.
Aztán megérkeztünk a felolvasásig, amikor is a gyerek már nem nézi velünk a könyvet, hanem egyszerűen, önállóan hallgatja a felolvasást. Kissé meditatív pozíciót vesznek fel ilyenkor: olyan, mintha a belső vetítésüket néznék. És ez a fázis nagyon hamar csap át teljesen önálló olvasásba, amikor már az ágyon hasalva, fotelben lábakat felhúzva belemerülnek a fekete-fehér világba, és már repülnek is a képzeletükkel.
Akiket ezektől a lépcsőktől megfosztanak, és túl egyoldalúan csak a képi világból merítkezhetnek, azoknak a nyelvi kompetenciája általában nem lesz olyan érett és kifejező, mint történethallgató, majd olvasó társaikénak. Egyszer már írtam valami hasonlót: hogy bárhány képünk lehet, sohasem lesz olyan árnyalt, sokszínű, részletgazdag, mint amilyeneket a nyelvvel vagyunk képesek "megfesteni".
A népmeséknek még mindig különösen fontos szerepük van: archetípusokat mozgatnak, kimondatlan félelmeket fogalmaznak meg, de a legfontosabb: bármilyen borzalmat (szegénység, éhezés, bántalmazás, elnyomottság, kiszolgáltatottság) képesek feloldani azzal, hogy a mese végére minden jóra fordul. Hogy a tennivaló és a vakszerencse fontossága egyensúlyban van.

Jolán, aki most lett nyolc éves, már nemcsak önállóan olvas, hanem önállóan is ír. Azért hozom egyik szép történetét, mert közvetetten "Süsü pillangója" ihlette a mesét: édesanya, miről írjak? Hm, egy lila pillangóról. Ennyi volt az anyai indítás, a többi már egyéni munka, icipici anyai helyesírás javítással.
Látványosan kitűnik, hogy milyen evidenciaként épültek be a történetalakításba a népmesei és modernebb, egyértelműen nehéz élethelyzetekre íródott szövegmodellek. Ami viszont "mesteri", az az átlátszóság, illetve a színek szimbolikája Joli meséjében. Az alapfogalmak (társ, barát, szomorúság, irigység, szépség, közösség utáni vágy, egyéni úttalálás, csodavárás és hit a csoda megtörténésében, a sorsalakító nő (anya-boszi) modellje, stb.) letisztultak, és jól megfogalmazottak: tudja, hogy a mi a különbség társ és barát között, tudja, hogy a kitűnni vágyás magányossá tesz, hogy önmagunkat megoszthatjuk, de csak úgy, hogy nem adjuk oda teljesen magunkat, megtartjuk egyediségünket, miközben segítünk a másiknak is megmutatni azt az utat, amit mi szerencsésen megtaláltunk. Elfogadás és egyediség utáni egyidejű vágyunk, ami igencsak bonyolult emberi igény.
És igen, a szerkezet, mint tartópillér megtartása: író, cím, első rész, második rész, bevezetés, párbeszéd, hatásos lezárás.

Mindig csodálkoznak, mikor kiderül, hogy mindegyik gyerekemmel levelezek. Nagyon fontosnak tartom az írott nyelviség birtoklását. Ez az egyik indíték. Ennél azonban tény, hogy fontosabb a másik: egy nagycsaládban egyszerűen nem jut idő mindenkit a maga mélységében meghallgatni, időt és teret teremteni arra, hogy négyszemközt lehessen megbeszélni a kényesebb ügyeket, ami nem tartozik másra. Viszont az "odafigyeléshiányt" jól tudom így kompenzálni - megéri, hiszen olyan bizalmas kommunikációs csatornát lehet így fenntartani a gyerekünkkel, ami a kamaszkor körül is biztosítja azt, hogy ismerjük a gyerekünket, megismerjük és segítsük azt, amivé folyamatosan válnak vagy válni igyekeznek. A helyesírást is finoman ki lehet javítani, mesélni is lehet kicsit, de alapvetően természetesen őróluk szól a beszéd, de azt is érzékelem, hogy írott formában könnyebben "beveszik" a tanácsokat is, ami szemtől szembe - mondjuk ki - sokszor idétlennek hangozna.

Mikor besűrűsödnek a tennivalóim, Janka nagylány papírüzenetekkel szokta segíteni anyai munkámat - a cetliket a pultra helyezi, közvetlenül a vízforraló elé, hogy a reggeli teakészítés közben biztosan észrevegyem.

Ugye nem felejted el megvarrni a táskámat?

Légyszi kelts előbb fel, hogy begöndöríthessem a hajamat!

