Faluság

Zitával nemrégen arról beszélgettünk, hogy kinek mit jelent az ajándék. Igazán pironkodva vallottam be, hogy mi két dolognak örülünk, ha kapjuk: jó könyv és jó gép (szerszám).
Néha szeretnék olyan nő lenni, aki smukkokat kap a férjétől és attól hetekig boldog (szerencsére Joli még mindig fűz, horgol, fon nekem karkötőket, hely hiányában lábkötőket - ehhemm, volt már olyan nyár, hogy a könyökömig értek a gyöngyök....). Néha jó lenne, ha több festmény, szobor kerülne a házba. Néha jó lenne egy mindennél csinosabb szoknya (szerencsére létezik a barátnői szolidaritás). Aztán persze marad az évi ingyenes könyvtárjegy, mint ténylegesen legnagyobb örömforrás. Néha azért én is kapok csak úgy belső csinosítású kincseket, tegnap is egy igazi papír smukk került haza Balázs táskájával: Lányi András Bevezetés az ökofilozófiába című most megjelent könyve.
Gondolkodtatónak csak két mondatot hozok az nyolcadik oldalról, az Előszóból:

"A válság leginkább szembeötlő tünetei az élővilág pusztulásával kapcsolatosak, az ökocídium folyamatainak megértéséhez azonban elsősorban nem természettudományos ismeretekre lesz szükségünk, hanem a modern ipari társadalmak működését kell szemügyre vennünk, megvizsgálva a politikai uralom természetéről, a tudományos-technikai haladásról, szabadságról és a jólétről alkotott fogalmainkat."

"Agyonspecializált tudományos életünkben elkerülhetetlen, hogy a viták belterjessé váljanak, így az ökológiai politikához vagy környezeti etikához értő szerzők is többnyire egymás műveit olvassák, egyébre nemigen marad idejük. Ez azonban az ő esetükben mégiscsak önellentmondás - a holisztikus gondolkodásnak lehetnek-e specialistái?"

Kétnaposan...

Tegnap megint egy kis csodát élhettünk át.
Négy évvel ezelőtt Lacival úgy döntöttünk, mivel sok a legeltethető területünk, a lovak mellé két üszőt vásárolunk. Hasznosítjuk a területet, és tej vagy hús kerülhet az asztalra. A teljes ridegtartásban gondolkodtunk (egész évben legelőn, istállózás nélkül) ezért a Magyar tarka, mely kettős hasznosítású és a kisebb borjat ellő Limousin hús-hasznú fajtákat választottuk. Így kerültek tanyánkra 8 illetve 3 hetes borjúként Mandula (Magyar tarka x Limousin) és Menta (Magyar tarka) teheneink. Nagyon élveztük és azóta is sokat mosolygunk rajta, hogyan tanultuk meg a marhatartás fortélyait. Menta egy évvel ezelőtt Ribizlit hozta világra, akit mai napig nevelget, szoptat.

Tegnap Mandula ajándékozott meg minket a csodával, ahogy minden segítség nélkül világra hozta vörös üszőborját.
Szarvasmarháknál gyakoribb a nehéz ellés, istállózott tartás esetében többször előfordul, hogy segítségre szorul elléskor az anya. Ahogy gondoltam, reméltem, a természetes tartásmódban minden ment a maga menetében.

Reggel már láttuk jeleit a vajúdás kezdetének, így óránként meglestük az eseményeket, de semmiképp sem akartunk zavarni.
Laci szólt, hogy menjünk megvan a kicsi! Akkor született, mert még vizes-bágyadtan feküdt, tűrve Mandula lelkes tisztogatását, masszírozását, szeretgetését. Gyorsan szalmaágyat készítettünk a közelben, amit a gulya többi tagja is birtokba vett. Csak csodáltuk az eseményeket, ahogy anyja masszírozására fél óra múlva már felállt, ahogy keresgélte a már sugárban tejet adó emlőket, majd a szopás hatására megindul az emésztés, jóllakottan ismerkedett környezetével, még ugrándozott is, végül békésen lepihent. A délelőttöt velük töltöttem csendben szemlélődve. Sok ló ellésében volt már részem, de számomra mindig felemelő érzés végigkísérni egy kis újszülött állat érkezését.

