Na jó, leendő pasik, vagy pasas-magoncok lenne a helyes, valósághűbb kifejezés, de egyrészt a cím így természetesen hatásosabb, másrészt (és számomra ez a fontosabb) én már látom a mozdulataikban a férfit, a felnőttet. Látom, hogy kikké is válhatnak, kik is lehetnek majd. A jelenből egy pillanatra meglátni egy lehetséges jövőt, ahogyan a jelenből rendszeresen - mint minden anya - emlékezünk a múltra, szüntelenül történetlinearitásokat alkotunk, így téve könnyebbé önnön életünk megértését.

Lisztes konyha: kicsi koruktól segítenek. Játék, kíváncsiság, tanulás, tudás, együttlét, alkotás. Mindennapi lét- és lélekbiztonságunk megteremtése.
Hosszú az út addig a pillanatig, amíg az ember azt mondja, hogy csinálhatjátok egyedül. Bizalom, megbízhatóság, bizonyosság abban, hogy képesek rá. A megbizonyosodás apró morzsái összeállnak abban a tudatban, hogy mindent megtanultak már, ami ahhoz szükséges, hogy szalagos fánkot süssenek a vasárnapi ebédhez. Már csak szavakkal kell őket segíteni, mozdulataik egyéniek, nem szorulnak kiigazításra. Működnek. Tudnak. És akarják. És szeretik.
Érdekes az az oszcillálás (már megint ez az oda-vissza ható körkörös ingamozgás), hogy mikor vagyok számukra jelenlévő és mikor nem. Értve úgy, hogy testileg végig jelen vagyok a térben, de a gyerekek figyelmének szempontjából sokszor láthatatlannak tűnök. Teljes természetességgel beszélnek meg a jelenlétemben olyat, amit csak maguk között tartanak megoszthatónak, aztán a következő pillanatban ugyanolyan könnyedséggel szólítanak meg, és mondják el nekem, ami rám tartozik. Nem tudják ilyenkor, hogy ha nem egyenesen hozzám beszélnek, akkor is hallom őket? Sajátos belső gyermeki világukban csak az van ténylegesen jelen, amire a figyelmük ráirányul? Vagy egyszerűen csak pasik?
Jó velük együtt élni. Jó, ahogyan használják és átértelmezik az én mindennapi területeimet és tevékenységeimet. Jó látni az arcukon a megelégedettséget, a sikerélményt, a magabiztosságot, az öntudatot, amikor étkezésnél nekik is külön megköszönjük az ebédet.
Azt hiszem, azt vágyom, azt remélem, abban bízom, hogy jó lesz majd a fiaim feleségének lenni. És igen, nemsokára már nem az én történetem főszereplői lesznek.

Homokszemcsés (mivel csak éppen leporoltatott, de nem megmosatott) gyerekkezek a zongorán. (Családunk idősb nőtagjai most biztosan megbotránkozva-sóhajtozva csóválják a fejüket és ciccegető-nemtetsző hangokat hallatnak.) Kissé ragadó billentyűk. Családi tereinkben teljes természetességgel használt hangszer a zongora. Nem kell elővenni, nem kell nekikészülni, egyszerűen - ha éppen még arra sincs idő, hogy az előtte lévő székre lezuttyanjon az ember, helyesebben a gyerek - csak egyszerűen nekidőlve/odaállva már használatba is lehet venni. Rövid az út az ötlet, az ihlet és a realizálás, azaz a megvalósítás között. Rövid és intenzív. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy a kettő mennyire és mennyiben függ össze, de azt határozottan látom, hogy játékosságra sarkalló és a játékfolyamatok egymásra hatása megtermékenyítő. Ez a körkörösségi, oda-vissza működő mechanizmus az, ami a családi mindennapokban a legnagyobb csodálattal tölt el. Meg nem szűnően vissza-visszatérő gondolatörvény számomra azon tűnődni, hogy gyermekeink életében milyen fajsúllyal van jelen a családi és milyennel az intézményi nevelés. Terek. Hatások. Megélések. Továbbvívések.

A családnak vagy az iskolának kell biztosítania az álomteret a tartalmas tanuláshoz? Milyen is lenne az? Kényelmesen tágas, falain lazán elhelyezkedő könyvsorokkal, térképekkel, a sarokban kulturált gyerekhasználatba vett zongorával, föld- és csillaggömbbel, festményekkel, laptopokkal, asztalok és fotelek, okos- és hagyományos táblák vegyesen, a magasban pedig jó minőségű hangszórókkal.... Munkakörülmény igények. Lehetséges?
Amikor én elsős voltam.... Kísérleti - reformpedagógiai osztályban.... Ebéd után elővettük a tábori ágyainkat, leheveredtünk és csendes pihenőnket úgy töltöttük, ahogyan kedvünk tartotta, ki rajzolgatott, ki olvasgatott, ki ábrándozott, ki pedig picit elbóbiskolt. Olvasás, úszás, színház, balett - népművelés. Művelődés.
Tulajdonképpen a műveltség megalapozása nem csupán szokásrendszerek megismerése, hanem azok nyelvébe való belekóstolás is. Jelrendszer elsajátítás. Nyelvezet. Gondolatiság.
Amíg megjön az eső, addig öntözni kell....