Kovács Jolán: A lila pillangó

Első rész: A lila pillangó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pillangócska, s ez a pillangó nem egy átlagos lepke volt: nem volt színe. S ez a pillangócska olyan, de olyan szomorú volt, hogy miért? Hát ezért: Ó, ho, ho, ho, ho, hó.... Engem mindig kicsúfolnak! - mondta szomorúan a kis lepke.
Egyszer a pillangó elment világgá, mert hisz' kicsúfolták. Ahogy szállt, szálldogált, találkozott egy kis galambbal, s mindent elmesélt, töviről-hegyire.
- Ó, te szegény kis pille, majd segítek én a te bajodon! - ajánlotta fel a kis galamb örömmel a segítségét.
- Rendben van! - egyezett bele a kis pille, s kezet ráztak.
S ahogy szálltak, szálldogáltak, találkoztak egy mocsárral, ez a mocsár lila színű volt. Ebben a pillangócska megfürdött, s azon nyomban lila lett.
- Ó, ho, ho, ho, hó! - kiáltott boldogan a lepke. Engem többé irigyelni fognak, hogy ilyen csini lila vagyok!
S így is lett: - Hékás, skacok! Figyeljetek ide! Ez milyen vagány, szép lila! Vaoooooo.....
S így élt boldogan, lilán, a mi kis pillangónk.

Második rész: A lila pillangó barátai

A lila pille, miután megunta, hogy irigyelik a társai, elment barátok után kutatni. Hát ahogy ment, mendegélt, nem volt ott semmi, de ahogy tovább ment, mendegélt, előtte állott egy kis kunyhó, s abban a kunyhóban egy kedves boszorkány lakott, s ez a boszi megsajnálta: - Ó, kedves kis pillangó, miért búsulsz ennyire? Hát így válaszolt a kis lepke: - Ó, hát hogyne búsulnék, ha nekem egy barátom sincsen! - árulta el zokogva a kis pille.
- Ó, hát segíthetek én a te bajodon! - ajánlotta fel a boszi: - Figyelj ide! Mikor lemegy a nap, menj haza, s ezt mondd a lepkéknek: Kövessetek, hogy olyan szépek lehessetek, mint én. S követni fognak! Majd vidd bele őket a mocsárba, s mindenki más-más színű lesz, s ezt fogják kérdezni: - Hogyan csináltad ezt? És milyen szép zöld, kék, sárga.... színű a szárnyam! S mindenki a barátod lesz.
S így is lett, már mindenki a barátja lett, s boldogan élnek, zölden, kéken, sárgán...., s persze lilán, barátságban.

Lányaim

Csalán, tavalyi cékla, amit frissen szedtem fel a reggelihez, pitypang levél, és találtam snidlinget is

Az egér is a képen!

Holdvilágban Horkával

Csontos boldogság

Az ablaknak repült, aztán útjára bocsátottam

Az otthon: Dombay-tó

Vajon az utcáról hogyan lehetett meglátni, hogy az Okos-ház fölötti ligetes pinceteraszon immár két, a föld fogságából kiszabadított borona ácsorog?
Vajon miért akkor látja meg mindenki az értéket, amikor az napvilágra kerül, amikor már megtisztították a kosztól?
Vajon miért akkor tűnnek el a dolgok, amikor a fél falu farsangol a művelődési házban?

Hóvirág (Galanthus)

Pécs – Ellend: 15 km. Az egyetemről, teljes csinosban sietünk haza kicsiny falunk meghitt ölelésébe egy tizenegyedik generációs japán keramikus-teaművész teaszertartási bemutatójáról. Egy idézet és a mellette álló virágkompozíció által megteremtett értelmezési mező, melyben minden mozdulatnak, minden gesztusnak és mimikának szimbolikus kifejeződése és jelentése van.

Hunyor (Helleborus)

Átöltözés, rohanás a kultúrba: pogácsa és fánk. Cukrozott üdítő. Ismerős kedélyesség. Jelmezes gyerekek, akik már nem is értik, mire ez a felöltözés, de így szoktuk....
Közösségeink, ahova tartozunk lakóhely vagy születés által, és megalakítandó közösségeink, ahová szellemileg és lelkileg szeretnénk tartozni.
Még mindig nem tudom, hogy falusi vagyok-e.

Süsü dalát a legelsők között vettük fel az esti, elalvás előtti repertoárunkba.
Az óvodában lila pillangó volt a jelem, anyu hímezte rá a kéztörlőmre és a zsákomra. A kéztörlő a mai napig megvan, maga a hímzés jobb állapotban, mint maga a törülköző.
Azért fontos ez, mert mostanság filozofikus, mély gondolkodású bölcs emberekről derül ki számomra (előbb Irma, aztán Kriszti, aztán Géczi tanár úr és persze Lantos Gábor), hogy alapvégzettségük szerint biológusok.
Tegnap írtam Krisztinek, hogy én pontosan az ellenkező utat jártam be: előbb maga a lét megfejtése érdekelt (filozófia, irodalom) és innen érkeztem meg a biológiához, a botanikához, amit talán magának az életnek nevezhetünk. Furcsa, nem?
Mint mikor egy hímzett lila pillangó leszáll egy virágra. A kertet én művelem hozzá. És azóta, ha kicsi szívem vélük dobogna, nem lennék ilyen nagy otromba....

Nárciszok földkalappal