Ha a talpaddal látod meg, biztosan észre veszed a szamárbogáncsot vagy a máriatövist. Mármint mikor még kicsik és csak nekilátnak meghódítani a világot. Tudom, tudom, sokan az orromra koppintanak, hogy de kérem, mennyi mindenre jók, én még kesztyűs kezemet sem nyújtottam feléjük. Meztelen talpamnak meg olyanok, mint mikor a fiúknál bármennyire is figyel az ember, belelép a legókockába - dühös visítás....
Pedig jó lenne ezt is megtanulni....
A vadakkal is bánni tudni...........

Szamárbogáncs

Szamárbogáncs virágbimbó

Máriatövis

A szamárbogáncs és a máriatövis helye a peremen van. A peremvidéknek megvan a sajátos növényvilága és persze a maga irodalma. Erős szimbólum, jelentéskeveredésekkel, nehezen értelmezhetőségekkel. Coetzee-ről már írtam - azt hiszem ő mindent tud a peremlétről, annak szimbolikájáról, elég csak A barbárokra várva vagy A semmi szívében című regényeire gondolnunk. Mi magunk is nap mint nap megtapasztaljuk a telek végénél a szántónál: behatolás, megszentségtelenítés, belátás, védelem, elrejtés, átlépés. Bonyolult viszonyrendszerek. Őzekkel táncoló.

A western filmek vonzereje a legtöbb ember számára hasonlóan annak egydimenziós jellegéből adódik, mint a kék-piros esetében a színelméletben. Jó vagy rossz, hideg vagy meleg, nő vagy férfi - ennyi, nincsenek árnyalatok, nincsenek bonyolult áttetsződések, nincsenek átlényegülések. Jó fiú, rossz fiú. Wittgenstein - akit szintén többször emlegettem már, hiszen annyira nagy hatással volt rám nemcsak a Logikai-filozófiai értekezése, hanem a Filozófiai vizsgálódásai is - elsőre teljesen meglepően szerette a western műfaját, mégpedig érvelése szerint pontosan egyértelmű, tiszta nyelvisége miatt. A jelölő-jelölt nem fonódik kibogozhatatlan gubanccá, hanem egy az egyhez a megfelelés: amit jelölök, azt jelöli. Nincsenek így gondoltam, úgy gondoltamok, hanem csak egyértelműségek. Hát nem tudom... Nyelvkalkulus, életkalkulus? Dehát ezért van a szépirodalom, nem? És a misztika? És a hihetetlen? És a megnevezhetetlen? A kései Wittgenstein már nyelvjátékokról beszél. Talán, talán....

A mezei aszatot viszont nagyon szeretem, mert elsőre olybá is tűnhet, mint a bogáncs, még közeledve is elrémiszthet szúrósnak tűnő leveleivel, de ha odamész mellé és megsimogatod, rájössz, hogy puha az egész, szinte lágy. Utána már messzibbről is látod ezt, mert megtanultad észre venni a különbségeket. Egyetlen egy tövünk van: a bejárati kapu mellett, a mogyoróbokor előtt. Mindjárt ő is lilává nyílik.

Mezei aszat

Mezei aszat virágbimbó

Lilanéző kertjárat a borongós vasárnapban, avagy a többiek a teljesség igénye nélkül:

Fekete nadálytő

Gólyaorr

Izsóp

A rózsaszín és a lila határán van a kivadított kasvirág: módszeresen szórja Balázs a kertben fogott magokat a telek szélére. Határszelídítés.

Lila szarkaláb

A kertbe bevadult lucerna: aki jó, az maradhat.

Balázs a hétvégi önfeledt lemezkarcolgatás közben egyszer kapcsolt csak, hogy a hasa ugyanolyan fontos neki, mint a hangkultúra: létrát ragadva ment a skacokkal gyümölcsöt szedni. Intenzív rövid csend van ilyenkor a háznál, ezek azok a percek, mikor mindenki itthon van, de nincs jelen, ezért elmélyült egyéni koncentráltságban lehet megélni a most pillanatait. A mai napig hihetetlen markáns váltás, amikor más terekben vannak a gyerekek (hangjai) és amikor már hallod messziről erősödő, aztán hirtelen a közeledbe berobbanó lényüket (hangosságukat).
Néha megadatik (főleg ha pitéről van szó), amikor a közös munka egyhangúlag közös motivációként születik meg. Összedolgozás, közös ritmus, családi egység.