Az idei, 2019-es Hangfarm alkotótelepen készített munkám a napi sajtó felhasználásával, illetve átértelmezésével készült.

Tartalmi előzménye a szintén az alkotótelepen, 2016- ban készült „Média a retinámon” című performanszom.

https://www.works.io/70753/media-in-my-retina

Ahhoz a nyomtatott sajtó különböző termékeit használtam, olyan helyzeteket teremtve, ahol az eredeti, értelemre is ható funkciói háttérbe szorulnak. Viszont különböző nyomhagyó anyagokkal (pl. parfüm) az érzékelésre helyeztem a hangsúlyt.

Most viszont arra voltam kíváncsi, hogy ha a napi sajtó híreinek szavait szétdarabolom, összeállíthatok-e ugyanezekkel a szavakkal egy új tartalmat, ami az eredeti hírtől különbözően a természet fogalomkörét járja körül, vagy a természetre utal.

Kísérletem eredményét a következő képeken láthatod:

Maga az installáció pedig így nézett ki:

(Rumann Gábor fotója)

(Weber Kristóf fotója)

(Rumann Gábor fotója)

Hány éve is figyelem és őrzöm a gyerekeinket? Hány éve is iskolások? És mégis, még mindig nem értem igazán, hogy az iskola előtti utolsó héten miért lesz megint fontos a homokozó, a homokozás. A szinte egész nyáron át tartó csak vizezéses játékok után mintha átmenetet jelentene a csak homokozáshoz a vizes homokozás. Még lehet fürdőruhában vizesen játszani, de jövő héten igazán már csak víz nélkül lehet homokozni.
Maga a homokozó kicsi koruk óta sajátos jelentőséggel bíró játszó tér: egyik legfontosabb aktivitási és tapasztalási helyük.
Az új homok érkezése rendszerint katartikus nap: lehetőségek és megvalósíthatások ujjongó átélése. Veszekedés apával, hogy ne vigyen belőle annyit, elégedetlenkedés anyával, hogy ne használjon belőle a térkövezéseihez.

Nyárlezárás, készülődés az új feladatokra. Ismét fontosak lesznek a házon kívüli terek és emberek, újra napi rendszerességgel kell ki és bemenni a kapukon, átvágni ugyanazokon a tereken és hazahozni mindent, ami kint van. Újra kinyílunk, ismét nagyobb társadalmi nyilvánosságot kapnak családtagjaink. Ajjaj, át kell nézni nemcsak a kritikus pontként viselt zoknikat, hanem a ruhatárakat, hogy két hónapnyi nem használat után ismét hordhatóak legyenek.
Takarítás, terek rendezése - belső változásaink előkészítése, helycsinálás az elkövetkezőnek, hogy jó helyen és jó időben találjon minket. A tevékeny várakozás tulajdonképpen felkészülés, fogadás, befogadás, hogy megérkezzünk a megtörténés pillanatához.

Nyárszámvetés: elkészült és be nem fejezett munkák.
A biciklitartókat nem tudták befejezni a fiúk, de maga a munkafolyamat ott munkál bennük - át fog más projektekre tevődni, valahol másutt fog folytatódni és aktiválódni. Ilyenkor nem a végeredmény, nem az elkészült tárgy a fontos, hanem magának a munka folyamatának a megtapasztalása.

Az új pottyantóst befejeztük, de más építési tevékenységek ötletei köszönnek benne vissza és előre - a kemencére is ilyesmi tetőt szeretnék, majd jövőre....

Ani fotóihoz, melyek azon a bizonyos hangfarmos hásságyi fotózáson készültek, Jónás szerezte és zongorázta fel a zenét.

Ani fotóihoz Pilinszky verseket hoztam a Szálkák (1972) kötetből:

Hasonlat

Kulcs elkallódni,
zár bezárúlni,
cipő megállni,
amennyire csak számok tudnak valakit
kézreadni és idegenné tenni,
olyan mély a mi elhagyatottságunk.

Kérdés

Hol járunk már az éden fáitól!
Világunk büszke madarának
csőrében porladunk.

Hullám befagy,
lüktetés, csobogás eláll,
meghasadnak az evidenciák.