Kultúrpite: meggyes-fekete epres

Meggymagozás közben már gyúrom is a tésztát, készítem a tepsit, melegítem a sütőt.
Tésztanyújtás, gyümölcs-lecsöpögetés, tepsibe rakás, sütőbe érkezés. Mikor megérzed az illatokat, már mindenki biztonságban érzi a hasát. Drámai percek telnek el várakozással, szaglászás, törlőruhával gyerekhessegetés, utálom, mikor a fiúk megcsipdesik a tészta szélét, vacsorához terítés....

A fekete eper különleges édességének köszönhetően még icipicit sem kellett a gyümölcsöt megcukrozni

A vacsorát még én is azért eszem csak, hogy elérkezzünk a pitéhez. A friss, langyos, közös tésztához. Valahogy annyira jól sikerült, olyan szép idő volt, annyit csiviteltek a cinkék, hogy a fiúk has-kultúrája bekapcsolt és megszületett az Edd a meggyet, csak a meggyet című rap-szöveg Jakab tollából, és persze Jónás megzenésítette, aztán fürdés után az egész család meghallgathatta a közös előadást.

Fiúk munkafolyamatának meglesése

Ilyenkor olyan gyorsan történik minden, annyit rötyög az ember, annyira belefeledkezik önnön szabadságába, annyira hálás a meggyfának, a sütőnek, az életnek, hogy csak este, beszélgetéskor rakja össze, hogy megint valami hihetetlenül egyszerű, örökérvényű történt vele, lehetett annak a része.

Az eredeti fotó pontosan anno 11:25-kor készült, mikor is kisfiam valami belső automatizmusnak köszönhetően odaült várni az ebédet, ami szerinte már késésben volt. Ugyanis nálunk az ebéd Jakab miatt nagyon sokáig pontosan fél tizenkettőkor volt (minden leleményemen kifogott a kis úriember, még az sem segített, ha tizenegykor teletömtem gyümölccsel), és igencsak hosszú időn át csak inget volt hajlandó viselni, általában mellénnyel (természetesen Balázs volt a minta, és igen, hosszú haja is volt...). Ezt a képet Tündike készítette róla egy vászonzsebkendőre applikálva (merthogy csak úgy volt hajlandó oviba menni arra az egy-két napra, ha a gatyája hátsó zsebében a parfümömmel átitatott zsebkendő volt, szaglászandó, ha nagyon hiányzom neki), mikor Bogár Jakab címmel pályáztunk egy mesekönyvre.
Ha most belegondolok, dédszüleimnél és nagyszüleimnél is igencsak sokszor már el volt mosogatva, mire harangoztak....

Nagylevelű hársunk a időjárás kontrasztjában

Május elején írtam a spirofonról, ami egy eredetileg lemezvágónak készült mechanizmus grafikai mellékterméke lett. Miután kirajzoltattam vele az összes számomra lehetséges variációt, nem volt már haladék: össze kellett rakni a hanglemezvágót belőle. Őszintén, tényleg tartottam tőle, hiszen mi lesz, ha nem fog működni... Na, előrebocsátom, hogy végülis sikerült, ráadásul még egész jól is. Az alábbiakban leírom, hogy miként.

KNOP (Wim Nel, egy belga hangtechnikus) saját tervezésű, 3d-printelhető vágófejéből és a kapcsolódó dokumentációkból indultam ki (lásd hackaday.io), valamint megtaláltam a LatheTrolls fórumon egy bővebb leírás-sorozatot, sok fotóval, elszórt információkkal. A fotókból visszafejtettem az alkatrészlistát, amiket a karantén-időszak alatt különféle helyekről sikerült is szép lassan beszerezni. Néhány dolgot nem lehetett sehol sem találni (pl. a Spirol inzerteket, de ezekhez hasonló tárgyakat más, pl. aliexpress-es helyekről pótoltam).
Amik a fotókon nem látszottak és nem is történt rájuk utalás (pl. a vágófejet a lemezre billentő hinta csapágyai, gondolom), azokkal nem foglalkoztam, hanem gondoltam, majdcsak megoldódnak maguktól. Az volt ugyanis az alapszabály, hogy csak akkor és csak annyit fogok az üggyel foglalkozni, amennyihez épp kedvem van, és ezt elég szigorúan be is tartottam - egy darabig, mert aztán elég hamar elkapott a lendület a finomhangolásra, továbbfejlesztésre stb.