Akárhonnan,
érkezhet mondat
akárhonnan?

Milyen felemás

Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.

Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.

A Hangfarm keretén belül Ani, Kristóf, Botond és Jónás együtt fotóztak Hásságyon a tónál.

Nagy Anita fotója

Generációk. Beavatások. Műhelytitkok. Tanítás és tanulás.
A nomád táborok mindig visszatérő probléma-dinamikája: kinti/benti mosdás, kinti/benti főzés. Mitől függ, hogy kinek elég egy vödör víz a fa mögött és kinek van szüksége fürdőszobára ahhoz, hogy tisztának érezhesse magát? Sokat töprengtem már ezen.... Kit nem zavar, ha mezítláb jár-kel és földes a lába, ki érzi úgy, hogy piszkos, ha nincsen rajta cipő? Tisztálkodási faktorok. Szagok és illatok. Intimitás. Kinél hol vannak ezek a határok? Neveltetés? Szokás? Tudás?

Basia Irland jégkönyvei....

https://www.basiairland.com/projects/index.html

A fürdőruhákat lassanlassan pakolom a szekrénybe, ritkábban fognak előkerülni - klórozatlan, élővizes belemerülés legközelebb jövő nyáron lesz. Egyre több ruha lesz megint rajtunk - a meleg kardigánok és pulóverek alatt csak a képzelet és az emlékezet rajzol körvonalakat. Saját testünk tudása a fürdőszobába zár minket. Éghajlat. Víz.

“I definitely feel that both the artistic process itself and the physical objects that result from our process can lead toward healing for ourselves and for the communities within which we work. Since I usually work with riparian communities, I often receive the response that the work is healing for both the river and for the participants. Most of my work is about getting local communities to be physically present with their river, creek or stream and getting to know it intimately so that they can better listen to what the river has to say and take action.” – Basia Irland

https://www.artheals.org/ahn-awardee/basia-irland-2013-ahn-awardee.html

Kristóf további sétája - Teleobjektívvel. Távolról.

Kokárdavirág

Menyecskeszem

Dísznapraforgó

Szarkaláb

Szarkaláb

Szarkaláb

Hangfarm: család - művészet - munka egy kertben.
Wéber Kristófot megkértem, bóklásszon és legyen szíves nekem a virágaimról pár fotót készíteni.
Néha sikerül megfűznöm, hogy amíg a kávéját készítem, zongorázzon nekem. Tisztességes csereüzlet.

Mezei katáng

Büdöske

Mocsári hibiszkusz

Pillangóvirág

Pillangóvirág

Lesz még.

Alma elégedettségben vagyunk: a fáink idén már annyit teremnek, hogy nemcsak friss fogyasztásra, hanem pitének és almalekvárnak is jut.
Miért, hogy a feldolgozás során elveszik az almafajták nyersen élvezhető egyedi íze? Az almalének, almalekvárnak, almatölteléknek egyszerűen csak alma íze van. Nem Pónyik alma íz és nem Granny Smith alma íz. Csak alma. Lehet, még nem vagyunk elég ínyencek?

Feladatkiadás a gyerekeknek (most éppen pár napig hétnek): ha felszeditek a potyogatott almát, akkor csinálok almáspitét (két tepsivel).
Két alom együtt: új ritmusok, új területleosztások, új dinamikák, új játékok és persze alkalomadtán újabb segítő kezek.
Családi társasági élet. A szélesebb családi kör így ad bizonyosságot a gyerekeknek arról, hogy a szülőkön kívül más családtagokra is számíthatnak. Biztonság.
Reggel az olaszi boltban egy szem kisunoka válasza az volt a pénztárosnak, mikor az megkérdezte, hogy megint kényeztet a mama?, hogy ezért jó nem nagycsaládosnak lenni. Rajtam kívül még két nagycsaládos volt az üzletben. Nem először hallatszik ebben az üzletben ilyesmi.
Első válaszom: a nagycsaládnál csak a még nagyobb család jó, annak, aki ezt szereti, aki belső indíttatásból ezt az életformát választja - választja!.

Az autónkra ki fogom írni, hogy támogatta a kovácskassza, értsd ezen azt, hogy önerőből vettük. Ki fogom magamra írni, hogy azért van négy gyerekünk, mert mindegyiket vágytuk, mindegyik szerelemből (és gyönyörből) született és mindegyiket szeretjük. Mert önmagunk akartunk így élni. Sajnálom, hogy ideológiát gyártanak belőle. Bánkódom ezeken a sztereotípiákon. Élvezem viszont, hogy barátaink (legyenek egy, kettő, három, négy, öt vagy gyermek nélküliek) még mindig minket akarnak megismerni és nem plakátszöveg-családot látnak bennünk.