Írás és lejátszás egy időben

A kiindulásként használt vágófej és a köré épülő készülék elve igen egyszerű: a hangjel erősítőn keresztül két, egymásra merőleges, kicsi hangszórón szólal meg, és jelük a vágótűre van kötve (tölcsérrel), ami által az rezgésbe jön, így nemcsak barázdát, de azon belül rezgéseket is karcol a hordozó anyagba. Valahogy így néz ki:

Ennek összeállítása nem bonyolult művelet, csupán a tölcsérek membrán és a tű tartója közé történő beragasztása igényelt kézügyességet. De egész tűrhetően sikerült, ráadásul azóta sem esett szét. Éljenek a pillanatragasztók.
A vágótű-kérdés továbbra is nyitott: rendeltem acélból (még nem érkeztek meg), zafírból (megérkezett, és bírta egy órát talán), de gyémánt végűt nem találtam még, ezért kipróbáltam a fogászati fúrókat: rengeteg féle van (lásd itt), és bár egyik sem épp vágófej-formájú (fura is lenne), de gravírozni tudnak, ráadásul nagyon jól bírják a strapát... Szóval egyelőre velük dolgozok (a fenti képen a zafírtű látszik).

A vágófejet egy bármilyen megoldású sínen mozgatja a motorhajtás, ami akár arra is képes, hogy a hangjel erősségétől függően a barázdák távolságát növelje-csökkentse. Az eredeti tervekkel ellentétben nem léptető- hanem egyenáramú motrot (egészen pontosan egy dinamót) használtam, amiben sok-sok áttétel lassítja le az eredeti forgási sebességet; ráadásul igen finom és ugrálások nélküli mozgást végezhet vele a sín, hogy akár 15 perc alatt is meg tudja tenni a 12 collos lemez 10 és fél centiméterét. Ehhez készítettem egy igen egyszerű arduino- és max-vezérlőt:

Ahol jobb felül és a külön képen (alább) is látszik a mozgatásvezérlő felület. Bal felül a rögzítésre kerülő hanganyag, jobb alul a hanganyagra kerülő szűrők (masszív mélyhang-vágást és magas-kiemelést kell alkalmazni, hogy a tű rezgése ne legyen túl nagy), míg bal alul látszik az épp rögzített hangjel (a tesztelés során folyamatosan rögzítem a vágásokat dokumentatív célra).

Valami hasonló lemezek készülnek, mint az alábbi:

Szeretnék később más anyagokkal is dolgozni, pl. jó lenne találni újrahasznosított, préselhető műanyagot, vagy PLA-t, de viaszolt papír is érdekel. Amíg ilyenek nincsenek vagy beszerzésük nem gazdaságos, addig marad a képen is látható polikarbonát. Az anyag egyébként igen könnyen karcolható (előmelegítéssel még inkább), átlátszó, könnyen vágható különféle formára. De attól még műanyag.

Készítettem egy összehasonlítást arról, hogy hol is tartok vele most a hangzás kialakításában. Négy részlet közül az első és a harmadik az eredeti, a második és a negyedik a lemezre írt, onnan egyenesen a számítógépre rögzített felvételt lehet hallani: (vigyázz, az eredeti még jóval hangosabb)

Ma (2020. július 5.) épp így áll:

Azóta a hagyományos értelemben vett vágótűnek köszönhetően kategóriát lépett előre, az első ilyen próbafelvételekből hallható itt valamennyi:

Van még mit hangolni és tanulmányozni rajta: de remélem legközelebb már ezeknél is jobb eredményeket tudok mutatni.

A készülék a mostani állapotában így néz ki:

Ahol meg is állok rögtön. Mert meg kell köszönnöm Jónásnak, hogy használhatom az asztalát (az enyém tele), Dobokay Kristóf családjának, hogy felajánlottak az elektronikus zenei szaknak egy lemezjátszót (oda is fog visszakerülni, ha kész leszek), Elizabeth-nek a habilitációmra kapott ajándék-erősítőt, Fodor Palinak és a 3D projektnek a nyomtatást, a Moiré bakelitvágó csoportnak a lelki támogatást valamint az Erősödő Civil Közösségek pályázatnak, hogy az összes mütyürt és a hozzájuk való bátorságot be tudtam szerezni.

Jelenleg új vágófejet készítek más megoldásokkal, várhatóan jobb jelátvitellel. Írok, ha akad valami ezügyben. De mindettől függetlenül előkészítjük dióbél-kiadványainkat, hogy a nyár végétől megjelenhessenek.

Új lakók az odúban!
Egyszerűen nem is érti az ember, hogy mikor, hogyan, de észrevétlenül újra megtörtént - pár napja arra lettünk figyelmesek, hogy megint erősödő csivitelést hallunk az odúból. Pedig a bejárati ajtóhoz közel, a kinti szoba mellett és mégis, annyi minden más kötött le minket....

Például az, hogy a fecskéink mérgesen nekirontanak a gerlének, ha az ólhoz mer közeledni. Szívesen nézzük ezt a jelenetet: három-négyen nekirepülnek, támadnak, a nagy betolakodni akaró pedig menekül....
(Éppen Churchilltől olvasom A második világháború történetét - idén Jakab annyi kérdéssel állt elő, hogy nekifogtam....
Éppen arra kényszerültünk, hogy a birtokunk peremére Kérem tartsa tiszteletben a területünket! táblát tegyünk ki, mert valaki nemcsak hintázott és átállította magának a méretet, hanem úgy is hagyta: szemérmetlenül, érdektelenül, nagyzolón és leuralón. Állsz a gyerekekkel a saját magad alkotta hinta előtt és nem akarod elhinni, nem akarod befogadni, nem akarod megérteni azt, amit a látvány jelent. Nem tudod felfogni, hogy miért kell másoktól megvédeni - nemcsak gondozni, fenntartani, ápolni - azt, mit a világra hoztál. Hogy miért kell a másiknak nyomot hagynia rajtad, ott, ahova elvileg nem léphet be.)

Vagy az, hogy az egyik fecske fióka nem hajlandó a fészekben maradni, pedig még nem tud repülni, ehelyett a gyerektalicskában piheg, vagy kiugrál az ól előtt a földre készített gerendához és azon szemlélődik. Szokás szerint hívtuk Lacit, hogy mit tegyünk: visszatettük a fészekbe, tettünk rá kesztyűt, hogy maradásra bírjuk, de egyszerűen nem akar. Csak drukkolni tudunk az elszánt menni akarásnak, reméljük a kutya vagy a macska jóllakottan elmegy mellette....

Vagy például az, hogy minden virágzik, virul, érik, bomlik és magot hoz. Megérések és kibomlások. Megértések. Új lakók.

Bazsarózsa-borzaskata magzás

Bodza magzás

Fekete eper-meggy

Hagyma-nyílás

Harangvirág magzás

Kasvirág nyílás

Konkoly-hagyma

Konkoly nyílás

És közben itt járt a hangoló is, ami minden évben nagy esemény nálunk: lepakolás, takarítás, nem visszapakolás, hanem újrarendezés. A legapróbb hiba észrevétele is. Újrajátszás. Tisztázás. Új hangok. Szebb hangok.

Zongorabelső

Mi lehet annál nagyobb csapás júniusban, amikor a kert minden szeglete könyörög a gondoskodásért, mint az, hogy az ember lánya befáslizott csuklóval kénytelen hosszú napokat átvészelni? Mivel a jobb kezem csuklójában a hüvelyk- és mutatóujjhoz tartozó ízületek, szalagok sérültek, sem fogni, sem tartani, sem gyomlálni, ásni, ültetni, mosogatni, sütni-főzni, hajat rendesen összefogni, kenyeret dagasztani nem tudok. A tehetetlenség netovábbja. De közben lassan beérik a meggy, amiből lekvárt szeretnék főzni. Virágok, levelek, fűszernövények várják a begyűjtést. A konyhakert egy részén a borsót felszámoltam, és még pont a csukló-baj előtt sikerült kifejteni az utolsó golyóbisokat, de azon a kis területen még a fokhagyma vár sorára, majd újabb zöldségek költözhetnének már be.

Ígértem Ötévesemnek (aki szolidaritásból szintén bekötötte kezét - imádom) méhkast méhekkel – virágcserépből, dekorgumiból, drótból –, a cserépen már megszáradt a sárga festék, de a mesebeli zümmögők még váratnak magukra. Konzervdobozból készültünk katicát, méhet, szitakötőt kreálni és kis kertjébe költöztetni, de most ők is csak a fejünkben köröznek egyelőre. A tündérfáról nem is beszélve…

Én meg itt pötyögök csigatempóban a billentyűkön másfél kézzel, és azt várom, hogy végre visszakapjam a végtagomat. Ja, említettem már, hogy persze jobb kezes vagyok?
Az egyetlen érdemleges dolog, amit belső kényszerből és külső muszájból megcsináltam ezzel a kézzel, az a levendula szörp. Most is itt lengedezik a fásli fölött a citromos-cukros virágillat…

Tudom, orvosi javallatra ki kellene teljesen vonni a forgalomból a jobb kezemet, de ha egyszer ez a fránya növény pont most virágzik! Miközben az igazi méhekkel harcot vívtam, hogy kié is legyen a nektár és a virágpor, szinte egyenként, bal kézzel levágtam a virágokat, fazékba tettem és FérjemLaci belekarikázta a citromokat. Tegnap este pedig újabb segítséget kérve – milyen elveszett vagyok egy bal kézzel a konyhában! – üvegekbe került a nyár egyik darabkája. Legalább ennyit megtettem tehetetlenségemen felülkerekedve. Egy hős vagyok.

Készülő levendula szörp

Kész levendula szörp

Visszatérve a virágokra, levelekre, fejest ugrottam a házi gyógyszertár megvalósításába. Annyira házi, hogy saját növényekből saját gyűjtésű, szárítású virágok, levelek kerülnek majd üvegekbe, vagy további feldolgozásra. Lesz olaj, tinktúra, tea, balzsam, és egyre növekvő tudás és tapasztalat mindezek használatáról. Még „szerencse”, hogy mozdulatlanságra ítélt csuklóm miatt több időt tölthetek igazoltan a gép előtt, és szívhatom magamba a tudást, melynek alapjait az egyetem adta meg a gyógynövény tanszéken. (Micsoda vitatkozásokat folytattam magammal anno, hogy dísznövényes vagy gyógynövényes legyek…)

Málnalevél már mozsárban

Engedek az évek óta bennem cikázó késztetésnek, hogy mélyebbre ássam be magam a növények gyógyító erejének megismerésében, mert a diplomám inkább a termesztésről szól, mint gyógyhatásokról. Mondhatnám azt is, hogy boszorkány leszek. Persze nem az Északi Gonosz Boszi, hanem a Nyugati Jó Boszorkány – szerettem Óz meséjét. Is. Laci már meg is előzte tudat alatt mindezt, és egy számomra újdonsült ismerősünknek már füvesasszonyként beszélt rólam, miközben pünkösdkor sétáltunk a sátoraljaújhelyi Tengerszem körül és fotóztam a vadvirágokat.
Nem tudom, mi lesz ebből, meddig jutok el, de a frissen szedett körömvirágok és málnalevelek már száradnak. És itt lép be egy újabb adalék a történethez, mert a gyümölcsaszalót, ami tökéletesen alkalmas gyógynövények szárítására is, még nászajándékba kaptam/kértem…ki tudja, miért… 😉

Körömvirág aszalóban

Berkenyének vettük, aztán az első termések után rájöttünk, hogy ez nem az. Fanyarka (Amelanchier) lett belőle. Aztán arra is rájöttünk, hogy nem fanyarkának, hanem mézalmácskának illenék hívni.

Ötévesen.

A fanyarka nemzetség legtöbb faja Észak-Amerikában található, de Észak-Afrikában, Ázsiában és Európában is fellelhető. Európában is honos és védett faja a szirti fanyarka (Amelanchier ovalis).
Kertészetekben az észak-amerikai fajtákat lehet kapni (A. alnifolia, A. canadensis), és mivel ízük egyáltalán nem fanyar, mint európai társainak, inkább a mézalmácska megnevezés javasolt rájuk.
Erről a növényről egyszerűen nehéz józanul, érzelemmentesen beszélni (akarok egyáltalán?), olyannyira pozitív jelenség. Habitusa nőiesen nyújtózkodó, szétterülő. Szellős, mégis látványos, nem kerüli ki a tekintet. Van valami keleties vonás benne, ami tavaszi virágzásakor teljes fehérben egyértelműsödik.

Az égerfa-bodza kombináció előtt, a bimbózó sásliliomok mögött, a farakástól jobbra azt a szélfútta világoszöldes lombozatú bokrocskát, amire a pipacs mutat rá, nemrég ültettük át mostani helyére, mert elsőre nem igazán érezte jól magát. Meghálálta, idén már bőven termett.

Fekete ribizlinél nagyobb szemű, almatermésű gyümölcse ízvilágban és megjelenésben is az áfonyára hasonlít, pici koronával a csészerésznél. Már pirosan is finom, de ha van türelem, sötétpirosan a legédesebb. Szakaszosan érik, ennélfogva kiskertekben kimondottan előnyös: két hétig is folyamatosan esszük ebéd utáni desszertnek, vagy délutáni csemegének.
Ribizli-málna-meggy-mézalmácska együtt a sláger. A gyerekek ínyenc falat-kínálatából a kedvencem, mikor egy meggy- vagy málnaszembe ribizlit vagy mézalmácskát tesznek és egy kocka csokival tálalják....

A jövőből, október 23-án írom hozzá:
A kortárs blogos naplóműfaj dokumentatív jellegében az is megengedett (jó), hogy utólagosan, visszamenőleg, azaz a jelenből visszanézve is ki lehet egészíteni az akkori múltat - hozzá lehet tenni a mostani pillanatból azt, amit akkor még nem láttunk. Átírások. Átértelmezések.
Most csak egy aprócska kiegészítés:

A mézalmácska őszpiros lombszíne

Amikor Jakab kisiskolásan hősiesen azzal a kéréssel állt elém, hogy többet ne horgoljak neki sapkát, hanem inkább olyan boltit vegyünk, mint a többieké, tudtam, hogy elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak a családi kötelékek, hanem egyéb kötődések is fontosak a számára. Bólint az ember, természetes és csak icipicit fáj legbelül, hogy ennek a korszaknak is vége, ő már soha többet nem fog kézimunkát hordani.
Sokat tettem-vettem magamban, miért van a kézimunkának az öltözködésben olyan furcsa státusza. Általában azt várjuk egy ruhadarabtól, hogy egyedi, kézzel, szeretettel készített, egyénre szabott legyen és mégis, azért annyira ne látsszon rajta, hogy a nagyi kötötte. Talán csak a kötött/horgolt dolgok megítélésére vonatkozik ez? Túlzottan otthon-szagú?
Elkényeztetett kislány voltam abból a szempontból, hogy anyai nagyanyám kötötte a pulóvereimet, apai nagyanyám pedig varrta a szoknyáimat. Mindig izgatott esemény volt a fonal anyagának és színének kiválasztása (jó, jó, őszintének maradva annyira sokat nem szólhattam bele....) illetve a szabás és minta meghatározása. Valamiért rizs-mintát nem szeretett kötni, nagyritkán lehetett rávenni.
A maradék fonalat megkaptam, abból kötöttem a babáimnak ruhát. Ültem mamám mellett és lestem hogyan csinálja: hogyan tartja a tűket, hogyan szedi fel a szemeket, köt, fordít, variál, fogyaszt és szaporít. A másiknál a varrógép lába mellett ültem a szőnyegen és hallgattam a lábintós gép surrogását, az anyag sustorgását, a tű percenését, ahogyan a ritmikus mozgás a szelíd hangokkal ruhává alakul. Tűzdelés, fércelés, próbálás, igazítás, variálás, és rengeteg finoman átadott tudás a testről, a női testről, a nőiségről - intim pillanatok, ahova férfi ember nem tehette be a lábát. Csak teljes díszünkben mutatkoztunk meg.
Joli szeret megfűzni ezt-azt varrni, horgolni, kötni a babáinak, nyár lévén kedvenc fababája kapott olyan kenderkalapot, amilyet én hordok. És persze ő is kapott egyet.

A kalapokat, csakúgy, mint a táskákat, kenderzsinegből horgolom: mintájuknál fogva szellősek, ugyanakkor - mivel a legvékonyabból készítem - puhák, megvéd a napsütéstől, de nem izzadunk bele, a karimájuk szélessége olyan keskeny, hogy éppen csak napvédőnek legyen, de ne lógjon bele zavaróan a kilátásba és persze az eredeti legfőbb motiváció azt volt, hogy sehol sem lehetett olyan kalapot kapni, ami alá befért volna a kontyom. Hát kérem a frizurás nők alapvetően ezért nem hordanak kalapot, vagy ezért alakult ki, hogy a fejükön maradhat még ebéd közben is, nem tudom (ha jól belegondolunk, az utóbbi azért nagyon vicces, hm azt is sokáig értegettem meg, mikor télvíz idején a nők egy kiállításon, templomban kabátjukat levéve magukon hagyják kötött sapkájukat - egyszer a mosdóban látva az alatta lévő látványt döbbentem rá a miértre, jaj!....).

Öreg tölgyfa árnyékánál,
Játékkuckó falainál.
Két gézengúz serénykedik,
Jankó s Ferkó kertészkedik.

Van szerszámuk mindenféle,
Ásó, kapa, vasgereblye.
Öntözni egy jó nagy kanna,
Limnek-lomnak vastalicska.

Ferkó készül gereblyézni,
De egy szúnyog nyakon csípi.
Rácsap, s mondja így ni,
Szabad dolgos embert csípni?

Elkészül a virágágyás,
Kezdődhet a palántázás.
Öntenék rá a sok vizet,
De a kanna üres, nevet.

Ejnye, hát ti gézengúzok,
Nem elég, ha van kannátok.
Futás gyorsan a patakra,
Van sok vize, ingyen adja.

Futok, máris, rohanok,
Egy perc múlva itt vagyok.
Rohan Jankó le a dombon,
Elcsúszik a patakparton.

Jó kannáját elhajítja,
Belepottyan a patakba.
Csurom vizes szegény lurkó,
Nem most fürödj, nevet Ferkó.

Nem mély, viszont nagyon hideg.
Foga vacog, lába remeg,
Fel is pattan amint lehet,
Á, csak mérem a vizet.

Baktat Jankó fel a dombra,
Egyre nehezebb a kanna.
Mégsem morog, mégsem dohog,
Egy kiskertész legyen boldog.

Íme hát itt vagyok,
Locsolj, amíg száradok.
Legközelebb figyelek,
Inkább lassabb leszek.

Ferkó serény, gyorsan ültet,
Issza a föld a jó vizet.
Tarka réttel körülvéve,
Megszépül a ház környéke.

Mi csörög, mi zörög?
Poros úton ki döcög?
Elől Panna talicskával,
Hátul Anna kerékpárral.

Szép ez a kert, tüneményes.
Merre van a veteményes?
Hátul - mondja Pisze Ferkó -
De elfáradt az ásó.

Ejnye nyafka kertészei,
Ilyen hamar elfáradni.
Gyere Panna lássunk neki,
Ásózni és gereblyézni.

Felosztják az ágyásokat,
Ültetik a palántákat.
Babot vetnek, sárgarépát,
Burgonyát és kukoricát.

Egyre nő a veteményes,
Nőttön nő, már terebélyes.
Eléri az erdő szélét,
Alig látni már a végét.

Anna s Panna elfáradva,
Leülnek egy fatuskóra.
Erdő szélről nyulak lesik,
Hol a répa, s mikor érik.

Vacsorához - szól ki Ferkó -
Van sok finom ennivaló.
Játékkuckó asztalát,
Körbeüli négy barát.

Akárcsak a jó testvérek,

Egymás mellett eszegetnek.

Elosztják a nagy kalácsot,

Málnaszörpöt, cukros fánkot.

Későre jár, menni kéne,

Sötétedés jön a rétre.

Hamar, gyorsan csomagoljunk,

Hogy időben hazajussunk.

Hazafelé mendegélnek,

Mosolyognak, énekelnek.

Kisházukról szól a dal,

Csendes, szerény, boldog dal.